Nem csak a szerelem, a kihívás is fontos
A legtöbb ember számára a munka egy szükséges rossz. Elvégzett egy iskolát valaha, utána kikerült a munkaerőpiacra és elvárja, hogy valaki eltartsa, cserébe hajlandó eladni neki az idejéből napi nyolc órát.
Ebből adódóan a legtöbb ember számára a munka nem más, mint egy kényszer. Pont csak annyit dolgozik, hogy ki ne rúgják és pont csak annyit keres, hogy ne mondjon fel.
Az ilyen ember élete egy unalmas és fárasztó rutin. A teljesítménye, a tudása nem haladja meg a szükséges minimumot és nem is szeretne ennél többet adni, mert “ennyi pénzért mit akarnak”. Nem veszi észre, hogy azért keres annyit, mert annyit nyújt. Az ilyen ember az egész életét így fogja jó eséllyel leélni.
A következő lépcső, amikor az ember azt csinálja, amit szeret. Így már a munka nem is munka feltétlen, hiszen az ember örömét leli benne. Ahogy a mondás tartja, ha utálod a hétfő reggeleket, akkor jusson eszedbe, hogy nem a hétfő reggelben kell keresned a problémát. Hanem olyan munkát csinálsz, amit gyűlölsz.
Tele van minden szakma olyanokkal, akik csak kényszerből vagy csak az anyagi előnyökért dolgoznak azon a pályán.
Sokan elmennek orvosnak, ügyvédnek, programozónak csak azért, mert azzal jól lehet keresni.
Aztán rájönnek, hogy az orvos beteg emberekkel dolgozik és hogy az embereket nagyon nehéz elviselni nagy tömegben, ennél már csak egy rosszabb van, a beteg embereket elviselni ugyanekkora tömegben.
Az ügyvéd azzal szembesül, hogy az anyagi siker érdekében előfordulhat, hogy az igazsággal szemben és annak ellenére kell megnyerni egy ügyet, s ez komoly lelkiismereti válságot okozhat.
A programozó munka közben jöhet rá, hogy ő tulajdonképpen jobban élvezi az emberekkel való kommunikációt, mint programsorok gyártását egy számítógép társaságában magányosan, annak ellenére, hogy a képességei meglennének arra, hogy programozó legyen.
Az ilyen emberekből lesznek a frusztrált és kiégett emberek, akik tényleg gyötrelemnek élnek meg minden hétfő reggelt. Sőt minden további reggelt is egész szombatig.
Nem a szakmájukkal van baj, hanem egyszerűen nem nekik, az ő beállítottságuknak való az adott szakma.
Ezen segít az, ha valaki inkább csak azt csinálja, amit szeret is.
Azonban ebben a szeretetből dolgozásban is van egy nagy csapda: könnyen a legkisebb ellenállás felé mész.
Kertész leszel, vagy történész, ami hobbinak jó, de könnyen lehet, hogy ennél sokkal több van benned. Ekkor lehet, hogy szereted, amit csinál(gatsz), de semmi ambíciód nem lesz, hogy valami nagy dolgot érj el az életben.
A benned lévő tehetségnek a töredékét fogod használni egész életedben, tulajdonképpen el fogod tékozolni az életedet, mert elmész könyvtárosnak, vagy hobbizenésznek.
Ezért olyan munkát válassz, amiben sok dolgot meg tudsz oldani és sokat el tudsz érni.
Ha történész leszel, legyél olyan történész, aki korszakalkotó munkákat ír. Ha kertész, akkor olyan, akit kézről-kézre adnak, mert olyan kerteket tervezel olyan szakértelemmel, amire csak nagyon kevesek képesek.
Soha ne engedd, hogy a rosszul értelmezett szerelem kifogás legyen arra, hogy miért elégedsz meg a minimummal, vagy esetleg a középszerűvel. Ahogy a mondás tartja, a legjobbnak a legnagyobb ellensége az elég jó.
Ne dolgozz csak a pénzért, mert az nagyon nem örömteli dolog. De ne is engedd, hogy a kvázi hobbi elfoglaltságod kiölje belőled az ambíciókat, hanem érd el azt a maximumot, amire csak képes vagy az adott területen. És sokkal többre vagy képes, mint azt elsőre gondolnád. 🙂
(Természetesen ez a maximumot ott kell megtalálnod, ahol még nem megy más, legalább ennyire fontos dolog rovására, mint család, gyereknevelés és hasonló területek. Ehhez kell a bölcsesség, de ez már egy másik téma.)
Ez a könyv pont erről szól, most olvasom!
hvgkonyvek.hu/elemedben-vagy
Ez nem azert van mert annyira penzehesek vagyunk, hanem azert, mert nem minden szakma fizet annyit amibol meg lehet elni es egy csaladot eltartani.
Pl en nem azert programozok mert annyira szeretem. Jobban szeretnek olyat csinalni ami az eredeti vegzettsegem (vegyeszmernok) egy laboratoriumban, vegyiparban, stb, de ott nem talaltam allast, hat marad ez. Jobban szeretnek olyan allast, ahol a nyelvtudast jobban kell hasznalni (nemcsak a franciat es idonkent az angolt, hanem az oroszt is, es szeretnem fejleszteni a nemetet).
Az almom egy olyan allas lenne, ahol rendszeresen uzleti utakra kell menni pl Oroszorszagba, valami erdekes vegyipari dolog, es rendesen megelek belole minimum a mostani szinvonalon. Amig ez nem jon szembe, addig viszont marad a mostani 🙂
Ők azok, akik beállnak a gépsor mellé, vagy beülnek az irodába aktákat gyártani egész életükben és közben sóhajtoznak, hogy milyen keveset keresnek.
Más kérdés, hogy ha benne vagy már kiderül, hogy a szabadúszó/vállalkozói létnél bár ott a szabadság, cserébe sok egyéb problémával találkozol, egyrészt eltűnhet az a biztonság, hogy ha épp lazulnál vagy szabadságra mennél pár hétre, akkor is biztosan megkapod ugyanazt a havi fixet, másrészt komoly csapda, hogy nem tudsz leállni amikor letelt a 8 óra munkaidő, sokkal inkább jár az agyad tovább, akár éjjel-nappal.
Ez egy ideig érdekes és izgalmas, de egy idő után kimerítő lehet.
Persze akkor még mindig vissza lehet menni valahová fix 8 órás állásba…
És ha nem lennének könyvtárosok (akik szerinted eltékozolják az életüket), akkor nem lennének könyvtárak se.
Én tehát inkább azt mondanám, hogy aki nagyot akar alkotni, alkosson nagyot (mindig ők lesznek kisebbségben, még akarat szintjén is!), aki meg _tényleg_ boldog azzal, hogy könyvtáros vagy füvet nyíró kertész, az had lehessen az, és ne akarjunk már valami világmegváltó feladatot ráerőszakolni.
Azt pedig meg se kérdezem, hogy a hobbi terén ugyan miért ne lehetnének ambícióink? Én olyan világot szeretnék látni, ahol _mindenki_ a hobbijának él – az uncsi munkát meg robotok végzik. 🙂
Örülök, hogy nemet mondtam.
Lehettem volna programozó, mert az elemzőkészségem és a matematikai alapon megvan hozzá, hamar átlátnám a problémát.
Viszont beleőrülnék, ha csak én lenne meg a számítógép. Nem tudna annyit fizetni, hogy ne utáljam meg fél év alatt.
Lehetnék mérlegképes könyvelő, végzettségem megvan hozzá. De én lennék a legpocsékabb könyvelő messze földön, egész egyszerűen nem nekem való, hogy fél napot keressem, hová lett egy 600 forintos tétel.
Erre gondoltam, nem feltétlen arra, hogy hány százalék szerelem a jó fizetés mellé.
a váltás biztonságát jó megalapozni némi tartalék pénzzel, így könnyebb egyik ágról a másikra lendülni. nem lesz könnyű, de az örömmel végzett, elmélyült munka sokkal többet ad a boldogsághoz, mint a félévi bónusz
erről ez a könyv jutott eszembe:
libri.hu/konyv/hova-lett-a-sajtom.html
Szerintem ettől sokkal érdekesebb a helyzet, ha valaki nem keres rosszul, de nem szereti a munkáját…
Akkor ott a dilemma, hogy szenvedjek minél tovább, mert anyagilag egyértelműen megéri, vagy váltsak olyanra, amit örömmel csinálnék, élveznék, de töredékét keresem vele?
hogyan legyen mindenki olyan, amire “csak nagyon kevesek képesek”?
1,5 éve vagyok az első munkahelyemen (mint alkalmazott) programozóként,
előtte 25 évig vállalkozó voltam,
a programozás a hobbim volt,
most utálom a programozást, bármit megadnék, ha újra egy olyan vállalkozásba tudnék kezdeni, amiben nincs programozás.
Probaltam sajat szakallamra kicsit nekiallni (persze munka mellett) hogy csinaljak hasonlot (honlapok stb). Ra kellett jonnom hogy fogalmam sincs hogy talaljak ugyfeleket… Itt akadt el a dolog, lehet hogy jo vagyok programozonak, de ugy latszik vallalkozonak nem, ahhoz mas dolgokat kellene tudni, amiket nem tudom honnan lehet megtanulni.
Konnyu irigyelni a vallalkozokat, meg szidni oket, de nem olyan egyszeru dolog az, csak az tudja aki csinalja (vagy csinalni akarta), nem veletlenul nem tudjak olyan sokan utanuk csinalni.
500 eurot szamlaznak ertem naponta… En meg kapok kezhez havi 3100-at kb (ebbol 2500 netto fizu es 600 euro kiszallasi dij), vagyis mondjuk hogy napi kb 150 20 munkanappal szamolva.
Elmerengtem rajta milyen szep is lenne, ha en kapnam mind az 500-at :)) jo, nyilvan le kene adozni stb, szoval ugy se maradna 3-400-nal tobb, de megis, tobb mint a duplaja lenne a fizetesnek…
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a hozzáállás hiányzik a leggyakrabban.
Egyébként megrendelést találni csak eleinte nehéz, ha jó vagy, később megy magától.
Igaz az én vállalkozásom nem IT terület, de már évek óta nem kell reklámmal vagy ügyfélszerzéssel foglalkoznom, mert a kapacitásom bőven leköti néhány visszatérő ügyfél.
Innen növekedni nem feltétlenül akarok, mert nekem épp azzal van/volt gondom, amikor próbáltam olyan embereket találni, akikre nyugodtan rábízhatom a munkát, mert határidőre és megfelelő minőségben elkészülnek.
Munka lenne bőven, de még olyan embert is nehéz találni, aki a saját maga által megadott ütemezést képes tartani 🙁
Persze megeshet, hogy csak nekem nincs szerencsém ezzel, de már nem is küzdök vele egy ideje.
A probléma létezik, hozzátéve azt, hogy manapság a cégek szeretik 4-5 ember munkáját 1 fővel végeztetni, és megszakadhatsz, de a bónuszokat akkor is a csókosok meg a rokonok kapják, még multinál is többségben. Ezért van az, hogy a nagy irodákban a többség csak annyit dolgozik amennyit feltételnül kell, hiszen úgysem azon múlik az előmenetel. A másik pedig amit Tünde ír: ha mindenki különlegessé válna, akkor sem lenne értéke a tudásának. A harmadik pedig, hogy lehet ugyan elmélkedni a boldogságról meg az elvekről, de a vilanyszámlát minden hónapban követelik, újabban már a felszólító hamarabb megjön, mint a számla maga.
Itthon sajnos az történt, hogy nyugati árszínvonal van, keleti bérekkel, és a derék kamara meg a politikusok nem értik, hogy a betanított/szakmunkás réteg miért dologzik már szinte teljes létszámban külföldön.
“Ahogy a mondás tartja, a legjobbnak a legnagyobb ellensége az elég jó.”
Ez csak ott bukik meg, hogy a legtöbb értéket előállító piacon nem csak vagy nem elsősorban a kínálati oldal határozza meg az igénytelenséget. Hanem az, hogy a keresleti oldal, azaz a vevő direkt az olcsó, gagyi szutykot keresi, azt szeretné megvenni tőled. Ennek változatos okai vannak, pl. a Kiszámolón is volt már poszt arról, hogy mikor mivel jár jól az ember, az olcsó bóvlival vagy a drágább minőséggel (pl. fapados-rendes repjegy). Viszont tény, hogy a jelenség mindenhol ott van és eladóként alkalmazkodni kell hozzá. Azaz hiába alkotnék én legjobbat, ha a vevőnek csak az elég jó kell (és nem is hajlandó többért fizetni).
Ehhez persze az kellett, hogy régóta készüljek rá, és ne sajnáljam az időt, az energiát a látszólag hobbizgatásra, és hogy legyek annyira perfekcionista, amennyire vagyok, már-már mániákusan 🙂
Bejött. Azt csinálom, amit szeretek, elismernek ott is, ahol nem is hittem volna. Sokszorosát kaptam vissza annak, amit beletettem. Egy pillanatig nem érzem azt, hogy dolgoznék, miközben azt teszem.
“Táncolni kell, uram! A zene majd megjön magától”-mondta Zorba. Ám az emberek lusták elkezdeni azt a táncot.
Elobbutobb kenytelen leszek rafanyalodni, mar ha novelni akarom az eletszinvonalam, berbol/fizetesbol mar van egy hatar ahonnan nehez feljebb vinni.
Sajnos a rokonsagban, ismeretsegi koromben nincs egy vallalkozo se, en abban a (nem banto szandekkal irom) “paneli” milioben nottem fel, hogy az a “tisztesseges munka” amiben az ember izzad, a vallalkozo meg mind csalo gazember es egyebkent is gazdag rohadt burzsuj 🙂
Igaz, egyszer volt egy uzleti otletem amire utolag buszke vagyok: gyorujbarati taborban nyaraltunk, 6 eves gyerekek, a szocializmus utolso eve volt talan, mindenesetre kolat mar lehetett kapni a taborban de csak lent a boltban. A fahazak meg font voltak. Kb 70ft volt egy uveg kola, en vettem egyet, es mindenki kert egy poharral… Lattam hogy hamar el fog ez igy fogyni, hat kitalaltam hogy egy pohar tiz ft (folyt.)
Masodik nap mar nem is en mentem kolaert, csak adtam egy szazast egy gyereknek, hogy hozzon nekem egy uveg kolat, es ove a visszajaro 🙂
Csak aztan masnap este a tanero fulebe jutott a dolog, es rettentoen le lettem tolva, hogy micsoda alja dolgot muvelek en, hogy ez “uzerkedes” meg mittudomenmi, nem is ertettem a felet se amit ramzuditott csak pislogtam megszeppenve es nem ertettem mi rosszat is csinaltam 🙂
igy utolag nezve egy jo uzleti terv volt, mert ket dologra epitett:
-az emberi lustasagra (lusta lemenni 300m-t a boltig)
-az emberek azon hajlamara, hogy a mas penzet konnyen koltik (gyerek a szulotol kapott zsebpenzt pl)
Eleinte internetes szakmai keresőkben regisztrálva (fizetős, az ingyenes nem sokat ér) kaptam munkákat.
Eleinte nem is volt sok munka, de ez nem is volt gond, mert másodállás volt számomra, nem ebből éltem, viszont eleinte ha a munkaóra-forint árfolyamot nézem fillérekért dolgoztam, de ez egy gyakorlási, betanulási időszak volt.
Mindig törekedtem a jó minőségre, de ami még fontosabb volt: a határidőket akkor is betartom, ha 2 éjszaka sem aludtam miatta (nyilván ami teljesen irreális, azt el sem vállalom, de ami vállalhatónak tűnt, csak nehezebb volt, azt megoldottam).
Kb. 5 év alatt értem el oda, hogy nem kell hirdetnem és akár főállás is lehetne, de nem szeretném kizárólag ezt csinálni, ezért még mindig másodállás.
Én középiskolában hordtam a tanároknak az írott cd-ket (játék).
Sosem kellett zsebpénzt kérnem otthon. 🙂
Bár az akkor is a kapcsolatokon múlott (volt akinek volt játéka és volt akinek írója én meg ismertem mind a kettőt). 🙂
Olyan embereket találtam, akik nagyon jó minőségben dolgoznak, de vagy túlvállalják magukat, vagy csak nem stresszelnek a késés miatt, viszont az ügyfél felé nekem kéne tartani a hátam.
Olyat is találtam, aki akkor dolgozna, ha felveszem alkalmazottnak (mivel nem egyenletes a terhelés, ezt én nem vállalom, + fix fizetéssel mivel motiválnám úgy, hogy néha éjjelnappal van munka, máskor meg lazaság)
Olyat is találtam, aki feketén elvégezné a munkát, de ezt sem akarom.
Olyat viszont nem sikerült, aki alvállalkozóként számlázna, és a munkája minőségére és a határidők betartására is kényes.
Annyira jól fizető ügyfelem nincsenek, hogy csak szervezzem és ellenőrizzem a munkát.
Így már nem is töröm magam. Ami időm van rá, azt (bőven) leköti a munka, csak így számomra nem nagyon van előrelépési lehetőség, hisz 1 nap 24 órából (najó, max. 26:) áll.
Nekem nem sikerült otthon havi 1M föle menni, ertelmes mennyisegü munkaval, vällalkozokent. Ez azert messze van a mostani “nyugati” fizetesemtöl. Tudom, hogy az ilyen-olyan közvetitö cegek sokat leszednek, de ahogy en latom, azok vissza is adnak ältaläban a cegben valami vezetönek feketen belöle. Nem volt olyan az utolso idöben, hogy közvetitö nelküls szoba älltak volna velem.
Hogy a temahoz is szoljak, videki fösulit (mernök-informatika) vegeztem, de asszem a 15 ev alatt egyszer kertek el a diplomämat. Legtöbbször programozo matematikusok meg BME-sek toltäk velem egy csoportban kevesebb fizetesert. Szerintem IT területen, ha fösulit vegzel, es a megmarado energiät nyelvek tanulä
Miota külföldön dolgozom (ami ugye a mostani fiatalok egyik fö celja), akär rajzolhattam volna is a diplomämat. Ugysem tudjäk kiejteni a väros nevet, ahol vegeztem 🙂
…hogyan legyen mindenki olyan, amire “csak nagyon kevesek képesek”?…
Tudod, nem a medvenel kell gyorsabban futni, hanem a masik embernel.
Miklos nem azt mondta, hogy MINDENKI legyen kulonleges, hanem hogy TE legyel az…
Kimennek fél évre, látják, hogy jó és tud egyedül dolgozni, aztán hazaengedik.
Nem egy és nem kettő ilyen ügyfelem volt.
Na meg azok, akiknek bejött a freelancer.
A freelancerrel meg mint mondtam csak az a bajom, hogy nem talalok vevot, kepezni kene magam marketingben, mert nem tudom magam eladni