Ti kérdeztétek 2.

2011-10-10
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Devizás hitelem van, végtörleszteném. Mi erről a véleményed?

Az első, amit fontos ezzel kapcsolatban látni, hogy ezt a törvényt tuti elmeszeli az EU (Az Alkotmánybíróság csak azért nem, mert azt már kellően - elnézést, de -kiherélte a jelenlegi kormány, hogy pénzügyeket érintő kérdésekben ne tudjon állást foglalni.) Tehát egy-két-három év múlva mindenképpen kárpótolni kell a bankokat a váltáson elszenvedett veszteség miatt. A nagy és meg nem válaszolható kérdés, hogy ki fogja kárpótolni őket? Az állam (azaz az adófizetők), vagy ennek terhét részben vagy egészben áttolja majd az (akkori) kormány a hitelkiváltókra? Szerintem ennek is van komoly realitása, különösen, ha figyelembe vesszük ezt az „unortodox gazdaságpolitika” kiszámíthatatlan lépéseit.

Ezért ez egy komoly kockázat, amivel érdemes számolni. Még egyszer: nem az a kérdés, hogy utólag vissza kell-e fizetni a különbözetet a piaci és az államilag kitalált árfolyam között, csak az, hogy ki fogja ezt megtenni.

A második kérdés: készpénzben, vagy hitelből akarod törleszteni a tartozásod? Ha készpénzben, arra vigyázz, hogy ne vetkőztesd magad ingre-gatyára, ahogy mondani szokták, azaz a 6 havi megélhetésed maradjon meg tartalékban. Gondold végig, megmarad-e a likviditásod, ha ekkora összeget kifizetsz? Ha nem, akkor inkább hagyjad.

Ha az ingatlan eladásából akarsz végtörleszteni, ne felejtsd el, hogy rajtad kívül másik százezer ember is ezt akarja kevesebb, mint 3 hónap alatt, azaz várhatóan ebben az időszakban csak sokkal olcsóbban lehet eladni az ingatlant ilyen gyorsan. Márpedig ha 3-5 milliót engedned kell az árból a sikeres eladás érdekében, felmerül a kérdés, mennyit is fogsz nyerni a végén.

Ha hitelből törlesztenél, fontos észrevenned, hogy a jóval magasabb kamatok miatt az is lehet, hogy még többet fizetnél havonta, mint eddig. Ami viszont előny, hogy a tőketartozásod kevesebb lesz. (Ez persze csak akkor előny, ha nem akarod a futamidő végéig fizetni a hitelt.)

A nagybankok nem adnak hitelt a hitelkiváltáshoz. Persze ezt nem így mondják, csak olyan magasra emelték a kamatokat, hogy senkinek ne jusson eszébe forinthitelt náluk felvenni. Ezen túl gyanítom, hogy a nullához fog közelíteni a pozitív hitelelbírálások száma. (Ezt kellett játszanunk a személyi kölcsönnel is a bankban. Normális ember és cég nem ad fedezetlen személyi hitelt 5 évre 70 éves életkor felett, mert elég sanszos, hogy három ügyfélből kettő hamarabb meghal, mintsem visszafizetné. Ezt meg is mondtuk nekik, hogy felesleges beadniuk a papírokat. De az „ombuccman” azt mondta, hogy milyen jogon válogatnak a bankok életkor alapján az ügyfelek között, mindenkinek egyformán jár a hitellehetőség, életkortól függetlenül. Innentől kezdve az összes 70 év feletti igénylőtől be kellett fogadnunk az összes dokumentumot, aztán egy nappal később a hitelbírálatnál el kellett utasítani. Továbbra sem kaptak hitelt, ahogy eddig se, de a jogalkotók örülhettek. hpgy még sincsenek kizárva az idősek a hitellehetőségből, hála az állami szigornak. Na, szerintem ez lesz most is.)

Néhány takarékszövetkezet és pár bank ad csak hitelt (Eddig pl. a Volksbankról mondták ezt, de ez is naponta változhat.). A takarékszövetkezetekkel érdemes vigyázni. Egy vidéki szövetkezetnek mondjuk van egymilliárdja erre. Az nem több, mint 50-100 ügyfélre elegendő, utána egész egyszerűen elfogyott a szabad tőkéje. A többi igénylőnek nem marad pénz.

Amivel még kalkulálj, hogy ma már sokkal keményebb feltételek mellett kapsz, csak hitelt, mint pár éve. Egy 130-140 ezres havi törlesztőhöz már nem elég nettó 150 ezer havi fizetés. Ezért mielőtt nagyon belemelegednél, kérj egy előzetes hitelbírálatot, hogy egyáltalán hitelképes vagy-e a mai feltételek mellett is.

Mérlegeld a fentieket, különösen annak a kockázatát, hogy elég sanszos, hogy a zsebedbe kell majd nyúlnod, amikor elmeszelte az EU ezt az agyrém törvényt.

(Egyébként nem értem, miért áll sorba a pofonokért a kormány, a távközlési adóról is tudták már előre, hogy vissza kell majd vonni, hiszen hasonló tervezet már elhasalt több európai országban is,)

(Várható, hogy a Fundamenta is kijön egy konstrukcióval a hitelkiváltásra, őket is érdemes figyelni, ha végtörleszteni akarsz. A Történelmi pillanat bejegyzés kommentjében kiszámoltam egy konkrét hitel kiváltását, hogy megéri-e. Olvasd el azt is.)

Vállalkozói számla kellene. Mit javasolsz?

Nagyon nehéz jó számlát javasolni vállalkozásoknak, mert sok múlik azon, hogy mekkora a forgalom, összeg és darabszám szerint is, hányszor van készpénz felvétel, stb.

Van egy vállalkozói számla, amit én szeretek. Alacsony a havidíja (890 Ft), fix az utalás díja összegtől függetlenül (199 Ft), ingyenes bankkártya, stb. Viszont nem lehet készpénzt befizetni és nemrég még csak igérgették az eurós számla lehetőségét.

Tehát ha főszámlának nem is biztos, hogy jó, másodszámlának mindenképpen. 

Tényleg az internetes alkuszoknál lehet legolcsóbban biztosítást kötni?

Válasz egyértelmű nem. Sokan azt gondolják, hogy a legolcsóbb gépjármű biztosítást, vagy lakásbiztosítást az ezzel foglalkozó honlapokon lehet kötni. Sajnos ez nem így van.

Amit látni kell, hogy ezeknek az oldalaknak a biztosító ugyanúgy jutalékot fizet a kötésért, mint az „offline” ügynököknek. Ami pedig nekik bevétel, logikusan nekünk pluszkiadás.

Legolcsóbban a biztosítók saját honlapján lehet biztosítást kötni, ott is általában a direktbiztosítói ágnál.

Például a legnagyobb online biztosítói portálon kalkuláltam kötelező gépjármű biztosítást. Ott a későbbi biztosítóm nem is volt az első ötben. Utána átmentem a biztosító saját oldalára, ahol a kötelező és a teljes körű casco fillérekkel lett drágább, mint az alkusz oldalán csak a kötelező.

Úgyhogy ezek az oldalak maximum tájékozodásnak jók, mindenképpen érdemes a biztosítók saját honlapján is újrakalkulálni az összeget, mert gyakran akár 30%-kal is olcsóbb ott kötni egy biztosítást. (Tulajdonképpen a jutalékot spóroljuk meg, ha közvetlenül kötünk online a biztosítóval szerződést.)

Amennyiben tetszik a blog, csatlakozz hozzánk a facebook-on, hogy értesülhess az új bejegyzésekről: .>http://.

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram