Kiterjedt ismerősi körrel rendelkezem, ahol mindenki tudja mivel foglalkozom és a blogot is ismerik. Bármikor fordulhatnak hozzám tanácsért, ők ingyen, akár telefonon is.
Ennek ellenére az egyik ismerősöm, akinek a vállalkozása egy kicsit elkezdett jobban menni, az alábbi hírekkel fogadott nagy boldogan:
Mivel az eddigi szűkösségből most már talán kitörtek (megjegyzem: volt már olyan periódus hogy jobban ment, aztán megint majdnem éheztek), ezért gyorsan lecserélték az öreg Astrát egy kilenc éves S Mercire, az asszony kapott egy 180 ezer forintos telefont, ahogy az ember is megajándékozta magát egy hasonló készülékkel.
Ez a hatalmas fellendülés azt jelenti, hogy van olyan hónap, hogy akár 200 ezer is megmarad. Aztán van sok olyan is, hogy nem jönnek ki a pénzből. A vállalkozók sorsa már csak ilyen.
A házaspár nincs bejelentve, TB-re, nyugdíjra nem jogosultak. Megtakarításuk semmi, zéró, nulla. A lakást fel kellene újítani komolyan, arra nincs pénz, 180 ezres telefonra és pénztemető luxusautóra van.
Egy másik ismerősömet, aki szobafestő, már hetedik (!!) éve nyüstölöm, hogy tegyen félre a keresetéből. Nem vagyok hajcsár, azt mondtam neki, először kezdje 10 ezer forinttal (!!!), majd azt lassan növeljük a fizetése 10%-ra, utána minimalizálja a kiadásait és tegyen el, amennyit csak tud.
A srác szokás szerint nincs bejelentve, se nyugdíj, se TB. Igazi tücsök a meséből, nyáron van munka, dőzsölés, télen szó szerint éhezik. Néha vannak nagyobb munkái (milliós munkák), amikor megkérdezem három hónap múlva, hol a pénz, nem tudja megmondani.
Hét év kevés volt ahhoz, hogy rávegyem arra, hogy egy-egy tízest félretegyen, ahogy arra sem tudom rávenni, hogy írja a kiadásait. (Naponta költ csak kis üveges üdítőkre 7-800 Ft-ot.)
A harmadik ismerősömnek olyan anyagi gondjai vannak, hogy gyakran se a rezsit, se a lakbért nem tudják hónapszámra kifizetni. De mivel van két gyerek, autót azt kell venni, mert mindenkinek van.
Hiába mondtam nekik, hogy nem fogják tudni fenntartani, valamint mi hárman voltunk testvérek és apámnak az első Skoda 105-ét 11 éves koromban utalta ki a Merkur. Mégis felnőttünk sőt minden évben jártunk nyaralni busszal és vonattal, még az NDK-ba is.
Mint mondottam, hiába mondtam nekik, úgyhogy vettek hitelre (mi másra) egy bontószökevény Fordot 200 ezer forintért. Most sápítoznak, hogy nincs miből tankolni, abba bele sem merek gondolni, mi lesz, ha majd rá kell költeni 80-100 ezer forintot, meg ha kijön az adó és a biztosítás csekkje.
A negyedik ismerősömnek hol van munkája, hol nincs, albérletben laknak, de azért négy éves autót vettek, mert az néz ki jól.
Az ötödik kétévente cseréli az autóját mindig újra, természetesen hitelből, igazi Okos úr-Buta úr élőben.
Hirtelen nem is tudok mondani senkit, akinek értelmes, átgondolt anyagi élete lenne az ismerőseim között. Abban reménykedek, hogy azért biztos van ilyen is, csak azzal nem szoktunk anyagi dolgokról beszélgetni.
(Update: egy régi barátom számon kért ezzel kapcsolatban, úgyhogy egy mégis akad. 🙂 )
Amikor ezt látom magam körül, újra és újra rájövök, hogy rengeteg munka áll még előttünk mire ezt a rengeteg embert rávesszük, hogy legalább egy kicsit éljenek normálisabb anyagi életet és ne elverjék a pénzt, ha véletlenül egyik hónapban kicsit több áll a házhoz, ne akarjanak autót, ha nincs rá pénzük, tegyenek félre a szezonban legalább a holtszezonban való megélhetésre, ne vegyenek erejük felett való autót és ne cserélgessék hitelből az autóikat.
S ez még csak a jéghegy csúcsa.
Úgy látom, nem lesz okafogyott a blog mondanivalója a következő egy-két száz évben. 🙂