Nagyléptékű kamatemelést vitt végbe a jegybank

2022-09-27
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Nagyon elkésve, de végre azt teszi a jegybank, ami mindig is a dolga lett volna, az elmúlt évben az események után loholva, de legalább elkezdett kamatot emelni, hogy valamennyire megtámassza az összeomlott forintárfolyamot. (Igaz, a 0,3 és fél százalékpontos maszatolások nem hatottak érdemben akkor sem a forint árfolyamára, bátrabban kellett volna már korábban is emelni szerintem.)

Ma is folytatta a kamatemelést, erős 1,25 százalékponttal 13%-ra emelte az alapkamatot, bár ez a forinton sokat nem segített. Ilyen magas nem volt az alapkamat már 2001 óta. (Egy újabb szomorú rekord idén.)

Bejelentették azt is, hogy egyelőre nem terveznek további emeléseket.

A legszebb a jegybankelnök azon beszéde volt, hogy azért kellett kamatot emelni, hogy ebben az évtizedben ne hitelből nőjön a gazdaság a jövő kárára. Idézem: "A 2020-as évtizedet meg kell nyernünk, ehhez el kell kerülni, hogy a növekedés hitelből, a jövő terhére valósuljon meg."

Ez igaz is, de néhány hónap sem telt el azóta, hogy kivezették a nulla százalékos, több hullámban osztogatott vállalkozói hiteleket, a kötvényvásárlási programot és például a zöld hitelt is még idén is lehetett igényelni. Sokezer milliárd forintot szórt szét a jegybank az elmúlt években nulla százalékos kamat mellett, hogy "a jövő terhére a növekedés hitelből valósuljon meg".

(S majd évekig fogjuk fizetni az ebből származó több százmilliárdos éves veszteségét a jegybanknak. Csak az első félévben 200 milliárd forint veszteséget kapált össze a jegybank úgy, hogy közel 180 milliárd forintot nyert a forint leértékelődésén. Csak a kamatveszteség közel 300 milliárd forint volt fél év alatt. A második félév várhatóan sokkal rosszabb lesz. Köszönjük, szép munka volt, de tényleg, megérte ész nélkül önteni az ingyenhitelt az egyébként is dübörgő gazdaságba. Majd kifizetjük ezt is, semmi probléma.)

Miután a jegybank teljesen feleslegesen tüzelte a gazdaságot az ingyenhiteleivel, végre rájött, hogy ez csak inflációt és látszatnövekedést okozott.

Mindegy, legalább most már ők is inkább behúzták a kéziféket és ennek örülni kell.

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram