Midász király érintése
Gyakran látni anyagilag jómódú vállalkozókat, akit éjt nappallá téve nagy odaszánással nagyon sikeresek lettek, ahogy vannak alkalmazottak is, akik szintén nagyon nagy jólétre tettek szert kemény munkával.
Megszereztek mindent, amit csak meg akartak, még ha ennek napi 12-14 óra munka is volt az ára. Amikor ilyen emberekkel találkozom, vagy hallok róluk, gyakran eszembe jut Midász király története.
A mitológia szerint Midász Frügia királya volt a mai Törökország területén. Nagyon szerette a pénzt, akár álló nap is képes volt gyönyörködni az aranyérméiben a kincstárban. Sokat tett azért, hogy egyre több aranya legyen, de soha nem volt elég, mindig többet akart.
Egyszer egy nap meglátogatta egy természetfeletti lény és megkérdezte, mi lenne a szíve legnagyobb vágya. Gondolkodás nélkül rávágta, hogy váljon minden arannyá, amihez hozzáér.
Másnap reggel arra ébredt, hogy a lepedő és a takaró az ágyában arannyá vált. Nagy örömmel szaladt végig a palotán és mindent megfogott. Amihez csak ért, minden arannyá változott: az asztal lába, a kilincs, de még a rózsák is a kertben.
Nem volt nála boldogabb ember a világon. Mikor végre kicsit lenyugodott, ételt rendelt magának a szolgáktól. Azonban alig harapott a kenyérbe, aranyrögökké váltak a szájában, ahogyan a víz is. Lassan kezdett neki derengeni, hogy az, amit a világ legnagyobb ajándékának tartott, egy szörnyű átok lesz az életében, hiszen még enni és inni sem tud miatta.
Ekkor berohant a lánya, az egyetlen, akit talán még az aranynál is jobban szeretett és a nyakába ugrott, hogy megölelje, majd furcsán elcsöndesedett. Ő is aranyszoborrá változott.
Kétségbeesésében a lényt hívta, akitől az ajándékot kapta. Ő mondta, hogy fürödjön meg a közeli folyóban és az átok elmegy tőle s ebből a vízből locsoljon mindarra, amit szeretné, hogy visszaváltozzon aranyból az eredeti állapotába.
Midász király megtanulta, hogy az aranynál szinte minden fontosabb az életében.
Eddig a történet. Tudom, kicsit bárgyú sztori, de tanulságos.
Sokan túl sokat veszni hagynak azért, hogy minden arannyá váljon a kezeikben.
Szerintem nem nagyon volt még ember, aki a halálos ágyán azt mondta volna, bárcsak még többet dolgoztam volna, vagy bárcsak még több pénzt szereztem volna.
Ismerek vállalkozót, aki reggel hétkor már benn van a cégnél és este hétkor még benn van, mindennap. Sokat gondolkodtam, hogy vajon ő nem áldoz-e fel túl sokat a sikerért? A gyerekei apa nélkül nőnek fel, ő teljesen kimarad az életükből. Másik ismerősöm külföldön dolgozott, a kisgyerekei bácsinak hívták, amikor másfél havonta hazament.
Erre mondják azt, hogy a vagyon megszerzése gyakran túl sokba kerül.
Az egyik banknál, ahol dolgoztam, azokat az ügyfeleket kellett hívogatni, akiknek túl sok pénze volt nálunk lekötetlenül. (Jobb volt, ha mi ajánlunk valamit, mintha az ügyfél észbe kap és hirtelen elviszi az összes pénzét.)
Az egyik nyolcvanéves bácsinak csak nálunk volt százmillió forintja lekötés nélkül hosszú ideje. Amikor jeleztük, hogy legalább kösse le, az is évi 7-8 millió forint (pár éve még annyi volt a kamat), azt mondta, őt ez nem érdekli. Szó szerint azt mondta: “Fiatalember, higgye el nekem, az ott nem pénz, csak számok egy papíron. Ha egy nullával több lenne ott, vagy egy nullával kevesebb, az sem érdekelne.”
Elgondolkodtam, mennyire igaza van. Ez a pénz neki már csak számok, értelmes dologra nem tudja elkölteni már az életében. Gyakran eszembe jut, hogy hány ember szánja oda az egész életét, hogy minél nagyobb legyen az összeg a bankszámláján, hogy aztán az élete végén rájöjjön, hogy egy idő után azok már csak számok lesznek egy kimutatásban.
Vajon megérte-e ezért elveszíteni a családját, kimaradni a gyerekei neveléséből, szó szerint beteggé dolgoznia magát? Valószínűleg nem.
Sokan mondanák a negyven évvel fiatalabb saját maguknak, hogy vannak fontosabb dolgok is az életben, mintsem hogy minden arannyá váljon a kezeik között. Semmit nem ér a böszme nagy ház a Rózsadomb tetején, ha nincs, aki rád nyissa az ajtaját, ha a gyerekeid és az összes volt feleséged nagy ívben kerülnek.
Érdemes átgondolni, mit áldozol fel a gazdagság oltárán és megéri-e az áldozatot. A bölcsesség ahhoz kell, hogy az ember megtalálja az egyensúlyt az anyagi jólét megszerzése és az egyéb célok között.
Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.
20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.
“KATA-s vagyok, állami nem lesz”
KATA után is jár nyugdíj, csak a minimélbér 80%-a lesz a figyelembe vehető alap. Hogy ez mire elég, az egy másik kérdés.
“nincs olyan, hogy csak nyugdíjjárulékot fizetsz”
De van: 34%, minimum a minimálbér után. nyugdijguru.hu/elveszett-paradicsom/megallapodas-szolgalati-ido-es-nyugdijalapot-kepezo-jovedelem-szerzesere Igaz, így nem vagy számlaképes és az EÜ további 7K-t jelent.
“Annyi pénzt meg nem lehet vidéken nyelvtanítással összeszedni, hogy normálisan megéljek belőle” -internetes oktatással kiterjesztheted a hatókört az egész országra.
Nekem a legtöbb nőrokonom bőven 80 felett halt meg, igazán nehéz betegségük az utolsó 1-3 évben volt, olyannyira, hogy addig ellátták magukat, volt aki még utazott, kertet művelt stb.
Fáradtak voltak. Ők mind átélték minimum a 2. vh-t, azutáni csodás évtizedeket már anyaként, dolgoztak, takarékoskodtak, volt aki 3 férjet temetett el, volt aki több gyereket (olyan is, aki pici babát, olyan is, aki felnőtt, már 60 feletti gyerekét). Egy dolog volt közös: egy idő után mind várták a halált, magukkal megbékélve.
Én véletlenül sem szeretnék hosszú életet, csak azt, ahogy amíg élek, viszonylag egészségben tegyem. Ami persze vicces elképzelés a családi előzményeim és a viszonylag mértékletes életmódom miatt több esélyem van a 90 évre, mint 70-re :/
Így aztán lassan kezdek azon gondolkodni, milyen munka az, amit tudok majd sokáig csinálni és amire igény is lesz. Mert szép dolog a megtakarítás, de az a biztos, ha van mellette, vészhelyzetben is, bevétel. NEm beszélve arról, hogy pláne idősebben az agyamat csak annak használata védi, egy kicsit, a különböző vészektől, a bankszámlám nem.
Nem pontosan fogalmaztam. Érdemi összegű nyugdíjat képtelenség önfoglalkoztatóként az államtól összeszedni. Persze hogy fogok kapni valamit, de az nem lesz elég semmire. Ahhoz, hogy legyen mai értéken legalább 200 ezer forintnyi állami nyugdíjam (ennyi kell most a megélhetésemhez), legalább 300 ezer forint után kellene minden (munkáltatói is) járulékot és adót fizetnem, az meg kivitelezhetetlen. A skype sokat nem segít, egy óra akkor is egy óra marad, azért meg az országban sehol nem tudsz elkérni 3-4 ezer forintnál többet. Ráadásul a lemondásokat sem tudod kiküszöbölni.
persze, lehet, de még csak 68 vagyok :DD Vagy legalább is néha annyinak érzem 😉
Alapvetően, ha ma meghalnék, akkor is ki lennék békülve az életemmel (van kiszámoló biztim ;P ), de azért még szeretném megélni az unokáim kicsi korát – hogy segíthessek a gyerekeimnek és legyen egy kicsi nagyiképük. De ha nem, hát nem.
Fiatalabb sem szeretnék lenni, elég volt egyszer, szép volt, jó volt.
Hogy ontopic is legyek ez számtalan kérdést fog felvetni pl a nyugdíjrendszerrel, a nyugdíjalapokkal a munkaerőpiaccal stb. kacsolatban. Ezekre a kérdésekre még nincsenek válaszaink. Sőt, a legtöbben még a kérdéseket sem teszik fel mert nem is tudnak az egészről.
Kopter Géza: jól látod, azonban én pont azért bízom bennük, mert ők bevallják, hogy ami működik egereknél, nem biztos hogy működik embereknél is. Ezért szorgalmazzák a klinikai kísérletek megkezdését, ami pont a hitetlenkedésből fakadó alulfinanszírozottság miatt volt nehéz, de ez kezd megváltozni, ahogy jönnek az újabb eredmények
Ha ez azt jelenti, hogy amíg nincs biztosítva tutira a jövőm, addig maximum a száraz kenyeret engedhetem meg magamnak, akkor igen, a lehetőségeim felett élek. Imádok utazni, kulturális programokra járni, finomakat enni, és egy életem van, a keresetem mellett nem öt vagy tíz évig kellene visszafogni magam, hanem gyakorlatilag egész életemben, vagyis most is vegetálnék, meg nyugdíjasként is, akkor már inkább élvezem az életet most. Persze a nyelvekkel vállalhatnék olyan munkát is, ami jóval többet hoz, de a cégeknél való mókuskerékszerű hajtásnak a gondolatától is kiráz a hideg. Amúgy nem is igazán nyugdíjban gondolkozom a szó szoros értelmében, annyit nyilván nem fogok tudni összegyűjteni, hogy 65 éves koromtól végleg szabadságoljam magam, inkább csak abban, hogy időskoromra legyen egy vésztartalékom, ha nem tudnék dolgozni. Eltanítgatok én 80 évesen is.
Hát ehhez nagy gratula akkor… Ha Kiszamolo kitesz egy 18-as karikát erre a cikkre, megosztasz pár részletet? 🙂
Csak vicc volt, kicsit irigyellek, a legtöbben faragnánk még rajta utólag szerintem azért valamennyit itt-ott (ha mást nem, többet játszani gyerekkel, amíg kicsi volt, stb.), ha te így érzed, akkor szerintem eddig well done… 🙂
Akkor az egész életem gyakorlatilag munkából állna. Pont azért lettem vállalkozó, hogy saját magam oszthassam be az időm. Általában napi 5-6 órát tanítok (ehhez azért még hozzájön valamennyi felkészülési idő is), decemberben két hetet, nyáron másfél hónapot kihagyok. Meg nyilván betegen sem tanítok (csúnya dolog megfertőzni a tanítványt), bár az nem szokott pár napnál több kiesést okozni egy évben. Meg nem is tudnék hová tenni napi 8 órát. 9 előtt nem szoktam felébredni, szóval 10 előtt nem kezdek, délben kell azért legalább egy-két óra pihi, ha este 6 utánra elhúzom a tanítást, akkor meg elfelejthetek mindenféle programot (színház, jóga stb.) Viszont így meg nem érzem olyan fárasztónak a munkát, hogy hatvan évesen feltétlenül abba kellene hagynom. Végül is az egyensúlyról szól a cikk, nem? 🙂
nyugdíjbiztosítás? alkuszon keresztül (ha keresel, találsz jót alapon)?
céghez kihelyezett oktatás(elsőre nyelviskolán keresztül, majd magánzóként)?
szaknyelv, spirituális, (bocs:)) horoszkóp nyelvoktatás?
szintgarancia, mint minőségvállalás?
diplomához jutás katalizátoraként is hirdethetnéd magad?!
nincs tuti és mindenkinek megfelelő univerzális+optimális megoldás. evvel nyilván nem mondtam újat
konkrét tanácskérés aprópénzért a Bloggazdától???
Egyszer ebben/az életben? 😉
megértettem, pont erre írtam a rokonaimat, akik már nemcsak akkor várták a halált, amikor betegek lettek, hanem előtte is.
Személyes élményem még, hogy ugyan totál egészséges vagyok, fitt is stb., de fokokkal kevesebbet bírok, mint fiatal koromban. Szellemileg is. Sokkal jobban tudok szervezni, jobban és gyorsabban átlátok nagyobb összefüggéseket, vagy egy halom tapasztalatom, rálátásom, kapcsolatrendszerem (nem urambátyám, munkakapcsolatok), hasznos skillek (emberismeret) stb. – de érzem a koromat is.
Ami miatt meg különösen szkeptikus vagyok a módszerrel szemben – az az agyunk. Ha választhatnék, hogy pl. 60 évig élhetek, de szellemileg a mostani szintemen vagy 80 évig, de az utolsó 2 évtizedben fokozatosan a mostani 65-70%-ára esek majd vissza – nem a másodikat kérem. Pedig, jelenleg, kb. erre van esély. ÉS ez még nem is a legrosszabb eset. Nem mindig a halál a legrosszabb.
a remény is megmondta, hogy csak Norris éli őt túl 🙂
egyébként magam is vallom, hogy van az a pont amikor komplexen, szinte teljességében láthatóak a folyamatok.
tényleg érdemes időnként hátrább lépni a “tervezőasztaltól”, mert nagyon más lesz a látvány…még ha hülyeségeknek is hangzik.
Önkéntes nyugdíjpénztárba fizetek. Amúgy mindenképp tervezek továbblépni olyan irányba, ami nem csak óránként fizetne. Netes anyagot/tanfolyamot létrehozni, vagy legalább csoportokat oktatni stb. Céges óráim most is vannak nyelvsulin keresztül, de ott azért a nyelvsuli is kaszál rajta. Ugyanakkor közvetlenül nehéz cégnél oktatni, mert a mindenféle EU-s pályázati lehetőségeket csak akkreditált nyelvsulikon keresztül tudják érvényesíteni. Meg nyárra meglesz az autóm, és akkor idegenvezetni is tudok majd.
Ez az állam hülyesége. Szerintem a vállalkozók nagyságrendekkel többet fizetnének az állami nyugdíjpénztárba, ha nem kellene mindjárt ugyanazzal a nagyságrenddel több SZJA-t és egyéb járulékokat is fizetni.
nálunk, a céges küldöttekből éven belül egyértelműen kiválasztottuk a nekünk megfelelőt.
ki annyira jó volt, hogy magánzóként nem tudtuk megfizetni S:)
olvasva soraid, pont Te vagy az, aki aligha szorul általános tanácsadásra. mikor, igen, akkor pedig profira lehet szükséged, és nem névtelen és személytelen okosokra (pl. én:)).
miért is találtál erre az oldalra?
igazam van, vagy igazam van?:)
bocs;) és drukkolok, hogy megnyugtató megoldást találj.
A vállalkozók egy része – az ismeretségi körömből – ha tehetné egyetlen fillért se fizetne az államnak, de a dolgozóinak sem, csak neki legyen minél több. Biztos, hogy vannak olyanok is, aki fizetnének. Felénk ők a fehér holló!
igen jó gondolatokat írtatok le, csak csatlakozni tudok. Sose voltam egy karrierista alkat, de mégis a szakmai létrán felfelé lépegetve folyamatosan egyre több munkával és felelősséggel járó pozíciókba kerültem az évek során. Pár éve ébredtem rá, hogy ez így nem fasza. Nyilván számítanak rám és fontos a munkám, de nekem és a családomnak ez nem jó. Váltottam, elmentem máshová egy kvázi junior pozícióba, ahol kicsit kevesebb pénzért, de céges telefon nélkül, szigorúan a munkaidő alatti munkát végezve, ingázás, külföldi utazások, estékbe nyúló meetingek nélkül kezdem egész jól érezni magam. A pénz persze számít, de egy szint felett szerintem egyszerűen nem éri meg az életedből többet adni érte. Mindeközben a volt munkahelyem próbál visszacsábítani hét számjegyet súroló fizetésért, home office lehetőséggel…ez azért csábítás. Ti hasonló helyzetben vajon hogy döntöttetek (volna)?
Az, hogy működik a hüllőkomplexumom, engem nem vigasztal. Én a szükeállományomat akarom működőképesen.
Nem hiszem, hogy szép lenne az a világ, amiben csupa örökifjú szaladgál.
A teljesen személyes véleményem, hogy mindennek megvan a maga ideje. Lehet előbb-később is csinálni dolgokat, de van optimális, amitől túl gyakran nem jó eltérni. A hideg ráz a sok aranyifjú 50 közeli pasitól 20 éves csajok mellett, akik láthatóan elhiszik, hogy ők most újrakezdenek. Vagy a 60+ évesen sportkocsit vevőktől: életük álma – csak épp a be- és kiszállás nehézkes. Ugyanígy a csücsörítő 40-es nők. Tegyék, az ő dolguk, csak ettől nem annyi idősek, mint amennyinek érzik magukat
mondd el a konkrét elvárásaid, Ha teljesítik+benned van befejezetlenség/dolgavégezetlenség érzés, akkor folytatásra érdemes lehet.
hanem, ha nem
akkor engedd el…
csináld ami jól esik és nyugodtan érezd jól magad bőrödben. 🙂
szerintem
katas vallalkozokent a onyp nem tul jo megoldas, mert a koltseget elszenveded, de az elonyet – adokedvezmen- nem tudod ervenyesiteni.