Ne halogasd tovább
Két érdekes eset történt a múlt héten, ami titeket is érdekelhet, vagy akár érinthet is.
Az ügyfél férje a házasság előtt minden pénzügyi terméknél (biztosítás, önkéntes pénztárak) az édesanyját adta meg kedvezményezettnek. A házasságában gyorsan jöttek a gyerekek, de éveken át halogatta, hogy a régi szerződések kedvezményezettjét kijavítsa a feleségére. Egy váratlan halálos baleset miatt erre már nem is maradt lehetősége.
Az anyja idős már, mentálisan sem teljesen volt ép. A fia halála nem segített az állapotán, a menyét vádolja a fia haláláért s nem lehet neki elmagyarázni az ellenkezőjét.
Mivel a halál pillanatában ő volt a kedvezményezett, ezért övé az összes pénz. Bár az özvegynek nagyon nagy szüksége lenne azokra az összegekre (sok tízmillióról van szó), az anyósa hallani sem akar róla.
Meg lehet próbálni megtámadni a bíróság előtt a kialakult helyzetet, mondván, hogy ha a férj élne, most másként rendelkezne a pénzről, de kevés az esély a győzelemre.
A másik esetben az ügyfél a lakásbiztosításának összegét sokallta, kérte, hogy nézzek rá.
Együtt nevettünk azon, mi mindent sóztak rá. Olyan kiegészítő biztosítások voltak hozzákötve a biztosításához, mint szabadon tárolt tárgyak biztosítása, kórházi lopás, gyerekbetegség biztosítás, iskolai lopás, kullancscsípés biztosítás, sírkő sérülés biztosítás, telefonos temetési segítség.
Az éves díja 32 ezer forinttal volt több, mint a mi hasonló lakásbiztosításunk. Ennek oka a rengeteg teljesen felesleges kiegészítő biztosítás volt.
A tanulság? Vedd elő a biztosításaidat, önkéntes nyugdíjpénztáradat és az ehhez hasonló termékeidet. Nézd meg, ki a kedvezményezett (szüleid, volt házastársad, stb.) és ha ideje változtatni, még ma tedd meg, ne halogasd tovább. A vagyonbiztosításaidat pedig nézd meg, tényleg szükséged van-e a sok kiegészítésre. Felesleges minden hülyeség ellen biztosítást kötni, ha 35 évente ellopják a fűnyírót a kertből, inkább fizesd ki zsebből, mintsem évi 30-40 ezret kidobj felesleges biztosításokra.
Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.
Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.
20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.
A kedvezményezett(ek) naprakész volta alap, míg az összes biztosítás tartalmának ismerése kifizetődő.
Az előbbi mondjuk többszörösen megtérülő, remek befektetés…:)
Kevesebbet dolgozom, ezért több szabadidőm lett.Úgy gondoltam, hogy átnézem a biztosításokat, megtakarításokat, kedvezményezetteket, hitelkártyáimat racionalizáltam, láncba kötöttem őket.
Rengeteg meló volt, gusztustalan a régi papírokat átnyálazni, de havi 20-25eFt-al beljebb vagyunk és megnyugodott a skót énem is.Régóta halogattam, de előtte a rengeteg munka miatt nem maradt ilyenekre se időm, se energiám és csak nyomasztott éveken át. Húztam, halasztottam, mint a fogorvost, de most már túl vagyok rajta:)
Emiatt nem lenne hülyeség hazahozni ezeket a befektetéseket. A másik oldal pedig az, hogy az sem baj, ha nem minden befektetés van Magyarországon.
Lehet, hogy megkeresem az ügyvédemet és megbeszélem vele, hogy mit kell tenni az ügyben… Szerintem egy ügyvédnél elhelyezett és aláírt végakaratot külföldön is el lehet fogadtatni. Alapból két nyelven írom, hogy ebből ne legyen gond.
Még nem tudom, mit csinálok a pénzzel, 10m Ft.
Kedvezményezettként is megvan mindenütt a házastárs, ahol lehet. Manyup és önyp is. Értékpapírszámlára sajnos nem lehet, ez van.
Trehányság miatt ez nem történt meg a következő 6 hónapban, ekkor a feleségnél rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak.
Biztosítása így már nincs, és nem is nagyon lehet.
Mindig figyeljetek rá, hogyha legyen állandó biztosított időszak!
Apró adalék még, hogy a férj még éppen próbaidőn volt az új munkahelyén, de nen tudott volna helytállni a teljes embert követelő munkahelyén és a feleségét kezelésre hordani, a munkáltatója felmondott neki.
De sajnos családban még mindig tabu téma,s akárhányszor felhozom óriási vita lesz belőle.
Utálom ezt a haritó szüklátókörűséget.mindenki azt hiszi tengernyi ideje van.
Bankszámlákkal a helyzet ue. Kedvezményezett meg nemcsak azért kell, hogy aktuális legyen, ha meghalok, hanem pl. ep-nél kinek a szemüvegét számolhatom el.
itt mire gondolsz? “elég sok pénz menne a lecsóba, mert nincsen semmilyen kedvezményezett megnevezve”
Mi menne a lecsóba?
Menj el egy közjegyzőhöz, írjál ott egyet előtte. Benne lesz a közjegyzői adatbázisban, a családdal nem feltétlen kell közölni. Így az lesz, amit te akarsz.
A vagyont öröklik a gyerekeid meg a házastársad, a cégtulajdont szintén – max. a hozzáférés gyorsabb, ha intézkedsz, amúgy minden elég egyértelmű. Vagy tévedek?
A végrendelet akkor lehet fontos szerintem, ha nem egyértelmű a helyzet, vagy pl. más aránytalanságokat, régi dolgokat szeretne kiegyenlíteni vele valaki – pl. a cége felét már ráíratta, de csak az egyik gyerekére, ezért más vagyonából pedig a másik gyerekének akar többet adni, mint ami az alap felosztás, ilyesmi….
Egyetértek, hogy mennyire rossz ezt a témát tabunak kezelni, meg legyinteni, hogy majd lesz valahogy… Én tuti mindent nyíltan megbeszélek majd a gyerekeimmel időben.
Más: akik a “Próbálj meg lazítani” című cikk alatt követték a vitámat Nagy Vonalakbannal, érdemes most visszanézniük a kommentszekcióra. Nagyon tanulságos a vége 😉
https://kiszamolo.hu/probalj-meg-lazitani/comment-page-3/#comment-129845
(bocs, hogy OFF)
Otto, láttam 😀 Nagyon kemény… Végignéztem a hozzászólásait az aktivitás fülön. A csávó 40 fölötti nagyon komoly cégvezető, aki bejárta a világot, Jaguárja van, biszex felesége és egész álló nap politizál, de azért fapadossal megy Milánóba, és milliárdosokat ismer. Szenzációs mik ki nem derültek róla :))))
Nagyon remélem, hogy hamarosan indulhatunk.
Ami biztos, hogy a Best Doctors-t nem tudjuk egyesületként megkötni, arra 10% kedvezmény lesz egyénileg megkötögetve.
Az aegonos egészségbiztosítás elvileg még él.
A kockázati életről remélem hamarosan konkrétumokat mondhatok, ha meglesz végre ez a nyavalyás jogi nyilatkozat.
2 éve volt egy másodlagos villámkár, biztosító kifizette a szerződésben maximalizált 300.000 Ft-ot. Azt hiszem megérte megkötni.
Casco inkább ne kelljen! Mondtam is asszonynak hogy törheti az autót csak ne ő legyen a hibás.
Én a szabadban tárolt értékekre pont fordítva jártam. Azt gondoltam kötéskor, ha házra szerződök automatikusan benne van. Hát nem. Kidőlt egy nagy fa a kertben, rázuhant a kerti bútorokra, kerékpárra, és beszakította a kocsibeálló tetejét. A biztosító térítette a kidőlt fát, az elszállítását, miegymást, de a felsoroltakat nem. Elég sokba került ez a tévedésem.
Tévedés azt hinni, hogy szabadban tárolt vagyontárgy biztosítása csak lopásra vonatkozik. Lehet villámcsapás, szélvihar által leszakított előtető, stb. Szerintem ezek reális kockázatok, én nem tudtam nevetni mikor kiderült, hogy erre nincs biztosításunk.
Nimfas Cirporation: hol 50 a Ceed KGFB+CASCO?
Külföldön élő magyaroknak hasznos infó lehet, hogy halál esetén az alkalmazandó jogra is kitérő végrendelet hiányában a szokásos tartózkodási hely (külföldi lakhely) szerinti jogot fogják alkalmazni a hagyatéki eljárásban. Az új Ptk. pedig megtekerte a törvényes öröklés rendjét is (mivel nincs gyerekünk egyelőre a gyerek helyén a szülők is örökölnének, ami esetemben nem kívánatos), így akkor érdemes végrendeletet írni, ha valaki Magyarországon él.
Persze, lehet minden hülyeségre kötni és ha pont a te gyereked tornazsákját lopják el, akkor jó az iskolai lopás biztosítás is.
De érdemesebb csak arra kötni, ami tényleg földhöz vág, ha megsemmisül. Gondolom a bicikli, a műanyag asztal meg az a kerti tető azért nem tartozott ide.
Édesanyám 20 éve újraházasodott. Dolgoztak, spóroltak, felépítettek közösen egy céget, összehoztak egy kisebb vagyont. Mindkét oldalról egy gyerek volt, közös nem.
Az új öröklési törvények ismeretében, többször is mondtam nekik, írjanak végrendeletet. Nem tették meg.
Aztán a férj egy nap stroke-t kapott, a 10 perc alatt kiérkezett mentősök sem tudtak rajta segíteni, gyakorlatilag fél óra alatt eltávozott.
Nyilván mindketten azt szerették volna (szeretné), ha utánuk a gyerek örökölne. A ma élő törvények szerint viszont a házastárs is egy gyereknyi részt kap az örökségből.
Vagyis 100 egység közös vagyonra vetítve:
50 a túlélő házastárs saját vagyona, az elhunyt 50 részét pedig ketten öröklik, a gyermek és a túlélő házastárs.
Vagyis a teljes vagyonból törvényesen anyám örökölt 25+50 részt, az elhunyt férj gyereke 25-öt.
Majd, ha anyám is meghal, enyém a 75.
Ez azért kicsit meredek nem?
“A barátnőmmel viszont közös a bankszámlánk és az értékpapírszámláink, így ha egyikünkkel bármi van, a másik hozzáfér a vagyonhoz.”
Tehát ha szakítotok akkor utána szervezhettek közös találkát a bankban/értékpapírszámla vezetőnél hogy megszüntessétek??? márhogyha lesz értelme, mert lehet már nem lesz rajta pénz addig 😀
Hiába közös, ha nincs kedvezményezett. Halálod pillanatától (nap, óra:perc) a közös számlákon lévő összeg fele a te örökséged. Abból nem költhet, hiába fér hozzá.
Bankszámla: legtöbb banknál ingyen lehet “elhalálozási rendelkezés”-t tenni. Ahogy elmondták, ekkor a számlán lévő összeget azonnal kiadják a kedvezményezettnek (halotti anyakönvi bizonyítványra) és nem lesz az örökség része.
De az örökösök nyugodtan perelhetnek azért az összegért. (Köteles rész, miegymás) Mondjuk gyakran nem jut a tudomásunkra.
Azt, hogy örökség része-e, nekem is Nusika mondta a bankfiókban. 🙂 De lényeg, hogy azonnal kifizetik, ami jól jöhet a családnak.
Hol lehet ilyen számlát kötni? Én úgy tudom, tulajdonosa csak egy lesz a bankszámlának. A netbankon ismerheted a jelszavakat, sőt, van, ahol kaphat külön jelszót valaki, lehet, hogy meghatalmazással személyesen is eljárhat mindkettőtök, de ha kampec, akkor az része az örökségnek, ha nincs a haláleseti kedvezményezett megjelölve. Én eddig így tudtam.
2018-04-11 at 07:40
nem tudom hol mennyi, Rafinál ingyenes.
És tudtommal jogilag sem része az örökségnek, nem is kell utána illetéket sem fizetni. Sajnos nekem amikor ezt lejátszottuk, egyeneságinál amúgy sem volt illeték. Kihagytam volna…
Legbiztosabb, ha letétbe helyezed bármelyik közjegyzőnél, persze ez nem ingyenes.
A szövegezésre nagyon kell figyelni, hogy legyen elég általános (mármint vagyoncsoportokra vonatkoztatva), hogy ne kelljen minden évben újraírni, mert a módosítás letétbe helyezése újabb költség.
Pl. legyen kitalálva, mi legyen ha újabb vagyontárgy (pl ingatlan) kerül a kasszába, de gondolj arra ha kikerül vagyontárgy, stb.
Példa nálunk:
1 ill. 2 gyerekkel érkeztünk egy új házasságba. Törvény szerint teljesen más jön ki a végére, ha én halok meg előbb, mint ha a felségem.
Ram kotottunk anno egyet het eve, 80.000 euros osszeggel. Akkor meg hitelunk nem volt, de mivel en voltam egyedul kereso, uton volt a gyerek is lassan, igy ez eleg lett volna hogy felesegem a gyerekkel haza tudjon menni Oroszorszagba, apam meg (ocsemmel aki szinten velunk elt) Magyarorszagra, es uj eletet kezdjenek.
Azota mar van par hitel, van Magyarorszagon egy haz, van Oroszorszagban egy lakas, most a 80 mar csak arra lenne eleg, hogy a hiteleket lenullazzuk, es talan maradna egy kicsi a vegen. Kozben a gyerekek nonek, mar jon a harmadik, szoval lassan ideje lesz az osszeget utanaigazitani. Felesegem is lassan harom eve mar hogy dolgozik, de meg csak par honappal ezelott talaltunk idot ra hogy neki is kossunk ilyet.
Ez esetleges válásnál is egyszerűsíti helyzetet, halál esetén pedig csak az utódoké az örökség. Ha változna a helyzet, a házassági szerződést is újra lehet kötni.
Ugyanígy picike dolog, de nélküle elég rosszul lehet járni a haláleseti meghat. bankszámlára, ha van kiskorú örökös.
Ami az én adóságom, összeírni, mink, hol van. Elmondom én a férjemnek, de ha ma a fejemre esne egy ufo, akkor csak a levelekből tudná, plusz, ha átnézné a az iratokat. Esedékes egy nagy iratrendezés, akkor akarom végre megcsinálni.
Nem a bank, mert amennyire én tudom, van olyan bank, ahol a számlának csak egy tulaja lehet, és lehet hozzá rendelkezőt megadni, de van olyan is, ahol lehet két számlatulajdonos.
De értékpapír számláról eddig úgy tudtam, hogy annak csak egy tulajdonosa lehet. Melyik szolgáltatónál lehet közös értékpapírszámlát nyitni?
Tavaly éven belül elhunyt az édesapja (márciusban), és az apuka édesanyja/nagymama (augusztusban). Ügyfél egyedüli gyerek, apuka is az volt. Nagymama utálta a menyét, aki alkoholista és kifogásolható az életvitele, stb., ezért jó előre megadta haláleseti kedvezményezettnek a számlán a fiát, hogy a menye semmit ne örököljön, csak a fia vagy majd az unoka… …bár ne tette volna.
Mivel ez nem öröklés, így nem számít az öröklésből kiesettnek az apa, póthagyatékit kell kezdeményezni, ahol szépen meg fogja örökölni a néni alkoholista menye a néni összes megtakarításának a felét (mivel az apa örököse fele/fele arányban a felesége és a gyermeke voltak).
Ha a néninek nem lett volna haláleseti rendelkezése, akkor mindent az unokája örökölt volna utána, ahogy szerette volna. Szóval csak óvatosan ezzel (is), jól át kell gondolni, hogy valóban szükség van-e rá…
Erről jut eszembe: Az itt kötött életbiztosításhoz kapcsolódóan kitöltött “Nyilatkozat a haláleseti szolgáltatás kedvezményezettjének megjelölésére” nyomtatványról kapunk valami visszacsatolást, hogy tudomásul vette, elfogadta a biztosító?
Jelenleg semmivel nem rendelkezünk erre vonatkozóan, ha megtörténne a baj.
Előre is köszönöm válaszod!
Sajnos ez a nyilvánvaló érdekkonfliktusok miatt nehezen elképzelhető.
2018-04-11 at 09:51
Nem értem, miért adta meg ezért a nagymama a haláleseti rendelkezést. Mármint hogy kizárjon valakit… Amúgy is a leszármazott örökölte volna, most ráadásul illeték nélkül. Tény, kicsit lassabban. Szóval a célt rossz eszközzel kívánta elérni. Jegyzem meg, csak akkor oldotta volna jól meg, ha a fiát is kihagyva eleve az unokának adja a haláleseti rendelkezéssel a pénzt.
Van vkinek ötlete, hogy a NAV miért küld papíralapú küldeményt? Van ügyfélkapu és működik a Tárhely is… Tegnap jött, még nem vettem át.