Céges unit linked biztosításokról még egyszer
Már régen írtam arról, mennyire butaság céges unit linked életbiztosítást kötni.
Az ügynökök által előadott nagy mesterterv ugyanis az, hogy a céged által kössél okosan egy unit linked biztosítást, így adómentesen tudod kivenni a pénzt a cégből.
Finoman fogalmazva ez a kijelentés nem tárja fel az igazság minden apró részletét.
Ugyanis valóban a cég nem fog fizetni a unit linked biztosításba tolt pénz után, ellenben a magánember, aki kapja, annál többet, amikor fel akarja majd venni a pénzt.
Ha eltekintünk a brutális költségektől, akkor is legtöbbször jobban jársz, ha kifizeted az osztalékadót és az EHO-t, mintsem így vennéd fel a pénzt.
Ha a költségeidet is figyelembe vesszük, már sokkal rosszabbul jártál.
De erről már írtam itt, tessék elolvasni: A céges unit linked biztosításokról.
Sajnos kénytelen vagyok újra írni a témáról, mert már több ügyfél jött, akit hasonló érvelésekkel, de más-más termékkel tettek hintába az ügynökök az elmúlt hetekben.
Az alap szituáció: 2018-ban megszűnik ez a nem is létező adóelőny, utána már 51%-os kulccsal fog adózni az ilyen unit linked biztosításokba kifizetett pénz.
Ezért aztán tavaly év végén minden cégvezetőt körbejártak az ügynökök a nagy tervvel és a direkt erre a célra létrehozott termékkel.
A nagy ötlet a következő: Ezeket a termékeket 3 év után át lehet írni más nevére. Tehát, amikor eljön a fekete nap, amikortól 51% lesz az adókulcsa ezeknek a terméknek, pont letelik a három év és gyorsan át lehet magánszemélyekre íratni a biztosításokat a cég nevéről.
De!
Ezek a termékek giga-mega hatalmas bónuszokat adnak, amit az első három év befizetése alapján számolnak ki.
Tehát három évig kazalnyi pénzt kell beletolni ezekbe a termékekbe, utána átíratni a magánemberek nevére és azok leviszik a havi/éves befizetést a minimális összegre és adómentesen zsebre rakják az első három év után járó hatalmas bónuszokat.
Megheckeltük a rendszert, a költségekkel mit sem törődve itt és itt legyen kedves aláírni, kedves cégvezető úr.
Túl szépen hangzik, hogy igaz legyen?
Rossz hírem van, nem is az.
Elővéve az eszünket és a biztosítási feltételeket, hamar kiderül, hogy semmi nem úgy van, ahogy ezek az ügynökök előadták.
Ugyanis a bónuszt vagy elveszíted, ha csökkented a befizetést, vagy csak a csökkentett éves díj után kapod meg.
Az egyik terméknél ezt a negyvenedik oldal alján találod meg:
Ugyanitt írja, hogy ha pénzt vennél ki valamikor a számládról, az is ugyanilyen hatással van a bónusz mértékére.
Mondhatnánk, hogy szegény ügynök figyelmét elkerülte a negyvenedik oldal, csak a 39. lap aljáig olvasta el, de még az oktatási anyag is kiemeli ezt a tényt, amit ő küldött át.
Biztos bóbiskolt oktatás alatt, amikor erről volt szó.
A másik termék leírása is ugyanezt mondja, még ha más szavakkal is:
Röviden összefoglalva, a mesterterv egy lyukas garast sem ér, mert amint lecsökkented az éves befizetést, arányosan annyival kisebb bónuszra leszel jogosult.
Tehát marhára nem fogod megheckelni a rendszert.
Amiről viszont túl sok szó nem esett ezeken a megbeszéléseken, azok a költségek.
Az ügyfelek súlyos milliókat toltak be, vagy jobb esetben csak akartak beletolni ezekbe a termékekbe évente, mert ugye a bónusz meg az adómentes okosság. (Ami nem is adómentes, lásd feljebb a belinkelt előző cikket.)
Nos, az egyik ügyfél évi 5 millió forintot választott befizetésnek. Az ő terméke az első három év befizetéséből évi 9,74%-ot vont el, de nem csak egyszer ám, hanem 10 éven át minden évben.
Neki maradt volna a 15 millióból (3 évszer 5 millió forint) kicsit kevesebb, mint 6 millió.
Ja, ez csak a kezdeti költség. Ezen kívül még minden befizetésből lecsippantottak volna további 5%-ot és a bennlévő pénzecskét még tovább csökkentették volna évi 1,75%-kal.
Ezek újabb pár milliós tételek 10 év alatt. (10 év alatt befizet 50 milliót, annak az öt százaléka szerény 2,5 millió forint, évente átlagosan 25 milliója van benn a számlán, az elején kevesebb, a végén több, ennek az évi 1,75%-a elhanyagolható évi 437 ezer forint, vagyis 10 év alatt 4,37 millió forint. Aprópénz.)
Ebből kapott volna vissza négy-öt milliót a bónuszokból, így csak 10-11 millió körül bukott volna rajta.
Nézett nagy szemekkel, amikor megmutattam neki a füzetecskében, amit kapott a biztosítása mellé.
Oda volt az írva, de valahogy sok szó nem esett ezekről az “üzleti megbeszélésen”.
Most egy jól képzett ügynök felhördülne, hogy micsoda csúsztatás, mert nem számolok a hozamokkal, amik kitermelnék a költségeket. Ezzel az érveléssel csak az a probléma, hogy ha a pénzemet leadózva kiveszem és beteszem ugyanolyan ETF-ekbe, ott is ugyanannyit hozna, csak az éves költségem 0,1-0,5% lenne összesen. Mert nem csak a unit linked biztosításba tett pénznek van hozama, hanem minden másnak is.
Akarsz egy jót nevetni? Szerinted mit csinál a biztosító a pénzeddel, amit évi 7,4%-os költséggel kezel? Na mit? Berakja ETF-ekbe, amit te is meg tudnál csinálni huszadannyi költség mellett.
Annál több szó volt a megbeszéléseken a bónuszokról. Azt nem mondták meg neki, hogy a bónuszokat a saját pénzéből kapja, amit tőle előtte levontak.
Kis naiv. Mit gondolt, ajándékba kapja azt a pénzt? 🙂
Na, szóval, ha te is így jártál, jó hírem van, a kötvény átvétele után még van 30 napod, hogy az egészet visszamond, csak 10 ezer forint kötvényesítési költséget fogsz bukni.
Vedd elő a kis füzetedet, amit kaptál a biztosítás mellé, meg a számológépet és kérd meg a könyvelőt, hogy nézzen pontosan utána, mennyit is fogsz adózni magánemberként a unit linked biztosítás után.
EHO + oszatlekado teljesen elfogadhato. A keplete is egyszeru.
Adot meg fizetni kell, es ez teljesen nromalis merteku manapsag magyarorszagon.
Igen, ezt gondolta. Ez a bónusz jelentése. Valami extra, amit azért kapok, mert olyan színű a szemem, amilyen.
Nagyon sokan vannak még, akik nem olvassák a blogodat. Meg senki más olyanét, aki ezeket ki merné mondani. Ez a baj.
Volt egy ilyen UL huszár, aki mondta, hogy a nyugdíjbiztosításnál H-A-V-O-N-T-A 2%-ot jóváír a biztosító.
Szinte magam előtt látom, ahogy teljes beleéléssel mondja.
Az állam szintén H-A-V-O-N-T-A hozzátesz a havi befizetéshez 20%-ot adójóváírás formájában és mégsem éri meg a biztosítás a sok költség miatt.
Szerettem volna egy nyugdíjra egy biztosítást kötni. Az egyik bankba rá is kérdeztem, milyen lehetőségem van.
Javasolt az ügyintéző egy UL típusú nyugdíj biztosítást, annak ellenére hogy előtte tájékoztattam, semmilyen UL típus nem érdekel, mert korábban nagyon ráfáztam.
De kíváncsiságból elkértem a kalkulációt. Újra megdöbbentem a költségeken.
Ezzel most már teljesen biztos vagyok abban, hogy biztosítást csak lakásra, gk-ra, és max balesetre kötök. A megtakarításomat pedig ÖPT-be, NYESZ-be, és TBSZ-be teszem. Ha meghalok akkor a családom legalább örököl valamit.
Természetesen nem kötöttem nyugdíjbiztosítást.
Erzsébet utalvány 8000.- +a maradék mondjuk önk.mnyp.
ömnyp. felé megy a pénz, akkor 34,5 % adó terheli a keretösszeget, majd az ömnyp. további 6 %-ot levon működési ktsg-re. Akkor inkább jobban megéri KP-ban kérni a cafetéria maradványösszegét a munkáltatótól, nem?
Ebben a témában nehéz tanácsot adni.
Azt javaslom számold ki, mikor jársz jobban. El kell döntened, hogy azt a pillanatnyi veszteséget el tudod-e viselni.
Én kiszálltam és beletettem a pénzemet ÖPT-be. Mindent figyelembe véve úgy számoltam, hogy 5 év alatt az adókedvezményekkel és 5%-os hozamokkal 0-án leszek.
A biztosítás után nem vettem igénybe adókedvezményt. 2015-ben az ÖPT pénztáraim 6,12-7,1% hozamokat termeltek. És 10 éves átlagban is 7%- 8% közötti éves átlagos hozamot termelnek. Keveset vonnak le (az adott évi befizetés max 5%-át). 2014-ben pedig a hozamok 10% körül voltak! 10. év után a keletkezett hozamot adómentesen felveheted!
Vannak más jó befektetések amiben Miklós biztosan tud segíteni.
Én nagyot csalódtam a biztosításokban., így csak arra kötök amire muszáj. A férjem műhelye is biztosítva volt. Amikor gond volt akkor nem fizettek, de várták a havi díjat. Ők is most felmondták és inkább félreteszik havonta a pénzt. A biztosítást (még ha kockázati) folyamatosan fizetni kell. Azt akkor is fizetni kell ha éppen nincs munkahelyed.. AZ ÖPT esetében ha éppen abban az évben nem tudod a minimális tagdíjat fizetni, akkor a pozitív hozamból vonják le a minimális tagdíjra eső költséget.
Az ÖPT-t a család is örökölheti ha meghalok, és kapok rá évente adókedvezményt. Az egyik ÖPT-mnél ebben az évben jár le a 20 év.
Az elmúlt években is szép hozamokat termeltek úgy hogy a betéti kamatok a béka feneke alatt vannak.
Ha jól tudom a Cafetériát nem szokták kp-ben kiadni. Mert amit kp-ben adnak az bér. Ha el szeretnéd költeni és nem nyugdíjra tennéd félre, kérj SZÉP kártyát. AZ ÖPT után az adót a munkáltató fizeti. Pl. ha úgy szabályozzák hogy a bruttó béred X%-a akkor azt utalják át az ÖPT-be, ha fix összegben egyeztek meg mondjuk havonta 8000 Ft, akkor azt utalják. Ehhez nézd át a Cafetéria szabályzatotokat. Az éves befizetésekből vonnak le 4-5 %-ot (pénztártól függően). De ezt befektetik, így ha nincs válság akkor szép hozamot kaphatsz.
Olyan, hogy “önk.mnyp.” nincsen. Van “mnyp” (magánnyugdíjpénztár) annak a pár tízezernek, akik nem léptek vissza az állami nyugdíjrendszerbe, s van “önyp” (önkéntes nyugdíjpénztár) amiről te beszélsz.
Készpénzben kérni, azt úgy érted, hogy csapják a fizetéshez, vagy úgy, hogy zsebbe? Az előbbi még mindig drágább, az utóbbi meg schwarz…
Van lakásbiztosításunk (ez romba döntene ha nem lenne), van a kártyához utasbiztosításunk (ha utazunk ), és van gk. biztosításunk.
Amikor a férjem műhelye kigyulladt és a biztosítójuk nem fizetett az tény, s nem érv. Amikor másodszor a szomszéd műhely miatt volt tűzkár, akkor sem fizetett, ezért felmondták.
Persze biztosítást mindenki olyat köt amilyet akar, de a lényeg, hogy tudja fizetni, még akkor is amikor éppen nincs munkahelye.
Én inkább megtakarítom és befektetem. Ha esetleg baj lenne és rövid időn belül meghalnék, az ÖNYPT megtakarításomon kívül az MNYP-t is öröklik. Ezek együtt többet érnek mintha lenne egy 10 mFt-os életbiztosításom.
A mi cégünket még 2008-ban vette rá egy “kedves” ismerősöm egy 10 éves Allianz Bónusz Életprogramba, szerencsére óvatosságból évente csak 200.e Ft-al kezdtünk (most a kötelező éves emelések miatt 240e körül fizetek be.Nekünk pont 2018 év végén fog lejárni, ez hogyan érint minket, ha ki szeretném venni a pénzt magánemberként?
A “hozama” a csodálatos életprogramnak 8 év fizetés után kb. -10% az összes befizetéshez képest (a 2009-10-es tőzsdei szárnyalás idején a hozzáértő alapkezelőik buktak 25 %-ot, majd átraktuk államkötvénybe).
Szívesen segítek a szerződéseddel kapcsolatban. Anno engem is sok OVB-s próbált megkörnyékezni. Megadod a mail címed? Úgy egyszerűbb.
Csak annyit , hogy volt tűzvizsgálat és nem volt gyújtogatás.
De számomra nem erről szól ez a cikk, hanem arról, hogy jól körül kell járni milyen biztosítást érdemes megkötni.
Szerintem Miklós cikkeit nagyon sok embernek kéne elolvasgatnia, mivel nagyon könnyen átverhetnek minket “egyszerű” embereket.Egyébként ha olyan jók lennének ezek az UL biztosítások akkor nagy átlagban nem mondanák fel 5-6 év után…..
Ezekbek a birkáknak nem tudod megtanítani, hogy hosszútávon gondolkodjanak, ha még nem láttak egyben 300ezer forintot sem.
De nem csak a magyaroknak, hanem az emberek kb 70%-anak barhol is a vilagban.
Istennek nem akarnak megerteni logikus, osszefuggeseket. Csak a rovidtavu jovo erdekli oket, aztan majd lesz valahogy. De ez ilyen, ilyenek az emberek. Nem lehet mindenki analitikus fajta.
1. Aki elhiszi amit neki mondanak, és jóhiszeműen segíteni szeretne ( miközben persze pénzt is keres), ugy hogy saját magának sincs fogalma a költségek mértéktelenségéről, hozzá meg hát nem nagyon ért! ( pl. Saját családon belüli szerződések) értékesítők 70%-a.
2. Aki tudja milyen szar, szépen nagyban nyomatja, trükkösen! ( 27%)
3. Azért legyen korrekt kategória is, mert annyi értelmét én is látom, hogy ha valaki a büdös életben nem tenne félre, nekik egy olcsóbb (pl.allianz SIMA életprogram) igazi ajándék az életükben! (Persze tudom ETF, de ezektől az emberektől ne várjuk már el, a sárga csekken túl nincsenek pénzügyeik.)
Szerintem.
//kiszamolo.hu/egy-unit-linked-biztositas-korrekt-arazassal-allianz-eletprogram/
engedj meg egy primitív számítást
tfh 65 éves korodban mennél nyugdíjba, 50 éves korodtól 15 évi gyűjtögetsz. Kb. 80 éves korodig fogsz élni.
Amennyiben 15 milliód lesz félretéve, nagyjából egymillió/év, azaz 80 ezer/hó lesz a “nyugdíjat”
Évi 2%-os hozammal ca. 11 milliót kellene _egyben_ letenni, hogy 15 év alatt 15 millióra hízzon.
11 millió 180 hónappal havi 61 ezer, amikor már nem lesz elég 2% a 15 millióhoz, továbbá még nem fizetted ki a költségeket, nem számoltál az inflációval, meg minden egyéb vacakkal.
——-
Ha Allianz ÉP-ben gondolkodsz: nem Bónusz Életprogram, hanem csak egyszerű Életprogram, 5 év első megtakarítási időszakkal (mondom 5 év, nem több), és minimumdíjjal.
A költség az első éves díj 25%-a (30ezer, havonta levonva), továbbá évi 1,19% alapkezelési díj, + havi 670 Ft fenntartási. Ez jelenti a relatív olcsót.
fk
Ha van egyben 200.000 Ft “felesleges” pénzed, akkor Egyszeri Díjas Életprogram.
Ennyivel létrejön a szerződés, további befizetési kötelezettség nincs, józan belátásod szerint teszel félre – mindet eseti díjként kezelik.
Kezdeti költsége 5.000 Ft + 1%, azaz 7.000 Ft, + 1,19% alapkezelési díj, és havi 270 ft fenntartási
A “széles” részvény befalapjaik mögött etf-ek vannak, a többi felejtős
Vállalati vagyonbiztosításoknál gyakran külön fedezet az elemi tűzkár és az elektromos zárlatból eredő tűz.
hm, volt 8 éved elolvasni az ÁSZF-et, vagy kérdezni, bár sosem késő 🙂
A szerződésed soha nem jár le! Megszűnhet visszavásárlással, vagy az első számú biztosított halálával.
A kezdeti 200.000 Ft éves díj 75%-a (150.000 Ft) bónuszalapba került, az nincs és nem is lesz az egységszámládon. “Visszakapod” évente, kb. 13 év alatt, részletekben.
A 3. év után már a minimumig csökkentheted az éves díjat, nyilatkoznod kell róla, ezzel ellensúlyozhatod a kötelező indexálást. A bónuszalapod aktuális értéke a díjcsökkentéssel arányosan lesz kisebb (nahát, megint egy elhallgatott info…)
A 25%-os veszteség értelmezhetetlen, ott valaki konkrétan eszetlenül kezelte a pénzt. Itt lekövetheted, az adott időszakban melyik alap mennyit hozott.
profitline.hu/befektetes-biztositas/biztosito/allianz – használd a hozamszámlálót
allianz.hu/hu/aktualis-arfolyamok-hozamok/arfolyamok-hozamok.html/
itt be tudod állítani, max 1,5 évre, az érdekes időszakot
Az állampapír alap hozama jelenleg a költségeket sem termeli ki, az elmúlt években megtette, de most nincs értelme abban pénzt tartani (menekülésre jó csak)
Ha magánszemélyként átveszed, alapesetben nem történik semmi extra, amíg nem veszel ki belőle pénzt, vagy nem vásárolod vissza, nyugi van. Ha igen, szja+eho kötelezettséged van.
Azt javaslom, először nézd meg a kötvényt – még az is kiderülhet, hogy néhány kockázati fedezetet is találsz rajta, amik miatt veszteségesnek látod
Ha ez megvan, szívesen segítek, ha tudok
Kiszámoltam, leírtam nekik hogy az Allianz 30.000 Ft kezdeti költségért (120 éves díj esetén), továbbá havi 670 Ft-köktségért küld egy csekket nekik. Ki volt akadva, mondtam akkor rajzoljon csekket, a kedves párjának( ő az aki inkább szórja a pénzt) és az alapján Szedje be tőle. Majd amikor összegyűlik 2 év, akkor éves 3200 Ft +kezelési költségért meg tudja oldani.
Lelkesek csinálják most is:)))
Sajnos nem ez a standard hozzáállás!
Nem is dolgozom már ott, ezzel a mentalitással nem lehet penzt keresni. Illetve tisztán kockázati megoldásokból igen, de akkor már egy alkusznál sokkal jobb lehetőségek vannak!
Csak azért írom,hogy ha valakinek felfordul a gyomra,attól amit értékesít de maradni akar a piacon,akkor ez egy megoldás lehet!
CSAK KOCKÁZATI BIZTIT KÖSS!
Praktikus volt, mert láttam, ha egy régi bejegyzésnél kaptam választ, így meg kb. soha nem veszem észre, nem szoktam többéves bejegyzéseket nézegetni…
(egyébként néha jó kis párbeszédek alakultak ki régi cikkek alatt is, jó lenne, ha nagyobb lenne az új hozzászólások box, vagy valahol megjelenne a pörgős régi cikkek listája, mert ha egy új cikkre sok hozzászólás érkezik, akkor nem vesszük észre, ha egy réginél érdekes beszélgetés van)
Még egyszerűbben, fognak két jó dolgot (biztosítás és befektetés), vonnak köré az ügyfél számára elképesztően kedvezőtlen és bonyolult feltételeket, és óriási költségeket vonnak le.
Nagyon egyszerű a megoldás. Ha kell baleset- és életbiztosítás, akkor köss egyet külön. (de ha pl. nincs kiskorú eltartott, van megtakarításod, fizetsz TB-t, akkor nem is kell neked ilyen biztosítás). A befektetést pedig ne biztosítóhoz vidd!
” (a 2009-10-es tőzsdei szárnyalás idején a hozzáértő alapkezelőik buktak 25 %-ot, majd átraktuk államkötvénybe).”
Bocs, de itt te vagy a felelőtlen. Minek raktátok át? Mi volt a bajotok az átirányítással?
Nekem is rengeteg “egységem” értéke zuhant 2008-ban a béka hátsója alá, de én végig tudtam, hogy mit csinálok. Az a pénz eleve arra volt, hogy majd 2018 körül fog kelleni, 10 év alatt meg bármi történhet. 2014-ben váltottam át mindegyiket biztonságos alapba, nagyjából a csúcspontok körül.
Summa summarum: Butaság volt átváltani.
Ördögtől való ötlet lenne, ha csinálnál erre egy kérdőívet (pl. egy kérdéses cikket, kommentben mindenki beírja, h kap-e mailt)? Abból látnál valami mintát, hogy milyen csoportokat érint. Ahogy szocske is írja, ha egy régebi cikkben megszólítanak, esélytelen észrevenni.
A hosszabb “legutolsó hozzászólások” részt is támogatom.
Észrevétel: az új és népszerűbb cikkeid olyan hozzászólás cunamit indítanak (ez jó!), hogy pillanatok alatt kiszorulnak a régebbi cikkekhez befutó kommentek a listából (ez nem jó 🙂 )
Ötlet: lehetne 2 szekció. Legutolsó hozzászólások az utolsó – mondjuk – 10 cikkhez (ahogy praktikus), illetve legutolsó hozzászólások a 10-nél régenbi cikkekhez. Így tovább látnánk azokat, ezáltal az élet is felpezsdülne körülöttük. Technikailag megoldható?
10% társasági adó. A maradékból le kell vonni 14% EHO-t és 16% Szja-t.
Egy céges UL-ben is kb ennyi, vagy több a költség.
Évi 100 000 Ft 10 évig. Költségek:
Kezdeti költség első két év díjának 60%-a 120 000 Ft
Adásvételi árfolyam különbözet 5% : 50 000 Ft
Számlavezetés 500 Ft/hó 60 000 Ft
Alapkezelési díj1,75%/év: 96 250 Ft
Kockázati díj?
Összesen: 326 250 Ft
Hozamokkal nem számoltam. Ha évi 1,75% hozam van, akkor 0, a hozam.
A kezdeti költség az első két év díjából képződik, és évente 6%-al csökkentik a darabszámot a teljes futamidőre.
DE mondjuk 10 év után szerződőváltás lesz, az ügyvez. átveszi, majd visszavásárolja az akkori adószabályok szerintv fizet adót, ami legalább 30% lesz.
S EMIATT NEM JÓ.
A kivétel teljes költsége maximum 30%.
Én a sok cikk cunami miatt rákerestem az ETF es cikkekre, a netes is kerestem egy csomó ilyet és elolvastam. Letoltottem meg regisztraltam a KBC Equitas ra, es elinditottam a PETI-t. Azota sem akarok ETF et latni. Pont mintha a tozsdere mentem volna, baromira azt sem tudtam hol vagyok, meg ki meg milyen ETF.
Ha ezt leraknad az ember melle meg az UL-t es valasztania kellene, ha nem tudna mennyi az UL, biztos h azt valasztana. Viszont az ETF nek nem tudom nekifogna-e. Tehat sztem inkabb az UL t kezdene el, a kenyelemrt cserebe. Rohadt draga, kockazat ugyanannyi, de legalabb nincs dolgom.
Nem veletlen, hogy hihetetlen mennyiségű UL-t kotnek az ugynokok, manapsag azokkal a dolgokkal keresek sokat, amikkel az emberi tudatlansagot/lustasagot valtod ki.
En allamkotvenyeket fogok vasarolni Inflacio+3% ert, mert az garantalt es 0 koltsege van. folyt………
A legjobb UL ek is 10evnel meg mindig minuszban vannak 6-7% hozammal szamolva. Tehat fizetsz 10
Even keresztul pl 10ezer forintot es a vegen meg 10.000x12honapx10ev sem lesz belole, nemhogy kamatok, meg hozam. Ezt
Kiszamolod allampapir 3%+inflacioval ami kockazatmentes es mehetsz nyaralni belole.pont
Lehet, hogy jo ez ETF de ahhoz, hogy olcson befektessek oda, elotte kepeznem kell magam tevhnikailag meg. Addig
Marad a magyar allampapir,
Igen, egy kicsit érteni kell hozzá és tudni, mit csinálsz, de ha ez megvan, máris nem ijesztő a dolog.
Tavaly kototem egy Allianz Bonusz Eletprogramot, 10 evest elso megtakaritasi idoszakra, eves 120e ftra.
Eszkozalap: Celdatum 2040 vegyes eszkozalap.
Nagyon elcsesztem?
Oké, egy lakossági állampapír még egyszerűbb, ezt elismerem, de abban sincs semmi ördöngösség, hogy elmész mondjuk a Concorde-hoz és veszel egy SP500-at követő alapot.
Pontosan, jol irod. Az ember nem erthet mindenhez.
De ezert elmegy az ember a Mikloshoz vagy akarkihez akinek a velemenyere ad.
Termeszetesen fizet a konzultacioert. Ha szukseges akkor rendszeresen konzultalnak. Ez csak az akaraton mulik. Elobb utobb kepzett leszel. (azon a szinten amennyire neked szukseges)
Vagy ul az ember az UL cuccaval es nezi a tv-t, vagy kirandulgat, vagy eppen alszik.
Mindenkinek a valasztas a kezeben van. Sajat maga dont, mit csinal.
El nem cseszted, csak lehet volna jobb:)
Neked ez a szerződés ennyibe kerül:
1 éves díj 75%- ( 90.000 Ft)
Havi 670 Ft (670×120=80.400 a tíz évre ha nem változik)
1,19% alap kezelési költség!
Tudom bónusz: 90.000x(1,01 a negyediken, kb ennyit hoz az árfolyam garantált amibe teszik a bónuszt) és ebből az 5. Év után 5-6-7-8-9-10%, egyszerűsítve 40.500 meg egy kis apró visszajön Nominál értéken!
Megúszhattad volna 60.000 olcsóbban is, csak arra nagyon kevés a jutalék, így nem azt adták el neked.
Amennyiben 15 évnél tovább tartod, akkor reálértéken nézve LEHET hogy jobban jártál ezzel az Allianzos módozattal, mint a másikkal!
De ugyanez ETF-en keresztül a költségeken kívül is kb 0.6%-ot többet hozott volna neked ÉVES szinten, úgy hogy az egész pénzes dolgozik, míg most csak az elején kb 50%-a.
Járhattál volna rosszabbul is, meg jobban is!