Autó értékvesztés kalkulátor

Van egy ismerősünk, aki mindig fennakad olyan apróságokon, hogy felemelték ezer forinttal havonta az osztálypénzt és miért tették, miért nem volt elég a régi összeg. S rengeteg egyéb, hasonló összeg miatti panaszt hallani tőle, képes a legapróbb plusz költségeken is kiakadni.

Ebben eddig semmi meglepő nincs, sok ilyen ember van, ami érdekessé teszi a történetet, hogy a családjuk autóállományának értéke meghaladja az 50 millió forintot.

Nem tudom, hogy éppen ezért (túl sokba kerül fenntartani a látszatot) vagy ennek ellenére (még mindig ott tart mentálisan, mint amikor még szinte éheztek fiatalkorukban) háborodik fel minden ezer forintos kiadáson, de kíváncsi voltam, mennyit bukhatnak naponta(!!!!) az autóik értékvesztésén.

Nem az üzemeltetésén, csak magán az értékvesztésen. (Autóköltség kalkulátor itt található.)

Csináltam egy excel táblát, csak az egyik autójuk értékvesztése napi bő 16 ezer forint, a teljes autóparkjuk ennek durván a kétszerese. Még egyszer: naponta és ez csak az értékvesztés, illetve a beruházott tőke elmaradt kamatai, semmi egyéb költség.

Havonta az autók értékvesztése milliós tétel, de nehogy már ezer forinttal emeljék az osztálypénzt, mire kell nekik az a rengeteg pénz.

Ha kíváncsi vagy, hogy mennyi a te autód értékvesztése vagy éppen a szomszédé, a kalkulátort itt találod.

Ami fontos: ne az autó akkori új árát nézd, hanem a mostanit, mert a forint nagyon begyengült az elmúlt években, illetve egyéb változások is voltak, amik szintén emelték az autók árait. Egy használt autó árát az új ára befolyásolja leginkább, nem az, hogy te 2-3-4 éve mennyiért vetted, 305 forintos euró mellett. (Normál esetben nézhetnéd az újkori árát, de sajnos az elmúlt pár év a 20%-os forintgyengüléssel és az uniós környezetvédelmi adóztatással nem minősül annak.)

A használt árhoz nézd például a hasznaltauto.hu árait, itt a legolcsóbb és legdrágább 15%-ot felejtsd el, a többit átlagold. Luxusautónál különösen fontos a pontos felszereltség ismerete, tízmilliós különbség is lehet két látszólag hasonló autó között.

Nagy erkölcsi tanulsága nincs a történetnek, talán csak annyi, hogy érdemes azzal szembesülni, mennyit buksz az autódon naponta, még mielőtt más, sokkal kisebb dolgokon akarsz spórolni vagy sajnos néha csak filléreskedni.

Zsugori vagy takarékos?

(Ha 17 éves Suzukid van, akkor igen, fillérek lesznek ezek a költségek, köszönjük.)

Share

Újra itt a szakdolgozat szezonja

Befutott az első kérés a szakdolgozatokkal kapcsolatban.

Aki szakmabeli, segítsen Lorettának a kérdőív kitöltésével.

Itt a szakdolgozat-írás szezonja

Következzen az ő levele a kérdőív linkjével:

A BGE egyik számviteli mesterképzést taposó hallgatója vagyok és a szakdolgozatom megírásánál járok. Egy olyan területen kezdtem meg a kutatásom, ahol számviteli szakembereket, számviteli területen dolgozókat kellene elérnem. Olyan merész ötletem támadt, hogy az Ön segítségét is kérem, hiszen úgy vélem az Ön olvasói között jó néhány olyan ember akad, aki segítheti a kutatási munkám eredményességét.

A témám a Lean Accountinghoz kapcsolódik, egész pontosan a lean számviteli folyamatokban való megjelenésének gyakorlatát kutatom.
Sajnos a saját kapcsolati hálóm nem bizonyult elégségesnek a megfelelő mintaszám eléréséhez, illetve alacsony hajlandóságot is mutat a közösségi oldalakon meghirdetett csoportok közönsége.

Az előzőekben leírtaknál fogva, érdeklődnék, hogy nem kérek-e túl sokat Öntől, ha megkérném, hogy jelenítse meg egy napi bejegyzésében a kérdőívem linkjét a kiszamolo.hu-n?

Számomra ez óriási segítség lenne, hiszen jó eséllyel a megfelelő célközönség válaszaival el tudnám érni a gyűjteni kívánt mintát és megkezdhetném a kutatás kiértékelését.
Kérdőív linkje:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSes-guQ_aFrOGudqG2jBLsyA8ldlNdGOh3Tu7CCcQGh14y43w/viewform

Share

Jogosítvány automatikus megújítása

A Totalcaron volt egy cikk a napokban, ami másokat is érdekelhet. A cikk lényege, hogy februártól új funkcióval bővült az ügyfélkapus online ügyintézés: kérheted, hogy a lejáró jogosítványodat automatikusan újítsák meg és postázzák ki.

A magyarorszag.hu főoldalán az okmányok menüpontban válaszd ki a vezetői engedély menüpontot, ott az automatikus megújítás lehetőségét:

Majd itt az ügyintézés indítását válaszd.

Ami fontos: add meg az elérhetőségeidet itt is, hogy tudjanak értesíteni, ha bármi gebasz van. (Igen, tudom, elvileg a regisztrációkor is megadtad ezeket az adatokat. Itt úgy tűnik, még egyszer meg kell adni.)

» Read more

Share

Gyógyszerek árazása

Volt már szó arról, hogyan lehet sokat spórolni a gyógyszereken. Leginkább úgy, hogy csak akkor veszel gyógyszert, ha tényleg kell és akkor is hatóanyagot veszel és nem reklámozott márkanevet, hogy rájössz, a “strong” annyit jelent, mintha kettőt kapnál be a “normálból”, hogy gyakran csak három gyógyszert összekevernek és adnak hozzá egy kis citromaromát és vagyonokért árulják kitasakozva, jó sok reklámmal megtámogatva és így tovább.

Hogyan spórolj vagyonokat a gyógyszertárban?

Zoltán írt egy újabb kis szösszenetet a gyógyszerek és táplálékkiegészítők témájában, remélem sokaknak hasznos lesz. Megtudhatod belőle, mennyire eltér az árazása a plázákban és  a lakótelepeken lévő gyógyszertáraknak, illetve hogy mit jelent egy táplálékkiegészítő forgalmazási engedélye. (Gyakorlatilag semmit.)

Következzen az ő írása.

» Read more

Share

Csomagok vámolása: ez lesz júliustól frissítve

Attila talált egy NAV leírást, hogyan változik majd júliustól az élet a külföldről származó csomagok esetében.

Mint az ismert, már 1 forinttól is áfaköteles lesz minden unión kívüli postai küldemény július egytől az egész Unióban.

Ez már a magyar 27% áfa mellett önmagában sem olyan vidám hír, de eltörpül az mellett, hogy jelenleg a posta 3.500 forintért vállalja a vámügyintézést, mindenki más ennél is többért. Ez elég kegyetlen lesz egy másfél dolláros telefontok esetében.

Az egyik megoldás az lesz, hogy a küldő fél regisztrál a NAV-nál, hogy előre beszedi az áfát a vevőtől. Ekkor a küldő fél regisztrációs számát kell majd megadni a vámáru-nyilatkozaton, ebben az esetben nem veti ki az áfát a NAV a fogadó félre. (Mert az már megfizette a küldőnek, aki majd gondolom egyben elutalja a NAV-nak.) De vegyük észre, továbbra is van vámáru-nyilatkozat, tehát a bürökrácia megmaradt, csak a pénzbeszedés módja változott.

A kettes pont szerintem ma is így működik, a posta vagy futárcég szedi be az áfát és fizeti be a NAV-nak. Tehát ebben én semmi újat nem látok. Ez kerül jelenleg legalább 3.500 forintba, ezzel nem vagyunk kisegítve.

A hármas pont nagyforgalmú importőrökre vonatkozik, szerintem minket ez nem érint.

» Read more

Share

Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés

A hétfői téma hozzászólásaiban előjött, hogy mennyit is kellene dolgozni egy nap.

A nyolcórás munkanap bevezetése hatalmas vívmány volt a 12-14 órás munkanapokhoz képest, a következő áttörés a szabad szombat elérése volt. (Én még jártam iskolába szombaton, ahogy a szüleim is dolgozni. Igen, ilyen öreg vagyok. 🙂 )

(Érdemes elolvasni korabeli újságokat, a munkaadók hogy fel voltak háborodva még a gondolattól is, hogy csökkentsék a munkaidőt ugyanolyan bér mellett.

Lehetetlenség a nyolcórás munkanap, annyi idő alatt nem lehet profittal termelni, tönkre fog menni mindenki, a sok munkás pedig mind munka nélkül fog maradni, őket tesszük tönkre, ha bevezetjük a nyolcórás munkanapokat a 14 órásak helyett. Mentsük meg a munkások munkahelyeit, maradjon a 14 órás munkanap. Aztán kiderült, hogy a termelékenység is alig csökkent a kipihentebb alkalmazottakkal és a profit bőven elbírta a plusz kiadást.

Most ugyanezt mondják, hogy felmerült az USÁ-ban a minimálbér emelése. De ezt csak így zárójelben.)

Azonban ez a nyolc óra úgy látszik, beragadt a munkáltatóknál és így a munkavállalóknál is, noha rengeteg felmérés van arról, hogy szellemi munkakörökben a nyolc óra munkaidőből átlagosan három és fél-négy és fél óra az, amit valóságos munkával töltenek az emberek, a többi facebookozás, kávézás, tevés-vevés, pakolászás és egyéb alibi tevékenységek.

Azt is megfigyelték, hogy minden munkához annyi időre van pont szükség, amennyi van rá. Ha valamit 20 perc alatt kell megcsinálni, akkor 20 perc kell hozzá, ha ugyanarra három óra áll rendelkezésre, akkor addig fog tartani. (Ez az úgynevezett Parkinson törvénye.)

A járvány és az azzal járó home office változtatásra kényszerítette a cégeket, kezdik többen megkérdőjelezni, hogy vajon a stopperórával való munkaidő-mérés a legjobb módja-e az emberek bérezésének. A termelékenység nem azon múlik, hogy ki hány órát tölt a munkahelyén, hanem hogy azidő alatt mit végez el.

Több cégnél bevezették próbaképpen a négynapos munkahetet, máshol a hatórás munkanapot és meglepetésre nem csökkent az elvégzett munka mennyisége.

» Read more

Share

Külföldi csomag: mennyi a vámmentesség határa?

Üzleti célú (nem magánembertől kapott) csomagoknál 22 euróig nem kell vámeljárást folytatni és az áfát vagy az áfát és a vámot megfizetni. Vagyis ha csomagot kapunk külföldről, ez az az összeg, ami alatt fizetés nélkül bejöhet a küldemény.

Ez az összeghatár felett nemcsak az áfát (esetleg még a vámot is) kell kifizetni, hanem a vámkezelés díját, amit a postánál jelenleg 3.500 Ft, máshol még többe kerül. (Ez igazán fájó tud lenni egy 12-14 ezer forintos küldeménynél, több az ügyintézési díj, mint az áfa.)

Eddig az egyik jogszabály.

De van egy másik is. A 166. § szerint a 10 eurót el nem érő fizetnivalót nem kell befizetni. A magyar világelső áfával ez azt jelenti, hogy 37 euró (jelenleg kb. 44,5 amerikai dollár) értékig sem kell vámot (pontosabban áfát) fizetni.

» Read more

Share

A döntési fáradtság

Írtam már régebben arról, miért butaság, amikor az apró dolgokon való spórolásra megy el az energiád és közben nincs erőd és időd az igazán komoly dolgokkal foglalkozni, amin viszont milliókat buksz.

Minden energiáddal azon vagy, hogy megtaláld, hol olcsóbb megvenni a Domestost, amiből évente maximum négy flakonnal használsz és évi 200 forintot spórolsz azon, ha csak akciósan szerzed be azt a négy flakont. A megfelelő elektromos fogkefe kiválasztására és a legolcsóbb beszerzésére se sajnálod az energiádat és az idődet, összességében háromezer forintot spóroltál is rajta.

Közben a megtakarított pénzed rossz befektetésén évi egymilliót buksz vagy a vállalkozásodban nem tudsz kellően helyt állni, mert kifáraszt a mindennapok sok apró döntési kényszere.

Hogyan ne spórolj?

A jelenségnek neve is van, úgy hívják, hogy döntési fáradtság.

Azok az emberek, akiknek sok döntést kell hozniuk, észreveszik ezt és ha ügyesek, amit csak lehet, automatizálnak, hogy például ne kelljen azon gondolkodniuk, hogy milyen ruhát vegyenek fel reggel vagy elmenjenek-e aznap a konditerembe.

» Read more

Share

Szép kártya könnyítés az év végéig

Mivel az elmúlt évben nem nagyon lehetett elnyaralni a SZÉP kártyán lévő összeget, de kulturális lehetőség sem volt sok, az év végéig könnyítenek a dolgon, az alszámlák tartalmát másra is el lehet költeni, a szállás vagy kultúra alszámlát például meleg ételre.

Bővebben itt, jövő vasárnaptól él a lehetőség az év végéig.

Share

Közkívánatra újra: informatikus-képző gyorstalpalók

Közel négy éve írtam, hogy megkérdezzük, mi a köz véleménye, mennyit érnek az informatikai gyorstalpalók. Van közöttük néhány hónapos és másfél éves is.

Informatikus gyorstalpalók: érnek valamit?

Többen kíváncsiak rá, hogy az eltelt négy év alatt milyen tapasztalatok halmozódtak fel akár végzett hallgatóként, akár munkaadóként. Szintén felmerült, hogy vajon egy négyhónapos képzést nem vált-e ki egy autodidakta vagyis önképzés, érdemes-e azért fizetni, milyen hozzáadott értéke van akár tudás, akár munkapiaci lehetőségek szempontjából.

Örülnék, ha főleg olyanok szólnának hozzá, akiknek első kézből származó tapasztalataik vannak, akár végzettként, akár munkaadóként, akár kollégaként. (Ha kolléga vagy, azért emlékezzél meg arról, te is milyen keveset tudtál zöldfülüként, tehát ne a mostani magadhoz hasonlítsd őket, hanem egy másik kezdőhöz, aki mondjuk egyetemet végzett.)

» Read more

Share

Megélni blogírásból 3. rész frissítve

Már többször írtam róla, hogy jól meg lehet élni abból, ha elkezdesz blogot írni. Ennek két formája van, amikor ügyfeleket szerzel a blogoláson keresztül, mint tanácsadó, ügyvéd, de akár ács, kertész vagy bármi hasonló, esetleg a blogon keresztül adod el például az online oktatásodat vagy egyéb termékedet.

Megélni blogírásból

A másik lehetőség, amikor önmagában csak a blogból élsz meg, annak a forgalmából és nem kapcsolt szolgáltatásokból vagy termékekből. (S persze lehet kombinálni is a kettőt.)

Sebestyén ez utóbbi modellt választotta, a blogon elhelyezett reklámokból él s volt olyan jó, hogy megosztotta a tapasztalatait. Amit érdemes tudni, hogy angol nyelvű blogokat ír illetve írat.

Amint az írásából kiderül, szépen meg lehet élni ez utóbbi modellből is, de messze nem annyira könnyű, mint sokan gondolják vagy éppen hirdetik. (“Vedd meg a meggazdagodni blogolásból tananyagomat, most csak 199 dollárért.”) Azonban ha van egy legalább néhány száz cikkből álló, a Google által is szeretett és folyamatosan karbantartott blogod, az már önmagában is egy jó megélhetést biztosíthat. (Még egyszer: angol nyelvű blogról van szó, magyarul ennek a töredékére érdemes számítanod.)

Mielőtt átadom neki a szót, miért írok erről ennyiszer?

Azért, mert látom, hogy ez sok embernek jó lehetőség lenne, sokan tudnának akár megélni blogírásból, akár csak egy kis plusz bevételre szert tenni vagy a saját vállalkozásukat felfuttatni néhány hatékony cikk megírásával. Azonban sokan nem hiszik el, hogy ez tényleg működik. Az ilyen írások talán segítenek nekik, hogy ők is bele merjenek vágni. Írhatsz azért, mert adni akarsz (értékes információkat, tudást), mert emellett kapni is akarsz (a vállalkozásod sikerét növelni), vagy a látogatók megszerzésének célja pusztán a bevétel-generálás.

Következzen Sebestyén alapos és jó hosszú írása:

(Update: Sebestyén ingyen írt egy hosszú írást azért, hogy segítsen mindenkinek, akit érdekel a téma. Igen, nem szerkesztett, igen, sokkal többet dolgozhatott volna annál a néhány óránál, amit ingyen beletett, te biztos így csináltad volna. De hagyjuk már abba a fikázást, hogy hány helyesírási hiba van benne, meg hogy te másképp szerkesztetted volna. Ha majd te különb cikket írsz ingyen, hogy a saját esetleges konkurenciádat segítsd elindulni, majd akkor meghallgatunk efelől. Addig köszönd meg, hogy ennyit dolgozott vele. Ha pedig nem érint vagy nem érdekel a dolog, akkor elolvasni is felesleges, nemhogy hozzászólni.)

Update 2: Sebestyén frissítette az írását, több kérdésre is válaszolt a hozzászólásokból.

» Read more

Share

Digi mobil roaming

Nemrég teljesen átmentem a Digi mobil szolgáltatásához, számhordozással. Nekem tökéletesen bevált, de azért vannak vele gondok. Míg Budaörsön mindenhol jó a vétel, a szomszédos Törökbálint-Tükörhegyen még az utcán sincs térerő. Nem hogy az Alléen belül nincs térerő, de még az épület tövében is meg-megszakad a hívás, kint az utcán.

Máskor meg a világ végén van térerő, ahol nem is gondolnád.

Ezért van egy dominos kártya is a telefonban, ha olyan vad helyekre megyek, mint Törökbálint-Tükörhegy, át tudom irányítani a hívást a telekomos kártyára, ha nem vagyok elérhető hálózat hiánya miatt. Ennyi kompromisszummal tudok együtt élni, bár inkább kísérleti jelleggel mentem át teljesen a Digihez, hiszen eddig is ezt használtam, csak a számomat nem vittem át.

(Eddig is volt egy digis kártyám a telefonomban, arról ment a net és arról is telefonáltam. Ezer forintért 200 percet és 15 GB netet kapsz. A net különb, mint a vezetékes exUPC-s voda kábeles szolgáltatás otthon, ami gyakran skype hívás közben is megszakad. Még egyszer: kábeles szolgáltatás a vodáé.)

De nem erről akartam írni, csak megemlítettem a tapasztalataimat, ha te is hasonlóban gondolkodsz, hogy a digit teszed meg főkártyának. Vadregényes dolog tud lenni, de ha nem sokat mozogsz olyan helyeken, ahol nincs térerő, akkor teljesen vállalható. Ha te nem szereted a vad és kiszámíthatatlan dolgokat, nem biztos, hogy meg kell lépned a teljes átállást.

» Read more

Share

Fogyasztóbarát lakásbiztosítás kalkulátor

Az MNB kitalálta a többi fogyasztóbarát pénzügyi termék mintájára a fogyasztóbarát ingatlanbiztosítást, ami lehetővé teszi, hogy összehasonlíthatóvá váljanak az egyes biztosítások árazása.

Jelenleg akkora katyvasz van a lakásbiztosítások piacán, hogy gyakorlatilag képtelenség összehasonlítani az ajánlatokat. Az egyik csak 200 ezer forintig fizeti a betörés során elszenvedett kárt, a másik egymillió forintig, de ebből csak 150 ezer forint lehet műszaki cikk, a harmadik összeghatár nélkül. Az egyik biztosításnál van önrész, a másiknál nincs, az egyik fizet beázás esetén, a másik nem és így tovább.

Ezért jó ötlet volt a fogyasztóbarát otthonbiztosítás kitalálása, de valamiért a biztosítók nem verik le a poharat az asztalról a nagy sietségükben, hogy előálljanak egy ilyen termékkel. A másfél évvel ezelőtti bevezetés óta csak három nagyobb és három kisebb biztosító állt elő ilyen termékkel. (Lista és termékleírás erre.)

Az MNB csinált is egy kalkulátort, amit itt találtok. A kalkulátor kicsit bugos, a cím beírása során többször kiírta, hogy az adott címen még nem elérhető a szolgáltatás, azonban ha ezt a figyelmeztetést figyelmen kívül hagytam, később meggondolta magát és mégis csak kalkulált.

Budaörsi házra a három tavaly regisztrált biztosító ajánlatát adta ki. Pedig a Generali és a Groupama oldalán már fenn van a saját kalkulátoruk, így az MNB lehet elmaradva a kalkulátor frissítésével. (A Colonade oldalán csak egy hamarosan felirat fogad bennünket.)

A kezdeményezés remek, bár igazán hasznos akkor lenne, ha kötelező lenne a biztosítóknak kijönni ilyen termékkel.

Egy kalkulációt megér, hogy megnézd a mostani biztosításodhoz képest találsz-e olcsóbbat. (Amire figyelj, hogy úgy legyen olcsóbb, hogy legalább annyit nyújt is.) A kalkulátort elég egyszerű használni, elég egyértelműek a kérdések és a sok kis “i” betű is segít további információval, ha elakadtál volna.

Mindenképp érdemes a biztosítók saját honlapján is kalkulálni, mert ott adhatnak olyan kedvezményt, ami az MNB-s kalkulátorban nincs benne, például ha van másik biztosításod az adott biztosítónál. Illetve azt is megtudhatod, hogy például a Generalinál 5% kedvezményt kapsz a csoportos beszedésre az átutalással szemben is.

Share
1 2