Lesz még építőipari szakember 15 év múlva?
Van egy generálkivitelező jóbarátom, ő írt nekem levelet a mai cikkel kapcsolatban.
Mivel érdekes témát feszeget, gondoltam, megosztom veletek is. Nem pénzügyi téma, de fontos meglátás.
Bár csak egy alapos házfelújításon estünk át idén, azt kell mondjam, hogy igaza van. A mai “szakik” nem értenek a szakmájukhoz, csak láttak valakit, hogy ő hogyan csinálja és azt utánozzák. Csak vakszerencse kérdése, hogy mennyire utánozza jól, vagy akitől elleste a dolgokat, az tudta-e, mit miért csinált, vagy ő is már csak az “élet iskolájában” tanulta meg a szakmát.
Nem csak kőműves meg ács van sok ilyen, de villanyszerelőből is a harmadik javította ki, amit az első kettő brutálisan elbarmolt. Pedig villanyszerelő nem lehet akárki, ahhoz még végzettség is kell. Akkor mit várunk egy kőművestől vagy házszigetelést vállaló szakitól?
Huszonéve a szakmában van (és egyébként nagyon szépen dolgozik, de ezt csak zárójelben), úgyhogy van rálátása a piacra.
Ennyi bevezető után következzen a levele. (Ami eredetileg egy gyorsan megírt magánlevél, ezt vedd figyelembe.)
Tényleg tervezhetetlen anyagilag egy építkezés ebben az inflációs környezetben, de az anyagár emelkedések szerintem a kisebbik probléma hosszú távon.
Amit én sokkal gondnak látok a jövőre nézve:
(Mivel ’99 óta generálkivitelezőként benne vagyok, pont a “pályafutásom” közepén kaptam telibe a 2008-as válságot, amikoris leállt minden építőipari tevékenység 5-6 évre.)
Amire sokan nem gondolnak az az, ha most megint megáll az építőipar 5-6-7 évre, akkor könnyen lehet, hogy örökre vége. De legalábbis nagyon hosszú időre…. Talán évtizedekre.
Azok a szakik, akik valóban tanulták a szakmát még iskolában, azok a kőművesek, akik tudják alkalmazni Pitagorasz tételt, azok az ácsok, akik tudják, hogy a szarufa hosszát melyik szögfüggvénnyel kell kiszámolni, stb, na azok a szakik már szinte mind ötven év felettiek.
Ha ők kiesnek a következő években az építőipar leállása miatt, elhelyezkednek portásnak, árufeltöltőnek, nem fognak 60 évesen visszaállni az építőiparba.
És nincs utánpótlás.
Sajnos a borsodi, szabolcsi, erdélyi, ukrán “szakik” nem szakik.
Betanított munkások. Olyanok, akik láttak már építkezést, nagyon jó esetben egy igazi szaki mellett dolgoztak pár évet.
De nincs tudásuk sajnos. Azt hiszik van, de valójában csak utánoznak valamit, amit láttak mástól. Ha rosszul látták, vagy rosszul emlékeztek, akkor sajnos azt.
Eladják magukat, de ha rákérdezel egy sarokvasalásra, hogy azt hogy csinálná vagy miért így csinálta, az a válasz, hogy “mert így szoktuk”. Ez a válasz nem válasz…
A mai tizen-huszonéves, de sajnos már a harmincas korosztálynak sem perspektíva az építőipar. Nyilván nem egy álom a segédmunka, de tény, hogy a gépészeken kívül egyik szakágban sem látok fiatalokat. 30 alatt senkit.
35 felett van egy-két gépész, villanyszerelő, de lapátot fogni 40 év alatt annyira ciki lett az elmúlt 15-20 évben, hogy kihalt az építőipar…
Pedig jó dolog az építőipar, és ha ügyes vagy, szépen dolgozol, van némi vállalkozói vénád akkor keresel annyit, mint egy középvezető.
Na ezt az okfejtést lehetne folytatni még jóóóó sokáig 🙂
A konklúzió pedig a cikkedre reagálva: Ha most nem építkezel, könnyen lehet, hogy később már nem fogsz, mert nem lesz szakember. Sokan nem hiszik el, de szerintem ez lesz.
Eddig a levél. Érdekes felvetés. 2008 után is nagyon sokáig gond volt, hogy mindenki, aki értett az építőiparhoz, kiment Németországba dolgozni, mert itthon megállt az élet. Ehhez még jön az, amit a levelében említ, hogy ma már utánpótlás sincs, legalábbis hozzáértő utánpótlás.
Nem lehet az embereket maguktól megmenteni, felőlem akkor csinálja. Az a baj, hogy sokan 2-3 lépést akarnak átlépni az egzisztenciális fejlődésben. Ma még céges albérlet, holnap 30 éves korra meg 2 beállós családi ház agyig adósodva. Így nem lehet.
Aztán meg lehet nézni az amúgy is nagy dugók mekkorát nőttek az elmúlt 2-3 év alatt a Budapestről ki-be vezető utakon.
Aztán megy az önigazolás, hogy nem gáz 1.5 órát utazni oda, majd vissza és tök normális, hogy este 7-kor ér haza a csodálatos kertet élvezni. (főleg ilyenkor télen lehet egy élmény délután 4-től sötétben).
Elhiszem, hogy mások vagyunk, felettem inkább legyen szomszéd, minthogy 2.5-3 óra legyen egy napi munkával kapcsolatos utazás.
Szoktam mondani, hogy azért nincs családi házam, mert abban nőttem fel. A mai napig ömlenek bele a milliók X évente a karbantartásba/fejlesztésbe. Van jobb helye a pénzünknek.
Gyerek nincs, de ha lenne, akkor ott a park, meg a tó 50 méterre. Nem kell ház, hogy jaj legyen neki udvar.
Helyezd át kérlek, ha lehet.
Sajna nem lehet. Másold át nyugodtan, utána itt törlöm majd.
Nőknek is. 🙂 Erdekes, hogy milyen megvetoen néznek rám, pedig emancipáció van. Nem csak a felsővezetesben kell az arányokat javítani, hanem lentebb is.
Egyébként az epitoiparban is sok kész dolog van már. Már házat is lehet lapraszerelve kapni, mint egy bútort.
Persze egyes szakipari munkákra továbbra is szükség lenne
Nálam egy huszonvalahány éves illető (és csapata) végezte a melléképületek bontását és udvarrendezést. Nem tudta, hogy hogyan kell kiszámolni a nettó összeg és a 27%-os ÁFA alapján a bruttó összeget.
Én sem vagyok akadémikus, de a kollégák világmegváltó véleményt hallgatni 1-1 út során vagy napközben fájdalmas volt.
Többek között ezért hagytam ott a munkát, az ilyen környezet rendkívül destruktív.
15-20 éve ciki volt szakácsnak meg felszolgálónak tanulni, ma meg úgy hívják őket, hogy chef, barista, bartender.
Amíg reggelente a brigádok retket hagyva maguk után cigizgetnek a dohányboltok környékén, délután meg megy a cigi+sör kombó, én sem küldeném a gyerekemet ebbe a környezetbe. (Tudom, hogy van normális építőipari munkahely, de a fenti az általános, amit egy mezei átlagember lát)
Egyre rosszabb oktatás, eü, tervezhetetlen már a rövid táv sem. A minap olyat mondtam, amit soha nem gondoltam volna magamról: a jelenlegi helyzetben 1 gyereket mernék vállalni, ha. Nincs gyerekorvosi ellátás, ovivező ismik mondják, h örülnek, ha csoportonként van 1 szakképzett óvónő (szintén többségben 50+), alsós tanár, (gyerek)szakorvos stb.
De pl. kályhás, asztalos, festő, villanyszerelő már jobb helyzetben van.
Elárulok egy titkot: ez minden szakmában így van, ahogy írod is.
Egyre kevesebben lesznek az elhivatott szakemberek, akik éveken keresztül megszerzik a szükséges tudást és tapasztalatot valamihez.
Ha lélegzik felveszik.
Aki ennél többet tud, általában az lesz a vezető, így még egy ember kiesik a termelésből. 🙂
Nyílván ennek rengeteg oka van. A munkaerő hiány, pl az említett rétegekben, amit félig a kormány teremt, hiszen saját maga dolgozói rétegét nyírbálja azzal hogy felveszi a -máshová alkalmatlanokat- határvadásznak, rendőrnek, meg katonának hogy forradalom idején legyen aki védi a tisztelt urakat. (Tisztelet a kivételeknek, akiknek meg velük kell együtt dolgozni…)
Hadd menjen az adó a fizujukra ha már a stadionok felépültek Átalakult a közmunka tulképp.
De legalább a népesség fogy, így nem kell annyi orvos
Ezen meglepodtem. En meg azt latom az ismerettsegi koromben hogy az utobbi idoben szinte mindegyik fiatal no vagy mar ovodapedagogus vagy annak tanul (21-33 kozottiek). Van amelyik angol van amelyik nemet nylevvel egybekotve. Azert szerencsere vannak szakmak amiben eleg jo az utanpotlas, de az valoban nem a ketkezi munkanal szokott lenni.
Szerintem egyebkent ott lett elrontva az egesz, hogy a szakmunkaskepzokbe gyakorlatilag nem azok kerultek akiket erdekelt egy-egy szakma, hanem azok akiket mashova (gimi, szakkozepiskola) nem vettek fel mert rosszul tanultak vagy epp nem lehetet fegyelmezni oket. Ha oda bekerult egy ertelmes diak akkor sajnos az is lezullott… De a felnott kepzes se sokkal jobb ahogy hallom… csak a papirt adjak meg, bejarni ne kelljen. De olyanok az oktatok is sokszor…
Ezekkel sokan nem találkoznak, két okból:
Egyrészt nem olcsón dolgoznak, a szomszéd Pistabá festő-burkoló-villanyász polihisztorral nem tudnak és nem is akarnak versenyezni árban.
Másrészt sokan nem is hírdetnek, nekem több éve csak ajánlásokból jön megrendelés, vagy meglévő ügyfél új ingatlana, stb.
Érdekes módon a blog szerzője is megégette magát a kontárokkal, pedig van “nagyon szépen dolgozó” építőipari ismerős…
Csak éppen nem ért rá pont ezért hónapokra előre…
Nekem az irodai munkából kezd elegem lenni, ezért sokat asztaloskodom és villanyt szerelek (ez utóbbiról papírom is van). Azt kell mondjam, leszámítva a port és a koszt, ezerszer jobb!! Bár nem érzem, hogy értenék hozzá, aki látja a villanyos / asztalos munkáimat, nagyon tetszik nekik. Egy ügyes, precíz szaki szerintem gyönyörű és maradandó dolgokat tud alkotni.Nő a népesség, fogy a jó munkaerő. Mi történik? Nem értem.
persze nyilván az lenne a legjobb, ha lenne tanárból meg orvosból is ugyanígy penge utánpótlás… szerintem az is baj, hogy a mai 20as évei elején, vagy azelőtt járó mit lát? orvosként kidolgozod a beled, és tudjuk milyenek a körülményeid, tanárként lóf*szt nem keresel, építőiparban dolgozni kell esőben szélben napon, a programozók meg dobálják a millás fizukat, tehát elmész programozónak (és tökre meg is értem)
az tuti hogy elég fura világ felé robogunk, kíváncsi leszek mi lesz 🙂
Amikor már túl sok pénz van forgalomban, inflációt okoz.
Erre a bankárok megemelik a kamatot, megnő a kölcsönök törlesztő részlete, bedőlnek a kölcsönök.
A bankárok harmad áron megszerzik a kölcsönök fedezeteként szolgáló ingatlanokat. Az adósokból koldusok lesznek.
A megemelt kamatok miatt nem épülnek új ingatlanok, az építőipar leáll, a cégek szétesnek, a szakik szakmát váltanak, vagy külföldre mennek. Szétesik a magyar építőipar.
Amint látható, mindenki nagyon rosszul jár, kivéve a bankárokat.
És ez így rendben van, mert a dolgozó emberek csak azért élnek, hogy a bankároknak jó legyen!
Ja, a bankárok. Meg a tuggyukkik. Írd át a bankárokat kormányra és jegybankra és akkor nagyjából igaz lesz.
A bankok nem alkotják a kamatokat, csak alkalmazzák.
https://kiszamolo.hu/a-minsky-pillanat/
2022-11-17 at 19:04
“De legalább a népesség fogy, így nem kell annyi orvos” ezt szarkasztikusan, igaz? most léptük át a 8milliárdot
Igen, szarkasztikusan, csak másképp: Röhej hogy amíg mindenhol nő, addig itthon FOGY még a sok csok-baromság ellenére is.
.
De ott lehet hagyni a “jól fizető” munkahelyet és megmutatni a tutit 😉
A mai negyvenesek (mint én), akik a hetvenes években születtek, kétszer annyian vannak, mint a mai fiatalok. 1975-ben 194 ezer gyerek született, 1997-ben ennek már csak a fele, és azóta még annyian sem.
És, a gimnáziumokban ugyanúgy feltöltik a létszámot, mint annak idején. Csak annak idején 4,5-ös átlaghoz mér protekciót nézett az ember, ma 3,8-cal is be lehet kerülni.
Így aztán meg lehet nézni, hányan maradnak a szakképzésre, és azok is milyen szintűek (funkcionális analfabéták amúgy).
Kb. 15-20 éve már erősen leromlott a diákanyag a szakképző iskolákban.
Magyarországon az olcsó munkaerő miatt idetelepült multik vannak, 10-20-30 éves lefingott-épphogyéletbentartott gépekkel. Amit külföldön nyugaton (az anyavállalatnál)
egy 3 éves robot rak össze, azt Kecskeméten a Teri néni, havi bruttó 370-ért. Ne izgulj, még egy jó darabig nem fogják lecserélni Teri nénit egy 800 milliós robotra…
Kb ennyit az automatizációról…
(Napi szinten járom a gyártócégeket gépipari mechatronikával foglalkozó beszállítóként, sajnos tudom mit beszélek. Kriminális a helyzet. Ebben az országban kb annyiban ki is merül az automatizáció, hogy az 5 éve ki nem takarított gépszekrényben van egy PLC, és akkor legalább már nem relés vezérlés van, itt Mo.-n már ez is nagy szám…)
A hivatásváltás legnehezebb része az volt, hogy teljesen megváltozik az ember identitása, ugyanis van egy ilyen általánosan elterjedt hiedelem, hogy aki nem végzett egyetemet, nem szellemi munkát végez, annak a kognitív képességei sokkal rosszabbak, mint az értelmiségi társaiké.
Szokatlan, hogy “csak” egy szaki vagyok, akit első blikkre mindenki műveletlennek tart, illetve lenéz és csak néhány percnyi beszélgetés után derül ki, hogy igazából nem azért vagyok szaki, mert lusta voltam az iskolában, hanem mert tudatosan döntöttem, hogy ez leszek. A mai 30 alatti generáció szerintem ezért nem tanul szakmát, még akkor sem, hogyha tudja, hogy 3-4-szer akkora fizetést kapna a munkájáért cserébe.
A nepesseg fogy, eleg kemenyen. Es nem ugy fogy,h az ertelmesebbje marad.
A kivandorlas mellett ott van meg a korfa is mint problema. Az x generacio utan osszeszukul a korfa, igy egyre kevesebb embernek kell megoldani a meglevo feladatokat.
Es ezek minden teruleten meg fognak mutatkozni.
Arrol mar ne is beszeljunk,h az osszeszerelouzemekbe nem kivalo szakembereket varnak, igy az oktatas szintje is ehhez van belove.
Aki szép vagy akár horror építési megoldásokat akar látni, azok nézzék meg a Szakiellenőr youtube csatornát.
Ha már ennyi cikk volt építkezés témában, szerintem lehetne róla is egy bejegyzés. A reklámért nem fizet nekem senki 😀
youtube.com/@SzakiEllenor
Aki nem tett félre ebben az időszakban az magára vessen.
Személy szerint kitartok egy 10 éves válság után is.
A 2008-as buliban csaladban epitesi vallallkozo teljesen 0-ta magat, csaladja is rament. Valas stb. Vmeddig huzta es tobbet nem hajlando epitoiparban dolgozni. Pedig nem csinalta rosszul a munkait. Mi lesz 15ev mulva? Szaki se lesz, meg mostani ujepitesu kecok is elporladnak addigra:) csak a hitel marad..
De kész ház ide-oda, hibajavítás készen nem lesz, az a gondolkozós, találgatós, próbálgatós dolog, nem pedig a polcról levevős. Volt olyan hibám hogy random, 1-3 havonta éjjel fáziszárlat, felnyomták és működött tovább minden. 1 év kellett hozzá, de meglett. Na kész megoldás erre biztos hogy nincs. Szóval nincs jó megoldás.
youtube.com/watch?v=chUS9o89ptU
Mindenki azt akarja megtanulni, hogy ezt így vagy úgy kell, de nem érdekli, hogy miért. Így viszont nem tud előre meg nem tanult helyzetben döntést hozni, jó döntést meg végképp.
Erre szoktam mondani, hogy mindegy, hogy 5 vagy 50 lépésből áll, ha csak előre ismert helyzetek vannak benne, akkor az betanított munka és a hozzáadott értéke alacsony.
Mérnök karon jönnek az “így szoktuk” meg így volt a könyvben érveléssel. Még csak cikinek sem érzi, hogy így nem lehet indokolni. A zh-kat úgy igyekeznek megoldani, hogy begyakorolják, de nem értik igazán.
Ez egy ilyen korszakos jelenség.
Az viszont lehet, hogy az öregedés miatt az igény az orvosokra lassabban csökken, mint a népesség.
A legtöbb projekt az alsó 30% elküldésével gyorsulna, és javulna a minőség.
Én idén fejeztem be a villanyszerelő tanfolyamot, van szép bizonyítványom is, de abból a társaságból nem sok emberre bíznám rá a saját házam szerelését. (Magamra se.)
Elmélet: Általános meg középiskolai matek/fizika/kémia átismétlése plusz néhány extra dolog. A társaság 90%-a az Ohm-törvényt nem tudta megtanulni és felfogni, hogy a milli valaminek az 1/1000 része a kiló meg az 1000x.
Gyak: Kizárólag azt a 4 feladatot gyakoroltunk, amit a vizsgán is kérdezhetnek. Ezeket bárki megcsinálta volna a végére csukott szemmel is, de bármi máshoz közünk nem volt.
A vizsgán volt olyan akitől csak annyit lehetett kérdezni, hogy hány volt van a konnektorban, különben megbukik.
A bizi osztásakor meg annyit mondtak, hogy egyelőre legyünk alázattal a szakma iránt és lehetőleg senki ne alapítson egyből egyéni vállalkozát.
2 nézzétek meg pl katartban vagy az emírségekben, de részben igaz ez az usa-ra is, nincs helyi szaki, importálják a dolgozókat innen onnan, indiában van 1,4 milliárd ember akinek a 90%-ának szerintem nem derogálna itthon egy építőipari stb. szakmunka.
3 elég sok helyen jártam már a világban, van egy olyan jelenség (szerintem), hogy a top minőség akár építőiparban nagyon kis rétegnek fér bele, a világ egyes helyein amiket láttam 4-5 csillagos jónevű szállodákban… az itthoni festőket ilyenekért nem dicsérnék meg, minket egy kicsit elkényeztettek a jó szakemberek régebben… meg kell majd szokni
2000 környékén, amikor vállalkozóként pofára zuhantam, 4 évig tartott, hogy találjak munkahelyet. Pedig az általatok dicsőített “gondos és érdeklődő” voltam egész életemben és kicsi cégnél kerestem, nem a “gonosz” multinál. Ahol egymásra találhattunk volna, ott meg az a fránya bér, még a “zsebibabával” is csak surolgatta a minimumot … A legszebb az volt, mikor preciziós munkánál a sebességet kérték számon 🙂 Így lettem multinál speciális hibaelhárító rendszermérnök. Attól speciális, hogy lehetőleg a jelentkezés előtt kell a hibát elhárítani :). (Innen mondjuk amikor fizetésemelést akartam a minap, kitettek, de a nyugdíjig megoldottuk a bérezésemet és kaptam még plussz 3 hónapot, munka alól felmentve, tök jó, ez egy MÁSIk történet).
Összefoglalva:
Nem, nincs igény a gondos, hozzáértő szakikra, esetleg max. 25 évesig 20 év gyakorlattal, minimálbérért 😀
Egész családom építőiparban (szakmunkában) dolgozott, gyerekkoromban (25 éve) jártam nagybátyámmal (kőműves vállalkozó) építkezésekre. Egyedül ő értett hozzá, és felügyelte az iszákos segédek munkáját. Többi családtagom hozzáállása volt: jóvanazúgy… Pedig ugyanannyi energiájuk lett volna normálisan megcsinálni, és értettek is hozzá. Régen sem volt másképp, az emberiség kb 10%-a képes/akar normális munkát végezni minden szakmában. Nincs ma sem kevesebb szakember, csak éppen ma 4 millió autó jut 4 millió háztartásra.. Nő a jólét, nyakra főre osztogat(t)ják az “ingyen”hiteleket, a kereslet nem tud lépést tartani a munkakínálattal.
Ma is vannak jó szakemberek, fiatalok is, mint régen. Sőt, érdemes megnézni a YT-on a szoci munkásokról felvett videókat! “Idegrendszerem nem kívánja a munkát”…
Nem kell aggódni, a világ halad.
és igen, nagy probléma, hogy van egy jelentős piaci rés, amit a szabolcsi, borsodi (nem szabadkimondaniszármazásúak” nem hajlandóak betölteni! Csak az államon él****ködni. Mert a munka és tanulás b****s. És mert könnyebb arra hivatkozni, hogy a szegénységben nem lehet még egy 2-3 éves szakmunkást sem elvégezni, ahol ma már tényleg csak a szakmát kell megtanulni, nem irodalmat, nem biológiát… És mert erről sem szabad beszélni. (Érdemes megnézni LL Junior Partizán interjúját, ahol végre valaki elmondja, hogy nem babusgatni kéne őket, hanem keményen fellépni, és úgy edukálni.)
Szóval ne mondjuk, hogy nincs szakember. Van szakember, és lehetne több is arányban a kereslettel, csak hátsz… erről sem szabad beszélni, mert azonnal (…) Van munka? Van. Van lehetőség felemelkedni normális munkával? Van. Akarat és hozzáállás nincsen.
“de pl a programozó szakma én úgy látom nem hígul, sőt nagyon pengék a “fiatalok”, a huszon egykét éves szakemberek”
????
Amíg az IT területen dolgoztam évekig próbálkoztunk azzal, hogy ha már a városban van olyan “egyetem”, ahol van programozó képzés, hogy onnan veszünk fel fiatalokat. Nem sikerült.
Minden évben elhozta a tanár hozzánk előadások keretein belül bemutatókra a céghez őket, lássák hogy néz ki egy komolyabb szoftver fejlesztése stb. Már a kérdéseiknél látszott, hogy a nagy arc megvan, de a kérdést sem tudták értelmesen megfogalmazni.
A felvételi megbeszélésekre összeraktunk egy feladatsort, töltsék ki azt először. Jöttek sorra a diplomás programozók, de az eredmények láttán 90%-uk elköszönt, mondván nem felelünk meg az ő elvásásaiknak 🙂 Önálló munkavégzést, probléma megoldó készséget, esetleg programozó tesztelést elvárni tőlük?!
Mivel
– nincs már működő egészségügyi rendszer,
– a nyugdíjakat is már hitelből fizetik,
– közművek felülvizsgálatára, karbantartásra sem költenek,
– nincs működő gazdaság (helyette teljes kiszolgáltatottság),
– oktatás színvonala már 60 éve elavult,
– az erkölcsi- és értelmi színvonal nagyon alacsony szinten van, semmiféle javulás nem várható.
Értelmes ember nem marad Magyarországon.
Maximum a szolgalelkűek, illetve a gyengébb képességűek, valamint az érzelmi függők.
Mivel Magyarországon nincsenek jelen a kulcspozíciókban igazi államférfiak (tisztesség, tehetség, szakértelem), helyette az ostoba és szolgalelkű csőcselék van évtizedek óta hatalmon, ezzel az ő szintjükre lezüllesztve a Magyarországon maradt népesség legnagyobb részét, így biztosra vehető a további “erózió”, silányság.