Elkezdődtek a csődök
A héten több cég jelentett csődöt vagy csődközeli állapotot Európában éppúgy, mint az Egyesült Államokban.
Egy komoly részüknél ez nem meglepő, mint a luxushajókat üzemelő Norway, az autókölcsönző Hertz, a 700 fitnessteremmel rendelkező Gold’s Gym, az olajipari Whiting Petroleum és még sokan mások, akiket a válság teljesen ellehetetlenített.
Az amerikai J.Crew áruházlánc is elhullott és nem ő lesz az egyetlen, a bóvli besorolású üzletláncok és éttermek ötöde fog hamarosan a sorsára jutni az elemzők szerint.
A nagy üzletláncok már régóta problémával küszködtek a vásárlási szokások változása miatt, ezért felvásárlásokkal szerettek volna előremenekülni. Ennek köszönhetően azonban hatalmas hitelállományt halmoztak fel (ami az ingyenpénz évtizedében nem volt se nehéz, se drága), most azonban a másfél hónapos bezárás megpecsételte a sorsukat. (2010-ben a J.Crew anyacége még csak 50 millió dolláros hitellel rendelkezett, most 1,7 milliárd dollárral adós.)
Amint már írtam róla, a legtöbb cég (még a komoly, nagy cégek között is) kéthónapnyi tartalékkal sem rendelkezik és sokan álltak gyenge lábakon eddig is, amit a pénzbőség és a gazdasági fellendülés jótékonyan eltakart. Most azonban megérkezett az apály és kiderült, hogy a fürdővendégek ötödén eddig sem volt úszónadrág, csak a nyakig érő vízben ez senkinek nem tűnt fel. Autóipari beszállítók, üzletláncok és sokan mások, akik eddig pengeélen táncoltak, estek bele a szakadékba.
Nem véletlen, hogy a FED és az amerikai kormány is elképesztő mennyiségű pénzt öntött a piacra, hogy a sok törékeny agyaglábon egyensúlyozó céget megmentse a csődtől. Ha nem tették volna, most sokkal nagyobb lenne a csődhullám, de az is látszik, hogy a világ minden pénze sem lesz elég, hogy mindenkit megmentsenek.
2007-2008-ban is több száz bankot megmentettek, de aztán egyszer azt kellett mondani, hogy ezt a bankot már nem mentjük meg. Most is lesz rengeteg olyan cég, akiket már nem lehet vagy nem érdemes bármi áron megmenteni.
Most valószínűleg ez az időszak következik, egyre több cég fog csődöt jelenteni, akiknek a néhány hetes leállás vagy a csökkenő megrendelések megadták az utolsó kegyelemdöfést.
ft.com/content/e19f4b5c-c47f-4c18-9f51-6bc1e4624bf3
marketwatch.com/story/the-coronavirus-has-rocked-americas-economy-but-its-had-a-surprising-effect-on-bankruptcy-filings-2020-05-05
That’s even while businesses filed 26% more Chapter 11 filings, compared to a year ago.
Van egy olyan érzésem hogy ebben az elvadult kapitalizmusban már nem a megfontolt emberek, hanem a hazárdjátékosok kerülnek döntéshozó pozíciókba.
Nagy amerikai multik vannak iszonyú bajban, pedig 30-50 éves cégekről beszélünk.
Ez a növekedjünk de nagyon és mindig ez nem feltétlenül vezet jóra.
most, hogy olvasgatom ezeket a cikkeket, kicsit kézbe vettem a réges-régi egyetemi tankönyveket. Csak sima informatikai egyetem volt, de volt 1-1 félév mikró és makró.
Namost, jól értem, hogy az EGÉSZ VILÁG szembe megy az alap tanokkal? Hogy baromira nem okosan léteznek a cégek? Hogy a legnagyobbak sem azért nagyok, mert valamit jól csináltak, csak egész egyszerűen a piac annyira buta, hogy szerencséjük volt?
Tőzsde = egy olyan kaszinó, amit a “tulajdonos” (legyen most a FED) manipulálhat következmények nélkül?
Nekem totál ez jön le ezekből. Semmi “igazság” nincs semmi mögött, vagy csak elvétve, de a lényeg egy teljesen volatilis, kiszámithatatlan valami, amit én csordaszellemnek nevezek.
Van ezek mögött bármi ész is, vagy alap, amire épül? Mert a tankönyvekben leirt példák köszönőviszonyban sincsenek a mai realitással.
A reszvenyt mar emlitetted (nagyon koszonjuk!).
Ingatlan araknal mi fog nyerni, az alacsony kamat (es pl Bp-n a varhatoan alacsonyabb kinalat) amik hajtjak feljebb az arakat vagy a bizonytalansag/munkahely-vesztes miatti kereslet visszaesese?
Ez zseniális 🙂
Mar reg itt volt az ideje annak hogy tisztuljon a piac es most vegre 12 evvel a nagy recesszio utan vegre elkezdödhet. Eddig minden valsag a ’29-es depressziotol kezdve, a dotkom lufin keresztül a 2008-as recesszioig bebizonyitotta hogy a fek nem nönek az egekig… most sem fognak, hiaba remenykednek ebben a legfelsöbb monetaris es fiskalis körök szereplöi. Itt egy alulrol felfele szivargo valsagrol beszelünk, amelyiknek fundamentalis, a realgazdasagben gyökerezö problemai vannak. Es ezt nem fogjak vegtelen mennyisegü penzzel visszapattintani ahogy azt sokan szeretnek (igen, az amcsiknal meg mindig a valasztasi ev a dominans meghatarozo tenyezö, minden mas csak masodlagos!)
Kivancsi leszek hogy a különbözö gazdasagi regiok (EU, USA, Kina, Japan, India, stb) milyen megoldasokat fognak kinalni es hogyan masznak ki vegül ebböl a csavabol… mar ha kitudnak, ofc!
En ezt tovabbra is egy fontos szempontnak tartom, amikor tozsderol van szo. Es persze szivesen olvasom masok velemenyeit is ezzel kapcsolatban.
Rengeteg a lehetőség, hogy vége legyen a krízisnek!
Hatékony, olcsó, otthoni tesztek, vakcina, nyájimmunitás, applikációk.
Ausztráliában a kormány kjelentette, hogy a cél a 0%-os fertőzöttség és az ország fokozatos megnyitása a 0%-os fertőzöttségű országok között (Új-Zéland-ot említették, de, Kína, Korea, Taiwan és mindneki aki hamarosan 0%-os értéket produkál, szóba jöhet.).
– – –
“Most is lesz rengeteg olyan cég, akiket már nem lehet vagy nem érdemes bármi áron megmenteni.”
Ehhez is azt kéne tudnunk, hogy a vírussal együtt akarunk-e élni, vagy bármi áron kiirtani, vállalva akár az idei 20%-os visszaesést is.
Cél nélkül, ad-hoc mentőcsomagot összeállítani elég nagy trollkodás a gazdaságba.
-Nagyon sok cég – gondolok itt elsősorban az autóipariakra – annyira kis haszonkulcssal dolgozik, és annyia ki van csontozva az egész felépítésük, hogy egyszerűen nem rendelkezik se pénzügyi se átszervezési tartalékkal mert az a dolgok természetéből adódóan nem tud létrejönni! Egyetlen út van: alkalmazottak leépítése akár hetek alatt…
De a konditermes cég elég érdekes, és nem is értem teljesen, kb. 1,5 hónapja van karantén, ez idő alatt neki nyilván semmi bevétele nem volt, kiadás meg igen, de 700 terem elég izmos szám. Hogyhogy nincs tartaléka egy cégnek, még 1,5 hónapra se? Mit csinál? Minden nyereséget kivesz a cégből, esetleg beruházott újabb és újabb termekre? Nyilván a növekedés volt a cél, de mindenáron? Ez felelős gazdálkodásnak minősül?
Persze a csőd jó eszköz arra, hogy időt nyerjen, meg húzza, halassza a dolgokat, de akkor is furcsa, hogy ma már nem a hosszútávú stabil a cég építése a lényeg, hanem a minél gyorsabb profit megszerzése, minden áron. De majd valaki hozzáértő remélem eligazít ebben a témában.
Miért éri meg nekik?
S mikor van ott a tulajdonosi megfeleltetés határnapja, valaki tudja esetleg?
Ez alapján 42-82ezer fő között van a fertőzésen átesettek száma. Halottak száma 99 fő.
Halálozási ráta ebből fakadóan: 1-2 ezrelék, az is 70+os átlag életkorral.
Mindenki saját megítélésére bízom, hogy ez indokolja-e a gyerekek és aktív korúak hónapokra történő 4 fal közé zárását, családok egymástól való elszakítását, határok lezárását.
Ezzel csak az a baj, hogy a végén minden globalizált piacon (egyre több ilyen van) marad 2-3 mega vállalat, ami aztán azt csinál, amit akar. Kilóra megvesz bámilyen lobbistát, politikust, kibújik az adózás alól, rabszolgáztatja a munkavállalóit, és ha nem tetszik, bármelyik országnak a pofájába röhög. Igen, nem kell mindenkit mindenáron megmenteni, de a másik szélsőség épp olyan káros.
Ez van a gaborr által belinkelt cikkben.
Miért számít az, hogy Chapter 11 case-ek többen lettek, ha a csődök összességében kevesebben?
Ha jól értem, ez pont olyan csőd, ahol teljesen nem akarja a cég bedobni a törülközőt.
“Chapter11 is a form of bankruptcy that involves a reorganization of a debtor’s business affairs, debts, and assets. Named after the U.S. bankruptcy code 11, corporations generally file Chapter 11 if they require time to restructure their debts. This version of bankruptcy gives the debtor a fresh start. However, the terms are subject to the debtor’s fulfillment of his obligations under the plan of reorganization.”
a járvány alaphangon 2-3 millió emberéletbe fog kerülni, és ellenszer nélkül lehet 20-30 millió is az áldozatai száma, de még ezt is egyéni tragédiákká tudja/fogja tompítani az idő.
mi lesz a helyzet, ha vissza-visszatérve, ciklikusan felerősödve 2-300 milliót követel? hiszen ennyi munkanélkülit már bőven létre is hozott, ha csak az ő eltartottjaikat számolom még döbbenetesebb már most a kép.
ezen számok/arányok felett pedig könnyen apokaliptikus világ jöhet ránk, kipcsakokra, de az igazán fejlett országokra is súlyos csapásokat mérhet.
de, egy ideig még nyilván marad a – hallottad? állítólag a bolygónk és lényei kizsákmányolásával a vesztünkbe rohanunk. ja, de az semmi, képzeld ma majdnem odacsípte az ujjam az ajtó, még jó, hogy nem mentem arra!-
“hátnahát” hozzáállás 🙁
Én is ezt látom, a csúcson összpontosul a hatalom, és megyünk a globális diktatúra irányába.
Jól ki van ez találva.
Magyarországot közép és hosszú távon el kell felejteni, mind élhetőség, mind jövőkép szempontjából, nincs benne perspektíva. Egy belső körnek természetesen ez a kánaán.
A jelenlegi gárda nem leváltható, és nincs alternatívája, maradni fognak évtizedekig. A saját szemszögükből profin kezelik a helyzeteket, tényleg mindent meg tudnak valósítani, amit szeretnének. Jól csinálják.
Amint kissé konszolidálódik a helyzet, mi keresünk egy élhetőbb országot.
Haszonnal kecsegtető projektek helyett inkább saját részvényeiket vásárolták vissza, osztalékot fizettek vagy M&A aktivitásba kezdtek, mivel a makro-szintű kereslet eddig is gyenge volt. Most pedig a COVID miatt pedig teljesen beszakadt.
A létfontosságú infrastruktúrát üzemeltető, és a politikai tőkével rendelkező cégek minden kontinensen meg lesznek mentve. A többi lutri.
Ez zseniális ”
Igen, de ezt azt hiszem Warren Buffett mondta, vagy ő is átvette valakitől 🙂
Ezért nem szabadna megmenteni EGYETLEN céget se. Hulljon a férgese, csak ez tisztíthat meg. Morálisan sem jó, a könnyelmű CEO-k felvették a nagy bónuszokat, senki se kéri vissza tőlük és ráadásul még a cégüket is megmentik, a részvényeikkel együtt. A magánembereken lehet segíteni, hogy ne haljanak éhen, az rendben van, cégeken nem kell, nem szabadna.
Menjen csődbe, a részvényesek bukják a befektetést, ez nem óvoda. Aki nem tud céget vezetni vagy befektetni, az menjen el targoncásnak, nem kötelező ilyesmit csinálni.
Káros és igazságtalan, ha bármilyen céget megmentenek.
Én sem sápítozok, ha buktam valamin.
Szlovénia mitől lett etalon?
worldometers.info/coronavirus/#countries
1.54 millio lezárult esetből 262ezer halott, ez 17% halálozási ráta pillanatnyilag (de legalább már csökken) a teljes korosztályra. A sok helyen kb. “ugyan, kit érdekel”-ként emlegetett, azaz 60+ korosztályban – ami a 30-40+osoknak a szüleit jelenti, a fiatalabbaknak meg a nagyszüleit – meg ennél ugye sokkal rosszabb a helyzet.
HA mostantól 0 új fertőzött és 0 halott lenne, azaz az aktív esetekből mindenki meggyógyulna, akkor lenne (best case scenario) 7% a halálozási ráta (262e/3.788m).
A többi csak feltételezés, pl. hogy mennyi a tünetmentes fertőzöttek és gyógyultak száma, ahogyan sima influenzánál is csak az megy orvoshoz és kerül be a statisztikába, aki nem tudja lábon kihordani.
nekem is ez az észrevételem, meg néhány kommentelő is már megfogalmazta ugyanezt. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az új vállalkozások 72%-a éri el az 5 éves kort, de csak 48%-a a 10-et; valamint a tőzsdei befektetők (ill. a befektetői számlák) 80%-a veszteséges (forrástól függ, valahol 90%-ot is írnak), akkor erősen arra hajlok, hogy az ilyen-olyan képzési formákban elsajátítható pénzügyi-, gazdasági tudás
– teljesen haszontalan, az oktatás az “aki tudja csinálja, aki nem tudja az tanítja” elven működik, vagy
– “csak” elavult, annyit és oly gyorsan változott a világ, hogy az új elvek, tanok még nem kerültek be az oktatásba, vagy
– direkt eleve veszteségre tanítanak, hogy aztán a bátrak/merészek/próbálkozók/vállalkozók pénze végül egy szűk kör zsebében landoljon.
Gondolj bele, ha ilyen lenne az orvosi vagy mérnöki oktatás is…
Az új épületek fele 10 év múlva összedőlne…
@dontpanic: Talán kicsit jobban utána kellene nézni a témának… Ez a vírus nagyon nem csak a 70+ korosztályra jelent veszélyt! Hiába harsogja az állami média, hogy idős, krónikus betegek halnak csak bele, van jócskán egészséges, fiatal is. (csak szét kell nézni külföldön)
És nagyon csúnya dolgokat tud ám produkálni ez a vírus a fiatalabbak körében is! Nem feltétlenül halnak bele, de kinek hiányzik 2-3 hét intenzív osztály és lélegeztetőgép?
“Mindenki saját megítélésére bízom” – Megítélésem szerint ez azért egy kicsit komplexebb. Ha te lennél 70+, másképp látnád. Nem lehet csak őket védeni. Nekik is vannak jogaik, még ha nincs is annyira rájuk szorulva a társadalom. Javaslom olvasnivalónak: Zarándokének! A súlyos, krónikus beteg fiatalok is belehalnak, csak belőlük arányaiban kevesebb van. Ha nem védekeznénk, akkor annyira tele lennének a kórházak, hogy a kevésbé beteg ‘fiatalokat’ sem tudná ellátni, így lazán gyógyítható betegségekbe halnának bele, nem is beszélve az elmaradt szűrővizsgálatokról és következményeiről. Ezzel kell szembeállítani a gazdaság leállása által okozott károkat!
A gazdaság egy részét lehet hagyni bedőlni, mert ha van, jó, de ha nincsen, az sem baj. Példa: Utazási irodák, kondi termek, hasonlók. Ha a gazdaság magához tér, ezeket egyik napról a másikra fogja valaki újra létrehozni.
A gazdaság másik része nem pótolható cégekből áll. Pl. Airbus. 20 évbe telne újra létrehozni. Esetleg több időbe.
Ha az állam “normális” időn belül újra akarja majd indítani a gazdaságot, akkor a nem pótolható cégeket valahogy megmenti. A US-ben kivásárolja őket az állam, életben tartja, amíg el nem lehet adni, majd a legvégén eladja őket a tőzsdén újra.
A probléma ott tud lenni, amikor az államnak nincsen erre pénze v. egyéb lehetősége.
Ez a tema felmerult mar parszor, de ezekbol akerdesekbol nekem az jon le, hogy a legtobb embernek itt fogalma nincs arrol, mi az, hogy ceges cash-flow management.
Ha egyszemelyes vallalkozo vagy, fodrasz, kozmetika, akarmi, akkor bemegy a vevo, megkapja a service-t es becseng a penz. rovid atfutas. De ha nagyceges ugyfeleid vannak (IT, Engineering, akarmi..), akkor a project letargyalasatol a bevetel megjeleneseig az tobb honap, de akar ev. Siman 6-9honap. Addig embereket fizetni, infrastrukturat fizetni kell. Ezt managelni csak tartalekkal lehet vagy a csoddel jatszol napi, heti szinten. Minimalisan tobb honap uzemkoltsegnyi tartalek kell.
kicsit jobban utána kellett volna nézned, mielőtt megírtad a cikket… a Hertz csődvédelmet kér, az árfolyam kb. 10%-ot esett mindösszesen vissza…
Ezeket mondtuk már többen is, pl Porthosz, de még itt sem értette mindenki. Valaki pl a szóhasználatba kötött bele.
“Félelemvezérelt társadalomban” élünk, a sajtó megírja, hogy meghalsz (most épp az újfajta nátha miatt), erre jön a kattintás. Ha eleget sulykolják, sokan félnek és akarják, hogy legyen intézkedve. Ezt készséggel ki is szolgálják a politikusok: lezárják a gazdaságot, aztán a “megmentő” szerepében tetszelegve pénzt osztogatnak (ami persze nem a semmiből jön, hanem a még működő szereplők dobják össze). Sokan még tapsolnak is ennek és a többség egyetért a korlátozásokkal – jóhogy, hiszen megírta, a zinternet, hogy különben meghal.
Mostanában kezdett csak fordulni a kocka, mikorra nyilvánvalóvá vált, hogy a vírus a kisebbik gond. Persze, ehhez kellett a munkanélküliség felépülése meg a cégcsődök elkezdődése, ezek nem azonnal jöttek a lezárással.
Valójában nem csak a gazdasági de a társadalmi modell is változik szintén az állam “javára” de ennek nem ezen a fórumon a helye.
A kérdés továbbra is, hogy mi folyik itt pontosan és mi lesz a vége? Ez már többről szól mint a vírushelyzet?!
ez egy zs kategóriás influenza, egyre több embernek esik le a tantusz.
Csak épp, a lakosságon kívül mindenki más érdekelt ennek a cirkusznak a fenntartásában, szóval ráb@sztunk.
(médiába ömlik a pénz a kattintásokból, megmentő és/vagy király szerepében tetszelegő politikusok, de még a nagyobb cégek is. Lásd “Nálatok mi a helyzet?” cikk, nem tudom kinek tünt fel hogy a kommentek fele arról szól hogy
home offisz van (cég megspórolja a rezsit) ÉS
kevesebb pénzért (nincs bónusz, nincs fizuemelés, máshol egyenes csökkentés van) ÉS
ugyanannyi vagy több munka. Szóval többet dolgoztok kevesebbért önként és dalolva, melyik cégnek ne lenne ez a vágyálma?)
Amikor valaki csődvédelmet kér, akkor miben van, ha nem csődközeli helyzetben?
Amint lecseng ez a dolog ugyanúgy pörög tovább majd a hitelből túlköltekezés.
, Pistabá:
Márpedig de, a 64 év alattiak számára a koronavírus minimális kockázat, bármennyire is pörgeti az index az ellenkezőjét. Igen, vannak példák halálesetekre és súlyos szövődményekre a fiatalabbaknál is, mint ahogy elég sok péda van arra is, hogy az M3-s bevezetőn halnak meg autóbalesetben.
Ne az 1-2 kiragadott pédát nézzétek, az csak propaganda. Belinkelem újra, böngésszétek a számokat, a 64 év alattiaknál még Spanyolo-ban és Olaszo-ban is csak egészen minimálisan növekedett a halálozás:
euromomo.eu/
64 év felett nagy a gond, ezért kellenek intézkedések. De a “bármikor bárki meghalhat” pánikkeltés nem kell.
Mi az olyan komplikált benne, hogy mindenképp cikket kellene írnom róla? Ingyen adják, felveheted, ha kell, igényeld.
Ha nyerészkedni akarnál rajta, nem tudom, évi 20 ezer forint miatt megéri-e szórakozni vele.