További infó a KATA-ról

Visszatérve a tegnapi témára, a KATÁ-t sikerült kinyírni egyetlen huszárvágással. A módosítás szerint ha egy cégnek számlázol 3 millió felett, onnantól a fennmaradó részre az adókulcs 40% lett. S hogy a hülyeség még jobban tomboljon, a számlát befogadó cégnek kell nyilvántartani és befizetni azt. Ergo egyetlen rendes cég sem fog katás számlát befogadni. Más lejelenteni egy értékhatárt és más adózni valaki más helyett. Aki ezt a hülyeséget kitalálta…

Majd úgy fog egy cég árajánlatot is elfogadni, hogy előre kell kalkulálnia, mennyi munkát fog adni egy katás cégnek, mert 3 millió forint felett hirtelen 40%-kal drágább lesz a szolgáltatás. Teljesen életszerű elgondolás, látszik, olyan találta ki, akinek fogalma nincs, hogyan működnek a vállalkozások. Hiába vezeti valaki az iparkamarát. (Ennél csak egy rosszabb van, ha pontosan tudta, hogyan működnek és pont azért találta ezt ki, hogy kinyírja a katás vállalkozásokat, mert egy cég sem fog katás számlát befogadni ezután.)

Ellenben akik feketén foglalkoztatnak embereket katás számlákkal, azok csinálnak még egy-kettő-három céget és a mostani katások több felé fognak számlázni és ezek az új cégek fognak beszámlázni a régi cégnek. (Az eddigi katás takarítónők meg biztonsági őrök ezután is bele fognak férni a hárommilliós keretbe, vagy alig fognak túllógni rajta, de még mindig olcsóbb lesz katáztatni őket, mint bejelenteni.)

Eddig tartott kicselezni a törvényt, ellenben minden valódi vállalkozót, aki tényleg cégeknek dolgoznak, sikerült lábon lőni. Miután ügyesen az evát is megszüntették, semmi nem maradt a kisvállalkozóknak, eredményesen visszalőttük az országot a kilencvenes évekbe. Aki nem fodrász vagy taxis, az ne akarjon vállalkozni. Ha ez volt a cél, na azt sikerült elérni. Ha valami más, akkor nagyon elszúrtátok, fiúk.

(Mondjuk könnyű lesz mostantól kiszűrni a csaló cégeket: amelyik hajlandó katás számlát befogadni, azt valami csalásra használják, valószínűleg a fenti szisztémában.)

Néhány dolog, ami kiderült a törvénytervezetből:

– A költségvetési szerveket elegánsan kivették az adózás alól. Azok nyugodtan befogadhatnak katás számlát.

– Ha külföldre számlázol, te fizeted a 40%-ot.  “Ha a kisadózó vállalkozás a tárgyévben ugyanazon külföldi kifizetőtől az év elejétől összesítve 3 millió forintot meghaladó bevételt szerez, a 3 millió forintot meghaladó összegű bevétel után a kisadózó vállalkozás 40 százalékos mértékű adót fizet.”

Kérdés: ha van főállásom máshol, ergo másodállású vállalkozó vagyok, akkor miért büntetnek 40%-os adóval, hiszen biztos nem bújtatott foglalkoztatott vagyok?

A törvénytervezetet átolvasva egyértelmű: a bújtatott foglalkozás elleni harc hazugság, hiszen a külföldre dolgozókat éppúgy sújtja az adó, mint a bejelentett állással rendelkező másodállású vállalkozókat.

A fordított adózással pedig az lehetett a cél, hogy rendes cégek ne fogadjanak be katás számlákat. Mert más magyarázat nincs erre, hiszen a bújtatott vállalkozónak mindegy lenne, hogy neki marad 40%-kal kevesebbje, vagy a munkáltatója fizet 40%-kal többet utána. Semmi értelmes indoka nincs a fordított adózásnak, ami ráadásul bonyolulttá is teszi az egészet.

Ez vagy adóemelés vagy még inkább a kisvállalkozói konkurencia kinyírása. Nehogymá’ a kisvállalkozó kevesebb adót fizessen, mint a nagy cég. Intézzük el, hogy senki ne lehessen kisvállalkozó, aki cégeknek dolgozik. Jó, de mire hivatkozva csináljuk ki őket? Hát a bújtatott alkalmazottakra. De hát ez hülyeség. Nem baj, az emberek meg fogják kajálni.

Fiúk, ha adót akartok emelni, miért nem azt mondjátok? Mondjátok azt, hogy sok pénz kell, a katát ne választhassa más, mint a fodrász meg a kőműves, illetve azok a csalók, akik a fenti módon gond nélkül kibújnak a 3 milliós határ alól.

Ha meg a kisvállalkozói konkurencia kinyírása a nem titkolt cél, akkor azt is megmondhatjátok nyugodtan, nem kell félrebeszélni. Ha be mernétek vallani, tököseknek tűnnétek, igazi kemény arcoknak. Így csak olyan szerencsétleneknek, akiknek a leghalványabb fogalmuk sincs arról, hogy mit csinálnak, kiöntik a gyereket a fürdővízzel együtt.

Update a szövegértésben gyengébbek kedvéért: NEM lenne baj, ha adót emelne a kormány, az sem, ha sávossá tenné a katát. A baj az, hogy olyat csinál, aminek jobb esetben semmi értelme és csak dilettánsok, rosszabb esetben szándékosan akarnak vállalkozásokat kiszorítani. Mondják azt, amit akarnak, de ne hivatkozzanak burkolt alkalmazottakra, mert nagyon kilóg a lóláb. Mondják azt, hogy mostantól cégek nem számolhatnak el katás számlát és kész, illetve adózz többet, még akkor is, ha külföldre dolgozol. Akkor megértjük, maximum megkérdezzük, miért. De ne is játsszák a hülyét és ne is nézzenek mindenkit hülyének. Amit csináltak, az egyedül egy ellen nem jó: a burkolt munkavállalás ellen.

Share

222 hozzászólás

  • yutte hermsgervørdenbrøtbørda
    szerinted minden katás mindig ugyanannyit keres?
  • Pallos Levente

    A kérdés nem az, miért kell a bújtatott foglalkoztatást rendbetenni. Hanem az, hogy miért olyan gyávák, hogy nem merik kimondani, az új törvény célja a kaszálás a frankó vállalkozásokon.
  • Stan
    re: Kalv
    “Sajnos nem volt időm az összes hozzászólást elolvasni, de úgy látom, hogy két dolog még nem került szóba.
    Az első a kamara védelmében (amit nem szívesen teszek de sajnos a logika nem szeretet kérdése) az, hogy ők képviselik az olyan cégeket is, mint például az én munkahelyem, ahova már nem bírnak felvenni egy épkézláb IT-st, mert a katás nettóval nem tudnak versenyezni.”

    Öööö, ne haragudj, de ez így nagyon sántít. Egy cégnek ROSSZABB hogy egy munkavállalónak fizet ki pl. 800e nettó bért ami neki 1,6M-ba van benne a bérköltségekkel; míg a KATA-snak kifizet-e ki mondjuk nettó 1.100e nettót és mindenki örül.

    Még hogy a Kamara az ügyfeleit (“a cégeket”) képviseli… Ez vicc? A Kamarának kellene a KATA mellett érvelnie, ehhez képest Kormány kesztyűbábjaként viselkedik és a Kormány érveit hajtogatja, nehogymá’ szegény Fidesz politikusok ázsióját rontsák a KATA szabályozásokkal

  • Én is akarok kommentelni...

    1, Magánszemélyekre nem vonatkozik ez az adófizetési kötelezettség, az Art. szerint ők nem minősülnek kifizetőnek.
    2, Ha mégis megtennéd, akkor kb. rád rohadna a műanyag bilincs, lévén fiktív számlázást követnél el (nem valós gazdasági eseményről állítottál ki számlát), és biztos értékelné a hatóság a poént.

    Elnézést, de jóval korábban más is írt saját ingatlan bérbeadásával kapcsolatosan “tippet”, ami szintén ordas nagy baromság volt. Visszatérhetnénk a korábbi színvonalra a hozzászólásokban is?

  • Én is akarok kommentelni...

    Fogadjuk már el, hogy havi 400 ezer felett van a bruttó átlagkereset, ez éves durva kerekítéssel 5,5 millió bérköltség évente.
    Ez alatt nem mész el vállalkozni, biztonságosabb a munkavállalói lét, és kifizetődőbb is. Ezért ez az összeg alatt meghúzni egy ilyen vonalat sima pénzbehajtás.
    Mi leültünk otthon, és 15 perc alatt szétdobáltuk a 3 millió feletti részt több felé, és nem érint minket ez az egész. Ezt akarták? Mit kezdesz azzal, aki beszállított 11 millióért búzát a felvásárlónak és kiállított egy számlát? Ő is bujtatott munkaviszonyos mi, és mehet a 40%-os bünti? Viheti majd 4 felé a búzáját plusz sok költségért.

    Végezetül a javaslatodhoz csak annyit, hogy az ÁFA nem befolyásolja a profitot, iparűzési adó KATÁSnál is van, szerencsés esetben kevesebb mint egy cégnél. De még sorolhatnám hol vérzik a hozzászólásod, de nem etetem tovább a trollt.

  • Oggy
    Yutte

    Tudom, hogy változó. De itt eddig elég sokan azzal vágtak fel, hogy millió felett keresnek havonta. Ezért kérdeztem, hogy mikor hazudtak. Tudod elég beteges, hogy idejárnak hazudni, hogy ők milyen pengék. Utána meg sírnak, hogy hát ők nem annyit keresnek. Azzal is tisztában vagyok, hogy sok KATA-s nem keres hú de jól. De gondolom ők nem is jöttek vagánykodni, hogy mennyit keresnek. Csak tudod gusztustalan, hogy aki eddig játszotta a fejét, most meg elkezd sírni, hogy csak vele b@sztak ki. Az egész országgal ki van. Nem csak velük.

  • Kalv
    ezek szerint nem voltam elég egyértelmű, de a lényeg, hogy azokra a cégekre gondoltam amik nem engedhetik meg maguknak, hogy munkaszerződés helyett vállalkozói szerződéssel “vegyék fel” az embereket. Nyílván nekik is jobban megérné, de más okokból nem tudnak élni vele. Ők így indokolatlanul versenyhátrányba kerülnek.
    A kamara feladata lehetne a munkabér adójának csökkentéséért lobbizni, de nem a kata mellett. Nekik miért kéne amellett érvelni, hogy minden munkavállalóból katás ál-vállalkozó legyen?
  • Lala
    valóban, elég csak visszakeresni, mikor ment több száz hozzászóláson keresztül a f.rokméregetés, hogy szinte már rosszul érezte magát, aki csak 1 millió nettót tudott felmutatni 🙂
    Most meg hirtelen varázsütésre eltűntek, ahogy szóba került, hogy 3 milliós bevétel után extra adó jön.
    Nekem a legnagyobb gondom a katával az, hogy persze most mindenki arra hivatkozik, hogy nem kap majd nyugdíjat, de vajon, amikor egy katás nyugdíjas lesz, akkor is csendben tudomásul veszi ezt?
    Mert szerintem nem, hanem egyre nagyobb létszámban ott fognak tüntetni meg hőbörögni, hogy fizettek egész életükben és mire fel kapják ezt a keveset?
    A politika meg tudjuk milyen, szavazatvásárlás. Ha elég sok kisnyugdíjas katás lesz, akkor majd megmentik őket, de több bevétel nem lesz, úgyhogy majd az én nyugdíjamat kurtítják, hogy katásokat kisegítsék. Ez fog történni, mindenki tudja, de cinikusan hallgat.
  • Treil
    @Én is akarok kommentelni…
    Nem, alkalmazottként a felét-kétharmadát keresné mint KATA-s vállalkozóként. Ha valaki KATA-val keres 260-at (bruttó 400 nettója), akkor alkalmazottként keresne 160-at. Szerintem egy hidegburkoló is keres havi 400-600 között KATA-val, ebből lejön annak a pár eszköznek, autónak, stb költsége és az adó, még mindig bőven 300 felett van. Alkalmazottként meg kapna szakmunkás minimálbért, legjobb esetben 200-at. Különbözetből meg röhögve kifizeti a TB-t, nyugdíjat meg tesz félre, amit ellenben majd meg is kap egy alkalmazottal szemben.
  • Éva
    köszi, nemsokára irok, baba mellett sűrű az élet

    Ha a 9 pontból csak 2 igaz ram, akkor is kell ezt a plusz adot fizetni? Egész évben 1 kliensnek dolgoznék többféle projekten, külföldi cégnek adminisztrációt

  • ex-tücsök

    Azért 12M a határ, mert évi 12M nem sok pénz, és ez még mindig bevétel és nem profit. Ergo egy taxis 6m-s határral simán 0 profittal ki is merítené.

    MIért nem lehet azzal kezdeni, hogy megértjük a problémát mielőtt kiritzáljuk a rnedszert?

  • ex-tücsök
    Nem tudom miért csinálunk úgy, mintha ez a jövőben lenne. Ma is tele van az ország minimál után nyugdíjba ment vállalkozóval. Családban is van ilyen, szóval tolja tovább a vállalkozást, mert nincs nyugdíj. Mondjuk az ő szakmájában 80 évesen is fog tudni dolgozni, ha nem történik semmi, de ez már a jelenben is létezik.
  • Miklós
    elvileg valószínűleg csak 4 ponton buknál el, mint a legtöbb ember aki külföldre dolgozik. Éppen ezért írtam az adóhatóság “kézikönyvéről”, mert ugyan a szabályok világosak, de a gyakorlatban átértelmeződhetnek. Nézd át az oldalt, amit írtam, fennt vannak a szabályok. Kb. ugyanezek várhatóak Magyarországon is. Szerbiában már tavaly télen lejátszották ezt a színjátékot.
  • Éva
    nem teljesen egyértelmű, min buknek el, milyen 4 ponton, valamint hogy ezek utan vonatkozna rám is az extra adó szerbiaban? A könyvelő erről nem beszélt

    Az emlitett 9 pontot olvasom épp pausal.rs/en/lump-sum-school/register-your-agency/

    Elnézésed kérem a lassusagert, a kialvatlansagra fogom. Szívesen meghivlak egy ebédre majd a sok segitsegert

    Nekem most tényleg abszolut elhetonek tűnik ez, ramutatnal kérlek, mit nézek be? Köszönöm

  • Meister
    A 370.000 KATÁs vállalkozóból (szerintem) maximum 10.000 lehet azok száma, akiknek a nyugdíjukig félre lesz téve a 60.000.000 ft, a lakásukon felül, amiből majd megélnek.
    A többiek ki fogják kényszeríteni majd a regnáló baloldali kormányokból a minimál-nyugdíj emelést….
    Ebben én is biztos vagyok.
  • L70
    Gondolkodjunk a jogalkotó logikájával, ha tetszik nekünk, ha nem. 391 ezer KATA vállalkozó van, nem erre számítottak. Ebből bizonyára van minimum olyan 100 ezer, aki nem katás vagy nem is vállalkozó valójában. Mivel már egy ideje a 100 ezer Ft feletti ÁFA számlák mennek a NAV-hoz, valószínűleg már most is képben vannak, hogy a KATA jogszabály változtatás mit fog ebből hozni. Július 1 után minden számla megy a NAV-hoz, még jobban képben lesznek. Ha a kívánt adóbevétel növekményt a KATA vállalkozók összessége nem fogja hozni jövőre, akkor szerintem lefuttatnak néhány riportot, hogy megnézzék az összefüggéseket, hogy akik egy helyre számláztak be előtte, azok hova számláznak be utána. Tehát kikerülni, okoskodni, nem biztos, hogy jó ötlet. Marad az alkalmazkodás valahogy.
  • Kalv
    én nem hiszek abban, hogy simán csak az adóemelés a cél. Ez a kérdés sokkal bonyolultabb, mint elsőre gondolnánk, ez abból is látszik, hogy kb fél éve már felröppent egy részletes KATA szigorítási terv amiből aztán nem lett semmi. És pl. amit Kiszámoló javasolt az előző cikkben (“Ne lehessen két évig katás számlát adni annak a cégnek, ahol előtte munkaviszonyban álltam.”) az kb benne is volt abban, és jött is rá a mérges hozzászólás valakitől aki pont azt tervezte, hogy alkalmazottból _valódi_ vállalkozó legyen, és _többek között_ a jelenlegi munkahelyének is be szeretett volna dolgozni. Ahol meg nagyüzemben konvertálják az alkalmazottakat ál-vállalkozóvá ott ugyanúgy tudnak csinálni egy köztes továbbszámlázó céget mint a szétdobós példában. Még olcsóbb is kijátszani, mert csak 1 cég kell.
  • Kalv
    Azzal kéne kezdeni, hogy megpróbáljuk meghatározni, hogy mitől lesz valaki vállalkozó. Szerintem sokat segíthetnénk egymásnak (és talán-talán a döntéshozóknak is) azzal, ha mindenki megosztaná, hogy ő miért tartja magát vállalkozónak vagy alkalmazottnak.

    Én például vállalkozó lehetnék, mert
    – külföldi a munkahelyem
    – kötetlen a munkaidőm
    – itthonról dolgozom (covid miatt 100%, de amúgy is rugalmas)
    – saját eszközt is használok a munkámhoz (monitor, egér)

    Ami miatt mégis inkább alkalmazott vagyok:
    – a munkahelyem csinált magyar leányvállalatot, hogy fel tudjon venni
    – havi fix a fizetésem, függetlenül az aktuális teljesítménytől (az éves teljesítmény évente egyszer változtatja)
    – a cégtől kaptam laptopot és egyéb eszközöket
    – és úgy általában alkalmazottként vagyok kezelve, ezt nehéz megfogalmazni, pl van HR, nem csak ahhoz van hozzáférésem amivel közvetlenül dolgozom, céges email cím

  • Kulombos
    Kicsit tegyünk már rendet a fejekben, szörnyű ez a fröcsögés ami az alkalmazottak oldaláról jön, ők várhatóan 100 Ft-ot sem kockáztattak soha, egész életükben a lottón kívül, nemhogy vállalkozásba fogtak volna…:
    – Sajnos a rendszerváltás után még 30 évvel is szitokszó a “vállalkozó”, erre még a média is ráerősít (bár van némi javulás)
    – Nem az a kisvállalkozó, aki havi párszáz ezer forintot keres: A hivatalos megfogalmazás szerint MIKROvállalkozás, aki 1-10 fő között foglalkoztat, KISvállalkozás, aki 11-50 között. Mekkora bérköltség ez…? És vannak az egyéni vállalkozók, akik jellemzően, de nem feltétlenül önfoglalkoztatók, ennek egy kis halmazát fedik le a KATA körbe tartozók.
    – A Mikro- és kivállakozások a teljes foglalkoztatottak kb 50%-át adják, tehát nem kéne őket csesztetni sem az alkalmazotti oldalról, sem a kormányzatiról.
    (Háttérinfo: 1994 óta vagyok MIKROvállakozó…)
  • Tamás
    aki most 60 éves, az 2000-ben 40 volt (aki 55, az meg 35, ugye). Ereje teljében, a legjobb éveit élte. Lett volna 20 éve megtanulni alapszinten (nem, nem szakértőnek kell hozzá lenni). Az egy generációval korábbi idősek nehézségét megértem a számítógépekkel, hiszen rohamosan és óriásit fordult a világ. De ezzel nem tudok empatizálni. Tessék felkötni a gatyát, nem pedig úgy tenni, mintha ez egy áthatolhatatlan fal lenne.
  • Pallos Levente

    “én nem hiszek abban, hogy simán csak az adóemelés a cél”
    Akkor viszont tökéletesen dilettánsok, ami sokkal rosszabb.

    Miért van, hogy újabban a kreszkérdést csak 6-8 próbálkozás után eszi meg a rendszer? Nagyon idegesítő.

  • Oggy
    Kulombos

    Te pont olyan vagy, mint az én volt munkaadóim. Ugyan úgy sírsz, hogy miért nem tud nekem bért adni. De azért évente 4-szer elmegy nyaralni Ázsiába. Meg az egész család vadi új Audival jár. Ha nem jó vállalkozónak lenni, akkor miért vagy az?

Vélemény, hozzászólás?

A megadott név fog megjelenni, ezért érdemes nem a valódi nevedet megadni a hozzászóláshoz.

A hozzászólás előzetes moderáció után fog megjelenni.

A hozzászólás párbeszédre van kitalálva és nem monologizálásra. Ezért fogalmazd meg úgy a mondanivalód, hogy beleférjen egyszerre egy hozzászólásba. Senki nem akar téged olvasni 15 hozzászóláson keresztül (rajtad kívül természetesen). Ha cikket szeretnél írni, ajánlom valamelyik ingyenes blog oldalt, azok valók ilyenre.

Minden hozzászólótól elvárjuk a minimális tiszteletet mások felé. Akiknek ez (még) nem megy, azoknak felesleges fáradnia a gépeléssel. Beszélj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled beszéljenek. Ennyire egyszerű eldöntened, megfelelsz-e ennek a feltételnek.

A hozzászólás nem alanyi jog, hanem egy lehetőség, ha olyat tudsz mondani, ami mások számára hasznos és építő. Köszönjük a megértést.

(Elnézést kérek mindenkitől, a fentiekért, sajnos a félreértések miatt kénytelen voltam leírni ezeket. Természetesen a te hozzászólásodat is szeretettel várjuk.)

Figyelem: FIREFOX böngészővel gondod lehet a hozzászólás elküldésével. Használj másik böngészőt a hozzászóláshoz, amíg ki nem javítják a hibát.

 karakter még felhasználható

A hozzászólás elküldésével hozzájárulsz, hogy az IP címed technikai okokból tárolva legyen. Ha ezt nem szeretnéd, ne küldd el a hozzászólást. Kérésre a hozzászólást töröljük az IP címeddel együtt.