Meg akartam írni Henry Ford történetét, akinek a legjobb befektetése az volt, hogy a munkásai bérét megduplázta, így évente sok millió (akkori) dollárt keresett azon, hogy gyakorlatilag megszűnt a fluktuáció a cégnél és nőtt a termelékenység. Előtte évente 3 és félszer az összes munkás kicserélődött a monoton, fizikailag megterhelő és nem jól fizetett munka miatt, a dolgozók 10%-a mindig betegszabadságon volt, az újak betanítása is egy vagyonba került, ez egycsapásra megváltozott, amikor az ipari átlag dupláját kezdte el adni a dolgozóinak.
A Telekom appban találtam egy kupont a Perplexity AI pro verziójához (keresd meg te is), gondoltam, kipróbálom, mit tud a Perplexity és azon belül is a pro verzió. Eddig nem nagyon estem hanyatt a mindenféle AI teljesítményétől, leginkább csak a rizsázásban és a szócséplésben voltak jók, maximum a guglizást lehetett vele kiváltani, de még azt is ellenőrizni kellett, hogy nem hülyeséget írnak-e.
A Perplexity különösen az adatok keresésében jó, de meglepett, hogy mennyire jól összeszedte a témát. Legalább 4-5 percet dolgozott rajta, de kalapot le, igényes és jól megírt lett. Elmondtam neki, hogy miről akarok írni, hogy adatok kellenek, nem csak rizsa, hogy alakult a profit, mennyi volt a költsége a munkaerő folyamatos elvándorlásának és így tovább, de a többit teljesen rábíztam.
Grafikonokat rajzolt, hatvan linket tett be, illusztrációs fotókra is gondja volt (azokat kivettem a jogdíjak miatt), amiről tudtam, de nem mondtam neki, hogy nem automatikusan járt a magasabb fizetés, azt is megemlítette.
Le vagyok nyűgözve, na.
A képeken kívül mást nem is változtattam a cikken, csak hogy lássátok, mire képes ma egy Perplexity Pro. A grafikonok, a kiemelés, a tördelés, a linkek mind az AI munkája:
Henry Ford és az $5-os napibér: Hogyan változtatta meg egy „őrült" béremelés a modern ipar történetét
A történelem egyik legmerészebb üzleti döntése
január 5-én Henry Ford egy bejelentéssel sokkolta az üzleti világot: a Ford Motor Company megduplázza munkásai bérét, napi 2,34 dollárról 5 dollárra emelve azt, miközben a munkanapot 9 óráról 8 órára csökkenti. A Wall Street Journal „osztályárulónak" nevezte Fordot, míg mások „szocialistának" bélyegezték. Az igazság azonban az volt, hogy Ford nem jótékonykodott – üzleti megfontolásból cselekedett, és döntése az ipari termelés egyik legsikeresebb költségcsökkentő intézkedésévé vált.[1][2][3]
A futószalag-gyártás forradalma, a Highland Park üzem átalakulása
1913-ban Henry Ford bevezette a mozgó futószalagot a michigani Highland Park üzemben, ami drámai változást hozott az autógyártásban. A chicagói húsfeldolgozó üzemek „szétszerelő soraiból" inspirálódva Ford megfordította a koncepciót: ahelyett, hogy a munkások mozogtak volna a termék körül, maga az autó haladt a soron végig, és minden munkás egyetlen, ismétlődő feladatot végzett.[4][5][6]
Az eredmények lenyűgözőek voltak. Egy Model T összeszerelési ideje 12,5 óráról mindössze 93 percre csökkent. Ez a hatékonyságnövekedés lehetővé tette, hogy Ford drasztikusan növelje a termelést: 1909-ben még csak 10 660 autót gyártottak, 1916-ra ez a szám 501 462-re ugrott.[1][7][8][4]
Az ár demokratizálása
A futószalag nem csak a termelési időt csökkentette – a költségmegtakarítás révén Ford folyamatosan csökkenthette a Model T árát:
A Ford Model T árának alakulása 1908–1925 között. Az ár 850 dollárról 260 dollárra csökkent a hatékonyságnövekedésnek köszönhetően.
A Model T 1908-ban 850 dollárba került, amikor a versenytársak autói 2000–3000 dollárt kóstáltak. 1925-re az ár mindössze 260 dollárra esett – inflációval korrigálva ez körülbelül 3800 mai dollárnak felel meg. Ez tette lehetővé, hogy az autó az átlagos amerikai család számára is elérhetővé váljon.[7][9][10]
A futószalag árnyoldala: a munkaerőválság
A 370%-os fluktuáció katasztrófája
A futószalag azonban súlyos árat követelt a munkásoktól. Ami korábban képzett kézműves munka volt, az egyszerű, ismétlődő, monoton feladattá degradálódott. A munkások, akik büszkék voltak szakértelmükre, hamarosan unalmassá váltak a gépies folyamattól.[1][11]
Az elégedetlenség számokban is megmutatkozott. 1913-ban a Ford fluktuációs rátája elérte a 370%-ot. Ez azt jelentette, hogy a vállalatnak 50 448 embert kellett felvennie ahhoz, hogy átlagosan 13 623 fős munkaerőt tudjon fenntartani. Márciusban egyetlen hónap alatt több mint 7300 munkás hagyta el a céget.[12][13][14][1]
A hiányzások aránya elérte a napi 10%-ot, ami azt jelentette, hogy minden nap 1300–1400 tapasztalatlan pótmunkást kellett bevetni. Egy kortárs megfigyelő megjegyezte: „A Ford Motor Company eljutott odáig, hogy hatalmas gyára van, de nincs elég munkása annak működtetéséhez".[13][15][12]
A fluktuáció költségei
Stephen Meyer becslése szerint minden új munkás betanítása 35 dollárba került Fordnak. Az 52 000 felvett munkással számolva ez 1 820 000 dollár veszteséget jelentett évente – mai értéken körülbelül 46 millió dollár.[12][16]
De a közvetlen költségeken túl a magas fluktuáció más módon is sújtotta a vállalatot:
Az $5-os napibér bevezetése
A döntés háttere
Ford 1913 októberében már próbált változtatni: 15%-os béremelést vezetett be és racionalizálta a fizetési struktúrát. Ez azonban nem bizonyult elegendőnek – a fluktuáció novemberben és decemberben ismét megugrott.[13]
A végső döntés gyorsan született. Ford és alelnöke, James Couzens 48 órán belül határozták el a drámai béremelést. 1914. január 5-én bejelentették, hogy január 12-től a minimális napibér 5 dollár lesz – több mint a duplája a korábbi 2,34 dollárnak.[1][11][17][18]
A feltételek
Az $5-os napibér nem automatikusan járt mindenkinek. A program hivatalosan „nyereségrészesedésnek" minősült, és több feltételhez kötötték:[11][2]
Ford létrehozta a Szociológiai Osztályt, amelynek felügyelői a munkások otthonába is ellátogattak, hogy ellenőrizzék életkörülményeiket. A jogosultsághoz tartózkodni kellett az alkoholtól, nem lehetett családon belüli erőszak, tisztán kellett tartani a lakást, és rendszeresen spórolni kellett.[2][11]
Az eredmények: Egy „őrült" döntés megtérülése
A fluktuáció összeomlása
Az $5-os napibér hatása azonnali és drámai volt:
A Ford munkaerő-fluktuációs rátája 1913–1915 között. A 370%-os fluktuáció 16%-ra csökkent az $5-os napibér után.
Egy éven belül a fluktuáció 370%-ról 16%-ra zuhant. A hiányzások aránya 10%-ról 2,5%-ra csökkent. Az elbocsátások 90%-kal estek vissza 1913 márciusa és 1914 márciusa között.[19][20][15]
A termelékenység robbanása
A stabilabb munkaerővel Ford 40-70%-os termelékenységnövekedést ért el. A vállalat 1914-ben napi szinten 15%-kal több autót gyártott, mint 1913-ban – miközben körülbelül 14%-kal kevesebb munkással és rövidebb munkaidővel dolgozott.[13][19][15]
Paradox módon a Model T alváz gyártási költsége csökkent 1913 decembere és 1914 decembere között, annak ellenére, hogy a béreket megduplázták. A magasabb bérek által generált megtakarítások – alacsonyabb betanítási költségek, kevesebb termelési kiesés, jobb minőség – több mint ellensúlyozták a közvetlen bérköltség-növekedést.[13]
A profit megduplázódása
A pénzügyi eredmények önmagukért beszéltek:
Ford Motor Company profitja 1912–1916 között (millió dollárban). Az $5-os napibér bevezetése 1914 januárjában történt.
1916-ra Ford éves profitja elérte a 60 millió dollárt – több mint kétszeresét az 1914-es szintnek. Maga Ford később így fogalmazott: „A napi öt dolláros fizetés a nyolcórás munkanapért az egyik legjobb költségcsökkentő intézkedésünk volt valaha".[19][21][22][17][23]
A béremelés valódi oka: nem jótékonyság
A mítosz eloszlatása
Sokan úgy emlékeznek Fordra, mint aki azért emelte a béreket, hogy munkásai megvehessék az általuk gyártott autókat. Ez a romantikus történet azonban matematikailag nem állja meg a helyét.[24]
A számok egyszerűek: a béremelés éves költsége körülbelül 9,25 millió dollár volt (14 000 munkás × 2,75 dollár bérkülönbözet × 240 munkanap). Ha minden Ford-munkás vásárolt volna egy Model T-t (450–550 dollár között), az összesen csak 6–7,7 millió dollár bevételt jelentett volna. Több pénzt kifizetni a munkásoknak, mint amennyit visszakapni tőlük vásárlásként – ez nem üzleti stratégia, hanem veszteségtermelés.[24]
A valódi motiváció: hatékonysági bérek
Ford döntése a modern közgazdaságtan által „hatékonysági bér" (efficiency wage) elméletként ismert koncepciót testesítette meg. Az elmélet lényege: bizonyos esetekben olcsóbb magasabb bért fizetni, mert:[15][23]
Ford 1913-ban rájött, hogy a magas fluktuáció többet költött neki, mint amennyibe a béremelés került volna. A döntés nem humanista gesztus volt, hanem hideg üzleti kalkuláció.[14][25][15]
A szélesebb hatás: Az amerikai középosztály születése
Iparági változás
Ford lépése láncreakciót indított el. Más autógyártók kénytelenek voltak követni a példáját, hogy megtartsák munkásaikat. Az alkatrész-beszállítók is emelték a béreket. Hamarosan számos iparágban terjedtek el a „megélhetési bérek", amelyek a munkásoknak többet adtak az alapvető étel, lakás és ruházat költségeinél.[11]
A fogyasztói társadalom alapjai
Az $5-os napibér hozzájárult ahhoz, hogy az amerikai munkásosztály tagjai a középosztályba emelkedhessenek. A magasabb bérek, kombinálva a futószalag által lehetővé tett olcsó termékekkel, megteremtették azt a prosperitást, amely az amerikai életmód alapjává vált a 20. században.[11][26]
Összegzés
Henry Ford futószalag-forradalma és az $5-os napibér bevezetése együttesen demonstrálják azt az igazságot, amelyet sok mai vállalat még mindig nehezen tanul meg: a munkavállalók alulfizetése nem mindig a legolcsóbb megoldás. Ford vesztesége a magas fluktuációból évente közel 2 millió dollárt tett ki. Amikor megduplázta a béreket, a költségek eleinte megemelkedtek, de a termelékenység, a stabilitás és a minőség javulása révén a profit két év alatt megduplázódott.[12][22][17]
Ford nem szentként cselekedett – üzletemberként gondolkodott. De döntése bebizonyította, hogy a munkavállalókba való befektetés nem karitatív tevékenység, hanem lehet a legokosabb üzleti stratégia. Ahogy maga Ford megfogalmazta: „Az alacsony bérű üzlet mindig bizonytalan... A napi öt dollár fizetése az egyik legjobb költségcsökkentő lépésünk volt".[13][19]
⁂
