KBC Equitas akció csak nektek
Megkerestek a KBC-től, mit szólnék, ha lenne akció az év végéig számlát nyitóknak a kereskedési díjból. Mondtam nekik, hogy az nem annyira jó, mert az én olvasóim inkább passzív befektetők, inkább legyen kedvezmény az egyéb számlavezetési díjakból is, akkor írok róla ingyen és bérmentve.
Sikerült átvinni a rendszeren, így csak nektek, csak most, KBC akció részletei ezen a linken, illetve ebben a pdf-ben.
Röviden 15 ezer forint kereskedési kedvezmény és 50% kedvezmény 2020-ban a számlavezetési díjból, de bővebben a linken.
Szívesen. 🙂
kbcequitas.hu/landing-page/most-csokkentett-dij-mellett-kereskedhet-a-nemet-piacon.html
Egyszer lenne elég tökös egy bank/brókercég, hogy kipróbálná, hogy lenyúlós havidíj és minimumdíj nélkül, pusztán 2-3 ezrelékért lehetne adni-venni. Lehet, többet keresnének, mint a mostani “legyen sok pénzed vagy húzz innen” politikájukkal. A kisbefektetők az összevissza vétel-eladásaikkal talán több jutalékot tolnának be, mint a meggondoltabb “nagy” befektetők.
Mert úgy érdemes lehet többet adni venni, mert kisebb hozamokat is lehetne realizálni anélkül, hogy a bank/bróker enné meg a hasznot. Most viszont bele se kezdünk egy ilyen tranzakcióba, így nekünk nem lesz hozamunk, a banknak meg jutaléka.
Többnyire azok a cégek eredményesek, akik a nagy tömegeket tudják bevonzani és nem egy elit kisebbséget.
“+olcsóbban lehet kereskedni most Xetra-n”
Voltaképpen nem olcsóbban, csak kisebb csomagokban.
A ‘külföld’ díjcsomag 0,3% százalékos jutaléka mellett általában 2330 euros kötés adja ki a minimumdíjat. Most ehhez elég ~1000 euroért vásárolni/eladni.
Inkább ezen dolgoznának, hogy meglenne a külföldi befektetővédelem (ami jó dolog, diverzifikál a magyar BEVA-ból), de ne csak 20 ezer legyen a limit.
Így limitált, hogy mennyit teszek oda, inkább hagyom banknál a többit drágábban, de nagyobb biztonságban.
Aki mondjuk 10 millónak keres helyet, az kb. 3500 forintot spórol a jutalékokon.
Plussz a 2020-as számlavezetési díj felét, durván 7800 forintot.(start számla). Összesen kb.11 ezret.
De emellett jól kiharcolt ajánlat ez, mert a KBC az akciókban általában csak a BÉT-es jutalékokat szokta jóváírni. És a passzív befektetők kétszer annyit spórolnak a számlavezetési díjon, mint a jutalékon.
Köszönjük Miklósnak.
Azóta Random Capital, akik teljesen korrektek.
Uj ugyfeleknek ez szuper akcio…
A fentiek miatt nem tudok Etf-et venni, mert a költséghatékonyságot ölik meg.
A Tbsz számla miatt meg nem tudom máshol olcsóbban váltani, így én 2 utat làtok a korlátozott részvényszámú magyar tőzsdét vagy a teljes Tbsz számlákat át kell vinnem más brókkerhez.
Valakinek jobb tipp?
Köszi szépen Miklós.
Már régóta terveztem megnyitni egy számlát; tegnap este elő is regisztráltam.
Szép napot mindenkinek.
Erre is tudnál egy frappáns cikket, hogy ne kezdjünk el csendben hosszan káromkodni?
napi.hu/tozsdek-piacok/besimeres-az-ex-elnoktol-a-nyugdijasokat-buntettek.695577.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
Egy dologban voltak jók: az örökölt kereskedési felületük -a PETI- a piac legjobbja volt.
Azt is megszűntették, érthetetlen okból. Ekkor léptem le tőlük másokkal együtt.
Kezdő befiként örültem volna több dokumentációnak.
De nem volt annyira rossz bár most éppen elköltöttem az összes pénzt onnan.
TBSZ?
“Basszus, én meg most szerdán nyitottam! Ha ezt tudom… /o\”
Csináld meg az előregisztrációt hétfőn és azután írj egy e-mailt az ügyfélszolgálatnak, hogy csak néhány nappal maradtál le az akcióról és kéred, hogy méltányosságból Neked is adják meg a kedvezményt. Utána írd meg itt is, hogy mi lett a válasz.
Szerintem rendesek és megteszik. 🙂
“tegnap este elő is regisztráltam.”
Én valószínűleg tulságosan az írott szabályok embere vagyok, de az akciót leíró pdf szerint 2019. november 25. 00:00 UTÁN kell regisztrálni. ❗
“deviza váltásra több, mint 3%-ot számolnak”
Csak akkor, amikor a tőzsdék zárva vannak. Egyébként +-1%. Váltás előtt látszik az árfolyam, le lehet ellenőrizni.
“az ügyfélszolgálat elérhetetlen.”
Ez erős túlzás.
Mostanában nem hívtam őket, mert nem volt semmi gondom. Amikor korábban beszéltem velük, előfordult hogy várni kellett akár 10 percet is vagy többször próbálkozni.
De ez szinte minden magyar szolgáltatóval így van. Nem tartanak sok ügyfélszolgálatost, meg kell várni, amíg az előző ügyfél befejezi a dumát. Kényelmesebb E-mailben feltenni a kérdést vagy visszahívást kérni.
Viszont az üzletkötőknek külön telefonszámuk van. Ha az ember kénytelen valamit offline megvenni, valószínűleg talál ráérő brókert.
“Miért éri meg inkább itt nyitni mint mondjuk IB…?”
Ha bármi gond van, magyar nyelven lehet megbeszélni. A panaszokra a magyar törvények szerinti határidővel kell válaszolni. Békéltető testülethez, pénzügyi felügyelethez, magyar bírósághoz lehet fordulni. Az MNB-nél havonta ellenőrizheted, hogy megvan-e a pénzed, részvényeid.
Ha meghal a tulaj, nem az USA-ban kell az örökösödést intézni.
A díjak sokszorosak, mint pl az IB-nél. De nem ez számít, hanem az, hogy a nyereséghez képest mekkorák. A számlavezetési díj évi 0,12% + 3600-4800forint. Ezt kell mondjuk 10 millió forint 5 %-os, 500 ezer forintos nyereségéhez viszonyítani. Igy nézve szinte mindegy, hogy a díj 0,12 vagy 0,05%.
Persze, ha valaki a valaki a vagyona kis részével nagyon aktívan kereskedik, akkor megéri külföldi szolgáltatót választani.
EUR-t kéne utalni a kbc-s EUR számlámra Revolutról, akkor úgy működhet talán a dolog.
Tényleg, hogy az embert lépten nyomon mindenki le akarja húzni, át akarja vágni az átváltásokkal, hihetetlen. Webshopok, azok az atm-ek, a bróker lehúzza a bőrt durván deviza váltáskor. Menjen a francba az összes a trükközéssel.
Ha nem tudom megoldani, akkor én elmegyek tőlük. Revoluton nincsenek még német részvények, ha jól néztem, meg ott nagy pénz nem parkoltatnék, pedig a rendszerük kiváló.
Azazhogy de: eddig 2x fordult elő, hogy a limitárasként beadott eladási megbízás piaci (alacsonyabb) áron, azonnal teljesült. Jár(t) valaki hasonló cipőben?
Ahhoz képest, hogy leszakadt a lábad, amúgy hogy érzed magad?
De legalább magyar!!
A másik kérdésem pedig, hogy írtok itt mindenféle védelemről, ez mit jelent? Konkrétan mi ellen van védve 20 ezer euróig az ember?
Nem az van, hogy a pénzed részvényekbe fekteted, amiket tudsz ellenőrizni az MNB oldalán? Ha valóban megvetted a részvényeket, akkor mire kell a védelem?
Én azért kbc-t nyitottam mert Miklós azt javasolta valamelyik videójában hogy nagy céghez kell menni mert ők nem tudnak egyik napról a másikra tönkremenni. 😀 Remélem ha épp a csőd közeleg akkor nem pont az én pár db részvényem eladásával fogják pótolni a hiányt.
üdv.
justetf.com/en/find-etf.html?query=vanguard
kicsit off:
Számlanyitás előtt állok és eddig a Random Capital a legszimpatikusabb a díjak alapján.
Viszont a netes felület demójában minden ETF-nél az áll hogy “csak eladásra”.
Tudtok erről valamit? Esetleg csak a demóban van így?
Viszont így akkor a “0,2 % – min 2 USD” lényegében nem is elérhető (ETF-ekkel), hanem a jóval borsosabb “0,25 % – min 6,5 EUR”-ért lehet csak ETF-et venni attól függetlenül, hogy mondjuk S&P500 (SPDR)-t veszek ami nem európai.
Jól értelmezem?