Napi kép: a tv streaming háború jelenlegi állása

A streaming terjedése egyértelműen átalakítja a piacot a tévé és rádióadások kárára. Ma már több streaming tévé előfizetés van az Egyesült Államokban, mint magánszemély, közben a hagyományos tévéelőfizetések száma háztartás-arányosan a 2015-ös 80%-ról 60% alá esett 2020-ra. Az amerikai internetezők 57%-a már elsődlegesen a streaming szolgáltatók kínálatából választ, ha tévézni szeretne.

A viszonylag új játékos, a Disney+ (hamarosan itthon is elérhető lesz), még jó évet zárt, 37%-kal hajszál híján 130 millióra növelte az előfizetői számát. (A Disney+ számaihoz hol hozzáveszik a Disney által megvásárolt Hulu és ESPN számait, hol nem, ezért vannak eltérések a statisztikákban. Ha minden szolgáltatót együtt nézünk, alig van lemaradva a Netflix mögött előfizetői szám alapján.)

Az HBO Max szintén újnak mondható, 2020-ban indult, márciusban érkezik Magyarországra.

A nyugati világban már lassulás látszik az új előfizetők számában, még jellemzően növekszik az előfizetők száma, de már sokkal kevésbé, mint néhány éve.

Az Amazon szokás szerint nem tesz közzé statisztikát, az Apple szintén nem közli az előfizetői számát, ott is csak becslésekre lehet hagyatkozni.

Az összehasonlításokból rendszeresen kimaradnak az ázsiai szolgáltatók, mint a Tencent, Youku és társaik, jellemzően 80-120 millió előfizetői számmal.

Hogy alakult a streaming tévé szolgáltatók előfizetői számai 2021 végén?

Share

Heti gazdasági hírek röviden

Az amerikai ingatlanpiacon is nagy árrobbanás történt. Hiába emelkednek a hitelkamatok (egy átlagos hitel havi törlesztője már 200 dollárral magasabb, mint egy éve, az átlagos kamatláb 4,2%-ra nőtt), ha egyszerűen a kínálat töredéke a keresletnek. Januárban összesen 923 ezer eladó ház volt az egész Egyesült Államokban a Zillownál, ez a mindenkori legalacsonyabb érték, mióta rögzítik a statisztikákat. Ez a szám bő 40%-kal kevesebb, mint 2020 elején és 19,5%-kal kevesebb, mint 2021 januárjában Valami nagy dolognak kell történnie, hogy ne nőjenek idén is akár 10%-kal az árak.

A nagy kereslet a hitelállomány növekedésén is meglátszott, 2021-ben ezer milliárd dollárral nőtt a lakosság hitelállománya, az utolsó negyedévben 333 milliárd dollárral. Ilyen mértékű éves és negyedéves növekedés utoljára 2007-ben volt. A jelzáloghitelek állománya kevés híján elérte a 11 ezer milliárd dollárt 2021-ben.

A medián házár elérte a 365 ezer dollárt országosan, soha nem voltak még ilyen drágák az ingatlanok az USA-ban.

» Read more

Share

Revolut: megszűntek a magyar számlaszámok

Még egy rossz hír a hétre: megszűnnek április elsejétől a Revolutnál a magyar számlaszámok, így többet nem tudsz helyi utalást fogadni az eddigi revolutos számlaszámodra. Fontos, hogy minél előbb erről tájékoztasd a munkaadódat vagy üzleti partnereidet.

Nem tudom, miért történt vagy mi történt, aki tudja, ossza meg velünk az infót. (A hasonlóan működő wise számlákról még nem jött ilyen infó.)

A Revolut levele a témáról:

“Tájékoztatni szeretnénk, hogy 2022. április 1-jétől a Revolut már nem fér hozzá a helyi HUF fizetési rendszerekhez. Ennek következtében a helyi számlaadatok, amelyeket a helyi HUF pénznemben történő fizetések fogadására használtál, többé nem lesznek elérhetők. Mostantól kezdve a fizetések fogadásához az LT-vel kezdődő IBAN (nemzetközi bankszámlaszám) számlaszámodat használd, melyet az app kezdőképernyőjén látható „Számlák” menüpontban találsz, ha az egyenleged melletti ország szimbólumra koppintasz.
Annak érdekében, hogy továbbra is fogadhass banki átutalásokat a Revolut-számládra, ezeket az LT-vel kezdődő adatokat kell használnod. 2022. április 1-jétől a helyi HUF számlaadatokra küldött fizetéseket nem írjuk jóvá a számládon, hanem visszakerülnek a feladóhoz.
Ez a visszaküldési folyamat automatizált, így neked semmit sem kell tenned, és akár 5 munkanapot is igénybe vehet. Ha a pénz 5 munkanapon belül sem érkezik vissza a feladóhoz, akkor a feladónak fel kell vennie a kapcsolatot a bankjával.
Továbbra is a szokásos módon küldhetsz banki átutalásokat, és tölthetsz pénzt a Revolut-számládra a kártyád használatával.
A Revolut-számlára kapod a munkabéredet?
Ha a munkabéredet jelenleg a Revolut-számládra küldik a helyi HUF számlaadataid használatával, akkor kérjük vedd figyelembe, hogy egyes munkáltatók nem támogatják, hogy a munkabéred a LT-vel kezdődő IBAN-számládra érkezzen. Ilyen esetben egy másik helyi számla adatait kell megadnod a munkáltatódnak, hogy megkapd a munkabéredet. Mivel a helyi HUF számlaadatok használatával küldött fizetéseket 2022. április 1-jétől nem tudjuk jóváírni a számládon, ettől a naptól kezdve nem fogod megkapni a munkabéredet, ha a munkáltatód ezeket az adatokat használja. Ezért nagyon fontos, hogy azonnal tájékoztasd a munkáltatódat az új számlaadatokról, hogy biztosan megkapd a fizetésedet.
Nem számítunk fel díjat a LT-vel kezdődő számlaadatokkal történő fizetésekért. A kifizetést végző bank, amely ezt külföldi vagy SWIFT-átutalásnak tekintheti, vagy a fizetési láncban részt vevő más bankok azonban díjakat számíthatnak fel. Az esetleges díjak és a fizetés teljesülésének ideje a pénznemtől, a küldő fél tartózkodási helyétől és a többi érintett banktól függ.”
Share

Új inflációs rekord

Kilenc éve befagyasztott rezsi és hónapok óta befagyasztott benzinár ide vagy oda, sikerült évi 7,9%-os fogyasztói áremelkedést összehozni idehaza januárban is, 2007-ben volt ilyen magas az infláció Magyarországon, de akkor még különösebb erőfeszítés nélkül is lehetett hasonló kamatozású akciós bankbetéteket találni.

Sovány vigasz, de a dollár lakossági inflációja is 40 éves csúcson van, 7,5%-on. Ott legjobban az energia (27%) és az üzemanyag (40%) drágult tavaly év eleje óta.

Share

Maradnak a családtámogatások kormányváltás esetén is

Olvastam egy interjút Király Júliával, ő az ellenzék gazdasági kérdésekért felelős egyik személye.

Ha valaki nem ismerné őt, az MNB alelnöke volt és ami ennél sokkal fontosabb, az egyik tanárom sok évvel ezelőtt. 🙂

Amiért írok a témáról, az a családtámogatási rendszer kérdése.

Az derül ki az interjúból, hogy az ellenzék is meg fogja tartani a mostani családtámogatási rendszert. Elhibázottnak tartja, ha rajta múlna, nem így csinálná, viszont még nagyobb hiba lenne az interjú szerint beszántani.

Ez azért fontos, mert ha attól féltél, hogy egy kormányváltás miatt lemaradsz a CSOK-ról és társairól, akkor ez a veszély nem áll fenn.

S ha abban reménykedtél, hogy tavasszal gyorsan megszűnik a CSOK és minden más, amitől majd olcsóbbak lennének az ingatlanok, akkor neked pedig rossz hír, erre úgy néz ki, egyelőre felesleges várnod.

Ettől függetlenül is ajánlom az interjút, egy nagyon jól megírt cikk, megértheted belőle, mi lenne a gazdasági programja az ellenzéknek, ha hatalomra kerülnek tavasszal.

Update: mostanra sajnos fizetős lett a belinkelt cikk, tegnap még nem volt az. Kár érte, mert értelmes, jól megírt cikk volt. Esetleg próbáld itt.

A hozzászólások: gazdasági kérdésekről szól ez a cikk és az a cikk is, amit belinkeltem. Ezért ha neked csak annyira futja az értelmi képességeidből, hogy tolvaj Orbán és bandája meg rohadt ballibsik, akkor már most szólok, nagy ívben repül a kukába a hozzászólásod.

Érvelhetsz a mostani kormány vagy az esetleges következő kormány gazdaságpolitikája mellett vagy ellen, de érjen el egy minimális színvonalat a hozzászólásod, mert egyébként köszönjük, nem vagyunk rá kíváncsiak.

A politika miatt fanyalgóknak: a gazdaságpolitika is politika, sőt annak kellene lennie “a politikának”, a politika többi része csak a parasztvakítás miatt van. Ezért megkerülhetetlen, hogy az azt képviselő pártokról ne essen szó akár pro, akár kontra. Ha zavar a politika, szerintem most hagyd ki a hozzászólásokat.

Share

Amikor már a cipőpucoló fiú is részvénytippeket osztogatott

Joe Kennedy, a későbbi amerikai elnök apja mondta, hogy akkor jött rá 1929-ben, hogy eljött az ideje a tőzsdéről való kiszállásnak, amikor a cipőpucoló fiú osztott neki tippeket, milyen részvényt vegyen meg. De ugyanígy kaphattál tippeket a taxisofőrtől, de néha még az utcai koldustól is. Bernard Baruch is arról írt, hogy még a szakácsának is volt részvénye és naponta nézte az árfolyamot.

Az amerikai átlagemberek először a hadikölcsönökkel kapcsolatban találkoztak értékpapírokkal az első világháború során, majd észrevették, hogy a gazdagok milyen sokat keresnek a részvényeken az 1921-ben indult felívelő tőzsdei árfolyamok miatt.

Ebből senki nem akart kimaradni, így a tőzsdén, ami addig a nagybefektetők platformja volt, hirtelen nagyon sok új vásárló jelent meg.

1926-1927-re már gyakran háziasszonyok és kétkezi munkások tőzsdéztek, gyakran tízszeres tőkeáttétel mellett. Hamarosan már több, mint 20 millió ember rendelkezett részvénnyel, ami a mai szemmel nem tűnik soknak, hiszen rengetegen rendelkeznek részvényekkel akkor is, ha esetleg nem is tudnak róla, befektetési alapokon, nyugdíjmegtakarítások és egyéb termékeken keresztül. De akkor ez egy elképesztően nagy szám volt, csak a későbbi Citibank egyedül kétezer brókert alkalmazott, hogy kielégítse az igényeket.

» Read more

Share

Az 1929-es válság és a tőzsde

Olvastam Milton Friedman könyvében az 1929-33-as időszakot, a nagy gazdasági világválságról szóló részt.

Az emberek fejében úgy áll össze a kép, hogy 1929-ben egy nagy tőzsdeválság volt, ami annyira súlyos volt, hogy a nagy gazdasági világválságba sodorta először az Egyesült Államokat, majd hamarosan az egész világot. Rengetegen vádolták a spekuláns embereket, hogy a mohóságuk miatt következett be a nagy világválság. (Sok ilyen spekuláns egyszerű gyári munkás és háziasszony volt egyébként, akik tízszeres tőkeáttétellel akartak meggazdagodni a tőzsdén.)

Tanuljunk a történelemből: a Nagy Depresszió, azaz az 1929-es világválság

Friedman a könyvében kifejti, hogy a kettőnek semmi köze nem volt egymáshoz. Mindkettőnek az oka ugyanaz volt: a túlzott eladósodottság és túlfűtött növekedés, de nem következett a két esemény egymásból.

A tőzsde 1929-es összeomlása nem volt kihatással a gazdaságra, illetve csak áttételesen. A tőzsdei összeomlás a sok tőkeáttételes ügylet miatt sok veszteséget okozott a hitelező bankoknak, de a FED hathatós közbelépésével ez nem hatott a bankrendszerre.

Utána még 1930 végéig teljesen normális mederben folyt tovább az élet. Recesszió volt, de az már a tőzsdei összeomlás előtt hónapokkal elkezdődött, semmi köze nem volt a tőzsdéhez. Hirtelen senki nem akart megint hitelből autót venni, nem szórta a pénzt két kézzel és újra realitássá vált, hogy valaki elveszíti a munkahelyét és nem talál gyorsan másikat. A munkanélküliség 8% fölé ugrott 1930 végére, ami nem kevés, de nem sokkal több, mint az 1924-es 5,5% vagy az 1922-es 7,6%-os érték.

» Read more

Share

Napi ábra: Mennyivel kerülhetsz be egyes országokban a felső 1%-ba?

A felső 1%-ba két címen kerülhetsz be: éves bevétel vagy meglévő vagyon alapján. Bevétel szerint ennyi pénzre lenne szükséged a felsorolt államokban évente:

De ha nem keresel ennyit, a meglévő vagyonodnak ennyit kell érnie a tagsághoz:

Ha ez volt a célod, most már tudod, mekkora út áll még előtted, vagy rájöttél, hogy már rég célba értél. 🙂

Én kérek elnézést, Magyarország valamiért kimarad az ilyen felsorolásokból, de talán a többi ország adata segít.

Share

Heti gazdasági hírek röviden

Az Egyesült Államok államadóssága új rekordot döntött, átlépte a 30 ezer milliárd dolláros határt.

Durván nőttek az amerikai hitelkártya tartozások. A FED legújabb adatai alapján novemberben 11%-kal több hitelt vettek fel az amerikaiak, mint egy évvel ezelőtt és ezen belül a megújuló (nem maradéktalanul visszafizetett) hitelek, jellemzően hitelkártya-hitelek 23,4%-kal nőttek. (Tavaly ilyenkor majdnem négy százalékkal csökkentek, hála a sok állami támogatásnak.) A hitelkártya tartozások átlépték az ezer milliárd dolláros határt is.

Angliában sem jobb a helyzet, az infláció miatt egyre többen költik el a megtakarításaikat és ezzel párhuzamosan a hitelállomány is nő. Egy év alatt 800 millió fonttal nőtt a lakossági hitelállomány (ingatlanhitelek nélkül), ennek fele hitelkártyatartozás. A megtakarítások átlagos összege is a harmadára(!!) esett az egy évvel azelőtti értékhez képest.

A decemberi amerikai munkaerőpiaci adatok alapján tovább nőtt a meghirdetett állásajánlatok száma, 10,9 millióra, immár hetedik hónapja van ez az érték 10 millió felett. A felmondások száma kicsit csökkent, 4,3 millióra, ahogy az elbocsátások száma is. Januárban 467 ezer új állás jött létre. A feszes munkaerőpiaci számok alapján valószínűsíthető a munkabérek további emelkedése, ami az infláció növekedéséhez is hozzájárulhat.

(Az USA második legnagyobb pizzalánca a munkaerőhiány miatt már ott tart, ha online rendeled meg a pizzád, vagyis nem kell felvenni senkinek a telefont és be is mész érte, 3 dollár kedvezményt kapsz az árából.)

» Read more

Share
1 2 3