Lakástakarékot mindenkinek

A lakástakarékpénztári megtakarítás elsődleges célja az ügyfelek lakáscéljainak segítése lenne. A mai ingatlanárak mellett az a négyévente szerződésenként maximálisan elérhető 1,3 millió forint inkább kerekítési hiba, mintsem komoly segítség. Még ha összefog is a család, 4-5 szerződés is kevés még az önerő összeszedéséhez is.

Azonban van egy dolog, amire remek a lakástakarék.

A legtöbb ember ugyanúgy választ ingatlant, ahogy nem is olyan régen még autót vett: megvette a létező legdrágább autót, amire még hitelt kapott, aztán rácsodálkozott, amikor nem volt pénze szervizelni és fizetni a menet közben felmerülő egyéb költségeket.

» Read more

Share

Az órabérem

Gyakori jelenség itt is, de máshol is, hogy az emberek minden tevékenységüket az órabérükben mérnek. Ha eddig és eddig tart, miközben óránként ennyit keresek, akkor nem éri meg vele foglalkozni, mert ennél többet keresek ugyanennyi idő alatt. Átnézni a szerződéseket, keresni új szolgáltatót, lenyírni a füvet és minden más lehetőség esetén.

Ez a gondolkodásmód van hogy helyes, van azonban hogy teljesen hibás.

» Read more

Share

Fórum

Régóta kéritek, hogy legyen valami fórum valahol. Én sok értelmét nem látom, nem gondolom, hogy többen szólnának ott hozzá, mint itt, de ezen ne múljék semmi. Pál csinált egy aloldalt a Reddit-en, ahol mindenki hozzászólhat és témákat lehet felvetni illetve kibeszélni.

Majd ki kell jelölni adminokat, én nem akarom azt is moderálni.

Köszönjük Pálnak az ügyintézést, akkor mostantól majd ott fórumozhattok.

Share

Költség-nyilvántartás

Kialakult pár napja egy vita a hozzászólásokban, mi értelme van írni a költségeket. A főbb kifogások az alábbiak voltak:

– Felesleges, mert úgyis tudatosan költök. Amire kell, arra költök, amire pedig nem, arra úgysem. Akkor pedig minek?

– Fejben tartom a kiadásaimat, minek komplikálni az életemet egy alkalmazással is?

– Semmivel nem lesz jobb az életem, ha írogatom, mire mennyit költök. Csak időpazarlás.

Ha kontrollt szeretnél a pénzügyeid felett, azt csak úgy tudod megtenni, hogy rögzíted, hogy mennyi pénz és honnan jött be és mennyi pénz és mire ment ki.

Két élethelyzet lehetséges: ha elteszel annyit pénzt, amennyit el kell tenned havonta, illetve ha nem. (Mennyit kell félretenned? Itt már beszéltünk róla. A nyugdíjadra pedig ennyit kell eltenned.)

» Read more

Share

Minden relatív

Szeretnék szólni valamiről, ami már régóta gondot okoz.

Ez pedig az, hogy nagyon sokan a saját helyzetükből indulnak ki. Ezzel harcolok már évek óta.

Az egyik fillérekkel való üzekedésnek gondolja, ha valaki évi 40 ezret spórol a casco-ján, az meg már tényleg a mélypont, hogy megtakarítson ezer forintot a havi telefonszámláján. S ennek a véleményének unos-untalan hangot is ad a hozzászólásokban.

A másik szerint új autó vásárlása nem lehet más, mint rongyrázás, hiszen a 13 éves autó is elvisz mindenhová. Ergo aki új autót vesz, az egyszerre bolond és kivagyi.

Szeretném, ha megértenétek, hogy ahány ember, annyi élethelyzet, annyi anyagi lehetőség, cél és fontossági sorrend.

» Read more

Share

Újabb Fundamenta akció

Újabb akciót hirdetett a Fundamenta, most éppen 40 ezer forintot jóváírnak a futamidő végén, ha 8 vagy 10 éves szerződést kötsz, havi 20 ezer forintosat.

Mivel egy 10 éves szerződés nyitási díja 82.500 forint és azt nem engedik el, így mondhatnánk, hogy a nyitási díj felét elengedik, ha végig fizeted a 8 vagy 10 évet. De ez nem lenne igaz, mert azt tudjuk, hogy a 10 év múlva megkapott 40 ezer forint csak 29.784 mai forintot ér még egy szerény 3%-os éves infláció mellett is. Tehát azt mondhatjuk, hogy most a nyitási díj 36,1%-át utólag jóváírják, ha 10 évig rendületlenül fizetjük a szerződést.

Azt már bő hét éve tudjuk, hogy lakástakarékot rövid futamidőre éri meg kötni:

Lakástakarék-pénztár, az évszázad üzlete?

(Figyelem, a fenti cikk több mint hét éves, az akkori hitel és betéti kamatokkal. De a lényeg benne van, hogy az évek számával rohamosan csökken a lakástakarékon elérhető hozam.)

Ezért legalábbis elgondolkodtató, mennyire jó akció a mostani. (Érdemes megnézned a másik három lakástakarékpénztárat, gyakran vannak ott is jó akciók.)

Share

KBC Equitas akció

Régi kedvenc brókercégünknél tavaszi akció van, 50 dollár jutalékkedvezményt kapnak az amerikai tőzsdén jegyzett papírok vételi költségéből a most csatlakozók.

Ha már régóta szerettél volna számlát nyitni a KBC-nél, ez az akció most segíthet, hogy lépj is. A nagyobb K&H fiókokban is tudsz számlát nyitni, csak hangsúlyozd, hogy KBC-s számlát szeretnél, nem K&H értékpapírszámlát. (Ugyanaz a tulajdonosa a két pénzintézetnek.)

Az akció április végéig tart, részletek erre.

Köszönjük Norbinak a hírt.

Share

Elfelejtett pénzek

Írtam nemrég arról, milyen nagyösszegű pénzek tűnnek el örökre, csak mert az összeg tulajdonosa meghal és az örökösök nem tudnak a különböző bankokban lévő összegekről.

Az elfelejtett pénzek

Ebben a cikkben írtam az egyik ügyfelemről, akit egy amerikai ügyvéd hívott fel azzal, hogy egy számára ismeretlen ember meghalt és ő az egyetlen élő örököse. Mint kiderült, nem átverés volt a dolog, tényleg megkapta a pénzt, ráadásul nem is keveset.

Vilmos küldött egy linket, ahol lehet ellenőrizni az USA tagállamaiban és Kanadában, hogy a (távoli) rokonod hagyott-e hátra bármennyi pénzt vagy egyéb értéket örökös nélkül. Elég tudnod, hogy melyik államban élt és hogy hívták. Állítólag sokan találnak itt pénzt olyanok, akik nem is gondolták volna.

Ha érint téged a dolog, kattints ide további infóért.

Köszönjük Vilmosnak az infót.

Share

Kötvények árai: nettó árfolyam, bruttó árfolyam, lejáratig tartó hozam

Brigi kért segítséget, mert nem tud eligazodni az államkincstár táblázatán: nettó árfolyam, bruttó árfolyam, mindezt megfejelve eladási és vételi bruttó árfolyam, felhalmozott kamat és a többiek.

Nos, a kötvénynek van egy névértéke, amit visszakapsz, amikor lejár a kötvény. Legtöbb esetben a kezdeti eladási ár megegyezik a névértékkel, vagyis annyiért veszed, amennyi “rá van írva”, tehát a névértékén.

Azonban sok minden történhet a futamidő alatt, kamatkörnyezet változása, a kötvénykibocsátó megítélése, stb. Ilyenkor a másodlagos piacon már nem a névértéken megy a kötvény, hanem az alatt vagy felett. Mondjuk a 100 ezer forintos kötvényt 93 ezerért vagy éppen 110 ezer forintért tudod megvenni, mert azóta változott a kamatkörnyezet, de a kötvény még mondjuk négy évig a kezdetben megállapított kamatot fizeti. Ez lesz a nettó árfolyam. (Figyelem, ez nem a kamatadó miatt nettó vagy bruttó, annak ehhez semmi köze.) Tehát a nettó árfolyam a kötvény aktuális piaci ára a névérték százalékában.

» Read more

Share

A pszichológia és a pénz

A pénz egy nagyon jól mérhető eszköz. Ezer forint az ezer forintot ér, ha elköltjük, ezer forinttal leszünk szegényebbek. Ha elköltjük erre, nem tudjuk többé elkölteni arra. Látszólag ennél egyszerűbb dolog a világon nincs.

Nem is lenne, ha nem emberek lennénk. A pénzügyi döntéseink zöme egyáltalán nem racionális. Otthon iszunk kávét, hogy megspóroljunk ötszáz forintot a kávézóban vett kávé árához képest, miközben nyaralás közben ugyanezért a kávéért kifizetünk 1.500 forintot is szívfájdalom nélkül a hotelben.

Órákat rágódunk, hogy a legolcsóbban megússzuk a nappali kanapéjának a beszerzését, közben bőrüléssel kérjük az új autónkat, mert az csak négyszázezerrel drágább, ami az autó árához képest elenyésző többlet. Pedig négyszázezer forint akkor is négyszázezer forint, ha a nappalinkra költjük és akkor is, ha az autónkra.

» Read more

Share

Miért nem érzik magukat gazdagnak a gazdagok?

A statisztikai adatokat bújva azt találod, hogy már egy négyszázezres nettó fizetéssel is te a legjobban kereső 10%-ban vagy az országban, ahogy már egy budapesti, tehermentes 120 nm-es ház is ugyanebbe a kategóriába repít a vagyonod alapján.

Azonban ha tippelnem kellene, egyáltalán nem érzed magad gazdagnak egy négyszázezres fizetéssel vagy egy tehermentes házzal.

Vajon miért van az, hogy nem érezzük magunkat gazdagnak jóformán soha, még akkor se, ha benne vagyunk a társadalom felső 1-2%-ában a vagyonunk vagy a jövedelmünk (esetleg mindkettő) alapján?

Több felmérés készült, hogy az amerikai háztartások 30%-a, amelyek évi 250 ezer dollár feletti jövedelemmel rendelkeznek még jómódúnak (upper income) sem gondolják magukat, nemhogy gazdagnak, miközben jövedelem alapján a felső 2%-ba tartoznak.

» Read more

Share

Ne halogasd tovább

Két érdekes eset történt a múlt héten, ami titeket is érdekelhet, vagy akár érinthet is.

Az ügyfél férje a házasság előtt minden pénzügyi terméknél (biztosítás, önkéntes pénztárak) az édesanyját adta meg kedvezményezettnek. A házasságában gyorsan jöttek a gyerekek, de éveken át halogatta, hogy a régi szerződések kedvezményezettjét kijavítsa a feleségére. Egy váratlan halálos baleset miatt erre már nem is maradt lehetősége.

Az anyja idős már, mentálisan sem teljesen volt ép. A fia halála nem segített az állapotán, a menyét vádolja a fia haláláért s nem lehet neki elmagyarázni az ellenkezőjét.

Mivel a halál pillanatában ő volt a kedvezményezett, ezért övé az összes pénz. Bár az özvegynek nagyon nagy szüksége lenne azokra az összegekre (sok tízmillióról van szó), az anyósa hallani sem akar róla.

Meg lehet próbálni megtámadni a bíróság előtt a kialakult helyzetet, mondván, hogy ha a férj élne, most másként rendelkezne a pénzről, de kevés az esély a győzelemre.

A másik esetben az ügyfél a lakásbiztosításának összegét sokallta, kérte, hogy nézzek rá.

Együtt nevettünk azon, mi mindent sóztak rá. Olyan kiegészítő biztosítások voltak hozzákötve a biztosításához, mint szabadon tárolt tárgyak biztosítása, kórházi lopás, gyerekbetegség biztosítás, iskolai lopás, kullancscsípés biztosítás, sírkő sérülés biztosítás, telefonos temetési segítség.

Az éves díja 32 ezer forinttal volt több, mint a mi hasonló lakásbiztosításunk. Ennek oka a rengeteg teljesen felesleges kiegészítő biztosítás volt.

A tanulság? Vedd elő a biztosításaidat, önkéntes nyugdíjpénztáradat és az ehhez hasonló termékeidet. Nézd meg, ki a kedvezményezett (szüleid, volt házastársad, stb.) és ha ideje változtatni, még ma tedd meg, ne halogasd tovább. A vagyonbiztosításaidat pedig nézd meg, tényleg szükséged van-e a sok kiegészítésre. Felesleges minden hülyeség ellen biztosítást kötni, ha 35 évente ellopják a fűnyírót a kertből, inkább fizesd ki zsebből, mintsem évi 30-40 ezret kidobj felesleges biztosításokra.

Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.

20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Share

Új néven az FHB Bank

Új nevet vesz fel hamarosan az FHB Bank. Részlet az ügyfeleknek küldött levélből:

“Mint az bizonyára Ön előtt is ismert, az FHB Bank Zrt. 2015 óta a Takarék Csoport tagja. Tájékoztatjuk Önt, hogy az FHB Bank Zrt. új néven, Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. néven folytatja tovább működését. A névváltozás várhatóan 2018. április közepén valósul meg.”

Szóval ne lepődj meg, ha keresed az FHB Bankot, de már nem találod.

Köszönjük Leventének a hírt.

 

Share

Contisafe3 biztosítás

Annyit láttam már a reklámját, hogy utánanéztem, mi is az a Contisafe abroncs biztosítás.

Röviden a lényege: egyszeri 2.990 Ft-ért két évre biztosítást vásárolhatsz a Continental abroncsaira. A biztosítás egyrészt egy egymilliós közlekedési baleseti halálra és rokkantságra szóló biztosítás minden autóban utazóra.

Másrészt asszisztencia szolgáltatás, ha valahol defekt miatt leszel mozgásképtelen. Ez az, ami legjobban tetszik benne, lévén a mai autók nagy részében nincs pótkerék, van, ahol már a helye sincs meg. Utoljára hét éve volt defektem, de akkor a szelep szakadt ki, a hajamra kenhettem volna a mellékelt defektjavítót. Ebben az esetben jöhet jól az asszisztencia szolgáltatás. Ha jól értem a biztosítási feltételekből, ez (is) egész Európára kiterjed.

További szolgáltatás a defektet szenvedett abroncs akár díjmentes cseréje. (“Defektgarancia”)

Az asszisztencia szolgáltatás miatt megérheti a biztosítás, főleg ha tényleg érvényes egész Európában.

A jó hír, hogy a cég olcsóbb abroncsaira (pl. Barum) is köthető a biztosítás. A rossz hír egyrészt, hogy csak két évig érvényes, miközben ennél tovább használsz egy abroncsot.

Másrészt csak hivatalos Continental partnernél vásárolt és felszerelt abroncsok vesznek részt az akcióban. Vagyis nem vehetsz egy hipermarketben esetleg olcsóbb abroncsot és nem szereltetheted fel egy olcsóbb gumisnál az abroncsokat, ha részt akarsz venni az akcióban.

Ebben az esetben a 2.990 Ft biztosítási díj akár lényegesen többre is kijöhet.

Ha sokat vagy úton, nézd meg a lehetőséget, lehet, hogy megéri megkötni a szerződést. A weboldalt itt találod, a biztosítási feltételeket pedig itt.

Share

Próbálj meg lazítani

A legtöbb ember fiatalkorában elkezdi a nagybetűs életet, tele mindenféle kívánsággal és vággyal, hogy minél több mindent megvehessen. Gyorsan rájön, hogy ha hitelből vásárol, nem kell várnia, azonnal vehet autót, lakást, drága mobiltelefont, bármit.

Úgy gondolja, ha valaminek pillanatnyilag ki tudja fizetni a havi részletét, azt a dolgot már meg is engedheti magának.

Ahogy megy előre az élete, még nagyobb hitelkerete lesz, még több dolgot megvehet hitelből. Aztán hamarosan azzal szembesül, hogy belekerült egy kényszerpályára, kénytelen egy gyűlölt és kimerítő munkát végezni, csak hogy tudja fizetni a hiteleit és valahogy a víz felett tudja tartani a fejét és tudja biztosítani az eddig megszokott életszínvonalát.

» Read more

Share
1 2