Nemrég írtam arról, mennyire el tudja borítani az emberek otthonát a sok felhalmozott tárgy.
Nos, a gyerekjátékokkal is hasonló küzdelmet kell vívni. Különösen az szokott zavarni, hogy ha kapnak a gyerekek valami játékot, jó esetben három napig játszanak vele. Szoktam nézni karácsonykor is, meddig játszanak egy-egy játékkal. Szilveszterre mind már csak a szoba sarkában eldobott játék lesz, amit kerülgetni kell. (Külön öröm, amikor a rokonok nagyméretű játékokat vesznek, amitől aztán nem lehet elférni rendesen.)
Arra jöttem rá, minél bonyolultabb (és drágább) egy játék, annál hamarabb unják meg. A táncoló és éneklő játékló vagy az autót kilövő versenypálya nagyon gyorsan unalmassá válik. Mert de jó, de szép, énekel és táncol a ló, vagy kirepül az autó, de ennyi. Azokkal mást nem nagyon lehet játszani, a táncolást vagy a kilőtt autót nézni viszont néhány alkalom után már érdektelen lesz.
Amivel igazán sokat játszanak, azok jellemzően a faék egyszerűségű játékok, amik nem tudnak semmit, viszont fantázia kell hozzájuk. A legjobb vétel két, ötven centi magas játékló volt, szinte napi szinten játszanak velük. Kicipelik a nappaliba őket (mert a gyerekszobában természetesen nem lehet játszani, szigorúan csak a nappali közepén), ráülnek és lovagolnak egy órán át, belovagolják az egész vadnyugatot, völgyeket és hegyeket, folyókon gázolnak át és vad prériken lovagolnak, ahol farkasok üldözik őket.
Eddig azt csináltuk, hogy a régebbi játékokat eldugtuk három hónapig és ha addig nem hiányzott, akkor adtuk el őket. Ha rájöttek a három hónap alatt, hogy nincs meg egy játék, faarccal elővettük és akkor maradtak még egy ideig. Sajnos azonban van pár játék, amik túl feltűnőek ahhoz, hogy titokban eladjuk.
A feleségem talált ki egy nagyon jó ötletet. A lányomnak most volt a hetedik születésnapja és kért egy viszonylag drága, tizenezer forintos játékot. Az volt a deal, hogy csak akkor kapja meg, ha összegyűjti rá a pénzt a régi játékok eladásából.
Látni kellett volna, milyen buzgósággal hozta azokat a játékokat, amiket el akart adatni. Nem kellett többet könyörögni, hogy adjuk el ezt vagy azt, mert elő sem vettétek hónapok óta. Ő hozta boldogan és naponta kétszer érdeklődött, mit sikerült addig eladni.
A befolyt pénzt kitettük a konyhaasztalra, naponta számolgatta, mennyi pénze van már és mennyi kell még a játékhoz.
További előnye lett a dolognak, hogy most már érti, mit jelent az, hogy drága egy játék. Hogy el kell adni jó pár játékot azért az egyért. Ha nem veszi elő néhány hét (nap?) múlva, akkor lehet neki mondani, hogy nézd meg, mennyi játékodat el kellett adni ez miatt és csak pár napig játszottál vele. Megérte akkor megvenni ennyiért? A következő megkívánt játéknál is lehet majd emlékeztetni, mennyi áldozatot hozott ezért a játékért és a legvégén mennyit játszott vele.
Szóval ez az ötlet nagyon bevált. Most már önként hozzák a régi játékaikat eladásra, végre elkezdik érezni, mennyibe is kerül egy játék, amivel csak néhány napot játszanak és mennyi áldozattal jár egy új játék megvétele és milyen lassan gyűlik rá össze a pénz.
Ha ti is térdig gázoltok a nem használt játékokban, próbáljátok ki a technikát, egyszerre több legyet is üttök egy csapással.
Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.
Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 40 ezer forint.
20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.
