Ausztrália, a titkos favorit

Komoly gondban vannak azok, akik befektetéseken törik a fejüket. A világ tele van rossz hírekkel és aggodalomra okot adó eseményekkel. A 2007-es válság problémáit úgy tűnik csak eltolni sikerült, megoldani nem.

Az amerikai tőzsde jelenlegi szárnyalását főleg az amerikai jegybank havi 85 milliárdos pénznyomtatása okozza, ha ennek vége, sokan vizionálnak egy komoly korrekciót. (Ami nem biztos, hogy igaz, de erről majd máskor.) Az Egyesült Államok államadóssága elég aggasztóan növekszik, már az éves GDP 100%-a felett jár, a tavalyi költségvetés is 8,5%-os hiánnyal zárt. » Read more

Share

Brókerképző-Kiszámoló Akadémia megállapodás

A Közép-európai Brókerképző Alapítvány által szervezett egyéves, száz órás tőzsdei szakvizsga hamarosan indul. Én még 2008-ban jártam ide és nagyon élveztem. Az összes modult részben vagy egészben gyakorló szakemberek tartották, olyanok, mint például az akkori MNB alelnöknő, Király Júlia, vagy az Állami Adósságkezelő Központ vezetője.

Ez a hivatalos tőzsdei szakvizsga, ami kell a brókeri tevékenységhez. Ezen túl még értékpapír-jogi vizsgát is szerzel, az is jól jöhet, ha mondjuk bankban akarsz dolgozni. De ha nem a papír kell, csak tőzsdézni akarsz, akkor is érdemes elvégezni.

Ne keverd össze ezt a tanfolyamot a brókercégek által szervezett “daytrade-ezzél nálunk sok jutalékért” típusú tanfolyamokkal. Ez szeptembertől májusig tart, szombatonként van, hivatalos végzettséget ad.

A tanfolyam négy modulból áll, a leírását itt találjátok.

Na és akkor itt a megállapodás: aki elvégezte a hat alkalmas Kiszámoló Akadémiát, annak árát visszakapja a tőzsdei szakvizsga árából. Azaz a 250 ezer + ÁFA forintos, teljes évre vonatkozó díj helyett neked csak nettó 225 ezret kell fizetned. A kedvezmény egyéb esetleges kedvezményekkel nem összevonható. (Most jött a hír, hogy plusz vizsgadíj is van… )

Csak az a személy veheti igénybe, aki járt az Akadémiára, a kedvezmény nem átruházható.

Ha megvan még a befizetésről a számlád, elég azt felmutatni beiratkozáskor. Ha már régen kidobtad, írj nekem és én fogom igazolni, hogy jártál az Akadémiára. Ehhez add meg a neved, illetve azt, hogy melyik turnuson vettél részt.

Ha cégnévre szól a számlád, akkor is írj, hogy igazoljam, hogy te vettél részt a tanfolyamon.

Ha akarsz tanulni többet a tőzsdéről és a részvényekről, itt a remek alkalom, hidd el nekem, minden fillérjét megéri a tanfolyam. Én még 300 ezeréért jártam, de azt sem bántam meg. Sokat lehet kérdezni, meg tanulni is.

Ha még nem jártál hozzám Akadémiára, akkor se búsulj, 250 ezerért sem drága a tanfolyam.

Share

Tanácsadás devizahiteleseknek

Nagyon benne van a levegőben a devizahiteles téma, erről szól most minden második híradás. Erre mit hoz a véletlen, a héten sikerült tanácsadást tartani egy témában érintett házaspárnak. Úgy gondoltam, ennek a tapasztalatait is megosztom veletek.

A házaspár a klasszikusnak mondható utat futotta be, házat, majd autót vett svájci frankos hitelből. Szerencsére teljesen normál hitelt vettek fel, se életbiztosítással, se semmi mással nem volt kombinálva.

A házat 45 millióra értékelték pár éve, arra folyósítottak  18 millió hitelt, ami a frank árfolyamváltozása miatt 24 millióra hízott. Egy tavalyi értékbecslés már csak 32 millióra tartotta a házat az ötödik éve tartó ingatlan-áresés miatt. » Read more

Share

Olvasói kérdések

Mit jelent a unit linked biztosításnál az aktuális összeg és mi az a visszavásárlási összeg? Az első kétmillió, a másik csak 800 ezer forint.

A biztosítók évente küldenek egy egyenlegközlőt, ezen található a két adat. Ahogy itt már jól leírtam (kéretik tanulmányozni), az ügynöki jutalékra a biztosító kifizeti általában az első másfél év teljes díjfizetését. Ezt az összeget aztán behajtja a szerződő felen. Hogy ne kapjon sokkot szerencsétlen, évekre lebontva teszi ezt, az első két vagy három év befizetését évente egy megadott százalékkal (6-10%) újra és újra csökkenti, amíg a teljes másfél évet el nem vonja.

De mi van akkor, ha a szerencsétlen ügyfél ki akar idő előtt ugorni? Akkor nem engedjük, hanem amit apránként vonnánk el, azt egyszerre tesszük meg. A még megmaradt pénzből egyszerre elvonjuk azt, amit még el akarunk venni. » Read more

Share

Kiszámoló blog idegen nyelveken

Már többször felvetettétek, hogy meg kellene csinálni a blogot más nyelveken is. (Angolul néhány írás, illetve olaszul már most is megjelenik itt-ott.)

Ezzel annyi a bajom, hogy erre se időm nincs, se azt nem látom, ez mitől lenne jó nekem, azon kívül, hogy a napi 30 magyar e-mail mellé még majd kapok 300 angol nyelvűt is.

De annak semmi akadálya, hogy te lefordítsd az írásokat és gondozd a blogot.

Ha van kedved hozzá, az alábbi esetekben vagy ideális jelölt: » Read more

Share

E-mail cím változása

Már nagyon sok bajom volt eddig is az indamail-lel, de ma telt be a pohár.

Rengeteg levelet nem kaptam meg, ezen szépen buktam is nyilván. Tanácsadásra, tanfolyamra jelentkezők kérték számon, hogy miért nem reagáltam az első levelükre. Nem volt első levelük… (Update: na pont most is befutott egy ilyen, aki az Akadémiára jelentkezett (volna).)

Le volt korlátozva 3.000 e-mailre a tárhely (összesen, fogadott, küldött, archivált, kuka, minden), állandóan törölgetni kellett és sakkozni a levelekkel.

Gyakran volt technikai hiba, a küldés gomb rengetegszer csak piszkozatnak mentette a levelet küldés helyett, válasznál eltűnt az e-mail cím és a többi.

De ma durrant el az agyam, amikor a sokadik levél után jöttem rá, hogy nem is küldi el a leveleket, mert egy alig látható helyen kiírta, hogy “ma már 100 levelet küldött, majd holnap próbálja újra.”

Ez micsoda 2013-ban? Ez még 10 éve is égés lett volna egy mailszolgáltatótól! Mondjuk a 3.000 darab összes mail is.

Egy szó, mint száz, felejtsétek el a régi indamail-es címet, és mátol használjátok a kiszamolo kukac gmail pont com címet.

Share

Napi 08.27.

Újabb kamatvágást kockáztatott meg a jegybank, bár csak 0,2%-ot a szokásos 0,25% helyett. Ennek hatására a forint 301,5 forintra gyengült az euróval szemben. (Minél kisebb a forinton elérhető plusz hozam, annál kevésbé vonzó a külföldi befektetőknek. Ezért általában egyenes következménye a kamatcsökkentésnek a forint gyengülése, kivéve, ha egyéb hatások ezt nem módosítják.) » Read more

Share

Már itt is a politika?

Magyarország sajnos egy nagyon beteg ország. Itt a politika még a vallásnál is súlyosabb kérdés. Aki az én pártomat kritizálni meri, az az ellenség táborából van, ezért gyűlölnöm kell. (Ellenség, nem ellenfél. Az ellenfelet becsülöm, az érdemeit elismerem, de a gyengeségeit kihasználom, hogy egy nemes küzdelemben legyőzzem. Az ellenséget csak gyűlölni lehet és elpusztítani, bármilyen érdemének elismerése egyenlő a hazaárulással.)

Mivel elkezdtem napi gazdasági összefoglalókat írni, egyre több embernek az a véleménye, hogy már itt is választási propaganda folyik.

Kedves Olvasóim. Mi ne legyünk már ilyen beteglelkűek. Aki kritizálja a mindenkori kormány intézkedéseit, az nem az ellenség embere. Kritizálni azt lehet, aki csinál valamit. Akár jól, akár rosszul.

Ha véleményt szeretnék mondani egy adott gazdasági-pénzügyi rendelkezésről, nem tudom megkerülni azt, hogy elmondjam a negatív véleményemet is. Ha dicsérném a kormány intézkedéseit, vagy amikor dicsérem, akkor az ország másik fele esik nekem, hogy az ő ellenségének az embere lettem.

Szívesen mondanék véleményt az ellenzék terveiről is, ha volna ellenzék, meg lenne bármilyen terve. De sajnos nincs.

A szocialista kormányzat 8 év alatt tökéletesen tönkre tette az országot az ostoba gazdaságpolitikájával. Erre jött a Fidesz és még csavart rajta egyet.

Az én véleményem szerint az elmúlt 25 évben csak két rövid periódusban szolgálták a vezetők az ország érdekeit. Az egyik a Bokros csomag utáni időszak volt, a másik is egy rövid egyéves szakasz volt. Ott is csak azért volt eredmény, mert nem akarták magukat újraválasztatni.

Minden más alkalommal a vezetők csak a saját hasznukat és politikai boldogulásukat nézték. Nem véletlen, hogy még nem volt kormány, amelyik mondjuk meg merte volna kérdőjelezni a nyugdíjasok ingyenes utazását. 3 millió szavazó mindig fontosabb, mint az ország érdeke. (Mellesleg az ingyenes utazási lehetőség is egy választási fogás volt.)

Én nem szeretném viszontlátni az ország élén se a szocialistákat, se a jelenlegi kormányt, se egy szélsőséges nézeteket valló pártot, maximum csak akkor, ha bármelyik előállna egy olyan gazdasági tervvel, amely az ország érdekeit nézi és nem a saját és a haverok érdekeit.

Egy olyan kormányt szeretnék látni, aki úgy rendbe hozza az országot, mint azt tette a Druzinda kormány Szlovákiában. Na, bele is buktak, mert az emberek nagy része buta. Az összes szlovák kormány azóta csak rombolta az eredményeket (populizmus rulez), de nézd meg hogy elhúzott mellettünk Szlovákia 10 év alatt. Cikk itt.

Az összes többiből elegem van.

Ezért drága Olvasóim, nem vagyok szocialista, se fideszes, se az ellenséged, se a te kutyád kölyke. Ha negatívan írok bármelyik párt bármelyik intézkedéséről, az azért van, mert így gondolom. Ezzel lehet vitatkozni (sőt, kell is, hiszen nem vagyok tévedhetetlen), de ne akarj olyat belemagyarázni, ami nincs benne.

 

Share

Mobil percdíj bruttó 10 forint

Update: egy jobb flottát csináltunk, ennek részletei itt: //kiszamolo.hu/kiszamolo-mobilflotta/

Egy előnyös flottát szeretnék nektek bemutatni, hátha valakit érdekel:

Előfizetés: 3500/3800 Ft bruttó (magánszemély, céges) havonta. Cégnek névre szóló számla.

Ez tartalmaz 186 perc hálózaton belüli beszélgetést, 200 MB internetet és 10 SMS-t, illetve a szokásos adókat és a korlátlan ingyenes beszélgetést a csoporton belül. Az internetet csak lassítják 200 MB felett.

Ezen túl a percdíj bruttó 10, illetve 10,20 Ft másodperc alapon (hálózaton belül és kívül)

SMS csoporton belül 6,2 Ft, azon kívül 20 Ft (a 10 ingyenes után.).

Ezek már az emelt árak, az augusztusi újabb telefonadó-emelés után. A legtöbb helyen még az emelés előtt vannak, ezzel kalkulálj.

Ami még fontos, hogy a sok flottától eltérően nincs úgynevezett éves díj, ami legtöbbször 10 ezer forint nagyságrendű minden évben. (Vagyis majdnem havi ezer forint… ) Itt egyszeri csatlakozási díj van, 2.500 Ft, vagy 5.000 Ft a cégeknek. Ez az ügyintézés és a számhordozás díja.

Készülékvásárlás: jövő év végéig nincs semmilyen hűségszerződésed, ami jó, viszont azt is jelenti, hogy addig telefont sem tudsz venni. (Bár megjegyzem, ezeknél az olcsó flottáknál az akciós készülékár általában piaci árat jelent, hiszen nem lehet beépíteni a kedvezmény költségét a magas percdíjakba.)

Van akinek ez kérdés: ezt az ajánlatot nem találod meg a szolgáltatók honlapján, ezért kár is keresned.

Ha érdekel, írj egy kommentet, de az e-mail címed csak a kijelölt helyen add meg, én azt látom, másnak meg felesleges.

(Kedves hozzászólók, a “nálunk a faluban is van egy hasonló” és a “horgászklubban is van egy flottá”-ba most ne menjünk bele, csak akkor írj, ha ez a csomag érdekel.)

Share

Devizahitelek: mi a valódi probléma

A svájci frank árfolyam-emelkedése sok családot hozott nehéz helyzetbe, olyanokat is, akik annak idején viszonylag megfontoltan döntöttek a hitelfelvétel mellett. Azonban rengeteg téveszme és csúsztatás van a hivatalos kommunikációban a devizahitelekkel kapcsolatban, ezeket szeretném helyretenni ebben a cikkben.

Tegnap napvilágot látott a kormány valószínűsíthető tervei a devizahitelek problémáinak megoldására. A kormány álláspontja szerint minden problémának a gyökere a devizahiteles konstrukció, “amely egy elhibázott konstrukció, amitől meg kell szabadulni.”. Természetesen ez is az “emútnyócév” miatt van, mert az előző kormányzat szűkítette le a Fidesz által kitalált oly nagyszerű és népszerű államilag támogatott hitelt és “hajszolta a tömegeket a hibás devizahitel-konstrukciókba.”

Ezért az a cél, hogy teljesen megszüntessék a devizahiteleket, az emberek megszabadulhassanak az árfolyamváltozás miatti ellehetetlenülésből és újra szabad és virágzó ország legyünk. Ezen túl “amíg vannak devizahitel-szerződések, a Magyar Nemzeti Bank keze meg van kötve az árfolyam-politikát illetően, addig nem lehet normális árfolyam-politikát csinálni”. Értsd, szabadon leértékelni a forintot.

A kérdés, amit fel kell tenni, hogy vajon mennyi igaz a fenti népszerű és oly sokaknak kedves eszmefuttatásból. » Read more

Share

Napi 08.23.

Mozgalmas nap volt a mai.

A legfontosabb hír a kormány legújabb devizahitel-mentési akciójának boncolgatása. A terv lényege röviden, hogy vagy kötelező jelleggel mindenkinek átváltják a lakáscélú devizahitelét forintra most, vagy ugyanezt elnyújtottan teszik, több éven át. Ezzel semmivel sem lenne kevesebb a devizahitelesek terhei, sőt, a magasabb forintkamatok miatt még nőnének is a havi törlesztők. Ezt elkerülendő, valamilyen állami és banki támogatás keretében kamatkedvezményt kapnának, hogy valamivel mégis csökkenjenek a havi törlesztők. » Read more

Share

Napi 08.22

A nap legfontosabb híre a kormány legújabb devizahiteles-mentés várható tartalma. De erről szerintem írok külön is. Ami kicsit riasztó, az Kósa úr mondata, hogy miért kell megszabadulni a devizahitelektől mindenkorra és miért tenné kötelezővé a kormány a részvételt: “ Kósa Lajos úgy vélte, amíg vannak devizahitel-szerződések, a Magyar Nemzeti Bank keze meg van kötve az árfolyam-politikát illetően, addig “nem lehet normális árfolyam-politikát csinálni”.” (forrás)

Kicsit aggódom, hogy ez tényleg azt jelenti, hogy szabadon le lehet majd értékelni a forintot, ha már nincs (annyi) devizahitel. (Sokan régóta attól tartanak, hogy a kormány erőteljesen le akarja értékelni a forintot, így téve vonzóvá a befektetők előtt az országot. Ha a fizetésed 20%-kal kevesebbet ér euróban, jobban megéri majd a külföldieknek idehozni a termelést. Persze ez az elgondolás egy ilyen pici, nyitott gazdaságban kudarcra van ítélve, de erről majd máskor.) » Read more

Share

Aegon Diplomapersely: mit kell tudni róla?

Kértétek, hogy írjak az Aegon egy viszonylag új termékéről, a Diplomaperselyről.

A weboldalt meglátogatva egy igen látványos, animált kalkulátor fogad bennünket, ami jól megmondja, szerinte mennyit kell félretenni a gyerek oktatására. Ehhez ajánl megoldást a Diplomapersely.

Az, hogy igazából milyen termékről van szó, kicsit körülményesen derül ki az oldalról, de azért figyelmes olvasással megtalálhatóak a lényegi információk. » Read more

Share

Napi hírek 08.19

– A kormány egyik legrondább húzása az adócsaló állampapír-számla bevezetése, melyet gondosan kétharmados törvénybe csomagoltak, nehogy egy jobb érzésű következő kormány kiiktathassa ezt az agyrémet.

Az adócsaló számla lényege, hogy az oda befizetett pénzből állampapírt vehetünk, ha öt évig nem nyúlunk hozzá, tisztára mostuk a pénzünk adófizetés nélkül, utána már az adóhivatal sem kérdezheti meg, honnan van a pénz. Ha három éven belül nyúlunk hozzá, csak 32% adót kell fizetnünk, 3 év után 16%-ot, négy év után csak 8%-ot. Ja és mellesleg kamatadót sem kell fizetni, ha már egyéb adókat sem fizettünk.

Ennek a számlának az üzenete, hogy csak a hülyék adóznak, a többiek kimentik offshore cégekbe a (korrupt) pénzt, majd kreálnak maguknak egy törvényt, hogy tisztára moshassák azt adófizetés nélkül.

Hogy azért maradjon adófizető is ebben az országban, azt sem felejtették el kikötni, hogy egyszerre minimum 5 millió forintot lehet elhelyezni a számlán, felső határ azonban nincsen. Ezzel gondosan kizárták a kisembereket, akik nem tudnak 5 milliót öt évre nélkülözni. Nekik maradt az adófizetés.

» Read more

Share
1 2 3