Babaváró hitel vagy lakáshitel?

Régóta sokan mondják, amit a számok is alátámasztanak, hogy a nagy családvédő, gyereknemző programnak, ami lassan évi 300 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek, csak politikai haszna van, társadalmi haszna nulla.

Gyerekvállalásra nem ösztönöz, de legalább sokba kerül, felnyomja az ingatlanok árát és sok egyéb káros mellékhatása van.

Idén az első kilenc hónapban 1,9%-kal kevesebb gyerek született, mint tavaly ilyenkor, ami szintén elég rossz év volt ebből a szempontból. Azonban mivel eleve kevesebb a szülőképes nő, ez önmagában még semmit nem mond. Azonban az egy szülőképes nőre vetítve is csökkent a gyerekek száma, az úgynevezett termékenységi ráta is esett 1,49 gyerek/nőről 1,48 gyerek/nőre, vagyis nem csak még messzebb kerültünk az uniós 1,6-os átlagtól, de a pénzeső ellenére sem akarnak szülni a magyarok. Mert ezt nem pénzzel lehet megoldani, legalábbis nem így.

De legalább már hivatalosan is a duplájára nőtt az elmúlt öt évben a külföldön élő magyar állampolgárságú gyerekek száma. (Egyébként ők is benne vannak a fenti statisztikában.)

Tehát az összes gyerekvállalásra ösztönző állami program továbbra is ablakon kidobott pénznek tűnik. (Ne keverjük össze a gyerekvállalás ösztönzését és a meglévő gyerekek felnevelését segítő támogatásokat, mint például az adókedvezmények. Míg az elsőnek nincs haszna, a második társadalmilag is indokolható.)

Erről már itt is írtam bővebben:

Népességi helyzet és kilátások Magyarországon

Egyetlen előnye lett az egésznek: mivel a babaváró hitelt csak házasok igényelhetik, ezért rengetegen megházasodtak a hitel miatt, 20%-kal több lett a házasság, mint tavaly ilyenkor.

Azonban ha már az állam a mi adónkból akar visszaadni egy keveset, miért ne használnánk ki, ha egyébként jogosultak vagyunk rá.

Tanácsadásokon gyakran felmerül a kérdés, hogy babaváró hitelből vagy inkább lakáshitelből vegyenek a párok ingatlant.

Ha szeretnének gyereket egyébként is, akkor nem kérdés, hogy a kamatmentesnek mondott, 0,5%-os kamattal bíró babaváró hitel a nyerő.

De mi van akkor, ha nem akarnak gyereket, egyszerűen csak a nő még 41 év alatti és megfelelnek a feltételeknek? Akkor melyiket válasszák?

Szól érv a babaváró hitel mellett is és ellene is.

Az első kérdés a kamat. A babaváró hitel kamata az első öt évben fix, mivel az állampapírhoz kötött a kamatozása, ezért havonta változik, de durván 3,5% lesz a kamat, amit fizetni kell. S ott van még az évi 0,5% kezességvállalási díj is. (Az egyik bank kondíciós költségei a kamatokkal erre.)

Ezzel szemben öt évig fix kamatozású lakáshitelt jelenleg több bank ad 3% alatti kamattal, akár már havi 200 ezres jóváírás mellett is, bővebb információért zargasd Gáborunkat.

(Megjegyzés: színvak és színtévesztő olvasóim kérték, hogy a linkeket ne színnel jelöljem, mert az nekik nem segít. Ezért lettek a linkek dőlt és vastag betűvel írva.)

Tehát ezért nem éri meg.

Továbbá ott a probléma is, hogy az ötödik év lejáratakor egy összegben kell visszafizetni az elmaradt kamatokat, ami olyan másfél milliós egyszeri tételt jelent.

Újabb kockázat, hogy nem csak nő a kamat az ötödik év végén, de mivel akkor is az állampapír hozamához van kötve a kamat, akár radikálisan meg is nőhet a fizetendő kamat.

De akkor mi lehet az előnye?

Több is van, főleg akkor, ha öt éven belül vissza is akarod fizetni a hitelt.

Az első mindjárt, hogy nem kell hozzá lakás. Így felveszed most a hitelt és ezzel a kezedben mész ingatlant nézni. Így készpénzes vevő leszel, jobban tudsz alkudni vagy lecsapni a jó ajánlatokra.

A második, hogy szemben a lakáshitellel, ez két hét alatt megvan és az állami kezességvállalás miatt a bankok sem annyira szőröznek. Ha szorít az idő, ezzel jobban jársz.

A harmadik, hogy nem kell közjegyző, ami éppen most drágult elég komolyan s a bankok, amelyek eddig kifizették ennek a költségét, most már csak 50 ezerig állják a számlát.

A negyedik, hogy nincs előtörlesztési díj, míg a lakáshitelnél ez 1%.

Az ötödik, hogy bár soknak hangzik a lakáshitel 3%-a és a babaváró első öt évére szóló nem támogatott 4%-a közötti különbség, az mindössze 5 ezer forint különbséget jelent havonta. A 10 milliós lakáshitel előtörlesztésének az 1%-a százezer forint plusz földhivatal és egyéb költségek.

Tehát mi derül ki ezekből?

Ha 41 év alatti házasok vagytok és ingatlant kerestek, amihez kell 10 milliós hitel maximum öt évre, amit minél hamarabb vissza is akartok adni, akkor valószínűleg jobban jártok a babaváró hitellel. Gyorsabb, egyszerűbb, kényelmesebb és a legvégén olcsóbb is, ha maximum egy-két évre kell a pénz.

Ha nem tudjátok kifizetni a hitelt öt éven belül, akkor viszont inkább lakáshitelt igényeljetek. Ha szorít az idő, akkor vegyétek fel a babaváró hitelt és minél előbb váltsátok ki szabad felhasználású hitellel, ha közben már megvettétek a lakást. Jelenleg nem sokkal drágább, mint a lakáshitel, itt írtam róla bővebben:

Szabad felhasználású hitelek kedvező kamattal

Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 40 ezer forint.

40 millió forintos életbiztosítás havi 5.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Share

TBSZ számla és állampapír

Többször megkérdeztétek, mi lesz az értékpapírokkal, ha lejár a TBSZ? Ez állampapírnál is fontos kérdés, mert még 10 év is kevés volt a kibocsátónak, hogy a TBSZ-re szánt 3 meg 5 éves lakossági papírok év végén járjanak le. (Most már ez okafogyottá is vált, viszont a lejáró TBSZ-ek jellemzően tele vannak később lejáró, még kamatadó-köteles állampapírokkal.)

Először is lehet hosszabbítani a TBSZ-t, ha gondolod, decemberben kell erről nyilatkoznod. Ekkor újrakezdődik a 3 vagy 5 év. Azonban arra vigyázz, hogy a TBSZ-re vett, idén június elseje után kibocsátott, egyébként alapból kamatadó-mentes állampapír is adózóvá válik, ha olyan TBSZ-en van, amit futamidő alatt feltörtél.

Ha nem élsz a TBSZ meghosszabbításával, akkor január elsejével normál számlává válik és attól a naptól az értékpapíron elért eredmény adóköteles lesz.

Ha a példa kedvéért az állampapírod évi 5%-ot kamatozik és még fél év, mire lejár a TBSZ végétől számítva, akkor az utolsó fél évre jutó 2,5% kamat lesz a kamatadó alapja, arra fizetsz 0,375%-nyi adót a tőkédre vetítve.

Amit érdemes átgondolnod, hogy az új állampapírok, amiket most tudsz venni, kamatadómentesek és lehet, hogy kamat szempontjából jobbak is, mint a most meglévő, a lejáró TBSZ-en lévő papírjaid. (Bár ez nem biztos, hogy így van.)

Ha 1%-os költség mellett váltod vissza a meglévő papírt és ezen egy évre a fenti példát követve 0,75% kamatadót spórolsz meg, akkor egy és egyharmad év után nyersz a visszaváltáson, ha egyébként a két papír teljesen egyforma kamatozású. Ha a kamatozásuk nem egyforma, akkor még azzal is kell korrigálni a visszaváltás előnyét vagy hátrányát.

Tehát gondold végig, megéri-e hosszabbítani a TBSZ-t, vagy hagyni kifutni az állampapírokat, esetleg visszaváltani és venni helyettük kamatadómentes új sorozatú állampapírokat.

Share

Változik a TB ellátás rendje

Egy új törvénytervezetet nyújtottak be, ami szerint jelentősen változna a TB ellátás rendje. Egyrészt aki három hónapnál régebb óta nem fizetett TB járulékot (akár alkalmazottként, vállalkozóként, akár csak a TB minimumot maga után), annak csak fizetősen lehetne bármilyen ellátást igénybe venni.

Másrészt szűrnék azt is, aki külföldön vesz igénybe ottani TB ellátást, de a magyart sem szünteti meg, hanem fizeti maga után a havi 7.500 forintos járulékot. Mivel egy embernek csak egy országban lehet TB ellátása, ezért az ilyenekkel utólag kifizettetnék az itthon igénybe vett szolgáltatásokat, annak ellenére, hogy fizeti a TB minimumot maga után.

Bővebben a Népszava cikkében.

Share

337 forint felett volt az euró

A forint továbbra is a leggyengébben teljesítő deviza a régióban, annak ellenére volt képes 337 forint fölé gyengülni az euróval szemben, hogy a világban pozitív a hangulat, az amerikai tőzsdék újabb és újabb csúcsokat döntögetnek. (Negatív hangulatban szokták legelsők között a befektetők a forinthoz hasonló feltörekvő devizákból kimenteni a pénzüket.)

A forinton csak egy kamatemelés segítene, de ennek semmi jele, így nem tudni, hol lesz az idei új mélypont.

Share

A mélység bezárása

Minden személyautóban az első ülések és a középkonzol között van egy másfél-kétcentis rés. Vezetőként bármit kiejtesz a jobb kezedből, 95%-os valószínűséggel ebbe a résbe fog beleesni és eltűnik az alatta elterülő feneketlen mélységben.

Utána szállhatsz ki, húzhatod előre a vezető vagy anyósülést és térdre bukva, vállig eltűnve az ülés alatt tapogatva keresheted a leejtett kulcsot, kapunyitót, vagy bármi egyebet.

Bár a probléma mindenkit érint, az autógyárak eddig nem siettek megoldani ezt a problémát.

S egy nap véletlenül jött szemben az Aliexpressen ez:

Igen, ez egy 4-5 centi széles műbőr párna, ami pontosan erre szolgál: megakadályozza a tárgyak bezuhanását a feneketlen abüsszoszba.

Most jött meg a rendelés Kínából és boldogság van, soha többet nem kell az ülés alatt kotorászni térdre esve az autó mellett. Bőven megérte azt a három-négy dollárt szállítással együtt.

Ha te is szeretnél egyet, itt válogathatsz. A legtöbb színben elérhető a termék. Arra figyelj oda, hogy egy vagy két darabot veszel, mert bár logikus lenne, de nem biztos, hogy az adott eladó párban árulja őket.

(A termék továbbfejlesztett változatában már rakodódobozt is tartalmaz ez a réskitöltő, de nekem arra nem volt szükségem. Bőven elég az autó saját tárolói, ebben csak a kacat gyűlne.)

(Megelőzve a szokásos “de most erről mié’ kellett írni” hozzászólásokat: azért, mert praktikus és sokaknak hasznos. Örültem volna, ha tudok erről ezelőtt tíz évvel. Eddig is írtam ilyenekről, ezután is fogok.)

Share

Minden az időzítésen múlik?

A tőzsdei árfolyamok rekord magasságban vannak, kevesen mernek ilyenkor részvényeket venni. Sokan inkább kivárnak, várva a megfelelő alkalomra.

Sokan már hat-hét éve várnak erre a megfelelő alkalomra.

Vajon mennyibe kerül a várakozás és mennyit hozna, ha tudnánk, mikor kell befektetni?

Itt az év vége, megkapjuk a bónuszunkat, amit szeretnénk befektetni. Vegyünk egy nagy levegőt és toljuk be mindjárt januárban az egész összeget amerikai tőzsdeindexbe? Osszuk el 12 részre és apránként fektessük be? Legyen egy varázsgömbünk és minden évben a legjobb pillanatban helyezzük el a tőzsdén a pénzt? Mi történik, ha mindig a lehető legrosszabbkor, az éves csúcs napján vásárlunk? Vagy inkább várjunk az összeomlásra és fektessük addig is (amerikai) állampapírokba a pénzt?

» Read more

Share

KBC Equitas akció csak nektek

Megkerestek a KBC-től, mit szólnék, ha lenne akció az év végéig számlát nyitóknak a kereskedési díjból. Mondtam nekik, hogy az nem annyira jó, mert az én olvasóim inkább passzív befektetők, inkább legyen kedvezmény az egyéb számlavezetési díjakból is, akkor írok róla ingyen és bérmentve.

Sikerült átvinni a rendszeren, így csak nektek, csak most, KBC akció részletei ezen a linken, illetve ebben a pdf-ben.

Röviden 15 ezer forint kereskedési kedvezmény és 50% kedvezmény 2020-ban a számlavezetési díjból, de bővebben a linken.

Szívesen. 🙂

Share

TBSZ számla külföldön harmadik rész

A jogszabály szerint most már lehet külföldön is TBSZ számlát nyitni, aminek tényét be kell jelenteni az adóhivatalnak. A bejelentés tényét az adóhivatal visszaigazolja. Azonban nagyon fontos, azt nem vizsgálja, hogy a külföldi számla megfelel-e a TBSZ előírásainak.

Erről nemrég írtam ebben a cikkben:

Külföldi TBSZ második rész

Megkérdeztem a NAV-ot, hogy akkor most mi is a helyzet.

Idézem: “2017 január 1-jétől a természetes személyek külföldi befektetési szolgáltatóval is tartós befektetési szerződést köthetnek…..A lekötött pénzösszeget a befektetés hozamaival együtt a befektetési szolgáltatónak a 3, illetve 5 éves lekötési időszakban a lekötési nyilvántartásban kell tartania. Ha a magánszemély külföldi pénzintézetnél nyit tartós befektetési számlát…”

Ebből első olvasatra az derül ki, hogy csak akkor TBSZ számla a külföldi számla, ha az valóban megfelel a magyar TBSZ számla előírásainak és a külföldi szolgáltató ezt úgy is kezeli, nem pedig attól, hogy én annak hívom, úgy használom és bejelentem a NAV-nak.

A kérdés tisztázása miatt megint írtam a NAV sajtóosztályának, ezt:

Kedves NAV,

Pont a részletek nem világosak, kérem ebben segítsenek.

Akármilyen számlára fizethetek be és azt kinevezhetem TBSZ számlának, bejelentem, hogy én ezt a számlát mától TBSZ számlának tekintem, majd beccsszó nem nyúlok hozzá 5 évig, vagy csak dedikáltan külföldi szolgáltató TBSZ számlája a megfelelő? (Mert ilyen nem létezik.)

Mit jelent az, hogy 3-5 évig lekötési nyilvántartásban kell tartania a külföldi szolgáltatónak? Nyilván nem fogja, mert azt sem tudja, mi az.

Ha jól értem, az nem működik, hogy én a példa kedvéért nyitok egy számlát az egyik külföldi brókercégnél, bejelentem a NAV-nak, majd miután nem nyúltam hozzá 5 évig, boldogan kamatadó-mentesen felveszem róla a pénzt.

Köszönettel:

Csernok Miklós

Nos, erre ezt a választ kaptam:

Tisztelt Csernok Miklós!

A magánszemély által külföldi befektetési szolgáltatóval köthető tartós befektetési szerződések tárgyában jelenleg a NAV általánosságban tud információt nyújtani.

Kérdéseivel kérjük forduljon a Pénzügyminisztériumhoz.

Üdvözlettel:

NAV Sajtó

Magyarra fordítva, fogalmunk sincs, mitől fog egy külföldi számla TBSZ számlává minősülni. Kérdezzem meg a Pénzügyminisztéiumot, ott hátha már valaki gondolkodott a kérdésen.

A jövő héten megkérdezem őket is, addig szerintem várjál a külföldi TBSZ nyitásával…..

Share

Térdig gázolunk a készpénzben

2009-ben a magyar készpénzállomány a GDP 8%-át tette ki, ami mostanra szakadatlan növekedési ütemben majdnem a duplájára, 15%-ra nőtt 2018-ra, sőt azóta is szakadatlanul nő az arány, jelenleg 6445 milliárd forint a hazai készpénzállomány, ebből bő ötezer milliárd forint van a lakosságnál, vagyis átlagosan minden háztartás 1,2 millió forintot dugdos otthon készpénzben.

Ennek csak az egyik oka az alacsony kamatkörnyezet, hiszen az uniós országokban, ahol még a magyarnál is sokkal alacsonyabb a kamatkörnyezet, nem nőtt ennyire a készpénz mennyisége, bár a növekedés ott is látványos.

A másik, magyar specifikus probléma a tranzakciós adó, amiről már a bevezetésekor mindenki megmondta, hogy a készpénzforgalom irányába löki a piaci szereplőket és lőn, tényleg így lett. Hiába vezették be, hogy a vállalkozások egymással havi másfél millió forint felett csak utalással fizethetnek egymásnak. Aki csak teheti, elkerüli a méregdrágává vált banki utalásokat.

S persze a feketegazdaság mérete is indokolja a nagy készpénzállományt. Próbáltál-e valaha mondjuk építőipari munkáért átutalással fizetni?

A Bankszövetség nemrégiben kiadott egy tanulmányt, hogyan lehetne csökkenteni a készpénz-állományát.

Az egyik javaslatuk nem meglepő módon a tranzakciós adó kivezetése, illetve az lakosság számára ingyenes készpénz-felvétel megszüntetése, ami évente 20 milliárd forintnyi adójába kerül a bankoknak.

A másik az 500 ezer forint feletti adásvételek online csatornába terelése, vagyis vége lenne a 150 milliós házak készpénzért megvásárlásának, de sokmilliós autót sem lehetne készpénzért vásárolni.

Szerepel még a listán egy egyszeri adóamnesztia, 10% anonim adózás mellett tisztára lehetne mosni az otthon dugdosott készpénzt.

A sárga csekk valódi költségeinek a felhasználókra való hárításának a lehetősége is szerepel a javaslataik szerint.

Természetesen haza (is) beszélnek, de tény, hogy a készpénzkezelés költsége évente 200-400 milliárd forintba kerül a gazdaság szereplőinek, a szürkegazdaság miatti adókiesés pedig sokkal nagyobb ennél.

Akit érdekel, olvassa el a fentebb belinkelt tanulmányt.

Persze addig jó, amíg van készpénz, ahogy erről már többször írtam is:

A készpénz még sokáig velünk marad

A világ készpénz nélkül

Share

Üveggolyók a vázában

Olvastam egy jó trükköt. Valakinek volt egy komoly lakáshitele, autóhitele és minden más, ahogy az már csak lenni szokott. Szerencsére házasság után a felesége rámutatott, hogy így nem élhetnek tovább, a példa kedvéért az ifjú férj havonta csak napközbeni étkezésre elköltött ezer dollárt.

Úgyhogy elhatározták, hogy ezen változtatnak és megszabadulnak a hitelektől is, mert a hitelek kamatai és törlesztői miatt nem maradt pénzük élni.

Lemondták a kábeltévét, a számítógépes játékokra való előfizetést és mindent, amit nélkülözhetőnek ítéltek. Az autóikat eladták az autóhitelekkel együtt és vettek két tízéves, jó állapotú autót helyettük. Megtanultak beosztás szerint költeni, bármennyire is idegen volt ez a férjtől előtte. Ennek eredményeképp tíz év alatt annak ellenére közel 300 ezer dolláros pluszba kerültek a nagy mínuszból, hogy közben született két gyerek, így a feleség jövedelme radikálisan visszaesett egy hosszú időre. Azt meglepődve vették észre, hogy mióta odafigyelnek a költésre (és ezáltal is csökken a hitelállományuk), több pénz marad szórakozásra, mint előtte.

Azonban nagyon sziszifuszi munkának tűnik egy sok ezer dolláros lakáshitel kifizetése havi pár száz dolláros előtörlesztgetés mellett. Olyan ez, mint amikor valakinek negyven kiló túlsúlyt kell leadnia, miközben nagy erőfeszítéssel csak heti fél-egy kilótól tud megszabadulni. Ilyenkor az ember gyakran nem azt látja maga előtt, mennyit haladt eddig előre, hanem hogy milyen beláthatatlanul sok van még hátra.

A férj vizuális típus volt, ezért vettek egy üvegvázát és beleraktak megfelelő számú üveggolyót, egy-egy golyó ezer dollár lakáshitel-tartozást jelentett. Akárhányszor sikerült előtörleszteni egy újabb ezer dollárt, kivettek egy golyót a vázából.

Így akárhányszor ránézett a nappaliban álló üvegvázára, nem azt látta, hogy mennyi golyó van még benne, hanem azt, hogy nemrég még tele volt és igenis megéri az erőfeszítést, mert egyre kevesebb golyó van már csak az üveg alján.

Ha segít, te is használhatod ezt a technikát, bármilyen hiteled is van, amitől meg akarsz szabadulni. Legyen egy üveggolyó a hitel nagysága szerint ezer, tízezer vagy százezer forint. Töltsd tele a megfelelő számú golyóval a vázát és bátorítson a váza lassú, de folyamatos kiürülése arra, hogy nem hiábavaló az erőfeszítésed, igenis van értelme takarékoskodni, már nincs messze a nap, amikor elmondhatod, hogy senkinek semmilyen összeggel nem tartozol.

Share

Szabadulás a játékoktól

Nemrég írtam arról, mennyire el tudja borítani az emberek otthonát a sok felhalmozott tárgy.

A cuccok

Nos, a gyerekjátékokkal is hasonló küzdelmet kell vívni. Különösen az szokott zavarni, hogy ha kapnak a gyerekek valami játékot, jó esetben három napig játszanak vele. Szoktam nézni karácsonykor is, meddig játszanak egy-egy játékkal. Szilveszterre mind már csak a szoba sarkában eldobott játék lesz, amit kerülgetni kell. (Külön öröm, amikor a rokonok nagyméretű játékokat vesznek, amitől aztán nem lehet elférni rendesen.)

Arra jöttem rá, minél bonyolultabb (és drágább) egy játék, annál hamarabb unják meg. A táncoló és éneklő játékló vagy az autót kilövő versenypálya nagyon gyorsan unalmassá válik. Mert de jó, de szép, énekel és táncol a ló, vagy kirepül az autó, de ennyi. Azokkal mást nem nagyon lehet játszani, a táncolást vagy a kilőtt autót nézni viszont néhány alkalom után már érdektelen lesz.

» Read more

Share

Digitális bankszámla rendes számla helyett

Zoltán keresett egy digitális bankot, mert nem szereti a bankfiókokat és a banki ügyintézést. Valaki ajánlotta neki a Peak Financial Services szolgáltatásait, ami egy modern, újhullámos fintech szolgáltató és kérdezte, nekem mi róla a véleményem.

Hosszú keresgélés után megtaláltam azt, amit kerestem, az árlistát.

Havidíj 600 forint, feltöltés 2%, pénzváltás 2% és a többi. Ennél olcsóbban találni hagyományos bankszámlákat.

Nagyon divatosak lettek a fintech cégek, de én még nem találtam egyet se, ami igazán megérné a számlaszolgáltatás területén.

Az igazság szerint a bankoknak nem is nagy üzlet a számlaszolgáltatás, egész pontosan hatalmas üzlet, de nem maga a számla, hanem az ügyfél, aki a számlát használja. Mert az majd hitelkártyát fog kérni a bankban, lakáshitelt és sok egyebet, amiken a bank sokat keres. A bankadó és a tranzakciós adó előtt sok bank adott tényleg teljesen díjmentes számlacsomagot ingyen bankkártyával és készpénzfelvétellel. Erre ráfizettek, de ennyit megért az ügyfél megszerzése.

Ezért sem igazán lehet olcsóbban adni ezeket a számlacsomagokat, mint a bankok. (Legalábbis tartósan nem. Amíg a befektetők pénzét égeti az induló cég, addig esetleg.)

Zoltán helyében én nyitnék online mondjuk egy Gránit bankos számlát, ami olcsóbb, mint ez a csomag és teljesen jól kezelhető a mobilos applikációja. Ha pedig nem szeretne bemenni a bankfiókba, hát nem megy be, mert minek?  Most már online is nyithat számlát, videóchaten keresztül. Azonban jó az a lehetőség, ha valamiért egyszer mégis be kell menni (mondjuk megkeresni egy elveszett utalást vagy indokolatlan kártyás terhelést), akkor van hová bemenni és az asztalra csapni szükség esetén.

De ha te tudsz Zoltánnak ajánlani valami másik lehetőséget, ami olcsóbb, mint egy hagyományos olcsó számlacsomag bankkártyával és ugyanúgy használható utalásra, fizetés beérkezésére, vásárlásra, stb, akkor ne tartsd magadban.

Share

Életbiztosítás: forradalmi változások

Három éve megkötöttük az egyesületi életbiztosítást, aminek mára lett 1700 tagja.

Azonban több igény felmerült a biztosítással kapcsolatban.

Az egyik, hogy sokan kevesellték a 20 milliós felső határt, többen szerettek volna ennél lényegesen nagyobb biztosítási összegeket. (Soknak tűnik a 20 millió forint haláleset vagy rokkantság esetén, de tulajdonképpen nem az. Ha a havi fizetésed 6-800 ezer forint, ez csak 2-3 éves fizetéseddel egyenértékű.Utána mi lesz a gyerekeiddel vagy veled, ha rokkantságról beszélünk?)

Másik kérés volt, hogy legyen biztosítás egyéb esetekre is. Ha valaki háromgyerekes apa vagy anya létére kerül táppénzre vagy kórházba, esetleg lesz rákos vagy kap szívinfarktust, akkor komolyabb biztosítási összegre van szüksége ezekre az esetekre is. Szerettek volna többen táppénz-kiegészítést és kórházi ápolási térítést is.

Volt akinek nincs gyereke vagy idős szülője, akit eltartana, ezért felesleges neki 20 milliós haláleseti biztosítás. Viszont szeretett volna biztosítást rokkantság, táppénz, műtét és egyéb esetekre.

Mások szerettek volna választható csomagokat.

Dobpergés.

Hatásszünet.

Függöny fel.

Reflektorok be.

Másfél év munka után megszületett a Kiszámoló Életbiztosítás 2.

Akár 40 milliós biztosítás akár havi 5.990 forinttért. (Egyesületi támogatással együtt számolva.)

A magasabb biztosítási díjat csak úgy lehetett elérni, hogy az NN biztosítónál is kötöttünk szerződést. Próbáltam az Uniqánál magasabb limiteket elérni, de nem engedték. (Egyébként az NN sem volt hajlandó 20 milliónál többet adni.)

Most lett 4-4 csomag a két biztosítónál, mindenki választhat egyet-egyet a két biztosító ajánlatából.

Mindenkinek kellene mindkét biztosítónál választani egy-egy csomagot. Ha nem szeretnél többet fizetni, mint most, a B és E csomag együtt olcsóbb is, mint az eddigi. Vagy a B és F alig drágább, viszont 40 milliós. Persze nincs benne pár dolog, ami a mostaniban igen, de hát ezért olcsóbb vagy add nagyobb haláleseti kártérítést. Ha te semmiképpen nem vagy hajlandó választani az NN-től, nem tudok veled mit csinálni, viszont a többség érdekében mégis megtehetnéd. (Az egyesületnek akkor is kell levelet küldened.)

Update 2: Elnézést kérek, de nem hiszem el, hogy ekkora kihívás és probléma sokaknak egy ilyen dolog. Direkt azért van mindkét biztosítónál 1.500 meg 2.700 forintos csomag, hogy akinek anyagi gondjai vannak, ő akár kevesebbet is fizessen, mint eddig. Kinyomtatni három nyomtatványt meg kitölteni egy űrlapot bőven számolva is 20 perc. Viszont egy csomóan problémáznak, hogy ő csak Uniqát akar, ő csak NN-t akar, ő csak később akar dönteni, ő most nem ér rá nyomtatni. Tényleg ekkora gond ez háromévente?!

Próbáljuk meg felfogni, hogy havonta 1700 ember adatait kell feldolgozni, megnézni, hogy fizetett-e, hogy pontosan annyit fizetett-e, nem utalt-e kétszer, ugyanazt a csomagot írta-e a biztosítónak, mint az egyesületnek és a végén melyiket fizette be és a többi. Ez a sok kavarás nélkül is embertelen feladat. Vannak jogi dolgok is, se én, se a biztosítók nem azért íratnak alá annyi papírt, mert unatkoznak. Hanem mert kell. Kérek mindenkit, vegyen már erőt magán és ha nincs kizáró ok (elmúltál 55 éves, azóta beteg lettél, stb. ) egyszer áldozzon rá 20 percet háromévente, hogy megtegyen ennyit, ha már fillérekért van neki biztosítása. Köszönöm előre is az együttműködést.

Azonban dolgod is lesz, el kell küldened három levelet és ki kell töltened egy online űrlapot. (Ez azoknak szól, akik már most is tagok és van biztosításuk is. Ha neked még nincs biztosításod nálunk, menj az eletbiztositas.kiszamolo.hu oldalra és csinálj mindent úgy, ahogy ott le van írva. Nézd meg a csoportos.kiszamolo.hu oldalt is, ott az NN tájékoztatóját találod.)

Első lépésként válassz magadnak egy-egy csomagot. Az Uniqa biztosításainak betűjelei A, B, C, D, az NN betűjelei E, F, G, H.

Jól fontold meg a választást. Kattints erre az oldalra: https://eletbiztositas.kiszamolo.hu/elerheto-biztositasi-csomagok/

(Az egyéb dokumentumokat, mint feltételek és egyebek, itt találod. Olvasd el őket.)

Update: Rolandnak hála itt találsz egy excel táblát, ahol az összes választási lehetőség fel van sorolva, díjakkal és biztosítási összegekkel. Ez segít dönteni.)

Miután megvan a két választott csomagod, töltsd ki ezt az online űrlapot.

Figyelj oda, hogy úgy tagold az adatfelvitelt, ahogy kérik. Ez a biztosítónak kell, így rögzít fel téged. Főleg a cím beírására figyelj. A számítógépes feldolgozás miatt van ilyen lehetetlenül tördelve.

Ezután nyomtasd ki ezt az oldalt, az első oldalt már egyszer beküldted, a második viszont új. Ezt a második oldalt töltsd ki, (tagsági szám is kell!) írd alá és küldd el az egyesületnek. (Az első oldalt értelemszerűen felesleges, hiszen azt már egyszer beküldted.)

Kiszámoló Egyesület

2041 Budaörs

Postafiók 385

Továbbra se küldd ajánlottan!!!!!!

Most az Uniqának írsz egy levelet, kivéve, ha maradsz az eddigi csomagban, ami most az A jelű. Tehát ha az Uniqánál maradsz az eddigi csomagban, akkor az Uniqának nem kell írnod. Ha másik csomagot választasz, csak akkor.

Nyomtasd ki ezt a nyomtatványt. (Elvileg géppel is kitölthető)

A biztosítotti nyilatkozatot is mindenkinek ki kell töltenie, ha változik a csomag!!!

Figyelj oda, hogy az első oldalon jó nagy “X”-szel jelöld be, melyik csomagot választottad.

Arra is figyelj, hogy minden, de minden helyen aláírj minden lapot, ahol kell.

Ha az A vagy B csomagot választod, nem kell egészségügyi nyilatkozat.

Ha a C vagy D csomagot, akkor viszont kell az egészségügyi nyilatkozat újra. Ekkor írd rá ennek is a jobb felső sarkába, hogy “CSOMAGVÁLASZTÁS” és a tagszámodat. (Ez azért kell, mert egyébként nem tudják, hogy új jelentkező vagy, vagy régi, aki csomagot választ.)

Haláleseti kedvezményezetti űrlap akkor kell csak, ha szeretnél most új kedvezményezettet megadni. Egyébként ne csinálj vele semmit, a régi marad érvényben. (Tipp: másold le magadnak, hogy neked is legyen egy másolat, mert a biztosító nem fogja visszaküldeni.)

Tehát: az első három oldalt MINDENKINEK ki kell töltenie, aki csomagot vált. A következő egészségügyi nyilatkozatot csak annak, aki a C vagy D csomagot választja és ő írja rá arra a lapra, hogy “CSOMAGVÁLASZTÁS” a jobb felső sarokba.

Ezután ezt a levelet küldd el a már ismert címre:

Uniqa Biztosító

Csuk Corina r. “Kiszámoló”

1134 Budapest,

Róbert Károly krt. 70-74.

Már csak az NN-nek kell egy levelet írnod.

Ezt a nyomtatványt nyisd meg és ha lehet, géppel töltsd ki és utána nyomtasd ki. (Ha nem megy, akkor tollal.) Itt is minden, de minden kérdésre válaszolj és mindenhol írd alá. Itt is másold le magadnak a haláleseti kedvezményezetti nyilatkozatot, hogy meglegyen.

Ezt küldd el az alábbi címre:

NN Biztosító 1364 Budapest, Pf. 247 címére, a borítékon feltüntetve, hogy KISZÁMOLÓ EGYESÜLET 

Már majdnem készen vagy.

Ezen az űrlapon jelezd, hogy ezt a cikket olvastad, hogy feleslegesen ne keressünk ezügyben e-mailben vagy telefonon.

Mivel január elsejétől indulunk, minél hamarabb kellene küldened a leveleket, hogy a biztosító el tudja bírálni a jelentkezésed. Mivel decemberben már az új díjat kell fizetned, még novemberben el kellene ezt intézni.

Novemberben még a régi díjat kell utalni, viszont decemberben már az újat januárra. Ezért ne felejtsd el visszamondani a jelenlegi fizetési megbízásodat és beállítani az újat.

A pontos utalnivalót és közleményt majd e-mailben küldjük el a biztosító visszajelzésével együtt.

(Az egyesületi támogatást kivettük a havi díjból, mert nem volt értelme eleve hozzáadni, hiszen úgysem lesz kerek a szám. Azt is majd külön kell utalni, de erről is bővebben az e-mailben.)

Share

Külföldi TBSZ második rész

2017-től külföldön is lehet TBSZ számlát nyitni, így már külföldi szolgáltatónál is elérhető a TBSZ kamatadó-mentes lehetősége.

Az világos, hogy ennek a tényét be kell jelenteni az adóhivatalnál, aki ezt tudomásul is veszi. Ami azonban kicsit sem világos, hogy mitől lesz egy külföldi számla TBSZ számla? Attól, hogy én rámondom, hogy az? Vagy úgy használom, mintha az lenne?

Nyilván nem. Ezért az még kevés, ha én bejelentem az ilyen irányú vágyamat a NAV-nak, hogy én mától ezt a számlát TBSZ-nek akarom használni. (Az, hogy a NAV elfogadta a bejelentésem tényét, még nem jelenti azt, hogy vizsgálta volna, hogy az általam bejelentett számla teljesíti-e a TBSZ-re vonatkozó előírásokat.)

Mit vár el a NAV a külföldi szolgáltatótól, hogy bizonyított legyen a számla TBSZ jellege?

Mivel erre senki nem tud válaszolni, írtam a NAV-nak. Nos, a válaszból csak pont a lényeg nem derül ki, de írtam neki megint, amit a végén bemásolok. Reméljük, hamarosan tisztán fogjuk tudni, tudunk-e tényleg külföldön TBSZ számlát nyitni, vagy ez csak egy elméleti lehetőség lenne, ha lenne olyan külföldi szolgáltató, aki meg is felel a kritériumoknak.

Következzen a NAV (első) válasza:

» Read more

Share

Szigorodó KATA szabályok?

Felröppent a hír, miszerint februártól lényegesen szigorítják a KATA szabályokat, hogy megelőzzék a visszaéléseket.

A legtöbb ponttal egyet is lehet érteni: egy embernek csak egy KATA-s vállalkozása lehessen, ha valaki ugyanannak számláz be, ahol előtte dolgozott, az fizessen 40% adót és az eddigi hét feltételből már négyet kellene teljesíteni, hogy az ne számítson vállalkozás mögé bújtatott alkalmazotti létnek.

Ezek jogos és jó változások, mert tényleg durván elharapódzott a “katáztatás”. Fogorvosi asszisztensektől kezdve programozókig már fél Magyarország katázik, olyanok, akik egyébként teljes mértékben alkalmazotti viszonyban állnak a főnökeikkel.

Azonban van egy pont, ami nagyon durva mellélövés lenne: ha valakinek a bevételeinek több mint a fele egy cégtől származik és az több, mint a minimálbér 2,5 szerese, az is 40%-kal adózzon.

Na, ez egy nagy hülyeség.

Ugyanis lehet nekem egy nagy megbízóm és öt kisebb. Dolgozhatok grafikusként, fordítóként, fogtechnikusként vagy bármilyen valódi vállalkozói státuszban és jöhet a bevétel 60-70%-a az egy nagy cégtől, mégsem vagyok az alkalmazottja.

S nem beszéltem még a nagy lánchoz tartozó ingatlanosokról, biztosítási ügynökökről, hitelbrókerekről, az itthonról külföldre dolgozó szoftverfejlesztőkről és a többiekről, akiknek bár az összes bevételük egy cégtől származik, de nem alkalmazottak, mert csak az általuk felhajtott és sikeres üzletek után kapnak jutalékot, vagy projekt alapon dolgoznak egy-egy cégnek, néha akár egy évig vagy évekig is.

Mindegy, mert a Pénzügyminisztérium gyorsan cáfolt, miszerint nem úgy gondolták, mégsem lesz szigorítás.

Pedig jó lenne, csak azt az egy pontot kellene nagyon átgondolni, mert most, hogy megszüntették az EVÁ-t is, visszaterelnék a fél világot a fekete gazdaságba.

A 24.hu eredeti cikke erre.

Share
1 2