Brexit: eljött a világvége

A britek kilépési szándéka az Unióból megrengette a piacokat. Az összes újság olyan főcímekkel jelent meg, hogy “Soha nem látott esés a világ tőzsdéin”, “Történelmi mélyponton a londoni tőzsdeindex”, “A legrémisztőbb dolog, ami a piacon történik”, “Az eddigi legnagyobb kétnapos esés a bankrészvények piacán” és ehhez hasonló hírek.

A brit kilépés még okozhat hosszú távon akár kellemetlen meglepetéseket is, de az is lehet, hogy az Unió régen várt megújulását hozza el a döntés. A befektetők idegessége miatt lehet, hogy tovább olvadnak az árfolyamok, főleg azért, mert 2009 óta nem volt lényegi korrekció a piacokon.

Azonban néhány ábrával szeretnék segíteni, hogyan értelmezd a szenzációhajhász fejléceket.

A londoni tőzsdeindex alakulása (megjegyzem, tegnap már emelkedett bő 2%-ot):

london

Ugyanott van a “brutális beszakadás” után, mint volt év elején.

Nézzük meg az árfolyam alakulását 2012 eleje óta:

london2

Tényleg eljött Armageddon az elmúlt négy év árfolyama alapján? (Bónusz: számoljuk meg, hány a mostaninál nagyobb esés volt az elmúlt négy évben.)

“Ütik a bankpapírokat, hatalmas esés a banki árfolyamokban az egész világon”:

bankindex

Ahhoz képest még mindig jobban állnak, mint év elején.

“31 éves mélyponton a font árfolyama.” Ez a megállapítás csak dollárban igaz és nem kicsi részben a dollár erősödése és az amerikai kamatemelési várakozások is benne vannak.

Valóban esett a font árfolyama, de nézzük meg az angol font-euró árfolyamát az elmúlt öt évben:

font

Tényleg itt az utolsó ítélet a font piacán? Ugyanott van az árfolyama, mint volt alig több, mint két éve.

Amint írtam, előfordulhat, hogy a mostani bizonytalanság miatt további esések lesznek a tőzsdéken, de ennek sokkal inkább az lesz az oka, hogy régen volt korrekció. A Brexit sokkal inkább indoka, mintsem valódi oka lesz a korrekciónak, már ha lesz egyáltalán. (Természetesen lehet hosszútávú negatív hatása a Brexitnek, ahogy lehet pozitív hatása is, de erről még semmit nem tudunk.)

Ami viszont biztos, hogy ne ülj fel a pánikvonatra, mert annak még soha nem volt jó vége. A gazdasági lapok ugyanolyan kattintásvadászok, mint akármelyik másik híroldal, ne engedd, hogy a szenzációs hírek rossz döntésekre kényszerítsenek.

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, három-négy hetenként indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en.

Share

37 hozzászólás

  • Topfly

    Brexit azért nem okozott akkora pánikot, mert benne volt a pakliban, hogy bekövetkezik. Ami ez után jön azonban, még komoly hatásokkal lehet a piacokra. Az EU-nak nem érdeke, hogy könnyen és gyorsan kiegyezzen a britekkel, mert ez másokat is kilépésre sarkalna. Ha nem lesz viszont gyors kiegyezés, akkor ennek komoly gazdasági kihatása lesz. A persze kell valami indok hogy essenek, de a dominó hatástól való félelem egyáltalán nem alaptalan és csupán a félelemnek is nagyon komoly gazdasági hatásai lesznek.

  • Családfő

    Örülök, Miklós, hogy ezt leírtad. Kevés ilyen jó példát látni.

    Az első brexit-es cikkedre is – többek között – az volt a kommentem, hogy a média ezt borzasztóan túlspirázza. A vonatkozó cikkek címét tutira olyan bullshit generátorral hozzák létre, ami a minél vészjóslóbb jelzőkre van kihegyezve. Tiszta Story magazin fílingje van már egy normál hírportálnak is. Kellenek a bal gomb klikkek, nagy a harc a fogyasztóért…

    Az igazán “jó” hír szerintem az, hogy amíg a téma porondon lesz – márpedig ki tudja, hogy egyáltalán mikor jelentik be a kilépési szándékot (bejelentik?), és akkor a kilépési folyamat vége még hol van -, addig folyamatosan él a táptalaj a katasztrófa hangulathoz. Remélhetőleg előbb-utóbb azért enyhül a hülyeség, hisz a zemberek ingerküszöbe el fog mozdulni, és mindenki már csak legyinteni fog egy-egy újabb “szenzációra”.

  • Félkifli

    Már mindenki nagyon vár egy masszív 15-20%-os korrekciót, mert ha végre túlesnénk rajta, akkor az árfolyam biztosabb támasszal indulhatna meg felfelé, ergo biztosabb beszállási pont jönne létre a korrekció által. (az már más kérdés, hogy mi a “biztosabb”), de mondjuk úgy, hogy a befektetők nagyobb lelki bátorsággal vásárolnának emelkedő trendben, korrekció után (megnyugodna a liftező pocikájuk). Ezt már annyira sokan szeretnék, hogy most próbálták a Brexit-et egy kicsit felfújni (amiben nagy szerepe volt a médiának is – péntek óta minden fontosabb gazdasági értékelés, vélemény címsorában szerepel – már unom olvasni), hátha ki tudnak erőszakolni vele egy nagyobb esést.

    Már csak az a kérdés, hogy a tegnapi emelkedés már csak egy korrekció volt az elkövetkezendő armaggedonikus esésben :), vagy tényleg ennyi volt, mindenki túltette magát rajta, és minden megy tovább a régi kerékvágásban.

  • Kiszamolo

    Topfly, nem telik el három hónap, hogy ne lenne valami világvége hír a médiában. Vagy Kína, vagy az olasz bankok, vagy Görögország, vagy Brexit, vagy valami.

    Nyár végén már itt lesz az újabb mumus, amitől rettegnünk kell, amiről ma még azt sem tudjuk, hogy létezik.

    //kiszamolo.hu/ha-rettegni-akarsz-mindig-lesz-miert/

  • tip

    @felkifli úgy érted, a tavaly augusztusi vagy az idei év eleji masszív eséshez hasonlót? Ezek nem voltak elég jók? 🙂

  • szocske

    az a baj, hogy azzal, hogy a média túltolja, valós pánikot is képes gerjeszteni.
    Meggyőződésem, hogy abban, hogy mikor van vége egy válságnak, vagy mikor kezdenek újra emelkedni az ingatlanárak, csak, hogy aktuális példákat írjak, komoly szerepe van a médiának…

    Arra gondolok, hogy ha mindenhol megírják, hogy már emelkednek az ingatlanárak, annak ellenére, hogy esetleg még alig mérhető a valós emelkedés, akkor az eladók már kevésbé lesznek alkuképesek és eleve magasabb áron kezdenek majd hirdetni.

    Szóval lehet nem olyan nagy a baj, de ha mindenhonnan az folyik, hogy nagybaj van, akkor a végén tényleg nagy baj lehet 🙁

  • Jenő

    “Brexit: eljött a világvége” – és ezt így ti ebben a formában elhiszitek? Jó, eljutottam az utolsó mondtig, ‘nem volt kattintásvadász a cím.’ 😉
    A ‘piacok’ (akármit is jelentsen ez) csak reakció, nem koherens világmagyarázat, ez ügyben inkább más, határterületek képviselőire érdemes figyelni (pl. //kiszamolo.hu/roka-fogta-csuka/#comment-81407 – az úr, azzal együtt, hogy csak egy véleményt fogalmaz meg, a Brexitet is tök jól elmagyarázta, sajnos nektek nem linkelhetem be, hisz a bloggazda számára a források ismeretlen fogalom. Mindegy, a lényeg, hogy én már egy kicsit tisztábban látok, a körülményekhez képest nyugodtan alszom, fel tudok készülni a következményekre.).

    @szocske (“az a baj, hogy azzal, hogy a média túltolja, valós pánikot is képes gerjeszteni.”) áll közelebb az igazsághoz.

  • akarki

    Nyar vegi mumus az amerikai elnok valasztas elo szele. Plusz Trump es Hillary valasztasi igeretei.

  • tinaturner

    Az FTSE100 kb ugyanott van mint múlt héten. A font/dollár árfolyam viszont hamarosan gerjeszteni fogja az inflációt(pár helyen már meg is jelent), de mondjuk elég sok ember várta már a kamatemelést is. Utsó két évben nulla infláció volt UK-ban, elvileg egészséges gazdasághoz több kell

  • pk

    Korrekt cikk Miklos. Nem erdemes nagyon ugralni, persze a “panikot” meg lehet probalni meglovagolni, ugye nagyobb a volatilitas, nagyobbakat ugral minden arfolyam 🙂

  • Oscee

    GBP azert viszi magaval EUR-t kicsit, GBPUSD grafikon boven melyebbre esett, mint mondjuk 2009-ben. GBPJPY se volt ilyen alacsonyan vagy 4-5 eve (szegeny japanok megint onthetik a penzt :))

    Persze mar korrigalnak vissza, ahogy az lenni szokott. Majd kiderul, hogy Cameron meddig huzza-halasztja a dolgokat, aztan johet a kemenykedes, izgalmas menet lesz 🙂

  • PG

    Ez a Brexit “apokalipszis” nem ütött akkorát, mint az év eleji hatalmas esés, vagy a tavaly augusztus végi:
    finance.yahoo.com/echarts?s=SPY
    Akárhogy is, most esett valamennyit, még biztos, hogy esni fog, de hullámozva is, de újra emelkedni (vagy épp rallizni) fog a tőzsde megint (tegnap kezdődött).
    Most érdemes meglovagolni az új rallit, persze aktívan figyelve a napi trendeket!
    Amíg nincs háború (vagy csőd) valamelyik fejlett nyugati országban, kontinensen (USA, EU, Anglia), és kína se mond csődöt, addig nem kell aggódni az ilyen negatív kilengések miatt, mert úgyis relatíve helyreáll a piac.

  • Nagy Vonalakban

    Azért az angol font árfolyamában még simán benne van egy 20%-os esés….aminek nem is az elhúzódó brit recesszió, hanem a skótok kiválása lesz az igazi oka…egy 300 èves status quo megszünése nem ugyanaz, mint egy 40 èves viszony felmondása….
    Mindenesetre én a skótokkal vagyok: nem szeretném, ha a hülye angolok miatt drágábban innám a kedvenc viszkimet….
    Az ír viszki meg azért nem ugyanaz, ugyebár…..:(

  • Félkifli

    @tip alig másfél hónapos, alig 11-12%-os esés masszív?

    Azért abból a szempontból tanulságos volt az utóbbi 3-4 nap, hogy megnyugodtam, az emberi természet változatlan. Kijött a Brexit híre még pénteken, el is kezdett szakadni a piac, tegnap tért magához a tömeg, hogy “jajj de hülye voltam, nincs is világvége”, erre most emelkedik a részvény és kötvény index is.

    Tényleg nem értem, ez látszólag olyan, mintha bármiféle technikai megerősítés nélkül (vagy politikai megerősítés nélkül, mert a britek még nem mondták hivatalosan, hogy kilépnek) , /a technikai indikátoroknak meg javarészt még nem volt ideje reagálni az árfolyamra/ valakik ki-be ugrálnának a piacra. Ekkora tömeg kereskedik a hírek alapján, vagy mi van? Hihetetlen.

  • Feri78

    Nagyon jó cikk, objektív.

    Idézve a régi viccet: akkor ez most jó, vagy rossz nekünk?

    Feltètelezve, hogy az Egyesült Királyság a norvég vagy svájci modellhez hasonló állapotban köt ki, nem értem, miért lenne armageddon.

    Az mondjuk biztos, hogy a britek saját magukat nagyon megszívatták, szerintem egy 3-4 év recesszió esélyes lesz nekik.

    A mi szempontunkból nézve, egyrészről kezd elzáródni az uniós pénzcsap, és szerintem ez még nem a vége. De ez jó, mert rákényszerítik a kormányt és a gazdaságot, hogy ne csak szponzori pénzből növekedjünk.

    Illetve, talán segít Juncker, Merkel ès Schulz uraknak és hölgyeknek megtalálni az elgurult gyógyszert. Mert van élwt az unión kívül is.

    Èn a magam részèről örülnèk egy kétsebességes uniónak, ahol kelet-európa gazdaságilag, tőke áramlás szempontjából része az EU-nak, de a jogi és politikai integrációnak és euròövezetnek nem.

    Egészségesebb lenne.

  • senkifia

    @felkifli :

    “Ekkora tömeg kereskedik a hírek alapján, vagy mi van?”

    Megis mi alapjan kene kereskedni? 🙂 A piac nem fogja megvarni, hogy bekovetkezzen egy esemeny, mar annak a valoszinuseget is bearazza, lasd 1-2 hettel ezelott, amikor felmeresek a pro tabort hoztak ki gyoztesnek.

  • Mrs.Columbo

    2 nap esést kivártam, utána már vásároltam..;)

  • Gábor

    Oh, anno a görögöket is temették, jósoltak Görög, spanyol államcsődöt ami magával rántja az Eu-t és az Eurot…stb.
    Az aranyat is leszólták az év elején még 800doláros árfolyamot jósoltak, ehhez képest nem eset, ha nem nőt az árfolyama.
    Ebből is látszik, hogy megbízható becsléseket nehéz találni.

  • Janos82

    @szocske :

    En emlekszem, hogy 2012ben havonta olvastam egy cikket az ingatlanpiac epp megindulo szarnyalasarol… Alig 2 evvel kesobb bekovetkezett…

  • Kiszamolo

    Én már 2010-ben is csak azt olvastam, hogy elértük a gödör alján, ideje elkezdeni venni az ingatlanokat. Kicsit árnyalja a képet, hogy az “elemzések” hátterében mindig valamelyik ingatlanos cég állt.

  • Janos82

    @senkifia :

    A hirek alapjan kereskedes se feltetlenul jo otlet:) Azzal csak felulsz a hisztire, es neha pofaraesel amikor nem kovetkezik be… Sokan vannak akik ignoraljak a hireket a dontes meghozasa elott.

  • Mr Brightside

    Miklós, szerinted mennyire esélyes az, hogy a jegybanki alapkamaton emelni fognak? Egyik pénzügy oldal szerint igen, a másik szerint meg még ez a kicsi is le lesz csökkentve 0%-ra.

  • Barna

    Mi lesz a skót, walesi, észak ír parlamenttel? Őnekik is meg kell szavazni a kilépést nem? Mert csak úgy tud kilépni Nagy Britannia, nem?. Ha meg csak az angolok akarnak, akkor előbb szépen szét kell szedni UK-t, gondolom.

  • Janos82

    @mr-brightside :

    Szinte biztos, hogy fognak emelni a kamaton… iden… jovore… vagy azutan valamikor…

    A kerdes inkabb az, hogy az EKB es a FED mikor fognak kamatot emelni. Ha ok elkezdik, akkor valoszinuleg az MNB is emelni fog.

  • kh (már nem zéró)

    Azért csak óvatosan. Eltelt pár nap a brexit óta, és a hírek már most arról szólnak hogy októberig nem lesz érdemi lépés. Pont ez az elhúzódó bizonytalanság tud a legrosszabb lenni piaci szempontból. Benne van a pakliban hogy az esés folytatódni fog a következő időszakban.

  • gaborr

    @janos82 az elméleted alapján a múltban meg úgy kellett volna működnie, hogy amikor az EKB, FED kamatot csökkent akkor mi is. De nem így volt. Sőt. Szerintem ha a fed vagy az ekb elkezd esetleg kamatot növelni mi még sokáig kb ezen a szinten fogjuk hagyni, főleg ha nem lesznek annyira EUs pénzek. Nekünk (mármint a gazdaságnak) lenne a legjobb ha emelnének, nálunk meg megmaradna ez a (szinte) helikopterpénz, még akkor is ha csökken a forint értéke.

  • Átlagparaszt

    Én sokáig a Portfólióról próbáltam meg pénzügyekben tájékozódni, amíg rá nem jöttem, hogy az csupán egy pénzügyi Velvet. Hetente legalább háromszor verték félre a harangokat, hogy itt a világvége -ezt a jó szokásukat egyébként máig megtartották-, aztán másnap meg jött az új cikk, hogy most jön a gazdasági Kánaán. Volt hogy ugyanazon a napon, ugyanazon az oldalon, egymás mellett volt a két cikk, hogy most jön a hatalmas világösszeomlás, eggyel odébb meg hogy óriási gazdasági fellendülés előtt áll a világ.
    A gazdasági előrejelzések egyébként ugyanúgy működnek, mint a meteorológiaiak. Mondanak mindenfélét, aztán valami csak bejön.

  • Bence

    Portfólión kiemelt címlapos hír volt, amikor Brexit miatt estek a tőzsdék, ma viszont alulra van eldugva a cikk, mely szerint “1,5% feletti pluszban zártak az amerikai részvényindexek
    A Brexit-veszteség több mint felét sikerült már ledolgozni.”. Ennyit erről. Tényleg pénzügyi bulvár.

  • gaborr

    @atlagparaszt nem csak a portfolio van ezzel így, hanem az összes pénzügyekkel foglalkozó média. nézd meg bármelyik másikat. emberek működtetik, ahogy a gazdaságot is. márpedig amiben nem lehet megbízni az az ember 🙂

    És ami durva, hogy vannak akik vagyonokat kezelnek ilyen meteorológus hozzáállással. Egyik embernek mondják ezt, a másiknak azt, az egyik bejön, és zsebre rakja a jutalékot, a másik meg mindegy.

  • Jenő

    @feri78
    “Illetve, talán segít Juncker, Merkel ès Schulz uraknak és hölgyeknek megtalálni az elgurult gyógyszert. Mert van élwt az unión kívül is.”

    Már most mentik a menthetőt:

    “Let’s begin with a seemingly innocent statement made by German Foreign Minister Frank-Walter Steinmeier: “Let’s keep our heads up! [We have] every reason to be proud of EU integration and to continue it…Let’s be honest. We need a more flexible EU. You’re not a bad European if you want to advance at a slower pace.” On the surface, this is a reasonable and conciliatory statement.” – Google this.

    “kétsebességes uniónak, ahol kelet-európa gazdaságilag, tőke áramlás szempontjából része az EU-nak, de a jogi és politikai integrációnak és euròövezetnek nem.”

    A “Four Freedoms of the European Union,” a tőke, áruk, emberek és szolgáltatások szabad áramlása együtt jár, többé-kevésbé Svájcban és Norvégiában is. Többé-kevé

  • Jenő

    @gabor

    “Oh, anno a görögöket is temették, jósoltak Görög, spanyol államcsődöt ami magával rántja az Eu-t és az Eurot…stb.”

    Én ‘csak’ az olasz bankcsődre várok. ‘Csak.’ Sry. ;(

    @atlagparaszt

    “Én sokáig a Portfólióról próbáltam meg pénzügyekben tájékozódni, amíg rá nem jöttem, hogy az csupán egy pénzügyi Velvet. Hetente legalább háromszor verték félre a harangokat, hogy itt a világvége -ezt a jó szokásukat egyébként máig megtartották-, aztán másnap meg jött az új cikk, hogy most jön a gazdasági Kánaán.”

    Valahol olvastam, hogy az elemzők az előző három válságból nyolcat megjósoltak, ez tetszett. Szóval pont így, néha bejön.

  • Átlagparaszt

    “nem csak a portfolio van ezzel így, hanem az összes pénzügyekkel foglalkozó média”

    Valahogy így. Inkább már csak jobbféle blogokból próbálok meg tájékozódni, például itt, az alapblogon, az én pénzemen, meg a lustaporton. Bár utóbbin újabban nagyon ritkán jelennek meg új posztok.

  • PG

    Bence, “Átlagparaszt”:
    próbáljatok meg időben is gondolkodni!
    Brexit (csütörtök) után pénteken és hétfőn zuhant a tőzsde (2 nap), nem is kicsit esett néhány részvény, 20%-ot!
    UTÁNA keddtől megint emelkedik a tőzsde.
    Szóval nem védeni akarom a Portfolio-t, de jól írták az eseményeket, igaz, hogy fél-egy nap csúszásban.
    Figyelni kell az időre, időzítésre is, legfőképpen a tőzsdézésnél (hisz másodpercek alatt változhat az irány meredeken).

  • Maxi

    Arra gondolsz, hogy túl van tolva a parázás? Nem értek egyet. Ha a politikai döntésnek ilyen következményei vannak a jelenben, mikor a valós viszonyokat meghatározó jogi környezetben, gazdasági-kereskedelmi-pénzügyi viszonyokban még semmi sem változott és jó ideig nem is fog (a britek decemberig el sem indítják az 50.-ik cikkelyt és utána is akár két éves procedúra lehet), akkor miért lenne túlzás katasztrofális hatást várni a majdani, tényleges jogi-gazdasági leválástól?

  • Jenő

    @maxi : “akkor miért lenne túlzás katasztrofális hatást várni a majdani, tényleges jogi-gazdasági leválástól?”

    Ezeket a folyóiratokat kóklerek, ún. ‘gazdasági újságírók’ írják. Egynek is emlékszel a nevére, akire komoly szakemberként tudsz tekinteni?

    Lásd még: aki nem tudja, tanítja, vagy ír róla.

  • milyen feri ba?

    a portfolio hiaba profi oldal, a hatasvadasz, clickbait “ezert o”rül most meg a vilag!4!!” es “ki nem talalnad, mi az alapkezelök legujabb kedvence!44” cimadas annyira gusztustalan hogy mar inkabb nem is olvasom. azert nem mondom, hogy a legalja, mert az a penzcentrum, amire akkor sem kattintok ha esetleg erdekelt volna a cikk/tema.

  • Gábor

    Biztos, hogy kilépnek az unióból? Egy népszavazás eredményét kötelező végrehajtani? Mi van, ha ki írnak még egy népszavazást?