Egy ifjú vállalkozó

2018-11-15
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Amikor beszélek sok emberrel a keresetükről, látom rajtuk a hitetlenséget, hogy el sem tudják képzelni, hogy ők is tudnának akár félmillió vagy egymillió forintot keresni havonta.

Aki egész életében havi kétszáz vagy háromszázezer forintra szocializálódott és ezzel a jövedelemmel már így is sokkal többet keres, mit a szülei valaha is, nehezen fogadja el, hogy ennél lehet lényegesen magasabb jövedelemre is szert tenni.

Az ilyen beszélgetéseknél mindig Wágner úr jut eszembe Rejtő klasszikusából, aki nem akarta elhinni, hogy létezik olyan sok pénz, mint amiről a másik beszél:

- Ne mondjon ennyit, drága martalóc! - rimánkodott remegve, és izgalmában egymás után hármat csuklott, ettől leesett a kalapja, viszont amikor érte nyúlt, keresztülesett rajta, majd felálltában lerántotta a fiatalembert is. Csak sokára és nagy nehezen értette meg világosan az elmondottakat, amikor is teli tüdővel egy nagyot üvöltött: - Hurrá! Szóval húsz fontot kap az illető!.. Ne mondja azt, hogy százat! Maga rosszul hallotta! Annyi font csak számtanpéldában létezik! De húsz, az van, vagy huszonnégy is lehet! Annyit már láttam!

Pedig ahogy létezik száz font is, az sem lehetetlen, hogy megduplázd, triplázd vagy akár sokszorozd a jövedelmed.

A Money magazin közölt egy cikket egy 31 éves ifjú vállalkozóról, aki a bútorainak eladásából indított egy faék egyszerű vállalkozást, ami néhány év leforgása alatt már évi 1,2 millió dolláros forgalmat csinál.

A történetében semmi különleges nincs, az általa árult termék közönséges kávé, a vállalkozás tőkeigénye a bútorai ára és az egyik tanárjától kapott 20 ezer dollár volt. Úgy gondolta, hogy a kutyabarátok szoktak kávézni és kávézás mellett szívesen támogatnak a vásárlásukkal kutyamenhelyeket és egyéb kutyajóléti programokat, ezért a haszon 20%-át ilyen programokra ajánlotta fel.

A céget a saját üres lakásában kezdte, fizikai boltjuk még ma sincs, az összes alkalmazottak száma még mindig csak három. A kezdőtőke elég volt a webáruházhoz, a termékfotózáshoz és a hasonló kezdeti lépésekhez.

A kezdetekben gyorsan kiderült, mennyire felkészületlenek az egészre, sok problémát kellett megoldaniuk, amikre nem voltak felkészülve. Azonban átjutottak a nehéz időszakon és most már évente 50-60%-kal nő az árbevételük. Négy év alatt nőttek ekkorára a semmiből, egy olyan tizenkettő-egy-tucat termékkel, amit bármelyik üzletben hatalmas választékban megvehetsz, akármilyen kiszerelésben.

Mert nem találták fel a spanyol viaszt, csak minőségi kávét árulnak olyanoknak, akik örülnek annak, hogy a vásárlásukkal egy számukra fontos ügyet támogathatnak. Nem volt mögöttük milliárdok, egy szegény diák ötlete nőtt ekkorára négy év alatt.

Csak azért írtam le a történetét, hogy lásd, tényleg szinte mindenből lehet pénzt csinálni és ha ki mersz lépni, neked is sikerülhet. Lehet, hogy egy vállalkozás, lehet, hogy csak egy sokkal jobban fizető munkahely, de a legnagyobb ellenséged a félelem és a hitetlenség. Egyedül csak magadat kell legyőznöd és a jó magyar "miért nem fog sikerülni" gondolkodásmódot félredobva te is előre tudsz jutni.

Mert száz font sem csak a számtanpéldákban létezik.

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram