Offtopic: TCL Nxtpaper 40 telefon

2024-01-25
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Már régóta zavar, hogy túl sokat nézem a képernyőket, számítógépét, telefonét, tabletét.

Egyrészt zavar az időpocsékolás, amit naponta okoz az értelmetlen hírek, pletykák és buta videók "fogyasztása" (utoljára itt írtam erről), de másrészről a képernyők nézése is fáraszt ennyi órán keresztül.

Próbálkoztam már e-ink kijelzővel, van is e-inkes, androidos olvasóm. Jó az e-ink, de hátrányai is vannak, nem csak előnyei. Kifejezetten olvasni jó rajta, de dolgozni már nem annyira. A munkám miatt szükségem van grafikonok nézésére, képszerkesztésre, ehhez hasonló dolgokra, ahhoz pedig kellenek a színek és a gyors képfrissítés sem árt.

Olvastam a TCL Nxtpaper telefonjairól és tableteiről és megtetszett a lehetőség. Az Alzán volt egy eladó példány, amit valaki visszaküldött a 14 napon visszaküldési lehetőségen belül, így 90 ezer forint helyett 60 ezer forintba került. Gondoltam, kipróbálom, legrosszabb esetben én is visszaküldöm, vagy eladom, hiszen jó áron vettem.

Mi az a Nxtpaper? A TCL saját fejlesztésű képernyőtechnológiája, amit az e-inkhez hasonlítgatnak, de semmi köze hozzá.

Az e-ink kijelző nem fogyaszt áramot, csak akkor, amikor átrendezi a képet. Utána a kijelző statikusan mutatja azt, ami rajta van. (Ezért alkalmas például árkijelzőnek az üzletekben, egyre több helyen találkozhatsz velük.)

Alapvetően fekete-fehér a kijelző, de már van színes is. Azonban a technológia miatt egy plusz szürke réteg a kijelző felett a színekért felelős rész, rossz felbontással és kimosott, fakó színekkel. (Van a kaleido 3 és a gallery 3 technológia, ez utóbbinál sokkal szebbek a színek, de elfogadhatatlanul lassú egyelőre a képfrissítés sebessége.)

A képfrissítésnél (például görgetésnél) választhatsz egy skálán, hogy darabosan mozogjon a kép vagy maradjon szellemkép folyamatosan. Ennyit az e-inkről azoknak, akik nem ismerik. Olvasásra ez a legjobb technológia, semmi nem világít a szemedbe, napfénynél majdnem olyan, mintha papírról olvasnál és a fogyasztása is elenyésző. (Van beépített világítása az e-ink készülékeknek esti olvasáshoz, de az körben van a keretben, nem hátulról világít a szemedbe, mint egy hagyományos kijelző, hanem oldalról a képernyőre.)

Na, ehhez nincs semmi köze a Nxtpaper kijelzőnek. Ez egy hagyományos TFT kijelző, azonban nagyon ügyesen megcsinálták. Egyrészt hardveresen szűrik a kékfényt és a képernyő felszíne valami érdekes kialakítású, van rajta egy nanoréteg a gyártó szerint, a tükröződés legalább 90%-át elnyeli.

Hogy utánozzák az e-ink kijelzőket van benne színes és monokróm e-inkszerű megjelenítési mód is. Ha ezeket bekapcsolod, vagy fekete-fehér lesz a kijelző, vagy mosott-fakó színű, hasonlóan egy e-ink kijelzőhöz. De ha ez nem elég, külön olvasási mód is van és a színeket, szinhőmérsékletet és hasonló dolgokat is lehet külön állítani, egy külön menüpontot szenteltek ennek Nxtvision név alatt.

Azt kell mondjam, nagyon jól sikerült a kijelző. Tényleg nem tükrözödik, sokkal kényelmesebb nézni a kijelzőt, mint egy telefon kijelzőjét. Csak két hete használom, de már most bántóan rossz érzés ránézni egy hiper-szuper, túltolt színekkel és csillogással rendelkező amoled kijelzőre a Nxtpaper után.

Nem e-ink, de majdnem olyan jó és hát az e-ink hátrányaitól is mentes kijelző.

Az ára elképesztően alacsony, mármint a többi telefonhoz és a tudásához képest.

90 ezer forintért egy középkategóriás (igaz, 2021-es) processzort kapsz (Mediatek Helio G88), 8 GB RAM-ot (plusz 8 GB virtuális RAM), 256(!!) GB tárhelyet. A csomagban egy 33 wattos gyorstöltő és egy igényes tok is van, sőt, egy stylus is a tokban (plusz asztali kitámasztó a tokban)! (Ezt a hármat külön megvéve mondjuk egy Samsunghoz, legalább 25 ezer forintot fizetnél.)

A stylus valami egyedi, T-Pen-nek hívott termék, nem a szokásos WACOM, más telefonokon, tableteken nem működik, ahogy a más telefonok stylusa sem ezen. Rossz pont, hogy nem adtak hozzá póthegyet. (Mondjuk engem pont nem érdekel, nem sok értelmét látom egy ilyen kis kijelzőn a jegyzetelésnek, sokkal gyorsabb a gépelés.)

Van jack dugó, de az USB-C-be is dughatod a fülesed, ha akarod, mindkettővel működik. Sőt, a Dual SIM mellé még egy akár 2 TB-os Micro SD kártya is berakható, ha kevés lenne a 256 GB tárhely. Fotózásra hátul három kamerád van, a legnagyobb 50 megapixeles, elfogadható fotókat csinál, nekem ennyi elég is. (A fő érzékelő 1/2,56 collos, a többi még kisebb, úgyhogy nem ezzel fogod a vizsgafilmedet forgatni. De a mindennapokra elég jó a kamerája.)

A Bluetooth 5.1-es, a wifi mindent tud, amit manapság kell, a helymeghatározáshoz az összes létező műholdat használja, NFC van, ahogy gyorsulásérzékelő és compass szenzor is.

Az ujjlenyomatolvasó szerencsére a bekapcsológombon van, mint régen, így sokkal megbízhatóbb és még kézre is esik. Gond nélkül felismeri az ujjamat, nem kell vele szerencsétlenkedni, mint a Samsungokkal, ha képernyővédő fólia van rajtuk.

Két verziója van, a 4G-s és az 5G-s. Az 5G-st nem szabad megvenni, mert bár kisebb a kijelzője, de vastagabb a kerete, így maga a telefon nem kisebb. Ellenben csak HD a felbontása és nem full HD, mint a 4G-s verziónak, 8 GB helyett csak 6 GB RAM van benne, s ha jól tudom, stylus sincs hozzá. A képernyőfrissítés 90 Hz-es, ennél többet a processzor nem tud. Ebben az árkategóriában ezt szerintem teljesen jó.

A telefon nagyon jó, akadás, összeomlás, bug még nem volt eddig, minden szépen megy rajta, a kezelőfelülete is tetszik. A kijelzője pedig nagyon tetszik.

A hátrányai: túl nagy a készülék, a mostani szokásos féltégla a mérete. (6,78 collos kijelző, 91%-os kijelző-telefon arány és 195 gramm a készülék) Egy 6,1 collos, vagy még kisebb kijelzővel jobban tetszene. Nem tudom beállítani, hogy 85%-nál ne töltse jobban az akkumulátort (ami egyébként 5010 mAh-s), mint a Samsungoknál.

Az üzemideje átlagos, mert minden hókuszpók ellenére ez mégis csak egy TFT kijelző, így pont olyan gyorsan merül, ahogy elvárható egy ekkora kijelzőtől.

Illúzióim nincsenek a rendszerfrissítésekkel kapcsolatban, a kínaiaknak ez nem erősségük. Most novemberi a Google frissítés, ez így januárban még rendben van, de kétlem, hogy évekig fog jönni folyamatosan a frissítés.

(Update: most olvasom a TCL oldalán, hogy öt évig fog rá jönni frissítés, negyedévente. Hát, ha tényleg így lesz, akkor ez is rendben van. Ígérnek még egy Android 14 update-et is.)

Banki szoftver nincs is rajta, az egy otthoni készüléken van, amit másra nem is használok. (A banki SMS-ekhez tartozó SIM pedig egy butatelefonban van, de ez már egy másik téma.)

Már bejelentették a telefon utódját, a Nxtpaper 3-at (ebben a Nxtpaper 2 kijelző van, de a két új telefonból az egyikben még a régi, kettes kijelző lesz), sőt fog jönni egy 14 collos tablet is az új kijelzővel. (Bár sajnos kérdés, hogy Európában fogják-e árulni.) Mivel úgyis cserélni akartam már a sokéves tabletemet, valószínűleg egy ilyet fogok venni helyette, ha kapható lesz. Remélem, tudok majd rajta dolgozni, s akkor a monitort sem kell bámulnom többet.

Nem csak kijelzője jó, de maga a telefon is nagyon jó vétel ennyiért.

Próbáltam fotózni, hogy lehessen látni, mit tud a kijelző, de nagyon nehéz visszaadni fotókkal a különbséget. Ezért inkább berakok egy videót a készülékről a cikk végére.

Miért írtam róla? Nem, nem azért, hogy reklámozzam, még mielőtt valamelyik okostojás megjegyzi. Hanem mert nekem nagyon bejött a kijelzője és maga a telefon is nagyon jó vétel ennyiért, kijelzőtől függetlenül. (Vigyázz, nem csak nxtpaper kijelzős telefonokat gyárt a TCL, ha veszel is esetleg, figyelj oda, milyen a kijelzője.)

De ne vegyél csak azért, mert nekem tetszik. Nézd meg magadnak és ne engem szidj, ha neked nem jön be. 🙂

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram