Mikor kell helyszínen javítani egy terméket?
Vettem egy 40-45 kilós hőszivattyút az egyik legnagyobb ezzel foglalkozó hazai cégtől az interneten, aminek az egész országban vannak üzletei, beköttettem villanyszerelővel, ezek után egy egész napig bírta a működést, utána meghalt, a kijelzője elszállt és elkezdett ész nélkül össze-vissza csipogni.
Hívom a céget, senki nem veszi fel a telefont napokon át. Írok e-mailt, hogy mi van, három napon belül történt a meghibásodás, nem is javítaniuk, cserélniük kell a terméket, hogyan tovább. (De egyébként ha meg tudják javítani, nekem az is tökéletes, semmivel nem leszek boldogabb egy egy nappal fiatalabb termékkel. Viszont három munkanapon belüli meghibásodás esetén még a javítást sem vagyok köteles elfogadni.)
Három nap múlva(!) jön egy válasz, vigyem be a két várossal odébb lévő központi szervizükbe, majd ott ránéznek. Visszaírok, hogy ezt mégis hogy gondolták, azóta még nem jött válasz, ennek másfél napja.
Egyelőre nem írom le a cég nevét, de hamarosan le fogom, ha a héten nem oldják meg a gondot (akkor átírom a cikket a nevükkel, mert nagyon megérdemlik, gyalázat és törvénysértő, amit ügyfélszolgálat helyett művelnek), de ami most fontos a te szempontodból, az az, hogy ha a termék tömege meghaladja a 10 kg-ot, akkor a jótállás teljes ideje alatt ragaszkodhatsz a helyszíni javításhoz esetleg vállalhatja a cég, hogy a saját költségén ő megszervezi a termék el- és visszaszállítását.
Idézem az erről szóló kormányrendeletet:
Amennyiben a hibás teljesítés folytán a kijavítandó dolog elszállítása vagy visszaszállítása szükséges, erről – a melléklet 4. pontjában felsorolt járművek, továbbá a 10 kg-nál kisebb tömegű és tömegközlekedési járművön szállítható dolgok kivételével – a vállalkozás köteles gondoskodni. Amennyiben az el-, illetve visszaszállítást a vállalkozás elmulasztja, azt a vállalkozás költségére a fogyasztó is elvégezheti vagy elvégeztetheti.
De van itt egy másik jogszabály is, mivel a hőszivattyút be kell kötni és minden bekötött dolgot a helyszínen kell javítani:
Innentől kezdve az ilyen cégeknek küldd el a kormányrendelet linkjét, már 10 kilogram felett nekik kell gondoskodni az elszállításról még helyben is, másik városban lévő szerviz esetén pedig mindenképp. Olyan nincs, hogy a vásárló oldja meg, ahogy tudja a visszaszállítást.
Ha pedig beépített dologról van szó (főzőlap, hőszivattyú, bármi egyéb, amit nem csak egyszerűen bedugsz a konnektorba), akkor pedig szeretettel várod a szervizt a helyszínen belátható és elfogadható időn belül. Ha ezt nem tudják megoldani, bátran jelentsd fel őket, mert ez a kötelességük.
En ennek orulok, mert erdekel, meg a kommentek is tanulsagosak tudnak lenni, ugyhogy koszi! Persze a szivast nem kivanom neked, de akkor meg egyaltalan nem lenne mirol irni.
Ha eljut odaig a dolog, kivancsi leszek a cegre, mert pl Anyumek is hoszivattyut vettek, aminek a beszerelesevel/bekotesevel rengeteg gond volt es csak nagysokara lett kesz. Addig ok mondtak, hogy nem fizetnek semmit, amig teljesen uzembe nem helyezik, meg a garancialis mesterek listajat meg nem kapjak, meg a futesszezonban legalabb 1 honap probauzem le nem ment. Ez volt 3 eve, azota a ceg nem jelentkezett, a penz a boritekban, szerencsere a futes meg mukodik. (Az a terv, hogy ha egyszer elokerulnek, akkor majd lesz egy aktualis atvetel, aminek a datumatol fog indulni a garancia ido.)
Újabb alapkamatemelésről lesz “diszkurzus”? Kíváncsi lennék, ki hogy látja a jövőt, ha ez így folytatódik még jó ideig.
Persze tudom minden vállalkozó köcsög és csak a profit érdekli (lásd Jeff Bezos hiszti), de a bért és adókat is ugyanilyen vállalkozó fizeti ki.
A matek pedig egyszerű, ha nincs profit (mert elmegy a pénz futárköltségre) nincs üzlet, így marad az áremelkedés (vagy bezárás).
Szóval van jogos és jogtalan reklamáció, eldönti melyik milyen már nagyon nehéz, de ezt a jogszabályt át kelleni gondolni.
Ezt konkrétan nem tudom egyedül felemelni, akkora és olyan nehéz. Egyrészt. Másrészt ezt be kell építeni, ez nem egy notebook, hogy összehajtom, aztán visszaküldöm.
Ha egy 5 kilós valami lenne, akkor is pofátlanság azt mondani, hogy én vigyem vissza két várossal odébb. Elnézést kérünk, kedves Vásárló az Önt ért kellemetlenség miatt. Megrendeltük a szállítást, a GLS futárja holnap 12 és 14 között megy a csomagért, ha megfelelő. Amennyiben nem tudja Ön kiszerelni a készüléket, kérjük jelezze és a szervizes kolléga kimegy Önhöz a jogszabályi előírásnak megfelelően. Az Önt ért kellemetlenség miatt kérjük fogadja el ezt a 10%-os kupont, amit a következő vásárlásnál tud felhasználni.
Ez lenne a minimum.
Egy ország akkor jogállam, ha a lakosság legalább fele a jogszabályok szerint él.
Magyarországon a többség nem is ismeri a jogszabályokat, szokásjog van.
Ő úgy van vele, örülj hogy egyáltalán szóba állt veled, jóvanazúgy a parasztnak.
Legközelebb majd multitól veszed te is.
Az egyik legnagyobb cégtől vettem
.
De van, ott van a bemásolt kormányrendelet részlet utolsó mondatában 😉
Futárcéggel vissza kell küldeni a 10+ kg-os terméket (hőszivattyút nyilván nem, akkora súlyt talán már nem is vállalnak a futárok), aztán a szállítási költségről szóló számlát be kell nyújtani az eladónak. Mondjuk az jó kérdés, hogy ilyenkor a számlát a futártól már eleve az eladó cég nevére kell kérni, vagy saját névre…?
Ha addig sem adnak valami értelmes ütemtervet, akkor nincs miről beszélni velük, max ügyvéden keresztül…
A telefont soha nem veszik fel, már írtam nekik e-mailt, amikor mást akartam venni tőlük, arra is bő egy hét után válaszoltak.
Egyébként országszerte sok boltjuk van, nem egy noname webáruház.
Itthon addig foglalkoznak veled amíg kifizeted a vételárat, utána lehet futni utánuk ha probléma van.
kitartás!
nem direkt kapcsolódik, de. 2007-8-as beépítésű hőszivattyú. Egyszer elromlott karácsony környékén, 2017 körül. Aki telepítette vállakozó sajnos meghalt.
De hát ez nem rakétatudomány, majd hívok mást (így gondoltam én), akkor már voltak bőven. Mind elhajtott, hogy csak az általa telepítettet szervizeli, keressem meg, aki ezt csinálta… nem érdekelte őket semmi.
Végül én mértem ki (nem szakiként, csak logikusan végigmentem), hogy hol szakad meg az áram, vettem megfelelő biztosítékot, és szereltem be. (kb 4-5000 lehetett a ktsgem a kocsikázással együtt is). És később is volt hasonló, akkor sem érdekelt senkit, még úgy sem, hogy a kiszállásra rászámol vakon 30-at. Várom, hogy végre rend legyen, bár a ház már azóta elkelt, és azóta is tudtommal megy a gép.
Annyira megy mindenkinek, hogy senki nem hajlandó javítani, amit nem ő adott el. Garázskapu-motort szereltettünk fel valakivel, a másik garázskapu motor, a régi, elromlott nem sokkal később, mondom, kihívom őket, szereljék meg, természetesen rendesen piaci áron. Nem vállalják, ha nem ők telepítették, annyi a munkájuk, hogy le sem hajolnak egy javításért.
Ez van.
1. Az első jogszabály, amit linkeltél (249/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet) a javító-karbantartó szolgáltatásokra vonatkozik, ezért szerintem a Te esetedre nem érvényes, mivel ez a termékkel kapcsolatos javítás vagy karbantartás, mint szolgáltatással szembeni jótállást szabályozza (vagyis nem arra vonatkozik, ha rossz az autó, hanem az autószerelő rosszul szerelte meg).
A jótállás tárgya a javítás-karbantartás teljesítésének hibája, nem pedig a termék hibája.
2. A termék hibájára, így a Te hőszivattyúdra a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet vonatkozik (kötelező jótállás).
Amit második jogszabályként linkeltél, az pedig a fentieket bemódosító rendelet, inkább a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendeletet érdemes belinkelni.
az vagy a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendeletet olvassa el (tartós fogyasztási cikkek kötelező jótállása), vagy a cég által vállalt jótállást érvényesítse, vagy ha ezek sincsenek, akkor kellékszavatossággal élhet. 🙂
Amúgy a cikked – mint mindig – aktuális, hiánypótló, sokaknak segít kiállni magáért, köszönjük a munkád, csak így tovább : ]
szerintem is, a jog csak a JÓ hírnevet védi, nem minden hírnevet. 🙂
Magyarra lefordítva: aki slendrián munkát végez, annak terjedjen el a híre, aztán reméljük, hogy megemberelik magukat (ha nem, akkor meg úgy kell nekik, ha nem vásárolnak tőlük).
Nekem a szövegből úgytűnik mintha megvetted volna a hőszivattyút x cégtől és y villanyszerelővel köttetted volna be.
Ebben az esetben lehet a forgalmazó cég is lassabban ugrik, mert csak a készüléket vetted tőlük és nem a teljes szolgáltatást (készülék + beszerelés).
Illetve ebben az esetben felmerül a szakszerű beszerelés kérdése is. Mondjuk villamosan kb. csak 3 színes vezetéket kell helyesen bekötni, de amennyit összetaknyolnak mostanában a “szakik” azen se csodálkoznék, hogy ezt is elrontják.
Mindenestre kritikán aluli vevőszolgálat az biztos.
Nem is volt opció, hogy ők szerelik.
Kedvencem a medence vízszűrő volt ami június végén a medence felállításának másnapján megadta magát. Telefonon elérhetetlenek voltak, egy nap 25x hívtam őket, emailt is írtam arra pár nap múlva írtak, hogy vágjam el a szivattyú kábelét és a számlával együtt egy képet küldjek róla nekik. Erre már nem is jött semmi válasz, telefonon sem értem el őket, végül valahol 3 és 4 hét között megkaptam az új csere vízszűrőmet. Nos aki medence témával képben van az pontosan tudja, hogy egy medence vize melegebb napokon van, hogy 1-2 napot sem él túl forgatás nélkül, nemhogy 3-4 hetet.
Mondjuk nekem volt régről egy másik szűrőm, azzal megoldottam de azért ez vicc.
És még mennyi ilyen volt…
Ühüm.
2szer kellett visszavinnem, hogy 1szer megcsinálják.
Odavitettem és el is hozattam futar szolgálattal a motyót, mivel a szerviz nem volt hajlandó. Ezek után benyujtottam a számlát és nem fizették ki. Ment a fizmeghagyas és be kellett hajtatnom.
Mar a pontos összegekre es az időre ne emlékszem, de 20.000Ft!!!!! miatt szarakodtam kb 6 hónapig, megelőlegeztem mindent (ügyvédi díj, illeték, behajtás stb stb) és valami 80.000Ft körüli összeget kaptam az egyéb költségekkel együtt.
A letiktás után felhivott a tulaj és megfenyegetett, úgyhogy meg fel is nyomtam.
Nyilván ha elvi kérdést csinálsz belőle és a pénz / idő nem számít nyersz, de kíváncsi lennék rajtam6l kívül hanyan nyomtak végig egy ilyen ügyet. 🙂 Kb 1000:2 arány, ezt kéne felvinni 1000:800hoz es máris jönnének a cuccert, ha írsz, de addig reménytelen.
Sajnálom és kitartás.
Igen, ez van, sajnos.
“Nem vállalják, ha nem ők telepítették, annyi a munkájuk, hogy le sem hajolnak egy javításért.”
Csak nem értem miért?! egy hőszivattyúért simán elkérnének 30k kiszállást és 20k ránézek költséget. Ha csinálni kell, akkor + anyag és munkadíj.
Ha napi 1-et csinál, akkor is havi több milliós bevétel, de tuti tudna többet is / nap. Tudom, hogy jól megy a bolt most mindenkinek, de ez beteg, hogy ugyanez volt a válság alatt is… Nem értem na… 🙁
Persze nem most kezdődött, hogy a javítás nem buli: már a hűtőben/főzőlapon is teljes nyákot cserélnek (ha lehet egyáltalán) és nem egy kiégett biztosítékot. Elvileg az új gépeknek javíthatónak kell majd lenniük, ha érdemben működik majd az uniós szabály…
Valószínűleg a politikusokhoz hasonlóan, vállalkozókból és ügyfélszolgálatból is olyat kap egy nép amilyet megérdemel, kitermel:
Ezen az erősen árérzékeny magyar piacon a többség a legolcsóbbat kínáló kereskedőtől fog vásárolni.
Így az a kereskedő gyorsan földbe áll, aki drágábban kényszerül adni a portékát, mert a vállalkozásában korrekt módon főállásban foglalkoztat plusz 1-2 embert ügyfélszolgálati feladatokra.
Szerintem meg az emberek nem tudják a jogaikat, a fogyasztóvédelem, mint hivatal pedig túl láma, ezért tudják ezt megtenni a vállalkozások.
Tudatosnak kellene lennie az embereknek és nem hagyni az vérlázító viselkedést.
Van olyan ismerősöm, aki már kitanulta, hogy a T beszélős botjának milyen kulcsszavakat kell mondani, hogy azonnal kapcsoljon élő ügyintézőt. Egyébként egy katasztrófa, szimpla döntési fa lehet mögötte kulcsszavakra és igen-nem válaszokra, és ezt mesterséges intelligenciának hazudják…
Finoman szólva borzasztó a helyzet.
Kb. 2 típusú gázkazánt érdemes megvenni, a többi csak annak látszó tárgy. A hőszivattyúval ugyan ez a helyzet. De a kínai kismegszakítóra se bíznám a lakást….
A hőszivattyúk egy része kínai, amit először a törököknél címkéznek át, majd másodszor itthon. Méd in EU… 🙂
És mindezt arany áron. A minőség nincs arányban az árral…
A cégek egy része csak azért csinálja amit csinál, mert sok pénzt tud vele keresni. Szakmailag konvergálnak a nullához.
Kitartást a helyzethez!!!
S szerinted melyik két kazán a jó?
Viessmann?
En legalabbis ezt szurtem le a szakmabeliektol abban a par hetben, amig kazant kerestem a felujitas elott.
Mondjuk ketszer-haromszor annyiba is kerul, mint amiket alapbol beepitenek..
Aha, bőven a felső polcról választottam, direkt olyat, amit ez a cég forgalmaz, hogy legyen szerviz és alkatrész öt év múlva is. Bő középkategóriás cucc és annyiba is kerül.
Direkt kerültem az olcsó és ismeretlen márkákat és a noname webáruházakat. Ennek a cégnek az egész országban van üzlete.
Meg mindenből is: autós téma, az adott márka (nem lényeges, melyik) közepes modellje, készleten, jelentősen felextrázva, a kedvezményes ár átdübörgött a 10 millión, nézem a katalógust, 1%-ért lehet benne intelligens (i, mint adaptiv 🙂 tempomat, ebben nincs. Kereskedő hosszas faggatás után kiböki, hogy ha belerendeli, akkor 100 ezerrel több lesz, mint a konkurenciánál és nem tudja eladni. 11 milliónál 100 ezer dönt a kényelmetlenség javára, hihetetlen, de ezvan.
– és addig hoznak csereajtót?
– ja, azt nem, hát ezek egyedi méretre készülnek. de ha kéri, viszünk egy funér lemezt, amivel el lehet takarni a bejáratot!
nem kacagtam.
(aztán csak kitalálták, hogyan lehet megoldani helyszínen a javítást… csak előtte már egy fogyasztóvédelmi rádióműsorban is emlegették a témát.)