Melyik az olcsóbb az államnak: diákhitel, vagy a tandíj?

A kormány egy huszáros vágással a felsőoktatási jelentkezés előtt pár héttel radikálisan visszavágta az államilag támogatott felsőoktatási helyeket, ezzel hatalmas zűrzavart okozva.

Bár a cél értékelhető lenne, hiszen az állami költségvetés nagyon rossz bőrben van és ingyenes oktatás nem létezik, ahogy ingyenes utazás és étkezés sem, maximum valaki másnak kell állnia a számlát, a kormány szokás szerint a mérlegelés és a körültekintés hiánya mellett megint baltával akart műteni szike helyett.

» Read more

Share

Mit tegyek, ha becsapott a brókerem?

Gyakran megkerestek, hogy becsapva érzitek magatokat, mert a brókeretek/privátbankárotok nem jól tájékoztatott titeket egy-egy termék kockázatával kapcsolatban és ezért sok pénzt buktatok. Azt kérdezitek, mit lehet tenni, milyen esélyei vannak a pereskedésnek.

Először is fontos, hogy milyen dokumentumokat írtál alá. Ha aláírtad, hogy megértetted a termék kockázatát, ennek ellenkezőjét nem lesz könnyű bizonyítanod a bíróság előtt.

Legszerencsésebb helyzetben akkor vagy, ha telefonon beszélték rád a terméket, ilyenkor a rögzített vonal felvételeit legalább öt évig megőrzik, így szóról-szóra megvan, pontosan mi is hangzott el.

» Read more

Share

Bankszámla választás: ezekre figyelj

A jó bankszámla kiválasztása nem könnyű tudomány. Még két ingyenes bankszámla között is rengeteg a különbség, ami esetenként súlyos tízezrekbe kerülhet a számunkra. Ennek oka, hogy az ingyenes számlák esetén legtöbbször csak a leggyakrabban használt funkciók ingyenesek, utalások közül csak az internetes utalások, készpénz-felvétel közül csak az bankautomatás pénzfelvételek és így tovább.

Ha előfordul, hogy kétévente egyszer felveszel 5 millió forintot mondjuk autóvásárlásra, melyik nulla forintos számlát választanád? Unicredit Bónusz, K&H Zéró, Axa Kamathozó, vagy Citibank Top díjcsomag? (Az ingyenes bankszámlákról írt cikkemet itt találod://kiszamolo.hu/bankszamla-miert-fizetsz-ha-ingyenes-is-van)

» Read more

Share

Életbiztosítások: ami a reklámok mögött van

Már nagyon sokat írtam a unit linked életbiztosításokról, de mindig úgy tűnik, hogy nem eleget. Mindenki tudni szeretné, megéri-e tovább fizetni a biztosítását, mások pedig jobbnál-jobb biztosításokat küldözgetnek át, “amelyik nem olyan, mint a többi, itt tripla bónuszt fizetnek” és ezekhez hasonlókat.

Akkor járunk mindnyájan a legjobban, ha kiképezlek titeket életbiztosítás-szakértővé. Ti okosabbak lesztek, én pedig sok levél megválaszolásától mentesülök. 🙂

Úgyhogy nézzünk meg három tipikus versenyzőt, hogyan is kell értelmezni a reklámban leírtakat.

» Read more

Share

Túlértékelt-e az amerikai részvény és kötvénypiac?

Az utolsó bejegyzésemben egy amerikai újságcikkről írtam, ahol a szerző szerint most nem szabad belépni a kötvény és a részvénypiacra, mert mindkettő erősen túlértékelt.

Akkor már nem volt erőm leírni, hogy miért, most pótolom, hogy mire is gondol(hatot)t.

Ahhoz, hogy ezt elmagyarázhassam, elöljáróban meg kell ismerkedni a jegybanki alapkamat fogalmával. A jegybankok kötvényeket bocsátanak ki rövid futamidőre, ezek kamata szokott lenni a jegybanki alapkamat. Ennek mértéke jelenleg 7% Magyarországon, de tőlünk nyugatra ezek az értékek most nagyon alacsonyak: az euró alapkamata 0,75%, a dolláré 0,1-0,25% között változik.

Mi ennek az oka? A jegybankok az alapkamat változtatásával tudják befolyásolni az országuk általános kamatkörnyezetét. Ha magas az alapkamat, az emberek inkább megtakarítanak, főleg, ha az infláció is alacsony. A vállalkozások pedig elhalasztják a beruházásaikat, mert az alapkamat miatt a hitelek is drágák és nem biztos, hogy magas kamat mellett megéri beruházni.

Ha alacsony a kamatkörnyezet, az emberek sem takarékoskodnak, mert szinte semmi kamatot nem kapnak a pénzükért a bankban. (Jelenleg mind az USÁ-ban, mind Európában és Japánban magasabb az infláció, mint az elérhető biztonságos hozamok. Azaz reálértelemben a megtakarítók pénze évről-évre kevesebbet ér.)

» Read more

Share

Az átlaghozam túl sok mindent elfedez

Idehaza is ismert mantra a részvény-kötvény vegyes portfolió biztonsága és hozama. Van egy érdekes cikk erről a Smartmoney júniusi számában, amiről úgy gondolom, nektek is érdemes megismerni.

A cikk eredeti címe: “Ha a kötvény és a részvény is drága, a kiegyensúlyozott portfolió sem fog működni”

A cikk szerint a(z amerikai) pénzügyi tanácsadók leggyakoribb ajánlata az úgynevezett kiegyensúlyozott portfolió, amely nem más, mint részvények és kötvények meghatározott elegye, klasszikusan 60% részvény, 40% kötvény. A másik elterjedt módi az úgynevezett “target-date” alapok, ahol a lejárathoz közeledve csökkentik a részvények arányát és növelik a kötvényekét, így igyekezve a portfolió kockázatát mérsékelni például a nyugdíjhoz közeledve. Egy bombabiztos, arany alap, amit elég egyszer megvenni, aztán el is lehet felejteni, mert magától mindent megold.

» Read more

Share

Mibe fektessük a pénzünket?

A legutolsó bejegyzésem a unit linked biztosításokról szólt, ennek a cikknek a kommentjeiben vita alakult ki, hogy érdemes-e befektetési alapokba, vagy részvényekbe fektetni.

Erről szeretnék most pár szót szólni.

Sokan megszólnak, hogy az embereknek bankbetétet és prémium állampapírt javaslok, ami sokak szerint nem túl szofisztikált, ott van a sok befektetési alap, meg részvény, hosszú távon biztos jobb lesz, mint a bankbetét.

Az első, amit tisztázni kell, hogy például Németországban, ahol a bankbetét kamata 1,5%, az infláció pedig közel 3%, még véletlenül sem javasolnék hosszú távra bankbetétet.

De jelenleg Magyarországon 8-9%-ot adnak bankbetétre 5,2% infláció mellett és mi itt élünk.

» Read more

Share

Ki kössön életbiztosítást?

Múlt hét csütörtökön a Kossuth Rádióban voltam a reggeli műsorban, az életbiztosításokról, azon belül is főleg a unit linked biztosításokról volt szó. A vitapartnerem egy életbiztosítások értékesítéséből élő úr volt, így finoman szólva is nem voltunk egy véleményen. Sajnos a műsor elég rövid volt, így sok kérdést nem tudtunk megvitatni.

Ezekre a kérdésekre szeretnék most válaszolni. (Aki tud egy linket a rádióműsorhoz, az tegye meg, hogy belinkeli a kommentekhez.)

Röviden, mit is hívunk életbiztosításnak és milyen fajtái vannak.

» Read more

Share

Így tudod kiszámolni – egy kalkulátor okostelefonokra

Rendszeresen megkerestek, hogy segítsek mindenfélét kiszámolni nektek, mint például ha elteszel havi 30 ezret 10 évig 7% kamaton, mennyi pénzed lesz a végén, meg mennyi tartozásod lehet még az öt éve felvett 10 milliós hitelen és a többi.

Arra gondoltam, akkor jár legjobban mindenki, ha megmutatom nektek, hogyan kell kiszámolni ezeket. 🙂

Kezdésnek olvasd el ezt a bejegyzést a értékpapírszámtan alapjairól.

Mivel egy annuitás képlettől már ránézésre is megijednél, egy programot fogok bemutatni, ami mindent kiszámol helyetted. Ez a program okostelefonokon működik, biztos találsz a neten egyéb alkalmas programokat is.

» Read more

Share

Ennyit értünk a pénzügyekhez

Mióta pénzügyekkel foglalkozom, mindig szomorúan tapasztalom, hogy a legkisebb mértékben sem értünk a pénzügyekhez. Még megtippelni sem tudjuk, hogy egy 10 milliós lakáshitelnél mennyi kamatot fizetünk a banknak havonta, ha a hitel kamata 13% évente. (Mindenki 20-30 ezer forintra szokott tippelni, a helyes válasz 108.333 Ft/hó. Ez csak a kamat, erre jön még a tőketörlesztés összege.)

Amikor fiókvezető, vagy prémiumbankár voltam, azt láttam, hogy a kétdiplomás emberek éppúgy, mint a sikeres vállalkozók a legnagyobb tanácstalansággal állnak a bankban és a leghalványabb fogalmuk sincs, mit és hogyan döntsenek pénzügyekben. Nem termékismerettel volt a baj (melyik a jobb: a sávos, vagy a küszöbös kamatozású bankbetét?), hanem a legalapvetőbb pénzügyi és matematikai ismeretekkel.

» Read more

Share

Lehúzás felsőfokon

Ha most (is) felmész például a Facebookra, a reklámmezőben láthatsz egy reklámot, ami arra buzdít, hogy próbáld ki az intelligenciádat, mondd meg például, hány háromszög található a képen és nyersz egy Ipad-et.

Ekkor a quizshuttle.com oldalon találod magad, ahol meg kell fejtened, hogy 13 háromszög van a képen. Beírod a helyes megfejtést, de nyeremény persze semmi, hanem továbbdob a calivary.com oldalra, ahol négy különbséget kell megtalálnod egy képen, itt állítólag Iphone-t lehet nyerni.

Miután ezt a nem túl komplikált kérdést megoldottad, nyeremény továbbra sincs, mert ahhoz add meg a telefonszámod.

» Read more

Share

Megúszható a tranzakciós adó?

A kormány a mengnemszorítás politikáját tovább gondolva, jövőre bevezeti a banki forgalom egy ezrelékes adóját, amiből a legújabb hírek szerint évi 320 milliárd forint bevételt vár.

(Hogy tudjuk hová tenni ezt az összeget, idén a kormány például a társasági adóból 356 milliárd forinttal számol.)

Ez a teher több, mint duplája az egyedülállóan “brutális mértékű” jelenlegi bankadónak. (Idézet a miniszterelnök úr bécsi beszédéből.)

A lakosság ebből keveset fog észrevenni (egy egymilliós utalás költsége ezer forint lesz), annál inkább a cégek, akik milliárdos tételben utalnak a mindennapi üzletmenetükkel kapcsolatban.

» Read more

Share

Hitelcsapda – nincs kiút

A nem kellően felmért hitelfelvétel, illetve a nem várt devizaárfolyam-változás sok embert sodort az adósságcsapda karmaiba, amiből nem látszik kivezető út.

A magyar jogból fájdalmasan hiányzik a vállalkozások csődeljárásához hasonlóan működő magáncsőd intézménye.

Ha egy vállalat fizetési nehézségbe kerül, kérhet csődvédelmet. Csődvédelem ideje alatt a hitelezőknek meg kell egyezniük a csődvédelmet kérővel, aki ez idő alatt egy kirendelt felügyelő mellett átszervezéssel, felesleges dolgoktól való megszabadulással megpróbál egyenesbe jönni. Racionalizálja a költségeit, kiadásait és a bevételeit.

» Read more

Share

Amit az inflációról tudnod kell

Többször többen kérdeztetek már az inflációról, ezért most röviden összefoglalom, amit tudnotok kell róla.

Az infláció eredetileg egy orvosi kifejezés volt, a jelentése felfúvodás. Az infláció alatt az árak nővekedését értjük. Ennek oka, hogy több pénz került a gazdaságba, miközben a belőle megvásárolható áru mennyisége nem nőtt arányosan a pénzmennyiség nővekedésével.

Az infláció mértékét mindenki másként érzékeli, a gyógyszerek áremelkedése jobban érinti a nyugdíjasokat, mint egy 30 éves vállalkozót, a kisjövedelműeket, akik a bevételük legnagyobb részét rezsire és élelmiszerre költik, kevésbé érdekli a luxusautók esetleges árzuhanása. A felvágott áremelkedését, amit naponta veszünk, hamarabb észreveszük, mint a bőrcipők árcsökkenését, amiből évente kétszer vásárlunk.

» Read more

Share

Ezért nem lesz nyugdíjad

Amikor pénzügyekről beszélgetek emberekkel, mindig felvetődik a nyugdíj kérdése. A szomorú a dologban az, hogy a legtöbbször nekem kell felhozni a kérdést, az emberek legnagyobb része nem is törödik a nyugdíjjal.

Akinek mégis eszébe jut, az eltesz havi 10-20 ezer forintot és azt gondolja, hogy ezzel meg van oldva a probléma.

A nyugdíjjal kapcsolatos gondok sokkal nagyobbak, mint az emberek gondolják, ezért írok most róla pár szót újra.

» Read more

Share
1 183 184 185 186 187 196