Hosszabb jótállási idő jövőre
Változik a törvény, 2021-től 100 ezer forint feletti vételárnál kötelező lesz két, 250 ezer forint felett három év jótállást vállalni. Vége lesz annak a szokásnak, hogy vagyonba kerülő és gyakran nem is javítható műszaki cikkekre is csak egy évet adnak.
(Én nemrég tanultam meg egy életre, hogy soha ne vegyek olyan notebookot, amit nem lehet szétszedni. Egy Asus T305-öt vettem utazásokhoz, hogy tudjak dolgozni. Mivel ritkán utazok, az akkumulátor álltában megadta magát, nem veszi fel a töltést. Egy új akkumulátor 20 ezer forint, viszont az összepréselt gép javítását senki nem vállalta el, még az Asus márkaszerviz is csak úgy tudja szerelni, ha kitöri az egyébként hibátlan kijelzőt. Így a javítási költsége több lenne, mint amit érne a gép a szerelés után. Most már tudom, hogy soha többé nem veszek olyan gépet, amiket nem csavarok fognak össze. Az ilyen gépek nagyon trendik, de egyszerűen javíthatatlanok. Ha valami elromlik benne, akkor kuka az egész. Drága lecke volt. Ha élt volna rá a három év garancia, most az Asusnak fájna a hibás konstrukció és nem nekem. Szóval én örülök a változásnak, még ha számomra későn is jött. De ezt csak így zárójelben.)
A papír alapú jótállási jegy helyett bevezetik a e-jegyet, de hogy ez mit fog pontosan jelenti, még nem lehet tudni.
Nagyon nagy naivitás a mai eldobható cikkek korában azt hinni, hogy most majd kevésbé lesz az minden. Egyszerűen az őrült verseny kényszerítette ki a gyártókból azt, hogy minden minimalizálva és optimalizálva van, nincs semmi tartalék, ráhagyás. Az alkatrész gyárak is folyamatosan ezt csinálják, évente-fél évente komplett új alkatrészek, és semmiből nem tartanak pont ezért javításra raktárkészletet, vagy irdatlanul drágán, mivel minden egyes gyártási darab különbözik. Ez pedig ugye a demokratikus fogyasztói akarat, aki mindent a legolcsóbban és legjobban akar megkapni. Meg is kapja, de cserébe eldobható minden a hajszárítótól az autóig (és a feleségig).
Egy átlag hűtőnél, mosógépnél az 1-5 éves időszak általában hiba nélküli. Mobiltelefonnál más a helyzet, az bármikor bekrepálhat, eleve nem is tervezik 1-2 évnél hosszabb időre… 😀
Én már kaptam vissza a pénzem, mert nem voltak képesek 30 napon belül megcsinálni, én meg éltem a jogommal és a telefon árát kértem vissza, nem akartam tovább várni, hátha egyszer meg tudják csinálni.
Vett valaki mostanában farmert 50.000 forintért?
Pont nemrég vettünk egy kerti gépet az egyik diszkont áruházban, aminek a dobozán 3 év garancia volt. Aztán a vásárlás után vettem észre a leírásban, hogy ez Magyarországon nem is él. Csak a német leírásban szerepelt a 3 év, a magyarban egyértelműen csak 1 év, és ezt a külön papíron odaadott jótállás jegy is megerősítette.
Úgyhogy jó lenne, ha az EU-ban egységes lenne ez az egész, mert milyen már, hogy a német vásárló ugyanarra a termékre több év garanciát kap, mint egy magyar. Nem valami korrekt hozzáállás ez….
Káposztás juci most is van 50e forintos farmer. És nem is olyan kevesen veszik mint gondolnád.
Jó tudom, néha mindenki elcsábul és sutba dobja a racionalitást 😀
Amúgy sajnos az eddigi jó világnak is lehet leáldozik lassan. Eddig nagyon megérte 3-4 akár 5 éves business laptopot venni pár tízezer forintokért (akinek fontos az üzemidő vett hozzá új akksit) de azokat is kezdi utolérni a vékonyítási láz. 🙁
Bár ha ez bejön amit írnak akkor mostantól 3 év lesz. Az király. Kérdés továbbra is, hogy mi lesz a szürkeimportos ill. nem hivatalos viszonteladótól vásárolt külföldi készülékekkel, hogy fogod tudni érvényesíteni a jótállást?
Viszont a fogyasztó mindenképpen jól jár ezzel.
Még azt hiányolom, hogy a háztartási nagygépekre egy 5 éves minimumot bevezessenek, ártól függetlenül. Teljesen abnormális dolog, hogy 60 kilós mosógépet, kétajtós hűtőszekrényt úgy adnak el, hogy aztán majd 2-3 év múlva a vásárló szívhassa a fogát, a környezetszennyezésről nem is beszélve. Bőven lenne tér az áremelkedésre is ezen a piacon, ha a 150 ezres, vagy drágább mobilokra van pénz (márpedig átlagembernek valahonnan van), akkor 5+ évenként mosógépre is lenne 90e helyett 120e szerintem.
És akkor nem ázik be pár évente az alsó szomszéd, meg nem pusztul annyira a környezet.
Az a legügyesebb szervizes, akinél “csak” kettő törik el a tízből, minden más munkával óránként legalább 25 000 Ft hasznot tud termelni. Olyanokkal, amin nincs rizikó. Ezen meg van bukik a szerviz, vagy egy kis haszon, nagy kínlódással.
Cserében kényelmetlen ülések. Futómű helyett rázómű. Miért nem gyártanak autót csak tragédiát?
A zöld autózás átka,a részecskeszűrő hatalmas amortizációs károkat okoz az autóban, igazából szinte minden zöld alkatrészre elmondható hogy pár évente cserélned kell és milliókra rúg az összeg. Ezért én úgy vagyok vele hogy akkora luxussá tették az autót hogy kerülöm használatát megoldom másképpen ha nagyon kell.
Egér, billentyűzet, kis háztartási gépek, stb, bőven vannak olyanok, amik 10e forint alatt vannak, és nem azért, mert gagyik.
Én konkrétan a számítógép egerekkel vagyok gondban, mert a mikrokapcsolók feladják 1/2, 1 év után…
youtube.com/watch?v=CU6ZUKq63zU
youtube.com/watch?v=EIoBRYh0Ukk
Az egyik ügyfelem mesélte, átálltak palackos ásványvízről vízszűrős automatára, a dolgozóknak pedig kulacsokat vettek – pedig a kancsó jobban tetszett volna, de az felborulhat az asztalon és akkor annyi a gépeknek. Nem értettem a problémát. “Persze, mert Neked ThinkPad-ot van, de nekünk csak …” 🙂
Én hoznék olyan törvényt is hogy minden termék javítható legyen, de minium szétszedhető oldható kötésekkel, csak nagyon kivételes esetben lehessen ettől eltérni.
Kérdés, mi lesz a tervezetből.