Szabadulás a játékoktól
Nemrég írtam arról, mennyire el tudja borítani az emberek otthonát a sok felhalmozott tárgy.
Nos, a gyerekjátékokkal is hasonló küzdelmet kell vívni. Különösen az szokott zavarni, hogy ha kapnak a gyerekek valami játékot, jó esetben három napig játszanak vele. Szoktam nézni karácsonykor is, meddig játszanak egy-egy játékkal. Szilveszterre mind már csak a szoba sarkában eldobott játék lesz, amit kerülgetni kell. (Külön öröm, amikor a rokonok nagyméretű játékokat vesznek, amitől aztán nem lehet elférni rendesen.)
Arra jöttem rá, minél bonyolultabb (és drágább) egy játék, annál hamarabb unják meg. A táncoló és éneklő játékló vagy az autót kilövő versenypálya nagyon gyorsan unalmassá válik. Mert de jó, de szép, énekel és táncol a ló, vagy kirepül az autó, de ennyi. Azokkal mást nem nagyon lehet játszani, a táncolást vagy a kilőtt autót nézni viszont néhány alkalom után már érdektelen lesz.
Amivel igazán sokat játszanak, azok jellemzően a faék egyszerűségű játékok, amik nem tudnak semmit, viszont fantázia kell hozzájuk. A legjobb vétel két, ötven centi magas játékló volt, szinte napi szinten játszanak velük. Kicipelik a nappaliba őket (mert a gyerekszobában természetesen nem lehet játszani, szigorúan csak a nappali közepén), ráülnek és lovagolnak egy órán át, belovagolják az egész vadnyugatot, völgyeket és hegyeket, folyókon gázolnak át és vad prériken lovagolnak, ahol farkasok üldözik őket.
Eddig azt csináltuk, hogy a régebbi játékokat eldugtuk három hónapig és ha addig nem hiányzott, akkor adtuk el őket. Ha rájöttek a három hónap alatt, hogy nincs meg egy játék, faarccal elővettük és akkor maradtak még egy ideig. Sajnos azonban van pár játék, amik túl feltűnőek ahhoz, hogy titokban eladjuk.
A feleségem talált ki egy nagyon jó ötletet. A lányomnak most volt a hetedik születésnapja és kért egy viszonylag drága, tizenezer forintos játékot. Az volt a deal, hogy csak akkor kapja meg, ha összegyűjti rá a pénzt a régi játékok eladásából.
Látni kellett volna, milyen buzgósággal hozta azokat a játékokat, amiket el akart adatni. Nem kellett többet könyörögni, hogy adjuk el ezt vagy azt, mert elő sem vettétek hónapok óta. Ő hozta boldogan és naponta kétszer érdeklődött, mit sikerült addig eladni.
A befolyt pénzt kitettük a konyhaasztalra, naponta számolgatta, mennyi pénze van már és mennyi kell még a játékhoz.
További előnye lett a dolognak, hogy most már érti, mit jelent az, hogy drága egy játék. Hogy el kell adni jó pár játékot azért az egyért. Ha nem veszi elő néhány hét (nap?) múlva, akkor lehet neki mondani, hogy nézd meg, mennyi játékodat el kellett adni ez miatt és csak pár napig játszottál vele. Megérte akkor megvenni ennyiért? A következő megkívánt játéknál is lehet majd emlékeztetni, mennyi áldozatot hozott ezért a játékért és a legvégén mennyit játszott vele.
Szóval ez az ötlet nagyon bevált. Most már önként hozzák a régi játékaikat eladásra, végre elkezdik érezni, mennyibe is kerül egy játék, amivel csak néhány napot játszanak és mennyi áldozattal jár egy új játék megvétele és milyen lassan gyűlik rá össze a pénz.
Ha ti is térdig gázoltok a nem használt játékokban, próbáljátok ki a technikát, egyszerre több legyet is üttök egy csapással.
Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.
Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 40 ezer forint.
20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.
Egyedül a kisebb lelakott játékokkal van a baj, amik nem eladhatóak…
Szerintem a hét éves kor pont az, amikor el lehet ezt kezdeni és tök jó ötlet arra, hogy egy kicsit gondolkodjon is a gyerek és ne csak készen kapjon mindent. Az jobb, ha 18 évesen esik pofára, hogy mit jelent a felelősség? Minél hamarabb kezded el, annál hamarabb nevelsz belőle talpraesett embert.
Ha beválik, akkor az asszony ruháival cipőivel, és egyéb kacatjaival is ezt fogjuk csinálni! 😀
Jó csak vicc, nincs gyerekem, de a haverén látom milyen csodákra képes a tablet.
szerintem megoldás lehet – főleg akkor, ha nem vesz részt a gyerek az eladásban -, ha valamilyen átalánydíjat te adsz az eladhatatlan cuccok után neki, a játékot pedig kidobod vagy elajándékozod.
ha ha ha 😀 Good luck mate!
Nálunk nagyon sikeres az élményajándék, vagy arra gyűjtés is, pl. belépőhöz kérünk hozzájárulást a nagyiktól, amit egy látványos nagy borítékban gyűjtünk.
A szülinapi bulikon pedig próbáljuk rávenni a régóta ismert baráti családokat, hogy ők is élményt ajándékozzanak, akár egy ottalvást, közös mozizást, bármit. Persze úgyis mindig vannak akik játékokat, apróságokat hoznak, és a gyerekek ezeknek is nagyon örülnek, de legalább pár embert mindig sikerül meggyőzni, hogy ne tárgyakat adjon.
Nálunk tablet kivételes alkalmakkor van, tévézés meg max napi 40-50 perc este, hétvégén, ha rossz idő van, lehet több.
Okostelefont sem fognak kapni még sok évig.
Nagyon káros a gyerekre ez a sok vacak, csak ezt a szülők nem akarják belátni. Kényelmesebb a gyerek kezébe adni valami kütyüt.
Nyilván fel lett mérve, hogy gond nélkül meglesz. Ha nem lett volna meg, füllentettünk volna, hogy valamit drágábban adtunk el és úgy lett volna meg az ára.
Gondolom rájöttél, hogy a felnőtt mondta meg, mennyiért ment el valami és ő tett a többihez annyi pénzt, amennyit akart.
Karácsonykor az unott képű kölyköket elrángatják a szüleik és mindenféle értéktelen kacatot (McDonald’s Happy Meal játékok, Kinder játékok, törött kerekű kisautó, stb.) hoznak.
Az elemes játékokban nincs elem, a nevelő a saját pénzéből vesz bele, de már minden gyerek előre tudja, hogy az esetek 95%-ában nem fog működni a játék, ki kellett volna dobni a szemétbe és nem csalódást okozni (újra és újra) az intézetis gyerekeknek, akik nem értik, miért a szemetet hozzák el nekik. Inkább ne hoznának semmit, így csak még nagyobb fájdalmat okoznak.
Ugyanezt hallom az Igazgyöngytől is, hogy az emberek szó szerint a használhatatlan szemetet küldik el nekik, amiket ki kellett volna dobni. Utána ők viszik a hulladékudvarba a használhatatlan háztartási gépeket és a többi szemetet drága pénzért.
Tanulságos hallani az ilyet, hogy a legtöbb embernek mit jelent az “adakozás”.
ó, ez nálunk évek óta így megy: hogy örülnek az “új” játéknak
youtube.com/watch?v=OeWZVY7OceI
Szerintem nagyon tanulságos lesz, borzasztóan aktuális az okoseszközök világában.
-> ezzel részben rávilágítanék arra, hogy komoly erőfeszítéseket teszünk hogy elférjünk 65m2-en, és ne legyen kacat és ruhahalmaz az egész ház. Minden évben meghírdetem azokat a dolgaimat, amik még értéket képviselnek, de nekem már nincs rájuk szükségem. Ha 5év múlva lesz, majd akkor veszek.
Először is, minimalizáljuk az inputot. Minél kevesebb játékot kapnak, annál kevesebbtől kell “megszabadulni”. Fontos: ez nem azt jelenti, hogy üres a szoba és nincs mivel játszani, így is bőven elegendő a készlet.
Másodszor jönnek az output variációk.
Nálunk is van adakozás, legalább évente egyszer. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a használhatatlan cuccok odaadása – amiről Kiszámoló vagy Ildikó írt -, az nem adakozás. Az a legalja, egy visszataszító dolog, hiszen az eleve szűkülködésben élő gyerekeket alázza meg. És igen, minőségi új elemmel adunk le elemes játékot. 🙂
Az eladás a másik, bár kis értékűnél azzal sok lehet a macera, ez egyéni ízlés kérdése.
Végül pedig a lehetőleg legkisebb mértékben jön a kukázás. Szelektíven, természetesen.
Én 7 évesen kaptam meg a Comodore-t és mikor meguntam a játékokat, apró pár soros programokat írogattam játékból. Voltak olyan programok is mikkel látványosabb dolgokat lehetett csinálni, ugyanúgy pár soros utasításokkal. Mindezt negatív nyelvtudással, (mára elértem a nullát) simán próbálgatással. 4-5 osztályban már a matek házi unalmas ismétlődő feldatait a számítógépre bíztam.
Teljesen másképpen viszonyulok egy PC-hez, hogy nem mindig mástól várom a megoldást a saját extra igényeimre, hanem minden programozási gyakorlat nélkül akár teljesen ismeretlen nyelven, az internet segítségével megoldom amit szeretnék, ha nem is olyan gyorsan mintha ezt hetente csinálnám.
Ha a gyerek pl. az app inventorral csinálgat magának bugyuta játékot a telefonra, azzal lehet rá tudja állítani az agyát, tán még az iskolában se irtják azt ki.
Ha pedig nincs Mikulas, akkor is felevente megkerdezem, a gyerekszoba-kontrollalhatosaga miatt, es azokat a jateokat amikrol lemondanak, mert mar nem jatszanak vele, beviszem egy korhazba, gyerekosztalyra.
Igy nincs felelem, hogy a hata mogott nyultam le egy jatekot, es o is tanulja,hogy mi az az adakozas.
Egy másik volt munkatársam meg programozni tanította az 5-6 év körüli gyerekét, nem a hagyományos programnyelvek egyikén, hanem valami vizuális, gyerekeknek szóló cuccal (nem tudom hogy hívják a konkrét programot, majd ha gyerekem lesz utánanézek).
Commodore nekünk is volt anno, az annyiban más világ volt, hogy kevesebb dolog terelte el a figyelmünket, mert kevés dolog volt, ma a digitális nevelés elsősorban a szülő feladata, mert a technikát lehet jól és rosszul is használni, már egészen kicsi gyerekkorba.
“Biztos jó dolog, teljesen kihagyni a gyerekeket az informatikából?”
Nyilván nem az, csak ugyanúgy könnyebb démonizálni a technológiát és/vagy irreális elvárásokat támasztani a használatához (nem tiltott a számítógép, ha nem játékra meg videóra használja egy gyerek… lol ), mint a gyerekkel való foglalkozást kiváltani azzal, hogy “nesze gyermekem itt a tablet, akkor legalább kussolsz”. Mindkettő jelentős hátrányokat okoz. Az elsővel gyakorlatilag modern analfabétát nevelünk (Ehhez bőven elég megnézni a mai 30+ generációból azokat, akiknek gyerekként volt pc-jük és azokat, akiknek nem. Utóbbiaknál nemhogy készségszintű használatról nem beszélhetünk általában, hanem teljesen hétköznapi dolgok is komoly kihívást jelentenek számukra, egyszerű programok beállítása, használatuk megtanulása…stb), a másodikkal meg borzalmas minták rögzülnek.
A másik:a felnőtt eszközökre hasonlító semmire nem jó játék sz@rok, pl. akkus csavarozó, porszívó szerű izé, stb. Gyerekkoromba nagyfaterom kezembe adta az amerikánert, elmagyarázta a működését, az volt a “játék”, ott furkáltam mellette igazi kézi fúróval. Uh. a fiamnak 5. szülinapjára vettem igazi akkus csavarozót (ikeás olcsó, fúrni nem lehet vele, nem veszélyes), adtam pár nem hegyes csavart neki+egy kifurkált lécet. Napokig csak csavarozott vele. Nagyon büszke volt, amikor a szekrényben igazi fióksínt szerelt vele a napokban! Az ovis társainak meg leesett az álla, amikor elmesélte. 🙂
Emiatt felnőttkorban, versenyképes, erős, saját keresetből is szinte koldusként élnek, nem tanulták meg sosem élvezni a pénz értékét (ez nem azonos a két kézzel szórással), olyan szituációkban is időt-energiát nem kímélve akarják legalább a spórolás érzetét fenntartani, ahol nem lenne rá szükség, és már rövid távon sem spórolsz. (Pl. gyenge minőségű ruha = félévente új kell, gyenge minőségű táplálkozás = folyamatosan betegek)
Karácsonyra kap egy programozható Lego robotot, 40000 Ft lesz, amihez új tablet kell, az meg 60000 🙁 A tablet a januári szülinapra megy hivatalosan. A Lego-val meg bevezetjük a programozásba, ha már matekmániás. Szerencsére a család besegít, mindenki beledob egy 5000-est, így nem lesz bugyuta játék karácsonyra és szülinapra, és mi is jobban jövünk ki. A gyerek 15000 Ft-ot gyűjtött bevásárlási visszajárókból, bár nem kéne, de ő is beleadja. Megengedem neki, hogy megtanulja, mindennek ára van.
A másik előnye, hogy könnyű lesz továbbadni, illetve eladni később.
Lehet erős néhány embernek, de az 5 és 6 éves gyerkőceink most fognak kapni perselyt. Ha drága dologra vágynak, akkor különböző munkákért pénzt kapnak majd és gyűjthetnek. Már most is ügyesen elrakják az edényt, felsöpörnek, beágyaznak, levelet gereblyéznek, de szerintünk hasznos, ha látják azt is, hogy sok munka, amíg összejön a vágyott dolog. Ha nem jön össze a megtakarításból, akkor szülinapnál kiegészítjük és megkapják arra.
TV nézés pedig csak hétvégén napi 2 óra. Telefon, tablet, xbox nuku még.
“akkor lehet neki mondani, hogy nézd meg, mennyi játékodat el kellett adni ez miatt és csak pár napig játszottál vele. Megérte akkor megvenni ennyiért?”
Ez olyan, mintha lelkiismeret-furdalást akarnál ébreszteni a gyerekben. Ezt szerintem nem kell mondani, magától úgyis rájön erre előbb-utóbb.
Nálunk minden van. Néha elkapja a gépszíj a gyereket, akkor kell a szűlőnek odalépni. 9 éves fiú és már jól halad az angollal, mert van motivációja. Programozni tanul saját szórakozására. prezentációt dobott össze nemrég az öccsének pár rajzzal. Olyan fantáziájuk van a gyerekeknek, hogy hihetetlen. Csinálhattam volna én is azt, mint a sok gyöpös, hogy még tv-re is csak rövid ideig nézhet a gyerek, de minek?
Nekem a gyernek kitalálta iskolából hazajövet, hogy nintendo switchet akar. Volt egy 10dolláros supja ami tönkrement 1,5 év után. Mutattam neki, hogy ez 80k. El akarta adni az összes legoját, könyvét stb. Majd átestünk azon a ponton, hogy ezek használtak és nem tudja annyiért eladni egyiket sem, mint amennyiért a boltban ki van rakva. Enyhén anyázott, hogy neki ennyi pénze sose lesz. Majd elmagyaráztam neki bármit elérhet ha szán rá időt és munkát és hogy ami nagyon olcsó az gagyi ami nagyon drága az a luxuscikk. Példának ott volt a saját p20asom ami számomra ugyanazt tudja, mint a feleségem I9se és 3* annyiba kerül. Leraktam elé elmagyaráztam, hogy mérnök+anyag+marketing és mi mennyit ér.
Majd visszatértünk a SUP vs. Switchre és azt kérdezte, hogy olyan nincs ami árban olcsóbb mint a switch de jobb, mint a sup.
Ismerősöm gyerekénél gyanakszunk rá, de nyílván csöndben, mert nincs sok közünk hozzá, viszont segítenénk neki legalább tanácsokkal, hogy kihez forduljon ha eldurvul a helyzet..