Midász király érintése
Gyakran látni anyagilag jómódú vállalkozókat, akit éjt nappallá téve nagy odaszánással nagyon sikeresek lettek, ahogy vannak alkalmazottak is, akik szintén nagyon nagy jólétre tettek szert kemény munkával.
Megszereztek mindent, amit csak meg akartak, még ha ennek napi 12-14 óra munka is volt az ára. Amikor ilyen emberekkel találkozom, vagy hallok róluk, gyakran eszembe jut Midász király története.
A mitológia szerint Midász Frügia királya volt a mai Törökország területén. Nagyon szerette a pénzt, akár álló nap is képes volt gyönyörködni az aranyérméiben a kincstárban. Sokat tett azért, hogy egyre több aranya legyen, de soha nem volt elég, mindig többet akart.
Egyszer egy nap meglátogatta egy természetfeletti lény és megkérdezte, mi lenne a szíve legnagyobb vágya. Gondolkodás nélkül rávágta, hogy váljon minden arannyá, amihez hozzáér.
Másnap reggel arra ébredt, hogy a lepedő és a takaró az ágyában arannyá vált. Nagy örömmel szaladt végig a palotán és mindent megfogott. Amihez csak ért, minden arannyá változott: az asztal lába, a kilincs, de még a rózsák is a kertben.
Nem volt nála boldogabb ember a világon. Mikor végre kicsit lenyugodott, ételt rendelt magának a szolgáktól. Azonban alig harapott a kenyérbe, aranyrögökké váltak a szájában, ahogyan a víz is. Lassan kezdett neki derengeni, hogy az, amit a világ legnagyobb ajándékának tartott, egy szörnyű átok lesz az életében, hiszen még enni és inni sem tud miatta.
Ekkor berohant a lánya, az egyetlen, akit talán még az aranynál is jobban szeretett és a nyakába ugrott, hogy megölelje, majd furcsán elcsöndesedett. Ő is aranyszoborrá változott.
Kétségbeesésében a lényt hívta, akitől az ajándékot kapta. Ő mondta, hogy fürödjön meg a közeli folyóban és az átok elmegy tőle s ebből a vízből locsoljon mindarra, amit szeretné, hogy visszaváltozzon aranyból az eredeti állapotába.
Midász király megtanulta, hogy az aranynál szinte minden fontosabb az életében.
Eddig a történet. Tudom, kicsit bárgyú sztori, de tanulságos.
Sokan túl sokat veszni hagynak azért, hogy minden arannyá váljon a kezeikben.
Szerintem nem nagyon volt még ember, aki a halálos ágyán azt mondta volna, bárcsak még többet dolgoztam volna, vagy bárcsak még több pénzt szereztem volna.
Ismerek vállalkozót, aki reggel hétkor már benn van a cégnél és este hétkor még benn van, mindennap. Sokat gondolkodtam, hogy vajon ő nem áldoz-e fel túl sokat a sikerért? A gyerekei apa nélkül nőnek fel, ő teljesen kimarad az életükből. Másik ismerősöm külföldön dolgozott, a kisgyerekei bácsinak hívták, amikor másfél havonta hazament.
Erre mondják azt, hogy a vagyon megszerzése gyakran túl sokba kerül.
Az egyik banknál, ahol dolgoztam, azokat az ügyfeleket kellett hívogatni, akiknek túl sok pénze volt nálunk lekötetlenül. (Jobb volt, ha mi ajánlunk valamit, mintha az ügyfél észbe kap és hirtelen elviszi az összes pénzét.)
Az egyik nyolcvanéves bácsinak csak nálunk volt százmillió forintja lekötés nélkül hosszú ideje. Amikor jeleztük, hogy legalább kösse le, az is évi 7-8 millió forint (pár éve még annyi volt a kamat), azt mondta, őt ez nem érdekli. Szó szerint azt mondta: “Fiatalember, higgye el nekem, az ott nem pénz, csak számok egy papíron. Ha egy nullával több lenne ott, vagy egy nullával kevesebb, az sem érdekelne.”
Elgondolkodtam, mennyire igaza van. Ez a pénz neki már csak számok, értelmes dologra nem tudja elkölteni már az életében. Gyakran eszembe jut, hogy hány ember szánja oda az egész életét, hogy minél nagyobb legyen az összeg a bankszámláján, hogy aztán az élete végén rájöjjön, hogy egy idő után azok már csak számok lesznek egy kimutatásban.
Vajon megérte-e ezért elveszíteni a családját, kimaradni a gyerekei neveléséből, szó szerint beteggé dolgoznia magát? Valószínűleg nem.
Sokan mondanák a negyven évvel fiatalabb saját maguknak, hogy vannak fontosabb dolgok is az életben, mintsem hogy minden arannyá váljon a kezeik között. Semmit nem ér a böszme nagy ház a Rózsadomb tetején, ha nincs, aki rád nyissa az ajtaját, ha a gyerekeid és az összes volt feleséged nagy ívben kerülnek.
Érdemes átgondolni, mit áldozol fel a gazdagság oltárán és megéri-e az áldozatot. A bölcsesség ahhoz kell, hogy az ember megtalálja az egyensúlyt az anyagi jólét megszerzése és az egyéb célok között.
Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.
20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.
Nem azert, mert ennyire szeretem az aranyat, de nem akarok tobbe olyan helyzetbe kerulni, hogy feljek a holnaptol. Mivel egyszerre csak egy dologra tudok fokuszalni, ezert valami mindig tonkremegy. Nehany evente fel kell adnom a munkamat, hogy rendbe tegyem a maganeletem. Amikor minden szep, ujra belevetem magam a munkaba.
Ezek a periodusok valtogatjak egymast az eletemben.
Sajnos, most megint piszkosul sok penzem van.
Mondjuk adhatott volna belőle rászorulóknak, jótékony célra. Ez értelmesebb lett volna, mint a számlán rohasztani.
De nem igaz az, hogy csak a gazdag vállalkozók gyerekei vannak elhanyagolva és a pénzhajtás az ok. Sok fizikailag jelen lévő szülő inkább legalább pénzt keresne, mint pl. ÉNB-et néz a gyerekkel és nem jut szemüvegre (mert annyi pénzért ő ugyan nem dolgozik).
Vagy mi választása van egy bolti dolgozónak/nővérnek többet otthon lenni a külföldi munkán kívül (ha viszi a családot)? Érdeklődő tanárból hamarabb lesz asztalos, mint asztalosból közéspiskolai matektanár.
miért is adná a rászorulóknak? erre van egy szervezet, úgy hívják, hogy állam. mellesleg sajnos a többség maga tehet rászorultságáról.
De ezek szerint jó ötlet volt a bejegyzés, ha valakinek ez a fajta életfelfogás új volt.
Csányiról és a hasonlóan gazdagokról azt gondolom, hogy ők inkább már szórakozásból csinálják, nem a több pénz kell nekik, hanem ez ad értelmet az életüknek
Az a réteg kérdéses, aki nem az ő szintjükön van, és nem is fog oda soha eljutni, ezért tényleg a nagyobb házért, jobb kocsiért, stb. hajt. Nekik kellene elgondolkozniuk, hogy megéri-e.
Az iránymutatás viszont tökéletes: ahogy a lustaság, a céltalanul ténfergés, a segély várása a fotelből stb. nem normális dolog a skála egyik végén, úgy a kizárólag a munkába temetkezés és a sokadik 10/100/1000 millió hajszolása stb. sem feltétlenül az a skála másik végén.
Az életet megélni érdemes, amiben megvana kellő szerepe a tartalmas és motiváló munkának is, és a magánéleti örömöknek is (gyerek, család, barátok, hobbi, kinek mi). A mérlegnek két serpenyője kell, hogy legyen, csak így törekedhetünk az egyensúlyra – még ha tökéletesen talán sosem ér(het)jük azt el.
Nálam tavaly év végén jött el ez a pillanat, amikor egy 36 éves ismerősöm meghalt. Ott maradt a felesége a 2 éves gyerekükkel egyedül. Kijózanító pofon volt a javából.
Ennyit nem ér a pénz.
Ezek az emberek már régen nem a pénzért önmagáért dolgoznak vagy tesznek bármit is, hanem a sikerek további hajszolása hajtja őket. Még nagyobbá, még sikeresebbé tenni cégeiket. Most volt egy cikk az apple cégvezető Tim Cook-ról, aki még hajnalban (inkább még éjszaka) felkel, ő az első a cégnél és ő is hagyja ott utoljára, napi 800 emailt olvas stb. Természetesen ő is megélne hatszor a vagyonából, mégsem hagyja ott vagy csinál mást, pedig ilyen stresszes életmóddal nem biztos hogy hosszú öregkort fog megélni, magánélet meg persze nulla.
A kettő nem (feltétlenül) zárja ki egymást.
De vajon mi van ezen bizonyos szint alatt lévőkkel? Akiknek nem válik minden arannyá a kezükben, akiknek arra megy el 10-14 óra munka, hogy a felszínen maradjanak. Akiknek a túl sok munka eredménye nem egy Rolls és villa a Rózsadombon, hanem egy (a mai magyar átlaghoz képest) épphogy elfogadható szint biztosítása, fenntartása.
Arra is kíváncsi lennék, hányan mondanák a negyven évvel fiatalabb saját maguknak, hogy dolgozz többet, akkor könnyebben eléred a céljaid.
Tudom, a poszt nem erről szól és az utolsó mondat (A bölcsesség ahhoz kell, hogy az ember megtalálja az egyensúlyt az anyagi jólét megszerzése és az egyéb célok között.) kb. helyre is teszi a dolgokat.
“Sokszor beszélünk arról, hogy pl. Csányi (bármilyen névvel helyettesíthető) mi a fenének hajt még amikor az unokái sem tudják elszórni a vagyonát”
Egy nagyvállakozó általában nem azért dolgozik, hogy még egy villát vehessen, hanem azért, mert a cégépítés a munkája.
És örül, ha eredményes, mint bárki más, aki szereti amit csinál.
És ha Csányi ezt napi 8 órában meg tudja valósítani, akkor a cikk nem róla szól.
Ha 14 órát hajt és nem látja az unokáit, akkor igen.
Én nem szoktam megmondani a tutit mások pénzéről. Te sem tudhatod, hogy mik (voltak) a céljai azzal az összeggel.
bővebbern a story?
De! Bár egy szint felett már csak tényleg számok a monitoron a vagyonka, de az azért mindennapi töretlen jó érzés, hogy szinte bármi történik, ami pénzzel megoldható, az valóban megoldható.
Kevés munka, sok alvás, sok szabadidő, jó ételek, jó szeretkezések 😀 ennyike a jó élet alapja.
A többit megvesszük.
honnan tudod, hogy Csányi mennyit dolgozik?
A kulcs a balansz megtalálásában van. De ez is szubjektív.
Igazából azért tetszik ez a cikk, mert nem elítéli azokat, akik 12-14 órát dolgoznak, hanem csak megkérdi, hogy érdemes-e?
Valakinek lehet, hogy érdemes.
De az egyértelmű sztereotípia, hogy ebből a felvetésből odáig eljutunk, hogy aki 12-14 órát dolgozik, az egy szar ember, aki nem törődik a családjával.
Ha az igazán nagy magánvállaltok tulajdonosai azt mondták volna egy idő után, hogy ennyi bőven elég, ma hány ember kapna munkát a mekiben, IKEA-ban, CBA-ban, Tescoban, bankokban.. Lehetne sorolni estig. A világ népessége folyamatosan növekszik, egyre több embernek kell munka. Még ha alacsony bérért is, de dolgozhatnak.
Régen beszerveztek egy MLM-cégbe (elnézést), és ott ment az a fejmosás, hogy legyél a magad ura, ez mindenkinek az élete célja kell, hogy legyen.Megkérdeztem az illetőt, hogy ha mindenki így tenne, ki szolgálná ki őt az étteremben vagy a boltban? Ki varrná a ruháját, és ki vinné el a boltig több raktáron keresztül, ha mindenki otthagyná az alkalmazotti állását.Nagy csend volt a válasz.
A gyerekek felneveléséig éjjel-nappal dolgozás? A cikk pont arról szól, hogy az utóbbi milyen gyakran lehetetleníti el az előbbit. Hogy a felnevelés nem arról kéne szóljon, hogy mindent megadsz a gyereknek anyagilag, amire csak fizikailag képes vagy, a drága ruháktól és a felesleges játékoktól kezdve a saját lakásig, ha ez azzal jár, hogy közben szökőévente egyszer ültél le vele játszani vagy beszélgetni.
vicceseben:
“Semmit nem ér a Böszme háza a Szemlő-hegy tetején”
Az én sztorim az, hogy mikor találkoztam egy gyönyörű lánnyal a huszas éveim közepén (ami jelenleg is bőven tart) akkor valamiért próbáltam indokolatlanul komoly lenni (elegánsabb cipő, ingek stb), és bekattant valami “fészek-program”, aminek keretein belül megpróbáltam mielőtt lakást, autót szerezni, nekünk. Ezért mindig kerestem többet fizető munkahelyeket is, valamint képeztem magam, pl éjszakai műszakban. Sajnos mivel keveset beszéltem vele (azt hittem, untatnám) ezért eltávolodtunk, pedig ő gyönyörű, vidám személyíség, sose találok még egy ilyen nőt…még próbálom megmenteni a dolgot, mert még egy ilyen jó dolog nem történhet velem az életben, mint ő volt.
Fiatal koromban mindenesetre pénzem nem volt semennyi és ha nem hajtottam volna keményen legalább 10 évet (de inkább többet beleszámítva már az iskolákat is), akkor ma sem lenne pénzem…
“Nekem az a tapasztalatom, hogy igazából az tud anyagi értelemben is sikeressé válni az életben, aki szenvedéllyel, teljes erőbedobással csinálja azt, ami csinál.”
Bocsi, de nekem erről azonnal Mészáros Lőrinc jutott eszembe 🙂
Felelj meg a munkahelyeden, felelj meg otthon, neveld a gyerekeket, ne hanyagold el a barátokat és rokonokat, képezd magad, ne rokkanj le 50 éves korodra satöbbi. Kb. Supermannégyzet. Valaki vagy valami biztos kárát fogja látni. Én ebben nem hiszek.
Mostani fejjel ha újrakezdhetném akkor választottam volna egy jól kereső szakmát.
Elmentem volna abba az országba ahol azzal a legtöbbet lehet keresni.
10 évig hülyére dolgoztam volna magam és félretettem volna annyi pénzt amennyit csak lehet.
Utána nyugdíjaztam volna magam és hobbiból dolgoznék. Így lenne idő minden más fontos dologra.
Persze lehet ez sem jött volna be mert átment volna rajtam az emír fia az új Ferrarival amikor baktatok haza melóból valami gazdag olajországban. who knows…
Arról, hogy hogyan lehet egy lendületben lévő, egyre nagyobbá váló céget, tőkét, stb. “befékezni” és megelégedni éppen azzal, ahol most tart. És persze azt meghatározni, hogy mennyi az “elég”.
Talán egy szint felett ez már nem is a pénzről, hanem valamilyen általunk elképzelt (hamis) sikerességről szól. Ahol már nem is feltétlenül a pénz a cél, inkább a siker mérőszáma.
30-as éveim közepén járok, a szüleim (és főleg apám) a rendszerváltást követően rettenetesen sokat dolgoztak. Így jó körülmények között, mondhatni rendesen felneveltek.
Cserébe kb. 10 éves korom után alig töltöttünk együtt időt, viszonylag kevés emlékem, élményem van velük. Nem hiszem, hogy különösebben jól ismernénk egymást.
Szerintem sokan vagyunk így a mai 30-a korosztályból.
– Mára befejeztem a munkát, elég halat fogtam, hogy megéljek.
– És mit csinál délután?
– Ebédelek egy jót, beszélgetek a feleségemmel, játszom a gyerekeimmel, este együtt iszogatok a barátaimmal.
– De gondolja el, ha tovább maradna a vízen, több halat fogna, a bevételből egy idő után vehetne másik halászbárkát, alkalmazottai lehetnének, később kiléphetne a nemzetközi piacra…
– És az miért lenne jó?
– Egy-két évtized és visszavonulhatna a halászattól. Lenne egy csomó szabadideje, ebédelhetne jókat, beszélgethetne a feleségével, játszhatna a gyerekeivel, este együtt iszogathatna a barátaival…
Csak ha bármi történik a halásszal, akkor onnantól éhezik…