Lakóautó, a svájci bicska

2019-08-14
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Annyi jót hallottam és olvastam már a lakóautókról, hogy arra gondoltam, idén nyáron kibérlünk egyet néhány napra. A gyerekek biztos nagyon élveznék, sem lakóautóban, sem kempingben nem voltak még.

Május elején már csak augusztus közepére volt szabad autó, ott is csak négy napra. Kicsit kevésnek tűnt, de sok választásunk nem volt. Egy hatszemélyes lakóautó lett a miénk, ezt dobta a gép, hogy így fogalmazzak.

Az ilyen újszerű, 1-3 éves lakóautókat mindenhol napi 30-40 ezer forint plusz áfáért adták nyáron és ehhez még jön a feltöltés, takarítás ára és esetleg egyéb fix költségek. Mi ehhez képest még olcsón hozzájutottunk, a négy napra a legvégén 180 ezer forintot fizettünk, ebből 40 ezer forint a fix költség, a bérlés időtartamától függetlenül (takarítás és feltöltés).

Lakókocsis ismerősök belföldön a révfülöpi kempinget javasolták, mint a kevés igazán kulturált magyar kempingek egyikét. A kempingben további 45 ezer forintot kellett fizetni három éjszakára, egy 70 négyzetméteres területért. (Ennyi időre kisgyerekekkel nem akartunk európai körutat tervezni, de egyébként a lakóautósok nagy része is ugyanabba a kempingbe jár vissza minden évben.)

Rövid fejszámolás után rájöttem, hogy nagyon-nagyon kevés embernek éri meg, hogy megvegyen egy ilyen lakóautót.

Egy ilyen autó újonnan 22-24 millió forint. A ráköltött pénz államkötvényben tartva évente kamatozna bő egymillió forintot. Az éves értékvesztése is legalább ennyi az autónak. Ehhez még hozzáadom a fenntartás költségét és azt kapom, hogy csak ezeket a tételeket összeadva minden évben közel két és fél hónapot ki tudok venni főszezonban egy ilyen lakóautót. Ha még alkudok is a hosszútávú bérlés miatt, vagy egy részét május végén vagy szeptember elején veszem igénybe, amikor csak 20-25 ezer forint egy napra, akár évi bő három hónapot is tudom bérelni az autót, ahelyett, hogy megvenném. Ennél nem is sokkal hosszabb a szezon Európában, mínusz tizenkét fokban kevesen mennek lakóautózni. (S hány embernek van három hónap szabadsága évente? Maximum a nyugdíjasoknak, de ők sem biztos, hogy egész évben lakóautóban akarnak lakni.)

Természetesen vannak kisebb lakóautók olcsóbban, ahogy lehet venni 10 éves használt lakóautót is fele ennyiért. Azonban annak a bérleti díja is csak napi 20 ezer forint főszezonban, így megint ugyanott vagyok a bérlés vagy vétel összegével.

(Beszélgettem a kempingben több lakóautóssal és lakókocsissal, ők mesélték, hogy az ismerősük megvette az új lakóautót, azóta minden hétvégén mennek valahová. Nem azért, mert kedvük van hozzá, csak rájöttek, hogy mennyi pénzt beleöltek és mennyi az értékvesztés, ezért bármi áron ki kell használni az autót. Akkor is, ha már a fülükön jött ki a lakóautózás és nincs idejük másra, mert mindig úton vannak.

Sokan kerülhetnek ezért ugyanabba a csapdába, mint az üdülési jogot vásárlók: szívesen mennének már máshová, vagy más módon nyaralni, de ott a méregdrágán megvásárolt üdülési jog, muszáj minden évben ott nyaralni, maximum a helyszínt cserélgethetik egy másik hasonlóan járt személlyel.)

A lakóautókról szóló teszteknek igazuk volt, tényleg egy mérnöki csoda egy-egy ilyen lakóautó. Látszik a sok apró részleten, mennyire át van gondolva: az önállóan kapcsolható lámpák serege, az oldalablakok kitámasztása, a szúnyogháló működése, a szekrények zárhatósága, hogy ne boruljon ki semmi menet közben, a tányérokat fogó karima, hogy ne csörögjenek annyira, stb.

Azonban ahogy teltek a napok, egyre kevesebb értelmét láttam az egésznek.

Az tök jó, hogy egy egész miniatürizált lakást viszek magammal, vécével, tusolóval, mosogatóval és főzőlappal, meg papíron hat fekhellyel.

Csak éppen az egészről a svájci bicska jutott eszembe: minden van benne, csak semmi nem használható igazán. Cserébe viszont jó vastag és kidudorodik a zsebemben. Tudna inkább egy dolgot, de azt mindennél jobban.

Van kanál a svájci bicskában, de ne adja az ég, hogy azzal kelljen megennem egy egész tányér levest. A fűrész is jó, hogy kéznél van, de remélem, soha nem kell semmit azzal elvágnom, mert kínszenvedés lenne. A körömvágó olló is jobb, ha csak egy soha nem használt funkció marad.

Cipelek magammal egy vécét a lakóautóban, amikor az összes autópályán minden húsz kilométeren van egy pihenő egy vécével. Ha eddig még soha senki nem pisilt be az autóban az autópályán, akkor megoldható ez a probléma lakóautó nélkül is. Minden kempingben pedig 50 méterenként van egy vizesblokk, ami sokkal kényelmesebb, mint összehúzott vállal és lehajtott fejjel pisilni egy szűk kabinban, amit aztán ráadásul nekem is kell kiürítenem és mosnom kétnaponta. A vadonban meg aztán tényleg nem gond az ilyen irányú szükség lerendezése.

A tusolóba 100 liter víz fér és nagyon kell vigyázni, hogy a műanyag védőburkolatokat rendesen kihajtogassam, mert egyébként víz éri a fát és azonnal tönkremegy. Egy öttagú család fejenként 20-20 liter vízben szintén összehúzott vállakkal meg tud tusolni, amit azért sokat kell gyakorolni, hogy mindenkinek menjen. Aztán keresni kell egy helyet, ahol a szennyvizet le tudja engedni és újabb száz litert tud vételezni a víztartályba. (Ami persze egy kempingben nem nagy kihívás, de ott meg értelme nincs használni a saját tusolót.) S ne lépjenek ki vizes lábbal a zuhanyzóból, mert a fapadló sem szereti a vizet. Próbáljon meg valahogy még bent megtörölközni, de vigyázzon, mert be fogja verni mind a két könyökét a szűk helyen.

A mosogató vagy harminc-harmincöt centi széles és 10 centi mély. Inkább az autópályán állok meg mosogatni vagy a kempingben, mintsem abban szenvedjek akár csak két kávéscsészével is. (S itt is vigyázz a vízzel, ki ne fröcsköld, mert az tényleg nagy ellensége a faburkolatnak. S persze itt se felejtsd el pótolni az elpazarolt vizet és üríteni a szennyvíz-tartályt.)

Az icipici gázrózsa felett 50 centivel már ott a beépített faszekrény. Még egy virslit sem tudok ott megfőzni, mert egyrészt minden büdös lesz, másrészt a hő és a pára gyorsan tönkreteszi a bútort. Akkor meg mire való, ha még erre sem?

Az alvóhelyekkel is vigyázni kell. Két alvóhely jellemzően az asztal összecsukásával és mindenféle kisméretű üléspárnák összehordásával alakítható ki, amint az a fenti képen is látható. A mi autónkban két 25 kilós kilencéves neccesen fért el az így kialakított helyen, de voltam olyan lakóautóban, ahol maximum két ötéves fért volna el azon az állítólag két helyen. Érdemes utánajárnod, mennyi is pontosan az négy vagy hat alvóhely, nehogy az első éjszaka érjen a meglepetés, amikor négy felnőtt akar aludni két helyen és van még egy 150 centi hosszú és 110 centi széles, párnákból összetákolt üres felület a maradék kettőnek.

Konkrétan eszünkbe sem jutott, hogy bármire is használjuk a lakóautó funkcióit (az ágyon kívül). A kemping mosdóját, konyháját, tusolóját használtuk mindenre, ott volt 30 méterre minden és menet közben is az autópályán álltunk meg, ha dolgunk akadt.

Szöget ütött ez a fejemben, ezért kérdeztem a többi lakóautóst és lakókocsist, ők mennyire használják ki ezeket. Mint kiderült, semennyire. Egy valaki mondta, hogy amíg a legkisebb gyerek három év körüli volt és éjszaka pisilnie kellett, akkor bent mentek ki, de azóta ők sem használják, mert minek.

Az asztalok és forgatható székek is nagyszerű találmányok, de senki nincs, aki egy szűk lakóautóban kuksolna (kivéve talán egy vihar idején). Mindenki kirakja a kempingasztalt és a székeket, kirakja a gázpalackot és a grillt és a szabad ég alatt sütnek-főznek, véletlenül sem a zárt térben szenvednek. Reggelizni is a szabadban reggeliztünk és nem az autóban, mint a fenti reklámképen. (Ja és a fenti reklámkép ügyesen van fotózva, a valóságban sokkal szűkebb a hely és sokkal közelebb van minden mindenhez. A szekrény alja kétarasznyira van a gázrózsa lángjától, hiába tűnik akkorának a távolság a reklámfotón.)

S minden kempingben ott vannak a telepített sátrak és a mobilházak.

A révfülöpi kempingben is 24 négyzetméteres, háromhelyiséges, légkondis, mindennel felszerelt mobilház napi 25 ezer forint. Egy lakóautóhoz képest egy palota, hat rendes ággyal, nagy hűtővel és négyrózsás gáztűzhellyel, rendes saját fürdővel, a teraszon asztallal és székekkel. (A lakóautó után napi 15 ezer forintot fizettem a kempingnek és a közös vécébe és tusolóba jártam ennyiért, csak az összehasonlítás végett.)

De ha ez kevés, napi 45 ezerért 40 négyzetméteres luxuslakosztályt bérlek. Még mindig olcsóbb, mint a lakóautó plusz a kempingdíj.

Megkérdeztem a német turistákat, akik az egyik ilyen ház teraszán üldögéltek, azt mondták, mindennel meg vannak elégedve. Az ágyak újak, minden tiszta és jól működik. Jóformán semmit nem kellett hozniuk, egy kisautóval leszaladtak idáig.

Én meg egy közel 3,5 méter magas, hét méter hosszú és két és fél méter széles szörnyeteggel közlekedtem, cipeltem magammal teljesen feleslegesen mindent, amit semmire nem használtam. Plusz hoznom kellett kempingszékeket és asztalt is. Kilencvennel repesztettem az autópályán, s folyamatosan korrigáltam, mert a nagy szél mindig belekapott a behemót hatalmas testébe.

A feleségem kitalálta, hogy menjünk el egy kalandparkba a környéken, de mondtam, hogy felejtse el. Az még hagyján, hogy cipőkanállal tudtam beállni a parcellára a parkoló autók és a fák miatt, hogy nincs az a parkoló, amiben meg tudok állni egy ekkora autóval, de még nagyon kell arra is figyelni, hogy csak olyan úton menjek, ahol a négy méter magas buszok és a teherautók is járnak, mert egyébként a belógó fák ledarálják a lakóautó tetejét. Mellékutcákban nem is az utat nézem, hanem a fákat, nehogy valamelyik lekapja az autó tetejét. S megfordulni vagy befordulni sem tudok akárhová, egy közel hétméteres, széles monstrum gyorsan elakad egy kanyarban. Bementem egy mellékutcába és nagyon úgy nézett ki, nem jövök soha onnan ki, mert annyi fa lógott be combvastagságú ágakkal. Tolatni pedig felfelé az emelkedőn, a kanyargós, egyirányú szűk utcán kellett volna. Levert a víz rendesen.

(Vannak kisebb lakóautók, amiben csak ágyak vannak és néhány rakodórész, tulajdonképpen átalakított hagyományos méretű kisbuszok. Azok mobilisabbak, azokat valószínűleg sokkal könnyebb használni, mint az ilyen nagy batárokat. Azokkal még talán el is indulnék európai felfedező túrára és direkt örülnék a vécé és a többi sallang hiányának, sőt lehet, hogy még a négykerékhajtást is próbára tenném. Kár, hogy a fenti videóban szereplő felszereltségű autó listaára 30 millió forint felett van, annyit meg a legtöbb ember egész életében nem költ nyaralásra.)

Hát ennyit a mobilitásról. A környező boltokba is gyalog jártam, hiába jöttem úgymond autóval és ekkora döggel nem mentünk sehová a környéken sem. (Ha tovább maradunk, a közelben pár dolgot megnézhettünk volna, de szigorúan csak kerékpárral.) S azt is nehezen hiszem, hogy egy ilyen méretekkel rendelkező monstrummal bárki bemegy az erdőbe és úttalan utakon csapat a vadonban. Mint mondottam, még a mellékutcák is komoly kihívás elé tudják állítani az autót.

Kérdezgettem a lakóautósokat mi a jó ebben. Nem igazán tudták megmondani. A legtöbbjük már idén lefoglalja a jövő évi kempingjeit, sőt még a megszokott parcellát is, tehát szó sincs arról, hogy úticél nélkül kalandoznának a vad hegyekben és ott alszanak, ahol éppen rájuk esteledett.

Ha ismeretlen helyre mennének, ott lenne a lehetőség, hogy nem tudják, milyen minőségű a kemping és az ott elérhető mobilházak. De ez ma már az internet korában nem egy nagy kihívás, ezer értékelést lehet olvasni minden kempingről, még azt is el lehet olvasni, kapható-e korpás kifli a kemping kisboltjában. Ezért kár magammal cipelni egy teherautóban a saját megszokott (bár általában nem túl kényelmes) ágyamat.

Előre le is tudom foglalni a szállásokat, sőt akár ki is tudom fizetni és akkor biztos lesz helyem. Vagy legalább megnézem a kemping oldalán, van-e szabad telepített sátor vagy mobilház. Ha nincs, felkeresem a neten az útba eső következő kempinget és ott megnézem a foglaltságot. Szezonban üres parcella sincs a jobb kempingekben, ha nem foglaltunk előre, akkor lakóautóval sem vagyunk előrébb. Ennyit arról, hogy a legelső kempingben bármikor megalszok egy lakóautóval. Bármikor, ha jó előre lefoglaltad. A révfülöpi kempingben már most sok száz foglalásuk van jövőre.

Nem túl nagy munkával előre meg lehet tervezni és szervezni egy egész hónapos körutat is kempingről-kempingre.

Ha pedig tényleg a vad hegygerinceken kalandoznék, ott nem lenne sok gondom a vécével és azzal se, ha két napig nem tusolok. Ezért megint csak kár ezeket magammal cipelni. Mellesleg mindig az a végső érv, hogy a lakóautóval el lehetne menni távol a civilizációtól, de szerintem nem tévedek sokat, ha azt mondom, hogy a nagyméretű lakóautók (és lakókocsik) 98%-a még soha nem ment le az aszfaltútról és alig-alig éjszakázott egy kempingen vagy lakóautó-camperen kívül. A kempingekbe az emberek 90%-a lakóautóval vagy lakókocsival megy, az annak a természetes közege. Az átlag német vagy holland lakóautós keresztülautózik Európán, hogy aztán három hetet töltsön valamelyik kempingben. Amit lakóautó nélkül is gond nélkül megtehetne.

Ha pedig egy tizenmilliós vagy huszonmilliós lakóautót veszek vagy bérlek, akkor kempingre is biztos van napi 40-80 euróm, tehát nem spórolási okokból akarok lakóautóval menni. (Bár sok villanyautós is megveszi a drága autóját erőn felül, aztán sorban áll az ingyenáramért, hogy valamicske visszajöjjön a sokmilliós kiadásból. Lehet, hogy lakóautósok is vannak olyanok, akik ugyanezért vadkempingeznek, nem tudom.)

A vadkempingezés egyébként szinte mindenhol tilos Európában.

Szóval nem szippantott be magával ez a lakóautós kultúra. Biztos, hogy minden tízezredik vásárló bejárja az ilyen autókkal egész Belső-Ázsiát vagy Dél-Amerikát két éven át, meg jó néhány, aki hónapokra elmegy, hogy bebarangolja a svéd vadont, de a többi csak nyáron megy el vele a jól bevált kempingjébe két hétre, amit már előtte évben lefoglalt, hogy biztos a kedvenc parcelláját kapja.

De a gyerekek tényleg élvezték és a kemping is jó volt. El mertük őket engedni egyedül, körbe-körbe kerékpároztak a lezárt kempingben, csúszkáltak a csúszdán, játszottak a játszótéren, bandáztak a többi gyerekkel. A kempingnek saját strandja volt, ahová csak le kellett csattogni a papucsban, törölközővel a honunk alatt.

Úgyhogy jövőre is megyünk, vagy ebbe, vagy egy másik, hasonlóan minőségibb kempingbe. Esetleg nézünk egy olasz vagy osztrák kempinget.

De mobilházba megyünk és normál autóval. A kerékpárjaikat vagy levisszük a tetőcsomagtartón vagy bérlek ott egy hétre 12 ezer forintért gyerekkerékpárt. Mert nekem nem hogy venni, de bérelni sem éri meg a lakóautókat.

S ilyenkor szoktak jönni a kérdések, hogy most erről miért kellett írni.

Mert én örültem volna, ha minderről hamarabb tudok és olvastam volna valahol egy ilyen véleményt is a sok áradozó teszt mellett, hogy micsoda mérnöki csoda egy ilyen lakóautó. Hogy olcsóbb bérelni, mint vásárolni és hogy túl sok szükség nincs is lakóautóra. Sokan mások is lehetnek ezzel így, mert ha nem így lenne, nem lenne rengeteg eladó 1-2 éves lakóautó néhány ezer kilométerrel, sok millió forintos bukással.

Persze lehet ez egy jó hobbi, az egyik ismerős család is vett egy használt lakókocsit és évek óta boldogan mennek azzal kempingezni évente kétszer. Nemhogy autót a lakókocsi miatt választanak, hogy elég erős legyen, de még az új házuk vásárlásánál is az egyik alapszempont volt, hogy be tudjanak állni a lakókocsival és tudjanak neki fészert építeni. (Az erősebb autó felára, a lakókocsi miatt kialakított kapu és beálló valószínűleg többe került, mint maga a lakókocsi.)

De nem is költöttek rá két-három milliónál többet, így ez tényleg hobbi és nem hóbort lett a számukra. (Igaz, ezt az összeget nagyon könnyű feltornázni az elősátorral, az elősátor elé rakott kiülővel, kempingasztallal, székkel, kemping szekrénnyel és cipőtartóval, meg a többi kellékkel.) Nem racionális döntés, de tudják finanszírozni és élvezik. Ugyanígy lehet egy 3-4 milliós lakóautó is nem racionális döntés, de anyagilag is vállalható hobbi.

S igen, biztos vannak olyanok, akiknek ez az élete, hogy a vadont járják egy hétméteres szörnnyel és élvezik, hogy mindig náluk a tusoló meg a vécé. Nem vagyunk egyformák.

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram