Támadnak a zombik

2020-06-30
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

A 2008-as hitelválságot a jegybankok ingyen hitelekkel próbálták meg kezelni: nullára, majd később Európában negatív tartományba vitték a kamatokat és elkezdtek újonnan nyomtatott pénzt önteni a piacra azáltal, hogy rengeteg államadósságot majd később egyéb kötvényeket is felvásároltak.

Ennek egyik eredménye lett, hogy miután a megtakarítók az addigi infláció feletti 1-2%-os kötvénykamatok helyett hirtelen nulla százalékot kaptak a pénzükre, ezért rengeteg pénz áramlott az ingatlanpiacokba és a részvényekbe, sok nagyvárosban lakhatási válságot okozva, illetve olyan árazásokat a részvénypiacokon, amiket csak a legnagyobb buborékokban láttunk előtte.

Másik eredmény az lett, hogy életképtelen cégek nem csak megmaradtak, de az ingyen hitel miatt még tovább is terjeszkedtek. Évről-évre egyre több az úgynevezett zombi cég, amely éppen csak annyi hasznot termelt (a meghatározás szerint legalább az elmúlt három évben), hogy a jelenlegi alacsony kamatok mellett a kamatokat tudta csak fizetni, de a tőkét már csak újabb hitelfelvételből tudta és tudja visszaadni a lejáró kötvények után.

S ez lehet a következő időzített bomba a piacon.

A jegybankok remekül kitalálták a nulla százalékos kamatpolitika melletti korlátlan pénznyomtatás politikáját, a gond az, amire mindenki felhívta a figyelmet ezelőtt tizenkét éve: egy zsákutcába rohannak egyre jobban taposva a gázpedált. A példa kedvéért az amerikai jegybank először négyszeresére duzzasztotta a mérlegét, de leépíteni már nem tudta, hiszen tüneti kezelést adott csak a gazdaságnak, ha leépít, akkor azonnal az következik újra, ami miatt az egészet csinálta.  Gyógyítás helyett csak lázcsillapítást végeztek a jegybankok, a gazdaság továbbra is ugyanabban az állapotban volt, mint a kúra megkezdése előtt.

Ebben az állapotban jött a következő válság úgy, hogy még az elsőt sem oldották meg. A válasz? Egy újabb duplázás a mérlegben.

Nem viccel a FED

(Mellesleg szerintem teljesen el is tévesztették a szerepüket, a legtöbb jegybank már a gazdaságot akarja megmenteni a legkisebb visszaeséstől is, ami soha nem volt feladata a jegybankoknak és látszik, hogy mennyire káros is. De ezt csak zárójelben.)

Ebben a környezetben egyszerűen nem tudnak csődbe menni a cégek, hiszen annyi pénz van a piacon, hogy mindenkinek jut, gyakorlatilag ingyen. Annak is, akinek nem kellene.

A világgazdaságban a tőzsdei cégek 17%-ára(!!!!!), az Egyesült Államokban közel 19%-ra teszik a zombi cégek arányát, s természetesen a szám dinamikusan növekszik a burjánzásuknak megfelelő gazdasági közegben. Ez van akkor, amikor erőszakkal nem engedjük, hogy az életképtelen cégek tönkremenjenek és átadják a helyüket az életképeseknek.

(Emlékszik még valaki a Hóbortos hétvége című filmre, amikor a két főszereplő mindent megtett, hogy a halott főnökük élőnek tűnjön, mert egyébként elrontaná a hétvégéjüket, ha kiderülne róla az igazság? Na, ez van most élesben a piacon, de sajnos ez nem egy kitalált vígjáték.)

Ízlelgessük: a cégek közel ötöde már most sem lenne képes visszafizetni az adósságait, s ha csak 2-3 százalékpontot emelkednének a fizetendő kamatok, a legnagyobb részük már a kamatokat sem tudná kitermelni. Mindezt egy tizenkét éve tartó gazdasági fellendülésben. Ha még recesszió is jön ebbe a képletbe, vagyis az értékesítés és a profit is visszaesik, még rosszabb lesz a helyzet. (Addig is, a cégek, amíg csak lehet, további hiteleket vesznek fel. kihasználva a FED újabb korlátlan étvágyát.)

Így már érthető, miért mozgat meg minden követ a FED, hogy ezt megakadályozza, csak ezzel éppen még nagyobb sebességre kapcsol a zsákutcában. S egyszer ott lesz szemben a fal, de arra egyelőre nem is akarunk gondolni.

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram