Zuhan az infláció, mint a kő
A vártnál kisebb lett az infláció májusban, mindössze szerény 21,5%-ot romlott a pénzünk egy év alatt. (Tavaly májusban 10,7% volt az infláció, így két év távlatában 34,5% lett az infláció, ennyivel kell többet fizetned átlagosan ugyanazért.)
Uniós módszertan szerint 21,9% lett az infláció, a maginfláció 22,8%.
A kormány a 2023-as költségvetésnél még 5,2%-os inflációval számolt, ezt idén tavasszal 15%-ra módosították, ennek elérése nem lehetetlen, de nagyot kell zuhanni az inflációnak, hogy ez megvalósulhasson éves szinten. (Hiszen lassan az év fele eltelt és az infláció 21,5-25,7% között mozgott eddig.)
2022 szeptembere óta 20% felett van az infláció Magyarországon.
A pontos súlyozást és a mintavétel helyét/módját nem ismerem, de azt hiszem ezek a nyers adatok:
ksh.hu/stadat_files/ara/hu/ara0044.html
ez pedig a kategóriák szerinti bontás:
ksh.hu/stadat_files/ara/hu/ara0043.html
Vannak furcsaságok a listában
Élelmiszereknél, tejtermékek, építőanyagok. Kerékpárak árai is lejjebb mentek és fognak menni 10-15-20 % -kal. Használt autók rárohadnak a kereskedőkre, stb.stb stb
Továbbra is vannak szankciók, a “háború durvul”, nyugati liberálisok egyre keményebben lépnek fel az ország ellen, stb. Mi történt? Vagy mivel lehet akkor az eddigi magas inflációt magyarázni, ha minden rosszabbá vált, mégis esik? Főleg ha egy számjegyűvé válik?
értem az álláspontodat. Habár nem vagyok idősebb sem, de oké.
(Megjegyzem szerintem én versenyképes vagyok – az eddigiek igencsak ezt támaszottták alá…)
De talán egy kiszámoló találkozón összefutunk, ha Miklós rendez egyszer ilyet és egy sör mellett jól megvitatjuk 😀
@eLemlámpa:
Én sem személyeskedtem, kérlek Te se tedd.
“Én veled vagyok, ne foglalkozz a károgókkal. Én is kezdetben vad ötletnek tartottam a hitelből állampapír mechanikát, de aztán elkezdtem számolni (elvégre kiszámoló olvasó vagyok) és nekem is bőven kijött a matek és belevágtam.”
Nem azzal van gond, ha valaki kockáztat. De! Ha már magas a kockázat, akkor a nyereség is legyen az. A hitelből állampapírral az a gond, hogy az ideális esetben nyerhető összegnek többszöröse (alsó hangon 5-6 szorosa) a kockázat. A másik kérdés, amit egy tényleg vagyonos ember feltesz, hogy van-e értelme, érdemben előre visz-e a manőver. Mi értelme van mondjuk 500M vagyonnal 10M jelzálogot fölvenni és állampapírt venni belőle? Mennyivel van előrébb emberünk jó esetben 500-600k nyereségtől? Ha én belevágnék ebbe, akkor nagyon max. feleannyi lóvét tudnék nyerni, amit enélkül is összehozok, mindenféle rizikó nélkül egy év alatt.
Combos lassulás lesz itthon, de mindemellett rengeteg olyan termék, nyersanyag ára csökkent (tehát nem stagnált, hanem csökkent) jelentősen az energiahordozók mellett. ami nagyon megdobta a korábbi inflát.
kerlek soroljad ezeket a termekeket…
Nagyon egyszerű, ha felfele megy az infla, vagy gyengül a forint, akkor brusszelsorosszankciomigransok.
Ha javulnak a mutatók, akkor azt A Párt intézi.
Hadd szemezgessek neked az elmúlt egy év IT híreiből.
Leépítések:
– Facebook (Meta): 11 000 ember
– Twitter: 22 000 ember
– Amazon: 27 000 ember
– Microsoft: 12 000 ember
– Google: 12 000 ember
– Zoom: 1 300 ember
– Disney: 7 000 ember
– Alphabet: 12 000 ember
– LinkedIn: 716 ember
– Spotify: 200 ember
– DKF: az állomány fele
Játékipari elbocsátások:
– EA: 206 ember
– Microsoft
– Riot
– Unity
– Ubisoft
– Zenimax
– Gameloft: 90 ember
Az IT azért jelenleg nem a legvidámabb barakk.
Nagy kérdés ugyanakkor, hogy a Kuszaszem-Marci dreamteam hogyan csökkenti majd úgy az alapkamatot, hogy a forint 400-420 körül megálljon, és ne menjen 500 fölé. Mert akkor jövőre is bőven kétszámjegyű lesz az infla.
Az IT szektorban semmi látnivaló, miközben a többi iparágban már a fű se nő ki, létszámstop, szabira küldések, fizetetlen túlóra hegyek, 0 Ft prémiumok, minden ami a recesszióra jellemző. Mindeközben már a légiforgalmi irányítók is lassan csak álmondni mernek az IT-s fizukról, ez az igazság. (Persze nyilván nem egy 10 fős magyar zugcég legutolsó kezdő programozójáról van szó)
Azaz ha EUR-ban számolok, akkor nekem a 2008-as válsággal megegyezően zuhant a befektetésem.
De hát nem érdemes könnyeket hullatni, eddig degeszre kerestem magam, most ennek az extra nyereségnek a jó részét elégette az infla, a nyereségét pedig a Richteremre kivetett szektorális különadó.
Magyar részvényem leginkább azért van, mert osztalékadó-mentes.
Ökonovirológiában kevésbé jártas Kiszámoló olvasók kedvéért elárulom, hogy ez egy kétkomponensű vakcina, melynek hatóanyagai: a bázishatás és a gazdasági recesszió.
Arról egyelőre nincs információ, hogy ki-e töltötte-e ő-Géniuszsága a hozzájárulási nyilatkozatot, amelyben vállalja a felelősséget az esetleges mellékhatásokért… (Melyek többek közt: költségvetési hiány, elbocsátások, adóemelések, stb.)
Itthon is egyébként ez volt tavaly a tendencia, csak kicsiben.
A fejlesztök/tech arcok közül meg akit vitt a fünyiró és 3 hónap után is csak sirt az interneten, az magáért beszél – bigtech háttérrel nem találni munkát…? Lehet, hogy TÉNYLEG nem is csinált semmi extrát évekig?
Arról van szó, hogy egyszerüen az IT hajója már mindenkit megbirt, mindenki kitalálta, öneki milyen mondvacsinált poziban kell az IT körül fontoskodnia, valódi IT tudás nélkül. Hint: ezeket lehet felismerni arról, hogy linkedinen meg “IT” konferenciákon körbeszopják egymást hogy önélkülük aztán a Föld se forogna, stb. Azt meg tudjuk, mit jelent, ha valakinek folyamatosan igazolnia kell a létjogosultságát, és csak hasonszörüek társaságát keresi 🙂
A szemedben tényleg nagy elvárás a kormánnyal szemben, hogy ne szakadékba vezesse az országot és vállaljon felelősséget a tetteiért? Az ember először nem érti, hogyan tudták újra választani a török elnököt, miután teljesen tönkretette és szétlopta az országot húsz év alatt. Hát így.
Emellett természetesen az IT béreket se emelték inflációval megegyezően, ahogy egyik iparágban se tettek így a fizukkal. Nem is tudnák megtenni. A fák nem nőnek az égig ugye…
Pedig már Miklós is megmondta az akadémián, hogy beszélő név a BUX index.. 🙂
Ha negatívba csökken akkor ugye…. 🙂
Kicsit off, de tanácstalan vagyok…
Ülök kb 10milla forinton PMÁP-ban, meg kb 10 millió forintnyi PEMÁP-ban. Néhány munka Euróban fizet, nem én váltottam ennyit át.
Van 3,6 milla forintnyi euróm amit nem szívesen raknék a Kincstárba..egyrészt mert vésztartalék..másrészt rosszabbul kamatozik..mivel a PMÁPmost többet hoz…ti átváltanátok egy részét, vagy beraknátok vhova ahol viszonylag likvid de hoz valamennyi hasznot? Gondolkodom a váltáson mert a PMÁP kamata jól hangzik és jól jönne…nincs szükségem ennyi euróra, de nyilván jó ha valamennyi mégiscsak van…egyenlőre egy széfben pihen a pénz….mit csináljak? Van más euró alapú viszonylag likvid vagy rövid távú lekötési forma? KÖSZÖNÖM NEKTEK!!
Hát azért ez általánosan biztos nem igaz. Én is abban dolgozom és a baráti kör nagyrésze is.
Van példa mindket oldalra, akit leépítettek és aki infla felett kapott. Én személy szerint azt látom, hogy a mégkeresések kb felére vissazestek és összegben is mondjuk egy 30%-ot. MO val nem nagyon foglalkozom de az onnan bejövő megkereséseknél is azt látom, hogy míg tavaly év elejen 90-120k napidíjj között voltak a sávok (contractor), addig idén 100-130k amikkel megtalálnak és hát ez nem 20-25% különbség…
Külföldire példa, hogy míg tavaly több 400-550 eur napidíjjas megkeresés is volt addig ez idén lement 0 ra és a max eddig 350 eur volt jan.
De alkalmazottira is a tavalyi 1.6-1.8 ra idén 1.6-2.0 amit látok, és az ismerősöktől is hasonlo számok jönnek vissza.
BTW nem csak programozókból áll a szakma, jelentem cloud és most már security engineerként havi folyamatosan érkeznek a megkeresések linkedin-en, én nem érzékelem, hogy bármi vàltozott volna az elmúlt 1,5 évben és ahhoz képest, hogy ősszel kezdtem a mostani helyemen, 15% fizuemelés is volt januárban, tehát biztos van olyan IT-s meló, ahol most nem annyira jó, de piacképes tudással továbbra is lehet válogatni.
Szépek ezek a tech elbocsátások, de tudod kiket küldtek el a cégeknél (hány % volt konkrétan IT)? Na ugye hogy ugye. Sok diversity manager, és hasonló került lapátra, aki maga sem tudta mit csinált, de keresett 400k USD körül évente (true story).
erkölcs off: Evolúciós értelemben sikeresebb vagy náluk, élvezd az életet
erkölcs on: a helyzet nem igazságos
Ilyen korabban szinte sosem volt, es ennek mindig alaposan utanajarunk (mert jo it szakembert senki nem kuld el ok nelkul jellemzoen).
De most amikor ennek utanamentem, az derult ki hogy tenyleg leepites van, IT vonalon is (programozok, tesztelok) tobb cegnel is (Magyarorszag).
Persze nekunk ez kapora jon, de ettol meg ez nagyon szokatlan.
Ne legyen! Az adófizetők bármennyit kifizetnek, csak ne operálják át a balosok őket és a gyerekeiket egy fűtetlen oviban hímnős ukrán partizánná.
Egyrészt értem, hogy szerinted sokan túlreagálják a helyzetet, és te képes vagy a hidegvéredet megőrizve szemlélni a gazdasági eseményeket. De tedd fel magadnak a kérdést, hogy 2008 környékén is elintézted a gazdasági világválságot és a magyarországi helyzetet egy vállrándítással, vagy akkor voltak erősen negatív érzéseid a kormánnyal szemben. Ha az utóbbi, akkor nem az objektív nézőpontod miatt vagy most nyugodt, hanem pont az elfogultságod miatt.
És gonoldj bele, hogy a 2 tanár menynit adózott, hogy megkapja a fizetését (bruttó+”szuperbruttó”, amit a munkáltató fizet), és te mennyit fizetsz a tőkejövedelem után.
(Most nem a 28%-os kamatadó mellett érvelek, csak érdekesek a nagyságrendek.)
Illetve nyáron még tartom a markom továbbra is. Infla, az infla.
Ellenben beosztottjaim 0-5% (!!!) emelést.
Az inflát nem lekövető emelés leginkább a kékgalléros munkavállalói körökben igazán súlyos, de nem is értik igazán az egészet.
A kevésbé edukált társadalmi rétegnek nincs választása hova menekülni előle, a tanultabb réteghez pedig a cégek ragaszkodnak, így eltolódott a béremelési súlyozás.
EURHUF
Szvsz állampapírba terelnek a nagyobb kamatcsökkentés előtt, hogy ne legyen tömeges Euróvételi hullám, ha az MNB gyorsít a kamatvágáson, a devizapiac pedig nem tolerálná öngerjesztően.
EU forrásokról lemondtak, habár nyugtatják a médiát vele továbbra is.
Lehet tervezni.
Az hogy világszinten hány embert küld el egy multi az az itthoni lehetőségek téren nem feltétlenül releváns.
Mondjuk arra kiváncsi vagyok, meddig megy még az európai autóipari szekere. Most még próbálnak előremenekülni, vagy inkább nem lemaradni a kínaiakat mögött. Azt gondolom hogy ez a sok új szabályzás (pl. kötelező felszereltség) talán csak azért van hogy ne legyen idejük a távol-keletieknek lemásolni a fejlesztéseinket.
Húha, ezt akarják? Beszéltél az összes szabadkőműves gyíkember barátoddal, mind megerősítette?
Vigyázzon a te gyerekedre a Kaleta/Szájer páros, és a Böjte Csaba szervezze az ellenőrzésüket.
Eddig dőzsölés vagy megtakarítás volt. Ennek megfelelően most éhínség vagy takarékoskodás van. Ha én tudtam a másodikat választani, akkor a kormány (ahol tengernyi szakértő dolgozik a politikusok keze alá), miért az elsőt választotta? Ezért igenis állják a kritikát. Amikor volt miből, két kézzel szórták. Most meg a semmit gereblyézik össze.
Azért fizeti ki az állam, hogy amit elcseszett, részben kompenzálja, ne romoljon annyit a megtakarításod reál értéke. Szóval lósz@rt nem fizet, így is rosszabbul jársz. Akinek meg nem volt megtakarítása, úgyis mindegy, már elköltötte számára hasznosabb dolgokra kisebb nominális értéken.
Nem neked fizetnek ki két tanárnyi fizetést, hanem egy kicsit vesznek el a megtakarításodból, mástól meg elveszik a fizetése reálértékének egy jelentős részét.
2023.12.27. és 2023.12.31. között, TEHÁT ÉV VÉGÉN egyszámjegyű lesz az infláció.
Arról nem beszéltünk, hogy előtte és utána mennyi lesz.
Világos?
2008-ban épp külföldön dolgoztam, mert néhány évvel azelőtt nagy hangon hirdették, hogy Bécsben lehet cukrászdát nyitni. Akkor is, most is azt mondom, alkalmazkodni kell. Aki teheti (márpedig teheti), keressen jobban fizető állást, képezze tovább magát, jobb híján vállaljon több munkát, de a nihil, a semmitevés, az ebből automatikusan következő, mindent elborító, bicskanyitogató, szánalmas NER-ezés ne legyen már követendő példa.
Kiszámoló figyelmébe pedig, hogy mi a helyzet a törököknél, miért választották megint Erdogant a 100%-os infláció ellenére, egy saját élmény: Isztanbulban a bazár előtt elegyedtem szóba egy helyi férfival. Kérdeztem tőle hogyhogy lehet látni nőket fejkendőben és anélkül is. Iszlám országról van ugyanis szó. Erre mosolyogva a szemembe nézett és ezt mondta: “They can decide. This is freedom”…
S ebből azt a következtetést vontad le, hogy az egyre inkább vallásos húrokat pengető autokratára szavazott, igaz? Azt nem kérdezted tőle, hogy mit szól ahhoz, hogy a fizetése a felét sem éri, mint 10 éve vagy hogy a líra a tizedét éri, mint néhány éve?
Köszi. Nekem magyar számla is megfelel ha kamatozik vmit.. ismersz ilyet esetleg?
Köszönöm
Ez gondolom nem hazai cég, vagy esetleg egy párhuzamos univerzum, Az én tapasztalatom alapján a magyar cégek vezetői kizárólag náluk butábbakkal tudnak “együtt dolgozni”.
Dehát én nem neked írtam, azzal egyetértek. 🙂 (A te hozzászólásod nem is láttam amúgy.) A blogcikk szerzője írta rosszul a bejegyzés szövegében, az első bekezdésben. Azóta javította is erre: “így két év távlatában 34,5% lett az infláció, ennyivel kell többet fizetned átlagosan ugyanazért.” Korábban itt valami olyasmi állt, hogy “így két év távlatában 34,5%-al ér kevesebbet a pénzünk.” Ez helytelen volt, tárgyi tévedés. Örülök, hogy a kiszamolo javította.