Kértétek, hogy írjak arról, mit történne a gazdasággal, ha túl sokan megfogadnák a tanácsomat, az emberek elutasítanák a hitelfelvételt és szemben a mostani gyakorlattal, addig nyújtózkodnának, amíg a takarójuk ér.
Sok közgazdász szerint is az maga lenne a vég, mert a hitelállomány leépülése visszavetné a fogyasztást, ami hatalmas recesszióba taszítaná az egész világot, az eddigi fejlődés pedig semmivé lenne.
A jelenlegi válságon is úgy igyekeznek átlendülni a kormányok és a jegybankok, hogy mindenféle fiskális és monetáris stimulusokkal akarják az embereket a fogyasztásra ösztönözni. A kormányok hitelből történő költekezésbe kezdtek, illetve például roncsautó programokkal akarják rávenni az embereket új autó vásárlására. A jegybankok olcsóvá akarják tenni a hitelt és alacsonnyá a megtakarítás után elérhető kamatokat, hogy az emberek inkább fogyasszanak a megtakarítás helyett.
Ezzel a megoldással látszólag pont szembemegy az a kijelentés, hogy ideje lenne felhagyni a hitelből való élettel.
Ennek ellenére én továbbra is azt gondolom, hogy szükség lenne a lakosság és az államok hitelállományának leépítésére, a várható gazdasági visszaesés ellenére is.
Miért gondolom ezt? Ehhez nézzük meg az elmúlt 20 év amerikai GDP változását.
Azt láthatjuk, hogy igen impozáns, átlag évi 2-4%-os GDP növekedést ért el az amerikai gazdaság az elmúlt 22 évben. Ez igen örömteli dolog, csak az a gond, hogy az amerikai átlagfizetések reálértékben nem, vagy csak alig emelkedtek ugyanezen idő alatt, vagyis nem volt olyan jövedelemnövekedés a fogyasztók részéről, ami indokolná ezt a komoly fejlődést, a nagyobb termelői kibocsátást.
Hogyan lehetséges mégis akkor ez a nagyméretű fejlődés? A válasz sajnos igen egyszerű, a GDP növekedése együtt változott az amerikai lakosság eladósodásával:
A növekedés másik forrása a kormány eladósodása:
Amint látjuk, a növekedést a hatalmas eladósodás generálta, az így nyert előrehozott fogyasztás miatt tudott csak a gazdaság több terméket kibocsátani.
(A GDP értékét korrigálni szokták az inflációval. Én korrigálnám a nemzeti adósság állományváltozásával is, hogy látni lehessen, mi volt a forrása a növekedésnek. Talán lehetne szerényen az új mutatószámot KDP-nek hívni, ahol a K a Kiszámoló szóból ered. 🙂 )
Sajnos a gazdaság minden szereplőjének az az érdeke, hogy a lakosság minél nagyobb mértékben fogyasszon hitelből.
A cégek el akarják adni az új autót és a túlárazott mobiltelefont akkor is, ha az embereknek nincsen rá pénze.
A kormányzat örül, mert az előrehozott fogyasztás most termel adóbevételt és boldog fogyasztókat, azzal meg egyetlen politikus sem törődik, mi lesz tíz év múlva.
A bankok nagy örömmel szórják ki a pénzt, hiszen ők a hitelek kamataiból gazdagodnak meg.
Ezért aztán senkinek nincs érdeke gátat szabni a hitellufi felfújódásának.
Azonban ezek a látszatnövekedések egyszer mindig véget érnek, mert az emberek a fogyasztásukat csak egy ideig tudják a jövő bevételeiből előre finanszírozni. Amikor már nem tudják fizetni az emberek a hiteleiket, akkor jön az összeomlás, ez történt 2007-2008-ban.
Azonban a kormányok nem merték felvállalni a korrekció okozta sokkokat, hanem megpróbálták elodázni a problémát, mindenféle gazdaságélénkítő lépésekkel.
1929-ben ugyanez volt a felállás, a gazdaság évtizedek óta hitelből produkálta a látszatnövekedést, ez a lufi durrant ki 1929-ben.
Akkor egy nagyon komoly és fájdalmas korrekció történt, azonban ennek eredményeképpen pár év után a gazdaság újra helyreállt.
Az emberek erőltetett ütemben építették le az adósságaikat, amivel együtt járt a gazdaság korrekciója is, a GDP pár évig együtt zuhant a hitelállomány nagyságával.
A privát szféra hitelállományának változása nagyobb időtávban:
Az 1929-es válság előzménye a hitelállomány ugrásszerű növekedése volt, azonban a válság után a hitel egy olyan szitokszó lett, amit senki még csak hallani sem akart közel 20 éven át. Egy új generációnak kellett felnőni ahhoz, hogy újra beinduljon a hitelezés. A frontról hazatérő fiatal katonák akarták magukat kárpótolni és gyorsan sokat elérni, az ő hitelfelvételi kedvük indította be újra a nemzet eladósodását.
Az 1929-es válságban a hitelállomány leépülése és ezzel összefüggésben a GDP esése fájdalmas megtapasztalás volt, azonban a korrekció után a gazdaság talpra állt pár éven belül.
A jelenlegi válságban a korrekció elmaradt, a nyugati világban csak egy kismértékű hitelállomány leépülése figyelhető meg, úgy a magánszférában, mint az államadósságban.
Tulajdonképpen nem korrigáltuk a problémát, csak görgetjük magunk előtt, miközben egyre csak tovább hízik és minél később dől ránk, annál fájdalmasabb lesz a végeredmény.
Sajnos nem lehet hitelből fogyasztani évtizedeken át, majd a hitellufi összeomlásakor még mindig további gazdasági fejlődést remélni, amikor az elmúlt évtizedek fejlődése is csak virtuális fejlődés volt, az előrehozott fogyasztás okozta.
A jegybankok öntik a pénzt a piacra, de belesétáltak ugyanabba a csapdába, amiben Japán már 22 éve vergődik: a monetáris élénkítés nem hozta meg a tartós eredményt, azonban a nulla közeli kamatokat már nem lehet tovább csökkenteni. Azonban ha emelni akarják a kamatokat, akkor a gazdaság attól fog fejre állni.
Ami súlyos gond, hogy a 2007-es válságot is pont a túl olcsó hitelek elérhetősége okozta. Most ez ismétlődik meg újra, hiszen nulla százalék körüli alapkamat mellett a hitelek még olcsóbbak, mint voltak 2007 előtt.
Úgyhogy visszatérve az eredeti kérdésre, szerintem igenis hagyni kellene, hogy a gazdaság visszataláljon az eredeti állapotába, ahol lenne a hitellufi nélkül. Ez jó pár év gazdasági visszaesést jelentene a jelenleg mesterségesen elért és fenntartott szintről. A lakosságnak le kellene építeni az adósságállományát és újra annyiból kellene élnie, amit valóságosan meg is termelt. A cégeknek le kellene építeni a felesleges gyártókapacitásukat és a kormányoknak is gátat kellene szabni az eladósodásuknak.
A kormányoknak és jegybankoknak nem akadályozni kellene a folyamatokat, hanem biztosítani a szabályozott landolást. (Érdemes megnézni a képen az 1929-es, válságot okozó hitelállomány nagyságát és a mai állapotokat.)
Igen, ez recesszióval járna, méghozzá jó pár év recesszióval. Ahogy a mondás tartja, minél tovább tartott a tivornya, annál nagyobb a fejfájás másnap. De minél később akarunk nekiállni, annál fájdalmasabb lesz a korrekció.
(A cikk a lakossági és az állami hitelekről szól, a vállalkozói hitelek egy külön történet. Amíg a lakosságnál a hitelfelvétel csak a fogyasztás időbeli előrehozását jelenti, a vállalkozások hitelfelvétele a termelés létrejöttét segítheti, ezért ott nem feltétlen káros a hitel felvétele.)
Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.
Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.
Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.
Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en