Újabb családtámogatások

2019-02-11
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

A tegnap bejelentett családtámogatásokról további, bár továbbra sem teljes információk láttak napvilágot.

A kedvezményes kamatozású CSOK hitelt (két gyereknél 10, felette 15 millió forint) használt lakásra is fel lehet használni és eltörölték a használt lakások idejét múlt felső vásárlási határát.

Továbbra is átvállalják a született gyerekek után a lakáshitel egy részét, a második gyereknél 1 milliót, a harmadiknál (további) négymilliót, majd újabb egy-egy milliót.

A négygyerekes anyák életük végéig SZJA mentességben részesülnek.

Legalább háromgyerekes családok új autó vásárlása esetén, ha az legalább hétszemélyes, 2,5 millió forintot kapnak. (Hogy miért kell egy öttagú családnak hétszemélyes autó, az rejtély. Az, hogy abban jobban elférnek a csomagok és a nagymama is, meg hogy szűk az ötszemélyes, elég sovány magyarázat.)

A legfurcsább rendelkezés, hogy a negyven év alatti, első házasságban élő nők legalább három év munkaviszony után a következő három évben 10 millió forint szabad felhasználású hitelt vehetnek fel akármire, aminek a törlesztését gyerekszülés esetén három évre felfüggesztik és a második gyerek esetén 30%-át, harmadik gyerek esetén teljesen elengedik. Hogy ennek mi az értelme, vagy mire gondoltak, nem tudom.

Jutalom, ha szül az asszony? Vegye fel mindenki ezt a kamatmentes kölcsönt, akkor is ha, nem akar gyereket, forgassa meg prémium állampapírban és nyerjen rajta? 10 millió havi kamata 37,5 ezer forint, a havi törlesztője kamatmentes 20 éves hitel esetén 41,7 ezer forint. Van olyan bolond, aki nem veszi fel? Ha nem lesz gyerek, akkor is nyersz rajta 20 év alatt 8 ezer forint híján 9 millió forintot.

Mi lehet a cél? Vajon hányan fogják felvenni, elverni, elválni és vakarni a fejüket, hogy miből fizessék vissza? Hányan fognak csak ezért házasodni, főleg olyanok, akik soha nem láttak még ennyi pénzt és esélyük sincs, hogy máshonnan valaha is akármennyi hitelt kapjanak.

Update: Mára már módosult is a dolog, csak az új gyereket vállaló nőknek jár. Most már a fenti linken is az új feltételek vannak fent.

Update 2: Ma még újabb változtatást ismerhettünk meg, most már azt is kitalálták, hogy 5 éven belül szülni kell annak, aki felveszi a hitelt, egyébként kamatot fizet. Gondolom elolvasták a sok cikket arról, milyen aranybánya is ez az ingyenhitel bárkinek. Ezen túl lesz hitelbírálat is. 10 milliós szabad felhasználású személyi kölcsönt úgy nagyjából 2-3 milliós havi fizetésre adnak a bankok....

Várjuk az újabb és újabb "pontosításokat". Bár jó lenne először valamit kitalálni, átgondolni, hatástanulmányt végezni, fél évig érlelni, hozzáértőkkel átbeszélni, előre "pontosítani" és csak utána előállni vele. De majd talán legközelebb.

Update 3: most az is úgy tűnik, a hitelelengedésnél nem fog számítani a már meglévő gyerekek száma. Nem lehetett volna kihirdetés előtt leülni és átgondolni? Lassan már ugyanaz, mint a CSOK esetén, hónapokon át toldozták-foldozták az ötleteket.

Nők, ha akartok két-három gyereket, akkor röviden: vegyetek fel diákhitelt, ha kell, ha nem, mert ha szülsz, elengedik, addig is 2% a kamata, ennél többet kapsz rá az Államkincstárnál. Igényeljétek a 10 milliót, de ne ebből vegyetek lakást, hanem CSOK hitelből, mert abból is elengednek akár 5 milliót is, ha lesz három gyerek. Minden pénzt pedig tegyetek be prémium magyar állampapírba, a kamatkülönbség nettó haszon. Ha nem lesz gyerek, akkor csak a kamatnyereség a tiéd, ha lesz, akkor további akár 15 millió plusz a diákhitel is elengedésre kerül.

Ennyit lehet tudni eddig a tegnap bejelentett támogatásokról. Legalább annyira tűnik átgondoltnak, mint a CSOK annak idején, amit utána még fél évvel is folyamatosan reszelgettek, mire nagyjából jó lett. Majd meglátjuk, mi lesz a vége.

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram