Még egyszer a TKM mutatóról

Írtam pár napja a felkészült ügynökökről és a TKM mutatóról, ami elárulja, hogy évente mennyit buksz a unit linked biztosításod költségei miatt.
(Itt a cikk: A TKM mutatóról és a felelőtlen döntésekről Ha még nem olvastad, érdemes lenne, mert annak a folytatása ez a poszt.)
Lajos a cikk hatására megkereste az ügynököt, akinél kötötte a unit linked biztosítását és utólag rákérdezett a költségekre, hogy akkor most ezt így hogy.
Az ügynök magabiztosan válaszolt levélben, hogy höhö, ott van a rengeteg bónusz, azokat nem tartalmazza a TKM mutató, így a végén még jobban fog kijönni a dologból, mint gondolta volna, mert a bónuszok miatt csilliárd forint üti a markát a 10. és a 15. évben.
Lajosunk nem akarta elhinni az ügynök állítását, felhívta a biztosító központi ügyfélszolgálatát, ahol fogalmuk sem volt, tartalmazza-e a bónuszokat a TKM, majd hosszas tanakodás után kitalálták, hogy nem.
Ennek bizonyítékára átküldték, amit előástak és ami miatt azt találták ki, hogy a bónusz jótékony hatását nem tartalmazza a TKM mutató:
“A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott befektetést befektetési egységekhez kötött terméken keresztül valósította meg. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz és a kifizetésekhez kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket és/vagy kedvezményeket.”
Erre szokták azt mondani, hogy “anyám, borogass.”
A beidézett szövegrészből egy minimális szövegértéssel megérthető, miszerint a TKM nem tartalmazza sem az esetleges adólevonásokat (kamatadó például), sem az esetleges adójóváírásokat. De egy szót sem szól arról, hogy a bónuszokat nem tartalmazná a TKM mutató.
Két egyszerű példával belátható, hogy a TKM minden ellenkező híreszteléssel szemben már tartalmaz mindenféle bónuszt.
Az egyik a néhai Axa, mostani Vienna Life Univerzum biztosításai. Itt az évek múlásával komoly bónuszt ígértek a vásárlóknak.
Figyeljük meg az utolsó oszlopot: TKM 0,75%. A leírásból kiderül, hogy csak az alapkezelői költség 1,75% évente és még ott van a többi költség is. (Link, 44. oldal)
Hogy tud 0,75% lenni az éves költség, ha csak egy költség a sok közül ennek több, mint a duplája minden évben? (Egyébként erre levélben is rákérdeztem az Axánál régebben és ők is a bónusz hatásával indokolták a költségek alatti TKM mutatót, hogy csak ezért tudott ennyire kijönni.)
A másik termék az Allianz Bónusz Életprogram és a normál Életprogram. Csak annyi a különbség a két termék között, hogy a Bónusznál kezdetben elvonják pluszban az első éves díj további 50%-át, amit csepegtetve visszaadnak 20 év alatt. Ezért aztán a Bónusz TKM mutatója az első években rosszabb (a nagyobb kezdeti elvonás miatt), majd ez a 12-13. év tájékán megfordul és a bónusz-visszafizetések miatt egyre jobb lesz.
Itt is látszik, hogy a TKM igenis számol a bónuszok költségeivel is (hiszen tőled vonják le az elején, amit később visszakapsz, csak még mielőtt nagyon hanyatt esnél a bónuszok miatt) és a visszaadásával is.
(Az Allianz Életprogramról és a bónuszáról itt írtam bővebben)
Remélem, ez a két termék meggyőzőtt arról, amit eddig is tudhattál: nem igaz, hogy a TKM mutató nem tartalmazza a bónuszok hatását. De, tartalmazza, azzal együtt ennyire rossz a legtöbb termék.
Sőt, a bónuszok legtöbbször éppen a TKM kozmetikázására lettek bevezetve. Ha elvonok tőled egyévnyi befizetést, de 20 év után visszaadom, az a TKM szerint nem költség, hiszen visszakaptad. Igaz, az infláció miatt a 40%-át éri, mint amikor elvontam, de ezzel már nem tud mit kezdeni a mutató.
(Meglepő módon alig volt bónuszokkal operáló unit linked biztosítás a TKM mutató bevezetése előtt. Azóta gyakorlatilag nincs olyan, ahol ne lenne bónusz elvonás majd később visszafizetés. Na vajon miért?)
(Egy régi cikkem a bónuszokról: Ami a reklámok mögött van)
Röviden összefoglalva: ne hídd el, hogy a TKM nem tartalmazza a bónuszok pozitív hatásait, mert sajnos de. Még ezzel együtt is olyan magasak a költségek, amik le vannak írva itt.
Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.
Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.
Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.
Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en
Esetleg az Union Etalon ma már Elán-nak hívják.
Arról lehet tudni valamit?
Üdv
Számold ki. Reálértéken.
‘A’ verzió: Fizeted végig, és zsebre teszed a “bónuszt”.
‘B’ verzió: Felmondod, buksz a visszavásárlás miatt, a felszabaduló összegből esetleg fizetsz egy olcsóbb kockázati életbiztosítást (ha akarsz), a maradékbot pedig más befektetésbe (pl. bankbetétbe) téve az aktuális kamatlábbal kamatos kamatot számolva kiderül, hogy a végén mennyit nyersz vele.
Az a gyanúm, hogy ezeket úgy találják ki, hogy ne érje meg felmondani. Legalábbis nekem van egy un. befektetéssel kombinált biztim, amin bukni fogok, ez nem kérdés. Pontosabban elmaradt hasznom lesz.
Akkor jártam volna legjobban, ha meg sem kötöm.
Az első néhány évben még minimális bukóval ki tudtam volna szállni, most így a 6. év környékén az jött le, hogy többet bukok, mintha hagynám kipörögni. Persze én számoltam egy kockázati életbiztivel helyette, és az aktuális alacsony banki kamatokkal számoltam végig.
Egyik ismerősöm azt mondta, hogy nemhogy ilyet tilos lenne csinálni, hogy az érzelmekre hagyva egyoldalú szerződést kötnek az ügyféllel, hanem az lenne a normális hogy a szolgáltató az ügyféllel együtt dolgozza ki a szerződés pontjait, hogy arányos legyen mindkét fél irányában.
Ilyenek voltak benne, hogy az állami támogatás évi 20%, az alap hoz 8%-ot és még a bónuszok, tehát évente 35%-ot hoz a biztosítás. Jaaaaj.
Volt egy csinos excel-tábla is, ahol az összes hozam, bónusz, állami adóvisszatérítés gondosan bele volt számolva, de egyetlen költség sem.
Mondtam a srácnak, hogy ezzel esetleg futhat egy kört a fogyasztóvédelemnél, ha már ott volt a kezében írásban.
Nekem van egy Union Etalonom, 2011 elején beszélt rá egy ügynök azon az apropón, hogy a 500e ft-ot “befektessek”. A dolog úgy nézett ki, hogy a folyamatos díj a minimumra lett belőve (8125 ft/hó volt akkor, most már 9125) az 500e-t meg eseti díjként lett befizetve. Miután végigolvastam a kiszámoló összes UL témájú cikkét csináltam egy excel táblát hónapra lebontva (befizetés,aktuális érték,visszavásárlási érték), becsült kamattal, költségekkel …stb. Per pillanat, a szerződés teljes értéke 975e, ha most visszavásárolnám kapnék 837e-t, és összességében befizettem 976e ft-t. Tehát most éppen 140e bukóban vagyok, és még kb. 2 év mire nullszaldós lesz….. Hát mindenki döntse el maga, de én talán még szerencsés is vagyok, hogy “csak” ennyi volt a tanulópénz
Tudom a legtöbb ember ezen a blogon erre azt mondaná, hogy had döntse el saját maga, hogy mibe és hogy fekteti a pénzét és ez teljesen jó is így. Csakhogy Magyarországon 100 emberből 87 egyik hónapról a másikra él. (Deloitte 2014 felmérés)
Azért mert nem tudnak hosszútávon gondolkodni, de igazából hónapokban sem nem hogy években. Ennek következménye persze évek múlva fog csúnyán majd visszaütni, mikor bevezetik az alanyi jogon járó béreket a nyugdíjak helyett.
Akkor már késő lesz. Természetesen lehet menni Q kötvényeket is vásárolni hátha azok több hozamot termelnek olcsóbban. Valaki vegye már észre, hogy ezek a termékek úgy vannak kitalálva, hogy hosszútávon érje meg az ügyfélnek. A biztosítóknak ez ráfizetés hosszútávon.
Mert az az ügynöknek nem jó?
Ott majd jól jár az állam….De ha már a ki jár jólnál tartunk. Te ingyen adod a tanácsaidat?Nem úgy látom. Egyszer az elején másfél óra, aztán pár év múlva egy service stb..és többet elteszel mint egy “ügynök” bármilyen UL szerződéssel. Sztem nem innét kéne megközelíteni a dolgot!
Adsz konkrét szolgáltató (bank) nevet? Régóta itt van a fejemben, hogy kellene ezzel foglalkoznom, de még nem vettem rá magam, hogy belevessem a német ajánlatokba…
” Egyszer az elején másfél óra, aztán pár év múlva egy service stb..és többet elteszel mint egy “ügynök” bármilyen UL szerződéssel.”
Pont nem érdekel, hogy az ügynök mennyit kap, az látszik, hogy az UL esetén a “brókercég” viszont kurvasokat.
“Azt mondom, hogy a magyar pénzügyi kultúrában pont egy olyan termékre van szükség ami kötelezi az ügyfeleket a hosszútávú öngondoskodásra.”
Az UL nem az. Mondom ezt úgy, hogy anno én is elkövettem azt a hibát, hogy kötöttem (még jócskán az adóvisszatérítéses időkben…)
Ha egy unit linked szemetet adnék el, egy évi 500 ezres kötésen keresnék 650 ezer forintot. (Éves díj 125%-a)
Csak éppen nem tudnék utána tükörbe nézni.
Szia! Pont ezek azok a rétegek, akik a leginkább kiszolgáltatottabbak, és a lehető legnagyobb kár éri őket, ha egy UL-be rakják a pénzüket, és idő előtt kell nekik a megtakarításhoz nyúlniuk. A saját példám: anyukám 20 évig fizetett be évente 25 ezer Ft-ot az egyik biztosítónak, hogy majd ha visszakapja a pénzt, akkor valami jóra fogja elkölteni. Az a 25 ezer Ft akkoriban nekünk sok pénz volt, azért, hogy befizethessük bizonyos dolgokról le kellett mondanunk. Nem azt mondom, hogy ezért rosszul éltünk, de nem vehettünk meg pár dolgot. Amikor lejárt a szerződés, megtörtént a kifizetés, és rögtön jött a biztosító képviselője, hogy fektessük be ezt a kis megtakarításunkat, és havonta csak 10 e Ft-t kell majd befizetnünk, és jól fial majd az…
És mindezt a saját érdekében?
Hallottál már a Stockholm-szindrómáról?
“Agent, az 99,8 százalékában egyszeri 35 ezret kapok. ”
Ez nem vészes, nem sok, csak sajnos a fillérbaszó kelet-európaiak úgy lettek nevelve, hogy az ilyesmiért nem fizetnek, nem értékelik a tanácsadói munkát, inkább megoldják “okosba”.
Összehasonlításképpen egy órányi munkámért még junior koromban kb. ennyit számlázott utánam a munkáltatóm (mondjuk én annak csak a töredékét láttam a payslipemen aztán…)
Az UL biztosítást megkötő személyek döntő hányada nem fizeti lejáratig a biztosítását. Ergo még szerinted is bukik rajta, mert a kényszer ellenére idő előtt kiszáll.
Akkor ez most miért is jó azoknak az embereknek?
A biztosito bukik a hosszutavu UL-en? Ez nekem erdekesen hangzik… Megis melyiken? Az lehet, hogy az 5.evben bontott jobb neki mint a 20 evig vegigmeno, de azert nem hiszem, hogy veszitene. Nagyon ritka az a biztositas, ami vegig fizetve realis aron van. Sokkal gyakoribb, hogy meg ugyis tul dragak.
Azmeg, amelyik csak a bonusz miatt olyan olcso, ottis az van, hogy a bonusz evente no, es ha 1 evig szunetelteted, akkor a bonusz is csuszik, igy pont elveszited az utolso evet, ami a legmagasabb bonuszod lenne…
Az meg nem ongondoskodas, hogyha 10 ev mulva hozza akarsz nyulni a penzedhez,(mert mondjuk tortent valami varatlan) akkor csak jelentos bukoval teheted.
Köszönöm, eddig csak a Consors-t néztem, de akkor tágítom a látókörömet!:)
Számomra fontos, hogy angolul is van, lesz mit olvasgatni…
: ha gondolod, engedd át a linket, rádbízom!
az átlag ember alig tud bármit is, kedve sincs h foglalkozzon vele, olyan alap szinten kellene kezdeni h a zsebpénzt osszuk be a suliban, majd ezt továbbfejlesztve mindig életkorhoz igazítva, óriás oktatási meló…
gyorstalpalóval most meg kéne célozni az itthon maradó vagy hazatérő 20-as korosztályt, az még nyitott és fogékony, már ha nem unt bele még az itthoni helyzetekbe kétségbeesve, jövőkép nélkül, aztán innen kiindulva a 30-as korosztályt masszívan megdolgozni agyilag és akkor ez a gyümölcs 5-10 év múlva valamit fel tud majd mutatni, de még így is marad egy óriás réteg aki zéró kb… és ezt is kellene kezelni….
miert csak visszavasarlasban gondolkodik a banda?
biztositasi alapok: milyen maradek jogokkal rendelkezik a szerzodesed?
nem feltetlen a visszavasarlas jelentheti az igazi veszteseg csokkentest.
ha bent tudod hagyni a penzed, akkor dijmentesitsd es figyeld, hogy hol vannak az egysegeid hisz azok meg hozhatnak akar 15-35% eves hozamot… az olyan szornyu?
persze koltsegeket akkor is vonnak, de szerintem az kissebb buko mint a VV
UL nem kell OK, de ha mar benne vagy es azota talaltal jobbat, nem feltetlen kell ujra hibas dontest hozni… gondolkozz es szamolj
Az egyedül az ügynöknek jó, mert nem írják vissza a jutalékot.
Inkább ki kell venni és ugyanúgy befektetni töredék költség mellett.
25%-ra, ugye.
Ha dijmentesiti, akkor az adás-vételin kivül a többi költség és elvonás még terheli. Számolni kell.
Amúgy mennyire vehető készpénznek ez az állandó 12-25+ %-os hozam? Az egész futamidőre?
Nem hiszem, hogy a biztositó rosszul járna. A kezdeti magas elvonások az “ügynöki jutalék” mellett a biztositó költségeinek fedezésére is való. Megkockáztatom, 1-2 éves befizetés után a biztositó rosszul már nem jár.
Nekem kicsit sommás ez a “ha kell, becsapom az ügyfelet a saját érdekében. Tudom, hogy jó eséllyel nem kapja vissza a befizetett pénzét, de legalább marad egy kis megtakaritott pénze” – és mindezt egy ügynöktől. Persze, nem takarékoskodunk és nem ismerjük a megfelelő módszereket, de ez a fajta segitség amit a “tanácsadók” többsége nyújt, az nem segit. Tanulni és felhivni a figyelmet – ez kell.
Sajnos az UL valóban úgy van kitalálva, hogy ne lehessen idő előtt kiszállni belőle. Egyetlen kapaszkodó van, hogy a biztosító követ el hibát a szerződésben. Nekem egyszer sikerült, a CIG Pannónia Signum termékéből 3 szerződésbeli hibára hivatkozva, nagyjából félévnyi vitatkozás után a Békéltető Testület döntése előtt visszaadták a pénzt.
De nagyon szívesen olvasom a véleményed, mert biztos lehet belőle tanulni, én hajlandó vagyok változtatni a véleményemen, ha valaki meggyőz annak ellenkezőjéről.
De én nem értek ehhez, Kiszámoló majd kijavít, ha hülyeséget írok…
Nekem a ul-nél sokáig gyurmázott az ügynök azzal kapcsolatban, hogy maga a befektetési portfolió stabil, ráadásul cserélhetem (1x). Nem láttam sem cikkben sem hozzászólásban azzal kapcsolatban semmit, hogy alapvetően az UL befektetési részével lehet-e kompenzálni a költségeket, adja isten haszonra szert tenni, h ne kelljen 3 év után odaadni a pénzt felebarátainknak? Illetve mi van ha tényleg elkezd keresni a csomag?