Tegnapi tanácsadások

2018-03-02
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Régen írtam már tanácsadások során felmerült esetekről, így most némileg pótolom az elmaradást. Tegnap két tanácsadásom volt, mindkettőben volt olyan rész, ami többeket érdekelhet.

Az első ügyfél vagyonkezelést kért az egyik ezzel foglalkozó cégtől, akik elég érdekes portfóliót tettek neki össze.

A pénzt két kötvénybe és négy-öt részvénybe fektették. Ez már önmagában gond, két cég kötvényéből bevásárolni ugyanaz a kockázat, mint két embernek kölcsönadni az összes pénzedet. Ha csak az egyik, vagy mindkettő nem tud, vagy nem akar fizetni, máris komoly veszteséget könyvelhetsz el. Ezért választunk inkább befektetési alapot (lehetőleg ETF-et az alacsonyabb költségek miatt), mert ebben az esetben 2-300 cégnek adtál kölcsön, nem kettőnek. Ha harminc nem akar fizetni a háromszázból, még az sem akkora probléma, mint ha kettőből egy nem fizet. Ugyanígy a részvényeknél is elég vakmerő dolog négy cégre bízni a teljes pénzedet.

De ez csak az egyik gond volt. A két kötvény ugyanis nagyon kockázatos alárendelt kötvény volt, ráadásul lejárat nélküli úgynevezett örökjáradék kötvény, s hogy fokozzam még, nem is két atombiztos lábakon álló cég bocsátotta ki őket.

Hogy miért sokkal kockázatosabb az alárendelt kötvény a normál kötvénynél, arról itt beszéltem az Akadémián:


A vagyonkezelő rámelegített az ügyfélre két rossz cégnek két alárendelt, lejárat nélküli, nagyon kockázatos kötvényét. Miért tett ilyet? Mert sikerdíjban érdekelt a cég. Ezek a kötvények a nagy kockázat miatt közel 7% kamatot fizetnek, amiből a vagyonkezelő zsebre rak 20%-ot, míg a kockázatot egyedül az ügyfél futja.

Ha nem megy tönkre a két cég, a vagyonkezelő sokat keres, ha mégis, akkor az ügyfél elbukja a pénzét, de ez a vagyonkezelőnek sehol nem fog fájni.

Azt szoktam mondani az ügyfeleknek, hogy ha valaki ért a pénzügyi termékekhez, akkor azért ne legyen privátbankára, ha pedig nem, akkor pedig azért ne.

Itt is igaz a KISS elv: Keep It Simple Stupid, vagyis amelyik pénzügyi terméket nem érted száz százalékosan, azt soha ne piszkáld. Akkor se, ha egy vagyonkezelő vagy privátbankár akarja eladni neked.

Ráadásul azt sem értettem, hogy ha az ügyfél szerint ezek jó pénzügyi termékek (nem voltak azok), miért nem veszi meg magának mondjuk a KBC-nél ugyanezeket. A kockázat ugyanaz, csak a hozam teljesen megmarad neki.

A másik tanácsadás egy érdekes hitelkérdés körül forgott.

Az ügyfél most venni akar egy lakást, 40 millió forintért, amire meg is van a pénze. Azonban 3-5 év múlva akar venni egy házat, amihez kellene majd további 30 millió forint hitel, amit 5-6 év alatt ki akar majd fizetni.

Attól tart (jogosan), hogy sokkal drágább lesz a hitel 3-5 év múlva, mint most, kérdezte, van-e valami mód arra, hogy befixálja előre a későbbi hitel kamatát. Házat akkor vesz majd, ha megérkeznek a gyerekek a tervek szerint, de amíg ez nem biztos, nem venne házat feleslegesen.

További gondja volt, hogy szeretne félretenni, mert a jelenlegi jó fizetését felélik, amiről tudja, hogy nem jó, de most sajnos nagyon sok pénz kifolyik a kezük közül.

Az alábbi dolgot találtuk ki, amivel két legyet ütünk egy  csapásra

A mostani pénzét berakja a Magyar Államkincstárhoz 10 éves Bónusz magyar államkötvénybe, egyéves állampapír-hozam plusz 3% kamatra, 3 éves TBSZ számlára, amit esetleg majd hosszabbít öt évesre, ha mégsem vesznek házat három év múlva. A felesége és ő is nyit TBSZ-t, az egyikre 5-10 milliót tesznek csak, ezt feltörhetik, ha valami miatt kellene pénz.

A lakást pedig a minimális önerőn túl hitelből veszi meg, 3,4%-os tíz évig fix kamatra. (A részletekért Gábort faggassátok továbbra is.)

Ha vesz házat 3-5 év múlva, akkor a hitelt meghagyva úgynevezett ingatlancserét kér, felajánl a banknak egy kétszer olyan drága ingatlant fedezetnek. Így a hitele megmarad és annak a kamata is, viszont el tudja adni a mostani lakását és át tudja vinni az új ingatlanra a hitelt.

Mellette  elindít 5-6 lakéstakarékot, négy év múlva befizeti a pénzt a hitelbe, addig is nyer rajtuk mintegy 1,5-1,8 millió forint állami támogatást. A lejárat után vagy új lakástakarékokat köt, vagy az egyik lakástakarékot meghosszabbítja és utána megosztja, erről bővebben erre.

Az államkincstárban a pénze jó helyen van, jelenleg csak 3,02% kamatot kap a pénzére, de ha nő majd az egyéves állampapír hozama, akkor neki is nőni fog a kamata. Tíz év előtti visszaváltás esetén egyszeri 1%-os visszaváltási díj is van, de ez 3-5 évre leosztva nem túl sok. Bőven többet keres azon, hogy mivel hitelt vett fel, már most is tud kötni lakástakarékot és négy év alatt másfél milliónyi állami támogatást fel tud használni. (Három év után még fizetni kell 10% kamatadót, de még ez is belefér.)

Természetesen a cafeteriát is lakáshitel-törlesztésre kérik (a kevés adómentes juttatások egyike) és az eddigi egészségpénztár helyett önsegélyező pénztárba gyűjtik a pénzt és ezt is lakáshitel-törlesztésre használják majd fel.

Ami a konstrukció hátránya, az jelenleg az előnye is: kénytelenek fizetni a lakástakarékokat és a hiteltörlesztőt is (ekkora hitelnél ez már komoly összeg). Azonban ezzel rákényszerítik magukat arra, hogy kevesebbet költsenek, mint eddig. (Van honnan lefaragni, fog menni a dolog. De ha mégsem, feltörik a kisebbik TBSZ-t, eladják a rajta lévő állampapír egy részét és kész.)

Te is el tudod ezt játszani, ha hasonló cipőben jársz, vagy ha esetleg szükséged lenne tőkére más miatt a későbbiekben. A hitel kamata és a megtakarítás kamata között jelenleg van 0,4% különbség, de ez hamarosan eltűnhet, ha nő az egyéves állampapír kamata. Ha mégsem, a lakástakarékok állami támogatása, a cafeteria és az önsegélyező pénztár adójóváírása kompenzálja ezt, illetve az egyéb költségeket, mint például az állampapír idő előtti visszaváltásának költségét vagy a hitel előtörlesztésének a költségét.

Mivel mind a hitel, mind a befektetés 10 évig fix (illetve a befektetés kamata csak nőhet), ezért sok kockázatot nem hordoz a konstrukció, ha bármi gond lenne, bármikor kivehet a pénzed az államkincstárból és be tudod fizetni a hiteledbe.

Nos, remélem ti is okosodtatok ezekből az esetekből. 🙂

Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.

20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Previous Post
CSOK változások

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram