
Életbiztosítás változás: Mennek ki a tájékoztató levelek, amikről azt hittem, sikerült egyértelműen megírni, de úgy tűnik, hogy nem.
Tehát: Valóban átkerül a mostani uniqás biztosításod az NN-hez, de nálad ez semmi változást nem fog okozni. Ugyanannyit kell fizetni, ugyanoda, ugyanazzal a közleménnyel, mint eddig és ugyanazt kapod, mint eddig.
Egyetlen változás, hogy mindkét biztosításra az NN fog külön-külön téríteni. Se többet nem fizetsz, se másképp nem fizetsz, se nem kapsz kevesebbet. (Sok esetben többet kapsz.)
Remélem így már egyértelmű.
A többi infó benne van a levélben. De mivel sokan mindenféle freemailes, vipmailes, citromailes címeket adtak meg, bemásolom ide is a levelet, ha véletlenül nem kaptad meg.
Kedves @név,
Tájékoztatunk, hogy az általad is kötött életbiztosításban komoly változás áll be október elsejétől.
A teljes állomány átkerül az NN biztosítóhoz, a mostani uniqás és a mostani NN-es biztosítások is, változatlan áron és közel változatlan biztosítási feltételek mellett. Ezzel egyidőben enyhül a belépési egészségügyi feltétel és mostantól már 65 éves korig lehet majd maradni a szerződésben.
A már most is az NN-nél lévő biztosításodat a változás nem érinti semmilyen tekintetben.
Emlékeztetőül: Az Uniqa biztosítónál a B csomagban vagy jelenleg. Az NN biztosítónál lévő csomagod: G
A tagszámod @tagszám
A jelenleg az Uniqánál meglévő biztosításodhoz képest apróbb változások előfordulhatnak a két biztosító némileg eltérő termékei miatt, a legtöbb esetben pozitívak (például rövidebb önrész, 7 betegség helyett már 32 betegség a kritikus betegségekre), vagy egyszerre negatív és pozitív (hosszabb önrész a táppénz-kiegészítésre abban a csomagban, ahol ilyen van, de alacsonyabb jövedelem esetén többet fizet, mint eddig), azonban előfordulhat, hogy például egyes műtétek súlyosságának besorolása eltér az eddigitől. Részletesen a lenti linkeken tájékozódhatsz a pontos változásokról.
Mit kell tenned?
Ha számodra megfelelő, hogy mostantól csak az NN biztosítónál van a szerződés, változatlan árak és biztosítási összegek mellett, akkor semmit. Kivéve, ha szeretnél kedvezményezetti nyilatkozatot tenni, hogy halálod esetén ki kapja a térítést, ha ez eltérő lenne a törvényes örököseidtől. Az uniqás nyilatkozatok október elsejétől érvényüket veszítik. Az Uniqától átvett biztosítások technikailag új szerződésnek minősülnek, ezért nem érvényes rájuk a már meglévő kedvezményezetti nyilatkozat.
Innen tudod letölteni a nyomtatványt Kedvezményezetti nyilatkozat , amit vagy postai levélben kell beküldened, vagy DÁP appban digitálisan aláírva küldd be a csoportosbiztositas@nn.hu címre. Fontos, hogy ha nem írod alá digitálisan, akkor érvénytelen lesz. (Ha nem tudod, hogy azt hogy kell, akkor marad a postai út, ha szeretnél élni a lehetőséggel. Postacím: NN Biztosító Zrt. 1139 Budapest, Fiastyúk utca 4-8 A borítékra írd rá, hogy Kiszámoló Életbiztosítás)
A 2026 október elseje előtti károkat mind a két biztosítónak be kell jelenteni, mint eddig, utána csak az NN biztosítónak.
Ha számodra nem elfogadható a változás, akkor élj a 30 napos felmondási jogoddal és írj egy e-mailt a kiszamoloegyesulet@gmail.com címre, tárgy: Felmondás. Ebben írd meg a neved, a tagszámod és hogy szeretnéd felmondani a szerződést. Ebben az esetben az általad befizetett kaucióból fizetjük az utolsó hónapot és utána a szerződésed megszűnik. Fontos, hogy ne felejtsd el leállítani a banki átutalást.
Kérlek olvasd el a hivatalos tájékoztató levelet itt: https://eletbiztositas.kiszamolo.hu/wp-content/uploads/2026/08/Tajekoztato_level_kiszamolo_B_csomag.pdf
Az új biztosítási feltételeket részletesen itt tudod elolvasni: feltételek
https://eletbiztositas.kiszamolo.hu/wp-content/uploads/2026/08/Tajekoztato_level_kiszamolo_A_csomag.pdf
Az új adatkezelési tájékoztatót itt találod: Adatkezelés
Köszönöm az együttműködésedet,
Csernok Miklós
elnök

Ha jól értem, A+G csomag esetén változás, hogy az A csomag immáron tartalmaz 32 kiemelt betegség elleni biztosítást is. A G csomag ezt eleve tartalmazta. Ilyen esetben mi a gyakorlat, miképp lehet mindkét biztosítás esetén felvenni a biztosítási összeget? A félelem az, hogy be kell nyújtani a biztosítási igénnyel az eredeti orvosi papírt is, amiből egy példányom van, így nem lehet mindkét biztosításhoz csatolni (plusz ha van egyéb, Kiszámolótól független ide vonatkozó biztosítás is, oda sem). Most itt mivel ugyanaz a biztosító, talán elég egy példány is a két biztosításhoz az orvosi papírokból, de tényleg, mi van ha valakinek harmadik biztosítása is van? Megkéri az orvost, hogy nyomtasson még egy példányt? És ha nem akar? Vagy ha arra automatikusan az kerül, hogy MÁSOLAT, ahelyett, hogy EREDETI, a biztosító meg az eredetihez ragaszkodna? Vagy minden simán menne?
Gond nélkül meg kell kapnod mindkétszer a díjat. Egyszer kell bejelentened, bejelölve, hogy két csomagod van, bár ezt nélküled is tudják. Ha majd meglesz az átlépés, megkérem az NN-t, hogy írjon mindenkinek ezzel kapcsolatban.
Évek óta tag vagyok, nem is szándékozok kilépni, viszont annyi észrevételt engedj meg, hogy bocs, de október 1. a változás időpontja. Én személy szerint még mindig nem kaptam meg a tájékoztató e-mailt (gmail, és igen ellenőriztem a spam mappát... mielőtt...). Még ha akarná valaki, akkor se tudna kb élni a 30 napos felmondási joggal a változás előtt. Ezt azért jobban össze lehetne hangolni, hogy minden kihez időben kiérjen és érdemi ideje legyen dönteni, ennek nem kéne túl nagy dolognak lennie.
Jelenleg Uniqua P csomagban vagyok (illetve NN F, de az most mindegy): Jelenleg az életbiztosítás választható csomagokban csak A-D van, P nincs. Csak érdekességként érdeklődök, hogy ezt új tagok már nem köthetik, csak azok a korábbi tagok maradhatnak benne (és visszük át az NN-hez), akiknek ez már fennáll?
Még kb. 300 ember nem kapta meg, de ők is megkapják még ma vagy holnap. Az oka, hogy mostanra készült el az NN a levéllel és óránként csak 100 levelet lehet kiküldeni.
Még két napod van, hogy megkapd egyébként. De legkésőbb holnap megkapod.
Viszont rengeteg a freemailes, vipmailes, citromailes cím, amit már nyilván senki nem olvas.
Lehet, hogy te is valami ezeréves címet adtál meg és oda ment a levél.
De bemásolom ide neked:
Kedves @név,
Tájékoztatunk, hogy az általad is kötött életbiztosításban komoly változás áll be október elsejétől.
A teljes állományt átveszi az NN biztosító, változatlan áron és közel változatlan biztosítási feltételek mellett. (Tehát sem a biztosítási díjad, sem a fizetett kártérítések összege nem fog változni, annyi történik csak, hogy a két biztosító helyett egy fog fizetni, de mindkét biztosításra. A te szempontodból ugyanannyit fogsz fizetni továbbra is és ugyanazt fogod kapni, mint eddig. Az átutalás közleményét sem kell változtatni.)
Ezzel egyidőben enyhül a belépési egészségügyi feltétel és mostantól már 65 éves korig lehet majd maradni a szerződésben.
[[NN]]A már most is az NN-nél lévő biztosításodat a változás nem érinti semmilyen tekintetben.[[/NN]]
Emlékeztetőül: Az Uniqa biztosítónál az A csomagban vagy jelenleg. [[NN]]Az NN biztosítónál lévő csomagod: @csomag[[/NN]][[NINCS]]Jelenleg az NN-nél még nincs biztosításod, ha szeretnéd, kibővítheted a jelenlegit a magasabb fedezeti összeg céljából.[[/NINCS]]
A tagszámod @tagszám
A jelenleg az Uniqánál meglévő biztosításodhoz képest apróbb változások előfordulhatnak a két biztosító némileg eltérő termékei miatt, a legtöbb esetben pozitívak (például rövidebb önrész, 7 betegség helyett már 32 betegség a kritikus betegségekre), vagy egyszerre negatív és pozitív (hosszabb önrész a táppénz-kiegészítésre abban a csomagban, ahol ilyen van, de alacsonyabb jövedelem esetén többet fizet, mint eddig), azonban előfordulhat, hogy például egyes műtétek súlyosságának besorolása eltér az eddigitől. Részletesen a lenti linkeken tájékozódhatsz a pontos változásokról.
Mit kell tenned?
Ha számodra megfelelő, hogy mostantól csak az NN biztosítónál van a szerződés, változatlan árak és biztosítási összegek mellett, akkor semmit. Kivéve, ha szeretnél kedvezményezetti nyilatkozatot tenni, hogy halálod esetén ki kapja a térítést, ha ez eltérő lenne a törvényes örököseidtől. Az uniqás nyilatkozatok október elsejétől érvényüket veszítik. Az Uniqától átvett biztosítások technikailag új szerződésnek minősülnek, ezért nem érvényes rájuk a már meglévő kedvezményezetti nyilatkozat.
Innen tudod letölteni a nyomtatványt https://eletbiztositas.kiszamolo.hu/wp-content/uploads/2026/08/Kedvezmenyezett-jelolo-nyilatkozat_Kiszamolo_Egyesulet.pdf , amit vagy postai levélben kell beküldened, vagy DÁP appban digitálisan aláírva küldd be a csoportosbiztositas@nn.hu címre. Fontos, hogy ha nem írod alá digitálisan, akkor érvénytelen lesz. (Ha nem tudod, hogy azt hogy kell, akkor marad a postai út, ha szeretnél élni a lehetőséggel. Postacím: NN Biztosító Zrt. 1139 Budapest, Fiastyúk utca 4-8 A borítékra írd rá, hogy Kiszámoló Életbiztosítás)
A 2026 október elseje előtti károkat mind a két biztosítónak be kell jelenteni, mint eddig, utána csak az NN biztosítónak.
Ha számodra nem elfogadható a változás, akkor élj a 30 napos felmondási jogoddal és írj egy e-mailt a kiszamoloegyesulet@gmail.com címre, tárgy: Felmondás. Ebben írd meg a neved, a tagszámod és hogy szeretnéd felmondani a szerződést. Ebben az esetben az általad befizetett kaucióból fizetjük az utolsó hónapot és utána a szerződésed megszűnik. Fontos, hogy ne felejtsd el leállítani a banki átutalást.
Kérlek olvasd el a hivatalos tájékoztató levelet itt: https://eletbiztositas.kiszamolo.hu/wp-content/uploads/2026/08/Tajekoztato_level_kiszamolo_A_csomag.pdf
Az új biztosítási feltételeket részletesen itt tudod elolvasni: https://eletbiztositas.kiszamolo.hu/wp-content/uploads/2026/08/Kiszamolo_alt_kulonos_biztositasi_feltetelek_20261001.pdf
Az új adatkezelési tájékoztatót itt találod: https://eletbiztositas.kiszamolo.hu/wp-content/uploads/2026/08/Kiszamolo_Kiemelt_Adatkezelesi-tajekoztato_20261001.pdf
Köszönöm az együttműködésedet,
Csernok Miklós
elnök
A kedvezményezett jelölés tiszta sor, a meglévő NN-esnél nincs teendő (ha volt már jelölve), az Uniquától átvettnél pedig újra kedvezményezettet kell jelölni, ha akarunk, mert kvázi új biztosítás indul.
A loveable appos új oldalon a jelenlegitől eltérő, már más csomagokat (S-Z csomagokat) látni. Azaz hamarosan új csomagok is várhatók? Gondolom X időpont után az új tagok már csak ezek közül a csomagok közül fognak tudni választani, ugye? Régi tagok számára ez nem fog változást jelenteni: megmarad a régi NN-es, illetve az Uniquától átvett majdani NN-es biztosításunk is? Illetve ha jönnek ezek az új csomagok, a régi tagoknak teoretikusan lehet akár 3 biztosításuk is, azaz a meglévő tégi kettő mellé még megköthető lesz valamelyik új csomag is?
Végül pedig részben kritika: jelenleg 300 forint a havi tagsági díj, a loveable app oldalon 400 forint van jelölve. Nem kellene kommunikálni?
A régiek az idők végéig maradnak, maradhatnak a régi csomagokban. Az újak majd csak az újak közül választhatnak, amik még nem élnek, csak október elsejétől.
Azért nem kell kommunikálni, mert bár csillió éve nem lett emelve a tagsági díj, de a régieknek nem is akarom emelni, csak az új belépők vagy új csomagot választók fognak többet fizetni.
Természetesen harmadik csomagot már nem lehet kötni. Vagy maradsz a mostaniakban vagy választod az újat, de mindhármat nem lehet.
Elnézést, ha triviális, de utalásnál semmi sem változik? - elsősorban a közleményre gondolok.
Semmi. Nem kell nyúlni az utalásokhoz, minden úgy jó, ahogy van.
Ha a feleségemet szeretném egyedüli kedvezményezettként úgy, hogy a gyámhatóság ki legyen hagyva, akkor kell írnom kedvezményezetti kérvényt, ugye? Különben normál örökösödés szerint oszlik, tehát a gyámhatóság zároltatja a gyerekek részét?
igen
A most betöltött 64 évvel nem lehet az Uniqua A csomagot folytatni NN-ben? Megszűnik a szerződésem, hiába tartana a kockázatviselés 65 éves korig?
Eddig 60 év volt a korhatár, majd most lesz 65 év.
Sziasztok, kitartást a sok kérdéshez Miklós!
Ha most nyilatkozott kedvezményezett ügyében, hogy csak a feleségem legyen jogosult, akkor azaz előző biztosításra is vonatkozni fog? Remélem igen. Sajnos fogalmam sincs, hogy anno nyilatkoztam-e mikor két biztosító is bejött a képbe.
Küldj be egy újat mindkét biztosításra. Az új felülírja a régit, akár volt, akár nem, akár ugyanez volt, akár más.