Olvasói levél. Ilyen se volt még :)

2011-10-13
Oszd meg ismerőseiddel a cikket:

Karcsi írta, gondoltam, ti is okulnátok belőle, illetve megtudhatjátok, miről volt szó tegnap.

Szerintem jó volt a tegnapi előadás. Ahogy te is mondtad, kezdetnek mindenképpen.
Mondtad, hogy terveztél esetleg előadás-sorozatot, ebben csak bátorítani tudnálak.

Nem tudom, miért, sokak számára úgy jött le az egész előadás, mintha ti a bankokat képviselnétek, az ő oldalukon állnátok. Ez lehet, hogy valamilyen szinten így is volt, amolyan "védjük a mundér becsületét", de szerintem korántsem olyan mértékben, ahogy ezt sokan érezték, gondolták. Szerintem nem erről szólt az egész előadás, legalábbis nem erről kellett volna szóljon.

Nem akartuk védeni a bankokat, legalábbis én nem. Csak ezt az eszetlen bank-ellenességet akartam egy kicsit oldani. Én is sajnálom, hogy erre ment el az előadás főárama. Egyébként mi előadók sem voltunk egy állásponton több mindenben, az előadó urakat én is akkor láttam először életemben.

A hátsó sorban ülő szakállas pasas nemcsak kritikán aluli hozzászólásokat eresztett meg, de erősen bunkó is volt.

Egy antiglobalista, forradalmár lelkületű ember erősen ellenzett mindent, aminek a piszkos anyagiakhoz köze van. Nem sikerült meggyőzni, hogy a tőke és a tőkebefektetések miatt áll azon az életszinvonalon a nyugati kultúra, ahol.

Amire én igazán nem kaptam választ, kapcsolódva a témához (pü ismeretek hiánya, tudatlanság), hogy számomra elég nehezen hihető, hogy pl Amerikában mindenki olyan penge lenne pénzügyi ismeretekből. Ezt két részre osztva:
1. Amit te is mondtál, hogy sokan előre gondoskodnak magukról - félig rendben van. De miért teszik? Mer a szomszéd/anyám/iskolatárs/mindenki ezt csinálja? Ez inkább szokás (jó szokás), mintsem egyéni/társadalmi pü széleslátókörűség.

A takarékoskodás a kutúra része, az USÁ-ban a kormány nagy ívben tesz arra, hogy mire jutsz az életben, lehetsz ügyvéd is, lehetsz hajléktalan is, ahogy tetszik. Ugyanígy nincs (komoly) állami nyugdíj és egyéb sem. Az emberekbe bele van nevelve, hogy ha valamit el akar érni, az csak rajta áll. Nálunk ennek pont az ellenkezője: az emberek azt gondolják, hogy majd mindent megkapnak az államtól.

És ehhez kapcsolódóan a kínos kérdésem: ha olyan fene okosak az amcsik pü-leg, akkor hogy-hogy náluk tört ki a hitelválság? Hogy-hogy náluk fújódtak a lufik először, és legnagyobbra? Ők nem vettek fel hiteleket?

Az amerikaiak sem pengék a pénzügyekben. De a pénzügyi intelligenciának nem az a lényege, hogy érted, hogyan kell egy tőkegarantált alapot létrehozni, vagy hogyan kell egy részvényvásárlási megbízást rögzíteni a BÉT rendszerében.

2. Amit pl a blogodban írtál az alapokról. Ezzel ők tisztában vannak? Mert nekem az jött le, hogy számotokra, hogy a pü-i tájekozottság, tudatosság ott kezdődik, hogy ezeket tudja az illető.

A pénzügyi tájékozottság ott kezdődik, hogy az ember ki tudja számolni, hogy mennyi a kamata egymilliónak, ha a kamatláb 9% (ahogy mondtam is az előadáson), hogy nem annyit, vagy többet költ, mint amennyit keres, hanem félrerak a jövőre. Sajnos még itt sem tart a magyar átlag.

3. Elmegy az amcsi öngondoskodni: megmondja, hogy pontosan mibe akar fektetni, stb, vagy csak simán a bróker/pü tanácsadó köt neki valamilyen számlát,s tb, aztán hagy menjen... Ebben az esetben őt ott nem verik át? Ott az összes "pénzügyi termékek" szuperek? Arra akarok ezzel kilyukadni, hogy ha itt valakire rásóznak valami szart, aztán megy panaszkodni, akkor közlik vele, hogy pénzügyileg milyen tájékozatlanok a magyarok, ezért van... Ha ők olyan fene tájékozottak, akkor ott nincs szar termék?
Nem tudom, érthető voltam-e valamennyire, talán ha egyszer összehozzuk a találkozót, akkor érthetőbben el tudom mondani...

Az embereket mindenhol lehúzzák vacak pénzügyi termékekkel, nem csak nálunk. Viszont az USÁ-ban vannak valódi pénzügyi tanácsadók, akik nem árulnak semmit, csak megkeresik a legjobb megoldást az ügyfélnek. Ezért fizetést kapnak a kuncsaftoktól. Ahogy a joghoz sem értesz és megkeresel egy ügyvédet, ha jogi problémád van, ugyanígy nem kell értened a pénzügyi termékekhez, csak tudj valakit, akinek megbízhatsz a tanácsaidban, főleg azért, mert megfizeted.

Alapvetően, szerintem értem én mire gondolsz/gondoltatok ezzel az egész pü tájekozottsággal, kultúrával kapcsolatban. Két mondatban: ahogy mondtad: láss előrébb az orrod hegyénél! Illetve: addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér. Igazam van?

Ha idáig eljutnánk, én már azt mondanám, hogy a misszió elérte a célját. Sajnos ez még messze van.

Szerintem Mo-n ez azért nem valósult meg, mert miután a szocializmus hiánygazdaságából kiszabadult a magyar társadalom, és szabad kezet kaptak a multik (nem csak a bankok!), jött az áru- (és lehetőség-) dömping, szóval ez a sokat böjtölt társadalom ráharapott, mint a gyöngytyúk a tudjukmire. Hozzájött persze a tévéből ömlő szemét, az "akkor vagy frankó gyerek, ha ez-meg-ezed van", stb. magyarán, egy mondatban, a magyar társadalom egyáltalán nem volt felkészülve a piacgazdaságra. Ami, valljuk be, kissé rabló módon ömlött ránk. Nemcsak árut hoztak a multik, hanem - ha nincs pénzed, majd adunk - pénzt is a bankok (hisz ők is piacot láttak itt). Most ezt végiggondolva, felerősödött bennem az állami felelősség, a szabályozás (teljes) hiánya miatt. Mert így jött egy pillanatnyi (kb 10év ?) jólét, ami persze a politikusoknak rettentő jól jött (nem politizálni akarok), naná, hogy hagyták...

Szóval, mondom, alapvetően egyetértek veled, és nem kötözködni akarok, hanem szeretnék tisztábban látni, illetve egy kis pü műveltséget szerezni :):):):)

Amit tudok, igyexem átadni... 🙂

A találkozónkra visszatérve, jelenleg nem tudom, hogy érdemes-e, persze, lehet, hogy mindig érdemes.

(Megbeszéltünk egy személyes találkozót Karcsival)

A CHF hitelemet mindenképpen visszafizetem rögzített árfolyamon, már csak azért is, mert nem is tudom, hogy igazából mennyi a jelenlegi törlesztőm. Halasztott tőketörlesztéses, unit-linked életbiztosítással kombinált hitelem van, jelenleg még csak kamatot fizetek.

Ahogy mondani szokták, ez az igazi szívás sajnos...

Nagyon félek a jövőtől, tekintve, hogy az éb. felénél, kb 6 év múlva lesz kötelező betörlesztenem az összegyűlt pénzt, és tartok tőle, hogy egyáltalán nem lesz olyan mértékű a tőkecsökkenés, hogy ne valami horribilis törlesztő jöjjön majd ki.
Másrészről, szerencsére tudunk félretenni, már a jelenlegi hitellel kapcsolatban sem szándékoztunk kivárni a teljes futamidőt, hanem előtörlesztésekkel hamarabb visszafizetni. De a chf hitellel csak lutrizok, hogy mégis, mikor törlesszek előre, most vagy a jövő hónapban, mikor járok jobban... Forinthitellel ilyen gondom nem lenne...
Másrészt jelenleg keresgélek, próbálok olyan bankot találni, aki ad erre a hitelkiváltásra lakáscélú hitelt, ha találok, akkor kötök majd lakáskasszát, amivel 4 év múlva, szintén előtörlesztek, persze, ha megmarad a 30%-os állami támogatás (elvileg akkor itt is keresek egy kicsit...)

A lakáskassza feltételei sohasem változnak visszamenőlegesen. Amit ma megkötsz, az úgy fog végigfutni a teljes futamidő alatt. Akkor is ha neked jobb lenne az új feltételek.

A bankok nem nagyon akarnak jó kiváltó hitelt adni, néhány takszöv próbálkozik vele. A Volksbankot mondják még, illetve talán a Fundamentának lesz erre hitele, de ez is még kérdés.

Illetve várom még az AXA ajánlatát, valami jelenlegi hitelükre alapozva akarják a kiváltó hitelüket alapozni. Ennek a jelenlegi hitelnek viszont 5 éves a kamatperiódusa, ami ha az új hitelnél is megmarad (és nem marha magas lesz a kamat), akkor szerintem elég pozitív, nem?

Azon is gondolkozok mostanában, hogy ha felmondtam a CHF hitelt, akkor a hozzákapcsolódó Aranyszárny lehúzó biztosításomat is vagy felmondom, vagy csak nem fizetem tovább. Az nekem 100%-osan feneketlen kútnak tűnik. Nem hiszem, hogy lenne értelme tovább fizetgetni... Erről érdekel nagyon a véleményed. Esetleg irányítsam át másik alapokba? Defaultból 20% Vegyes II, 80% Trendmax - gondolom, ismered a Generalit. Ebbe tették alapból, én meg - mivel nem értek hozzá - úgy hagytam, kicsit amolyan kínból is, mondván én úgysem járok jól.

A unit linked biztosításnál a legnagyobb szívás a kezdeti költség, amit te már bebuktál úgyis. Tehát nem biztos, hogy mindenáron meg kellene szüntetned. A trendmax érdekes alap, tőke, illetve hozamgarantált, de szerintem pont ezért nem biztos, hogy tud sokat hozni. A vegyes alap x része állampapír, olyan sokat az sem biztos, hogy hoz.

Egyébként ki voltál te? Aki a sokat kérdezte az első sorban, vagy aki azt mondta, hogy "tudom, olvasom a blogodat"? Erre a két emberre tippelek. 🙂

Previous Post
A babakötvényről

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
16 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

*nnk:*
Aki az első sorban sokat kérdezett 🙂 Megpróbáltam nem kötözködni és nem bunkónak lenni, remélem sikerült, ha mégsem, akkor bocsánat. Nem ellened irányult! 🙂

*timetowakeup:*
Szia, hogy teljesen tiszta legyen a kép itt vagyok én is, "tudom, olvasom a blogod" és az előbb írtam Neked privátban 🙂

*Kiszámoló:*
nem volt bunkó senki. sajnos kevés alkalmam volt átadni a Tudást, de beszéltem a szervező hölggyel, akarnak még ilyen alkalmat idén. 🙂

*rajen:*
Amerikaiakat szerintem nem kéne példának hozni, mert az öngondoskodás valóban hangoztatva van, de úgy 1980 óta durván adósodnak el a háztartások, láttam erről egy grafikont, milyen mértékben csökkent le a megtakarítási ráta, majd előkeresem. Sőt, nagyon gyakori a soksok hitelkártya, amiből a mindenféle adósságaikat fizetik, és el vannak csúszva állandóan. A hard-working-american átalakult hard-consuming-americanné, mindezt hitelből. Hogy miért élnek jobban, az millió poszt témája lehetne, de az biztos, hogy a mindennapi életben ebben tuti előttünk vannak.

Annak idején (tizen-iksz) évvel ezelőtt olvastam még Reader's Digestet, abban voltak cikkek a hitelkártyaadósság elkerüléséről, levezették, amit te is. Nem értettem a cikket egyáltalán, nálunk annyira nem volt, és nincs elterjedve ez a vásárlási forma. Amúgy nyögik ők is a student loan-tól a mortgage-ig a mindenféle hiteleiket, és azért güriznek, hogy ezeket visszafizessék. Van ismerősöm aki 30 éve kint él, szokott mesélni, és én is voltam kint egy ideig.

*rajen:*
A pénzügyi tanácsadók meg, háát, általában maguk felé hajlik a kezük. Én kizárólag nagyon gazdag embertől tudnék elfogadni pénzügyi tanácsot, aki már bizonyított, nem csak beszél róla. 🙂 A végzettség nélkülitől minek, akinek meg magas a képzettsége, az bankban vagy valami ilyesmi helyen dolgozik, és azért elfogult. A harmadik az állandóan felbukkanó Fundamenta-ügynökök, minden fórumra odatalálnak, elég könnyű kiszúrni őket. 🙂

*Kiszámoló:*
@rajen: Igazad van, az amerikaiak valóban ilyen szempontból buták, viszont mégsem az államtól várják a mannát. (éppen mindenki fel van háborodva, hogy Obama be akarja vezetni a társadalombiztosítást. Szerintük az maga a kommunizmus.) Egyébként nem tudom, hogy a magyarok arányait tekintve nincsenek-e ugyanúgy eladósodva (figyelembe véve az arányokat) Persze attól még nem ezt kellene eltanulni tőlük.

*Kiszámoló:*
@rajen: én nem azt értem pénzügyi tanácsadás alatt, amit a "pénzügyi tanácsadók".

Az butaság, hogy csak attól fogadj el pü. tanácsot aki már kőgazdag. Akkor csak azt vedd fel kertésznek, akinek nagyobb a kertje, mint a tiéd és azt sofőrnek, akinek drágább autója van, mint a tiéd.

Persze én ismerek pü tanácsadót, aki úszik az adósságban, az ilyet azért nehéz komolyan venni.

*nnk:*
@Kiszamolo: tegyük hozzá, hogy ez az állam nyakán élés bizonyos szinten jogosnak is nevezhető. Ha én fizetésként kapok 100 forintot, a munkáltató kb egy másik 100 forintot befizet az államnak. Magyarán a keresetem felét (igen, még az új adórendszerrel is) elviszi az állam. Ezért mondhatni, jogosan várok el cserébe valamit. Ha a megtermelt 200 forintból (ennyit termeltem a cégnek) az államnak elég lenne mondjuk 30 forint, amiből kapok utat, rendőrséget, hadsereget meg valami bürokráciát, akkor jogosan mondhatja, hogy a többit (nyugdíj-előtakarékoskodás, egészségügy, felsőiskola, stb) oldd meg magad.

Szerintem ezt is figyelembe kellene venni. Nem tudom, h pl az USA-ban mennyi az elvonás, de állítólag messze nem ennyi. Épp ezért, jogosan, nem is kapsz cserébe semmit. Illetve annyi mindent.

Sőőt, ha továbbmegyek, kicsit sarkítva, és elviccelve a dolgot, mondhatná az USA, hogy a befizetett adóból ad nyugdíjat, de rendőrséget nem. Azt oldd meg te magad. Természetesen, belegondolni is rossz, hogy hova vezetne ez, de ha mondjuk így alakult volna ott, lehet, hogy Mo-n nem az egészségügyet, vagy nyugdíjrendszert reformálgatnánk, hanem a rendvédelmet. Pl...

Egy szóval, az állam felvállal feladatokat (A, B, C, D, ... K, L közül hatot), ezért beszedi a pénzt. Az nem járja, hogy 10 feladat után szedem be a pénzt, de csak ötöt vállalok fel.

*Kiszámoló:*
@nnk: az állam nem 10 után szedi be a pénzt, hanem te fizetsz három másik minimálbéres vállalkozó meg segélyen élő helyett.

Igazából ötöt fizetsz, csak más helyett is.

*rajen:*
@Kiszamolo: Azt mondjuk az amerikai adórendszer javára lehet írni, hogy sokkal kevesebbet vesz el, _cserébe_ nyújt sokkal kevesebbet az állam. (Az igazi "amerikai" amerikaiak a szövetségi kormányt utálják a legjobban, mert azt különösen rossznak találják, hogy a saját államukon kívül még egy szint adóztatja őket.) A magyar adórendszer sokat vesz el, cserébe egyre kevesebbet nyújt, azt is szarul. A két rossz ötvözete. Viszont USÁ-ban az adócsalást elég keményen büntetik, az IRS-el (APEH) nem lehet szórakozni. Nem is népszerű az adócsalás, mivel hagy élni a rendszer, nem fojtja meg a vállalkozásokat, stb.

*Norvalent:*
Én is voltam az előadáson, köszönöm a fejtágítást.

Egy kérdés:

Ha jól emlékszem, azt mondtátok, hogy az MNB bármennyi betétre ad a bankoknak az alapkamat-0,5% kamatot. Tehát a bankok azon betétesei, akik ennyi vagy kevesebb kamatot kapnak, a betett pénzük tul.képp az MNB-nél kamatozik, a bank hiteleihez nincs közük, és az ebből eredő nyereségéből sem jut nekik. Vagy félreértettem?:)

*Kiszámoló:*
@Norvalent: az MNB állampapír fedezete mellett ad kölcsönt a bankoknak (alapkamat 0.5%), illetve fogadja be a felesleges pénzüket, akár egy napra is (-0.5%). Ezzel a likviditásukat segíti elő, plusz beszabályozza a bankközi kamatot. (minek vegyek tőled pénzt 1%-on, ha az MNB ad olcsóbban is? Miért adjak kölcsönt egy másik banknak -1%-ért, ha az MNB többet is ad érte?)

Ezt hívják kamarfolyosónak.

Egy bank többet keres azon, ha hitelbe kihelyezi a pénzt, az MNB csak a hirtelen felesleges/ hirtelen kell kápé probléma megoldására jó.

Persze igaz, hogy amikor gebasz van, a bankok nem bíznak egymásban és csak az MNB-hez merik betenni a pénzt, illetve csak tőle kapnak kölcsön (erre mondják, hogy kiszáradt a bankközi piac)

Egyébként igaz, a bank azon is nyerne, ha 5%-on bevenné tőled és betenné 5,5%-ra a nemzeti bankba. De ez azért nem egy nagy buli, főleg, ha a költségeit is nézed.

*Kiszámoló:*
@rajen: nekem is sokkal szimpibb az amerikai rendszer. Ha tanult ember akarsz lenni, fizesd meg az árát. Ha hajléktalan akarsz lenni, egészségedre az is.

De ha dolgozni akarsz, akkor nem viszi el az állam a fizetésed kétharmadát.

*Norvalent:*
Itt írnak az előadásról:

www.mohaonline.hu/eszme/weird_meetup_elte_fogashaz_deviza_hitelesek_budapest_bank_millasreggeli_kiszamoloblog

*Kiszámoló:*
@Norvalent: lassan világhírűek leszünk.... 🙂

*Kiszámoló:*
@Norvalent: Megkértem őket, hogy ne a saját nevemen fussak a cikkben, így lettem Hermész Triszmegisztosz. Jót nevettem rajta 🙂

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram