Yettel otthoni internet változás és vélemény
Digis kábelünk volt itthon, aztán történt némi változás a Digi környékén, ami nem tetszett. (Ahogy az sem, hogy egy év alatt háromszor emeltek árat és nem is keveset.)
Ezért elhatároztam, hogy átmegyek másik szolgáltatóhoz. Nagy választék nincs, kábelnetes szolgáltató van még a Vodafone, ami most már ugyanaz, mint a Digi és a Telekom.
Megrendeltem a Telekom vezetékes netét, ki is jött a szerelő, kiderült, hogy olyan rossz helyen van a Telekom oszlopa, hogy két szomszédon keresztül kellene hozzánk behúzni a kábelt, azt mondta a szerelő, kérjek írásos engedélyt a szomszédoktól.
Valószínűleg megadták volna, de nem akartam kitolni velük, hogy a gyümölcsfáik meg a tujáik között jön a kábel. Úgyhogy elengedtem a Telekomot.
Maradt a Yettel, amelyik korlátlan mobilnetet adott otthoni routerrel havi 3.999 forintért, három hónap ingyenes próbaidőszakkal. (Az árazása “dinamikus”, attól függ, hol laksz és mekkora a konkurencia. Van, akitől jóval többet kérnek egy hónapra s úgy láttam, ha most kérném, nálunk is több lenne már, sőt a router bérlése nekem ingyen van, most már az is fizetős lett. Hiába, a Digi háromszori áremelése miatt többet tudnak kérni ők is.) Van 4G-s és 5G-s lehetőség is, ez utóbbi drágább, de nálunk nem elérhető.
Állítólag a Yettel külön dedikált sávot használ erre a netre, nem a telefonnal netezőkkel versenyzünk a sávszélességért. Éppen ezért nem is elérhető minden helyen a szolgáltatás.
Mivel három hónapig ingyen van és bármikor vissza is adhatom, gondoltam, kipróbáljuk.
Fél év után azt kell, hogy mondjam, teljesen rendben van. A sávszélesség még csak meg sem közelíti az elméleti maximumot, 15-25 Mbps szokott lenni a letöltés, a feltöltés 5-10 Mbps. Ebben a pillanatban éppen így áll:
Fontos, hogy nálunk ennyi, nálad sokkal jobb vagy rosszabb is lehet. De mivel három hónapig bármikor visszaviheted, ha nem vagy elégedett vele, semmit nem kockáztatsz.
A 25 Mbps nagyon kevésnek tűnik a gigabites csomagok mellett, de fél év tapasztalat után azt mondom, bőven elég. Kipróbáltam, négy eszközön indítottam egyszerre négy különböző streaming szolgátatást, mind a négy egymással párhuzamosan, akadás nélkül működött. Skype, Viber, miegyéb is gond nélkül megy. Ennél több minek kell akkor? A routert is háromszor kellett újraindítani a fél év alatt, a Digit ennél jóval többször.
(Ha a munkád miatt gigabájtokat kell le-fel mozgatnod, akkor neked nyilván nem opció, s ha van vezetékes net a környéken hasonló áron, akkor sem ezt fogod választani. Azonban sokkal élhetőbb, mint azt gondoltam. Két kiskamasz mellett, akik aztán tudnak töltögetni, sem szokott megakadni a net.)
Amiért most írok róla, hogy új szolgáltatást vezettek be. Eddig csak az adott irányítószámon lehetett használni a routert, máshová nem lépett fel, így nem tudtad magaddal vinni, ha például nyaralni mentél.
Mától külön költség nélkül havonta 10 napig bárhol használhatod a netet, sőt további kétezer forintért újabb 10 napot vehetsz. Így alapdíj plusz 2×2.000 forintért korlátlan mobil neted van, igaz, flottában azért találsz ennél olcsóbb ajánlatot is. (Hogy külföldön működik-e a szolgáltatás, nem derült ki a leírásból.)
Én sajnos mikrohullámu netet választottam. Tavasszal letelik az egy évem és Én is erre váltok
Mondjuk a hely és a leterheltség miatt speciális eset, mert Balaton+Nyár kombo. Kérdeztük, hogy ez most mi, elvileg még “próbálnak javítani rajta”, de nem mondtak semmi konkrét technikai hibát.
Helyben nincs más értelmes opció szóval maradunk, de hátha lesz később.
Nálunk akkor is 4K-ban jön minden, ha más is használja a netet. (Persze ha 4k a film)
20 megabájt nemegyenlő 20 megabittel. 1 mbyte 8 mbit, így 20 MB 2 MBittel leginkább 80 másodperc lesz.
akkor az nem 2 mbit/s mert 2 mbit-tel másodpercenként 80 másodperc lenne
Ha nem akarsz ezzel szórakozni dobsz egy időkapcsolót a konnektorba, okosat vagy butát.
Mondjuk furcsállom hogy ennyi streaming egyszerre ment, de függ a sávszélességtől amit ezek esznek. Tehát nem mindegy hogy 720P – 1080P- vagy 4K ban nézed. Ezek dinamikusan állítják maguknak, szóval ha nem megy a 4k lejjebb veszi.
30M én is azt mondom hogy általános dolgokra elég. Itt szerintem a feltöltés ami karcsú lesz ha videó chatelni akarsz. ez a 2M sincs húh ha videó telefonálsz vagy feltöltenél valamit az gyenge lesz. 5-10M már élhető felfelé. Hazudnék ha azt mondanám hogy a 30 esetében nem akadályoztuk egymást. 100nál semmit se lehet észre venni. 30m nél igen.
Persze, több jobb lenne, s ha lenne kábel, én sem szórakoznék mobilnettel.
100nál a tudat zavar meg ha nagyobb adatot kell fel vagy lefelé mozgatni akkor van gebasz…
Ilyenkor a giga az nagyon jó.
Nem nem csak torrentre jó. HO -ban ha kapok egy adag adatot az gyakran 10-20GB között van le kell szedni és van hogy tolok felfelé is ennyit. Legnagyobb csomag az közel 200GB volt.
Jajj a gyerek ha jön ki lógatta a fejét hogy na mondom mi van. Frissítés van a játékhoz. És mi ezzel a baj? 60GB és mire itt lejön vége a meccsnek 😀 Giga óta ez hamarabb megy. 🙂
Volt hogy 5/1 ADSL -el dolgoztam otthonról. Na az finom volt… De ment.
Munkára még elég lehet a 25/3, mondjuk kérdezd meg azt is aki a túlsó végen van amikor videochatelsz képernyőmegosztással és közben mondjuk a gyerek játszik a boxon, feleség meg facetime-ozik anyóssal. A 3 Mbit feltöltési sebesség az kevés.
“3 hónapos kipróbálási lehetőség *
Próbáld ki OtthonNet szolgáltatásunkat és az első 3 hónapban nem kell havidíjat fizetned, valamint ha mégsem lennél elégedett a szolgáltatással, kötbérmentesen visszahozhatod 30 napon belül.”
Mondjuk úgy is lehet értelmezni, hogy 3 hónap után még 30 napom van visszavinni. Csak szerintem a telenor nem így gondolja.
asdfg,
de, a routerek pont folyamatos üzemre lettek tervezve, attól nem szabad bajuknak lenni.
Ha ráakasztasz egy fogyasztásmerőt, akkor láthatod, hogy többet fogyasztanak, ha ki-be kapcsolgatod és állandóan bootol, fel-le csatlakozik, csatornát keres, mintha hagyod ketyegni. Router függően 2-4 hetente egy restart javasolt.
Igaz, a Vodafone sem volt jobb hajszállal sem.
Valahogy a telefonos szolgáltatók nekem a NAV és az ELMŰ között, egy afféle ellenség-listán szerepelnek.
Az életemet megkönnyítő Wise, Revolut appok pedig a másik, pozitív oldalon tanyáznak.
Vicc. Maradt a Digi. (itt majdnem 7-800 Mbps a sebesség, csak utálom már a Digit. Telekomnak a TV-je is érdekesebb, igaz nem nézzük, olcsóbb lenne a mobil is egy kicsit, de ha nem, hát nem)
Router van, amit ők adtak.
A gép wifije meg tudná a 300 mbps-t, tehát nem az lesz a szűk keresztmetszet. 🙂
Ha nem valami nagy monitoron vagy TV-n nezed akkor felesleges a 4k. Masik kettobol meg a 25Mbps-be is belefer 4-7 parhuzamos streaming.
Visszaneztem az elmult 1-2 hetes statisztikamat, HO-ban dolgozom (igaz citrixes tavoli gepen), mellette azert van meg par dolog. Letoltes 12Mbps fole feltoltes 22Mbps fole nem nezett be peakbe, de 3/3Mbps eleg lenne atlagosan. Telekom 500/150-es optikai csomag es bar megvan a savszelesseg, de az eletben nem sikerult meg megkozelitenem a forgalmammal.
Van egy stabil, kábeles, optikai kapcsolat, ami tud mondjuk rosszabb napokon is 700/300 Mbit/s-et és ~2-3 ms-es pinget. TV-vel kb 8000 ft.
Ezt lecserélted egy tized annyit se produkáló, ingadozó sávszélességű, többszörös késleltetésű megoldásra, igaz féláron (de ami már drágább lenne, ha most kötnéd). Én ebben nem érzem, hogy hol a bomba üzlet.
Rendben, hogy ez jó neked, én lennék az egyik legutolsó, aki beleszól abba, hogy ki mit használ, de azért lássuk be, ez nem volt az év üzlete.
Btw, a Yettel-ben is benne van állambácsi. Úgyhogy ha emiatt hagytad ott a Digit, akkor csömörből vödörbe.
És a Yettel-t se kell félteni az áremeléseket tekintve. Idén szüntették meg a korlátlan mobilnetes csomagomat. Ha ugyanúgy korlátlant szerettem volna, az kb két és félszeresébe került volna a korábbi havidíjnak. El is váltak útjaink.
Próbáltunk annakidején ilyesmit a nyaralóban (nem szezonban), távmunkára, pl. remote desktopra horror. Általánosabb felhasználásra alternatíva lehet.
Csak találgatok, nem lehet, hogy nagyobb sávszélt kapsz ideiglenesen, ha nagyobb a szükséged?
Egyébként egy 4K adás van (Netflix), a többi nem tudja a 4K-t. Nem azt írtam, hogy minden 4K-ban jött egyszerre, hanem azt, hogy négy különböző streaming.
A másik helyszinen az előfizetésemet le is mondtam gyorsba, de valami csak kéne helyette..
Még a FLIP-et nézegetem, igaz most emelték 5600-ról 6600-ra azt is, és csak TV+TELEFON+INTERNET egybe, külön nincs semmi..Ha oda beválik, majd ide is kötök..möglássuk..
A diginek az 50 gigás mobilnetje 1250-ért pont jó lett volna, de azt már nem lehet kötni mióta 4iG, isteni..
Harmadik helyszinen mi is a yettelnél kötöttünk (volna) ki, de addig nem jöttek ki mig alá nem irtuk a szerződést hűségidővel, aztán kijött egy bérenc, és közölte hogy nem elég itt a sávszél, ő ehhez nem adja a nevét, felejtsük el a dolgot, és majd ő lemondja a központba, ne is foglalkozzunk vele. Még jó hogy nem hittem neki, x hét után is elfejette lemondani a koma..vagy 5 levelet küldtem, hogy nem mi b@sztuk el, mire elismerték..de jó..
2022. június 6000 Ft –> 6900 Ft –> 8400 Ft –> 9600 Ft (2023 május).
60%.
Ha lenne itt más, azonnal váltanék. Azonnal. Digi, ha olvassátok: menekülni akarok tőletek!
Sajnos igaza van abban a kormánynak, hogy csomó cég messze többet emelt, mint amit akár a nagyon magas infláció indikolt volna és keletkezik az extra profit. Nem véletlen, hogy a MTEL részvény is szárnyal az elmúlt hónapokban..
Ha hosszabb ideig tartó esős idő van, szívás, ha csak mobilnet van. Saját tapasztalat. Ráadásul mások is jellemzően akkor döntenek úgy, hogy akkor inkább otthonülős programot csinálnak 4k streaminggel, és rátesznek egy lapáttal.
Ja es igen az a letoltesi ido szamolas alapbol tenyleg egyszeru, de a bit byte kulonbseg miatt bizony van ott egy 8-as szorzo. Sajna a marketingesek anno kitalaltak h igy nagyobbnak tunik, pedig a gyakorlatban teljesen folosleges mega/gigaBIT-ekrol beszelni… Kb olyan mintha 1000 gramm kenyeret akarnanak eladni, vagy h 1 millio gramm = 1 tonna
Más: vodafonenak elvileg van 5k-ért korlátlan mobilnetje ami hordozható is. Azzal van valakinek tapasztalata?
Foci VB/EB illetve BL meccs idején használhatatlan volt.
Egy weblap nem jött be, ha valamilyen kiemelt meccs volt. Majd bekötötték a gigabitet, azóta boldogan élek a Telekommal.
Van telekomos komoly netcsomag is, a mesterterv az, ha valamiért átmenetileg rossz a yettel, nyomjuk telekomról. De eddig még nem volt rá szükség.
Az én adómból vette meg az állam és a Nemzeti Bank a Jászainak a Digit meg a Vodafone-t és ez is bosszantott.
Ha lenne választék, nem 30 MB-ot választanék.
De egyrészt nincs, másrészt tényleg elég, engem is meglepett.
De legalább van. A többi hiába olcsóbb ha nincs.
Először leírod, hogy a Digi 2022 májusától milyen sokat emelt a díjain.
Majd ezt a mondatot: “Sajnos igaza van abban a kormánynak, hogy csomó cég messze többet emelt, mint amit akár a nagyon magas infláció indikolt volna és keletkezik az extra profit.”
1.) A Digi 2022. januárjától 100%-ban Mészárosék tulajdonába került. Konkrétan az egyik legfőbb Orbán-oligarcha cégcsoport emelt nálad 60%-ot. És te képes vagy a kormánynak “igazat adni”. Elképesztő.
2.) Tudod, mikor magasak a profitelvárások, bármiről is beszélünk? Amikor nagy a kockázat. Az összes európai ország közül azért Magyarországon nőttek kirívóan az árak, azért törekszenek a cégek a magasabb profitra, mert üzleti szempontból kirívóan kockázatos országgá vált a kormány tevékenységének köszönhetően.
A magyarok soha nem látott mértékben fizetik meg a maffiaállam felárát.
Jelenleg nincs igazi, tiszta 5G megoldás még, a jelenleg használt 5G valójában 4G alapokon nyugszik (kicsit felerősítik a rádiós részt) A szűk keresztmetszet a levegő az “oszlopig” optikával történik a kiállás.
“Az ilyen sebességmérést ethernet kábellel érdemes csinálni, mert lehet a letöltésnél a wifidet mérted ki.
Router van, amit ők adtak.
A gép wifije meg tudná a 300 mbps-t, tehát nem az lesz a szűk keresztmetszet. ”
A szolgáltató praktikusan úgy méri meg a végpontod sebességét, hogy rádug egy minőségi etherneten kábelen 1 db laptopot direktben a home gatewayre, és ha azon oké a speedtest + stabil a kapcsolat, akkor a részéről annyi.
A wifi sebesség már nem annyira számít, teljesen mindegy, hogy papíron mit bír, a tényleges sebességet és stabilitást nagyon sok minden minden befolyásolja.
vodafonenak elvileg van 5k-ért korlátlan mobilnetje ami hordozható is. Azzal van valakinek tapasztalata?
Mi ezt használjuk 5 hónapja (Bp. és vidék között ingázva) és nagyon meg vagyunk vele elégedve. Egész nap gép mellett ülök /home office/ mellette online rádió megy vagy podcastokat hallgatok, eddog csak 1 nagyobb vihar alatt volt ingadozás, amúgy tökéletes.
Most viszont tervezzük körbekamerázni a házat, így muszáj lesz egy állandó internet elérés akkor is mikor mi épp Bp.-en vagyunk (és nyilván a mobilnet nálunk). Lenne valakinek ötlete?