Tag Archives: unit linked

A TKM mutatóról és a felelőtlen döntésekről

Tegnap beszéltem egy ifjú párral, akiknek egy unit linked biztosítást akartak eladni. Volt annyi bölcsességük, hogy aláírás előtt szerették volna mással is átnézetni a szerződést.

A biztosítás TKM mutatója (Teljes Költség Mutatója) az általuk választott 10 éves futamidőre évi 5,34-8,53% volt.

(A TKM mutatót azért vezették be a unit linked biztosításoknál, hogy ránézésre lásd, hogy évente mennyit buksz egy unit linked biztosításon egy elméleti költségmentes hozamhoz képest.)

Az ügynök azt mondta, hogy a tól-ig határ azért van, mert ebben már benne van a kockázati díjrész is. Mivel ők nem kértek bele külön kockázati elemeket, ezért nekik csak évi 5,34% a TKM mutatójuk.

Ilyenkor több dologról elgondolkodok. Az első, hogy ez az ügynök, aki már több mint egy éve a pályán van és nyilván sok ilyen szerződést eladott, ennyire nincs fogalma arról, mit árul (tehát buta), vagy ennyire gátlástalan és pontosan tudja, hogy amit mond, az közönséges hazugság? (Nem tudom, melyik a jobb alternatíva.)

Az általa adott mindössze másfél oldalas TKM tájékoztatóban feketén-fehéren benne volt az alábbi két mondat:

Olvasd tovább

Share

Lopakodó áremelés

Egy érdekes dolgot figyeltem meg az elmúlt hetekben.

Az ügyfelek unit linked biztosításainak szerződési feltételei 2010 óta kötelezően tartalmazzák a TKM (Teljes Költségmutató) értékét, ami százalékos arányban mutatja be, hogy egy (elméleti) költségmentes befektetéshez képest mennyit bukunk évente a költségeken, ha figyelembe vesszük a unit linked biztosítások költségeit.

Ez a szám százalékosan adja meg ezt az értéket, így ránézésre látjuk egyrészt az éves veszteségeinket a költségek miatt, másrészt azt, melyik az olcsóbb, vagy drágább termék a mi számunkra.

(Két dologra kell vigyázni: a TKM által mutatott érték csak akkor ilyen “alacsony”, ha végig fizetjük a biztosítást a megadott 10-15-20 évig, ha idő előtt megszüntetjük, még nagyobb a veszteség. Persze ebből nem következik egyenesen, hogy ha végig fizetjük, jobban járnánk. Hogy mennyire sokat számít a költség, arról utoljára itt írtam: Tanulnod kell.

A másik, hogy a költséget felfelé húzza, hogy a kötelezően beépített kockázati részt is tartalmazza a TKM. Mondjuk ez sokat nem jelent, mert a kötelező kockázati rész általában csak mondvacsinált összeg, nem komoly biztosítás.)

Nos, azt vettem észre, hogy a két-három éve kiadott tájékoztatókban megadott TKM értékek gyakran jóval alacsonyabbak, mint amik most a MABISZ oldalán lévő tájékoztatóban megadott értékek, vagyis drágábbak lettek menet közben ezek a biztosítások.

Olvasd tovább

Share

Unit linked és egyéb biztosítások felmondása

Gergő két hónap után megbánta, hogy kötött egy unit linked biztosítást és az után érdeklődött, hogyan lehetne azt felmondani, hogy semmi retorzió ne érje.

Mivel a legtöbben nincsenek tisztában a biztosítások felmondásának módjával, ezért fontos, hogy áttekintsük, mit hogyan lehet csinálni.

Először kezdeném a nem életbiztosítások felmondási módjával.

Fontos, hogy a biztosító a biztosítás megkötésével egy éves díjra jogosult, függetlenül attól, hogy esetleg engedélyezi a havi díjfizetést. Ebből az következik, hogy év közben nem mondhatod fel a biztosítást, illetve megteheted, de akkor is ki kell fizetned az egész éves díjat. (Kivétel, ha eleve ennél rövidebb, fix időpontra szól a szerződés.) Olvasd tovább

Share

Mégis megéri a unit linked biztosítás?

Már sokszor foglalkoztam a unit linked biztosításokkal, bemutatva azok magas költségeit és komoly buktatóit. (Ha van kedved, itt el tudsz olvasni párat az erről szóló írásaim közül: unit linked biztosítások)

A véleményem továbbra is az, hogy a unit linked biztosítás csak az ügynöknek és a biztosítónak nagy üzlet, az ügyfél ezer másik, számára sokkal kedvezőbb termék közül választhatna a piacon.

Mostanában több írás is megjelent biztosítási ügynökök tollából, amelyek azt állítják, hogy éppen ellenkezőleg, a unit linked biztosításnál nincs is jobb a világon, főleg ha a bónuszokat és az adójóváírásokat is figyelembe vesszük és hogy mennyire csalóka a TKM értékkel való számolás.

Ezen kívül táblázatokkal támasztják alá, mennyire megéri a unit linked biztosítás egy sima TBSZ-hez képest 25-30 év távlatában. Van, ahol egyenesen dupla annyit hoz, mint egy TBSZ számla.

Többen elküldtétek ezeket az írásokat, hogy akkor most mi az igazság.

Azért, hogy segítsek eligazodni a témában, összeszedtem a leggyakoribb állításokat és válaszolok is azokra.

Első állítás: “Megtévesztő dolog kiragadni pár drága termék költségmutatóját és azt állítani, hogy általában drágák a unit linked biztosítások.” Olvasd tovább

Share

Bármit megvehetsz

Már többször találkoztam azzal az esettel, hogy valaki azért ragaszkodott egy egyébként nagyon drága unit linked biztosításhoz, mert csak azon keresztül tudott befektetni egy alapba, ami egyébként másként nem elérhető.

Inkább vállalta a lélegzetelállító költségeket ( a konkrét esetben 10 éves szerződésnél évi 10,4% TKM, de 20 évesnél is 7,78% TKM évente), csak hogy részese lehessen a csodaalap teljesítményének. Mert az ügynök kijelentette, hogy ebbe az alapba csak náluk lehet fektetni egész Magyarországon.

Ez az alap az igen sikeres és híres Warren Buffet cégébe fektető alap, így részesedhetünk a pénzügyi zseni cégének nyereségéből. Ez pedig sokak szerint megér még évi 8-10% garantált költséget is.

Na, kedveseim, ez egy jó nagy átverés, amivel hülyítenek benneteket.

Olvasd tovább

Share

Nyugdíjbiztosítás: van jobb megoldás?

Az idei évben egy gazdag ajándékot hozott a befektetési célú életbiztosításokat kínáló társaságoknak, ugyanis a nyugdíjcélra megkötött életbiztosítások után újra lehet igényelni adókedvezményt.

Így az eddigi NYESZ számla és az önkéntes nyugdíjpénztár után most már a unit linked biztosítások is visszakerültek az államilag támogatott formátumú nyugdíj-előtakarékosságok közé.

Egyre többen kérdezitek, hogy szabad-e kötni ilyen biztosítást, vagy inkább mást válasszatok. Miután a héten is többen megkérdeztétek, gondoltam, ideje írni róla.

Újabb cikk a témában: A nyugdíjbiztosításokról még egyszer

Az összes államilag támogatott nyugdíj-előtakarékosság egyetlen előnye az állami támogatás, amit a személyi jövedelemadónkból igényelhetünk vissza. Ennek mértéke minden esetben az éves befizetésünk 20%-a, de maximum évi 100 ezer/130 ezer (NYESZ), 150 ezer (pénztárak), illetve a biztosításoknál 130 ezer Ft. (A nagyobb érték akkor igaz, ha már nincs sok hátra a nyugdíjig).

Olvasd tovább

Share

Egy szomorú történet kommentár nélkül

Az alábbi levelet kaptam, ami sajnos nem egyedi eset, már nagyon sok hasonlót kaptam, vagy hallottam személyesen. Nyugodtan mondhatom, hogy szinte általános a történet.

Nem fűzök hozzá semmit, nem is szerkesztettem rajta (csak a nevet vettem ki), csak azért tesztem közzé, hogy más okulhasson és esetleg az érintettek lépjenek a hölgy kárpótlása érdekében. (Ezért is szokásommal ellentétben nem veszem ki a cégneveket a levélből.)

Röviden a lényeg kiemelve: a 12 milliós örökségéből az ügynök kötettett vele egy 3,5 milliós éves díjú unit linked biztosítást, aminek éves díját 3 évig (amíg visszaírnák a jutalékot) a 12 millióból fedezték. Ami maradt még aprópénz, abból további 5 unit linkedet kötött, mert az milyen jó lesz.

Sajnos a hölgynek csak a nyilvánosság az esélye, esetleg a Pénzügyi Békéltető Testület, vagy egy jó ügyvéd.

Olvasd tovább

Share

Skandia unit linked életbiztosítás költségei

Az egyik nagy unitlinkes értékesítő cég teleszórta az országot a német Skandia cég életbiztosításával, majd a Skandia kivonult az országból.

Több ügyfélnek volt Skandia biztosítása, amit át kellett nézni. Azaz csak kellett volna, mert a hozzá adott tájékoztató teljesen használhatatlan. Az csak egy dolog, hogy látszik, hogy németből fordították rosszul magyarra, de a költségekről egész egyszerűen egy szót sem ejt.

A tájékoztató végigolvasása után annyit tudsz meg, hogy vannak költségek. Slussz. Azt nem kötik az orrodra, hogy mennyi. A végén található egy várható érték táblázat, ami használhatatlan és ellenmondásos.

Olvasd tovább

Share

Egy unit linked biztosítás korrekt árazással: Allianz Életprogram

A unit linked életbiztosításokról már sokat írtam, mint arról a pénzügyi termékről, amit nagy ívben kerülni kell. (Cikkek itt.)

Ennek oka, hogy az elmúlt tizenpár évben a biztosítók az ügyfelek érdekeiről elfeledkezve, csak az ügynökök érdekeit tartották szem előtt és egymással versenyeztek, ki ad magasabb jutalékot az ügynöknek, vagy brókercégnek, hogy hozzá hozza a megkötött szerződést.

Rövid időn belül már szinte minden biztosító az első éves díj 140-150%-át adta oda az ügynöknek, amit aztán az ügyféltől vont le, de nem egyszerre, hanem jól elrejtve 10-20 év alatt.

Ezen túl a biztosító fantáziadús vételi-eladási árfolyam-különbözet címén újabb 5%-ot tett el befizetésenként, magas, évi 1,75-2% alapkezelői költséget számolt fel a bennlévő pénzünkre évről-évre, valamint havi 5-600 Ft számlavezetési díjat.

Olvasd tovább

Share

Aranyszámla: még a unit linked biztosításnál is rosszabb?

A kétezres évek a kisösszegű befektetések szempontjából a unit linked biztosításokról szólt. Ügynökök seregei vették rá az embereket, hogy ilyen biztosításokban “gyarapítsák” a pénzüket, olyan apróságokról azonban elfelejtették tájékoztatni őket, hogy az első másfél év befizetése az ügynöké lesz, illetve milyen egyéb költségek terhelik még a biztosítást. (Cikkek a unit linked biztosításokról itt.)

Mivel az emberek lassan kiokosodtak a unit linked biztosításokból és észrevették, hogy egyre csak fogy a pénzük a unit linked termékekben és nem gyarapszik, új termékeket kellett kitalálni, amin legalább akkorát lehet kaszálni, mint a unit linked biztosításokon.

Az egyik ilyen új szereplő az aranyszámla. Ezt a terméket ugyanazok árulják, akik eddig unit linked biztosításokat árultak. A termék alapkoncepciója, hogy havi kis részletekben veszünk fizikai aranyat, mert az milyen jó befektetés hosszú távra. Ehhez nyissunk egy aranyszámlát és gyűjtsük ott az aranyunkat grammról-grammra. Olvasd tovább

Share

Új termékek veszik át a unit linked biztosítások helyét

Egyre több visszajelzés érkezik arról, hogy az ügynökök már feladták a unit linked biztosítások értékesítését, mert ahogy éppen ma egy biztosító kereskedelmi vezetője fogalmazott, “az emberek egyre tájékozottabbak a unit linked biztosítások terén”, ezért egyre nehezebb eladni nekik ezeket a termékeket. Hiába, az internet sok embert kiokosít.

Azonban ezek helyett rengeteg új termék jelent meg a piacon, ami legalább olyan rossz az ügyfélnek, csak éppen nincs róluk információ a neten.

Az egyik ügyfelem is nemrég szerződött a P.bankkal egy csodálatos termékre, ahol havonta kell kisebb összegeket befizetni és “nincs egyéb költség, csak a kezdeti költség”, ami valami szerény nyolcszáz-ezer euró volt. Olvasd tovább

Share

Hitelből meggazdagodni

A héten egy vidéki, ötgyermekes házaspár kért tanácsot, ugyanis nagyon csúnyán átverték őket. A példájuk sajnos nem különleges, inkább tipikus, ezért is írom le, rajtuk kívül még tízezrek jártak így az országban.

2009 elején egy “pénzügyi tanácsadó”, az egyik ismert hálózat tagja megtalálta őket és azon gondolkodott, hogyan lehetne ezekről a szegény emberekről sok jutalékot lehúzni. Mivel ennyi gyerek mellett megtakarítani való pénzük nem volt, a “tanácsadó” bevetette a nagy trükköt, amit a hálózat eszelt ki: az örökségből szerzett lakásra, az egyetlen vagyonukra vegyenek fel életbiztosítással kombinált svájci frankos hitelt, az így felvett pénzt fektessék be a hitel mellé kötött unit linked biztosításba, ami csilliárd százalékos hozamot hoz. A hozamokból fizessék a havi törlesztőket és itt a varázslat, a végén megmarad a 18 millió forint, amit kaptak a banktól.

Olvasd tovább

Share

Ennyit buksz a céges életbiztosításokon

Miután elfogytak, vagy legalábbis nagyon megfogyatkoztak azok a magánszemélyek, akikre még rá lehetett sózni unit linked biztosításokat, a nagy brókercégek a vállalkozások felé fordultak, őket beszélték rá, hogy az adózást megkerülve, egy kiskaput kihasználva unit linked biztosításokon keresztül vegyék ki a pénzt a cégből.

A képlet roppant vonzó: a cég költségnek elszámolhatja azt a pénzt, amit életbiztosításon keresztül kifizet a cégtulajdonosnak, vagy az alkalmazottaknak.

Mivel még mindig nagy a munkabért terhelő elvonások mértéke, ezért nagyon sokan fejest ugrottak ebbe a “remek” lehetőségbe.

Olvasd tovább

Share

Miben gyűjtsük a megtakarításunkat? Összehasonlítás

Már sokszor volt szó a unit linked biztosítások költségeiről, ami miatt a megtakarítás egyik legdrágább formája a unit link biztosítás. (Ha még nem olvastad, olvasd el például ezt és ezt.)

Hogy számokkal is, mindenki számára érthetően bemutathassam, csináltam egy kalkulátort, ahol egy átlagos unit linked biztosítás hozamait hasonlítom össze egy Malacpersellyel, egy TBSZ számlával kombinált Malacpersellyel, egy TBSZ számlára vett prémium állampapírral.

Egy kicsit bővebben kifejtve: az első esetben a sima Malacperselynél csak havonta elteszünk 20 ezer forintot, erre kapunk kamatot és fizetünk kamatadót. A második esetben évente áttesszük az összegyűlt pénzt minden év végén TBSZ számlára, ugyanolyan kamat mellett, de minden második évtől már kamatadó-mentesen.

Olvasd tovább

Share

A unit-linked életbiztosítás halála?

A héten egymás után jelentek meg a negatív hírek a unit-linked biztosítások piacáról:

– A portfolio.hu egyik jelentése szerint a unit linked biztosításokból 55 milliárdot vontak ki az emberek az elmúlt egy évben, 2006-hoz képest 574 ezer biztosítás tűnt el, a második negyedévben 19%-kal kevesebb pénzt folyt be a biztosításokból, mint az egyébként se túl combos előző évben. (Viszont még mindig 1,3 millió élő unit-linked és vegyes életbiztosítás van a piacon.)

– A másik hír a CIG Biztosító zuhanó értékesítéséről és a legnagyobb brókercég, a Brókernet szakadásáról szól, ami mögött a közelállók szerint a jutalékbevételek drasztikus esése áll.

Olvasd tovább

Share
1 2 3