Automatizált megtakarítások

2019-04-19
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Sok ember küzd azzal, hogy bár tudja, meg kellene takarítania pénzt és tulajdonképpen anyagilag képes is lenne rá, mégsem teszi meg, így hónapról-hónapra jellemzően el is költi minden pénzét.

Nekik nagy segítség az automatizált megtakarítási lehetőségek.

Mióta a bankoknak hozzáférést kell adniuk egy uniós rendelet (PSD2) miatt bizonyos keretek között az ügyfél számláihoz külső alkalmazásoknak is, egyre terjednek az olyan külsős és banki alkalmazások is, amik bizonyos feltételek megléte esetén az ügyfél számlájáról a megtakarítási számlájára vezet át egy bizonyos összeget, így segítve őt az automatikus megtakarításban.

Vannak olyan egyszerű alkalmazások, amik minden vásárlást felkerekítenek a következő ötven vagy száz, esetleg ötszáz forintra és azt teszik félre a megtakarítási számlára. Így minden egyes kártyás vásárlásnál egy bizonyos összeget mindig megspórolsz.

Vannak, amik minden éttermi vásárlás esetén fegyelmező jelleggel mondjuk ezer forintot küldenek át a megtakarítási számládra, ezzel csökkentve a havonta elkölthető pénzed és növelve a megtakarításod, illetve nevelve arra, hogy lehetőleg ne étteremben ebédelj minden nap, amikor dolgozni mész. De beállíthatod azt is, hogy csak gyorsétterem esetén történjen meg ugyanez a tranzakció. Kérhető olyan kiegészítő is, amelyik minden egyes alkalommal kiszámolja neked, mennyivel lennél gazdagabb abból a pénzből, amit ebben a hónapban étteremre költöttél 20 vagy 30 év múlva, ha az éves kamat ennyi meg annyi.

Szofisztikáltabb alkalmazások a bevételek és kiadások összegét és jellegét elemezve próbálják meg kitalálni, mennyit tudnál havonta nélkülözni úgy, hogy nem vennéd észre különösebben és ennek megfelelően csoportosítanak át néhány naponta pénzt a megtakarítási számládra.

Több olyan app is van már, ami figyeli a webes, de akár más appban történő aktivításodat és ehhez képest állíthatsz be megtakarítási lehetőséget.

Akárhányszor posztolsz a Facebookra vagy az Instára, ötszáz forinttal nő a megtakarítási számlád egyenlege és csökken a havonta elkölthető pénzed. Hónap végén kétszer is meggondolod, hogy felrakd-e az ebéded fotóját minden nap a Facebookra. 🙂

De működik úgy is rendszer, hogy amikor új albumot vagy zenét veszel fel a Spotify listádra, akkor nő a megtakarítási számlád egyenlege.

De lehet még tovább is fokozni a rendszert: több megtakarítási alszámlát is beállíthatsz és azokhoz adsz meg automatizmusokat. Ha repülőjegyeket vagy utazási irodákat nézel, akkor a "Nyaralás" alszámlán gyarapszik pénz minden egyes alkalommal.

Olyan lehetőség is van, hogy a meteorológiai appból nyert információk alapján az esős napokon tesz félre a megtakarítási számlára pénzt automatikusan a rendszer, ezzel is emlékeztetve a felhasználót a rendszeres megtakarítás szükségességére. (Angolban a magyar szűkös napok helyett az esős napokra kell félretenni pénzt a mondás szerint.)

Beállítható, hogy a heti növekvő megtakarítást végezze el helyetted a bankod, amiről már itt is írtam:

Spórolj egyszerűen

A fenti példák sajnos külföldiek (ezért sem linkeltem be az alkalmazásokat, mert magyar bankokkal úgysem működnek), de reméljük, hasonló lehetőségek nálunk is hamarosan elérhetőek lesznek.

A kisebbségnek, akik egyébként is rendszeresen megtakarítók és fegyelmezett pénzügyi életet élnek, feleslegesnek tűnhetnek az efféle trükkök, azonban sokaknak komoly segítség lehet, akik most akarnak megváltozni. Egy emlékeztető, hogy megint étteremben evett, hogy nem csak az esős napokon kell félretenni az esős, azaz szűkösebb napokra, egy app, ami helyette eldönti, mennyit tudna eltenni havonta úgy, hogy nem is veszi észre.

A technikai háttér adott, reméljük hamarosan a magyar bankok vagy egyéb fintech cégek is meglátják benne a fantáziát.

Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 40 ezer forint.

20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
60 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Érdekes! Ez tényleg sokaknak hasznos lenne Magyarországon is, akiknek kifolyik a pénz a kezéből.

...és igazi öröm, hogy vagy kevesebb baromság lesz posztolva facebook-ra, vagy elképesztő méretű megtakarítások halmozódnak fel. 🙂

Köszönjük a cikket, én a cib applikációját használom hasonlókeppen withsave a neve, de ez nem automatikus sajna.

Off: tegnap a BBanknál azt az infót kaptam h a upc hitelkártyát márc 6 óta nem lehet már igényelni...

Nekem az az itt is olvashato idezet (vagy altalad megosztott gondolat, mindegy is) talalt be, hogy ne azt tedd felre, ami a koltesek utan marad, hanem koltsd azt, ami a megtakaritas utan megmarad. Igyekszem eszerint cselekedni, persze nem mindig sikerul, de atbillentette a gondolkodasomat. Koszonom!

Jó kezdeményezés, persze ehhez az is kell, hogy a banki és a jogi háttér támogassa (ingyenes megtakarítási számlák, havidíj és utalási költség nélkül), és miután a rendszert pénzügyileg fegyelmezetlen embereknek találták ki, a megtakarítási számlákhoz megnehezített hozzáférést is be kellene vezetni (a' la malacpersely, ha hozzá akarsz jutni a megtakarításhoz, össze kell törni a perselyt, ami azért elgondolkodásra int).

Persze ilyen programokat, alkalmazásokat és appokat fejleszteni sem rossz ötlet: ingyenesek, de az utalt fillérek forintra kerekítését a szerző számlájára utalják. 😮

A Raiffeisen-nél van itthon ilyen lehetőség: minden kátyás vásárlás után a meghatározott összeget átvezeti egy megtakaritási számlára (ha egy nap 3x használtád a kártyát akkor 3x annyit). Ez tök jó, én használom. Egyetlen negatívum, hogy erről a megtakarítási számláról csak némi költség árán lehet a pént visszavezettetni a rendes számlára (és netbankban nem csak telefonon (meg gondolom személyesen)).

Osztom @yimshagin velemenyet: "Elöször fizess magadnak, aztan mindenki masnak."
Nalam mar bevett gyakorlat, hogy amikor honap vegen megjön a fizetes, akkor ez elsö vaskosabb tetelt a megtakaritasi szamla kapja. A lakber, a buszberlet, az internet, az aram es az elelmiszerek mind csak utana jönnek.
Pszichologiailag azert eri meg jobban mert a következö fizetesre/honap vegere nem az jar majd a fejeben hogy "Bakker alig maradt valami amit felre lehetne tenni!" hanem az hogy "Juj de jo hogy meg ilyen sok maradt meg, ha következö honapban is ennyi lesz akkor akar meg extran is felretehetek!".
Az ilyen appok pedig nagyon hasznosak, föleg azoknak akiknek meg vadiuj ez az egesz sporolos/tudatos szemelyes penzügyi szemlelet.

OFF. kiszamolo.hu/onfejlesztes-ha-nincs-is-ra-idod/
404: Page not found

Pedig direkt bekönyvjelzőztem két barátomnak is, hogy megbeszéljük, érdekes esettanulmány lett volna. Azért valami lehetne a helyén, hogy pl. 'Ádám még kezdő üzletember, meggondolta magát, de legközelebb már tollal írunk, nem ceruzával,' vagy ilyesmi. Persze, csak a sötétben tapogatózom, hogy mi állhat a háttérben. Mindegy, kis ország, kis foci, itt gondolom ez is elmegy. Ugorjunk!

ON. Hogy érdemes most megtakarítani rugalmas időtartamra? A Cetelem Megtakarítási Számla már nem az igazi. Mintha lehetne valahogy rövid távú államkötvényekkel bohóckodni, de akkor ott van a befizetés díja, meg a kifizetés díja, vagy az ember intézheti személyesen. Mindenesetre nem olyan egyszerű, mint a cikkben, hogy az ember csak online ki-be fizet a a folyószámlája és a megtakarítása között. Van erről egy jó leírás valahol?

@Kiszamolo
onfejleszto cikk kapcsan egy kis "fogyasztoi visszajelzes". mivel tobbnyire elgndolkodtato es hasznos temakrol irsz (illetve zajlik a diskurzus a kommentekben) ezert idorol idore vsszaolvassa az ember a regi cikkeket, plane, ha hirtelen aktualissa valik a tema. en specko mindent elolvasok, de betu szerint nyilvan nem tudnam visszamondani, azt viszont megjegyzem, hogy mikrol volt szo es ha az elet ugy hozza, visszakeresem es mar az erintett szemevel olvasom ujra. szoval oda szeretnek kilyukadni, hogy ha egy mod van ra ne vedd le a regi cikkeket, igy az onfejlesztot se, mert hasznossaga nem romlik az idovel. Koszi!

A MagNet Banknak is van egy "Apránként megtakarítási program" nevű terméke. Lényege, hogy a kártyás vásárlásokat lehet felkerekíteni 10/100/1000 forintra és a különbözet a megtakarítás. Egy célt és elérendő időpontot is meg kell adni hozzá, addig tart az adott megtakarítás, a lejáratkor íródik jóvá a számlán. A számla havidíja akár 1 Ft is lehet (lakossági "csillag" számla) a kártyadíj pedig jelenleg 204/307 Ft havonta (Mastercard alap/Mastercard).

Szeretném megkérni a közösséget, vagy Miklóst, hogy javasoljon, érvekkel alátámasztott megoldást.
Házat szeretnénk venni és ehhez az önerőt össze fogjuk rakni darabonként.
A bevételeink rendszertelenek, viszont vannak. Úgy gondoltam, hogy önbevallási alapon minden bevételünk 10%-át mostantól egy olyan helyre gyűjtjük, ahol nem nyúlunk hozzá.
Mi lenne erre az alkalmas? Nagyjából 10 éves időtávról van szó, előzetes számítások szerint.
Ki mibe tenné, hogyan gyűjtené?
Előre is köszönöm a normális, értelmes, jól alátámasztott válaszokat!
Ha más megoldást lát valaki ugyanerre a problémára, azt is várom! Szabadidő, tanulási kedv van. Pénzügyi, statisztikai, IT ismeretek erős közepes szinten.

A K&H Banknál van rendszeres megtakarítási program, folyószámláról díjmentes a rendszeres átvezetés, és az általad választott napon a rendszer megveszi a befjegyet. Feltételezem, hogy más banknál is van ilyen lehetőség.Célszerű a fizetés utáni napot megadni.

@szabo-gabor
Nem egészen értem. 10 év alatt gyűlik össze az önerő vagy a teljes ház ára?
Ha csak az önerő lesz meg ennyi idő alatt, akkor a bevételhez képest nagyon drága házat akarsz venni. Úgy emlékszem van olyan javaslat, hogy a ház ára max 4 évnyi összbevétel legyen.

10 éves megtakarításra a céldátumos portfólió jut eszembe:
1. évben: 100% részvény index pl SP500
2. évben: 90% részvény, 10% kötvény
évente csökkented a részvény kitettséget és növeled a kötvény súlyát 10%-al.
Lehetőleg ETF-ben gyűjtve alacsony költségekkel.

Kedves Gábor! Hát ez egy jó nagy marhaság, ha nem haragszik meg, így soha nem lesz háza. 10 évre előre ma már nem lehet tervezni. Nézze meg az ingatlanpiaci, a kamatszint és a hozamok változásait visszamenőleg.

És tudja mi lesz a legszebb a végén? Amikor az értékbecslő megállapítja, hogy a hitelbiztosítéki érték csak ennyi vagy annyi, Önnek pedig újabb 3 milliót kell beletennie a konstrukcióba - másnap.

Ennek teljesen máshogy kell nekiindulni, nem a 0%-os megtak számlán való kuporgatással.

Aki használ valószínű tudja, aki nem az próbálja ki, a Revolut is kínál ilyen opciót a Valuts fül alatt.

A Revolutban is van hasonló, megtakarítási célokat tűzhetsz ki, és a költéseid egy része oda megy. Szorzó számot is beállíthatsz. Vaults opciót kell keresni.

Én fizetés után tbsz-re pmáp-t veszek. Így nem költők többet mint amit szükséges. Havonta így 200e.-t félre tudok rakni, a fennmaradó 36e. -t meg elköltöm. Üzemanyag költség, meg apróságok. Hozzá kell tenni, hogy mindezt mama hotelba..
Lassan végzek az egyetemmel, utána munkahelyet és szállodát is váltok. 🙂

@szabo-gabor

Nem írtad, hogy mekkora kb. összegről lenne szó havonta. Mekkora a kockázattűrő képességed? Melyik piac(ok)ban látod a fantáziát, illetve milyen instrumentumokban vársz tíz éves időtávon emelkedést?

Ha jól bírod a kockázatot és utóbbiakra vannak válaszaid, akkor azoknak megfelelő helyekre tudsz befektetni a kívánt sűrűséggel és összeggel. Havi fél milla körül/felett már jól tudsz diverzifikálni is.

Ha a leginkább biztosra mennél, akkor maradnak az államkötvények különböző variációi, egyelőre legalábbis mást nem lehet jó szívvel ajánlani. Pár év múlva meglátjuk, lesz-e vonzóbb alternatíva.

A szabadidőben pedig tudsz a témában olvasni, különböző termékek működését megérteni stb.

@szabo-gabor Ha van 8 éves vagy idősebb gyerek akkor a babakötvény elsőre tökéletes megoldásnak tűnhet. Infláció +3% mindezt hozzáértés, gond nélkül hozzá. Ha mersz rizikozni akkor az első 5 évben valami részvény, majd a következő 5 évben valami állampapír. Ha nem akarod bonyolítani akkor végig valamilyen állampapír. Ez a nemzeti kötvény is pont ilyenre lenne alkalmas. Én mondjuk kockázatkerülő vagyok és a tutira mennék.

@molni82 A babakötvény esetében érdekes módon mindenki elfelejti azt a nem elhanyagolható kockázatot, hogy mi van, ha a gyereked fellázad ellened 18 évesen és keresztet vethetsz a pénzre utána? Tudom, ilyen mindig csak másokkal történhet meg, veled aztán biztosan nem.
Aztán mégis lehetne sorolni a végtelenségig a példákat, amikor 18 évesen megbolondulnak, fellázadnak a szülők ellen. Vagy jön a nagy szerelem és kell a pénz a világkörüli útra meg a szórakozásra meg a barátnőnek az ékszerekre, barátnak új kocsira, albérletre stb. Később általában normalizálódik a helyzet, de ami a babakötvényben volt azt jó eséllyel elégette a lázadás közben a gyerek.
Én babakötvénybe annyit teszek, amennyit a gyerekeknek szánok. Teszek a saját nevem alam is nekik, de ezt csak akkor kapják meg, ha nem herdálják el a babakötvényt 18 évesen ész nélkül (1 nyaralás barátnővel belefér, egy normális laptop stb).

Nem értettrm soha ezeket a fillérező megoldásokat. Fejben kell egyemesbe jönni, nem cdak költeni, mint ha nem lenne holnap. Luxus és élvezeti cikkek, márkás cuccok, térfogatnövelt szarok minden reggel az aluljaróban, nagy tv előfizu, nagyobb autó, részletre csúcsabb mobil, mint kéne... na ha ezekkel egyenesbe jöttünk, akkor én is azokkal értek egyet, akik már a fizuból egyből takarékoskodnak.
Közelező takarékossag legyen az első és ez menjen most a Webkincstárba, utána rezsi, havi rendes költések, és persze kell hagyni egy havi szükségest a váratlan dolgokra.
Majd ebből portfólió. A fix megtakarítás mehet hosszabba, míg a játszós keretből legyen elég kp. A többi rövidebb állampapírba. De mindez fejben dől el. Nekem amikor nahyon kevés volt is így állt össze a büdzsé, most hogy tőbb van is ugyanez. Sőt, ahogy érik az ember, úgy engedi el a konzumidiotizmust.

Szerintem is értelmetlen ezekkel az automatikus megoldásokkal "kezdeni". Ezek az ég egy adta világon semmi takarékosságra nem nevelnek, egyszerűen csak olyan, mintha minden drágább lenne.

Aki magától nem tud takarékoskodni, az kezdje szerintem is úgy, hogy a jövedelméből első körben államkincstárba utal. Kezdje kis összeggel, amit hónapról hónapra emel, amíg csak tud. Sokkal jobban fogja érezni a költéseinek a súlyát, miből lehet engedni, mi az, amiből már nem éri meg.

Ez tanulási folyamat, nem lehet belőle semmit megspórolni automatizált megoldásokkal. Ezek inkább egyfajta pénzügyi "gyámságot" jelentenek, ami max szükségmegoldás lehet, de felnőtt fejjel rég rossz, ha máshogy nem megy.

Nekem a problemam a kovetkezo: Hiaba teszek felre milliokat eves szinten, megsem kerulok kozelebb a kinezett lakashoz (Budapest). Erre a problemara mit javasoltok? Elegge idegesito a helyzet, neha ugy erzem, hogy hulyeseg megtakaritanom, mert nincs semmi eredmenye.

Nem értem miért vagytok ilyen optimisták a babakötvénnyel kapcsolatban. Minden pénz idetenni?
Talán még egy éve sem él az a törvény módosítás ami kb szabad felhasználhatóságot adott a megtakarított összegnek. Erre alapozni 10x éves időtávlatban?
Semmibe nem tart újra visszaszigorítani a felhasználhatósági körét. Akkor mit fogtok csinálni az itt parkoltatott pénzzel?
Komolyan érdekel.

@Kiszamolo Ha megnézed én a "takarékoskodókról" írtam, nem elsősorban a termékről.
Azt érzem, hogy most szükségtelenül fakadsz ki, hiszen minden bizonyára nagyobb mintán látod, hogy akinek ez a fajta módszer szükséges, nemigen fog egyről a kettőre jutni. A vagyonépítés és megtartás, lett légyen bármilyen kicsi is az értéke, beidegződés, szokásrendszer nélkül nem megy. Ezek az automatikák szerintem nem is oktatnak, fejlesztenek, hiszen legtöbbször a költéshez jön a megtakarítás.

A bizalom gyalog érkezik, és gyorsvonattal távozik.

Ez a mondás szokott eszembe jutni a magyar állammal kapcsolatos befektetésekről. Magyarországot egy harmadikvilágbeli diktatúraként kezelem. A tőke legfeljebb 10 %-át fektetve be itt.

@tibor te shortolod a lakáspiacot. Akkor leszel közelebb, ha megfordul a trend. Vagy egy kisebb lakást kéne (kellett volna) venni, hogy minimalizáld az árváltozást. Még egy esetleges kamatköltség is kevesebb, mint az árváltozás.

Megfordítanám: én azzal kezdtem a megtakarítást, hogy soha nem vettem/használtam okostelefont, és vélhetően nem is fogok. Így nem fizetek mobilinternetet, és nem is Facebook-ozok (itthon sem). Sokszor említettem már: a többségnek először az élethez való hozzáállásán kellene változtatnia. Amíg csak tengődsz a nagyvilágban, nulla életcéllal, addig úgysem fog menni. Facebook helyett én a családomnak, főleg a kislányomnak szentelem az időmet. Így nincs időm unatkozni, és hülyeségekre szórni a pénzt. A faluban egyedül egy kis élelmiszerbolt van, szórólapokat nem kérünk. A legközelebbi multi 5 kilométerre található, oda kizárólag bevásárlólistával megyünk. Étterem? 100x inkább egy családi, vagy baráti összejövetel itthon, esetleg másnál. Vurstli, majális, pia- és zabafesztiválok helyett meg inkább elmegyünk babaúszásra, bringázni, kirándulni; vagy csak játszunk, munkálkodunk itthon a kertben.

@furgonos-feco
@s1m0n

Nagyapám mindig azt mondta, mikor valami hasonlóan felszínes sriánkozáson kapott hogy "most akkor az a baj, hogy van?"
Én mindig teszek félre havonta, nincs szükségem ilyen hülyeségekre, hogy kártyahasználat után vonja az extra pénzt.

Ugyanakkor az automatizmus itthon siralmas állapotban van. 2019-ben nem tudok olyat beállítani, hogy az automatikus átutalási megbízásom beérkezése után a brókerszámlán / webkincstáron a rendszer automatikusan vegyen értékpapírt? Hol élünk?

A banki "megoldások" a CIB / KH stb-nél szinte kizárólag saját termékekre vonatkoznak, és kösz nem akarok befalapot évi 2,5%-os folyó költségért. Akarnék helyette részvényt, ETF-et vagy állampapírt direktbe, de azt persze nem lehet.

Úgyhogy minden hó 8-án be kell hogy lépjek a felületekre és manuálisan vásárolgatni mint valami ősparaszt.

Szendrei Ádámnak kissé komolytalan a stílusa, az alapján ahogy beszél, persze nyilván jó szándékú, azonban a stílus maga az ember.

@Kiszamolo
Ha már megtakarítás. Nem tudnál esetleg ajánlani egy Szlovákiára szakosodott pénzügyi tanácsadót?
Akikbe eddig belebotlottam, azok vagy a helyi fundára, unit linked vacakra akartak rábeszélni. Amikor rámcsörögtek az slsp-ből (helyi erste), hogy milyen szuper bef alapjaik vannak, én szembesítettem őket h egy s&p500 etf agyonveri a legockázatosabb alapjukat is. Erre csend fogadott, én meg letettem.
Elsősorban etf érdekel, voltam a papucovy investor előadásán is a pozsonyi közgázon, de azért szeretném más szemszögből is átvenni.
Pénzügy.sk-n elég Kiszámolósan írnak, de náluk bevillant a piros vészjelző, h tök ingyen adnak tanácsot.

Azt a tábort erősítem aki szerint ez a megoldás nem hatékony.
Ha keveset vásárolok vagy kicsiben kezdem az egész nem ér semmit.
Bevallom én is kerestem ilyet mert jo ötletnek tűnt de utána számolva kevesebbet tettem volna félre mint máshogy.
Nem minősíteni akarom a dolgot, nekem nem hiteles. Ennyi

Amit én csináltam. Amit szerettem volna félre tenni megtak számlára tettem. Minden banknál van ilyen virtuális malacpersely jellegű szamla. Ha megjött a fizu, félre tettem, ha hónap közben kellett mert béna voltam visszavezettem belőle. Amikor ügyesebb voltam nem kellett hozza nyúlni. Imádtam az érzést amikor 100.000 összejött nagynehezen. Büszke voltam magamra.

Nekem ez vált be. Valakinek megy ez a vásárlós dolog? Szívesen olvasnék pozitív tapasztalatot.

En regen a keszpenzel kezdtem el ezt a fajta "megtakaritast". 1-2 honap utan mar jelentos osszeg es persze tomegu apropenz gyult ossze.
A lenyege annyi volt, hogy csak papirpenzel fizettem mindenhol, a fempenzt meg felreraktam. Neha ez csak par forint volt, neha tobb szaz.
Itt meg kell jegyeznem, neha csak azert vettem kisebb dolgokat, hogy a visszajarot felre tudjam tenni..
Egy ido utan mar az 5,10,20 forintosokat kulon dobozban kellett gyujteni, es csak parkolasra hasznaltam fel oket, de igy is mindig egy kilonyi apro csorgott a kezifek melletti pohartartoban.
A pizza rendelesnel a nagyobb apropensezbol fizettem, de az is kenyelmetlen volt, mikor a kb 5 ezret 50-100-200 forintosokkal fizettem 🙂
Gondolom a futar is orult. Mozijegynel meg lehuzta a zsebem a moziig a penz.
Akkor fiatalon es bohon minden esetre vallaltam ilyen "kenyelmetlensegeket" jo volt a perselybol neha igy szorakozni

Ma ezt hitelkartyaval es tablazatkezelovel csinalom, a keszpenzt kiiktattam az eletembol amennyire lehetseges.
A lenyege, hogy az elkoltott osszegeket felirom, a tablazatban kiegeszitem 500 forintra, es ez az osszeg is levonasra kerul virtualisan az alap szamlarol. A hitelkartya alacsony hitelkeretu, mindig vissza tudom fizetni idoben + a kiegesziteseket felreteszem.
A rezsi meg az alap dolgok utan osszesegeben igy nem sok penz jonn ossze, de
Mivel a felesegem szeret sokszor sok aprosagot vasarolni a gyereknek meg maganak, ezekbol az 500as kerekitesekbol ES a hitelkartya visszateritesbol osszejon majdnem annyi, mint a fizetes 10% amit felre rakuk egy masik szamlara.

Osszesegeben en szeretem csinalni ezt a fajta "megtakaritast" jo moka, aki eddig semmit nem takarekoskodott, talan megmozdit valamit benne, hogy "Jee van egy kis penzem ho vegen is!!"

.. es elkezd tudatosabban figyelni a penzugyekre.

De aki tudatosan megtakarit, a 10% ho elejen felrerakni hatekonyabb es gyorsabb.
Foleg, ha nincs hitelkartya viszaterites..

(Esetleg felemelni a kerekites osszeget 1000 forintra? ..az mar egy masik tortenet. 🙂

@kopter-geza
"Ha már megtakarítás. Nem tudnál esetleg ajánlani egy Szlovákiára szakosodott pénzügyi tanácsadót?"

Tudok olyat, akik kiszámolós stílusú tanácsot nem adnak, viszont NAGYON versenyképes költségekkel és korrekt informálással értékesítenek teljes termékskálát (pl. ETF-ek 0,3-0,4% teljes költséggel). Idén lettem ügyfelük, miután az utolsó centig mindent végigszámoltam. Pozsonyban tudok javasolni kapcsolattartót is, előnye, hogy magyar és nagy tisztelője a Kiszámolónak, hátránya (? - számodra 🙂 ) hogy nagyon közel áll a pénzügy.sk-hoz. Írj, ha érdekel.

@jurta engem érdekelne bővebben melyik cégről van szó.
@kopter-geza ha esetleg még nem ismered, a peniazesucas.sk blog foglalkozik még befektetésekkel és pénzügyekkel, valamint tanácsadást is vállal.

Megtakarítás területén nekem eddig az vált be, hogy kitűztem egy célt, majd amíg el nem értem, minden pénz erre lett félretéve. Így lett először a lakás felújítva. Ha tudtam, hogy lejár majd egy életbiztosítás, nem féltem ekkora összegben felvenni majd befektetni a diákhitelt, ebből lett az új konyhabútor. Utána egy második ingatlan vásárlásnál a válság közbeszólt, több évig pihent a lakástakarékom lejárva, mert hitelt nem akartam hozzá, az árak meg elkezdtek emelkedni. Ha megelégedek egy panellal, arra bármikor elég lett volna, de hosszabb távra terveztem. A lényeg, hogy szerintem előbb az elérendő célt kell kitalálni, különben idő előtt feladhatjuk a sok nehézség miatt. Közben sem szabad mindent félretenni, kikapcsolódásra, utazásra is lehet költeni, mértékkel. Igenis van értelme ezeknek az automatikus megtakarításoknak, pl. egy áruhitel felvételét lehet vele megelőzni, már jobban jár.

@jurta Azt hogy kell érteni, hogy ETF-fet értékesítenek? A bárki által megvehető ETF-fekre még ráteszik a 0,3-0,4% jutalékukat? Miben jobb ez annál, mintha a saját brókerszámládra megvennéd magadnak azt az ETF-fet vagy részvényt amelyiket csak akarod?

@tibor "Hiaba teszek felre milliokat eves szinten, megsem kerulok kozelebb a kinezett lakashoz (Budapest)."

A magyar lakásárnövekedéssel már az osztrák fizetések sem tudnak lépést tartani 🙂 Egyik rokonom és a barátnője ráhúzott még egy-két szezon Ausztriában, hogy összejöjjön a hiányzó összeg az ingatlanhoz, és mire visszajöttek, az árak többet emelkedtek, mint amit ők meg tudtak takarítani.

A lakosságnál van kábé 5 ezer milliárd Ft készpénz, nagyjából ugyanannyi bankbetét, plusz az MNB azt mondja, hogy az emberek sajnos nincsenek eléggé eladósodva. Szóval, ki mire tippel, mikor kerül majd 100 millió Ft-ba egy 50 m2-es panel? 🙂

Lakást bérelni éri meg vagy a sharing economy modell érné meg. Szendrei Ádámra áttérve, nagyon kedvelem, jó szakértő, azonban néhány dolgot túlzásba vitt, ilyen a távolkeleti kaland.) l

@blend-ahmed
Értem amit írtál. Én egy valamit nem tudok elképzelni, nyilván előre megjósolni lehetetlen is. Hogy mikor fognak lefelé tendálni az ingatlan árak, mert tényleg horror ami jelenleg van. Bár a lakosságnak ez a kiváró stratégiája sem kedvez túlságosan szerintem az áraknak.

@jurta - nyugodtan dobj egy emailt, FB üzenetet, jövő héttől Pozsonyban leszek egy ideig.

@zsolt - őt nem ismertem, könyvjelzőztem.

@kopter-geza
@zsolt
@ritkan_szolok_hozza

Elnézést mindenkitől a lassú válaszért, teljesen távol kellett lennem minden képernyőtől pár napig.

@kopter-geza
Írok Fb-on, e-mailcímedet nem tudom, honnan keríthetném.

@zsolt
A cég a Prosight Slovensko.

@ritkan_szolok_hozza
"Miben jobb ez annál, mintha a saját brókerszámládra megvennéd magadnak azt az ETF-fet"
Ha már ügyfél vagy brókercégnél, akkor valószínűleg semmivel. Én egy lépéssel visszább vagyok "fejlettségben", valahol ott, ahol az András György Lusta portfóliója által leírt befektető van, nekem megfelel a kínálatuk. A 0,4%, amit írtam, a teljes költségem. Ha te egy szlovákiai brókercégen keresztül összesen ennél kevesebbel vagy lehúzva, akkor maradj ott, sőt, írd meg nekem a céget 🙂 , de gyanítom, a végső % a bent levő állományod nagyságától is függ (esetemben ez nem túl nagy).

@jurta Köszi a választ, türelmes vagyok:)

Magyarországon élek, a KBC-nél vagyok és részvényeket veszek, nem ETF-fet, viszont én is olvastam András György könyveit (a sharpe kivételével mindet és nagyon ajánlom mindenkinek:) és az egyikben nagyon jól össze vannak foglalva az európai beejegyzésű ETF-fek, a címe ETF évkönyv 2019 és egy bika van a borítóján. Ha esetleg még nem olvastad, akkor érdemes, mert azokból fel lehet építeni a lusta portfoliót.

Például Blackrock SP500 index 0.07% a költsége Londonban dollárért, Xetrán euroért veheted. Vagy Eurostoxx 50, 0.09% alapkezelési díj. Érdemes végiglapozni.

@ritkan_szolok_hozza
"Blackrock SP500 index 0.07% a költsége Londonban dollárért, Xetrán euroért veheted. Vagy Eurostoxx 50, 0.09% alapkezelési díj"

Ezek csábító arányok, de egy értékpapírszámlát akkor is közbe kell iktatnod, nem?

Az említett KBC-n keresztül veszed őket? Annak mennyi számodra az alapdíja, és a rajta végzett megbízások díja? Ha fix (nem %-os), a te jellemző összegeiddel hány %-ra jössz ki végül?

Nekem megtakaritasok teren az valt be h kb 8-10 honapig minden tetelt excelen vezettem (A Kiszamolonak pont van ilyen excel tablaja). Aztan rajottem hol voltak felesleges kiadasok azokat megszuntettem, vagy leminimalizaltam. Illetve amit fentebb irnak, nekem bevalt, vagyis h megtakaritasi szamlamra vezetek minden honapban ingyenesen, illetve visszais vezetheto ingyenesen ( nyilvan nem ez a cel). Es meg egy minimalis kamatot is adnak ra.

Velemenyem szerint aki penzugyileg nem tudatos azt ez az appos modszer amirol a cikk szol nem fog megvaltoztatni. A takarekoskodas akkor jo ha "mindset" van melle, nem pedig ilyen kenyszeritett modon. En a kiadasok vezetését javaslom legalabb egy bizonyos ideig.

A szomorú hogy továbbra sem tudom hogy mit csináljak a pénzzel, senki sem adott konkrét ötletet.
Havi 100.000 forint és kb 5-7 év múlva lesz belőle önerő egy házra. (vidék)

Ha bárkinek odaadom, akkor ő akar belőle meggazdagodni, neked meg a csontot dobálja. Egy utat látok, ha saját magad kezeled magadnak. Azt viszont nem látom, hogy az úgynevezett profik és szakértők milyen pluszt tudnak hozzátenni.

@Szabó Gábor
"A szomorú hogy továbbra sem tudom hogy mit csináljak a pénzzel, senki sem adott konkrét ötletet."

Hárman is válaszoltak Neked. Tökéletes megoldás, ami kockázat nélkül magas hozamot ad és garantálja a házvételt, nincs.

De mondok egy negyedik lehetőséget. Manapság a CSOK-os pénzforrásoknak nincs versenyképes alternatívája a lakáspiacon.

A kérdésedben többesszám első személyt használtál, feltételezem, hogy van párod. Ha még nem történt meg, házasodjatok össze, vállaljatok gyereket, vegyétek fel a tízmillót és minden CSOK-os kedvezményt. Építsetek vagy vegyetek házat. A havi százezret és az esetleges albérlet díját fordítsátok törlesztésre.

Nekem gyűlik az aprópénz.... mindig kiteszem a visszajáróból a 100 és 200 Ft-os érméket, sajnos nem emlékszem mióta gyűjtöm, de 1 éven belüli a kezdés. Eddig 180.000 Ft gyűlt össze aprópénzből. Még jön hozzá egy kevés és abból lesz a nyaralás fizetve. Kérdés, hogy hol tudok ennyi kg aprót beváltani 🙂

Mellette 3 lakáskassza fut, plusz az állampapírok... Párom is dobná a cigit és ha csak azt félre tudná tenni... de ez már egy utópisztikus világ lenne. 😀

@jurta
Őket ismerem, én is az ügyfelük vagyok, van rajtuk keresztül egy AXA-s befektetési számlám (kb. 5 éve nyitottam) és pár biztosításom. Az AXA-s számlát valószínűleg meg fogom szüntetni, mert az éves költsége 1,5-2% és van azóta számlám egy bróker cégnel, így jobban megéri ott befektetnem, még ha az 5% vételi díjat már le is vonták 30 évre előre 😀
Egyébként én tavaly év végén kérdeztem rá náluk az ETF-ekre, de nem emlékszek hasonló ajánlatra, mint amit te említesz. Ha jól emlékszem akkor egy EIC-s ajánlatot kaptam, ahol szintén előre kellett volna fizetni a vételi díjat (1%) x évre. Akkor a Finax-al hasonlítottam össze és a Finax jött ki jobban az 1% vételi díjjal + 1% éves költséggel. De végül a saját brókercéges számla mellett döntöttem.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram