A jó kérdések segítenek megtalálni a helyes válaszokat
Nagyon gyakran azért nem jutunk előre az életünk valamelyik területén, mert nem tudjuk feltenni azokat a kérdéseket, amik megválaszolásával letisztulna előttünk, mit is szeretnénk.
Mit várunk el egy párkapcsolattól, egy munkahelytől vagy karriertől, vagy bármi egyébtől? Ha megtalálod a helyes kérdéseket (és azokra a választ), máris tisztábban látsz, mit is szeretnél és hogyan tudnád elérni.
Milyen kérdések segíthetnek téged a pénzügyekben? Vannak alapkérdések, amik általánosságban segítenek tisztázni a pénzzel való kapcsolatodat és vannak konkrét kérdések is, amiket érdemes megválaszolni.
Néhány ilyen általános kérdés a következő:
– Elégedett vagy az anyagi helyzeteddel? Ha igen, miért igen, ha nem, miért nem?
– Ha jelenleg nem vagy elégedett, hogy érzed: rajtad áll, hogy változtass rajta, képes vagy rá, csak időbe telik vagy kilátástalannak látod a helyzeted, erőn felülinek tűnik, hogy megtaláld a megoldást?
– Ha a pénz nem számítana, mit csinálnál legszívesebben az életedben? Azt, amit most is, vagy azt biztos nem, soha többé nem csinálnád, ha nem lenne muszáj. Valami magasztos célnak élnél, ha nem kellene pénzért dolgozni, vagy csak léteznél és élveznéd, hogy semmit nem kell csinálnod?
– Mi tenne boldoggá, ha nem érzed most magad annak? Ennek megszerzésében segítene, ha több pénzed lenne?
– Mi a legfontosabb célod az életedben? A pénznek ehhez van köze?
– Befolyásolja az önértékelésed, hogy az emberek mennyire tartanak anyagilag sikeres embernek? Mennyire szorulsz rá más emberektől jövő elismerésre, hogy pozitív énképed legyen? Ha drága dolgot veszel (például drága autót), ezért teszed, vagy teljesen hidegen hagy, ki mit gondol rólad?
– Mi a legnagyobb anyagi jellegű félelmed? Nyomorúságos nyugdíjas évek, munkaképesség és így a jövedelem elvesztése, lecsúszás, elszegényedés, vagyontárgyak elvesztése hitelek miatt?
– Ha most minden vagyonodat elveszítenéd, hogyan reagálnál rá? Úgy éreznéd, hogy a vagyonoddal együtt mindened elveszett, még az életed értelme is, vagy túltennéd magad a veszteségen és örülnél annak, ami megmaradt a vagyonon kívül?
– Gondolj három emberre, akiket ismersz és szeretnél olyan anyagi helyzetben lenni, mint ők. Mi lehet a titkuk, vajon az út, ahogy eljutottak odáig, neked is járható lenne? Ha nem, képes lennél változtatni, hogy ez ne így legyen? (Például továbbtanulással, vállalkozás indításával.)
– Mikor voltál a legboldogabb az életedben? A(z elegendő mennyiségű) pénz léte vagy nem léte közrejátszott ebben? S amikor a legboldogtalanabbnak érezted magad?
– Mi a véleményed a gazdag emberekről? Semleges a velük kapcsolatos érzésed, szeretnél közéjük tartozni vagy szerinted minden gazdag csalással szerezte a vagyonát?
– Mit szeretnél, hogy eszébe jusson az embereknek rólad a halálod után? Miről emlékezzenek meg, amikor rád gondolnak? Ehhez van köze a pénznek?
– Mi volt a három legnagyobb hiba, amit eddig az anyagi életedben elkövettél? S mi volt a három legbölcsebb döntés?
– Mi volt az a vásárlás, amit nagyon megbántál és mai ésszel már biztos nem követnéd el még egyszer?
– Mi volt a legutolsó rossz pénzügyi döntés, amit elkövettél és miért tetted?
– Mi volt a legjobb pénzügyi tanács, amit a szüleidtől kaptál (ha egyáltalán) és megfogadtad-e?
– Te vajon jó példa vagy a gyerekeidnek? Adsz nekik jó pénzügyi tanácsot és az életed követendő példa előttük?
– Ha tudod, hogy változtatni kell az anyagi életeden, miért nem tetted még meg? Lustaság, halogatás, félelem, kishitűség, nem vagy biztos abban, hogy tényleg változni és változtatni kell?
– Az igazán fontos dolgokra költöd a pénzed?
Vannak olyan kérdések is, amik szintén fontosak, de sokkal inkább egy-egy tényre koncentrálnak, mintsem az egészre, például: Meddig élnék meg munka nélkül a tartalékaimból? Ha meghalnék, a családom rendben lenne anyagilag? Mennyit takarítottam meg az elmúlt évben? Előre léptem anyagilag az elmúlt három évben? Felkészültem időarányosan a várható nagyobb kiadásokra, mint autócsere vagy lakásfelújítás? és még sok hasonló kérdés. De ezekről majd egy másik bejegyzésben.
Ha neked is vannak jó kérdéseid, vagy jó válaszaid a kérdésekre, a hozzászólásokban írd le.
Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.
Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 40 ezer forint.
20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.
-A drága autó mindegy, de sírni az audiban azért kényelmes
-A gyereknevelés boldogsága/minősége nem a pénzen múlik, de azért jobb ha egy elit suliba jár, meg telente Svájcban síel
-Ha elvesztenék mindent nem zavarna, de azért ne vesszen el.
-Ha elvesztem a munkám hát elvesztem, de azért ne vesszem el.
1. Nem. Akkor lennek elegedett, ha nem tenne ki az idom nagy reszet anyagi dolgok miatt valo aggodas es sakkozas, ha csak a nagyobb dolgokkal kene szamolgatni hogy megengedhetem-e a csaladomnak.
2. Rajtam (is) all, karrierepitessel tervezessel, ot-tiz even belul el szeretnek erni egy felsovezetoi poziciot es a mostani berem legalabb ketszereset. Ezt nem latom lehetetlennek de mindenesetre nagyon neheznek.
3. Nem azt amit most az biztos 🙂 A gyerekeimnek szentelnem az idom legnagyobb reszet, emellett utazgatnek, vilagot latnek, nyelveket tanulnek, stb. Ez az egyik legnagyobb fajdalmam anyagilag, hogy mire ejutnek odaig hogy elerjem azt hogy ne kelljen gurcolni es legyen vegre tobb idom a csaladomra addigra mar keso lesz mert felnonek a gyerekek 🙁 ez az az almom amit sajnos nem tudok elerni, mert idogep kene hozza
folyt kov.
5. a csaladom, hogy nekik biztonsagot es jovot tudjak nyujtani. Igen.
6. Nem. Sose erdekelt hogy masok mit gondolnak, hidegen hagy.
7. a lecsuszas, hogy egyszer megcsuszunk es maga ala temet a lavina.
8. egyelore nincs vagyonom szoval eleg nyugodtan. de ami van, ha azt el is veszitenem talpraallnek es elolrol kezdenem, nem vagyont, hanem csak idot veszitenek vele.
9. hat ha en azt tudnam hogy jutottak oda, akkor nyilvan meg is tudnam csinalni 🙂
10. Mikor a gyerekeim szulettek )
11. Nem tudom, igazan boldogtalan meg sose voltam. Aggodo, stresszes, ideges az igen, de boldogtalan nem.
12. Semleges. Tanulni akarok toluk elsosorban. Ugy gondolom, hogy ha valaki oda jutott ahova, az vagy a sajat erdemebol tortent, vagy (folyt)
13. azt szeretnem hogy a csaladom ugy emlekezzen ram mint aki lehetove tette hogy biztonsagban anyagi gondok nelkul eljenek, aki mindent megadott nekik es aki szerette oket.
14. hitelek. roviden: elorehozok olyan dolgokat amiket meg nem engedhetnek meg magamnak. Ha ma elek ugy mint holnap elhetnek akkor abbol elszegenyedes lesz, ha ma ugy elek mint tegnap elhetnek abbol pedig gyarapodas. Ezt kene jobban szem elott tartanom.
15. nem kaptam, ok se ertettek hozza 🙂
16. igyekszem)
17. mert idobe telik, nem egyik naprol a masikra, de dolgozom rajta
17. munka nelkul semeddig, max egy honap, pont emiatt van az orokos stressz meg aggodas, es ezert is akarom novelni a beveteleket hogy tartalekot tudjak kepezni.
18. Igen, mert van eletbiztositasom, egy olyan csalad ahol egy vagy egy jelentos kereso van ezt egyszeruen nem felejtheti el.
19. meg nem tudok megtakaritani (egy alap nyugdijmegtakaritason es a gyerekek nevere szolo megtakaritasi szamlan kivul persze, mert ezek megvannak, egyelore minimalis havi osszegekkel, a nyugdijon kb kethavi, a gyerekeken pedig mindharomen egy-egy havi keresetemnek megfelelo megtakaritassal)
20. Igen, nott a fizetesem es epp most valtok munkat.
21. Nem, epp ez a bajom, mindig elkezdek felretenni es amint szemmel lathato az osszeg paff beut egy varatlan kiadas es elmegy aztan kezdhetem elolrol.
22. Autom nincs, sajat lakasom nincs igy ez egyelore nem tema.
Sajnos 56 évesen már nem tudom megkötni a kiszámolós csoportos biztosítást, pedig ez egy jó választás lenne. Tudnátok javasolni túlkorosoknak is köthető hasonló terméket?
Az a baj, hogy az emberek többsége ezeket soha nem fogja feltenni magának.
A boldogság és a pénz kapcsolata érdekes. Aki anyagi biztonságban él, azt szerintem nem igazán teszi boldogabbá a több pénz. Az anyagi biztonság elérése azonban boldogabbá teszi az embert.
Mivel mindenem megvan amire a mindennapi eletben szuksegem van, nem koltok draga dolgokra, igy a nalam joval fiatalabb kollegak nem ertik, hogy miert teszek magasrol arra, hogy ha nem jon a bonusz, miert toltok tobb idot egy szamomra fontos projekttel, megha az fel is emszti az idot a plusz penzt jelento celok helyett.
5 evvel ezelott teljesen maskepp letem, engem is jobban hajtott a penz. Azota viszont tortentek olyan dolgok az eletemben, ami miatt atsulyozodtak a fontos dolgok az eletemben.
Másrészről a munkám meghaladja a gyerekkori álmaim, szeretem csinálni, jó munkatársakkal vagyok együtt, sikeres is csapat.
Nem tudok 3 olyat, akinek az anyagi helyzetét el szeretném érni; azt tudom, hogy a sajátunkban mit szeretnék 5 éven belül és ahhoz tervezek. Mások helyzetében pl. benne van a családi támogatás, másféle lemondás, ami nekem pl. nem menne….
Esetleg egy amolyan “szilveszteri különkiadásban” szívesen olvasnám Kiszámoló véleményét a Douglas Adams-féle cipőgyártási eseményhorizontról.
teljesen megértelek. ahogy idősödünk / leszünk tapasztaltabbak mindig máshol lesz a hangsúly az életünkben.
ez szerintem teljesen normális.
Ez egy durván komoly kérdés, és kevés emberrel találkoztam aki jól tudott volna válaszolni rá. A legtöbben -ideértve önmagam- nem tudják mihez kezdenének az életükkel ilyen helyzetben. A többi kérdés is érdekes, de inkább önismereti jellegűek mind (na nem mintha az nem kellene a pénzügyi tudatossághoz).
Elnézést az off-ért, de a szükség nagy úr.
A fővárosban lakást hosszú távra kiadó, tételes költségelszámoló Bérbeadó maga is bérel lakást a főváros egy másik kerületében (vagyis technikailag nem másik településen). A kérdés, hogy a saját fizetendő bérleti díjával csökkentheti-e ekkor a jövedelmét a költségelszámolás keretében, vagy sem? Pontosítja ezt valamelyik jogszabály?
Előre is köszi!
A hozzászólásom a témához: lehet, hogy a pénz nem boldogít, de a hiánya általában és előbb-utóbb boldogtalanít, az tuti.
“Ha a pénz nem számítana, mit csinálnál legszívesebben az életedben?”
Szerintem még több pénzt – csak éppen olyan dologgal, amivel most nem tudsz foglalkozni, mert még számít a pénz / nem akarod kockáztatni… 🙂
Nézd meg mit csinálnak a milliárdos csemeték: hajtják tovább, építik tovább a birodalmat.
Nyilasi: valóban sokaknak fent lehet a rossz döntések listán…
Érdekelne, vajon mi lett vele. Durva, ha valaki ennyire aktív, amíg megy a szekér, aztán amikor befürdött, akkor meg teljesen eltűnik. Bár lehet, hogy csak jogos önvédelemből, sok embernek sok millió forintja bánja a makacsságát…
Még mindig posztolja a macskas kepeit… csak most a Face-n! 🙂
Szamomra nagy tanulsag volt, hogy a pszihe (ego) szerepe milyen rombolo tud lenni a befektetesi folyamatban…
on: ugyanez felmerul azokkal a bizonyos “jo kerdeseknek” a megvalaszolasaval kapcsolatban is… hajlandok vagyunk-e oszinten megvalaszolni azokat? legalabb magunknak… keszek vagyunk- e szembenezni a diagnozissal? es megtenni a szukseges lepeseket a valtozas, a valtoztatas erdekeben?
Mit csinálnánk, ha pénzért nem kéne dolgoznunk: egyetértek a hozzászólókkal, hogy a társadalom döntő többsége nem tudja, vagy csak unatkozna, de azért szerintem vagyunk itt jó páran, akiknek már a tervei is kész vannak, és nem a még több pénzszerzésre vonatkoznak – függetlenül attól, menyire valószínű, hogy önerőből teljesítjük a feltételt.
Erre amúgy szívesen olvasnék válaszokat; mivel ez annyira intim, hogy szemtől szembe még azoknak a legjobb barátoknak, családtagoknak sem merem feltenni, akiknek a jövedelmét egyébként tudom… (meg persze a válaszul adandó pontos időtartam minden hónapban megváltozhat, meg sokan nem is értik meg a kérdést, vagy a fontosságát). Nekem, mikor legutóbb augusztus 31-re kiszámoltam, 4 év 2 hónap volt (a nyugdíjmegtakarítások likvidálását is beleszámolva, ami jelen életkoromban jogszabályba ütközik).
Tisztelt Kiszámoló!
Küldtem levelet pénzügyi tanácsadásra való jelentkezésre.
Szeretném itt is jelezni, hogy továbbra is várom válaszát.
Köszönöm
Van ugye a kiszámolós életbiztosításom, ami szép és jó. Viszont azon gondolkodtam
Ez a kiszámolós életbiztosítás bármikor megszűnhet? Előállhat olyan helyzet, hogy megszűnik a csoport (kiszámolónak már nincs kedve, inkább nyugdíjba megy…), vagy a biztosító mondja fel? Vagy mondjuk, azt mondja a biztosító, hogy engem nem biztosít tovább, mert csak?
Ez azért lenne kellemetlen, mert ha ez például 10 év múlva történik, akkor sokkal nehezebben fogok tudni egy másikat kötni (és drágább is lesz), mert öregebb leszek. Biztosítás meg kb. életem végéig kell(het).
Ha „simán” kötök egy kockázatit máshol, direkt a biztosítóval és felvesznek, akkor onnan nem dobnak ki amíg élek/fizetem a biztosítást?
Akkor is olcsóbb, ha 60 éves korodig fizeted a Kiszámolóst és utána 5 évig még egy drágábbat, mintha eleve most kezdesz egy drágábbat.
Elvileg előfordulhat, hogy a biztosító évfordulóra felmondja a szerződést, de egyrészt nagyon jó a kárhányadunk (eddig 2,5 év alatt 2,9 milliót fizetett a biztosító, ez félhavi díjunk… ) másrészt már kész erre is a megoldás.
Nem akartam Kiszámoló a közvetlen e-mail címedre írni a következő témával kapcsolatban, mert nem tudom, hogy azt csak a tanácsadásra jelentkezésre használod-e.
A minap kaptunk egy tájékoztató levelet a Fundától és aggódunk a feleségemmel, hogy ez nem-e azért lett kiküldve, hogy a későbbiekben így védjék magukat, hogy az OBA ennyi embert már nem tud kártéríteni és így jártunk.
Íme a levél:
kepkezelo.com/images/0xxcqplqa203r3o8aagl.jpg
Amúgy tervezzük, hogy nyár elején elmegyünk egy tanácsadásra Hozzád, de hátha ez többeket is érint és mi sokadik olvasatra sem fogtuk fel, hogy mi van a sorok között.
Amennyiben úgy gondolod nyugodan töröld ezt a hozzászólást májusban remélhetőleg úgy is találkozunk, addig meg fizetjük a Fundát.
““Meddig élnék meg munka nélkül a tartalékaimból?””
Nekünk ezt megválaszolni eléggé megnehezíti, hogy tartalékaink egy részét 2 apartmanként működő lakás jelenti.
Ha munka nélkül akarok megélni, abba az apartman kiadás már egyértelműen nem fér bele, de a hosszú távú kiadás vajon még belefér vagy az már munka?
Vagy azzal számoljak, hogy piaci áron eladom a lakásokat és beteszem a “bankba”?
Akkor viszont érdekes kérdés, hogy a “bank” alatt lekötést értek 0,1%-kal, PMÁP-ot 3,5%-al, vagy MOL részvényt, ami bárhol lehet a -80 és +80 skálán a következő néhány évben?
2018-12-14 at 06:59
A 2018-as év első 10 hónapjának összes kiadása (átlag, nem medián 🙂 ) alapján, 13,4 évig. De ez persze folyamatosan változik, ahogy változik a forint árfolyama (eurós és USDs befektetéseim is vannak), illetve az értékpapírok árfolyama. De most nagyjából ennyi.
Én szegény családból jövök. Az én anyagi elképzeléseim olyanok voltak, hogy 50nm körüli saját lakás, valami kocsi (pl. egy lada, tehát egy VW vagy hasonló „prémium” eleve elérhetetlennek tűnt) és ha ezt sikerül összehozni, akkor már én leszek az élet császára, elégedetten dőlök majd hátra. 🙂
Ezt a célt szerencsére már bőven túlszárnyaltam és még 40 sem vagyok.
folyt…
Meg persze most kell szakítani amekkorát csak lehet, mert 55 évesen már nem fogok tudni karriert építeni.
Viszont valahogy nincs meg a motivációm hozzá, hogy tegyek valamit a továbbhaladásért. Talán azért mert „elérem mindent” és kényelmes így. Eközben rendesen szégyellem magam és lelkiismeret furdalásom van, hogy milyen semmirekellő vagyok, hogy csak így elvagyok a langyos vízben. Ez valahol nagy pazarlás (amit én nem tudok elviselni).
Köszönöm a választ, akkor nem variálok.
Az oldalsavban az eletbiztositashoz az van irva, hogy kortol fuggetlenul. Ez nekem most esett le, hogy valoszinu a dijra vonatkozik, nem pedig arra, hogy kortol fuggetlenul barki megkotheti.
Az oldalsavhoz egy megjegyzes meg: 5 oldalt kell legorgetni a keresohoz.
OFF
Ha még nem találtad meg : Szja törvény, 17§(5)
“Lakás bérbeadása esetén a bérbeadó magánszemély a bérbeadásból származó bevételéből levonhatja a más településen általa bérbevett lakás ugyanazon évben igazoltan megfizetett bérleti díját, feltéve, hogy a bérbeadás, illetve a bérbevétel időtartama a 90 napot meghaladja és a bérbevett lakással összefüggésben a magánszemély más tevékenységéből származó bevételével szemben költséget nem számol el, vagy az igazoltan megfizetett bérleti díjat számára még részben sem térítették meg.”
Csak másik település (akár külföld is) játszik, úgyhogy Te nem tudod levonni.
2024/I nyilvános ajánlattétel
allampapir.hu/dokumentumok/x3_5609181621507852547.pdf
A kamatprémium mértéke 1,7% p.a., azaz évi egy egész hét tized százalék.
Mire gondolok:
– a 3 általam ismert sikeres ember utánzása lehetetlen, mivel az az ő életük, nem az enyém, persze elveket el lehet lesni, de leutánozni lehetetlen,
– a sorsom nem az én kezemben van, bár nyilván nagy beleszólásom van az életem alakulásába, de ez most divatosan túlértékelt a mai egóra épülő világban,
– mivel társas lények vagyunk alapszükségletünk mások elismerése, másokkal való jó kapcsolat léte, kivéve persze a pszichopatákat, vagyis aki szerint nem számít mások véleménye, azzal valami gond van :),
– a pénz fontosságának lebecsülése is elég érdekes egy pénzügyi blogon, ahol az is kérdés, hogy hol vegyem meg az akciós tévét :)),
– szóval jók ezek a kérdések, csak hát egy kis kognitív pszichológiát még bele kellene keverni 🙂
“…cipogyártási eseményhorizont…Próbáltam ráguglizni”
Pl.
anzdoc.com/douglas-adams-vendegl-a-vilag-vegen.html
10. fejezet
De szerintem közgazdasági szempontból nem olyan nagy szám ez a cipőgyártásos történet. Csak részben fedi a valós folyamatokat.
A könyv viszont jópofa. Érdemes elolvasni. A színvonala közelít a Galaxis útikalauz stopposoknak-hoz.