Az ukrán helyzet
Több mindenről akartam írni a héten, de miután Oroszország lerohanta és meg akarja szállni Ukrajnát, nehéz lett volna arról írni, hogy megéri-e klímával fűteni vagy kínai autót vásárolni, mert elég pitiáner témák lettek volna az események fényében.
Még csak azt sem mondhatom, hogy kreált indokokkal szállta meg Oroszország Ukrajnát, mert ez sem igaz. Még valódi indok sincs, Putyin össze-vissza beszélt, hogy akkor most miért is kellett lerohanni egy másik országot. Atomfegyvert akar gyártani (címeres baromság), népírtást tart az oroszok között (ez még az sem hiszi el, aki az orosz állami média agymosásában él csak), be akar lépni a NATO-ba (igen, már 20 éve és szíve joga, hiszen önálló állam, nem kell senkitől ehhez engedélyt kérnie, viszont pont azért nem veszik fel, hogy Oroszország ne érezze rosszul magát) és így tovább.
Az egyik félőrült már decemberben jelezte, hogy február 22-én fogják lerohanni Ukrajnát, a másik február 21-én fel is vette a videót a lerohanás bejelentéséről, de valamiért csak 24-én élesítették. (De 21-én készült.) Úgyhogy az egész eddigi színjáték (kreált problémák, tárgyalgatások, képmutatások) csak időhúzás volt, már tavaly ősz óta Ukrajna lerohanását készítették elő, csak a tél végét várták, hogy megfelelő legyen az időjárás.
Putyin egy igazi szovjet KGB-s, aki azóta sem tudta feldolgozni, hogy a hatalmas birodalom anyagilag belerokkant az eszméibe és meg van arról győződve, hogy vissza kell állítani a szovjet birodalom határait és dicsőségét. Nem akarja tudomásul venni, hogy ma Oroszország össz-GDP tekintetében még az első tíz országba sem fér fel, egy főre vetítve pedig még az első ötvenben(!) sincs benne. Mindezt úgy, hogy olajon, egyéb nyersanyagokon és gázon kívül gyakorlatilag semmi nincs, amit el tudna adni a világban.
Kanada, de még Olaszország is hamarabb lesz a világ ura, mint Oroszország.
Külön bónusz, hogy amíg háborúzik, nem arról beszélnek otthon, hogy miből telt neki egy 4 milliárd dollárosra becsült palotára és hogy miért lopják szét a haverjaival az egész országot.
A világ többi részének emlékeznie kell a csehországi Sziléziára (vagy másik nevén Szudéta hegyvidékre), amit Hitler az ott élő németekre hivatkozva szállt meg még a világháború kitörése előtt. Ugyanazzal az indokkal, amit most Putyin felhoz. (Már amikor nem össze-vissza beszél éppen.)
A többi állam úgy gondolta, hogy ha megkapta Sziléziát, majd csöndben lesz az őrült, nem olyan nagy ár a békéért Csehország feldarabolása. Nem állították meg addig, amíg lehetett volna, a többi már történelem. Véres, brutális történelem közel 60 millió halottal.
Első körben az Unió és az Egyesült Államok is nagyon vérszegény szankciókat jelentett be, a tegnap estiek már jobban fognak fájni az oroszoknak. Kérdés, hogy elég lesz-e, vagy ha nagyon fáj is, elég lesz-e ahhoz, hogy Putyin bele is bukjon.
Az igazi nagy gazdasági atombombákat, mint például a nemzetközi bankhálózatból való kizárást nem merték bevetni. Pedig ki lehetne tiltani az orosz repülőket a légtérből, az orosz állampolgároktól megtagadni a belépést a nyugati országokba, le lehetne kapcsolni őket az internetről és így tovább. (Nem, az orosz emberekkel semmi bajunk, de az ilyen büntetések látványosak a mindennapi embereknek is, ami elősegíti Putyin bukását. Ha sehová nem utazhat egy orosz, ha senki nem áll szóba Oroszországgal, előbb-utóbb rájön, hogy talán a fejétől bűzlik a hal.)
Be kellene fagyasztani az orosz cégek és magánemberek nagyobb vagyonát is, hogy abból lehessen majd fizetni a háborús jóvátételt, ha esetleg erre Oroszország nem lesz majd hajlandó.
Minden Oroszország elleni szankció Európának is nagyon fáj (német cégek profitja Oroszországban, lengyel meg francia gazdák nem tudják eladni a termékeiket Oroszországban, gáz ár, sőt acél és búza ár Európában, stb.), de meg kellene érteni, hogy nem kell hagyni, hogy még egy Hitler felemelkedjen Európában. Ideje lenne tanulni a történelemből. Addig kell megfékezni Putyint, amíg lehet. Ha teljesen elveszti a maradék eszét is, akkor már csak nagy vérfürdő árán van mód a megállítására.
Kérdeztétek többen, mi lesz most a gazdasággal. Nemhogy nekem, nálam sokkal okosabb embereknek sincs fogalma róla. Ha a Nyugat kellően kemény lesz, talán gyorsan megtörik az orosz agresszió.
De könnyen lehet, hogy hónapok-évek kellenek hozzá, amit Európa gazdasága nagyon meg fog sínyleni. De most nem lenne szabad arra nézni, hogy mi lesz a szegény cégek profitjával. Egy értelmét vesztett embert kell megállítani, akinél több ezer atomtöltet van és a hozzá hasonlóakat elrettenteni az egész világon, akik kedvet kapnának a háborúzáshoz. Mert ne gondold, hogy például Kína most nem azt nézi, milyen árat kell fizetnie Oroszországnak az agresszióért.
Szomorú vagyok, hogy ez 2022-ben megtörténhet Európában és remélem, hogy egyrészt nem terjed tovább a háború, másrészt belebukik Putyin és felelnie kell az ártatlan életekért, amit kiolt. Jó lenne, ha a nyugati országok keményebb szankciókkal is sújtanák az orosz gazdaságot.
Update: Köszönjük mindenkinek, aki felmondja az orosz propagandát, miszerint szegény Oroszországnak megígérték, hogy nem lesz a NATO bővítve és hát nincs mit tenni, háborúzni kell. Persze ezt csak szóban ígérték meg a szegény oroszoknak, de becsszó, hogy így volt. Hogy miért ígért volna bármi ilyet is a NATO a gazdaságilag teljesen megsemmisült oroszoknak akkoriban, arról már nem szól a mese.
Meg hogy nem teljesítették azokat a kéréseket, amikről tudták, hogy teljesíthetetlenek: lépjen ki mindenki a NATO-ból, aki 1990 után lépett be.
Amiről viszont szerződés van, miszerint Oroszország elismeri Ukrajna területi sérthetetlenségét, cserébe Ukrajna lemond az atomfegyvereiről. Na, ilyen szerződés tényleg létezik. Ezt taposta sárba Oroszország 2014-ben és most is. Ukrajna már százszor megbánta, hogy egy szavát is elhitte az oroszoknak. Most Putyin se merne ugrálni, ha néhány tucat atomrakétával rendelkezne Ukrajna.
Nagyon toleráns vagyok a hülyeségekkel szemben, de most ezeknek az orosz hazugságoknak nem fogok helyt adni, mert nem érdemli meg egy ilyen aljas ember, hogy a hazugságaikat terjesszék.
Nyugodtan kiálts cenzúrát, nagy ívben letojom, menj máshová terjeszteni az orosz hazugságokat. Amíg emberek halnak meg egy őrült miatt, nem vagyunk vevők az ostobaságaidra. Nincs mentség arra, ha egy ország lerohan egy másikat, ne mosdasd tovább az orosz agressziót.
Update 2: elég elképesztő hozzászólások is vannak. Ukrajna tehet arról, hogy lerohanták, mert az oroszok által odaültetett vezetést elkergette és szabad népként úgy döntött, hogy nem orosz bábállam akar lenni. Ez egy jogos érv a lerohanására, mert nem fekszik le az orosz elnök akaratának. Meg hogy 5%-ot kaptak az ukrán nacionalisták, ezért jogos a háború. Miért, nálunk a régi jobbik, meg a Mi hazánk nem is létezik? A nyelvtörvény az oka. Miért, szlovák nyelvtörvény nem volt?
Ezt hívják áldozathibáztatásnak. Persze, hogy megerőszakolták, minek ment oda. Meg ha már ott volt, miért nem önként feküdt le vele? Az áldozat tehet mindenről, sőt, a bűnelkövető az áldozat áldozata.
Update 3: A kormány nyolc év putyinozás után most komoly bajban van. Elő kellett kapni valamit a kalapból. hogy az emberek arról beszéljenek és ne arról, mit keresett a miniszterelnök még néhány napja is Moszkvában.
Ez az ellenzéki jelölt egyik mondata volt, amit a kormánymédia kiforgatott. Mivel sokan csak onnan tájékozódnak, a kedvükért leírom, mi is hangzott el pontosan.
A kérdés az volt, ha a NATO menne Ukrajnába, akkor mi, mint NATO tagok, adnánk-e fegyvert és katonát, ahogy adtunk már Boszniába, Irakba, Afganisztánba, Ciprusra és Líbiába is.
Erre volt az a válasz, hogy erről szól a NATO szerződés, a közös célokról és a közös védelemről is. S ez a helyes válasz, mert tényleg erről szól. Akkor jönnek ők hozzánk, ha mi is vállaljuk a kölcsönös segítségnyújtást.
Putler nem őrült amúgy, pontosan tuja mit csinál, azt is hogy a Nyugat nem fog beavatkozni mert elkésett, 20 éve kellett volna amikor a ruszkik a padlón voltak. És rendesen fel is készült:
hold.hu/holdblog/az-orosz-ukran-konfliktus-gazdasagi-hatasai/
A mostani szankciók egyenlőek a nullával, az igazi lépéseket nem merte megtenni az EU (szerintem ez az ukránok elárulása, szomorú). De hosszútávon nem fog ebből jól kijönni a cár atyuska, miután nyíltan deklarálta hogy a Nyugat ellenség és a gázfegyvert csakis zsarolásra használja. Az atomenergiáé a jövő.
Após történelem tanár, de tegnap képes volt azt mondani a telefonba nekünk, hogy végül is Oroszország jogosan támadta meg Ukrajnát, mert Ukrajna és a nyugati országok PROVOKÁLTÁK. Meg hogy Ukrajna fiatalabb ország, mint mi vagyunk. Magyarországon a 60+ korosztály totál agyhalott, az M1 agymosásával.
Részünkről hét elején megyünk Ausztriába, nyitunk egy számlát, és a külföldi EUR bevételeinket már oda irányítjuk. Cserébe meg elkezdjük felélni a MÁP+ pénzünket, így nem kell majd banki pénzváltással bajlódni. Áldom az eszemet, hogy az autón kívül nincs semmilyen ingatlanunk/ingóságunk Magyarországon, a pénzt simán tudjuk vinni bárhová. Ez az ország kemény 40 évnek néz elébe.
Vagy ugyanaz lesz a sorsa és esélytelen lesz hozzáférni az azon lévő pénzhez ugyanúgy, mint a többi bankszámlán lévőhöz?
Amúgy szerintem Putykó benézte ezt az egész történetet.
hanem amikor Putyin úgy dönt (már Kijevet támadják). – esetleg az ukránok ellenállása komolyan felerősödik (erre is van esély).
Rövid távon az ukrán kormány megbuktatása vagy az orosz feltételek elfogadása után változhat a helyzet, addig nem.
A NATO pedig nem kockáztathatja meg, hogy a területére is átterjedjen a konfliktus.
Viszont aki fegyvert halmoz, előbb-utóbb el fogja sütni… sajnos.
Cél távlatilag: Európa tönkretétele (immár véglegesen), újra felosztása és átrendezése a megváltozott világrendnek megfelelően.
FRA – jönnek a választások
DEU – új kancellár, azt se tudja merre áll a feje
GB – szegény Boris a belpolitikai válságával van elfoglalva
+ USA – ő meg könnyen mondja, neki fog legkevésbé fájni, ugyanis RUS főleg az energiahordozók exportjával és mint EU-ból való (pl. autó) importjával van gazdaságilag érintve. USA-nak sokkal kevesebb a kapcsolata.
Teljesen elfogadhatatlan Putyin érvelése, és durva szankcióknak kellene következniük. De majd – mint mindig – patikamérlegen kimérik az okosok.
2014-re már szinte nem is emlékszünk, ugyanez lesz ezzel 2030-ban..
En azt mondom, nem erdekel a kovetkezo tel, lesz-e mivel futeni, dobjak ra a ruszkikra az osszes letezo gazdasagi atombombat. Mert ha ezert a huzasaert nem, akkor mi kell meg ahhoz, hogy igen?
“ne gondold, hogy például Kína most nem azt nézi”
Igy van.
en.wikipedia.org/wiki/Why_Die_for_Danzig%3F
1956-ban is mondák Nyugatról, hogy szabadság, demokrácia és minden, de a Szabad Európa rádió propagandája kivételével semmit sem tettek az ellen, hogy Magyarország a szovjet érdekszférán belül maradjon. (Nem nehezményezésképpen, mert ez valóban nem érte volna meg a III. VH-t)
Mi van, ha a nyugati közvélemény nyomására a politikusok úgy megint gondolják, hogy mégse kellene katonai konfliktusba kerülni pár jelentéktelen kelet-európai ország (vagyis “mi”) miatt, és nem lép életbe a NATO kölcsönös védelmi klauzulája?
Az egész eredményeképp az ENSZ BT-t is meg kell reformálni, miképp maradhatna fenn az a rendszer, amiben az ilyen agresszor államoknak vétójoga van? Emellett kell egységes európai haderő, mégiscsak van itt két atomhatalom.
1. Népirtás? Ukrajna elfogadta a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságát. Ha valóban népirtás folyik (ami vitatott), akkor a nk-i jog szerint ezt kéne megvárni. (Az ENSZ-nek is vannak mechanizmusai, stb. elég sok módszer van amit kidolgoztak a béke megőrzésére, amit választhatna Putyin. Nálam senki nem tartja kevesebbre a nemzetközi jogot, ami az elrettentő hatását illeti, de Putyinék hivatkoznak nemzetközi jogsértésre, mikor bevonulnak egy suverén országba?).
2. “Nácik és radikálosoktól meg kell tisztítani Ukrajnát, illetve Ukrajna megtámadta volna Oroszországot amúgy is.” – hol vannak a nácik tömegével Ukrajnában? Miért Oroszországnak kell ezt megtennie katonailag? Milyen alapon?
3. “Nem akarjuk megtámadni Ukrajnát, hadgyakorlat” – hetek óta ezt hallgatjuk, erre megtámadták és a fenti érvek (meg még néhány) hirtelen a semmiből támadtak fel
Ez igaz. Annyi a különbség, hogy Hitler 39-ben sokkal jobb helyzetben volt mint Putyin most. Hitlernek voltak szövetségesei Európa szerte. Putyinnal Fehéroroszországtól Nyugatra nincs katonai szövetségese.
Abszolút egyetértek abban hogy most kell megállítani az őrültet. Most még határozott fellépéssel és kemény szankciókkal HÁBORÚ (Ukrajnán kivül nyilván) nélkül el lehetne érni hogy úgy térdre kényszerüljön az orosz gazdaság, hogy az orosz emberek rövid időn belül fejbe löjjék ezt az őrültet és befalazzák a Kremlbe.
Debreceni Egyetem korábban Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is adott díszdoktori címet, ami után a tiltakozó tanszékek oktatóit az egyetem vezetője „szerencsétlen, világtalan, tehetetlen balfácánoknak” nevezett.
És ez máshol (itt) is így megy – talán a nagyságrend más…
Hosszú távon valószínűleg az érdekek mentén történő szokásos maszatolás lesz, így-úgy elítélve a történteket. Az EU nagyon szoros függésben van számos területen. Az idő és az orosz belső hatalmi viszonyok változásai lehetnek az egyik fő tényező Putyin leváltásában (69 éves), nem pedig a külső tényezők. Ezt igen nehéz kívülről befolyásolni. A szokásos szankciók nem igazán a vezetőket, hanem az átlagpolgárokat sanyargatják.
Viszont Ausztria és Csehország nem állt ellen, Lengyelország és most Ukrajna igen. Lengyelországot formálisan nem, de gyakorlatilag feladta a nyugat, Ukrajnát már előre deklaráltan feladta a nyugat.
Amúgy az nem cseh Szilézia, hanem Szudéta vidék, de jó párhuzam a 2 oroszok lakta megyére.
Szomorú hogy ide jutottunk. Alapvetően elhibázott döntésnek tartom a demilitarizációt is, ami az elmúlt ~2 évtizedet jellemezte. Egy ilyen nagy medvével a szomszédban úgy érzem, hogy elaludt az egész nyugati politika a volánnál és meg sem fordult a fejükben hogy egy ilyen trotty gazdasági helyzetben lévő ország politikai “okokból” megtámad egy másikat.
Európának sürgősen tököt kellene növesztenie. Kevesebb fenyegetőzésre és több cselekvésre van szükség. Egy olyan katonailag is erős és egységes Európára van szükségünk, ami fizikailag is képes magát és érdekköreit megvédeni. Az hittem sikerült már megtanulni, hogy az oroszokban nem szabad megbízni.
A németek pedig “csupán” az Unió alapelveit tiporják páros lábbal ezzel a hozzáállással. A lelkét árulták el.
Nagyon sajnalom az ukranokat, de kezdek en is felni, mert siman lehet, hogy mi leszunk a kovetkezo.
Ha nem is iden, majd 3 ev mulva. Addigra ki kene talalni, hogyan tudom atmozgatni azt a keves vagyonomat vmi biztonsagos dologba. Forint megtakaritas gondolom felejtos, ingatlan nem jo, mert lebombazzak es ha kulfoldre mentem, inkabb csak akadaly, mint segitseg. Mik lehetnek a jo alternativak?
“Az ázsiai hajógyártók és hajózási cégek részvényei szerdán emelkedtek azon várakozások hatására, hogy az európai országok irányából megnőhet a kereslet a tengeri földgázszállítások felé az orosz-ukrán konfliktus fokozódása mellett”
Ez nem kozos buli kerdes es profit. Hanem a mogottes 80mios Nemetorszag gazdasaga. Ha borul akkor borul az EU. Ausztriad is. Buntizni kell Putyint, de ha eztel magadat ellehetetlenited, akkor sok ertelme nem volt. Akkor johet egy belso szeteses amit putyin akar..
Remelhetoleg a nemetek eszbe kapnak, visszakapcsolnap par atomeromuvet es vhogy megoldodik a gaz problema.
Kivancsi leszek a magyar hatasokra, mert a fel ner putin hatsojaban. De nato es eu tagkent ha haboru van, akkor nem lehet picsipacsizni az ellenseggel.
“ne gondold, hogy például Kína most nem azt nézi” Nekem is felötlött ez, hogy vajon milyen áron tudják Taiwant bekebelezni.
Gondolom az USA már most nyerő pozícióban van (orosz gáz import helyett behajózott usa gáz, és gondolom az ukránokat is ők fogják további fegyverekkel ellátni).
“Hajlandó lennék lényegesen többet fizetni, ha nem orosz a forrás” Ne kívánd, mert hamar valóra válik..
Az ENSZ ukrán válságra létrehozott adománygyűjtésének már küldtem egy kisebb összeget, első körben ajánlom Neked is. Persze várom h miként tudnék még segíteni.
Szerintem maxra kellene csavarni a szankciókat, kerül amibe kerül.
Nagyon sokat köszönhet immár a 3. generáció annak, hogy a nyertes háború mint fogalom eltűnt a múlt század közepén. Történelmi felelősség fenntartani azt az állapotot, hogy egy fegyveres konfliktus kezdeményezéséből nem lehet jól kijönni.
A pazarlásról leszokni (25 fokra fűtött szobában ülni, motort melegíteni, benzintemető SUV-val járni) nagyon kis ár a békéért, és még a globális felmelegedés elleni harcban is segít.
Jelezném továbbá, h áprilisban lesz talán az utolsó lehetőségünk az EU szétverésén munkálkodó itteni szövetségest a történelem szemétdombjára küldeni. Kérek mindenkit, hogy pár vacak % SZJA helyett most a felelőssége szerint ixeljen!
A gazdasagi buntiknek nem az a celja hogy a nyugat megallitsa direktben, hanem olyan helyzetbe hozni a gazdasagi oligarchait, higy ok tuntessek el putint. Remeljuk osszejon, putin nem fog leallni magatol
Németország szén- és atomenergia ellen visel jelenleg háborút, mivel úgy vélte, a 21.században klasszikus háborúk nincsenek. Ehhez kellett volna a kevéssé környezetszennyező orosz gáz.
Mekkora tévedés, ma már tudjuk.
Kinek fájt volna még a német atomerőművek fenntartása további 10 évig?
Gázstop tehát nem lehet, viszont az orosz gazdaság gerincét adó nyugati autógyártást megbénítani bármikor lehetséges.
Fájna nekünk is? Fájna. Többe kerülne a Chevrolet és a Renault? Többe. De ettől még nem fagynánk meg.
Ki az a félőrült? Valami nekem kimaradt.
Európában pedig újból beindul majd a fegyverkezési verseny, gyanítom hogy ezután a lengyelek meg a románok tárt karokkal fogják várni az újabb amerikai katonákat és fegyvereket.
Megjegyzem, amit az oroszok sokáig csináltak (Krím, a két kamu “köztársaság”) az olyan dolog, amit habár morálisan nem, de racionálisan (logikailag) meg tudtam érteni, bebiztosították hogy Ukrajna ne tudjon csatlakozni a NATO-hoz (területi követelés ugye).
Viszont amit most csinálnak arra tényleg nincs semmi racionális magyarázat.
Mondják hogy teli van az orosz államkassza, hát éppenséggel lehetett volna azt a pénzt ipari/tech/eü stb fejlődésre is költeni, ráférne az országukra.
A “legszebb” hogy áttételesen de az EU finanszírozza az ukrán háborújukat (a gázon keresztül)..
Úgy látom, hogy az átmeneti, EU-nak éppen nem fájó megoldások visszavezetnek oda ahol most vagyunk egy újabb háborúhoz, mert mindíg lesz egy ország aki az orosz biztonságot fenyegeti…
Hozzátenném annak tükrében hogy az orosz hadsereg 2 nap alatt lerohanta Ukrajnát abszurdan hangzik, hogy Ukrajna fenyegetést jelentene Oroszországra. Lehet hiba volt 1994-ben, hogy Ukrajna maga adta fel a világ 3. legnagyobb nukleáris arzenálját (Budapest memorendum), amiért cserébe a nagyhatalmak elvileg szavatolták Ukrajna biztonságát…
Miklos, irnal egy olyan cikket ami arrol szol mi a teendo ha esetleg haboru kozelit?
Ha, es ne tortenjen igy, par honap mulva ez az orult elkezd “hadgyakorlatozni” a keleti hatarainknal, mit erdemes cselekedni mire kell figyelni?
Most lehet hulyesegeket irok de ilyenek pl.: Aranyba/kulfoldi devizaba menekulni, aki megteheti keszletezzen legalabb 1 tele tanknyi uzemanyagot, stb…
(Es ertem en hogy EU meg NATO de nincs bizodalmam abban, hogy miattunk barki a kisujjat is mozditana…..ne legyen igazam)
index.hu/kulfold/2022/02/25/paks-2-europai-unio-orban-viktor-ukrajna-oroszorszag/
“Megmentették Paks 2-t a finnek és a németek
Ahogy korábban már beszámoltunk, az Európai Unió állam- és kormányfői hajnalban megállapodtak arról, hogy milyen szankciókat léptetnek életbe Oroszországgal szemben Ukrajna megtámadása miatt. Az Index értesülései szerint az energiaszektort semmilyen formában nem érintik a szankciók, folytatódhat a Paks 2-beruházás.”
SZÁNALMAS
Ha tippelnék, a hét végére győzelmet hirdetnek, utána pár napig vidéken folytatódnak még a harcok. Nyárra új választásokat írnak ki, orosz “megfigyelőkkel és békefenntartókkal”. A szankciók jelentős része legkésőbb ősszel csendben vissza lesz vonva, mert mégiscsak a pénz a lényeg, meg hogy legyen gáz a télre.
Ez egy nagyon szomorú történet. Who is next?
Azért ez nem egy Zs-kategóriás akciófilm. Szerinted melyik kimenetel valószínűbb?
a) a kormány túlélő tagjai és a orosz vezérkar megköszönik, és virágfüzérekkel üdvözlik a SEAL kommandó tagjait, és átadják nekik az Oroszország hőse kitüntetést vagy
b) minden lehetséges eszközzel bosszút állnak a Nyugaton.
Ukrajnában hatalmas korrupció és szegénység van, nemhiába vándorolnak el olyan sokan tőlük. Hetente cserélgettek minisztereket, főnököket..
Az egész nyertese – ismét – USA lehet, mivel az EU és Oroszország egymást gyengíti, főként egymást “ütik” a szankciókkal, arról nem is beszélve, hogy kipróbálhatja/értékesítheti a technológiáit élesben is. A támogatásokból szerintetek mit fognak venni az ukránok? igen.. erősítik/újraépítik a hadipart erre hivatkozva USA-tól vásárolt termékekkel, ami történt a Közel-Keleten is.
Ha nem szakítja meg a tárgyalásokat és kicsit enged, akkor a befolyt támogatásokból egész szépen elindulhatott volna az ország az emelkedőn.
Mindenesetre Putyint és a háborút IS megvetem. Róluk is tudnék írni dolgokat, de úgy látom ezt előttem már megtették, így kérlek ezt gondoljátok hozzá.
USA a legnagyobb keverőgép mindenhol.
Nem hiszem el, hogy Amerika mindenhol be akar avatkozni..
Nagyon sok külföldi elemző azt mondta, hogy Trump (igen szerintem mindenki elítéli őt, ahogy én is) kormányzása alatt ez a háború nem történt volna meg.
Aranyos gondolat, de az internet nem igy mukodik. Oroszorszag nem egy eszak-korea, amit viszonylag egyszeruen lehetne elvagni a kulvilagtol.
A tobbi gondolattal viszont sajnos egyetertek. Szornyu hogy meg kellett elni, hogy ujra haboru van europaban.
ukraine.ua/news/support-the-armed-forces-of-ukraine/
mid.ru/ru/foreign_policy/rso/nato/1790818/?lang=en
S ne feledjük Gorb – Reagan megállapodását: a NATO nem terjeszkedhet keletre 1 incset se; a NATO agyhalott (Macron), USA által levezényelt Maidan fasiszta hatalomátvétel Ukrajnában, 2014; a Délkeleti megyék lakosságának népszavazása; Minsk I és Minsk II megállapodás (oroszok, ukránok, németek, franciák, -UN ratifikált) mely rendezte -volna- a helyzetet, s amit az ukránok nem tartottak be, stb.
A leggyengébb cikk ezen a fórumon, indoklás, következetesség nélkül. A II. Wháborús összehasonlítás történelmietlenebb nem is lehetne. Lehet, hogy politikai analízis helyett a kiszámolásnál kellene maradni?
Szigorúbb szankciók!!?? Az orosz pórnép ellen? Remek ötlet. Netán Nyugat maga ellen, N.o. 3 hetes gáztartalékával? Kína bármit megvesz, csak a nyugati csapokat el kell zárni.
Bravó!
S mi van Ukrajna területi sértetlenségével, amit Oroszország garantált, cserébe Ukrajna lemondott az atomfegyvereiről?
Nagyon ügyesen felmondtad az orosz agymosást, köszönjük szépen.
Ott a Monroe-elv, hogy ha barki az Egyesult Allamok elleneben probal fegyverkezni a kettos amerikai kontinensen barhol, azt azonnal megtorolhato nyilt agresszionak tekintik. Emlekszik meg valaki a kubai raketavalsagra? Vagy arra, hogy amikor az 50-es evekben Del-Amerika es Kozep-Amerika orszagaiban kommunista, szovjetbarat (es egyebkent eletbarat es modern) vezetes emelkedett volna fel, penzt es eroforrast nem kimelve a letezo legveresebb kezu fasiszta rezsimeket ultette az Egyesult Allamok a helyukre ezekben az orszagokban, csak hogy a szovjet fegyverkezes *lehetoseget* is elkeruljek?
Igazabol nagy szerencseje az USA-nak, hogy Oroszorszag es Kina nyiltan vereskezu, orult orszagok, mert ha veletlenul ok is a szabadsag baratai volnanak, nagyon kilogna a lolab.
Szerintem azt a két Vlagyimir beszélgesse meg egymás között, minket hagyjanak ki.
Az ukrán népet sajnálom, mert egy olyan vezetés áldozatai most, akik elfelejtették, hogy “hányas a kabát”.
Mielőtt bárki nekem jönne: nem, nem mosdatom az oroszokat, elítélem a háborút, pláne az orosz propagandát, de a realitásokkal akkor is tisztában kell lenni, ha azok nem igazságosak.
Arról lehetne egy cikket írni, hogy egy elképzelt, amúgy teljesen esélytelen helyzetben, teszem azt, az oroszok megjelennek Mo. határában hadgyakorlatot tartani, mit és hogyan érdemes tenni pénzügyi szempontból. Dollárt felhalmozni kp-ban? Aranyat venni? Ingatlant adjam-e el?
Nekem első körben az jutott eszembe, hogy ilyen helyzetben a forint, és minden amihez az államnak köze van (MÁP+) stb megy a közösbe, vagy szétinflálódik. Túl sok kilépő esetén befagyasztják a számlákat, hogy ne omoljon össze a bankrendszer. A nagy ötlet saját kútfőből az lenne, hogy olyan banknál nyitni euros “vésztartalék” számlát, aminek a központja nyugaton van. Elgondolásom szerint ha egyszer csomagolni kell, akkor majd valami nyugati országban besétálok az útlevelemmel a helyi fiókban, leveszem a pénzemet, és onnan tudom majd finanszírozni a helyzetet. Működik ez?
Ez szóban lehet, hogy elhangzott (lehetetlen ellenőrizni), de leírva (értsd nemzetközi szerződés) nincs sehol. Márpedig a nemzetközi jogban amiről nincs szerződés, az nem létezik. Ezt az oroszok is tudták Reagan óta, szóval ezzel jönni minimum vicces. Annak tükrében pedig, hogy Oroszország azóta ötször is elismerte Ukrajna területét (pl. budapesti memorandum), hát… mélységesen szomorú.
“Ideje lenne tanulni a történelemből.” Valóban ideje lenne.
1. Kubai rakétaválság 1962. Az USA sem tűrte, hogy a határaitól 3-400 km-re rákétákat telepítsen a SZU. AZ USA III. vh-t is bevállalt volna. Ez a helyzet ugyanaz pepitában. Ukrajnától Moszka 800 km. Oroszország gazdaságilag nulla, de hadászatilag mai a 2. legerősebb nagyhatalom.
2. Jó a párhuzam a II. vh-val. Csak a szereplők behelyettesítése a kérdés. Németország elbukott, mert kétfrontos háborít vívott. Ha csak kelet felé indul, akkor azt elnézte/támogatta volna a Nyugat. Lengyelország kárán is.
Ki vív ma kétfrontos “háborút”? Nem az oroszok. Az USA fenntartja az orosz frontot, viszont közben felnőtt Kína is, hadászatilag is. Őt nem zavarja, ha a 2 fél egymást leköti, kivérezteti. Így nem csak Tajvan, akár Szibéria is ölébe hullhat.