Adók, illetékek, járulékok

2024-12-04
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Többen ki szoktak javítani, mert úgymond tranzakciós adónak hívom az eredeti elnevezése szerint tranzakciós illetéket és rosszul tudom a nevét. Nem, nem én tudom rosszul a nevét, hanem az, aki elnevezte. Ezért gondoltam írni erről röviden.

Adó az, amit az állam úgy vesz el, hogy nem kapsz érte semmit cserébe. (Mármint az állami szolgáltatásokon túl, amire elvileg az adókat beszedik.) A forgalmi adóért cserébe neked nem jár semmi plusz, ahogy a jövedelemadóért sem, azok egyszerű elvonások. A tranzakciós adó is egy egyszerű elvonás, adóztatja az állam azt, hogy te pénzt akarsz utalni vagy felvenni.

(Egy kis kitérő: sokan mondják, miért kell akkora feneket keríteni a tranzakciós adónak, 0,45%, nem szoktál olyan sokat utalni, hogy komoly kiadás legyen. Csak szólok, amikor a munkaadód neked elutalja a fizetésedet és a NAV-nak az utánad járó adókat, akkor is fizet tranzakciós adót, vagyis ugyanaz, mintha az szja lenne ennyivel magasabb. Amikor elköltöd a pénzt, akkor is fizetsz adót. Mire egy gabonából kenyér lesz a polcon, nagyon sok szereplő kezén átmegy a termék, mindenki utal mindenkinek és fizet minden utalásra tranzakciós adót, amit mindenki beleépít az árba és a végén te fizeted meg az egészet. 589 milliárd forintot vár a kormány jövőre csak ettől az egy adótól. Bezzeg ha az szja-t felemelnék 18%-ra, egyből kitörne a lázadás, mert hogy képzelik. Ha ennyivel kevesebb pénzt kapsz vagy ennyivel drágább minden a boltban, akkor minden rendben van, lényeg, hogy az egykulcsos szja alacsony.)

Illetéknek hívják azt, amiért elvileg kapsz valami ellenszolgáltatást. (Ezért nem illeték a tranzakciós adó.) Vagyonszerzési illeték amikor átírják a nevedre az ingatlant vagy a gépjárművet. Bíróságon fizetsz illetéket, ha pereskedni akarsz vagy a cégbíróságon szeretnél valami változást átvezettetni. Illetéket fizetsz, ha építési engedély kell, ha soron kívül útlevelet szeretnél és sok egyéb esetben is.

A (kötelező) járulék az, amikor te kötelező jelleggel tagja vagy egy biztosítotti körnek és ezért úgymond tagdíjat fizetsz. Nyugdíjjárulékot, társadalombiztosítási járulékot és munkanélküli járulékot. A kölcsönösség szerint te fizeted a közösség rád eső költségét azért, hogy amikor te leszel beteg vagy nyugdíjas, esetleg munkanélküli, akkor téged is eltartson a rendszer a kölcsönösség jegyében. Ez nem adó és nem is illeték, ha úgy tetszik, ez egy biztosításban való részvétel. (Ezért is hívják társadalombiztosításnak az állami egészségügyet.) Míg az adót az állam bármire felhasználhatja, a járulékokat csak arra, amire beszedte. Legalább is elvileg. Amikor 2012-ben átnevezték a munkavállalók által fizetett járulékokat szociális adóvá, az nem csak játék volt a szavakkal, mert az adót bármire költheti a kormány és az adófizető közvetlenül semmit nem várhat érte, addig a járulékért cserében elvárhatja, hogy kapjon megfelelő orvosi ellátást, nyugdíjat vagy munkanélküli segélyt.

(Idén a költségvetési tervek szerint 466 milliárd forint folyik be a Nemzeti foglalkoztatási alapba, ebből 392 milliárd a társadalombiztosítási járulékból, a kiadása viszont csak 408 milliárd, ebből 130 milliárd megy munkanélküli segélyre azaz álláskeresési járadékra. Vagyis lenne tér bőven Európa legrosszabb munkanélküli segélyének a felemelésére és a rövid három hónapos időszak bővítésére, hiszen elvileg ezt másra nem költhetné a kormány.)

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
Subscribe
Visszajelzés
94 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

előzzük meg ezeket, most szummázom és akkor a droidoknak nem kell:

  • mé a gyurcsány jobb vót?
  • de legalább nincs hálapénz
  • meg vagyunk védve az [insert aktuális ellenség]től
  • de legalább nem műtik a kislányomat helikopterré az oviban
  • JÓ AKKOR FIZETTESSÉL AZ EMBERREL 180% ADÓT, ANNAK ÖRÜLNÉL MI
  • magyar péter öööööööö veri a f.....eleségét!
  • LIBSIK

aki a fentiekből szeretné bármelyiket idenyögni, már nem kell, összeszedtem

szivesen.

(viccet félre tök hasznos cikk, sose gondolkoztam el rajta hogy melyiket miért úgy hívják, ahogy - azt gondoltam hogy hasraütés :D)

Off: Én úgy olvastam az erre szakosodott fórumokon, hogy a megfelelő írásmód már nem LIBSIK, hanem Lypsik, ezzel is fokozva a kifejezés (számukra) pejoratív jelentését.

ma is tanultam valami igazán hasznosat 🙂

lypsyk

És mi van azzal, hogy "libernyák"?

Az túl értelmiségi.

A haboru: beke. A szabadsag szolgasag. A tudatlansag ero!

Az kimaradt:
- ha nem tetszik akkor fizess több rezsit/jövedelem adózz mint a lipsik idején/ meg add vissza a kedvezményeket amit felvettél.
Megunhatatlan klasszikusom.

Last edited 1 hónapja by Mankel

Az a baj, hogy annyira le van aljasítva a közbeszéd, hogy ha értelmesen akarsz érvelni, akkor oda jutsz, mint az Idiokrácia „elektrolitot tartalmaz" jelenetében a főhős.

Még néhány elcsépelt sablon droid szólam:

  • bezzeg nyugaton nincsenek adók és mégis minden jobb
  • úgyis ellopják az egészet
  • majd elköltik jachtra, kisvasútra, szállodára
  • itt vannak a világ legmagasabb adói
  • ebben az országban nem lehet élni
  • ebben az országban minden sz.r, mindenki birka

Az elsőt nem mondja senki, a második nyilvánvaló túlzás, hisz nem az egészet lopják el, csak egy nagyon jelentős részét, amit viszont tényleg jachtra, kisvasútra és szállodára is költenek, tehát ez egész helytálló. A világ legmagasabb adói is túlzás, bár az kijelenthető, hogy az elvonás a világ élvonalába tartozik (a közszolgáltatások színvonala pedig ehhez képest a béka segge alatt). Ebben az országban lehet élni, csak nehéz és természetesen nem minden szar, csak amihez a birkák meg a gazdáik hozzányúlnak 🙂

@Miklós, mikor lesz megint lehetőség usert kukázni? Ahogy olvasom a kommenteket, nem csak nekem lenne rá igényem újra...

2019-től bevezették az ún. horgászkáryát. 2000 Ft-ot kellet érti fizetni, cserébe kipostáztak egy plasztikkártyát rajta a neveddel, ami semmire nem volt jó. Persze meglett etetve mindenki, hogy emiatt lehet azóta online napijegyet váltani, stb. Nem, nem emiatt, előtte is tudtam már napijegyet venni a horgaszjegy.hu-n! Van a napijegyen QR kód, miért is kéne a plasztikkártya? A semmire nem jó plaszikkártya 5 év után lejárt, így 2024 elején újra kifizettettek 2000 Ft-ot minden egyes magyar horgásszal, hogy kapjanak egy ugyan olyan plaszikkártyát, rajta a nevükkel. És mikor ezt horgászadónak nevezem, néznek rám nagy kerek szemekkel a sporik, mintha kaptak volna valamit cserébe a pénzükért. Ja bocs, kaptak egy darab műanyag szemetet, amit 5 év után kidobhatnak... (de ezt lehet, hogy teljesen véletlenül legalább egy haveri cég gyártja le és adja el 6x-os áron).

Mi történt volna, ha nem fizetsz?

Nem tudsz néküle horgászengedélyt kiváltani...

Lehet nem azert neveztek el tranzakcios illeteknek. Hanem azert mert az a fidesznek jar vagyis a fideszt illeti meg mint az eu s penzek. Mint amikor a fideszes politikus mondta az eu s penz az nekunk jar (vagyis a fidesznek) nem a magyar embereknek. Mint a szocializmusba. Igazad van ez tenyleg ado a cikk irojanak

Last edited 1 hónapja by Anonymous87

Pontosan, a mi, magyarok, nekünk, emberek, magyar emberek mindig a fideszt, de leginkább Orbán Viktort jelentik. Pár példa:

Szuverenitás = Orbán dönthessen minél több dologról.
Jár nekünk = kell Orbán Viktornak, családjának és barátainak.
Magyar emberek = fideszes pártelit, belső kör.

Az átírási illetékről egy pár gondolat, mintha a sajátjaim lennének 🙂
Te tudod, mit takar az, hogy "átírási illeték"? Akkor segíts már légyszíves! Kösz! #tökömnemkéne #illeték #nemilletmeg | By Vályi István | Facebook

Last edited 1 hónapja by senkise

A pénzedért kapsz (elvileg) egy olyan védelmet ami minden kétséget kizárólag bizonyítja, hogy az átírt dolog a tièd.
Akkor is ha ellopjál elveszted a papírt stb.
Legalább is szerintem.

Ne viccelj... Legyen 5000 ft Mancika néninek, aki átírja.
A teljesítmény és az évjárat szorzó mit szimbolizál? Mivel több átírni egy új Ferrarit mint egy 40 éves Trabantot?

Fordítva is meg lehetne kérdezni, hogy miért kellene egy Trabantért a tulajdonjog átruházásakor olyan sokat fizetni, mint egy Ferrariért.

Pont itt a lényeg, az adminisztráció és elvégzett munka tekintetében egyik sem különbözik a másiktól, semmiféle szempontból.

A kocsinal fura hogy teljesitmeny alapon biztositjak a tulajdonjogom. Ug,yanez ingatlannal 4%-ert, forgaloaranyosan? Amikor maga a foldhivatal 6e Ft-ert jegyez be valamit hivatalosan.

Miért, minek az alapján kellene? A tulajdonjog az állam által biztosított privilégium; aki több privilégiumot élvez, fizessen többet a jog átruházásakor (megfordítva: akinek kevesebb privilégiuma van, hadd fizessen kevesebbet).

Semmi sem változik, tulajdont vált egy gépjármű Magyarországon. Az adatbázisban más karakterek szerepelnek, ennyi. Ez nekem megérne 5000 ft-ot. Az emberek meglopásának kellene nevezni illeték helyett és máris rendben lenne a mostani fizetendő összeg.

Az is érdekes, hogy állítólag nem "szeretnek Brüsszelben" (mármint a magyar kormányt, mindenképp gáncsolják csak mert magyarok) bennünket, de mégis csak nálunk hagyták meg a regisztrációs illetéket a külföldről behozott autók esetében...

Fordítva ülsz a lovon. Nem az állam által biztosított privilégium a tulajdonjog, hanem a tulajdonjoggal rendelkezők közös képviseletét ellátó szervezet az állam.

Miért, ki biztosítja a tulajdonjogot (és úgy általában minden jogot)?

Az osztrakoknal maga a bejegyzes is forgalomaranyos, 1.1% (de ne adjunk tanácsokat)

Az a durva, hogy ha utólag kiderül, hogy mégis lopott volt az autó, akkor elveszik tőled és nemhogy a vételárat, de valószínűleg az illetéket sem kapod vissza.
Ennyit a védelemről.

Nos az eredetiség vizsga ami ezt hivatott szűrni teljes nevén előzetes eredetiség vizsga. Nem véletlenül.
Az, hogy mindenki utólag csinálja a rendszer baromsága. Eleve nem értem hogy lehet eladni a nélkül.

Az eredetiségvizsga nem nézi, hogy lopott-e, csak azt, hogy az autón nem lett semmi komolyabb, bejegyzés nélküli módostás elvégezve. Tehát összenézi az alvázszámot meg a főbb elemeket, de ettől te vihetsz oda úgy frissen lopott cuccot, hogy még a kutya nem jelentette be sehova és át fog nyilván menni. De még a lopott nyilvántartással sem feltétlen van összefésülve!!!
Nekem legalábbis ezt mondta az eredetiség vizsgánál a forma, hogy nehogy azt gondoljam, hogy ez bármi biztosíték arra, hogy a kocsi rendben van ilyen téren.

Akkor ez mégiscsak egy adó.

Nem lehet eladni anélkül. Illetve lehet, átiratni nem lehet nélküle. De mondjuk aki megveszi anélkül, hogy az eladó kezében ott lenne egy friss papír...az meg más kérdés, hogy pont semmit nem ér.

Hát erre én nem vennék mérget... https://telex.hu/belfold/2024/01/22/sandor-hasznaltan-vasarolt-jaguarja-atment-az-eredetisegvizsgalaton-majd-kiderult-hogy-a-spanyol-rendorseg-15-eve-korozi

A nyugdíjjárulék és a munakanélküli járulék nem szűnt meg?
Most néztem meg a bérfecnimet, azon csak társadalombiztosítási járulék van 18,5 % mint levonás meg az SZJA.

A 13%-os SZOCHO-t a bruttódból számolják ki, és a munkáltató fizeti be.
Tehát a bruttó 300.000 forintból te megkapsz nettó 200.000 forintot. De a Munkáltatónak még 39.000 (300e*1,13) forintot be kell fizetni a 100.000 forinton felül.

A törvény szerint annak a 18,5%-nak pontosan akkora része megy a nyugdíj- és egészségbiztosítóhoz, meg a foglalkoztatási alapba, mint korábban (a bruttó 10+7+1,5%-a), tehát csak a befizetést vonták össze és adtak neki egy új nevet, de a pénzek felhasználásán nem változtattak.

Elkezdte beszántani a Raiffeisen a Premium Gold 2.0. Jönnek az ügyfélértesítők...

Az 1.0-t is sajnos úgy tűnik.

Mármint a felmondólevelek?

Csak terelnek, meg utalgatnak:

Az új bankszámla díjcsomagok bevezetésével egyidőben a Premium Gold 2.0 és a Premium Select bankszámlákat már nem értékesítjük tovább, illetve nem vehetőek igénybe a korábbi Premium és Premium Gold nevű bankszámlák sem.

Konkrét hivatalos felmondást én még nem kaptam.

Par napja hivtak fel telefonon azzal hogy kitoltak dec 31-ig a Gold 2.0 megszuntetesenek idejet, de akar most is valthatok ha szeretnek, es miert nem szeretnek? Mondtam hogy megvarom hatha lesz jobb ajanlatuk.

Last edited 1 hónapja by Virindi

Hahó, van itt valaki, akinek KONKRÉTAN felmondták?
mostanában vagy vaalamikor
Kössz

Hát nem jó hír 🙁
Kösssz

"Amikor 2012-ben átnevezték a munkavállalók által fizetett járulékokat szociális adóvá"

nem munkavállalók, hanem munkáltatók

Miklós, tudnál írni az új Rafis nullás csomagról? Nem tűnik rossznak. Mondjuk több is van, engem a leggagyibb, az "aktív" érdekelne. Ha nem írsz az se baj, csak akkor nekem kell kitalálnom ( komoly agymunkával 🙂 ), hogy érdemes-e váltanom rá. Az a baj, hogy a komoly agymunkától meg elszoktam már pár éve, mióta végigzongorázod helyettem a dolgokat. Szóval mégicsak jobb lenne ha írnál róla... 🙂 Ezek azok egyébként: https://szamlavezetes.raiffeisen.hu/?utm_source=google&utm_medium=text&utm_campaign=current_account&utm_term=brand&gad_source=1&gclid=CjwKCAiAmMC6BhA6EiwAdN5iLRmH-nthmFSqw9wMIFp9r-ZBLJ_XnsxMQtRpUwo4KW3EoZIM3B5AoBoCrdgQAvD_BwE

Köszi!!!

De ő meg 14 órája írta, h elszokott az agymunkától.
(Csak vicceltem, nehogy megsértődj, Levi).

Ez pontosan így van. De arról, hogy leszoktam az agymunkaról, meg a Kiszamoló tehet. Tehát megvan a felelős. Vita lezárva.

Egy sor értelmes megszorítás:

  • a bor jövedéki adóját kéne emelni literenként 500.-Ft-ra
  • eltörölhetnék a tranzakciós adó maximumát (fizessenek a szupergazdagok!)
  • a rezsicsökkentés szigorítása
  • a marijuana legalizálása és adóztatása

A bor jövedéki adójának ilyen emelésével több tízezer ember válna munkanélkülivé, a tranzakciós adó maximumának eltörlése meg egyszerre vinne csődbe több ezer vállalkozást és durrantaná be az inflációt. A rezsicsökkentést se szigorítani kéne, hanem eltörölni, lépéseket tenni az ország egyoldalú energiafüggőségének csökkentésére és szociális alapon támogatást bevezetni. A fű legalizálásából származó bevételek pár milliárd forintot jelentenének, csepp a tengerben.

Csak kérdés! Nem lenne egyszerű az állami bürokrációbál leépíteni? Meg lehet nézni a fizetéseket, az alkalmazottak számát stb.

Azok kerülnek a legtöbbe, akik semmit nem csinálnak és ők sajnos soha nem lesznek leépítve. A valódi munkát kb 20% végzi, aki megkeresi a fizetések 2-3%-át, de lehet sokat mondtam.

Csendben megemlítenem, hogy ma reggel a BTC áttörte a 100.000 dolláros lélektani határt. Vajon várható, hogy Kiszamoló valamelyest revidiálja a tulipánhagyma analógiáját a közeljövőben? Teljes tisztelettel eddigi munkásságod előtt különben..

Attól, hogy ilyen magas az értéke, épphogy a tulipánhagyma analógiát erősíti.

Úgy! 🙂

Szerintem sem változott semmi, egy BTC továbbra sem ad semmit tudtommal. Egy részvény jogot ad a profit adott részére és a vállalat ügyeibe való beleszólásra. Egy kötvény jogot ad jövőbeli cashflow-kra. A pénz valaki másnak a hitele, amit vissza kell fizetnie, tehát hajlandó lesz pénzért reál javakat adni. Hiába nő a pénz mennyisége, nem gond, mert a hitel mennyisége is ugyanennyivel nő (mármint liberális demokráciában - ott van gond ahol a diktátor nyomtatja a pénzt és nem hitellel keletkezik). A bitcoin semmi ilyesmit nem ad, és akkor sem fog, ha 1 millió dollár lesz az ára.

Last edited 29 napja by Én is +1

Offtopik, de Bitcoinról tudtok valamit? Megéri beszállni?

Szerintem most eladni érdemes és nem beszállni. De bármit gondolunk, az csak spekuláció.

én 8-10 éve vettem. azóta nem adtam bele pénzt, csak a crypto portfolion belül cserélgettem egyik coint a másikra, de mai napig a 75%a BTC-ben van.

azóta soha nem nyúltam bele külső pénzzel és folyamatosan növekszik a portfoliomon belül a crypto részesedése, pedig a többi is pluszos és azokhoz teszek is pénzt havonta. egyszerűen az elmúlt 10 évben jobb hozamot termelt, mint más befektetések, sokkal jobbat.

0 garancia van rá, hogy ez a jövőben folytatódni fog. Ne azért vegyél, mert most 100k, ha veszel, azért vegyél, mert 20 év múlva szerinted többet fog érni. De az se baj ha 0-t.

sztem a blockchain technológia remek a pénzügyekre, főleg a decentarlizált. de a BTC technológialag nem jobb, sőt rosszabb, mint a többi, csak ezt ismerik ebben hisznek az emberek.

Nekem a baráti körben sokan most kezdtek el venni, hiába győzködöm őket 10 éve, hogy vegyenek.

Gyorsan adj el mindent, a házra is vegyél fel jelzáloghitelt és addig szállj be, amíg nem lesz 1 millió! Aki lemarad kimarad! (Vicc)

A fidesz kormány elejétől kezdve aljas adópolitikát folytat. Az adót nem adónak hívják és lehetőség szerint közvetve, a vállalati szektoron keresztül különadók, tranzakciós adók, formájában szedik be. Ezermilliárdos nagyságrendben. Eközben komcsi szlogenekkel habzó szájjal szidják a bankokat, multikat, aki "gonosz" módon sanyargatják a népet.
A gazdaságilag képzetlen birkáknak nem, vagy csak igen lassan esik le, hogy a bődületes infláció, az európaszerte kiugró élelmiszer árak vagy mobiltelefon díjak a piactorzító, populista-komcsi intézkedések következményei, ez az ára a hatósági áras rezsicsökkentős, versenyképességet lerohasztó szabadságharcnak.

így van ahogy leírod.

Azért a bankokat se kell félteni. Orbánék lebankárkormányozták D-209 és a Csótány ámokfutását, erre ők csak a közelmúltban 1700 milliárd közpénzt játszottak át nekik:

https://www.portfolio.hu/bank/20240528/mikozben-a-kormany-450-milliardot-vont-el-a-bankoktol-az-mnb-1700-milliardot-adott-nekik-688497

Ki is itt a bankárkormány?!
Annyiban felelősek fityeszék, hogy mivel Matolcsyval rosszban voltak, ő röhögve asszisztált ehhez.
Közpénz, mivel ez az a pénz, amiért te még fizetsz is, hogy náluk tarthasd(!), ők meg a maguk zsebét tömik vele.

Last edited 30 napja by Monyó Eli

Köszönjük a napi demagógiát.

Pontosan! A legtöbb ember nem érti, hogy a cégek az emberekért vannak, mint bármilyen használati tárgy. Emberek igényeit szolgálják ki, emberek a tulajdonosai akik a profitot kapják, emberek dolgoznak benne fizetésért.

Azt mindenki értené mekkora butaság, ha pl azt mondaná Orbán, hogy megadóztatja az kazánokat, és elvonja a fűtőanyag 10%-át. Hiszen a kazánok szennyezik a levegőt, tök drága velük fűteni, sanyargatják a dolgozó magyar embereket. De megtiltja, hogy a kazán ezt átterhelje a lakosságra, ne az emberek fizessék meg. Kb ez a szint, de szerintem legalább 70% megeszi a cégeknél.

"Illetéknek hívják azt, amiért elvileg kapsz valami ellenszolgáltatást. " Jòl értem, hogy akkor lenne a tranzakciòs adò tranzakciòs illeték, ha annak kéne kifizetni, akinek az adott összeg megérkezik a szàmlàjàra és nem annak aki azt elutalta? 🙂

Ha úgy nézzük:
"589 milliárd forintot vár a kormány jövőre csak ettől az egy adótól. " hogy 2023 -ban 4.740.000 munkavállaló volt akkor ez munkavállalónként +124.261 HUF elvonást jelent.


Ha már a kifejezéseket értelmezzük a vagyonszerzési illetékben mi a vagyonszerzés? Egy vagyonelemet(pénz) átváltok egy másikra(ingatlan), de nem szerzek semmit.

Teljesen igazad van.
Az adózott pénzemből veszek egy lakást, az mitől vagyonSZERZÉS..?

a pénz nem vagyon (náluk)

Akkor a parkolási díj adó vagy nem? Mert semmit nem kapunk érte, legalábbis azt, amit ígértek: P+R parkolók, parkolóházak, lakossági parkolási helyzet megoldása, azt soha nem kaptunk mi, autósok. Helyette az önkormányzat üzemeltetésre költötte, ment bele a nagy közös kalapba. Már ami megmaradt, miután szétlopták a 90%-át (lásd: BP IX. Baranyi).

Másik kérdésem, ami kicsit off: most akkor hogy is van az ingatlannal? Miklós sokszor kritikával illette, mint befektetést. Megjelent róla egy cikk, kíváncsi lennék ezek tükrében a véleményetekre: https://telex.hu/defacto/2024/12/05/tenyleg-olyan-jo-befektetes-az-ingatlan-ingatlanpiac-hozam

Last edited 1 hónapja by sdfsdfsdf

Gyakorlatilag bérleti díjat fizetsz a közterület használatáért.(most tekintsünk el a mutyiktól)
Ami valahol jogos, hisz ott lehetne egy fa is mondjuk, vagy valaki más autója. Így ellentételezed a másnak okozott kényelmetlenséget azzal, hogy a befizetett pénzt a köz javára fordítják. (Elvileg)
Ahogy fizetsz közterület használati díjat akkor is ha a konténeredet nem tudod az udvarodon belül letenni, ahova a bontási törmeléket dobod.

Last edited 30 napja by Mankel

De a köz én vagyok, meg te, meg a szomszéd. Magamtól béreljem?

Nem áttételesen a szomszédtól, meg Manyi nénitől, akinek nincs autója. Ugye köztulajdon. Mint a lakás ami a tiéd meg a szomszédé 50-50%-ban a szomszéd benne lakik ezért te nem tudsz. Ez esetben ugye kizár a használatból, ezt ellentételezve pénzt ad neked. Te egy közös helyen parkolsz ezzel kizárod a használatból, ezt ellentétekezve fizetsz az önkormányzatnak ami visszaoszt mindenkinek.
Ez az elmélet.

Last edited 29 napja by Mankel

A parkolási díj egy mesterségesen nagyon durván alacsonyan tartott bérleti díj 15 m² igen értékes belvárosi közterületre. Próbáltál már bármilyen más célra kibérelni 15 m²-t a belvárosban?

OFF Baranyi nem a szívem csücske, de szerinted ő mit lopott szét?

"Ha ennyivel kevesebb pénzt kapsz vagy ennyivel drágább minden a boltban, akkor minden rendben van, lényeg, hogy az egykulcsos szja alacsony.)"

Hogy jön ehhez az egykulcsos SZJA?

ha komoly a kérdés (nem az ugye?): úgy hogy sok magas keresetű kiveri a díszhisztit, ha felmerül hogy bizonyos kereset felső részéből lehetne picit többet adózni

Csak a nem hozzáértők terjesztik, hogy egykulcsos az szja Magyarországon, pl a családi adókedvezmények miatt az effektív adókulcs nem 15%, az alsóbb jövedelmeknél egyenesen nulla%

"ugyanaz, mintha az szja lenne ennyivel magasabb"

Bárcsak így lenne. Visszaigényelhetném.....azt is.

Bocsánat az erősen off-ért, de
*** naív fej bekapcsol ***
Miklós, mi a véleményed erről? Érdemes a családom minden vagyonát befektetni, vagy inkább vegyek bányászati részvényeket illetve aranyat helyette?

https://index.hu/info/2024/12/06/arpa-attila-az-aranyfedezetu-apraemio-lett-a-belepom-a-kriptovilagba-/

(Aki nem értené az iróniát, a kérdés az volt.)

Egyébként a kedvencem, hogy ezt nem az index szerkesztősége készítette, de a szöveg az inxex exklúzív interjújaként hivatkozik magára. Remélem egy link és egy kiemelés még nem számít rosszhírkeltésnek

Ellenérték? Hogy egy előzetesen önkényesen előírt szabály miatt Mancika pecsétel egyet? Azért se ellenértéket kapsz, hanem a saját agymenésük költségét próbálják meg rád hárítani. Főleg manapság, mikor okosszerződésekkel kb. még megbízhatóbban lehetne működni, csak akkor a vízfejek munkáját is elvenné a technológia. Például ami a gödöllői "ellopott" ingatlannal volt se történhetett volna meg Ethereum vagy Solana blokkláncon.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram