Ukrajnában helyzet van

2013-09-24
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

A hét fő híre, hogy Ukrajnát a Moody's egy osztállyal lejjebb sorolta a hitelminősítési listáján (a másik két minősítő nem tette meg.)

Ez nem lenne nagy dolog, csak éppen Ukrajna a "B" szekció alján volt (egyébként csak eggyel alattunk), így ezzel a "C" szekció tetejére került, ami már nem túl előkelő helyezés. Sőt, a Moody's negatív várakozást fogalmazott meg, ami azt jelenti, hogy akár még tovább ronthatják a megitélését.

Ukrajna sok tekintetben sokkal jobban áll, mint Magyarország, az államadósság messze a fele sincs, mint a magyar, a munkanélküliség sokkal kisebb, mint idehaza és a recesszió is elkerülte az országot az elmúlt években.

Azonban az ukrán fizetőeszközt, a hrivnyát mesterségesen a dollárhoz kötötték és évek óta fix az árfolyama.

Ennek az állapotnak a fenntartása rengeteg devizát emészt fel a jegybank devizatartalékaiból, ezért vészesen lecsökkent az ország devizatartaléka, mindössze két és fél havi import fedezésére elegendő a devizatartalék.

Ha ez kevés, a jövő év végéig 10 és fél milliárd dollárnyi lejáró devizás államkötvény után kell fizetni, ez a jelenlegi tartalék bő fele.

Ha engednék a hrivnyát leértékelődni, ahogy ez történt 2008-ban, akkor megoldódna minden gond, csakhogy ott is devizás a hitelek mintegy majdnem 70%-a. A nem teljesítő hitelek aránya már most is 35% feletti és a leértékelés után további romlás várható. (A magyar adat is csak egy lehelettel jobb, 32%. Ebben a 90 napnál kevesebb és régebb óta késedelmes hitelek is benne vannak.)

Ha minden kötél szakad, ott van az IMF hitel, csak az ország vezetőinek ott is fontosabb a következő választás 2015-ben, ezért kérdéses, meg tudnak-e egyezni.

Szerintem a helyzet nem annyira rossz, mint a mostani cikkekből az sugárzik, persze az alacsony devizatartalék tényleg veszélyes, de ez a helyzet már évek óta. A pánik hatására húsz havi mélypontra esett az ukrán államkötvények értéke, persze ez másik olvasatban semmivel se rosszabb a helyzet, mint másfél éve.

Úgyhogy aggódni van miért, de azért pánikolni szerintem felesleges.

Update: Egy ukrán bankár véleménye itt.

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
28 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Úgy is lehet fogalmazni, hogy valamit tenni kellett, hogy romoljon a helyzet 😀 a válságot fenn kell tartani elvtársak!
Én ma ezt találtam 😀
webhir.com/2101_orosz.html

Mennyi most az euro kamat az ukrán bankokban és mennyi lesz a közeljövőben?
Ki tudja?

Néhány további szempont:

Először is egy ilyen színvonalas blognak nem ártana legalább megemlítenie, hogy az államadósság bruttó mértéke legfeljebb egyike az érdekes tényezőknek. Legalább annyira fontos pl. az adósság refinanszírózásának képessége. Ez Ukrajnában meg kifejezetten pocsék. (Ha az államadósságot nézzük, Japán a 200%-ával vagy Belgium a 100%-ával sokkal jobb helyzetben van, mint Ukrajna a 35%-kal.) A mostaninál alacsonyabb értékelése (a Moody'snál) csak Ciprusnak meg Görögországnak van.

Másodszor óriási politikai kockázatok vannak Ukrajnában, konkrétan az orosz-ukrán kapcsolatokban. Ezekre a Moody's elemzése is utal.

Harmadrészt meg Ukrajna Európa legnagyobb maffiaállama.

És mi vajon melyik pozíciót foglaljuk el ezen a képzeletbeli ranglistán?

Itt szó van az ukrán problémáról is: gazdasagtv.hu/musorok/bennfentes/2013-09-23/a-bennfentes-tele-az-ukranok-gatyaja

Egyébiránt nem egy nagy svindli ez az egész minősítősdi? Infóim szerint még 2008-ban is nagyon jóra tette a Lehmann Brotherst mind a három, aztán amikor dőlt, ja bocs tévedtünk. De azért még mindig hallgatnak rájuk a befektetők, mert nincs jobb jelző. ?

Pont ezt akartam írni én is, láttad az Inside Job című filmet? 😀

A Lehman azért ment csődbe, mert a haverok úgy döntöttek, hogy menjen csődbe hetivalasz.hu/uzlet/ez-az-igazi-skandalum-43704/ , de AAA-n tartották, hogy ők szép csendben, feltűnés nélkül el tudják adni.

Én úgy tudom, Görögország is azért zuhant ilyen nagyot, mert a hitelminősítők falaztak nekik, amíg felépítették a magas lovat (nem a trójai falóról beszélek). Ha tisztességesen leminősítgették volna mindig az országot, amikor indokolt lett volna, sokkal kisebb lett volna a gebasz.

Azért ha tudsz valamit, szólj kérlek. 6 éve költöztem ki Kárpátaljára, és hrivnyában kapom a fizum, aminek a jelentős részét át kell váltanom forintra, hogy a befizetéseimnek eleget tegyek. Ha hirtelen megzuhan az UAH, akkor szívhatom a fogam. Már 2 és fél éve 36UAH 1000Ft, egyszer volt 50 közelében, az nagyon gáz volt. Szóval ha látsz vmi készülődő vihart, szólj, mert itt halok éhen, és nem akarok visszamenni Magyarországra. Köszi 🙂

Legjobb jelző??? Megnézik a befektetők a bank IFRS jelentését és a rá ható kockázatokat, ez a legbiztosabb.

Az ukrán állami helyzet túl van pörgetve. A helyzet 2 éve se volt se jobb, de akkor se volt csőd. A 2008. őszi válságot a saját bőrömön tapasztaltam. Azonban nem veszett oda egy garasom sem. Az elején azt hittem, hogy azért mert nemzetközi nagy bank végett (Swedbank, Universal). Viszont ismerősömnek akinek helyi kisebb ukrán bankban volt megtakarítása, annak a pénze se veszett oda, viszont 2 évig nem férhetett hozzá, ameddig a bankot állami felügyelet alá helyezték.
A nyugati világ is állandóan csődközlebe, mint pl. az USA, csak azt nem minősítik le..
Itthon se olyan rózsás a helyzet, mint ahogy a kormányunk beállítja, csak a KSH adatait is szépen fel vannak javítva. Legtöbbször azt az adatot veszi át az eurostat....,pedig az import és export adatok nem hitelesek azt az is alátámasztja, hogy az adott ország külkereskedelmi statisztikai adtai sokszor jelentősen eltérnek,akár 15-20%-ot is

Tegnap óta elgondolkodtam a 10+% euro kamaton és részben választ kaptam az előző hozzászólásban a kérdésemre, de azért maradtak nyitott kérdések. Úgy emlékszem volt már ukrajnai betétekről szó, de akkor nem volt ennyi kamat. Nyilván személyesen kell kimenni számlát nyitni, azért 700km nem kevés. Mi a helyzet a garanciával? 100k€ ott is a határ? Milyen költségek vannak? Mik a követelmények? Mintha rémlene, hogy évente személyesen kell megújítani, nincs Netbank. Lehet mást is érdekelne egy frissítés a témában, akár erre a kommentre is válaszolva.

Jelenleg egyes euróban vagy dollárban kibocsátott, 2-3 éven belül lejáró ukrán állampapírok után is megkaphatod a 10-12%-os hozamot, mert árfolyamuk 90 alatt van. Ennek hátránya , hogy az árfolyamok akár tovább eshetnek is még a jövőben.

Nem kell semmi a szamlanyitashoz,csak utlevel es a hatarrol a vamnyilatkozat.Azonkivul minimum 1 evre lehet elhelyezni csak a penzt barmilyen devizaban,korlatozas nelkul.
Koltseg nincs.Ado nincs.Azonkivul 1 magyar bank csak rosszabb lehet,mivel nincs perspektiva Magyarorszagon,mikozben Ukrajnat csak most kezdik kirabolni es kizsigerelni a nemetek.
Minden orosz hatteru nemzetkozi nagy bank mindenben lekorozi barmelyik OTP-t,ez elmondhato az ukran nagy bankokrol is,de van ukran OTP is tripla kamattal,ado es koltsegek nelkul,a nagy magyar patriotaknak,akik azt hiszik,hogy Magyarorszag meg szamit valahol valamit...Elore!Laskavo prosimo!

Köszi, de abban egész biztos vagyok, hogy sokkal nagyobb a kockázat nem véletlen adnak ennyi kamatot. Ezért kérdeztem a betét biztosítást például. Ez a Vám nyilatkozat is érdekes, ha jól tudom 10k euróig nem kell semmit bejelenteni, de lehet ez csak az EU felé igaz. Többek között azért nem tartom egyelőre a pénzem külföldön, mert külföldről jeleznek a NAV felé a kamatadó miatt (kivéve Ausztria, de ott 35%) és ezt nem szeretném. Ukrajnában ezzel mi a helyzet? Sok a kérdőjel, pedig valamennyire tájékozott vagyok már.

Kicsit önigazolás ez a poszt, lévén erősen reklámoztad többször is Ukrajnát. Szerintem nem egészséges oda vinni a pénzed, ahol államcsőd és abból kifolyólag akár bankpánik is fenyeget. Kívánom, hogy ne legyen semmi nagyobb baj, de szerintem Te tanácsadóként nem engedheted meg magadnak, hogy ennyire kockázatos helyre vitesd az ügyfeled pénzét (most a blogon áttételesen).

Kérdésem: ha bedől néhány bank, mert mondjuk bedől rengeteg hitel a gyengülő hrivnya miatt, akkor a (anya)bankok először a belföldi vagy külföldi állampolgárokat fogják kártalanítani?

júni 5, júni 16, augusztus 2
Háromszor írtál Ukrajnáról, mindháromszor lelkesen és teljes technikai-praktikus útmutatót írtál, kézzelfoghatóvá téve a kivitelt.

Lásd még a "sokkal okosabb akar lenni valaki a piacnál posztodat". Az, hogy Ukrajnában akkora kamatot adnak, annak oka van. Amikor Mo-n 8-10% volt a hozamkörnyezet (így a banki kamatkörnyezet is) annak is oka volt, mégpedig az, hogy kérdéses volt az állami forrásbevonás. Lehet egy államadósság a GDP 30%-a is, ha CF-ban nem tudod kifizetni a következő kötvény lejáratot, akkor senki nem fog Neked forrást adni és nagyot fogsz bukni (mint állam).

Offtopic, de az USA-ról mostanában ilyesmiket olvasok:

portfolio.hu/gazdasag/mar_megint_a_csod_fele_rohan_amerika.1.189812.html

Szerinted van nagyobb baj az USA-val, természetesen nagy vonalakban?

Válaszodat előre is köszönöm!

Sokan Ukrajna esetében a banki csődöt és a takarékbetétek befagyasztását,a régi átmeneti időkhöz hasonlítja.Pedig a peresztrojkát követő idők teljesen más volt.A mai gazdaságot össze sem lehet hasonlítani az akkori adatokkal.Sok kárpátaljai emlékszik még amikor a 80-as évek végi és 90-es évek eleji szovjet takarékbetétkönyvek elértéktelenedtek. Azonban az átállás átmeneti függetlenné válási időszak sokkal nehezebb volt Kijev számára, mint a mai hitelezési boom állapot. A hrivnya 1996-os bevezetése előtti 5 év zűrzavaros idők voltak a poszt-szovjet térségben. A kupon pénz a karbovanyec egyfajta játékpénz volt semmi értéke nem képviselt. A gazdaság a SZU 1991-es megszűnése után nem találtak magára 6-7 évig a szovjet utódállamok.A szovjet takarékbetétek befagyasztása és elértéktelenedése, nem volt véletlen, mivel nem tudták a pénzváltásokat 1 az 1-be véghez vinni,hiperinfláció volt.

A FÁK országok gazdasági fellendülése a 2000 után kezdődő időszak, ami nem csak Oroszországra és Ukrajnára igaz, hanem a közép-ázsiai Kazahsztánra és Türkmenisztánra is. A FÁK vagy (C.I.S) országok központi szerepe jelenlege egyre meghatározóbb Oroszország, Kazahsztánnak és Fehéroroszországgal megteremtette a maga eurázsiai unióját, amihez idővel lehet majd csatlakozni. Ukrajna és Moldova csatlakozása a FÁK vámuniójához az oroszoknak csak idő kérdése.Nem fogják hagyni ezen területek elvesztését a gazdasági betegségekkel küzdő EU számára.
Oroszországra,most sokan irigykednek a jó gazdasági adatai végett. Jelenleg EU-t ellepték a gazdag orosz turisták.Sikk orosznak lenni nem csak Karlovy Varyban, hanem Monacotól, Londonig bárhol Európában.10-15 éve még hányan lenézték a "szegény" oroszokat,jelenleg meg a moszkvai szakdiplomatánk küzd, hogy minél többen jöjjenek hozzánk elkölteni a pénzüket

hat igen, ukrajnaban helyzet van.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram