Jelzáloghitel-elengedés gyerekszülés után

Valamiért sokan nem tudnak róla, de a második gyerek születése után egymilliót, a harmadik gyerek születése után négymilliót, az összes többi után egy-egy millió forintot kifizet az állam a meglévő lakáscélú hitelből. (Ha a harmadik gyerekre nem kérted a négymillió forintot, akkor kérheted a következőre.)

Ennek csak három feltétele van: az egyik, hogy lakáscélú legyen a hitel (vásárlás, felújítás), szabadfelhasználású hitel nem jó. (Ezért CSOK hitel előtörlesztésére is felvehető, de babaváró hitel törlesztésére nem, hiszen ez utóbbi szabadfelhasználású és ráadásul nem is jelzálog-hitel.)

A másik, hogy már a most születendő gyerek születése előtt meglegyen a hitel. (Az, hogy a már meglévő gyerekek mikor születtek, nem számít, akkor is beleszámítanak abba, hogy hányadik gyereked születik most.)

S a harmadik, amin a legtöbben elcsúsznak, pusztán, mert nem tudnak róla: neked kell igényelni és ráadásul legkésőbb a gyerek születése utáni 60. napig. Ez a szabály 2020 nyara óta él. Ha a gyerek előtte született, de a törvény kihirdetése után, ma is kérheted elvileg az elengedést.

Senki nem fog szólni (na jó, most én. 🙂 ), hogy van egy ilyen lehetőség, ha nem tudsz róla, akkor örökre elveszik. Ez nem “jár”, hanem “igényelhető”. Ha nem igényled, akkor nem kapod meg.

Ha érint és még nem csúsztál ki az időből, minél hamarabb intézkedj az ügyben. További infó itt és itt.

(Ja, és már a 12. héttől kérhető a hitelelengedés, hiszen a 12 hetes magzat már megszületett gyereknek számít. Minél hamarabb kéred, annál hamarabb nem kell se kamatot, se törlesztést fizetni a hitel azon részére.)

Share

60 hozzászólás

  • Bandi
    A pontosság kedvéért: nem az állam fizeti ki, hanem az adófizetők.

    Amúgy pedig tök rendes, hogy legalább az adófizetőkkel kifizettetik, mert simán írhattak volna törvényt, hogy a bankoknak el kell engedniük oszt kész.

    Persze ami engem illet én jellemzően a rossz oldalán vagyok ezeknek az osztogatásoknak. Nem vagyok sem nyugdíjas, sem kisgyerekem nincs, nem vállalok felelőtlenül változó kamatozású hitelt, nem teszem a pénzem mindenféle zavaros befektetési cégekbe amelyek bedőlnek, de azért az adófizetők pénzéből kárpótolják a befektetőket stb.

    Viszont nemcsak, hogy az én pénzemből fizetik, de az ezek által okozott infláció, szakemberhiány engem is érint.

  • tip
    mintha a törvény természeti csapás lenne.
  • DRFT

    Igen, lehet. Én is pár nappal ezelőtt adtam be így.
  • Mókuska
    Ez szép és jó, mi pont beadtuk decemberi gyermekre, szomszédaink januárira, 60 napon belül, különböző banknál vagyunk, és mindketten kaptunk vissza valami bullshit levelet arról, hogy nem tudták ellenőrizni a jogosultságunkat, mert a hitelező bankot nem érték el és ha x napig nem sikerül nekik ezt lefuttatni, akkor nem kapunk semmit, de legalább jó fejek és az ügyintézésért sem húznak le minket. Se nem elutasítás, se nem hiánypótlás, tenni nem tudunk semmmit.
    Csak nekem hangzik ez úgy, hogy papíron lehet ezt igényelni, csak éppen mindent megtesznek, hogy megadni ne kelljen?
  • Agbar admirális
    Olvasd el újra a peremfeltéteket. Nekem úgy tűnik, hogy a mérföldkő 2019 július 1, illetve meglevő hitelből engedik el és nem újból.
  • Elaludtunk
    Mi beadtuk a kérelmet gyermekünk megszületése után 72 nappal, de azonnal visszautasították. Viszont ha igazolni tudjuk, hogy önhibánkon kívüli okból mulasztottuk el a határidőt, akkor még 120 napig befogadják. Van valakinek tippje arra, hogy ide milyen indokot lehetne beadni? Sokakon még segíthetne.
  • törzsmókus
    Ez egyébként mekkora köcsögség, hogy a családtámogatások nem JÁRNAK, hanem aki utánajár és képben van és időben kitölt csillió izét, az kap milliókat. Most morcos vagyok, mert megtudtam, hogy buktam egy milliót, pedig sokat böngésztem a csalad.hu -t, de ezek szerint nem _elég_ sokat 🙁
  • Jim
    online, az e-papíron belül hol tudjátok beadni?
    nem látok jelzáloghitel elengedési ügytípust?
  • ePapper
    témacsoport: kormányhivatali ügyek, ügytípus: lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos feladatok, illetékes vármegyei kormányhivatal
  • Anna
    közben nekem is válaszolt a kormányhivatal: A 60 napos határidőnek az igénylő önhibáján kívüli okból történő elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének van helye.

    Az igazolási kérelmet az ok megszűnésétől számított 30 napon belül, de legkésőbb a gyermek születését követő 120 napon belül lehet előterjeszteni.

    Azt írták, hogy a fentiekre hivatkozva a kérelmet a gyermek születését követő 120 napon belül még előterjeszthetjük.

    Egy próbát mindenképp megér.