Egy unit linked biztosítás korrekt árazással: Allianz Életprogram
A unit linked életbiztosításokról már sokat írtam, mint arról a pénzügyi termékről, amit nagy ívben kerülni kell. (Cikkek itt.)
Ennek oka, hogy az elmúlt tizenpár évben a biztosítók az ügyfelek érdekeiről elfeledkezve, csak az ügynökök érdekeit tartották szem előtt és egymással versenyeztek, ki ad magasabb jutalékot az ügynöknek, vagy brókercégnek, hogy hozzá hozza a megkötött szerződést.
Rövid időn belül már szinte minden biztosító az első éves díj 140-150%-át adta oda az ügynöknek, amit aztán az ügyféltől vont le, de nem egyszerre, hanem jól elrejtve 10-20 év alatt.
Ezen túl a biztosító fantáziadús vételi-eladási árfolyam-különbözet címén újabb 5%-ot tett el befizetésenként, magas, évi 1,75-2% alapkezelői költséget számolt fel a bennlévő pénzünkre évről-évre, valamint havi 5-600 Ft számlavezetési díjat.
Ezek után nem csoda, hogy gyakorlatilag képtelenség akár csak banki kamatoknak megfelelő hozamokat elérni a unit linked biztosítások vásárlóinak.
Azonban már többször jeleztem, hogy igazán ritka fehér hollóként azért van korrekt árazású termék a piacon, még ha az átlagember nem is sűrűn találkozhat vele.
(A korrekt árazás nem költségmentest jelent, hiszen ahogy te sem ingyen dolgozol, az ügynök sem csak hobbiból találkozik veled és a biztosító sem a két szép szemedért akarja kezelni a pénzed. Azonban a felszámolt költségek vannak annyira alacsonyak, hogy még te is jól jársz, nem csak mindenki más rajtad kívül.)
Ilyen ritka lehetőség az Allianz Életprogram nevű biztosítása. Ennek két fő típusa a normál és a Bónusz Életprogram. (Van még egyéb is, mint Xtra és Xpress, illetve partnerek által kötött termékek, de ezekkel most nem foglalkozunk. A partneri termékek általában sokkal költségesebbek, erre figyeljünk.)
A normál esetében a kezdeti költség az első éves díj 25%-a. Mivel a kezdeti költség miatt minden unit linked biztosítást a lehető legkisebb összeggel kötjük, amit később emelünk fel, amikor már nincs rajta elvonás, ezért a teljes nyitási költségünk a havi minimális 10 ezer forint háromszorosa lesz. Ezt vessük össze az átlagos évi 150%-os nyitási díjjal. (Megjegyzés: Ha Bónusz Életprogramot akarsz kötni és biztos vagy benne, hogy nem mondod fel legalább 13 évig, akkor ott ez nem szempont.)
Ebből a 30 ezer forintból az ügynök alig a felét kapja meg. Nos, ezért nem akar szinte senki eladni nekünk ilyen biztosítást.
Az egyébként szokásos 5%-os “átváltási költség” ennél a termékcsaládnál 0%, vagyis a befizetett évi mondjuk 500 ezer forintunkból nem vonnak le 25 ezer forintot sem, mint máshol.
Az alapkezelői díj a unit linked biztosításoknál szokásos 1,75%-2% helyett mindössze 1,19%, ez még a legtöbb magyar befektetési alap TER mutatójánál (Total Expense Ratio -költségmutató) is kisebb. Ennél kisebb alapkezelői díjjal részvényalapba nem nagyon tudunk befektetni idehaza.
A futamidő lejárat után tetszőlegesen meghosszabbítható, ha nem akarjuk felvenni a pénzt.
A Bónusz Életprogram annyiban különbözik a normál életprogramtól, hogy az első éves elvonás nem 25%, hanem 75%, azonban ezt az ötödik évtől visszacsöpögtetik, az évek száma szerint egyre nagyobb százalékban.
(A legnagyobb brókercégnél köthető Életprogram (Pro Life Xtra) költsége a 75% elvonás helyett 50+100%, azaz 150%, azonban a bónusz mértéke ugyanannyi! Vagyis az első éves díjunk újabb 75%-a bánja, ha nem az Allianz saját kínálatából választunk.)
Ezt az “elvonunk pénzt, majd lassanként visszaadjuk” sok biztosító játssza, ennek oka a Teljes Költség-Mutató kijátszása. Ugyanis ha elvonok pénzt, majd valamikor visszaadom, nem kell kimutatnom a költségek között.
A trükk az benne, hogy 15-20 évig egy fillér kamatot se, vagy maximum évi 2%-ot fizetnek rá, így a visszaadott pénz az infláció miatt a valóságban sokkal kevesebbet ér. A másik, hogy a legtöbb unit linked biztosítás meg sem éri a 7. évet, így nincs mit visszaadni, a biztosítónál maradhat a pénz.
Az Allianz Életprogram ebben is eltérő, ugyanis tudtommal egyedüliként a piacon, a magyar kötvényalapuk kamatával évente növelik az elvont összeget.
Már ezért is érdemes fejet hajtani a termék korrektsége előtt.
A Bónusz Életprogrammal a legvégén jobban járunk, mint a normál Életprogrammal, de csakis abban az esetben, ha legalább 13 évig tényleg megtartjuk és nem is csökkentjük, vagy nem szüneteltetjük a szerződést. Ellenkező esetben válasszuk a normál Életprogramot.
Sajnos havi számlavezetési díjat, vagy fenntartási költséget mindkét esetben fizetnünk kell, ez havi 470 Ft. Ez az egyetlen költség, amiben nem (sokkal) jobb, mint a hasonló termékek a piacon. Ez az összeg csak minimáldíj esetén nagy, havi 20-40 ezer forintnál már nem annyira feltűnő.
Külön jó pont, hogy a kötelező kockázati díjrész ingyenes, igaz, csak közlekedési balesetre fizet, vagyis szinte soha. De ennyi pénzért ne is akarjunk többet.
A választható kiegészítő kockázati biztosítások nem a legolcsóbbak a piacon, mert akár csoportos, akár egyéni, tiszta kockázati biztosításban vannak olcsóbbak. De ezeket nem kötelező kérned.
Az Életprogramnak van eurós változata is, ha abban szeretnél megtakarítani. (Bár sok értelme szerintem nincs, ha külföldi alapot választasz, hiszen ott úgyis dollárban, vagy euróban van a pénzed az alapban.)
Hogy egy hátrányt is mondjak, szerintem nagyon szűk a választható alapok listája. Magyar rövid kötvény, hosszú kötvény, magyar részvény, magyar pénzpiaci, a divatjamúlt BRIC országok, nem túl sikeres demográfiai részvények, termények, ipari nyersanyagok, stb. A legutóbbi jelentést itt tudjátok elolvasni.
Kinek ajánlható ez a biztosítás? Aki szeretne hosszú távon havonta megtakarítani és tisztában van azzal, hogy a pénzét az általa választott befektetési alapokba fektetik, aminek hozama nem kiszámítható, de akár jobban is hozhat, mint egy hagyományos lekötés.
Hosszú távon a kamatadó-mentesség is biztosított, illetve időszakonként akár ingyen is átrendezhetjük a portfóliónkat.
Kinek nem ajánlott? Aki nem hosszú távban gondolkodik, csak 3-4-5 évben, illetve nem akar szembesülni a befektetési alapoknál előfordulható akár negatív hozammal. (A befektetési alapok kockázatosabbak, mint egy egyszerű lekötés, de cserébe hosszabb távon nagyobb hozam is várható el tőlük, azonban erre nincs garancia.)
Ezen túl szerintem nagyobb összegekkel rendelkező, vagy havonta komolyabb összeget megtakarítani tudók is jobban járhatnak külföldi ETF-ek vásárlásával, mondjuk a KBC-nél. Erről itt írtam bővebben. Itt nem csak a költségek alacsonyabbak, hanem a választék nagyobb, kamatadó-mentességet pedig TBSZ számlával is elérhetsz.
Hol tudod megkötni? Bármelyik Allianz kirendeltségen, vagy FHB Bankban. Amint már írtam, évi 120 ezer forintos díjat vállalj az alacsony kezdeti költség miatt, majd ezt emeld fel a későbbiekben.
Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.
Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.
Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.
Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en
– Első és legfontosabb: maga a megkötöttség. Nem viccelek, gondold át. Lehet, hogy ez rád nem vonatkozik, de az emberek elsöprő többségére igen.
– Akárhányszor 0 Ft költség mellett válthatsz az alapok között. Van automatikus átváltási lehetőség is. Ez nem fog csodát hozni, de ami 2007 nov – 2009 márc között történt, azt olyan szinten tudod kivédeni, hogy még profitálsz is ezen a (remélhetőleg sokszor már meg nem ismétlődő) válságon.
– A Bónuszos változatok NEM (csupán) a kezdetben levont költséget fizetik ki bónuszként. Az 5. évfordulótól minden évben a hűségbázis (amit az első x hónapban levontak) aktuális értékének (kamatos kamatozással befektetett, hozammal növelt értékének) annyi %-át írják jóvá, ahányadik évfordulónál a szerződés tart. Magyarul: a 101. évben már a 200%-át, a 102-edikben a 101 %-át, stb. Emiatt a Bónusznál bármekkora a díj, a költség NEM nő.
A legjobb ebben a konstrukcióban tényleg a teljesen ingyenes átváltás az alapok között. Mivel még nem túl sok pénz van benne, relatív kockázatmentes “ingyenes” gyakorlásnak használom “””tőzsdézésre””” (nagyon sok idézőjelben).
Ezeket az ügynök mondta, de ennyire konkrétan nem találtam meg a szerződési feltételekben, úgyhogy nem tudom 100%-ban állítani.
2. ha olyan kicsi a választék az alapokból, mint ami a cikkben szerepel, akkor szerintem nincs akkora ertelme az az ingyenes váltásnak
3. hát ez a százalékos kavarás nekem kicsit furcsa így első olvasatra, de végülis nem olvastam a hirdetményét a terméknek.
A bónuszfizetés nagyon egyszerű. A Bónusznál nincs hagyományos kezdeti költség, bázisképzés van. (1. éves díj 75%-át elvonják az első 18 hónapban). Utána az 5. évforduló után ez történik: 5%+6%+7+8%+9%+20%+11%+12%+13%+14% és máris visszakaptad (15. évben) az elvonást. Tehát ha legalább eddig végigfizeted, akkor mindegy, hogy 120E-rel vagy 1millióval indítottad, egyenlő a költség. Ha meg valaki nagyon sokáig fizeti, akkor sokkal több bónuszt kap, mint amennyi a levonás volt.
De ebből minden látszik: docs.google.com/file/d/0B7zqUMzdy4z-eEVXX2dOT3VjMHc/edit?usp=sharing
Feltételek: allianz.hu/www/file/Allianz_Eletprogramok_UT_KSZF_Kondilista_Valaszhato_portfoliok.pdf
És az évfordulónál pedig hajlamos a biztosító (ha nem nyilatkozol másképp!) nagyobb %-kal indexálni a kiegészítőket, mint a havi díjat, tehát a befektetés/biztosítás aránya egyre csökkenhet emiatt is, ha nem figyelsz!
Gyakorlatilag 100%-os rokkantságot jelent mind a kettő, de van egy hivatalos meghatározása, arra hivatkoznak.
Én 1 hónapja kötöttem egy 15 éves Generali Aranyszárny Clavis UL biztosítást. Sajnos csak később olvastam róla, hogy mekkora szívás ez a típusú biztosítás. A Generali honlapjáról letöltött termékbemutatót böngészve azt olvastam, hogy az első 3 év (!) befizetéseiből kezdeti egységet vesznek és 15 éven keresztül 9%-ot levonnak belőle. Excelben kikalkulálva az első éves díj 220%-át rántják le végül. Ugyanakkor azt írják, hogy 25 év alatt az első éves díj 234%-át megkapom bónuszként eseti díjban 10 alkalomra lebontva. Mivel hosszútávra tervezek, ezt az időszakot tervezem is vállalni. Viszont az olvasottak után nagy dilemmában vagyok, hogy megszüntessem-e most egyből. Nektek mi a véleményetek?
Köszönöm, Péter
Egyébként a CLaVis nem rossz, jók az alapok, jó a költségszerkezete.
Hogy a 234%-ot honnan vetted nem tudom, mert a nevében is benne van, mekkora bónuszjóváírást ad: CLV, azaz 155%.
A legjobb Generalis biztosítás pénzügyi költsége is elérte a 20 év alatt befizetett teljes díj 20%át. 0%-os hozam mellett.
Az elvonás 80 százaléka pedig az alapkezelési díj volt.
Efelett jöttek a kockázati díjak.
A fenti konstrukció esetében csaak azt kérdezném, hogy hányszor vonják az alapkezelési díjat?
Ha a biztosító befalapokból hozza létre alapját, akkor dupla az elvonás.
Kérdés:
Ha az ügyfél olyan kis buta, hogy nem tud hosszútávra gondolkodni, ezért UL kell nevelési céllal, akkor miért rakjuk a pénzét az ő kockázatára olyan eszközökbe, amikhez nem ért?
Miért nem hagyományosba, ahol a biztosító a saját kockázatára és az ügyfél hasznára (is)fektet be?
Zsolt
Nemrég mondtam fel a unit-linkemet. 7 évig szórtam bele a pénzt hülye fejjel mire kiléptem, kb. 700 ezres veszteséggel. Másik: szüleim 10 év után, lejáratkor visszakapták a befizetett pénzüket egy fillér haszon nélkül, az infáció is őket szegényítette.
Ezek utány nyilván soha többet nem adok biztosítónak pénzt befektetésre, de azért jó látni hogy változik a világ.
Én régebbről benne vagyok több Groupamás unit linked biztosításban, de sajnos a blogra csak most találtam rá.
Az egyik az életív program. Ez nagyon hasonlónak tűnik az Allianzhoz, így azzal még talán nem isjártam annyira rosszul. Illetve van hozzá egy úgynevezett stop loss rendszer, ami megakadályozza a túl nagy bukást és a túl nagy hozamot is.
http://www.groupama-garancia.hu/biztos-t-sok/life-insurances/ul-eletbiztos-t-sok/groupama-elet-v-program-@/article.jspz?id=59813
Illetve van Generáció is, aminek itt a leírása: http://www.groupama-garancia.hu/biztos-t-sok/life-insurances/ul-eletbiztos-t-sok/gener-ci-eletbiztos-t-s-befektetes-es-biztos-t-s-@/article.jspz?id=8272
Ezekről mi a véleményetek. Mennyire korrektek? Mivel elég bonyolult a leírásuk, gyakorlatilag a lényeget se tudom kiszűrni belőle. Kedves Kiszámoló! Ismered ezeket a termékeket? Mi a véleményed róluk?
Kezdve mindjárt a bónuszjóváírással. Én is Allianz ügynök vagyok, de csak úgy kötök ilyen terméket, ha biztos vagyok benne, hogy az ügyfelet megfelelően tájékoztattam.
Arról nem is beszélve, hogy belülről látom, hogy teljesítenek ezek a szerződések.
A lényeg, hogy 7-8 éves távnál inkább a bónuszost javaslom, ez alatt kizárólag a simát.
Az időtáv meghatározó!
2013-05-04 at 16:37
Pl az Allianznál 3M közlekedési baleseti halál szolgáltatást, amiért nem számít fel díjat. És kb fillérekbe kerülnek a kiegészítők.
Szerintem fiatalon érdemes nyitni, és 10 éves megtak időszakot választani. Elvonják a kezdeti költséget és kész. Mehet tovább nyugdíjig, újbóli költségelvonás nélkül, hisz élethosszig tartó, bár külön kérésre lehet tartamosítani. Pl ha gyereked miatt akarsz életbiztosítást, 30 évesen 2000 pénz egy 10M-s fedezet. Semmi. Vagy csináld egyszeri díjas verzióban: A legkisebb befizetés 200E, 1% kezdeti költség, és eseti díjba annyit raksz amennyit be mersz vallani…És akkor még az orvosi ellátás kiegészítőről, vagy a bababiztosításról nem is beszéltünk. Vagy hogy május végéig 7%/3hónap-ot ad az eseti díjra. És esetében a stop-loss is jól kezelhető, csak nem százalékban, hanem árfolyamban kell megadni a határt.
Ugyanakkor egyetértek azzal, hogy az tényleg parasztvakítás, normális stop-loss az, amikor ÉN – azaz a megtakarító – döntök arról, hogy mi történjen a pénzemmel… Vállalom-e a veszteséget, vagy nem.
A legjobb megoldás, ha rászánom azt a havi 5-10 percet és foglalkozom a megtakarításommal. Hozzáteszem, az ideális állapot az, ha az üzletkötő tényleges támogatást, segítséget nyújt nekem ebben!
Ezért sem mindegy, kivel köt szerződést az ember…
Engem 5 éve egy ismerősöm beszélt rá egy 10 éves Allianz Bónuszra céges konstrukcióban. Eddig befizettem kb. 1 milliót, és 600E-en áll a számla. Az első két évben a távol-keleti részvények hoztak profitot, amit elvitt a kiegészítő biztosítás díja, plusz a számlavezetés, stb. Aztán 2 évig bukó volt, végül tavaly áttetettem az egészet magyar államkötvénybe. Egyébként mondja már meg vki, hogy azon kívül, hogy pl. Távol-keleti részvényalap, mi a csudát lehet tudni róla? Nem tudod, milyen cégbe fektetnek, milyen árfolyamon, mikor zárnak pozikat…semmit sem tudsz befolyásolni. Tiszta szerencsejáték, ahol az ügyfél kockázatára, költségére, az ügyfél pénzéből tőzsdézik a biztosító?
Az alapok pontos működését láthatod a fentebb már linkelt feltételekben és a havi jelentésben is. Nagyon egyszerűen: ha pl. Magyar Részvény Eszközalapba fektetsz, akkor nagyjából úgy fog alakulni a befektetésed, mint a BUX.
Tanács: alakíts ki most egy többfelé osztott portfóliót, tartsd fönn 15 évig, vagy legalább addig, amíg nyereséges nem lesz (nem jár le!).
Adószabályok változására figyelni.
Jelenleg: először szerződőváltás cég->magánszemély, majd amikor a magánszemély visszavásárlást kér, SZJA-t és EHO-t kell utána fizetnie. Amit megspóroltál, azok a cég oldali adók, járulékok. Ez mindig is így volt.
Nyilván, kockázat nélkül nincs nyereség, de minden embernek más priorizációja van, így tökéletes megoldást nem lehet adni. 🙂
“nem lehet egy terméket, jelen esetben egy unit-linked biztosítást jónak vagy rossznak beállítani, mindig az adott ügyfél személyre szabott helyzetében kell megvizsgálni, hogy milyen pénzügyi eszközökkel éri el a leghatékonyabban és a legbiztonságosabban a célját.”
Szerintem nem kell túl bonyolítani a dolgot, elegendő 3-4 alapot kiválasztani, amelyek lehetőleg egymástól függetlenül mozognak. Mindenképpen legyen köztük egy biztonsági alap, ahova esés esetén ki lehet menekíteni a pénzt. Az külön előny lehet, ha az alapválasztékban mind Ft-os, mind Euros, mind $-os alapok vannak, amelyek között tetszőlegesen lehet váltani. Így az arra hajlamosak, akár még a devizák árfolyamváltozásával is “játszhatnak”, mivel a váltás oda-vissza középárfolyamon történik. Pl. Ft-os és Euros aranyalap.
Ja és írd már meg hol kötöttél olcsóbbat (pontos életkor, bizt.összeg, és a kiegészítő pontos neve), mert szívesen átnézném a sajátom mellé.
Eddig ugye az volt az “alaphelyzet”, hogy az UL életbiztosításokat messzire el kell kerülni…
Jelenleg éppen életbiztosítás megkötése előtt állok, és lehetőségként felmerült az Allianz Életprogram is.
Kérdésem a következő lenne:
1/ Az Életprogram csak egy elfogadható alternatíva, ha már mindenáron UL biztosítást akar az ember?
2/ Vagy a jelenlegi biztosítási piacon található termékek közül is egy jó választás lehet?
Magyarul: merjek Életprogramot kötni (kiegészítő kockázati biztosítással megfejelve), vagy maradjak a “sima” kockázati életbiztosítás + pl. Malacpersely (4,5%) párosnál (kis pénzzel, alap pénzügyi tudással:o)?
2, Sokak szerint a kockázati életbiztositás + befektetési célzatú termék jobb választás. Nem vagyok szakember, de ülj le és gondold végig:
– Milyen tartalékokkal rendelkezel? (Elromlott a hűtő, kirúgtak, stb…)
– Pontosan mit akarsz, mi célból? Mikorra?
– Milyen kockázatokat vagy hajlandó bevállalni, elviselni?
– Milyen eszközöket ismersz..?
Ha tényleg szakemberhez fordulsz, akkor is jól jönnek a válaszok. Meg ezek alapján tudod finomitani a kérdéseidet.
És ha hosszú távra tervezel, akkor érdemes pár napot rászánni a végiggondolásra. Ne siesd el a döntést. Légy mindig szkeptikus!
mabisz.hu/images/stories/docs/tkm/tkm-adatbazis-20130704-publikacio.pdf
Konkrétan, ha kezdetben évi 120e-es díjat választok akkor
ennek a 75%-a azaz 90e lesz a hűségbázisom
ami azt jelenti, h az 5. évben a 90e 5%-át azaz 4,5e-t kapok meg bónuszként (persze a 4,5e akkori értékét)
Az ügynök azt mondta nekem, h a bónusz mértéke az adott éves rendszeres (azaz nem eseti) díjtól függ, mégpedig úgy, h a teljes díj %-át kapom meg, azaz ha az 5. évben 20e-re növelem a havi rendszeres díjat, akkor az havi 1000 évi 12000Ft bónuszt jelent.
Nagyon nem mindegy, h melyik verzió az igaz, ha az ügynök igazat mondott, érdemes megnéznem a további részleteket és esetleg kötök egy ilyet.
Ha valaki tud infót a témában kérem írjon!
Előre is köszi!
Amikor megkötöttem,az üzletkötő szépen modellezte a jövedelmem dagadását,aztán kiderült a nagy átbaszás később…..
tudnodkell.eoldal.hu/cikkek/nyitooldal/igazat-a-tkm-rol–avagy-a-tkm-es-a-bonuszrendszerek-a-biztositasi-termekekben.html
Most, hogy olvastam a cikkeket, én is átnéztem a szerződést tüzetesen. S amit eddig álombefektetésnek hittem, hát mi is jól megszívtuk.
Signalnál van unit linked havi 30ezerrel. Pont egy éve nyitottuk.
Kezdeti költség: 10%
Árrés: 5%
Ezt a csekély 15%-ot elfelejtette említeni a kedves “tanácsadó”. Ha a kezdeti költséget le is nyelem, mert 10 év után a 30*120=3,6 milliónál 72 ezer FT mondjuk, hogy rendben, na de 5% levonás minden befizetésnél??
Emellett 1,75% árrés
Tehát ha a kezdeti költséget nem számolom, minimum 6,75%-ot levonnak. Concorde 2000 az alap, ami kb. 10%-t hozott, ami itt minden évben max 3,5% jelent.
Ráadásul 2013 január végén kötöttük, így még egy évet kéne várni, hogy a 40%-os visszafizetési értéket megkapjuk, különben nem kapunk semmit.
Jól látom a helyzetet?
Mit javasoltok? Érdemes ezt folytatni? Esetleg egy év múlva szüntessük meg?
Előre is köszönjük!