Demográfiai portré 2021

Két hete jelent meg a 2021-es Demográfiai Portré, amit Gusztáv küldött át.

Ebből megtudhatjuk többek közt, hogy az elmúlt évtizedben újabb 255 ezer fővel csökkent Magyarország népessége és ideális esetben is 8,8 millióan leszünk 2050-re, de ehhez kell néhány százezer bevándorló is.

2001 óta egyedül Közép-Magyarországon nőtt a lakosság száma a belső vándorlás következtében, de ott sem jelentős a növekedés 2011 óta.

2050-ben már 47 idős személyt kell majd eltartania 100 aktívkorúnak, vagyis minden dolgozónak a saját és gyerekei ellátásán túl egy fél nyugdíjat és az ahhoz tartozó egészségügyi ellátást is ki kell majd termelnie.

A legpozitívabb forgatókönyv szerint sem fogjuk soha elérni a csökkentés megállításához szükséges 2,1 gyerek/szülőképes korú nő termékenységi rátát, ideális esetben is csak az 1,7 körüli értékig fogunk eljutni.

A legmagasabb a gyerekvállalási kedv Észak-Magyarországon (1,79 gyerek/nő), a legalacsonyabb Közép-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon, mindössze 1,3-1,36, ez szinte semmit nem nőtt 2001 óta, amikor is 1,2 volt az érték. (Az országos átlag 1,31 volt 2001-ben, vagyis nagyot nyílt az olló a gyerekvállalási kedvben az ország különböző részei között és nem a fejlettebb régiók előnyére.)

Észak-Magyarországon szülnek leghamarabb a nők, átlagosan 27,6 évesen, Közép-Magyarországon szülnek a legidősebben, átlagosan 31,5 évesen.

További érdekes adatok, modellezések a fent belinkelt tanulmányban.

Share

245 hozzászólás

  • Hopp Júlia
    A hely pedig ahol kézmosás nélkül végez az orvos császármetszést nem más mint a dicsőített Szent Imre kórház, nem valami porfészek ha vki azt gondolná. Amikor visszafeküdtem a kórházba, hogy mégse pusztuljak el, a szemem láttára ütött (!) a kezére a prof. az orvostársának mint valami hülyegyereknek hogy már megint (ahogy mondta) kesztyű nélkül ér a sebemhez. Nem lett következménye.
    Ahogy annak sem hogy két évvel korábban ugyanitt a gyereket vágták meg szikével, soha nem fog elmúlni a sebhelye. Felépültünk jól vagyunk, de ne mondjátok hogy ez a normális és ezért kell magánkórházat fizetni. Semmelweis Ignác forog a sírjában.
  • egyszervolt
    A muszlim bevándorlás jó eséllyel az én nyugdíjas koromra eltörli a korábban ismert európát. Lehet majd választani az iszlám európa, az orosz/kínai rabszolgaság, egy faji háborúval sújtott amerika között, vagy meg lehet próbálni egy nálunk is rasszistább ázsiai országba emigrálni. Ezt a folyamatot valószínűleg a liberális ideológiákkal még fel is gyorsítják a nyugati világban. Ha eddig a pontig nem lesz vallásháború, akkor majd ezt követően dől el az iszlám világ és az orosz/kínai vonal között a bolygó sorsa. Senki ne ringassa magát illúzióba, a föld teljes történelme a háborúzásról és egymás kiírtásáról szól. Amint felborul a jelenlegi törékeny egyensúly, és erősebb pozícióba kerül valamelyik fél, azonnal kezdődik újra/folytatódik ami most egy rövid időre szünetelt (bár ez is csak nézőpont kérdése, az öldöklés sosem állt le igazán ). Ez ellen most még az utolsó pillanatban tudunk tenni.
  • Blend Ahmed
    “Ha az emberek elpusztulását származási alapon kívánod: ez nem más, mint vegytiszta fasizmus.”

    Egy apró lábjegyzet: fasizmus nem egyenlő nácizmus. A kettő összemosását a szovjeteknek köszönhetjük, hogy túllépjenek egy apró problémán:

    – Hadnagy elvtárs, miért lőjük egymást a németekkel, hiszen mindketten szocialistának hívjuk magunkat?
    – Még egy ilyen kérdés, Ivan Ivanovics, és könnyen Szibériában találhatja magát!

  • Joy
    A gyári melós szülei, nagyszülei is melósok voltak, ott van előtte a generációs példa, hogy munkából élnek. A putriban meg az ott látott, segélyből elő példát követik.
    Természetesen könnyebb azt mondani, hogy menthetetlenek és negligálni a problémát.
    Ha már demográfia a téma, adódik egy párhuzam a felvetésseddel, hogy a romák nem akarják a változást, a tanulást és a munkát:
    Nem lehet, hogy aki nem szeretne gyermeket, az ugyanúgy nem szeretne változtatni, tanulni és többet dolgozni? Hiszen a gyermek felneveléséhez mindhárom készségre szükség van.
  • Omnisapient
    Köszi a linket, szeretem, amikor saját szememmel látom a számokat és én vonhatok le következtetést. Az én következtetésem az, hogy a ráta egyértelműen javult Magyarországon 2010 és 2018 között, de még így is elmarad a német és cseh számoktól. A franciáké pedig a mesésről a vágyálom szintjére csökkent. A folyamatot értékelve azt gondolom, hogy az irány jó, de még bőven van hova fejlődni. Csehektől és németektől mért látszólag kis lemaradásunk hosszú távon sokkal nagyobb súllyal bír, mint az ábra mutatja. A növekedés érdekében elköltött pénzeket alighanem hatékonyabban is el lehetett vagy lehetne költeni.
  • jami
    Ha egy gyerek nem születik meg, akkor ott több döntés nincs. Ha megszületik és nem tetszik a gazdaság/társadalom/akármi – akkor ott van döntési helyzet. Ha máskor nem, majd dönt a gyerekem felnőttként.
    Ha nem akarok gyereket, hát nem akarok. De azért ne, mert milyennek az adott városban az emberek egymással? Főleg, ha már van gyerek, akkor a testvéréről döntök idegenek miatt. Igen, nagyon sok rossz testvéri viszony van, ami sokszor a szülők hibája, létezik nagyon nem kompatibilis tesópár is. De ott a lehetőség arra, hogy jobb legyen majd, mikor felnőttek. (Vagy semmilyen.)
  • kelet
    “2050-ben már 47 idős személyt kell majd eltartania 100 aktívkorúnak, vagyis minden dolgozónak a saját és gyerekei ellátásán túl egy fél nyugdíjat és az ahhoz tartozó egészségügyi ellátást is ki kell majd termelnie.”

    Nem jo a kovetkeztetes. Ha 100 aktivKORUra jut varhatoan 47 nyugdijas, akkor az nem 100 dolgozot jelent. Az aktiv koruaknak csak egy resze “dolgozo”. A tobbi iskolas, foiskolas, gyes/gyed-en van, munkanelkuli, stb, es a maradek a “dolgozo”.

    Jelenleg Magyarorszagon, ha jol tudom, kb 60% lehet az aktiv koruakbol a “dolgozok” aranya, es ebben benne van az allami munkahelyeken es kulfoldon dolgozo millios nagysagrendu “dolgozo” is.

  • Zsu92
    Az oroszok fogynak, nem értem miért hozod fel őket.
  • Zsu92
    vissza kell vágni a gyes-gyed éveit, valószínűleg előbb-utóbb meg kell lépni valakinek. Nyugaton sincs hosszú gyes-gyed.
  • Hopp Júlia

    Azt tudod hogy Magyarországon nincsen annyi bölcsődei férőhely ahány gyermek megszületik? Bizony, pedig ez nem egy nagy matekfeladvány. Ezért úgy jut be aki, hogy könyököl. Franciaországban a bölcsődei gondozó a társadalom egyik legrangosabb elismert tagja ahova magas iskolázottság kell, cserébe nem csak presztízst, hanem rendes fizetést is kap. Tudtad hogy nálunk bölcsődei és óvodai dajka nyolc általánossal lehet bárki (+2 hó okj)? Ennek megfelelően vannak feltöltve ezek a munkahelyek. Azt tudtad hogy a kisgyermek személyisége három éves koráig fejlődik a környezeti hatásokkal és ott egyszer és mindenkorra lezárul?
    Szerintem sem oké a hosszú gyed. De miért nem létezik ebben az országban részmunkaidős szellemi munka? Részmunkaidő a mekiben és az auchanban van és ennyi. Miért néznek rám minimum ocsmányul ha félnégy helyett négykor érek az oviba a gyerekért? Folyt.
  • Hopp Júlia
    Folyt: Miért kell ezekkel a rendszerszintű problémákkal minden egyes kisgyermekes családnak egyénileg megküzdenie?!
    Bárki tudja ne habozzon megosztani tudását, kérem.
  • QTT

    Néha eszembe jut és akkor nagyon elszomorodom ezen. Elkeserítő, hogy teljesen globálisan gondolkodva, mint emberiség ennyi év alatt csak ennyit tudtunk kihozni a létezésünkből. Hogy amióta ember él a Földön a szó szoros értelmében nem nagyon telt egy egyetlen olyan perc sem az idők során, amikor valahol a bolygón ne háborúzna/öldökölne éppen valaki.

  • dioc

    „Várok vmi linket. Ne vmi nlc, vagy blikk színvonalút. Ha az emberek elpusztulását származási alapon kívánod: ez nem más, mint vegytiszta fasizmus. Ha osztály alapon kívánod a népírtást, akkor az meg nettó kommunizmus.”

    Tessék:
    worldometers.info/co2-emissions/co2-emissions-by-country/

    A népirtás egyébként minek kapcsán került elő? Lemaradtam esetleg valamiről?

  • Zabalint

    Meg mondjuk a az oroszoknál arányaiban sok muszlim él, nagyobb arányt tesznek ki, mint az EU-ban, a közép-ázsiai szövetségeseiknél meg még több.
    Mostanában nagyon nagy divat lett a bevándorló muszlimok miatt Európa, és általában a nyugati világ végét vízionálni, de gyanús, hpgy ez ugyanannak a folytatása, mint mikor a dekadens, rothadó nyugatozás volt. Vannak problémák, de az illiberália világ problémái még nagyobbak. Pl. oroszoknál még az utódlás is nagy kérdőjel, mert nyilván Putyin sem él örökké. Kína pedig erősen függ a nyugati világtól.
  • jami
    ha már politálunk: a liberalizmus jó dolog, próbáljon meg valaki vidéken jó státuszú állást keresni most úgy, hogy nem veszi fel a keresztény mázat. A liberalizmustól épp elindult Európa jelentős része a vallás felé és onnantól nincs jó és rossz vallás, max. kevésbé térítőbb és elnézőbb… Polarizálható vele elég rendesen és bármikor a nép.

    Itthon lassan olyan a helyzet, hogy jobban járok pl. Izrellel, ahol egyértelműen kívülálló vagyok, mert kezd nagyon elegem lenni abból, hogy nem kritizálható, ha egy politikus, ha megszentelteti az irodáját, mert máris keresztyén ellenes leszek…

  • umate
    @hopp-julia: azt gondolom tudod, hogy a munkáltatónak törvényi kötelessége részmunkaidőben alkalmazni a gyerek 3 éves koráig…hogy ez alól ki milyen indokkal bújik ki az egy dolog, de a feleségem is 24 órában dolgozik, 3 teljes napot, a gyerek ennyit van bölcsiben.
  • Sokember
    Most akkor te is csak mástól várod a segítséget, és semmi akaratod, hogy te magad megtaláld a választ? Nem bonyolult pedig, ott van leírva az eredeti kommentben, amire válaszoltál: a fejlett világhoz való felzárkózásban.
  • Gàbor
    Ha arra számítunk, hogy a roma lakosság lesz többségben és nekik kell eltartani a nyugdíjasokat, akkor talán komolyabban kéne foglalkozni azzal, hogy megfelelő oktatást kapjanak. És ez még egészen ott kezdődik, hogy otthon legyen áram, saját asztal, fűtött helység és ne a szülők mintáját kövessék… Ehhez a bevándorlás propagandához hasonló kampányt kéne nyomni… Plusz egyébként mindenhol ahol nő az életszínvonal csökken a születésszám!
  • Blend Ahmed
    Érdekes, hogy a TFR-csökkenést legfőképpen a társadalmi változásokra vezetik vissza, pedig maga a termékenység/megtermékenyíthetőség is csökkent az elmúlt évtizedek, évszázadok során – ezerféle vegyi és biológiai anyaggal, elektromágneses szmoggal vagyunk körülvéve, és ez már a csecsemőkből is kimutatható.

    “Mikroműanyag részecskéket találtak meg nem született csecsemők placentájában, azaz méhlepényében”
    telex.hu/tudomany/2020/12/22/meg-nem-szuletett-csecsemo-placenta-mehlepeny-mikromuanyag

    “A vizsgált 400 vegyi anyagból átlagban közel 200 rákkeltő anyagot találtak amerikai kutatók az újszülött csecsemők köldökzsinórjában. (…) Ezek mellett a köldökzsinórokban 21-féle növényvédő szert találtak, többek között a rákkeltő hatású DDT-t, amelyet már a ’60-as években betiltottak.
    origo.hu/itthon/20050909koldokzsinoron.html

  • Husz János Puszita
    Nem a nyugdíjak inflációjarol ittam, hanem a nyugdijvagyonerol. Befektetésekről, negatív hozamokrol. Kétséged ne legyen afelol, hogy az állam fog mélyebben a zsebébe nyúlni. A legtöbb országban vegyes nyugdíjrendszer van, ahol a nyugdíjak jó részét a felhalmozott tőke járadéka fedezi, nem színtiszta felosztó- kirovó rendszer. Utóbbi még nagyobb gondban lesz, mert sokkal több folyó járulékot kell beszedni, több járulékfizető kell. A nyugdíjas szavazókról pedig soha sehol nem fog lemondani a politika.
  • Roller

    Lehet, hogy más mozit nézünk, az enyémet Borsodban vetítik. Nem gondolom, hogy A-iroda, bölcsődei helyek száma és Iphone82 fontosabb, mint a saját életünkön túl a jövő nemzedékről való gondoskodás.
    Békeidőben a hazádért/törzsedért/nemzetedért azzal tehetsz a legtöbbet, ha biztosítod saját magad utánpótlását, mert eljön a pillanat, amikor a tökéletlen homo sapiensek újra egymásnak ugranak. A család után a legnagyobb összekötő erő a nemzet (szerintem).
    Szóval az első mondathoz visszatérve fél évszázad múlva azok néznek majd mozit, akik jelenleg szaporodnak , és remélem, mi Magyarok minél nagyobb létszámmal tehetjük ezt…

  • Gazella
    Sajnálom, hogy ilyen rossz a tapasztalatod. Én négyet szültem két fővárosi kórházban. Tökéletesen meg voltam elégedve mindkét helyen az ellátással. Egyik gyerekem se került egy fillérbe se. Terhesgondozásra is sztk-ba jártam.

    A bölcsődéről meg annyit, hogy az édesanyát nem pótolhatja senki, főleg nem 3 év alatt

    Írta vki, hogy milyen rossz szellemileg egy okos nőnek az anyaság. Ezt 2022-ben nem tudom értelmezni, amikor az internet révén végtelen lehetőség van művelődni, tanulni, szellemi tevékenységet folytatni.

  • Gunnerwatter
    Miért kellene megfelelni a mi életünknek a te elképzelésednek és világról alkotott kèpednek? Megengeded hogy úgy és ott éljünk ahogy és ahol nekünk jo? 🙂

    Több országban dolgoztam korábban, van összehasonlítási alapom.

  • Ordas

    Nagyon jó a CO2 emissziós lap! Ha a fejletlen országokat nézzük, kb. 5 mrd ember termel 2x annyi CO2-t, mint 1 mrd fejlett országnak mondott. Tehát lényegében Ázsiában és Afrikában nagymértékű lakosság csökkenéssel majd 2x annyi eredménnyel járna, mintha a fejlett országokat egrecíroztatnánk. Tehát nem relatív skálát kell nézni, hanem abszolút skálát. Nem is értem, Földanyát hol érdekelné, hogy hány emberen oszlik el az adott károsanyag.

    A faszmust azért kevertem bele, mert emberek halálát tartod üdvösnek.

  • Sandor
    Nyilvan a trendet a fogamzasgatlas es az abortusz megszuntetesevel lehetne csak megforditani. A gyerekneveles szivas es irto koltseges (tapasztalatbolmtudom, mert van 5 kicsi gyerekem) Es amig az embereknek van lehetosege, a tobbseg ugyis a konnyebb utat valasztja. A partok meg hulyek lennenek politikai ongyilkossagot elkovetni, hogy ilyen iranyba induljanak el. Meg az elvben kereszteny fidesz sem merinmeg folvetni sem az abortusz betiltasat vagy szigorotasat. Meg ugy sem, hogy az altaluk irt alaptorvenyben is benne van a magzati elet vedelme.
  • pesszimista
    Tudom, hogy amúgy etikailag kifogásolható, de lassan a technológia ott tart, hogy mesterségesen tudunk “nemzeni” és “szülni” gyerekeket. Ha Kína tovább folytatja az emberkísérleteket, akkor lehet, hogy a nyugati társadalom is megengedőbb lesz és a sok ember, aki nem talál párt magának, majd bemegy egy génbankba és “csináltat” magának egy gyereket a saját és valaki más DNS-éből. így mindenkinek lesz lehetősége gyereket nevelni, aki akar. Szóval szerintem ez csak egy időszakos probléma, amivel szembenézünk, egy 50 évben belül nem lesz releváns. De ne legyen igazam.
  • Petra

    Az biztos hogy más mozit nézünk. Egy gyerekünk van, annyit is szerettünk volna. Nem is lesz több. Vannak olyan szempontok amelyeket nagyobb súllyal vettünk figyelembe a gyerekvállalásnál. Vannak amelyeket kevésbé nagy súllyal és van amit egyáltalán nem vettünk figyelembe. A “hazámnak/törzsemnek/nemzetemnek” való megfelelés a magasról leszarom lista legutolsó helyére sem fért fel. Mi azért vállaltunk gyereket mert szerettünk volna. Semmiféle bullshit ideológia nem tudott volna rávenni a gyermekvállalásra ha én nem akarom. Különösen nem ez a múlt századi pátoszos cukormázas szüljünk a nemzet fennmaradásáért című debil elmebaj.
  • Joy
    Azt tudtad, hogy nem minden gyerek kerül bölcsődébe, ezért eleve nem kell annyi férőhely?
    Azt tudtad, hogy a gondozó, meg a dajka más munkakör? Dajkát dajkával kéne hasonlítani, bár tudom, akkor nem lehetne ilyen sötét képet festeni.
    Nálunk (megyeszékhely) mindkét gyerek volt bölcsis úgy, hogy beszoktatás előtt néhány hónappal jelentkeztünk be.
    Az, hogy miként néznek rád, ha nyitvatartási időben érkezel, az miért ennyire fontos számodra?
    Számtalan alkalommal voltam utolsó szülő bölcsiben, de nem zavart, mert egyrészt (papíron) így is fél órával zárás előtt érkeztem, másrészt meg olyanok a gyerekek, akikkel a dadusoknak is öröm volt többet együtt lenni 🙂 Még annyi, a feleségemnek sosem mondtam, ha utolsók voltunk, nem akartam, hogy emiatt rosszul érezze magát, mert az kihat a gyerekekre. Mivel én sem éreztem semmi rosszat, a gyerekek mindig boldogan jöttek-mentek bölcsibe.
  • tumpara
    Ordas: a fejletlen (mondjuk inkább fejlődő) országok annak a 2x CO2-emissziónak a nagy részét a fejlett világnak termeli ki, hogy megvehessük a legújabb iPhone-t, kocsit, ruhákat stb. Szóval a fejlett országok fogyasztását kéne visszavenni, nem a helyi népességet visszafogni. Mármint persze az is számítana, hisz egyre több a középosztálybeli ázsiai, érthető módon ők is úgy akarnak élni, mint a nyugatiak, csak ne felejtsük el, hogy a gyárak többsége ott van, hogy ne itt pöfögjönek nekünk.
  • Zsu92
    még jó, hogy nem tiltják be. 21. század remélem mond valamit.

    ha igazad lenne, akkor itt lenne a legjobb gyereknek leni, kiegyensúlyozottabb felnőttek lennének. de nem így van. ezerszer inkább Skandinávia legyen a minta

  • Lolph Dundgren
    Emberek! Majd jön ilonmaszk és ad mindenkinek ingyenjegyet a Marsra! Túlnépesedés megoldva!
    Most néztem csak bele komolyabban, miket vizionál „a mi érdekünket nézve” ez az őrült teslavezér. Te jó ég…

    Azokkal értek egyet, akik szerint az életszínvonal és vele az intellligencia emel(ked)ése automatikusan megoldana sok mindent. (Remélhetőleg…)
    Nekem se esik jól itt külföldön, hogy azért dolgozok, hogy az állam ezáltal eltartson egy rakat drogost és egyéb ingyenélőt, akik ráadásul meg se becsülik a sült galambot – és még pluszban eme neves brexitland szerint még ÉN vagyok a baj oka, holott dolgozni jöttem ide!
    De nem ragozom, a lényeg, hogy az elkallódás, a 40 éves nagyszülők stb. nem csak a posztkommunista országokban probléma. Ha a maradék „aktív korú” nagy része maga is „ellátásra szorul”, akkor megint csak oda jutunk, hogy a bevándorlás tartja fönn a fönntarthatatlan rendszert…

  • Roller

    Nehéz kulturáltan véleményt nyilvánítani, valószínűleg még nehezebb a különböző ideológiák között választani.
    A modern emberrel az a probléma szerintem, hogy nem tud és nem is akar közösségben gondolkodni: amit elért, az csak az övé, mindenki szerezze meg a javakat úgy, ahogy Ő. Távolról szemlélve a helyzetét előfordulhat, hogy például honvédelmi kötelezettsége adódik egy kritikus helyzetben, mert a biztonság sincs ingyen, ráadásul nem is lehet mindig pénzzel megszerezni. Ilyenkor derül ki, hogy rengeteg kötelezettségünk van, még ha nincs is leírva ill. nem hajtják be rajtunk.
    Szerencsére azé a föld, aki megműveli, azé a Föld, aki benépesíti. Ideológiára és debilitási faktorra tekintet nélkül .

  • QTT

    Én azt kérdeztem a korábbi hozzászólásoddal kapcsolatban, hogy mire alapozod, hogy majd az életrevalók szaporodnak, a többiek meg nem, mert iPhone meg hasonlókak a fontosak. (amúgy véleményem szerint ez egy nagyon alap leegyszerűsítés, ennél sokkal összetettebb a kérdés, hogy ki miért szül-nem szül)

    Miközben pont, hogy azok szaporodnak a legnagyobb arányban, akiknél sem az általad emlegetett társadalmi szerepvállalás, sem az életrevalóság nincs jelen. Ha borsodi mozit nézel, akkor meg főleg látnod kell ezt.

  • Roller

    Arra alapozom a véleményem, amit látok és tapasztalok.
    A középosztály (teljesen mindegy, hogy kinél hol kezdődik ez a kategória) szívesebben épít karriert az egyéni érdekek mentén, mintsem társadalmi szinten gondolkodjon.
    Megtehetné, hogy vállaljon (több) gyereket, de kényelmesebb inkább az anyagi jólétért hajtani.
    A cigányság, mint népcsoport hatalmas lehetőséget kapott az elmúlt évtizedben, a miskolci multiknál szép számmal alkalmazzák őket, aki akar, tud dolgozni és elfogadják. Külön buszjáratok mennek értük az eldugott falvakba és műszak után hazaviszik őket. Csak a nagyon putri családoknál szokás nem dolgozni és egész nap a szaporodást gyakorolni. Ezzel a réteggel tapasztalatom szerint semmit sem lehet kezdeni, csak eltartani, mert még azt sem értik, hogy számukra mi lenne a jó, azt meg végképp, hogy valaki önzetlenül segíteni akar rajtuk.
    Középosztálybeli vagyok, 3 gyerek.

  • Roller

    Reggelente az M30 ill. M3 tele van munkás autókkal, Pest megyébe sokan ingáznak napi rendszerességgel építőipari munka miatt. Szerintem a cigányság integrálódása elindult, nyilván évtizedekig tartó folyamat lesz.
    A szűkebb környezetemben látok szegény családokat, de nem jellemző a gyerek potyogtatás, amióta segély helyett munkaalapú támogatást kapnak.
    Idős, beteg nyuggerként lesz, aki ellát minket?
    Lesz, aki kidolgozza a nyugdíjunkat?
    Az ipari forradalom után nagyot nőtt a termelékenység, mégis növekedett a lakosság száma. A robotizációtól én ugyanezt várom és nagyon nem mindegy, hogy melyik nemzet hogyan/mennyit profitál majd az ezzel járó népesség változással, robbanással.

  • Matte

    Természetesen a környezetnek van hatása. Én azt mondom, hogy a cigányok nem akarnak másfajta életet élni, nem lehet őket kiemelni mert foggal körömmel küzdeni fognak ellene. A mának élnek, ha berakod egy felujitott házba, szetszedi és el adja amit tud. Munka helyett seftel. De aki ezt vitatja, én azt is megértem. Tessék bekoltozni közéjük pár hónapra és utána folytatjuk a társalgást ha lesz még mondano. Ez sajna tipikusan az a téma, amit fotelbol nagyon könnyű elintezni, csak a fránya valóság ne lenne.
  • Családfő

    Írtál egy véleményt, én is írtam egyet más megvilágításból. Egy komment szekció már csak ilyen. 🙂 Nyilván azt csinálsz, amit szeretnél, és sok sikert kívánok hozzá.

  • Blend Ahmed
    Roller: “Az ipari forradalom után nagyot nőtt a termelékenység, mégis növekedett a lakosság száma. A robotizációtól én ugyanezt várom és nagyon nem mindegy, hogy melyik nemzet hogyan/mennyit profitál majd az ezzel járó népesség változással, robbanással.”

    Az ipari forradalom után/során nem azért nőtt a népesség, mert több gyerek született, hanem csökkent a gyerekhalandóság, azaz mondjuk 6 gyerekből akár 4-5 is megérte a felnőttkort. Aztán maga a születések száma is csökkent 2-3-ra, aztán még lejjebb. Még nem láttam olyan forgatókönyvet, amely azt tartalmazná, hogy 4. vagy ki tudja hányadik ipari forradalom révén a TFR ismét felmegy 6-ra.
    en.wikipedia.org/wiki/Demographic_transition#/media/File:Demographic-TransitionOWID.png

    Vagy szerinted, ha majd a robotok elveszik a migránsok munkáját, akkor az emberek a felszabaduló szabadidőt hancúrozással fogják kitölteni?

  • Belavoltam
    “2 iphone ara, amit ma mar az atlag hazaspar is siman megvesz”

    Te hol elsz? Biztos nem Magyarorszagon. Kegyetlenul el vagy tevedve az “atlag hazaspart” illetoen. Biztos mi vagyunk az ufo-k, de a mi eskuvonkon a tanukkal egyutt 4-en voltunk, es nalunk a jarvanyig 1 belfoldi nyaralas ~200 ezer korul / ev volt a standard.

  • Belavoltam
    Azert jo volna utananezned a fasizmus es a kommunizmus fogalmanak.
  • Roller
    Ahmed

    Csak részben egyetértek. A termelékenység mellett az orvostudomány és a hozzá kapcsolódó tudományterületek is fejlődtek, ezek magukkal hozták a korai elhalálozások számának csökkennését. Viszont 1960 óta Európa lakossága (a Szovjetunió nincs benne) bő 20%-al nőtt napjainkig (www.arcanum.com)! Ez már az az időintervallum, amikor nőtt a jólét és korai halálozás, járványok és háború nem sújtották az öreg kontinenst.
    A robotizáció csak akkor lesz valóság, ha megéri, mert tömeggyártás esetén kifizetődő: ergo lesz piac az így előállított termékekre. Ehhez sok ember kell. Szerintem a kulimunka fog eltűnni (ami elkoptatja az emberi szervezetet) és a növekvő jólét miatt tovább nő majd a lakosság száma. A növekvő lakosság talál munkát az átrendeződött piacon (idősgondozás, kutatás-fejlesztés, stb.).

  • tumpara
    “Távolról szemlélve a helyzetét előfordulhat, hogy például honvédelmi kötelezettsége adódik egy kritikus helyzetben, mert a biztonság sincs ingyen, ráadásul nem is lehet mindig pénzzel megszerezni. Ilyenkor derül ki, hogy rengeteg kötelezettségünk van, még ha nincs is leírva ill. nem hajtják be rajtunk. Szerencsére azé a föld, aki megműveli, azé a Föld, aki benépesíti.” – Roller

    Csakhogy a modern ember már látja, hogy a háborút a vezetők indukálják, és nem fogja egy hülye politikus miatt az életét kockáztatni. Helyette elmegy egy másik országba a családjával, mert a modern embernek arra is van lehetősége, nem úgy, mint a feudalizmusban a jobbágyoknak. Meghaladtuk már ezt a “véremet áldozom a nemzetért” dogmát, csak azok számítanak, akiket ismerünk (család, barátok), hisz valójában az a törzsünk. A társadalom fontos, tenni kell érte, hogy élhető legyen, de az életem túl magas ár ehhez.

  • Belavoltam
    Azert orulok, hogy a fogamzasgatlas lehetosege nem toled fugg. Nevetseges az allaspontod ezzel kapcsolatban.
  • Blend Ahmed
    “viszont 1960 óta Európa lakossága (a Szovjetunió nincs benne) bő 20%-al nőtt napjainkig”

    A lakosság persze úgy is növekedhet, ha alacsony a TFR, de még alacsonyabb az elhalálozás. 20%-os növekedést 60 év alatt (ebben ráadásul már a bevándorlás is benne van) azért ne nevezzük már népességrobbanásnak.

  • V
    ”…Lehet majd választani az iszlám európa, az orosz/kínai rabszolgaság, egy faji háborúval sújtott amerika között, vagy meg lehet próbálni egy nálunk is rasszistább ázsiai országba emigrálni. Ezt a folyamatot valószínűleg a liberális ideológiákkal még fel is gyorsítják a nyugati világban. … Amint felborul a jelenlegi törékeny egyensúly, és erősebb pozícióba kerül valamelyik fél, azonnal kezdődik újra/folytatódik ami most egy rövid időre szünetelt (bár ez is csak nézőpont kérdése, az öldöklés sosem állt le igazán ). Ez ellen most még az utolsó pillanatban tudunk tenni.”

    szerintem menj vissza a xenofob haverjaidhoz es beszeljetek at egy kicsit ezt a temat. Az utolso mondatod inditotta anno a naci nemetorszagot is, koszi ebbol nem kerunk. Szerencsere az effele nemzethy gondolatok nem sok vizet zavarnak EU jovojere nezve, Mo. kis tenyezo az EU-ban. Udv, egy nyugati bevandorlo

  • dioc

    „Ha a fejletlen országokat nézzük, kb. 5 mrd ember termel 2x annyi CO2-t, mint 1 mrd fejlett országnak mondott. Tehát lényegében Ázsiában és Afrikában nagymértékű lakosság csökkenéssel majd 2x annyi eredménnyel járna, mintha a fejlett országokat egzecíroztatnánk”
    „A fasizmust azért kevertem bele, mert emberek halálát tartod üdvösnek.”

    Szerintem, ha még egyszer végigolvasod a fenti mondataidat, rá fogsz jönni arra, hogy kettőnk közül ki akarja emberek halálát. Annyit segítek, hogy az én eredeti állításom az volt, hogy az egy főre eső magas co2 emisszió miatt örömteli, hogy csökken az iparilag fejlett országok populációja az alacsony születésszám miatt. Egyébként még azt is érdemes lenne kiszámolnod, hogy a gyártási tevékenységek Kínába történő kiszervezése vajon mennyiben torzítja a fenti adatokat.

  • Hopp Júlia

    Ksh adatok alapján élveszületések száma 2018: 89 807 fő
    Bölcsődei férőhelyek száma 2020 két évvel később amikor már végképp égető szükség (Gyes 25e): 50 208

    Forrasok:
    ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_wdsd001a.html
    ksh.hu/stadat_files/szo/hu/szo0040.html
    Ez hatalmas differencia, pedig ebben a nagyon zsebbenyúlós magánbölcsi férőhelyek is benne vannak. A mi fővárosi kerületünkben ráadásul nem veszik fel a hároméves gyereket oviba csak az azt követő szeptemberből mert ez a szabály. Tehát magyarán az én októberi fiam és sorstársai közel egy évet foglalja három éves kora után is a nagyon szűkös bölcsit mire eljutunk a köv.szeptemberig. Ez alól kivétel nincs.
    Dajka/gondozó: pedagógus hiány van. A mi kerületünkben 22 betöltetlen állás az ovikban. A mi csoportunkban egy fő óvónő és egy fő dajka 23 gyerekre. Az óvónéni a szeptemberi szülőin folyt.

  • Hopp Júlia
    Az óvónéni a szeptemberi szülői értekezleten vázolta hogy kilátásunk sincs munkaerőre mert nálunk sokkal rosszabb helyzetben lévő kerületi intézmények vannak, SNI-s gyerekekkel. Majd elsírta magát és megkért bennünket hogy aki csak teheti vigye el a gyereket pénteken délben.
  • Gazella
    Skandináviában miért jobb gyereknek lenni, mint Magyarországon?

    „The immediate trigger for Von Sivers’s themed week is a report from Sweden’s Board of Health and Welfare which confirmed a 1,500% rise between 2008 and 2018 in gender dysphoria diagnoses among 13- to 17-year-olds born as girls.”

    Ez sem épp azt mutatja, hogy a skandináv gyerekek olyan boldogok és kiegyensúlyozottak lennének.

    Persze azt sem mondhatom, hogy Magyarországon olyan jó, mikor a szülők nagy része elválik, és az intézmények meg a képernyők nevelik a gyerekeket a szüleik helyett.

  • Gazella
    Pedig Sándornak igaza van. Az emberi természet olyan, hogy a könnyebb út felé megy. Ha van abortusz és fogamzásgátlás, akkor sose lesz meg a min. 2,1-es szaporodási ráta.

    Az más kérdés, hogy bár fiatalon melósabb a sok gyerek, mint a 0-1-2, de időskorban jóval könnyebb, csak ebbe senki se gondol bele. Valamiért nem jön át az embereknek, hogy öreg korukban a gyerekeikre lesznek rászorulva több tekintetben is. És minél több gyerekük van, annál nagyobb az esély, hogy lesznek, akik foglalkoznak vele. Illetve a gyerekeket se terhelik annyira az idős szülők, ha több testvér van, több féle oszlik el a felelősség, a gond.

    (Egyébként én mint katolikus nem élek fogamzásgátlással, se abortusszal. Nem tudok ennél normálisabb, természetesebb, egészségesebb életet elképzelni.)