Hogy néz ki az elefánt?

Mindenki ismeri a tanmesét, miszerint körbeállták a vakok az elefántot, hogy megtudják, hogy is néz ki. Mivel mindenki csak egy apró részletét érte el az elefántnak, akinek a füle jutott, meg volt győződve, hogy az elefánt olyan, mint egy lapulevél, akinek a farka, annak az elefánt egy kötélnek tűnt, akinek a lába, az oszlopnak vélte és így tovább.

Így vagyunk ezzel mindnyájan, a minket körbevevő mikrokörnyezet visszajelzéseiből vonjuk le a tanulságot, hogyan áll például a gazdaság jelenleg. Pedig az egy kis szelete a teljes gazdaságnak és lehet teljesen fals is, ha a saját vagy környezetünk helyzetét vetítjük ki az egész gazdaságra. Lehet, hogy az egész piac sokkal jobban vagy rosszabbul áll, mint azt mi feltételezzük a saját tapasztalatainkból kiindulva.

Az egyik építési vállalkozó nem érez semmit, még mindig rengetegen hívják dolgozni. A másik azt mondja, teljesen megszűnt az érdeklődés, főleg a komolyabb munkák iránt, maximum a hőszigetelés érdekli az embereket.

A helyi ingatlanosok arról panaszkodnak, hogy csak akkor csörög a telefonjuk, ha valaki el akar adni egy hatalmas szigeteletlen hodályt, a vevők teljesen eltűntek. A budapesti ingatlanosok, akik kisebb lakásokkal foglalkoznak, nem házakkal, mint az itteniek, azt mondják, hogy csökkent ugyan valamennyire az érdeklődés, de azért még megy a bolt, a kisebb lakásokat még veszik, főleg a befektetők.

Egy autókereskedő szerint teljesen beleálltak a betonba, senki nem akar autót venni, miközben a statisztikák szerint csak 7%-kal csökkent az eladás idén a tavalyi adatokhoz képest, így nem tudom, hogy a statisztika csalóka vagy csak neki nincs szerencséje.

A boltosok szerint egyre többen meggondolják, hogy mire költsenek és észrevehető, hogy az emberek az olcsóbb termékeket keresik mindenből.

Informatikai cégnél létszámstop van két hónapja, pedig előtte még hálóval vadászták az embereket és a munkaerőhiányra panaszkodtak.

Te hogyan éled meg ezt mostanában? Mit érzékelsz a munkádban, a szakterületeden vagy amire rálátásod van, mennyire spórolnak az emberek, mennyire van kevesebb vagy éppen több munka, észrevehető-e bármilyen komolyabb változás?

Érdekel, ha nálatok még nőtt is bevétel, ha csökkent vagy ha nem változott, az is. Lehetsz fodrász, kereskedő, HR-es, alkalmazott vagy vezető, kis vagy nagyvállalkozó, élhetsz itthon vagy külföldön. Szerinted hogy néz ki ez az elefánt jelenleg?

Share

399 hozzászólás

  • Ritka állatfaj
    Fiatal középiskolai tanár vagyok. Havi 207 ezer Forintos bérrel, osztályfőnökség nélkül.
    A legutóbbi tanév teljesen kiégetett. Volt, hogy a tantestület harmada covidos volt, így folyamatos helyettesítés lett a mindennapok része. Egyre kevésbé hajlandók dolgozni a diákok, szemmel látható a távoktatás negatív hatása. A fizetésem értéke gyakorlatilag eltűnt. Amíg tavaly még a fizetésem 30-40%-át félre tudtam tenni havonta, mostanra már a mindennapi menüt befolyásoló szempont, hogy mikor jön a fizetés. Elkezdtem a B, C tervek megvalósítása iránt tenni, hamarosan elhagyom ezt a csodás pályát. Idén már két új kollégánk is az utolsó egyetemi tanévét töltő egyetemi hallgató volt.
  • Valszàm
    Ahova boltokba járunk, elmúlt hónapokban tanácstalanul szemléltük, hogy sokan hogyan csinálják, degeszre tömött vásárlókocsikkal mentek ki. Aztán ràjöttünk, szép kártya. Júniusban már nem volt tömeg, és a kocsik sem degeszre töltve. Most legtöbben listával is csak nézelődnek.
  • Zenész
    Sziasztok!
    Olyan 7-8 éve olvasom a Kiszámolót, de az első kommentem.
    Félállású hangszeres tanár és főállású szabadúszó zenész vagyok, a számlázást eddig KATÁval oldottam meg, ugyhogy engem telibetrafált ez az uj torveny, a szabaduszassal toltott 6 evem alatt szerintem egyszer vagy ketszer allitottam ki maganszemelynek szamlat, az osszes tobbi csak ceg.
    Atalanyadozassal nem valoszinu, hogy megerne, a tanari fizut meg mar unalomig ismeri mindenki. Ha masfel allasban csinalnam azt, akkor SE keresnek feleannyit, mint egy átlag IT-s kollega. Ehhez ha hozzatesszuk a fantasztikus ingatlanarakat az emelkedo alberletunket (Budapest) valamint a NEMhaborus inflacio miatti elelmiszer arakat, akkor…..hát…..nem tudom, mi lesz ősztől. Szerencsere annyira be vagyunk biztositva, hogy par honapig elbirjuk a minuszos beveteleket, de hosszu tavon tarthatatlannak tunik a helyzet, karriervaltas nelkul.
  • Én is akarok kommentelni...

    375-ről egészen 215-ig esett a napraforgó felvásárlási ára. Ez már egész szép összecsuklás, és Ukrajnának köszönhető, mert a 3 nagy magyar feldolgozó kiment, és amit lehetett felvásárolt, és be is tudják hozni. Így betáraztak készlettel amennyire csak bírtak. Még el se kezdődött a napraforgó szezon, máris lenyomták az importtal az árakat.
    Ez a termelőknek lesz sz*r, mert sok helyen így még nullára se fognak kijönni.
  • Jag
    Szomszédból. Vegyipari gépész. Többen emelést kértünk. Terület jóváhagyta, leányvállalat HR-je is. Anyacég indoklás nélkül visszadobta. Erre 6 mérnökből és 8 technikusból álló csapa fele felállt. Akkor már hajlottak volna pár százalékra, de megmondtam, hogy nem vagyok bohóc, inkább tegyék félre a kötbérre. 1,5 éves projekt, novemberben végződött volna. Már mind új helyen vagyunk. Sikerült két héten belül felfele váltani, mert gyakorlattal, valós tudással rendelkező mérnök alig. A váltásnak hála az infláció nem fáj ,de látható.Fél év alatt a 11 eurós csirkemell 13,5, a 79 centes bagett 99, a 2 eurós sajt 2,7 lett. Éttermekben a 4 eurós sör 4,8, a 12,5 eurós rántott szelet 14,9 lett. Az utóbbi időben elszaporodtak a húspult előtt tébláboló, a lejáratközeli termékeket keresők száma. Saját tulajdonú 95 nm-es 2018-as sorházban élek. Egy év alatt 600 euróval nőtt a rezsi, ami semmiség.
  • D
    Mi a pénzünket dollárba tettük eddig (wise), amivel elég jól jártunk, viszont azt rossz látni, hogy a havi fizetésem egyre kevesebb dollára átváltva. A cég tervezi a munkavállalókat kompenzálni az inflációra való tekintettel. Folyamatosan keresünk és veszünk fel alkalmazottakat, legkülönfélébb munkakörökbe. Tegyük hozzá, hogy ebben benne van, hogy a magyar munkaerő egyre olcsóbb.
    Mi szigetelünk, korszerűsítjük a házat, közben pedig rendkívül visszafogtuk a havi kiadásainkat. Igyekszünk ezeket úgy tenni, hogy a befektetett pénz valódi hasznot hozzon és ne az épp aktuális rezsiszabályokhoz igazodjon.
  • Bálint
    Fejlesztő cégnél dolgozok, majdnem minden héten veszünk fel új embert. Egy év alatt a cég a duplájára nőtt és a fizumon 40%ot emeltek múlt héten. Megy a szekér szerencsére.
  • Építőipar
    Nálunk a kötelező minimálbér emelés volt év elején, de ez a szürke pénz miatt nem nevezhető béremelésnek. Esetemben (nincs szürke pénz)2%-os fizetés emelés volt. A mai napon a fizetés elmaradt. A bukás nem egyértelműen a kialakult gazdasági helyzet miatt következett be, de részben annak is köszönhető. A hiteleink költsége a pár százezerről milliós tételre növekedett, a hirtelen csökkenő külföldi munkaerő a kivitelezést meghosszabbította (kötbér), a bérelt segédanyagok többletköltséget idéztek elő, a fa és beton árakról nem is beszélve. A vezetőség a kapcsolati tőkére helyezte a hangsúlyt, de bebizonyosodott, hogy az nem minden esetben elég.
    Esetemben (jelenleg már nem számít, de azért leírom), ha a februári hónapot veszem figyelembe és hasonlítom össze az elmúlt időszakkal, akkor a 20%-os béremeléssel és némi lemondással tudnám tartani a megélhetésünket. Nem pánikolok, majd lesz valami.
  • Dio
    Az iparágunkat nem finanszírozzák tovább a bankok :-O
  • Csizkek
    “ Mindenhol keresik az embereket, de azt a 20-30%-t sehol sem lépték meg, így az egész multi világ elvegetál ugyan abban a lemaradt bérsávban és sehol sem értik miért nem jönnek az emberek.”

    Ezt meg tudom erositeni, Nemeto. – multi. Telco biznisz. Halom embert keresnek de azert a penzert max junior jon, de nem azt akarnak. Nincs osszhang a ber es elvart tudas kozt. Fizuemeles minimalis, motivacio beka hatsoja alatt.

  • Attila
    CEE logisztika multi, IT részleg: Brutál emberhiány, béremelés 3% év elején, projektek állnak le mert a komplett projektcsapat felmond…bárkit felveszünk, ha érdekli a számítógép, jöhet….középvezetők próbálnak kézzel-lábbal megtartani embereket, a felsővezetőséget meg nem érdekli, amúgy rekordnyereség van (na nem a hatékonyságnövekedés miatt).

    USA kiscég, magyar IT részleg: Béremelés nincs, ha nem tetszik válts pozit. Mintha semmi nem történne.

    Gyógyszeripar: Rekordnyereség, 10% béremelés meg annyi HO amennyit szeretnél.

    LinkedIn, IT terület de nem programozás:
    Casually browsing. Annyi megkeresésem van, hogy 5×8 órában interjúzhatnék. S még el sem kezdtem magamtól keresni, pedig váltani akarok.
    Folyt köv.

  • Színész
    Tényleg vicces ez a sok It-s hozzászólás… De én csak irigy vagyok. Nyilván ez a réteg aki keres is eleget és van is hozzá esze hogy ne költse hülyeségre..

    Én magam Katás előadóművész vagyok… Áremelés 20 éve esélytelen, vagy csak minmális mert mindig van aki elvállalja… Katának tökéletesen megfelelek, hiszen se a 12 milla se a 3 milla egy cégnek nem fenyeget.. mintha csak nekem találták volna ki . De 90 százalékban cégeknek számlázok uh ez kuka…

    Vacillálok az átalány és a Kft. közt.. vajon melyikkel járnék jobban… Ha maradok ev akkor fele pénzt kénytelen leszek számlagyártól kérni mert a 6-szoros járulék kicsit erős 2 gyerekkel.
    Néhány megrendelő vadul hívogat hogy dolgozom e tovább.. és (bár nem merik felhozni de érezhető), be vannak tojva az esetleges áremeléstől..mert engem simán mellőznek, de most mindenki emelni lesz kénytelen.Kollégak közt aki nem Katas az mind feketézik

  • Blend Ahmed
    Olvasni a kommentekben, hogy mindenki csomagol és nyugatra készül. Persze én is ismerek ilyeneket, de érdekes módon a fordítottját is, mert több személy az ismeretségi körömben visszaköltözött Hollandiából vagy Luxemburgból… az időjárás miatt (is), azt mondták, hogy nem bírták, hogy az év 365 napjából 300 napon keresztül esik az eső, és végre látni szerették volna a napot 🙂
  • Attila
    Építőipar: 2 hónapja csak javítási munkák vannak, semmi komoly építkezés. Eltengenek a szálláson, de a cég így is megtartja őket teljes fizetéssel, annyira fél hogy nem talál helyettük másikat.

    Ismerősöknél irdatlan faking megy. A látszólagos jólét mögött semmi nincs. 2 autó, utazások de haza kellett költözni a szülői házba…Persze autók maradnak.
    – Starbucks kávé, drága ruhák, esküvő, 3 hetes nászút, full berendeztek egy albérletet új bútorokkal…majd kiderül hogy MINDEN hitelből van, “egyszer élünk”.
    – Felsőkategóriás autó, budai lakás, Bali nyaralás, de “elromlott a tv, nincs keret elvinni szervizbe”.
    stb. Néha csak pislogok ezen.

    Mobilvásárlás:
    Megkérdeztem mi kell hozzá ha a legdragabbat akarom részletre: személyi, lakcímkártya és adja a kezembe.
    Autó:
    Szemelyi, lakcimkártya és munkáltatói igazolás. Bérösszeg nem szamít. 10mHUF-ig vihetem a választott modelt azonnal.
    Nonszensz

  • 3. Minisztériumi
    Minisztériumi háttérintézmény.

    Kiadások racionalizálása:rezsispórolás, bérelt területek és eszközök megnyírása, 224 –> 108 fő létszámcsökkentés

  • Grif
    Kiskereskedelem, első sorban fiatalokat célzú kultúra, könyv s miegymás: változatlanul égetik a pénzt, mintha nem lenne holnap. (Pont úgy, mint 2008 őszén.)
    Áremelkedés, infláció, 20% áremelkedés egy éven belül? Nem számít, ‘minden rendben’.
  • Doze
    Máv, mozdonyvezető… hatalmas munkaerő hiány. Kiöregedes stb. A vonat meg egyre több. A jármű és a pálya az utóbbi 10 évben legszarabb állapotban van, pusztulat. Tehervonat fronton 2020 volt a csúcs, lassulás van. Munkaerőt nem vesznek fel, bérelt gépeket adnak vissza. Ahogy elnézem a környezetemben sok ember fel sem fogja mi lesz télen. Novemberre már égni fog a ház, meg költségvetés is.
  • usespanner
    Ausztria, pincér: A mostani nyári szezonban 25%-kal kevesebb a nyugati vendég.

    Előtte angolt tanítottam Mo-on, a 2019-es bruttó bért adják 2022-ben is, így ez vállalhatatlan volt.

  • Unemployed
    A biznisz, ahová elmentem, köszöni jól van, ha az embereknek nincs pénze, az még jobb nekik. Ráadásul a bevételek euróban jönnek. Minden szepontból jó a cégnek, ahogy a dolgok változnak. De azért ez ritka kivétel szerintem.
    Nehéz sajnos a valós trendeket érezni, főleg az ingatlanpiacon, kivéve, ha az ember kint van napi szinten, nézi a kínálatot, vagy állandóan vesz. Az ingatlankereskedők olyanok, mint a brókerek a célárak közlésével, ami valójában részvények vásárlására ösztönző reklám. Találtam egy ingatlanos céget, ahol egész reális elemzések vannak (Balla), ők már trendfordulóról beszélnek, sőt Budapesten 2020 óta, bár szerintem az olcsó hitel kifutásával még itt is volt egy nagy menetelés 21 végén-22 elején, úgyhogy talán most van tényleg fordulat.
    De a kiskereskedelemről tényleg nehéz mit mondani. Napi átárazás megy, hihetetlen, részben a különadó és az árstop miatt is.
  • Gábor
    Gyárban még több a munka és a mellékes feladat, nő a a teher, egyre kevesebb a dolgozó. Jól képzet munkaerőt alig találnak, persze ennek az oka az is, hogy egyre magasabbak a bérigények. A dolgozok fásultak, motiválatlanok.
    Aggódás a várható fűtés és áramszámlák miatt, napi téma a bolti bevásárlások közben tapasztalt áremelkedés.
    Most már téma a fa is, de nem mint csak tüzelőanyag, hogy nincs, ha nem amiatt is, hogy valószínűleg túlzottan ki fogják termelni az erdöket és az unoka már nem fog látni igazi erdei környezetet, ennek a kapcsán a földeken és kertekben tapasztalt szárazság is szóba kerül, mint téma. Téma az is, hogy ki hol tud jó orvost, mert hogy inkább fizeti, csak foglalkozzon már érdemben a betegségével.
    Ukrán Orosz háború témában a többség Orosz győzelmet vár és az általános nézet az, hogy ha az oroszok akarnák, akkor holnapra már nem is lenne Ukrajna.
  • IDSx
    Távközlési szakértöként egyrészt kkv ügyfeleknek szolgáltat a munkaadóm (elsösorban beszállitás és rendszertámogatás, másrészt ügyfeleknél kontraktorkodunk.

    Nálunk nagy változás nincs, a COVID a beszállitói láncokat nagyrészt bedöntötte: a szállitási határidök sokszor túlmutatnak az adott termékre már kiadott end-of-sales határidön (értsd: mire ügyfél megkapná már piacon az utód termék); ha van is valahol raktáron valami ott a disztribútor 48 óráig tudja tartani, és hasonlók. Szoftveres termékeken van inkább a hangsúly + meglévö rendszerek optimalizálásán, illetve amit szükséges lenne modernizálni és megéri azt a cloudba mozgatják ügyfelek.

    Talán annyit változott a landscape, hogy a gyenge forint miatt forintos ajánlatot ha adunk is, az maximum 15 napig érvényes, de inkább kerüljük az ilyet.

    Nagyjából a stabilan vizfelszin felett maradás az ügyfelek célja, nem a fejlesztések.

  • N.
    Kicsit szubjektív lesz: szerintem mindenki várja a csodát h a rezsidémon le lesz küzdve… Bár az árak kilőttek s a zemberek nem tudják elképzelni h fogják kifizetni az emelt számlákat, de dolgozni/váltani továbbra se nagyon akarnak. Neaggyisten készülni a télre, hát az eszükbe se jut. Ismerős (fizikai) lemondott +1 havi bérről, hogy elmehessen nyaralni korábbi időpontban, mint ahogy be volt neki tervezve… (mert már úgy próbálják a gyárban tartani a létszámot a rendelésteljesítéshez, hogy egészen komoly “extraprofitot” ajánlanak). Tehát a multiknál egyenlőre nem nagyon látok különösebb változást, a felhozatal ugyanolyan tré mind a fizikai/szellemi pozikra, pedig a közmuki és a milliós IT-s állások között is van pár munkakör Mo-n, ami betöltésre várna és ezeknél több helyen van már példa inflás kompenzációra/emelésre.
  • IDSx
    az IT-s szolgáltatások jelentös része végsö soron B2B. Könnyebben tud az IT szolgáltatást nyújtó cég árat emelni + az ügyfélnek ezt beadni. Az elöbb belefér egy cègnél ha nincs a HQirodában ingyen kávé, vagy ha a customer facing telephelyeken csak heti 30 órára állnak át, mintha az IT támogatás szünik meg…az IT fejlesztések meg még nem igazán futottak ki, ezeket nem éri meg félbehagyni jellemzöen. de szerintem jövö évtöl be lesz húzva a fék és megvágva az IT fejlesztési budget is.

    A 20-30% ott lehet reális ahol eurós ügyfélkör van, be is tudtak emelni + árfolyamnyereség, de ezek inkább kisebb cègek. (Én is ebbe a sávba estem egy új, EU-s, nagyobb ügyfél megszerzésével) SSC/multi szinten 4-8, megtartani kivánt kiemelt embereknék 10% a tipikus.

  • IDSx
    pontosan úgy van egyébként, ahogy irod. Az edzöterembe ahova járok túlreprezentált a jól keresö értelmiség + jó háttérböl jövö fiatalok. A terem tavaly “covid miatt”, idén “rezsi miatt” emelt be 2×15%t, a legelsök közt – úgy, hogy messze magasabb fenntartási költségü termek nem.

    Ha rá mertünk erre kérdezni kb az a reakció: “szerintünk van ennyitek, mit kell sajnálni” – csak szebben megfogalmazva.

    És ez csak egy példa.

  • Péter
    Amerikai pénzügyi multi, IT terület. Létszámstop, a contractorokat elküldik. Faragni kell a költségeken.
  • IDSx
    5-6 éve dolgoztam szervizmérnökként, sokat jártam az országot. Nekem màr akkor sem tünt fel hogy keleten vagy bárhol ne lehetne megélni: tele a boltok, üzletek (ügyfélköröm volt sok kisker lánc), plázák; napközben az utakon csúcsforgalom kisvárosokban is, délután tele közterek, stb. Minimálbér közeli ügyfeleknél tele a parkoló a munkatàrsak kocsijaival, de a cèges busz kb üres…a munkatársak nagy lazában kávé-cigi, nem úgy tünt, mintha égne a munka a kezük alatt – közben pl. a kiskerekben halmokban ott álltak a feltöltésre váró áruk.

    De azt mindenki mindenhol nagyon tudta: öneki több kellene járjon, ö szuperszorgalmas, stb. A magyar virtus, ugye.

    Gyönyörü most is ahogy a közösségi média tele a nagyban nyaralós, 700Ft/dl bornapozós, komcerteös, de saját bevallása szerint sz@rul keresök fotóival akiket a rezsi és/vagy KATA módositás bevallásuk szerint “el fog lehetetleniteni”.

  • Fox (IT)
    Ha nem erdekel a titulusod akkor sokszor elofordul, hogy egy magasabb kategorias cegnel egy mid level poziocio sok sokkal jobban fizet.

    Ez USA / nyugat europara igaz: a Big Tech es high growth start uppok elkezdtek csomo embert felvenni es hirtelen megjelent a piacon sok magasan fizeto allas. Ezek a jol fiezo allasok felnyomtak a piaci atlagot.

    Ezek a jol fizeto allasok eltuntek de a piaci atlag maradt es ment feljebb. Ha tartosan piaci atlag alatt fizetsz akkor ertelmesebb embereid gyorsan elmennek es lehetettlen lesz a potlasuk.

    Ezek a magas fizetesek mindenkinel az elvarasokat feljebb nyomtak es a nagyon gyenge emberek is csillagaszati penzeket kernek…

  • kor
    azt lehetne, hogy a programozó bagázs összeáll, és EGY kommentben megírja? köszönöm
  • AndrewLion
    Nemrég Olvastam, hogy a Siemens rendkívüli évközi béremelést hajt végre. 700.000 alatti fizetésre 10% és afölött 5%, a 2023-as béremelés részeként. Ha ez elkezdődik, az államigazgatásnak nagyon fog fájni…
  • headset
    “Te hogyan éled meg ezt mostanában?”
    A boltban a kis cédulákra nagyobb számok vannak írva. De ugyanúgy szoktam érinteni a kártyát a pénztárnál.
  • Róbert
    Budapesti könyvelőiroda több száz kisebb ügyféllel. KATA változás miatt sokan megszűnnek, de a többség átalányban folytatja. Irodánk összes bevétele úgy néz ki, hogy nem csökken és a megkeresések is folyamatosak. Ha nem látnám mi megy a világban azt gondolnám, hogy egy átlagos év.

    Összességében az látszik, hogy egyelőre megy minden csak nagy a bizonytalanság és a félelem a holnaptól.

  • Skuli
    Fatelepen dolgozom. Az épületfa ára realizálódott, hiány sincs belőle. Ahogy én érzem olyan 15%os visszaesés lehet a tavalyi évhez képest, amikor mindenki fűrészárut vásárolt mert azt hitték nem lesz több. A tüzifát, fabrikettet viszont veszi boldog, boldogtalan, mintha nem lenne holnap. Még akkor is, ha arany áron van. Az inflációra hivatkozva a fizetésben kaptunk 5-7% évközi kompenzációt.
    Az embereken érződik az általános bizonytalanság, kétségbeesés. Otthon sokat beszélgetünk arról, hogyan lehetnénk kevésbé kitettek az inflációnak, a változó körülményeknek és a kormány szeszélyes döntéseinek. Egyre inkább az önellátás felé teszünk kisebb, nagyobb lépéseket.
  • EcoZsu
    Kicsit más élmény: nyaralások. Legutóbb 4*-os szállodában voltunk 3 napot, horror áron. Tele volt a szálloda. FBot porgetve folyamatosan a külföldi nyaralások fotóival van tele a felület. Szóval én továbbra is úgy látom, hogy az embereknek van pénze.

    Bolt: drasztikus áremelkedés, voltak lélektani hatariam, minőségi felvágott esetén 3000 Ft/kg, sajt szinten. Ezek most felmentek 5000 Ftra. Zöldség, gyümölcs esetén ami zavar, az elsősorban nem az ár, hanem az, hogy rusnya, rossz a minőségük.

    Felsőoktatásban dolgozok. Az éven volt nagyon sok év után emelés, de a sok év kihagyás és az infláció miatt ez természetesen nem sokat jelent.

  • drt
    Orvos (nőgyógyász). Állami EÜ romokban , magánellátás kapacitáson felül pörög. Tulajdonképpen a járóbeteg szakellátás megszünt létezni ( 2 hónap várakozás 80 éves kollégákra akik néha ultrahangozni se tudnak) ezért megjelentek olyan rétegek is a magánrendelésen akiknek eddig ez eszébe se jutott. Lassan a műtéteket is átvisszük , részlegesen legalábbis biztos. Ha egy dolgot javasolhatok itt mindenkinek aki megteheti kezdjen el gondolkozni , hogy fedezi az EÜ kiadásait a jövőben. Az elmúlt időszak változásai mintha privatizálnák az egészségügy jelentős szegmenseit.
    Válság szempontjából szerintem mi abszolút nem vagyunk veszélyeztetve , a kényszer sajnos nagy úr.
  • Joy
    Azt látom az eddigi kommentek alapján, hogy a cégek kezdenek spórolni, viszont az emberek nem. Nem lepődnék meg, ha valóban így lenne, szomorú képet fest, hogy az átlagember sem a múltból, sem ezekből a jelekből nem tanul.
  • Dexter
    Nagy bank, IT fejlesztés. 1 éve keresünk embert, nem találunk. 1 hónapja kaptunk 8 százalék fizetésemelést, ezt még a plusz adó előtt ígérték meg, becsületükre legyen mondva betartották. Boltok katasztrófa, silány minőség van aranyáron. Ha gyümölcsöt veszünk (gyerekek egészségeset egyenek), 5000 alatt nem áll meg, ha húst is veszünk, 10 ezer fölé megy, bármit csinálunk. Pedig lejjebb adtuk az igényeinket, már a T… gazdaságost vesszük inkább le.
  • vedini
    Egyebkent erdekes a fejleszto/programozo szakma is, elozoekben mindenki ugyved/kozgazdasz akart lenni most meg a fejlesztok keresnek jol. Elozo pozimban a fejlesztok populaciojaval foglalkoztam az egyik divizioban kb 6000+-os tomeg, ceg szinten tobb 10.000 van. Brutalis novekedes covid ota is, hasonlo meretu fluktuacio, nehez adminisztracioval lekovetni a valtozast, most ugye lassul
    Szoval nagyreszt prakash, amandeep, hin-lun van, ha nem is 1-2 even belul, de sztem itt is konszolidalodni fog a szakma, es mint ugyvednel, kozgazdasznal azok fognak jol keresni akik tenyleg pro-k. Talan agile, fleet, squad hozhat egy ugymond feldarabolhato strukturat ami hatekonyabb a munkaltato reszerol ergo bert szorithat le
  • Malacka
    “Hanyatló nyugat” Németország, IT-autóipar:
    – Nagyon örülök hogy elhúztam! Teljesen más a közhangulat. Itt már hónapok óta készítik fel a népet, hogy drágább lesz a fűtés. Kaptam levelet, hogy szeretném e előre megemelni pl a fűtés díjat. Nem az hogy Lof**sz a seggedbe köv hónaptól fizetsz. (rezsicsökkentéssel nem értek egyet, de nem így komunikálunk!) Itt egyenlőre nyugodt minden: vannak tartalékok és van Kommunikáció.
    – Nyelvtanárom KATA’s: valószínűleg lehúzza a rolót mert nem fizetik ki neki azt amit emelnie kell.
    – Otthonmaradott családtagok meg fogják szenvedni már most spórolnak (szigeteletlen társasház, mert tele “jóvanazúgy” meg “minekaz” emberekkel). Aki haver még otthon vagy tervez lépni vagy nyelv/szaktudás hiányába nem mer lépni. (Vajon mért lazítják követelményeket évek óta…)
    – A forint beszakadása nagyon sokat számít. Nagyságrendekkel kisseb idekint az infláció érzésre
  • Közigazgatász
    Közigazgatási területen dolgozok 10+ éves tapasztalattal. A választás előtt kaptunk fizetés emelést(nekem 22%, kollégámnak 12%), előtte szintén választás előtt adtak 4 éve(közben csak a cafeteria emelkedett)… Nincs kilátásba további emelés, ha nem tetszik el lehet menni mentalitás van.
  • Jónás
    Távközlési multi – német – műszaki terület.
    Évek óta nincs normális fizuemelés – infla követő min – és a idén belengették a 4 napos munkahetet.
    Nem számítok semmi jóra, a különadó után meg különösen nem.
    Kollégák kiégve, illetve a fiatalabbak lépnek le 50-100% + fizukért, és a helyükre nem vesznek fel senkit.
    Van egy olyan érzésem – általánosságban nézve a dolgokat – hogy amikor lelép a 70-80-ban születettek nagy része, akkor
    nagyon nagy gebaszok lesznek, és nemcsak azért, mert a későbbi generációk létszáma jóval alacsonyabb.
    Hasonló területeket nézve – versenytárs, beszállító – van ahol uez a helyzet, van ahol pedig jó pénzért vesznek is fel még embereket.
  • pelydzs
    Informatikai összeszerelő cégnél dolgozom felsővezetésben.
    Egyik üzletág lassul, a másikba – ami jóval nagyobb értéket állít elő – viszont ömlik a megrendelés és bele fogunk szakadni.

    Nekünk pont, hogy nem visszaesés lesz, hanem lehet, hogy megint rekord üzleti év remélhetőleg rekord bónuszokka…

  • Főherceg
    Kult szektor egyik csúcsintézménye: béremelés 0, költségek visszavágva, létszámstop, külsősökkel szerződés megtiltva, vélhetően ősztől elbocsátások.
  • QTT
    A cég úgymond biztonság&pénzügy. Sokféle munkakör. Múlt évben a cafeteria duplázódott meg, idén volt 10% béremelés. Kb annyit jelentett ez, hogy ideig-óráig kompenzálta az év elején az inflációt. Azóta mivel az tovább nőtt, legyűrte. Most megy a küzdés újabb 10-20% közötti béremelésre, szerintem nem fog a cég belemenni.

    A diplomás és az érettségis pozikra sincs ember. Jelentkező van, de 99% a teljesen kontraszelektált és a félautista között mozog, így alig van, akit végül felveszünk, pedig nem magas a kerítés.

    A fizut már kissé keveslem az emelések ellenére, de mivel alig pár napot dolgozom és mellette havi pár napot kamionozok, így oké. Plusz a feleségem is otthagyta a pedagógiát, így neki is szemmel látható bérnövekedése lett, szóval így még oké a dolog és a megtakarítási mérték sem csökkent.

    Viszont ezért a pénzért havi 22 napot nem vállalnék, ha esetleg a munkakörből kikerülnék.

  • Nyugdíjas
    7 éve kellemes nyugdíjjal hagytam abba a munkát. Ez a nevetséges emelések miatt erősen inflálódott. Heti 1x megyek vásárolni, tavaly alkalmanként 20 ezer körül költöttem, most 50 körül van a költés, ugyanazon termékeknél. A megtakarításainak egy részét a gázfogyasztásunk csökkentésére költjük. Fütő-hütő klíma, villany bojler, napelem rendszer bővítése, stb. A forintunk egyre kevesebbet ér, ezért előre hoztuk a beruházásokat. A régi klímák 20, a gazbojlerünk 25 éves, így előbb utóbb úgy is cserére szorultak. Korunknál fogva mi már Mo-n maradunk, itt kell boldogulni. A jelenlegi politikusok és holdudvaruk kezében van a magyar gazdaság nagy része, így én a kormány változástól sem várok már sokat. Ha győz is egyszer majd az ellenzék, ezek nem fognak eltűnni, és ott fognak az új kormánynak betenni ahol csak tudnak.
  • QTT
    Folyt:
    Szóval, ha változna a munkaköröm tipli, de a bizonytalan világ miatt ez kissé aggaszt jelenleg, míg régebben nem.
    A kamiont szeretem, maximum 2/2 hetet vállalnék viszont. Így amit ki tudnék hozni a dologból az nettó 680e Ft körül. De ugye a bejelentés nem ennyi és nem ehhez vagyok szokva. A másik, hogy a covid alatt is rögtön azzal indított sok cég, hogy a napidíjat csökkentette és kezdte fújni, hogy feldobok egy kulcsot és egy sofőrre esik. Aztán pár hét alatt felfogták, hogy ez nem így van és gyorsan kussoltak, a napidíjat is visszaemelgették.
    De ez nem szimpatikus és nem tűnik biztos munkának az irdatlan hiány ellenére sem.

    Másik vonal, hogy mérnök-informatikus diplomám van, nagyjából rendben lévő angol tudással, de a szakmámban egy percet nem dolgoztam és 13 éve diplomáztam. IT vonalon egyetlen dolgot követtem le az évek alatt, a hardverpiacot asztali PC szinten. 😀

  • Gyógyszeripar
    Nagy gyógyszercég, K+F és gyártás. Business as usual, nem valószínű, hogy komoly hatással lenne ránk a kialakuló helyzet. Bérek nem emelkedtek annyira, mint az infláció, pedig az exportból jóval erősebb dollár meg euró folyik be szépen. Munkaerő felvétel a szokásos ütemben, normális a fluktuáció, nem erződik benne változás.
  • diligent scotman
    IT-szektor: data/cloud engineer/architect
    -> ha elfogadom az ajánlatom jövő héten akkor az utóbbi 3-évben majdnem meg 4-szereztem a fizetésem, ha nem akkor csak 2,5 szereztem.
    -> ugyan jó tapasztalatokkal, referenciákkal rendelkezek és relatíve high tech dolgokat ismerek, ezért úgy gondolom hogy a szakma képzettebb/szerencsésebb 10%-ban vagyok. A a HR-es megkeresések alapján nálunk/az én szegmensemben nincs válság. Napi szinten kapok egy releváns megkeresést, általában jó pay range-vel.
    -> Személyes költségek kicsit nőttek: főleg az élelmiszer lett drágább(mondjuk amit én veszek az kevésbé, pl a parmezán sajt szinte semmit se drágult), de a fizetésem kis %át költöm rá, szóval az engem nem érdekel. Energia árak se érintenek, mert újépítésű kis energia igényű lakásban lakom. A lakbérem szintén nem emelkedett, mert 3,2%-on vettem fel lakáshitelt.
  • QTT
    Utolsó folyt…
    Szóval nem piacképes IT diplomával néha elgondolkozom, hogy milyen babérok teremnének az IT munkaerő piacon.

    Programozás no way kategória, nem ment rosszul anno, de felakasztanám magam abban a munkakörben. Más területen az IT-ban tán el tudom képzelni magam, gyorsan meg is tudtam tanulni a legtöbb dolgot. Pl anno ilyen-olyan programok (Photoshop, SolidEdge) tanulása jól ment, csak munkába álltam és elengedtem a dolgot.

    Kíváncsi vagyok szóba állnának-e velem junior pozikra az IT cégek ilyen előélettel. Ha már ennyire mondják itt az ITsok, hogy iszonyat a munkaerő hiány.

  • raverguy
    IT szektor
    Tavaly már csak 5%-os emelés, idén semmi. Nincs baj, de készül a cég arra, hogy lesz. Ez nagyon rosszul hangozhat, de 2020-ig áltagosan évente 17-18%-os emelések voltak minden évben, így annyira nem panaszkodom.

    Balaton
    Minden nyáron sok időt töltök a déli parton. Teljesen fals információ, hogy kevesen lennének. Kimondottan sokan vannak, 90%-ban magyarok. Utánuk mennyiségi sorban: németek, osztrákok, csehek, szlovákok, lengyelek, svájciak, olaszok, egy-egy norvég, svéd, francia rendszámok alapján.
    Sátras kemping tömve, alig van hely.
    A fenszi étkező helyek tömve, a kevésbé ismertek viszont sokszor konganak. Rengetegen jönnek 1-2 napra és kocsiban alszanak. Sok a hűtőláda a strandokon. Szóval sokan itt vannak, de szerintem a költés már csökken.

  • Belavoltam
    Milyen vallalkozasi formaban dolgozol nyugatra kontraktorkent?

Vélemény, hozzászólás?

A megadott név fog megjelenni, ezért érdemes nem a valódi nevedet megadni a hozzászóláshoz.

A hozzászólás előzetes moderáció után fog megjelenni.

A hozzászólás párbeszédre van kitalálva és nem monologizálásra. Ezért fogalmazd meg úgy a mondanivalód, hogy beleférjen egyszerre egy hozzászólásba. Senki nem akar téged olvasni 15 hozzászóláson keresztül (rajtad kívül természetesen). Ha cikket szeretnél írni, ajánlom valamelyik ingyenes blog oldalt, azok valók ilyenre.

Minden hozzászólótól elvárjuk a minimális tiszteletet mások felé. Akiknek ez (még) nem megy, azoknak felesleges fáradnia a gépeléssel. Beszélj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled beszéljenek. Ennyire egyszerű eldöntened, megfelelsz-e ennek a feltételnek.

A hozzászólás nem alanyi jog, hanem egy lehetőség, ha olyat tudsz mondani, ami mások számára hasznos és építő. Köszönjük a megértést.

(Elnézést kérek mindenkitől, a fentiekért, sajnos a félreértések miatt kénytelen voltam leírni ezeket. Természetesen a te hozzászólásodat is szeretettel várjuk.)

Figyelem: FIREFOX böngészővel gondod lehet a hozzászólás elküldésével. Használj másik böngészőt a hozzászóláshoz, amíg ki nem javítják a hibát.

 karakter még felhasználható

A hozzászólás elküldésével hozzájárulsz, hogy az IP címed technikai okokból tárolva legyen. Ha ezt nem szeretnéd, ne küldd el a hozzászólást. Kérésre a hozzászólást töröljük az IP címeddel együtt.