Beleolvastam a youtube kommentekbe is, és örültem neki, hogy nem vagyok egyedül a kérdésemmel:
Mit is akart mondani ez a film? Spórolj, vonj meg magadtól mindent, amire vágysz, úgyse sikerül elérni a kitűzött célod?
Ez lehetne a Provident következő reklámfilmje: “Nélkülünk úgyse sikerül!” THM: 35,5% 🙂
Jó kis film. Sejtettem a végkimenetelt…
Hasonló cipőben járok én is. Szerencsére tudok félretenni jelentősebb összeget rendszeresen, de nem tudom befektetéssel tovább gyarapítani, megőrizni értékét.
Biztosan vannak olyan lehetőségek, módszerek, amivel lehetne, de én nem vagyok pénzügyi, befektetési szakértő, így nem igazán értek hozzá, anélkül meg csak hazárdjáték lenne.
A legkézenfekbőbbnek az ingatlan tűnik “egyszerű” ember számára, de az sem biztos, ha jól belegondolok. ( Illetve már itt is sokszor elhangzott, hogy sok buktatója van annak is. )
A film azt sugallja, hogy van valami triviális módszer, amivel gyarapítani lehet a pénzt, míg a valóság inkább az, hogy az ember próbálkozik tenni ebbe-abba, aztán ha szerencséje van, akkor bejön, egyébként meg bukik.
Pl. ha valaki arra alapozva tenne részvényekbe, hogy az elmúlt 10 évben szárnyaltak a részvények, az lehet, hogy eléggé megszívná a következő 10 évben, még ha 10 évre tenné is be.
A tavalyi évben is egy csomó profi bukott a befektetéssel. Mekkora esélye van így az átlagembernek?
Mitől is tanulságos az a reklám, melynek az az üzenete, hogy ha takarékoskodsz, ha kitartóan küzdesz egy cél eléréséért, lemondással, álhatatossággal akkor szívsz? Viszont ha minden hülyeségre költesz, akkor végül is jobban jársz. Szerencsére rengeteg példa bizonyítja az ellenkezőjét. Nagyon nem értem, hogyan fér ez meg a blog szellemiségével. “A start investing now!” végsö üzenet miatt? Es ennek mi köze a làtottakhoz? Az ember egyrészt invesztàl (nyelvet tanul, diplomàkat szerez, szakmai gyakorlatot szerez: ezzel teremti meg, növeli a tökéjét) màsrészt tudatosan neveli magàt egy nem pazarlò életre (ezzel örzi meg és erre alapozva sokszorozza meg azt). Ez a sz.r (màr elnézést) e kettöt zagyvàlja össze igencsak szerencsétlenül, megspékelve egy negatìv konklùziòval. Ez egy igencsak félresikerült reklàm!
…Nagyon nem hiszem, hogy a sràc “nem invesztàl” hiszen a reklàm utal arra, hogy iskolàba jàr és tanul. Ès az aratàs ideje nem 8 vagy 10 évesen, kell hogy eljöjjön, hanem majd akkor jön el, miután megszerezte a diplomáját és / vagy munkába áll, elkezdi az önálló életét. Igen is el fogja érni a célját ha nem adja fel, hanem öszintén vágyik rá, és olyan állhatatosan küzd érte, amint a film ezt sugallja – egészen az utolsó jelenetig. Fogják közben pofonok érni, de ezt az egy “pofont” konklúzióként beállítani, hogy lám-lám, ez a küzdelem eredménye, hogy bele fogsz futni néhány pofonba az élettől (ergo: lúzer vagy és ezért nem is érdemes küzdeni, ld. ott a sok birka fogyasztó körülötted milyen boldog) nem hiszem hogy egészséges elmére vall a készítő(k) részéről.
Ezért nem kell a párnacihában tartani a pénzt… Viszont honnan tudhatta volna? Iskolában tanítják? Az én időmben még nem tanították. Meg is osztom, hátha tanulnak belőle az ismerőseim.
@gaborr: es januar elsejetol eltoroltek a tranzakcios adot is (Ha Allamkincstarnal levo ugyfelszamladra utalsz). Tenyleg komolyan rafekudtek a lakossag keszpenzallomanyanak bevonzasara.
: Egy reklam profi, komplex müfaj, minden eleme üzen, szuggeràl, ez a célja: A környezet minösége, szìne, helye a szereplök kinézete, kora, stb. hagy ne soroljam, mind nem véletlen, hanem tudatos alkotòmunka eredménye, hogy a végeredmény közvetlenül is és a tudat alattiban is hasson. A képi vilaga, sztorija viszont sokkal fontosabb üzenetet hordoz (hiszen vizuàlis müfaj), mert lényegében a tudat alattit célozza meg, a konkrétan megfogalmazott szòbeli vagy ìràsbeli “üzenettel” szemben. Ez utòbbival nem is lenne baj, a bajom az, hogy a kapcsolni kivànt képi vilàgot + sztorit rontottàk el, de nagyon, mert a fent megfoglamazott negatìv üzeneteket és hamis konklùziòkat, képzettàrsìtàsokat transzpolàlja ahelyett, hogy passzolna a “szöveges” konkrét üzenethez, ami pozitìv.
A magyarok jó része tényleg elinflálja/elinflálta reálvagyona jelentős részét. Én viszont mindig azon vagyok, hogy a befektetett pénzem folyamatosan reálhozamot termeljen. Sokan még a nominális és a reálérték fogalmával sincsenek tisztában. Minél nagyobb a vagyon, annál nagyobb a veszteség -hacsak nincs defláció-, ha nem fekteti be reálhozamot biztosító befektetésbe. Annyira, hogy akár a folyamatos, -reálhozamot nem biztosító- megtakarítás mellett is csökken a reálértéke. Az ürügy/ok, nem értenek hozzá, nem bíznak senkiben, a “munka” mellett nincs idejük vele foglalkozni. Pedig pénzből a legkönnyebb pénzt csinálni, csak kell némi józan paraszti ész, odafigyelés, tudás.
Gonosz és rosszindulatú reklám.
Az üzenete az, hogy csak velük (ezzel a befektetési céggel) érdemes takarékoskodni.
Még gonoszabb, mint egy normál Providentes, vagy Nyuszómuszós reklám.
Én is úgy jártam, mint a kisfiú a filmben. 5 évvel ezelőtt elkezdtem lakásra spórolni, összeszorított fogakkal nem vettem semmit, ugyanúgy képeztem magam mint eddig (nyelvek, kurzusok stb). XIII kerület 60nm 12 milla volt akkor.
Na most ez ma 35millába, már megvan a 12 milla, de nem érek vele sokat, mert az árcímkét sokadszorra lecserélték egy jóval nagyobbra.
Persze belekalkuláltam az inflációt is eredetileg, így lenne kb. 15 milla, de nem annyi az ára..
Vannak nálam vagyonosabbak akik képesek ezt a magasabb árat IS kifizetni (hitelből vagy sem?).
Hozzáteszem középvezető fizetésem van BP-en.
A hitelhez vezet az út sajnos.
További jó küzdést mindenkinek!
…az értetlenkedők ne feledkezzenek meg a kultúrális különbségekről sem. Ami egyik országban teljesen megszokott, elfogadott, normális stb. arra más ország(ok)ban nézhetnek értetlenül. Ez a reklámokra is igaz. Láthatjuk, hogy elég távol tőlünk készült.
Azért rossz a reklám, mert nem hordozza a bank pozitív üzenetét. Ez így azt sugallja az egyszeri nézőnek, hogy ha takarékoskodsz, csak megszívod a köcsög kereskedő miatt. És ezen nem segít, hogy a végén kiírod szöveggel, hogy Incifinci Bank. Ha a kiscsávó a végén homlokára csapva bemegy a bankba (esetleg apja feláll az újság mellől és elviszi okosan), berakja a pénzét, aztán hipszihopszi megvan a 3500 az INCIFINCI BANK segítségével (visszafogottan szexi ügyintéző csaj kedvesen mosolyog), és megveszi a távcsövet, na AZ pozitív üzenet. (nem feltétlen igaz, de azt ne is várjuk 1 reklámtól).
Igy van, nem elég szájbarágós. Sose becsüld alá a tömegek szájbarágás iránti igényét, főleg, ha szeretnél nekik eladni valamit :).
(amúgy BalageHKK volnék, csak a blogmotor Névtelenként vesz át, pedig Chrome-ot használok, nem Firefoxot).
Egyáltalán nem az a reklám üzenete, hogy ha kitartóan küzdesz, végül szívsz. Főleg nem az, hogy jobban jársz, ha hülyeségekre költesz. Arról szólt ez a kis történet, hogy jó dolog, ha valaki képes takaréskoskodni, de nem elég pusztán keményen küzdeni a nagy célok eléréséhez, hanem okosan is kell azt tenni.
Szerintem pont azért jó ez a reklám, mert a nézők többsége legalább elméletben tisztában van az alaptörténet mögötti filozófiával: a hosszú távú célok eléréséhez szükséges a takarékoskodás. A happy endet előrevetítő hangulat miatt lesz erős a csattanó a végén. A szorgalmas, de kicsit naiv kisfiú szimbolizálja azt az embert, aki tudja, hogy fontos a takarékoskodás, de nincs igazán tisztában a befektetések mikéntjével. Ez a fajta ember a célközönség, aki tud azonosulni a főszereplővel, ha rendelkezik némi empátiával, és nem akar mindenáron szó szerint értelmezni minden részletet.
Nagyon jó kis reklám, elgondolkodtat… ami hiányzik belőle, hogy időközben a bolt bezárt a magas bérek és ingatlanadók miatt, és ezt a távcsövet már csak egy nemzethy boltban vehetné meg. (Illetve tizedáron az Aliexpresszről.)
Kb. mint a tipikus hangya és tücsök mese: amikor eljött a tél, mindketten elpusztultak a hidegben.
Tökéletesen egyetértek! Ázsiában nagyon sok országban rendelkeznek az emberek azzal a képességgel, hogy képesek saját szerencsétlen helyzetükön röhögni, és nagyra értékelik, ha valaki épp saját magát teszi a komikum, gúny tárgyáva. Ilyen szempontból a britek humora is hasonló, az amerikaiakra viszont talán kevésbé jellemző ez. Ezért a hollywoodi filmeken szocializálódott embereknek kevésbé fog átjönni az üzenet, és nem értik, hogy miért maradt le a történet végéről a szájbarágós happy end.
Úgy látszik nem a hazai közönségnek készült ez a reklám. 🙂 Emlékszem volt egy vieoklip thaiföldön, ahol a fiúnak 100.000 bath-ot kellett összegyüjteni, hogy el tudja venni a szerelmét és ezért napkeltétől napnyugtáig dolgozott. Ő egy marha nagy dunsztos üvegbe gyüjtötte a pénzt. A lány “ára” szerencsére nem volt kitéve az inflációnak… 😀
Tökéletesen értem a reklám mondanivalóját, pontosabban az üzenetét/célját, de ettől meg baromságnak tartom, ha nem baj. 🙂
A mostani kamatkörnyezetben meg pláne.
Én is le fogom vetíteni a fiamnak (6 éves), de majd ott megállítom, amikor a zsák pénzzel szalad a bolt felé. A bankokat, kamatot, befektetést egyelőre hagyjuk. Elég nekem most annyi, hogy ne vegyünk meg minden felesleges dolgot, és akkor összegyűlik egy nagyobb összeg… Már várom, hogy mikorra érünk haza az óvodából.
@százegy
2019-01-24 at 12:12
Adj már pár tippe(ke)t kérlek, szeretném ha a vagyonom reálértéket termelne.
A reklámon amúgy mosolyogtam egy jót.
Azt tudni lehetett, hogy drágább lesz a távcső, de mivel nem tudtam, hogy egy bank reklámját nézem, meglepett a csattanó. Szerintem átadta a befektetés fontosságának az üzenetét.
Más kérdés, hogy még mindig nem tudom, mibe. 🙂
A Távol-Keleten túl magas a megtakarítási ráta. A reklámozó bankot ez nyilván nem zavarja, de szeretne azért jól keresni a megtakarításokon.
A megtakarítónak ez nyilván csak akkor éri meg, ha legalább valamivel több pénzt kap, mint amit betett. Ez nem mindig teljesül.
Igen sok olyan “befektetés” van, ahol a legvégén a befektető még a befektetett pénzét sem kapja vissza.
Arra kell a reklám, hogy behúzza azokat az ügyfeleket, akiknek pl. el lehet adni unit-linked biztosítást, ahol a “végén” az ügyfél alig kap vissza valamit a befektetett pénzéből, rosszabb esetben semmit sem.
Szvsz. az emberek 90%-a állampapírral jár a legjobban, a második helyen a banki lekötés van, a harmadik helyen pedig a reklámban szereplő KP. KP-vel nehéz pénzt veszíteni. Ehhez tényleg el kell valahogy veszíteni…
Ha már az infláció elkerülése.
Állampapír esetén mennyi az az összeg amit már érdemes oda betenni?
Illetve hogy érdemes? Neten? Személyesen?Utalva, kp-ban befizetve,stb?
“Arról szólt ez a kis történet, hogy jó dolog, ha valaki képes takaréskoskodni, de nem elég pusztán keményen küzdeni a nagy célok eléréséhez, hanem okosan is kell azt tenni. Szerintem pont azért jó ez a reklám, mert a nézők többsége legalább elméletben tisztában van az alaptörténet mögötti filozófiával”
Vagy pont nem. 10-ből 9 embernek tudod mi jön le ebből? Legyintenek egyet, hogy “na látod ezért teljesen felesleges spórolni. Irány a bank meg a provident 0% 10év”
Szerintem webkincstárt nyit az ember (azon meg TBSZt). Aztán csak utalgatod a pénzt rá az online bankodból. Persze ha a bankodnál van bármilyen utalási költség, akkor azt figyelembe kell venni. Kinek hogy az optimális…
Nekem ebből az a tanulság inkább, hogy nem érdemes egy célra fókuszálni mindenáron, miközben elszalad mellettünk az élet és a terveinket is egy csapásra keresztülhúzhatja bármi. (nyilván a banknak nem ez akart lenni a fő üzenete, de ha leszámítjuk az utolsó pár mp bankreklámot akkor ez a lényeg).
Egyszer olvastam valami fickóról (de lehet nő volt), aki kb. 20 évig spórolt élete nagy álmára, egy Ferrárira. Össze is jött, meg is vette, majd az első kanyarban összetörte… Könnyen jött könnyen ment, mondaná a székely 🙂
Az ngatlanárakhoz. Az ingatlanok reálértéke az 1990-es szintet 2018-an érte el reálértéken. Több ideig esett, mint ameddig emelkedett, illetve . 2003-2007 között oldalazott. Tehát nem törvényszerű, hogy folyamatosan emelkedjen reálértéken. Persze a jövőt nem látjuk, de rövidesen vége lehet a boomnak, akár hosszútávon is. Én már tavaly ki akartam szállni, de meggondoltam magam, viszont idén én realizálom a hasznom.
OFFliner
Én szinte mindenem beletoltam ingatlanba -egyébként is tizenéve van folsamatosan befektetési ingatlanom, de egy ideig beragadtam-, de most realizálok. Egyébként az emberek befektetésnél jobbára ingatlanra, pénzügyi befektetésre, aranyra gondolnak, én viszont üzletelteltem mindennel, amihez értettem, volt megbízható szakértő, akit kérdezhettem, illetve alkalmii áron jutottam hozzá, főleg festménnyel, műtárggyal, műszaki cikkek.
A lényeg az, hogy viszonylag drága legyen, hogy tudj rajta keresni, nyomott áron vedd, hogy “gyorsan” el tudd adni, ezzel nő a pénzed forgási sebessége. Mindig az időarányos haszon és a befektetett munka/ktg. számít.
Volt mellette némi befalap, deviza pügyi befektetésként. A lényeg, hogy azzal foglalkozz, amihez értesz, lehet ez részvény, Forex, határidős ügylet, autó, gép, berendezés, föld, bármi. Ezekben mindig több haszon van, mint a biztonságos pügyi befektetésekre kapott 1-2% reálhozam. Csak foglalkozni kell vele némileg, nem passzív jövedelem. Viszont az internet nagyon megkönnyíti a dolgot.
“Szegény” emberként mondom:
Ahogy irták már mások, az államkincstár ingyen van, bukni idő előtti eladáson lehet .
Mivel ez most -1%, talán az érték megmarad.
Van cimlete az állampapírnak, a használhatók általában 1 ezer vagy 10 ezer, ez a “limit” a legkisebb összegre.
Olyan bankot kell kereseni, ahol ingyenes legalább az internetes utalás, pl. számla, amire adott összeget kell rátenni havonta, kis fizetésnél lehet trükközni, pl:
cetelem megtakarítási ingyenes utalás – onnan be lehet utalni, aztán vissza. Persze ez a tőke kicsit inflálódik, de a bankköltségel korrigálva akár jó is lehet.
További lehetőség (egy ideig használtam, de most a fizetés kiadja): a hitelkártyára ELŐRE félretett havi összeget kőröztettem így, teljesen díjmentes + visszatérítésből valamennyi többlet
Nálam a távcső, az az ingatlan, mert ingatlan vásárlással vagyok úgy, hogy, gyűjtök, gyűjtök, de nem elég ütemben ahhoz, hogy hitel nélkül is tudjak venni ott ahol élek. Pozitívuma, hogy ha ingatlanra nem is elegendő de egyre nagyobb a tartalékom, de még nyugdíj kiegészítésnek is jól jöhet, vagy ha lépni kell az országból.
Hátrány a hosszúra nyúlt idő, ami alatt elveszhet a lelkesedés, aztán a kiszolgáltatottság, hogy hiába az egyéni szorgalom, ha a külső körülmények keresztbe tesznek. Ezért is vallják sokan azt, hogy vedd meg azonnal, akár hitelekkel, eladósodva, mert lehet, hogy holnap már nem is lehet “távcsövet” kapni.
Tájékoztatjuk, hogy a Cetelem Takarékszámla látra szóló betét kamata – a Bank működési feltételeinek, kockázatainak és a kapcsolódó szolgáltatások feltételeinek megváltozása miatt – 2019. március 31. naptól az alábbiak szerint alakul.
Éves kamatláb
EBKM
1,00%
1,00%
A Cetelem Takarékszámla megújult szolgáltatásai között, a látra szóló betét mellett, továbbra is kiemelkedően magas kamatot biztosítunk a lekötött betéteinkre.
Lekötött betéti ajánlataink
Éves betéti kamat
2,00%
2,30%
2,80%
EBKM forint alapú betétek esetén
2,00%
2,27%
2,72%
Nem sok reklámot nézek, de azért néha megtalálnak, meg tanultam természetesen marketinget is az egyetemen, sőt döntöttem korábban sok tízmilliós reklámkampányokról is (persze nem egy személyben).
Az álláspontomat fenntartom, mert egy kisfiú pórul járásával reklámozni valamit gonoszság.
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkNo
Mit is akart mondani ez a film? Spórolj, vonj meg magadtól mindent, amire vágysz, úgyse sikerül elérni a kitűzött célod?
Ez lehetne a Provident következő reklámfilmje: “Nélkülünk úgyse sikerül!” THM: 35,5% 🙂
Hasonló cipőben járok én is. Szerencsére tudok félretenni jelentősebb összeget rendszeresen, de nem tudom befektetéssel tovább gyarapítani, megőrizni értékét.
Biztosan vannak olyan lehetőségek, módszerek, amivel lehetne, de én nem vagyok pénzügyi, befektetési szakértő, így nem igazán értek hozzá, anélkül meg csak hazárdjáték lenne.
A legkézenfekbőbbnek az ingatlan tűnik “egyszerű” ember számára, de az sem biztos, ha jól belegondolok. ( Illetve már itt is sokszor elhangzott, hogy sok buktatója van annak is. )
itt a 2022K, 1.4% k.prémiummal. (2021K 1.1% prémiumot tartalmazott)
allampapir.hu/dokumentumok/x3_1942516421469867490.pdf
Pl. ha valaki arra alapozva tenne részvényekbe, hogy az elmúlt 10 évben szárnyaltak a részvények, az lehet, hogy eléggé megszívná a következő 10 évben, még ha 10 évre tenné is be.
A tavalyi évben is egy csomó profi bukott a befektetéssel. Mekkora esélye van így az átlagembernek?
S ez egy reklám, nem filozófiai alapmű. Nem az a fő üzenete, hogy hány éves a főszereplője.
Egy gyerek példáját felhasználva oktat felnőtteket. Ennyire egyszerű.
Segítek még egyszer: a reklám felnőtteknek készült és egy kitalált sztorin keresztül ad át egy fontos üzenetet.
S ez a lényege, nem az, hogy űrhajós akart-e lenni a főszereplője, vagy hogy elmúlt-e már 12 éves.
Az üzenete az, hogy csak velük (ezzel a befektetési céggel) érdemes takarékoskodni.
Még gonoszabb, mint egy normál Providentes, vagy Nyuszómuszós reklám.
Na most ez ma 35millába, már megvan a 12 milla, de nem érek vele sokat, mert az árcímkét sokadszorra lecserélték egy jóval nagyobbra.
Persze belekalkuláltam az inflációt is eredetileg, így lenne kb. 15 milla, de nem annyi az ára..
Vannak nálam vagyonosabbak akik képesek ezt a magasabb árat IS kifizetni (hitelből vagy sem?).
Hozzáteszem középvezető fizetésem van BP-en.
A hitelhez vezet az út sajnos.
További jó küzdést mindenkinek!
Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz értelmezni egy pár percres reklám mondanivalóját.
Miért nem követi a főhőst az élete végéig?
Miért nincs benne több szó a főhős morális válságáról?
(amúgy BalageHKK volnék, csak a blogmotor Névtelenként vesz át, pedig Chrome-ot használok, nem Firefoxot).
Egyáltalán nem az a reklám üzenete, hogy ha kitartóan küzdesz, végül szívsz. Főleg nem az, hogy jobban jársz, ha hülyeségekre költesz. Arról szólt ez a kis történet, hogy jó dolog, ha valaki képes takaréskoskodni, de nem elég pusztán keményen küzdeni a nagy célok eléréséhez, hanem okosan is kell azt tenni.
Szerintem pont azért jó ez a reklám, mert a nézők többsége legalább elméletben tisztában van az alaptörténet mögötti filozófiával: a hosszú távú célok eléréséhez szükséges a takarékoskodás. A happy endet előrevetítő hangulat miatt lesz erős a csattanó a végén. A szorgalmas, de kicsit naiv kisfiú szimbolizálja azt az embert, aki tudja, hogy fontos a takarékoskodás, de nincs igazán tisztában a befektetések mikéntjével. Ez a fajta ember a célközönség, aki tud azonosulni a főszereplővel, ha rendelkezik némi empátiával, és nem akar mindenáron szó szerint értelmezni minden részletet.
Kb. mint a tipikus hangya és tücsök mese: amikor eljött a tél, mindketten elpusztultak a hidegben.
Tökéletesen egyetértek! Ázsiában nagyon sok országban rendelkeznek az emberek azzal a képességgel, hogy képesek saját szerencsétlen helyzetükön röhögni, és nagyra értékelik, ha valaki épp saját magát teszi a komikum, gúny tárgyáva. Ilyen szempontból a britek humora is hasonló, az amerikaiakra viszont talán kevésbé jellemző ez. Ezért a hollywoodi filmeken szocializálódott embereknek kevésbé fog átjönni az üzenet, és nem értik, hogy miért maradt le a történet végéről a szájbarágós happy end.
A mostani kamatkörnyezetben meg pláne.
2019-01-24 at 12:12
Adj már pár tippe(ke)t kérlek, szeretném ha a vagyonom reálértéket termelne.
A reklámon amúgy mosolyogtam egy jót.
Azt tudni lehetett, hogy drágább lesz a távcső, de mivel nem tudtam, hogy egy bank reklámját nézem, meglepett a csattanó. Szerintem átadta a befektetés fontosságának az üzenetét.
Más kérdés, hogy még mindig nem tudom, mibe. 🙂
A megtakarítónak ez nyilván csak akkor éri meg, ha legalább valamivel több pénzt kap, mint amit betett. Ez nem mindig teljesül.
Igen sok olyan “befektetés” van, ahol a legvégén a befektető még a befektetett pénzét sem kapja vissza.
Arra kell a reklám, hogy behúzza azokat az ügyfeleket, akiknek pl. el lehet adni unit-linked biztosítást, ahol a “végén” az ügyfél alig kap vissza valamit a befektetett pénzéből, rosszabb esetben semmit sem.
Szvsz. az emberek 90%-a állampapírral jár a legjobban, a második helyen a banki lekötés van, a harmadik helyen pedig a reklámban szereplő KP. KP-vel nehéz pénzt veszíteni. Ehhez tényleg el kell valahogy veszíteni…
Állampapír esetén mennyi az az összeg amit már érdemes oda betenni?
Illetve hogy érdemes? Neten? Személyesen?Utalva, kp-ban befizetve,stb?
“Arról szólt ez a kis történet, hogy jó dolog, ha valaki képes takaréskoskodni, de nem elég pusztán keményen küzdeni a nagy célok eléréséhez, hanem okosan is kell azt tenni. Szerintem pont azért jó ez a reklám, mert a nézők többsége legalább elméletben tisztában van az alaptörténet mögötti filozófiával”
Vagy pont nem. 10-ből 9 embernek tudod mi jön le ebből? Legyintenek egyet, hogy “na látod ezért teljesen felesleges spórolni. Irány a bank meg a provident 0% 10év”
A kissrác pont black friday előtt egy nappal akarta megvenni a teleszkópot…… 🙂
Szerintem webkincstárt nyit az ember (azon meg TBSZt). Aztán csak utalgatod a pénzt rá az online bankodból. Persze ha a bankodnál van bármilyen utalási költség, akkor azt figyelembe kell venni. Kinek hogy az optimális…
Egyszer olvastam valami fickóról (de lehet nő volt), aki kb. 20 évig spórolt élete nagy álmára, egy Ferrárira. Össze is jött, meg is vette, majd az első kanyarban összetörte… Könnyen jött könnyen ment, mondaná a székely 🙂
OFFliner
Én szinte mindenem beletoltam ingatlanba -egyébként is tizenéve van folsamatosan befektetési ingatlanom, de egy ideig beragadtam-, de most realizálok. Egyébként az emberek befektetésnél jobbára ingatlanra, pénzügyi befektetésre, aranyra gondolnak, én viszont üzletelteltem mindennel, amihez értettem, volt megbízható szakértő, akit kérdezhettem, illetve alkalmii áron jutottam hozzá, főleg festménnyel, műtárggyal, műszaki cikkek.
A lényeg az, hogy viszonylag drága legyen, hogy tudj rajta keresni, nyomott áron vedd, hogy “gyorsan” el tudd adni, ezzel nő a pénzed forgási sebessége. Mindig az időarányos haszon és a befektetett munka/ktg. számít.
Volt mellette némi befalap, deviza pügyi befektetésként. A lényeg, hogy azzal foglalkozz, amihez értesz, lehet ez részvény, Forex, határidős ügylet, autó, gép, berendezés, föld, bármi. Ezekben mindig több haszon van, mint a biztonságos pügyi befektetésekre kapott 1-2% reálhozam. Csak foglalkozni kell vele némileg, nem passzív jövedelem. Viszont az internet nagyon megkönnyíti a dolgot.
“Szegény” emberként mondom:
Ahogy irták már mások, az államkincstár ingyen van, bukni idő előtti eladáson lehet .
Mivel ez most -1%, talán az érték megmarad.
Van cimlete az állampapírnak, a használhatók általában 1 ezer vagy 10 ezer, ez a “limit” a legkisebb összegre.
Olyan bankot kell kereseni, ahol ingyenes legalább az internetes utalás, pl. számla, amire adott összeget kell rátenni havonta, kis fizetésnél lehet trükközni, pl:
cetelem megtakarítási ingyenes utalás – onnan be lehet utalni, aztán vissza. Persze ez a tőke kicsit inflálódik, de a bankköltségel korrigálva akár jó is lehet.
További lehetőség (egy ideig használtam, de most a fizetés kiadja): a hitelkártyára ELŐRE félretett havi összeget kőröztettem így, teljesen díjmentes + visszatérítésből valamennyi többlet
Hátrány a hosszúra nyúlt idő, ami alatt elveszhet a lelkesedés, aztán a kiszolgáltatottság, hogy hiába az egyéni szorgalom, ha a külső körülmények keresztbe tesznek. Ezért is vallják sokan azt, hogy vedd meg azonnal, akár hitelekkel, eladósodva, mert lehet, hogy holnap már nem is lehet “távcsövet” kapni.
Tájékoztatjuk, hogy a Cetelem Takarékszámla látra szóló betét kamata – a Bank működési feltételeinek, kockázatainak és a kapcsolódó szolgáltatások feltételeinek megváltozása miatt – 2019. március 31. naptól az alábbiak szerint alakul.
Éves kamatláb
EBKM
1,00%
1,00%
A Cetelem Takarékszámla megújult szolgáltatásai között, a látra szóló betét mellett, továbbra is kiemelkedően magas kamatot biztosítunk a lekötött betéteinkre.
Lekötött betéti ajánlataink
Éves betéti kamat
2,00%
2,30%
2,80%
EBKM forint alapú betétek esetén
2,00%
2,27%
2,72%
Cetelem számla látra szóló kamata 1%-ra csökken március 31-tól.
Ha így haladnak, lassan ideje lesz kifüstölni.