Itt vannak az új állampapírok
Megjelent a tájékoztató az új prémium állampapírokról. Az ötéves 0.75 százalékos prémiumot fizet, de már mostantól 11.75% a kamata, kamatforduló január 23.-án lesz.
A hétéves kamatprémiuma 1.5%, február végén fordul, addig viszont ez is csak 11.75%-ot fizet.
A Bónusz Állampapír pedig a 3 hónapos kincstárjegy hozama felett fizet 1% bónuszt. Mivel az infláció a világon mindenütt sokkal magasabb, mint az állampapírok hozama és ez idehaza még inkább így van, ezért ez nem tűnik akkora bóninak jelenleg.
Köszönjük Zsombornak a hírt.
Update: mindenki izgalomban van, hogy a Kibocsátó nem váltja vissza lejárat előtt a kötvényeket.
Ez eddig is így volt, sőt, minden kötvénynél így van (az a kivétel, ha nem). Eddig sem a kibocsátó (ÁKK) váltotta vissza, hanem a forgalmazó, a Magyar Államkincstár.
Tehát ez még semmit nem jelent. Persze az előfordulhat, hogy emelik a költségét.
Csak hogy tudjuk, hogy mit fogunk finanszírozni ezekkel a csuda állampapírokkal
IMF járt már itt, ez nemrég derült ki valahogy, még az IMF is titkolta, mert nem tette ki a beszámolót a honlapjára. Valószínűleg ők kemény lépéseket várnak a pénzért cserébe, ami a sosem hazudó, ne azt nézzék mit mondok, hanem mit teszek vezérnek nem igazán jöhet be.
Kövezzetek meg, de amennyit gyengítettek a forinton (továbbra sem áll jól a szénája), én inkább megyek devizába forint helyett. Amennyit gyengülni fog a jövőben ilyen kilátásokkal, bőven behozhatja a deviza tartás a forint kamatokat…
Holnap MNB emelhet megint.
2. Ennek pl. hogy alakul a “visszavásárlási” díja %-ban?
3. Ha nem tartom végig, hanem eladom, fizetnem kell kamatadót?
Köszi előre is a válaszokat.
ez van kint:
Megjelent az új Bónusz Magyar Állampapír ismertetője, a 3 éves konstrukció legfontosabb feltételeit szedtük össze alábbi cikkünkben. A lényeg, hogy az új papír a 3 hónapos Diszkont Kincstárjegyek hozamát követi 1 százalékpontos kamatprémiummal és negyedévente fizet kamatot. Az első kamatperiódus esetében az évesített kamat mértéke 11,32% lesz.
korábban (ma) meg szerintem ez volt:
Megjelent az új Bónusz Magyar Állampapír ismertetője, a 3 éves konstrukció legfontosabb feltételeit szedtük össze alábbi cikkünkben. A lényeg, hogy az új papír a 3 hónapos Diszkont Kincstárjegyek hozamát követi 1 százalékpontos kamatprémiummal, negyedévente fizet kamatot, és lejárat előtt nem lesz visszaváltható. Az első kamatperiódus esetében az évesített kamat mértéke 11,32% lesz.
Olyan érzésem van, hogy megéri A 2029/I-re leváltani a 2028/J-t és 2028/K-t. Mit gondolsz erről? Csak fél évvel később jár le, de sokkal korábban van a kamatforduló, és magasabb a kezdő kamatozás.
Nem fogja kannibalizálni ez az új értékpapír a régieket?
Van valakinek ellenérve ezzel kapcsolatban? Kérlek írjátok le, mert nekem nincs.
Szerintem csak az AKK mindenkori üzletszabályzata (amit bármikor módosítanak) biztosítja, hogy visszaváltási árfolyamot (most jellemzően 99%) jegyeznek. Az AKK azt is bármikor módosíthatja…
Ha ezt most előre rögzítik, akkor érteni fogom, hogy miért nem kannibalizálja ez a konstrukció a korábbiakat.
Bál-bál kannibál…
Kis keresgéléssel:
akk.hu/download?path=a3944ac5-0c45-4f86-b678-0946410576a0.pdf
“Törlesztés, visszaváltás
A Prémium Magyar Állampapírt a Kibocsátó lejárat előtt nem váltja vissza. A Prémium Magyar Állampapír
névértékének visszafizetése a lejáratkor egy összegben esedékes.”
Gondolom, ez van a másiknál is, okosabbak majd kiegészítenek, akkor a másodlagos piacon talán lehet értékesíteni, meg lehet kérdezni a bankokban.
Orbán és Rogán két jóbarát. 🙂
ksh.hu/docs/hirek/uvegzs/KSH_alapito_okirat_09.pdf
Én szerintem veszek még ebből idén, amennyit tudok, aztán 2023ban ujratervezés.
Tehát 2023. Január 23-tól már a 2022-es infláció + prémium ketyeg?
Vagyis kb 15% + 0, 75%=15,75%, melynek kifizetése 2024. Január 23-án lesz?
Jól értelmezem?
“Törlesztés, visszaváltás
A Prémium Magyar Állampapírt a Kibocsátó lejárat előtt nem váltja vissza. A Prémium Magyar Állampapír
névértékének visszafizetése a lejáratkor egy összegben esedékes. ”
Ez eddig is így volt, sőt, minden kötvénynél így van.
A KIBOCSÁTÓ nem váltja vissza. Eddig is a FORGALMAZÓ Államkincstár váltotta vissza.
Valahogy mindig ráérez, hogy mi kell nekünk.
A háborús infláció, és a háborús rezsiemelkedés idején is tudja, mi a megoldás arra, hogy pénzünknél maradjunk.
A kormány többi tagja nekem speciel nem túl szimpatikus, de hát ne legyünk telhetetlenek, amíg a Főnök teszi a dolgát, addig nem lesz rossz nekünk se.
“Ebben vagy az új feltetelekkel kijovo BMAK-ban nagyobb racio 3-5eves tavon.”
Az új BMÁP hároméves futamidejű kötvény, amelynek változó kamatát a háromhavi futamidejű kincstárjegyekéhez kötik 1% prémiummal megfejelve. A 3-havi DKJ előnye, hogy az alapkamat változását gyorsan leköveti, így gyorsan emelkedő kamatkörnyezetben lehet optimális választás rövidebb időszakokra. Legfőbb hátránya, hogy normál helyzetekben a DKJ kamata szerényebb bármely más kötvényénél, emiatt hosszabb távú tartása nem ideális.
Én arra számítanék, hogy közép távon is magasabb lesz az infláció, mint az alapkamat, és az infláció esetleges későbbi csökkenésekor a jegybank is csökkenteni fogja az alapkamatot. Ilyen feltételek mellett az inflációhoz kötött PMÁP jobb befektetés közép távra, mint az alapkamattal mozgó BMÁP.
Igen, január 23-tól már a 2022. évi ÁTLAGOS fogyasztói árindex-változás + 0.75% lesz a PMÁP kamata.
Az átlagos fogyasztói árindexet úgy számolják ki, hogy meghatározzák 2022. minden egyes hónapjára az 1 évvel korábbi árakhoz képesti áremelkedést, és ennek a 12 számnak veszik az átlagát.
A 12-ből az első 8 havi érték már ismert, ezek átlaga 10.7% (!!!).Feltételezve, hogy az év hátralevő hónapjaira már 20% körüli havi értékeket jelent a KSH, a 2022. éves átlagos árindex 13.5% körül lesz.
Tehát a 2027/J-s PMÁP jövő évi kamata kb. 13.5% + 0.75% = 14.25% lesz.
(11.75-6.6)/12*4*1.000.000
17.166 ftot jelent 1 misinként okt.-jan.ig 4 hónappal számolva.
Bár ha visszaváltok 1.000.000 papírt 99% árfolyamon ott bukok 10.000 ftot, azaz nem 17.166ot hanem 7.166 ftot jelent 1 misinként ha átváltom. Cserébe bukok egy fél évet vagy többet.
A PMÁP-nál kis kihasználják, hogy most emelkedő hozamkörnyezetben ha hamarabb emelnek a kamaton, az jobban hangzik. De 7 év alatt várhatóan csökkenni is fog az infláció (nagyon remélem), akkor pedig már rosszabb lesz a gyorsabb inflációkövetés. Ügyesen lavíroznak, és közben jól kommunikálnak, hogy bevonzzák az emberek pénzét.
Tudna segíteni valaki elmagyarázni nekem, hogy az eddigi PMÁP, ami infláció+1.5%ot fizet, az mennyivel rosszabb, mint ez az új cucc?
Elvileg a régi PMÁP jövőre már elég jól fizet, ha az idei inflációt veszik alapul, és aztán az azt követő években is simán fizethet annyit, mint ez az új, amennyiben magas marad a hivatalos infláció.
Jól értem ezt vagy van valami, amivel nem számolok?
Köszönöm, ha valaki segít!
Köszönöm.
Szerintem akkor megéri eladnom az idén vásárolt (február 23.-i évfordulós) PMÁP-t (6,6 %) eladnom , igaz bukok 1 %-ot, de jóval többet nyerek a következő 5 hónap kamatfelár miatt.
Majd 2023. Január 23-tól már kb. 14,25 %-al ketyeg tovább az adómentes kamat.
Jól értelmezem?
(Mondjuk persze leesett volna az aranygyűrű a Méltóságos Államkincstárnak az ujjáról, ha a MÁP+/hoz hasonlóan rögtön hozzá is adták volna a hozamot az eredeti papírhoz, de mindegy…)
szabadeuropa.hu/a/jaksity-gyorgy-interju-magyar-gazdasag-europa-valsag-inflacio/32047607.html
D230517 Első kibocsátás: 2022. október 5. Lejárat: 2023. május 17.
D230104 Első kibocsátás: 2022. október 5. Lejárat: 2023. január 4.
Valahogy már fázok a forint alapon történő befektetésektől, viszont máshoz nem konyítok semmit, mert sokáig elég volt csak MÁP+-ba tenni a pénzt és nem foglalkozni az egésszel.
Szerintem a fő különbség az, hogy a régiek kamatbazisa év/év alapú, ennek pedig éves átlag. A 2022 után fizetendő hozamban jelentős különbség lesz. Ügyes húzás a kincstártól, ezzel az átlagolassal sokat tud spórolni. Szerintem előnyös lenne neki ha sokan cserélnek.
Nem csak a 7 166 Ft-ot nyered, hanem a későbbiekben is nyersz, mert ez év elején (02.21) árazódik át, míg 2028/J és 2028/K végű csak áprilisban és júniusban.
Látod, most is fel tudod használni a MÁP+-t, ahelyett, hogy büntivel adnád el pl. a PMÁP-ot, amit nemrég vettél. Ugyanígy később is lehet, hogy lesz olyan papír, ami jobb mint a régiek, és ilyenkor jól jön, hogy kvázi kessként használható a MÁP+, alacsony büntivel, vagy évente öt napig ingyen eladható és vehető a jobb papír. Hasonlóan arra is jó, hogy legyen miből beszállni az egyre “olcsóbb” részvényekbe, ETF-ekbe. Én továbbra is csak egy részét fogom eladni.
Ennyit az állampapírokról, lapozzunk.
20% az infláció, 10%-ot kapok erre, ergo buktam is 10%-ot.
Ha euróba átváltom és berakom a párnacihába akkor se járok rosszabbul, nem?
Valaki javítsa ki ha butaságot mondok, de ez egy valid stratégia jelen esetben?
~3 milla állampapírban mint vésztartalék
~2000 euró revoluton + minden hónap elején forintban a bevásárlásra szánt összeg (meg amikor épp 400 alatt az euró akkor ami épp a számlán van azt átváltom euróba)
– minden egyebet pedig tolok SP500 etf-be
Belátható időn belül saját házra esélyem sincs (hacsak nem döntünk úgy Puffogónéval, hogy full homeoffice és megyeszékhelytől 20 km-re veszünk kis házat), ilyen infláció mellett én nem látom értelmét csak úgy gyűjtögetni, akkor már inkább a részvény vásárlások menjenek, addig is “dolgozik” ez a kis pár millió.
Hátrány hogy újraindul a 6év néhány hónap és nem tudjuk milyen árfolyamon lehet majd visszaváltani az új papírt.
Igen, és ez MÉG MA IS működik, csak egyszerűbb nem kiszámolni.
Konkrét példa: veszel 36MFt -ért Csepelen panellakást 10% önerővel (pótfedezet bevonással), kiadod havi 150e -ért. (valós példa, sőt…) Az nettó 120e bevétel. A hitel jelenleg az Unicreditnél 10 éves periódussal, 25 évre havi 240e Ft-os kiadás. Infláció: 20%, ingatlan reálár vátlozás -10%/év
1. év vég egyenleg: -3,6m (önerő) – 1,7m (illeték+ügyvéd) – 1,44m (első évi ráfizetés: -240 törlesztő/hó +120e bérleti díj) = – 6,74m Ft. 10% nominális árnövekedéssel az ingatlan értéke 39,6m (ez még így is reálás veszteség, 20% infla mellett)
2. év: -6,74m – 1,44m “ráfizetés a hitelre” = -8,18m Ft. Ingatlan értéke (20% infla, 10% reálveszteség mellett) 43,56m, tőketartozás 31,44m, nettó lividálási érték = 12,12m Ft. Azaz már most durva nyereségben van az üzlet, +48%-os hozam két év alatt.
(folytatom)
Ár= 45,74m. Tőketartozás -30,9. Egyenleg: 14,84m, azaz +54% hozam 3 év alatt.
Jelzem, hogy itt már -10% -10% -10% = -33%-os reálár veszteségben van az ingatlanpiac, kb meg is van a túlértékeltség korrekciója (a.k.a. kipukkadt az ingatlanlufi)
Folytathatom, de szerintem látszik a lényeg: az ingatlan még emellett az elég pesszimista forgatókönyvnél is túlteljesító a csodakötvényeket.
Ha nem 3 év alatt, hanem 5 év alatt következik be a lufi pukk, akkor még szebb lesz a hozam. Lehet játszani a számokkal, de elég magas évenkénti reálveszteséggel kellene ahhoz számolni, hogy ne érje meg még így is. Ráadásul 25 éven keresztül.
(folytatom)
Többen feltették már a kérdést, de választ nem láttam rá, ha mégis, akkor elnézést.
Érdemes-e a jelenleg 2028/I -ben lévő megtakarítást (melynek kamatfordulója 2023.02.23) “visszaváltani” és az új, 2029/I-be átrakni a megtakarítást.
Az én gondolkodásom szerint igen, mivel a hátralévő kb. 5 hónap alapján:
6.6%/12×5 hónap = 2.75%
Ugyanez a 2029/I alapján, melynek kamatfordulója 2023. február 21.
Az első kamatfordulóig ugye tudjuk, hogy 4.64% az időarányos kamat. Ha ebből levonom az 1% 2028/I visszaváltási díját, akkor még mindig magasabb 3.64% a kamat (tehát a különbség 0.89%), ami nagyobb összegnél már pár százezer forintos tétel.
Van valami hiba a gondolkodásomban?
Köszi a válaszokat!