Amikor a fegyver visszafelé sül el
Az Egyesült Államok kormánya a válságban a munkanélküliek segítségére sietett, nem is akárhogy. Minden munkanélküli heti 600 dollárt kap a munkanélküli segélyen és a helyi egyéb kiegészítéseken felül július közepéig. (Egyes döntéshozók már most decemberig szeretnék kitolni a határidőt.)
A medián jövedelem az Egyesült Államokban 865 dollár volt hetente. Ez azt jelenti, hogy ennél kevesebbet keres a munkavállalók fele.
A munkanélküli segély összege államonként változó és nem is nagy összeg, jellemzően 50 és 600 dollár között van hetente a kisebb fizetésűeknek, de a 600 dolláros kiegészítéssel hirtelen sokaknak vonzó lett a lehetőség.
Az átlagos munkanélküli segély a fizetés fele körül alakul. Ez azt jelenti, hogy még heti 1.200 dolláros fizetésnél is érdemesebb a segélyt választani a 600 dolláros kiegészítés miatt, különösen olyan munkakörökben, ahol nagy a fluktuáció. Gyári munkásnak, pincérnek, raktári dolgozónak, targoncásnak bármikor elmehet az ember egy másik céghez is, négy hónap (túl)fizetett szabadság után is.
Sok cég panaszkodik, mert csak akkor lenne jogosult az állami segítségre a cég, ha megtartja a munkavállalóinak a nagy részét. Azonban rengeteg munkavállaló jelenleg többet kap munka nélkül, mint munkabérként, főleg csökkentett munkaidőben vagy borravaló nélkül a vendéglátásban. Így viszont a cég jár rosszul, mert elesik a támogatás lehetőségétől, ha az addigi munkavállalóinak nagy része a munkanélküliséget választja. (Másrészről viszont egyszerűbb is elküldeni az embereket, akik garantált segélyt kapnak, mint egy bürokratikus támogatást megigényelni a cégnek.)
Már most is 30 millió feletti az új amerikai munkanélküliek száma és sokan arra panaszkodnak, hogy hetek óta egyszerűen nem tudnak még online sem jelentkezni munkanélkülinek, annyira le vannak terhelve a munkaügyi központok.
Egyre többen kritizálják a 2,2 billió dolláros állami mentőcsomagot az okozott károk miatt. Ha az emberek a munkanélküliséget választják a munka helyett, ez többszörösen károsítja a gazdaságot. Egyrészt ezt a pénzt, amit elköltenek erre a programra, egyszer valakinek majd ki kell fizetnie. Másrészt szétzilálja a munkaerő-piacot, ha sokan választják a segélyt, sokkal nehezebb lesz újraindítani a gazdaságot, újra felvenni a szükséges embereket. Harmadrészt pedig aki otthon ül munka helyett, az a gazdaság termelését is visszaveti.
A válság által leginkább sújtott vendéglátásban és turizmusban eleve alacsonyak a bérek, így az újraindulásnak is gátja lesz, hogy a munkavállalók nem fognak visszamenni dolgozni, amíg több segélyt kapnak, mint fizetést kapnának.
Nem lett átgondolva a csomag, nagyon könnyen lehet, hogy több kárt fog okozni a végén, mint amennyit megold. Érdemes lett volna egy olyan kitételt beletenni, hogy az összes munkanélküli segély plusz a helyi és a szövetségi támogatás összege nem lehet magasabb, mint az eredeti munkabér 80%-a.
További probléma, hogy eredetileg csak akkor járna a munkanélküli segély, ha a munkáltató küldi el az alkalmazottat. Ezt is nagyban lazította az új törvény egy gumiszabállyal, miszerint az is elfogadható, ha valaki a járvány miatt kellett kilépjen, jelentsen ez bármit is, erről semmi érdemi indoklást vagy igazolást nem kell adni. Erre hivatkozva szinte bárki lehet munkanélküli a saját akaratából is, még ki sem kell rúgatnia magát.
De az is előfordul, hogy a munkáltató és a munkavállaló megbeszéli, hogy néhány hónapra menjen el segélyre a munkavállaló, mert ő is többet keres addig és a munkáltató is spórol rajta. Ha letelik az emelt összegű segély vagy beindul az üzlet, szeretettel várják vissza.
Bár ilyen helyzet idehaza nem nagyon fenyeget (még a jelenleg túl kevés és túl kevés ideig járó munkanélküli segélyen sem sietnek változtatni), érdemes tanulni mások hibájából.
Nem csak a járványt kezeli jobban a kormány eddig, de a gazdasági kérdéseket is….
Egyébként én sem támogatom azt a fene nagy ész nélküli megmentéseket, amit a legtöbb nyugati állam előadott, mert látszik, hogy ezeknek ez a vége.
pláne, hogy merem állítani simán működne, ha volna/lenne/találna egyéb elfoglaltságot a többség, mint az ősi ösztön, azaz a zsákmány-, termény-, élelemszerzés, +6 alom :).
még a végén az értelemszerzés kerülhetne előtérbe. (tudom, már célba érni magam sem fogok, de talán a testemen át másoknak sikerül :))
Szerintem a gazdaságnak alkalmazkodni kell a helyzethez, ahol munkarőfelesleg van, onnan át kell terelni a munkavállókat a munkaerőhiányos ágazatokban.
Ezt legegyszerűbben a képzetleneknél lehet megtenni, egy mérnökből nem lesz egyhamar orvos, de pincérből lehet beteghordó.
Valamimt igy megint csak eltolodik a tisztias, vagyis az hogy kideruljon, hogy melyik ceg eletkepes a “szabad piac”-on.
A legnagyobb probléma, hogy mivel gyorsan kellett dönteni, egy eddig ismeretlen, nagy bizonytalanságú helyzetben, így totál uniforman, egybitesen döntöttek. Nem volt idő mérlegelésre. Nyilván fognak majd korrigálni, ahogy haladunk előre.
Amúgy tényleg nonszensz és igazságtalan is, de hát ha ingyen van a pénz…
Akkor gondolom ezért is tolonganak a munkanélküliek, aztán ha ez megszűnik, akkor varázslatos módon elkezd majd csökkenni a munkanélküliség, amire aztán megint beindulhat majd a rally…
Ez az egész egy vicc.
Nem valami nagy pl. infrastruktúra-fejlesztő állami költekezésbe kellene fogni inkább, munkahelyeket teremteni ezzel, no meg végső soron értéket is? Ha a sok munkanélküli otthon facebookozik, netflixet néz és házhoz rendeli a Starbucks kávét (csak ez magyarázhatja, hogy a vödörkávés cég árfolyamán mostanra alig látszik ez az egész vírus-izé), és erre költik, az csak pillanatnyi illúzió…
takarító?
kérdezd meg, hogy csupán mekkora hiány van belőlük.
van ismim, aki, ha elég bátor, vagy számon kérő lenne, kb. sokszorosát kereshetné takarítóként.
pont itt az “új” világ lényege, vagyis itt lenne, hogy végre észrevesszük hogyan, miként, mennyiből és mennyiért áll össze az egész…
(folyt.)
Így talán nem lehetne a meggazdagítottakat fegyverként felhasználni a többi ellen és fordítva, vagy legallábbis torzítani lehetne az esetleges következményeket.
Munkavállaló: Hmm, tetszik. Mit tegyek?
Big brother: Hagyd ott a munkahelyedet, mert csak akkor vagy jogosult a segélyre!
Uncle Szem megvakulhatott mostanában…
Tudjátok ti egyáltalán mi az, hogy “gazdaság”? Mi egyáltalán ez a valami, amiért küzdünk, hogy megmentsük?
Szerintem ez az egész tény, hogy legtöbbünket a félelem motivál (nem lesz mit enni, hol lakni), ez az egész úgy öli meg az EMBER-t az emberiségben, hogy közben észre sem vesszük, milyen potenciál van “bennünk”.
Igaz, voltak erőforrásokban szegényes idők – de azóta exponenciális fejlődés ment végbe, és mit lát belőle az átlag ember? Hogy megy fel a GPD “úristen dejómár”. Mire jó a nagy gazdasági fellendülés, ha alig van látszata? Még az 1% übergazdag világa is be van szűkitve, ugyanis fél a többi “farkastól”, egy pillanatnyi megingására a többiek szétszedik.
Legyen egy új mérőszám a GDP helyett, mert ez megbukott, mint indikátor.
Az alapjövedelmet MINDENKI kapja, az is aki dolgozik. Ismétlem, AZ IS AKI DOLGOZIK.
A mostani támogatásnál azért mondanak fel ennyien, mert a (támogatás + nulla munka után kapott összeg) >= fizetés.
De egy példa a gyengébbek kedvéért. Ha mondjuk az átlagbér heti $1000, az alapjövedelem meg heti $500, akkor a dolgozó ember heti $1500-zal gazdagodik, míg a munkanélküli ember heti $500-zal. Szerinted akkor is ennyien felmondanának?
“Akkora legyen a mértéke, hogy ne lehessen belőle családot alapítani vagy eltartani. Ezzel kihagyhatnánk a versenyből azokat, akik alkalmatlanok, nem akarnak dolgozni, vagy kiestek a versenyből és talán elkerülhetnénk egyes terrortámadásokat.”
Ajánlom figyelmedbe C kategóriás népcsoportunkat, akik mindenféle alapjövedelem, de úgy általában véve jövedelem nélkül is nyugodt szívvel vállalnak be 6-8 gyereket. Az alapjövedelmet meg kell termelni valahonnan, amit a dolgozó réteg feladata lenne, miközben a nem dolgozók, alapjövedelemből tengődők unalmukban gyártanák a gyerekeket, növelve az eltartandók számát. Idővel a rendszer fenntarthatatlan lenne és el kéne venni, a rendszerből pedig maradna egy halom dolgozni nem akaró, sok tudással nem is bíró tömeg. Nem kéne ilyen utópisztikus gondolatokat hangoztatni.
Biztos vagyok benne, hogy mindenki aki most vesztette el a munkáját kapni fog valamekkora minimálbér*0,8 nagyságrendű összeget valamilyen címen. Közmunka, kiképzési pénz (a fiatalokat a seregbe küldik egy fél évre pénzért), tanfolyam támogatás. Nem azért mert olyan áldott jó kormányunk van, hanem mert enélkül garantált bukó a következő választás. Az origón majd jönni fognak a cikkek, hogy “A Kormány megőrizte a munkahelyeket!”, Kiszámoló meg majd őrjöng, hogy valójában csak a munkanélküli segélyt címkézték át.
Erre most csak igy veletlenül ratalaltam ma reggel es milyen remekül klappol az elmult evek narrativajahoz. Nevezetesen ahhoz hogy az amcsiknal az allamtol szarmazo penz maganszemelyeknek szoba sem jöhet mert az szintiszta kommunizmus/szocializmus, az europai nepek opiuma…
… es most? Jah igen, valasztasi ev van ahogy mar fentebb is irtak, most lehet hatsofelet csinalni a szajukbol es szorni ket marekkal a penzt az emberek köze. Az elmult evek csapnivalo US monetaris politikajarol meg ne is beszeljünk. Ugye eddig lehetett volna felkeszülni egy valsagra, de helyette inkabb maxra pörgettek a motort.
Most mar kesö banat: happy hunger games and may the odds be in your favour!
Ilyen válságok esetén, meghatározott feltételekkel legfeljebb minimálbér mértékű havi összeget, és eltartottanként ennek a felét hitelezné az állam a prémium állampapírral megegyező kamattal. Így mindenki megmenekülne az éhenhalástól, és nem ingyenpénz lenne, amint lesz állása szépen visszatörleszti kamatokkal. Ez a megoldás a jövőben a bizonyos tartalék felhalmozását ösztönözné, nem ellenkező hatást eredményezne és azoktól nem vonna el passzívan akik képesek voltak tartalékot képezni.
Hm.. Szerintem ennyire nem tudod lecsökkenteni, nézd csak Magyarországon a romákat, az egy főre jutó segély ilyen 10-20e forint, amiből szerintem nem lehet megélni, mégsem tudja egy jó részüket rávenni a munkára ámde mindenhol van 5-6 gyerek szóval a család “alapítás” az igencsak megy.
Az alapjövedelem legnagyobb problémája pont az ami most az USA-ban is van, hogy nem az fog történni hogy az alapjövedelmes emberek elmennek dolgozni, hanem pont fordítva, mindenki aki csak kicsit keres többet, az azonnal felmond és elmegy alapjövedelmesnek.
(a másik gond hogy egyből “alapjövedelemnyivel” fog megemelkedni mindennek az ára, lásd még csok és lakásárak itthon)
Szerintem még olcsóbb is lenne, mint a mostani rendszer.
Ugyhogy szerintem kar erre a temara ragerjedni. Jo lenne egy olyan vilagban elni, ahol mindenkinek van fedel a feje felett, tud eleget enni es ellatjak rendesen, ha beteg. De ez akkor valosul meg ha 1. eljut arra a szintre a termelekenyseg 2. megszervezik (kemeny munkaval!). Nem eleg helikopterrol penzt szorni es remenykedni, hogy spontan kialakul.
Meg morálisan is nonszensz az egész. Miért kéne nekem azért több adót fizetni, hogy amúgy egészséges emberek otthon heverjenek? Az egy teljesen más kérdés, hogy társadalomként segítsük a szellemi/fizikai fogyatékosokat, a betegeket vagy az elesetteket. Az ok. De teljesen egészséges, munkaképes emberek legyenek otthon a többiek kárára? Nonszensz.
-Ki fizeti ki?
-Mit kezdünk otthon megélhetésből elég pénzzel unatkozó tömegekkel? Unatkozó ember veszélyes mert hülye gondolatai támadnak.
-Hogyan szabályozzuk hogy ne egyre nagyobb alpajövedelemből vegetáló tömegeket termeljen ki a rendszer?
-Ellentmond minden evolúciós szabálynak
-Nem lehet egységesen bevezetni a világon ami nagyfokú, kontrollálhatatlan migrációt eredményez
-Multik ott fognak termelni ahol a legkevesebb adót kell fizetni és legolcsóbb a munkaerő, senki nem marad meg alapjövedelem államban fizetni a súlyos adókat
-Feketemunka szárnyra kapna. Nem kell bejelentett munkaviszony TB, nyugdíj és egyéb ellátáshoz. A biztos havi megélhetés mellett megjelennének tömegesen akik okosban kiegészítik, viszont nem fizetnek adót.
– az, akinek a munkájából kell megélnie,
– vagy az, aki már kapott egy kisebb összeget, amiből éppen nem hal éhen, de azért kell neki egy munka(bér), hogy egyéb vágyait kielégítse?
Nem a Feltétel Nélküli Alapjövedelem az utópia, hanem az, hogy mindenkinek lesz olyan munkája, amiből meg fog tudni élni.
https://kiszamolo.hu/az-ingyenpenzrol-ujra/
Azok a pénzhegyek általában be vannak fektetve. Tőzsdei részvényekbe, állampapírokba (hopp, már hozzá is járult a termeléshez, az államok költségvetéséhez), kastélyokba (kap munkát a kertész, a sofőr, a szolgálólány stb.), yachtokba (hajóskapitány, matróz, pincér). Nem csak úgy cash-ben állnak ezek (mert enné őket az infláció, azt meg a gazdagok se szeretik), ugyanúgy pörgetik a gazdaságot. És ugye más zsebében turkálni nem szép (pláne hatékony) dolog.
Ha ma kapna valaki havi 60-70 ezret, csak úgy, amellett még ugyanúgy elmenne dolgozni, mert annyiból nem élne meg. (A cikkben 2014-ben 50 ezer Ft van, ma lehet, hogy az inkább 60 ezer Ft felett lenne)
Feltétel nélküli, mindenkinek járna. Nem munkabér helyett, hanem amellett IS, amikor valaki dolgozik
Ha én csinálnám, ma lenne nálunk egy kb. 80-90 ezer Ft körüli összeg, minden 18 év fölöttinek. (Aki gyereket akar, az dolgozzon meg érte) Ez az összeg mindenféle egyéb segélyt, járulékot kiváltana, és igen, munka mellett is járna, részmunkaidő, teljes foglalkoztatás, kis fizetés, nagy fizetés, tökmindegy. Feltétel nélküli, vagyis mindenkinek.
Ez elég ahhoz, hogy éhen ne haljon, de ha már autót akar, akkor már dolgozni kell. Elég ahhoz, hogy helyben, kis falujában /szomszéd kisvárosban is kapjon munkát, amiből megél, nem tűnnének el vidékek népessége
Tudomásom szerint ez a 600$ adóköteles bevétel, tehát adót kell fizetni utána, ami változó.
7.25$ a minimálbér usa-ban, ezt néhány állam felemelte idén 12$-ra, de az is még csak 480$. (WA 13.5$-re, NY-15$-ra) Ez ugye nálunk a szuperbruttónak felel meg, ebből még bőven adózni kell, meg nyugdíjra félretenni. A magyar munkavállalóknak fogalmuk sincs mi az a szuperbruttó és mennyibe kerül egy nem KATÁs munkavállaló.
Kinek számít ez visszafelének?
COVID-19 UPDATE:
A világ legfertőzöttebb 50 országában a kezdeti 20%-ről már midnenhol 0-10% közé csökkent a fertőzés üteme (kivéve a teszteket a közelmúltban felfuttató Brazília).
1) 0% fertőzöttség, ez a cél, majd a határok megnyitása a turisták és vendégmunkások előtt. Szerintem ez értelmetlen. (Ausztria)
2) 0% fertőzöttség, ez a cél, majd a globalizáció teljes visszafordítása (vendégmunkások, turisták) akár évekig. Ez értelmes, de több áldozattal járna, mint maga a vírus.
3) A fertőzöttség alacsonyan tartása a cél, üzletek, éttermek, hotelek kinyithatnak.
4) Nyájvédettség elérése a cél, a tiltás élrtelmetlen, iskolák, boltok nyitva. (Fehéroroszország, Tádzsikisztán). A vírust lassítani kell csak, magától megáll a terjedés. Eddig bejött.