Ez már viccnek is rossz lenne
Először a kormány meghirdetett egy ingyenes napelem-telepítési pályázatot az Unió pénzéből, amit jó 30 ezren meg is nyertek.
De mivel az uniós pénz csak nem akart megjönni, a kasszában pedig nem volt elég pénz a támogatások kiosztására, hosszú időhúzás után inkább betiltották a hálózatra csatlakozást egy huszárvágással. Csak úgy, lazán, ahogy szokták, bejelentették egy kormányinfón, derült égből villámcsapás módjára, társadalmi egyeztetés ezzel letudva.
Két héttel később időpontot is adtak hozzá, október végéig lehetett kérelmet benyújtani napelem telepítésére.
Erre többen jelentkeztek a határidőig, mint a jelenleg összesen működő háztartási napelemek száma. Ha az összes jelentkező tényleg telepít napelemet, az már valóban meg fogja terhelni a tíz éve elhanyagolt elektromos hálózatot.
Ezért november közepén titokban megjelent egy jogszabály a Magyar Közlönyben, ami első olvasatra is egy nagy katyvasz volt, de nagyjából azt lehetett belőle megérteni, hogy még 10 évig marad a szaldós elszámolás. Ha egy újságíró nem veszi észre a Közlönyben a hírt, a mai napig nem tudnánk egy ilyen fontos változásról.
Ez így rendben is lett volna, ez lenne az a jogszabály, amire már egy évtizede várunk, hogy tervezhető legyen a lakossági napelem-telepítés, megéri-e napelemet rakatni a házra. Erről írtam is annak idején:
Azonban még a szakembereknek sem sikerült eddig dekódolni, miről is akar szólni pontosan a szóban forgó rendelet, a jogalkotók és az érintett cégek pedig csak hallgatnak azóta is.
Mostanra olyat sikerült belőle kiolvasni, hogy egyrészt mindenkit megszívatnak, aki volt akkora balfácán, hogy ebben az országban két napnál hosszabb távra mert tervezni, másrészt el akarják venni a kedvét azoknak, akik majd ezután akarnának napelemet telepíteni.
A portfólió mai cikke alapján a legvalószínűbb dekódolása a rendelkezésnek, hogy 2024 januárjától mindenkinek megszűnik az éves szaldós elszámolás, helyette havi elszámolás lesz.
(A jogszabály magyarázatában le van írva, hogy az okosmérősöket (ilyet kaptak azok, aki napelemet szereltek fel az elmúlt években) átteszik havi elszámolásba. Ami nem derül ki sehonnan, hogy mindenkit, vagyis a lakossági napelemeseket is, vagy itt csak cégekre gondoltak. Az szól a lakossági ügyfelek értelmezés mellett, hogy “ezek az ügyfelek ne kerüljenek a gazdálkodó szervezetek díjszabása alá”. Ezen megy az agyalás, mit akart mondani ezzel a jogalkotó.)
Mivel a napelem nyáron termel, de a háztartások télen használnak több áramot, a havi elszámolás miatt az eddigi 10-12 éves megtérülés valószínűleg 20 év fölé fog nőni, ami már közelíti a háztartási napelemrendszerek tervezett élettartamát.
S mivel a túltermelést jelenleg 4,8 forintért veszik át, míg az áramot a lakosságnak 38/70 forintért, a közületeknek pedig jóval 200 forint felett adják, nagyon sokára fog megtérülni a napelemes telepítés.
Persze lehetne korrekt áron is átvenni a megtermelt áramot és nem felszámolni a helyben megtermelt áramra a teljes hálózatfenntartási költséget és áramveszteséget, ha egyszer nem Pakstól (vagy egy francia erőműtől) kell szállítani az áramot, csak tőlem a szomszédig, vagy rossz esetben a szomszéd bevásárlóközpontig, ahol el is adják az általam megtermelt áramot. Esetleg a lakossági termelők is kaphatnának annyit az áramért, amennyiért céges napelemparkok szállítják ugyanezt az áramot. De ilyen biztos nem lesz, mert ez Magyarország.
Röviden, most éppen úgy néz ki, ha napelemet tettél fel, valószínűleg csúnyán ráfizettél.
De biztosat majd akkor fogunk tudni, ha végre valaki megszólal, mit is akartak mondani a jogszabállyal. Addig marad a szokásos bizonytalanság.
Update: két héttel később annyit sikerült nyilatkoznia a szabályozó hatóságnak, hogy még maguk sem tudják, hogyan lesz egy év múlva, de korai még erről beszélni. Tényleg, ezt így mondták. Egy titokban meghozott törvényben eldugott értelmezhetetlen kitételre két héttel később ennyit sikerült reagálni. Egyszerűen elképesztő. Így tervezzél bármivel ebben az országban…
Jól-rosszul? Egy majom különbül és nagyobb következetességgel és kiszámíthatósággal vezetné ezt az országot.
Az országnak teljesítenie kell a zöld áram kvótákat, ezért kellett támogatni a lakossági napelemtelepítéseket a szaldóval, mert egyébként nem éri meg.
Bepaliztak több tízezer embert, most pedig nekifutásból szembe köpték őket, ha helyes az értelmezés. (Önmagában gáz, hogy nem tudtak egyértelmű törvényt hozni, aminek értelme is van.)
S mindezt sunyin, egy titokban meghozott jogszabállyal (társadalmi egyeztetés, az), amit az sem ért, akinek ez a szakmája.
#delegalábbtudnakkormányozni
A teljes dilletantizmus, amit ezek előadnak évek óta, az dühit. A forint összeomlott, az infláció 30% felett, az államadósság az egekben, a forint alapkamata 18%, a kincstár üres, nincs elég tanár és ápoló, ezek meg csak brüsszelezni tudnak és a nemváltástól akarják megvédeni az óvodásokat.
Ez tényleg demagóg, mivel az áram kisebb részét állítják elő gázból.
Az mégsem hangzana jó indoknak, hogy uránban tárolják télig az áramot…
S mivel a nyári áramfogyasztás közel annyi, mint a téli, így inkább azt kellett volna mondania, mennyi gázt takarít meg a sok napelem az országnak. Vagy nyáron csak uránt használunk, télen meg csak gázt?
Mert szerintem azoknak kellene költöznie, akik kirabolják és tönkreteszik ezt az országot.
Mert nem az a megoldás, hogy akkor én is elmegyek.
A 2/3-ad elenyésző részének van és lesz napeleme. Őket inkább érdekli az átműtött óvodások ukrajnai frontra vezérlése. Tehát semmi sem fog változni ettől sem, akármennyire is kiakasztó…
Akkor nem érted. Az nem lenne baj, ha megszűnne a szaldó, hiszen azt mindenki tudta, hogy átmeneti.
Hanem ahogy az egészet előadják.
Megint magamat ideznem meg a vallalkozos post alol. Ne vallalkozz Mo-on. Akkor a ner trolloktol megkaptam hogy en vagyok a sikertelen senki akinek nem jott ossze Mo.
Az elet eleg gyorsan hozza a peldakat, miert ne gondolkozzon az ember hosszutavon Mo-on:) es ezek csak a kezdet. Ahogy nincs penz, egyre tobb hasonlo kiszamithatatlan baromsag jon. Barmi is lehet.. igazi gangbang a nep egyszeru gyermekeinek. 🙂 es meg mindig van aki ezt szereti:)
Szembejött a valóság: úgy a balf. döntéshozóknak/a lomha és megújulni képtelen társaságoknak/
a nyerészkedni vágyó beruházóknak/a nyerészkedő kivitelezőknek és most a (napelem ua. mint a napkollektor) embereknek is.
Az emberek persze nem akarnak drága energia-tárolót venni, mert az drága.
Persze a szolgáltatók/irányító az “tárolgassa” – tehát költsön rá, küldje veszteséggel ide-oda az energiát a hálózaton – tehát költsön rá, ha nem elég a termelés, akkor vegyen minél gyorsabban import-energiát a “kisimításhoz” – tehát költsön rá.
Az, hogy ez a nyomorult játék is az adófizetők pénzéből megy, még mindig nem tiszta a fejekben.
Egy torta van, nincs több, a felosztás mértékében lehet eltérni.
Komolyra fordítva, teljesen mindegy milyen tényeken alapuló bejegyzés születik, a válasz mindig pontosan ugyanaz: húzzál el, meg nem értesz hozzá, meg nektek semmi se jó. Soha, semmilyen körülmények között nem ismerik el, hogy a Kedves Vezető esetleg téved. A manyup ellopásától, az egészségügy és oktatás szétveréséig, a katáig és a napelemekig. A rendszerváltás és EU tagság egyetlen pozitív hozadéka, hogy végre szabadon lehet munkát vállalni külföldön. Az ország erkölcsileg és gondolkodásban messze a 90-es évek szintje alatt van, semmit nem léptünk előre, a várható élettartam 10(!) évvel van a nyugati országoké alatt. A nép egyszerű gyermeke azonban továbbra is tapsikol a másfél éves kórházi várólistának és a 3 hónapos munkanélküli ellátásnak, és a félanalfabéta gázszerelő gazdagodásának.
Orbán éppen ma nyilatkozta, hogy jövőre a megemelkedett világpiaci árak miatt 10000/eurót kell előteremteni (több mint 4000-milliárd ft.!!!) és kérdéses, hogy ez a pénz honnan lesz… Ilyen katasztrófális egyensúlyi helyzetben az EU-bó érkező pénzek is csak átmenetileg lesznek elegendőek. Egyelőre még jól leplezik, de nagyon nagyok itt már a bajok.
A forintot ebben a helyzetben le kell értékelni, mivel a drasztikus mérlegromlás és devizahiány erre már erősen hajaz…
A forint gyengülése elindíthatja a lavinát/menekülést az állampapírokból is.. Futás lesz itt nem kicsi.
De NEM a világvége. Nem visítok. Egyrészt “zöld leszek” (és igen, ez bizony pénzbe kerül): a saját éves energiafelhasználásom fedezem meg még termelek egy kicsit a köz javára. Másrészt meg ha összedadom a családi visszadót (vagy mi a tök jött év elején) meg a felújítási támogatást, akkor nullán/pluszban vagyok anyway. És még nagyon sok ember…
Szuperbruttó nélkül meg vastag plusszokban éves szinten, mostmár 10+ éve. A kölykök itt a fórumon azt sem tudják mi volt az… amikor a meg sem keresett pénz után adóztál… Ohhh régi (de nem) szép idők!
Régóta követlek kiszámoló, de az elmúlt pár évben nagyon durván radikalizálódtál. Tudom “mer’azorbán” meg “meraner” stb. de azért régebben kicsit (sokkal?) magasabban volt a nívó, nem egy “balos döhüngő” volt ez az oldal meg a fórum se.
Az ugye megvan, hogy a felújítási támogatás nem ajándék volt, hanem annyival több adót fizettél be, s abból osztogattak neked? Te meg elhitted, hogy Viktortól kaptad személyesen ajándékba.
Minden vagyok csak balos nem. Orbán ámokfutása már bőven túltesz Gyurcsányén és ráadásul benne volt annyi tisztesség, hogy eltakarodjon, miután tönkretette az országot, de ennek ellenére kicsit sem szeretném, hogy a most baloldalinak hívott pártok közül akármelyik visszajöjjön.
Remélem, hogy azzal nem mernek majd nagyon szarakodni valami ’curveball’ ad-hoc jogszabállyal, ha elkezd szorulni a hurok… De már csak nem, mert az az ért veszélyes játék lenne. Bár a visszavásárlási árfolyamot minden további nélkül megvághatják.
2022.10.27 – Új naperőművet épít az MVM Csoport
2022.10.28 – Hatalmas villamosenergia-hálózati fejlesztések indulnak Magyarországon (MVM)
2022.11.28 – Új naperőművet épített az MVM Csoport
2022.11.29 – Kivégzik a napelemeket: hamarosan mindenki rosszul jár, aki felszereltette (HMKE – háztartási méret)
=> szóval a háztartási napelemeket nem bírja el a hálózat, aminek a fejlesztésére 35 000 milliót Ft vissza nem térítendő támogatást kap az MVM, illetve a kormány 103 000 millió Ft-ot fordít, de az ipari napelemparkokkal nincs gondja a hálózatnak.
=> a NER-re még a nap is máskép süt???
források
origo.hu/gazdasag/20221128-gazdasag-penz-mvm-csoport-naperomu-debrecen.html?fbclid=IwAR0zn6sKJZYvsQVTgiHK1WGixqyfq0yzvnypEO33sUlkf3aUwORnx865HC0
origo.hu/gazdasag/20221028-tobb-tizmilliard-forint-ertekben-fejleszti-villamosenergiahalozatat-az-mvm-csoport-penz.html?fbclid=IwAR0tztLcFSP0hrzVKaik0OGMAKFsObVzvJNLKuxNfcGkEtHsy5LOr2uicFc
origo.hu/gazdasag/20221128-gazdasag-penz-mvm-csoport-naperomu-debrecen.html?fbclid=IwAR0zn6sKJZYvsQVTgiHK1WGixqyfq0yzvnypEO33sUlkf3aUwORnx865HC0
portfolio.hu/gazdasag/20221129/kivegzik-a-napelemeket-hamarosan-mindenki-rosszul-jar-aki-felszereltette-582002?fbclid=IwAR1e0D_rDhMSdyCuMhWDCXIHFGnchj8wRZgv2fKY-QWucJV0bfiZYiYg0X0
Nem korrekt egy kalap alá venni az egyszeri embereket és a nyerészkedőket. Különösen az a szembeállítás inkorrekt, hogy szegény szolgáltató vs. mindenki más. Azok a háztartások akik próbálják racionalizálni az energia felhasználásukat hogy a csudába lennének képesek felfogni a teljes Mo-i energetikai problémahalmazt és igazodni a hetente változó állami ámokfutással? Tavasszal még úgy volt, hogy meg leszünk védve mindentől, majd nyáron ránk borították a sokszoros energiaárakat, azóta megint elkezdenek szelektven megvédeni minket. Transzparencia és korrektség viszont nincs egy sehol. Aki kikerül a megvédettek köréből, annak miért is kell a fogyasztása 100%-át a legdrágábban megtermelt áramárat fizetnie még a nyári csúcs gázárakon, amikor Paks olyan piszkosul olcsón termel?
A helyzet nem másnapra lett rossz.Hány éve építi le a kormány a demokráciát?Hány értelmes ellenzéki párt van?Mióta szar az egészségügy?Tervezhetetlen az élet?Rossz az oktatás?
Mindenki meghozta a maga megalkuvását, van aki a szegény(ebb) életet, és a rosszabb egészségügyet, a kiszámíthatatlanságot, van aki azt hogy bevándorló lesz egy életre.
Mindenki meghozta a maga döntését.Fogadd el vagy változtass.
(Nem vagyok egyik part vagy felekezet tagja)
Nyáron, amikor alig töltődtek a gáztárolók, akkor persze jól jött a napelemesek által megtermelt áram. A gázt így-úgyis tárolni kell és a napelemek pont akkor termelnek, amikor a gáztárolókat tölteni kell. De úgy látszik, most már a gáztárolás költségéért is a napelemesek a hibásak.
Arról nem is beszélve, hogy ezzel az energiaimportot is csökkentettük, ami a külker mérleget is javította.
Úgyhogy most már le lehetne állni ezzel a “mi fizetjük a napelemesek hóbortjait” baromsággal. “Ti” is a haszonélvezői vagytok annak, hogy “mi” befektettünk ebben az országban.
Utólag persze kár volt. A napelem árát euróba rakva nem a megtérülésre várnánk, hanem már masszív nyerőben lennénk. És még likvidebb is.
BTW:
Amúgy akik pályáztak a napelemes pénzre, azoknak kellett ezért valamit fizetniük? Mert akkor nekik így még mínuszos is volt ez a mutatvány.
Számtalan példát lehet hozni a mindennapjainkból, hogy miért is nem jó itthon vállalkozni. Gondolj csak bele, min megy keresztül perpillanat az a szektor amit érintenek az ársapkás baromságok: a tojástermelőtől, kereskedőtől kezdve a benzinkutasokig és még folytathatnám a felsorolást.
Megmondom őszintén nekem az agymosott, buta emberekből lett elegem és olyan szintű kiégést, fáradtságot érzek, hogy gyakran nincs kedvem közéleti témákról beszélgetni a tágabb környezetemben lévő emberekkel. Minek? Felnyitni a szemüket nem lehet, átmosták az agyukat és hiába próbálod a tényeket magyarázni, lehetetlen küldetés. Az egyik Friderikusz podcastben néztem egy szuper beszélgetést erről a jelenségről, érdekes meglátásai voltak a meghívott pszichiáternek.
Amúgy igyekszem minőségi időt a családdal tölteni, sportolni, utazni és megerősíteni a ‘falat’ hogy a sok szenny+ostoba ember ne jusson át
Ettől függetlenül én továbbra is terveznek napelemeket feltenni.
A dóktór miniszter Elnők Úr éppen ma tartott beszédet arról, hogy 4000 mrd forintot kell valahogy előteremteni, még ő sem tudja, hogyan -ha már említetted az éveleji szja-visszatérítést. A február-márciusi pénzszórás óta jó fél év telt el és már OV is elismeri, hogy nincs pénz.
Na, ennyit a balos dühöngőről.
OFF
Miklós, írtam mailt
ON
Sullyed a hajo, te fejed meg epp kint es ennek orulsz. Es azzal probalod relativizalni „legitimalni“ a helyzetet, hogy bezzeg regen superbrutto volt:) vmi szar volt regen, jott egy meg szarabb de neked veletlenul epp kicsitt jobb akkor minden fasza. Meg se forduljon a fejedben hogy a referencia nem itt van. Aki meg szova teszi, az meg radikalizalodik. Jaja, tenyleg megszivtad. (Kognitiv disszonancia, funkcionalis analfabetizmus)
A rendelet indokolasabol egy mondat miatt idegesitenek? Én nem is latom ezt bele. Kivancsi vagyok mikor szolal meg valaki, aki tenyleg tudja, hogy mi van. Remélem nem így kell érteni. Mindenesetre nagyon idő elottinek tűnik a felháborodás!
Dehogynem. Mondj egy okot, érvet, vagy bármit, amitől ez a fantasztikus kormányzás megváltozik. Tudod mit mond a fideszes, aki megszívta a napelemmel? “Hát akkor ez most nem jött be.” Ezt hallgattam október vége előtt, míg ki nem jött a Közlönyben. Nem anyázott, szimplán beletörődött. Mint a ’60-70-es években. Persze akkor vasfüggöny volt, tényleg nem nagyon volt esély változásra. A változáshoz meg kell várni egy új generációt (lásd ’80-as évek vége), bár azoknak se lesz sok esélyük. Addig pedig nekünk kell elmenni, ha jót akarunk magunknak. Sokan ekézték Copywritert, hogy lassan költözött (mondván csak jár a szája), aztán nézd meg, még ő volt gyors hozzánk képest.
szegenyek es nyuggerok orszaga, populista politikusokkal..
nem tudom mit vartok, szegenynek meg nyuggernek nincs allampapirja,napkolektorja, stb
a kurmany meg epp azokat a dolgokat erolteti ami a szegenyebb embereket (az kormany lefontosabb szavazobazissat) erdekli.
kihirdetnek a valasztas elott 20 ojro segelyt, meg valami ingyen szir szart es az emberek ugy elvannak ertuk mindha az istenek a foldre leptek volna..
teljes reset kell, amig ezek a propitol kimosot agyu mai generaciok elnek, nem lesz jobb, legalabb 20-30-40 ev mire jon egy generacio ami kepes lesz valami ertelmesre is.
Amíg 100%-ban földgázból származó erőművi kapacitást lehet ezzel kiváltani, addig hasznos: olcsóbb is, környezetbarátabb is. Ha nemzetgazdasági szinten a kombó kapacitása ezt meghaladja, onnantól más erőművi kapacitást kell vele kiváltani. A hírek szerint nyáron már a nukleáris energiatermelést kellett visszaszabályozni emiatt.
Amíg a kiegyenlítéshez használt földgáz ára magas, addig a kombó ára is magas. A kérdés, hogyan lehetne a napenergia további terjedését úgy ösztönözni, hogy az ne vonja magával a földgáz-fogyasztás emelkedését is…
A 2024 jan 1 elott telepitett rendszereddel 10 evig maradsz szaldoban, hacsak a) nem kered at magad, b) nem bovitesz.
magyarkozlony.hu/dokumentumok/4e0f26feacc766c99d27ceb171e793ac6512b3a8/megtekintes
Ez az elso kozles utan is igy ment korbe a hirek kozott es ez szerintem kb. korrekt.
A portfoliot ertem, miert ir ilyen cikkeket, a MANAP-ot nem ertem, miert ad tovabbi rossz otleteket.
De lehet, hogy en vagyok a hulye, es felreertem a rendeletet.
Nem a szaldó a vita tárgya, az egyértelműen le van írva. A vita tárgya az, hogy éves szaldó lesz továbbra is, vagy áttérnek havira. Ezen megy most az okoskodás, hogyan is kell értelmezni a dolgokat.
Nyugatabbra kb. mindenhol röhögve megélnél pénzügyi tanácsadásból, itt a FIRE egy valós cél, és hosszútávra terveznek az emberek.
Tudom, nehéz elengedni. Asszony is évekig lebegtette, hogy akkor majd “visszamegyünk” és milyen jó lesz. Mostanában már nem hozza fel a témát…
Zedder, ma kimehetnék bárhová és megélnék pont ugyanúgy, mint itthon, hiszen minden tanácsadás és az oktatások egy komoly része online van, a blogot tudom írni akárhonnan.
De nem akarok én elmenni.
Szerinted elfogadható, hogy egy olyan szövegezésű rendelet jön ki, ami nem egyértelmű?
Tehát vagy fogalmazni sem tudnak, vagy csak megvárják mekkora lesz a felháborodás.
#pacifütyittudnakezeknemhogykormányozni…
Pontosan ez az életérzésük. Mintha arról beszélnének, h fúj a szél, hát mit lehet tenni. Nem és nem megy át, hogy ezekben a dolgokban nemcsak lehet, de kellene is. Átgondoltam, tervezetten. És ezek a helyzetek IS eleve a kormány miatt “teremnek”: ők hoznak olyan jogszabályokat, amik miatt tépem a hajam másnap, mert 00.01-től már érvényes is.
Viszont elengedtem, h bármikor bárkit meggyőzzek érvekkel. Beláttam, nem ők élnek buborékban – én. Szerintem nem ok lopni, szerintem nem ok vezetésnek hívni a(z jó estben) ad hoc és nem szándékos népnyúzást. A többség teljesen jó mentális állapotban éli a mindennapokat, engem üt csak meg a guta.
Erre mondtam, h nekem már csak földrajzi problémám van. Az én etikai kódexem, gondolkodásom van eszméletlen nagy kisebbségben. Tehát, ami energiát eddig a meglepődésre/dühöngésre/változtatásra stb. fordítottam, az megy tanulásra. Ennek van jövője
telex.hu/gazdasag/2022/11/29/romaniaban-a-magyar-hatar-kozeleben-epul-meg-europa-legnagyobb-napelemparkja
Ajjjjj…, de nagyon fáj, amit írtál!
Konkrétan kiszámolod, mennyi pénzt kaptál az államtól, pedig azt saját magadtól kaptad vissza, meg tőlem, meg az összes többi magyartól. Az államnak ugyanis nincs pénze, csak az állampolgároknak, mit az állam elvesz adók formájában. Rendkívül szomorú, hogy ezt magyarázni kell.
Az argentin út van Magyarország előtt, ez nem is kérdés. A politika arra a gondolkodásmódra játszik, amit te képviselsz és ez tönkreteszi az országot. És ezt a politikát nem lehet leváltani, mert nincsenek már demokratikus választások.
Hosszabb ideig éltem Csehországban, Szlovéniában és az USA-ban. Akkor menjek még ki a kedvedért pár évre, hogy kompetenciát szerezzek és ne beszéljek butaságokat?
Ha nem éltem húsz évig külföldön, akkor már nem tudom megítélni, hogy ami itt megy, az dilettáns ámokfutás és összevissza kapkodás? Akkor már nem látom át, miért egyedül a forint zuhant hatalmasat és miért egyedül a forint alapkamatát kellett 18%-ra emelni (amit aztán én és a többi adófizető fog befizetni adózáson keresztül)?
Vagy mégis mire gondoltál?
Ha nem kostóltam végig az összes állati trágyát, akkor nem tudhatom, hogy amit látok, az rántotta vagy egy újabb trágya?
“De biztosat majd akkor fogunk tudni, ha végre valaki megszólal, mit is akartak mondani a jogszabállyal. Addig marad a
szokásos bizonytalanság.”
Ennyi dühös betű után is azt kell mondjam, naív vagy, ha ezt az utolsó 2 mondatot komolyan elhiszed 🙂 Pedig Te írtad 🙂
Kedvenc pénzügyi bloggerem írt is erről anno 7 éve, idézem:
“Kockázatok:
Meddig fogja átvenni az áramszolgáltató a felesleges áramodat? Most törvény kötelezni erre a szolgáltatókat, de meddig? A hálózat egy nagy ingyenes akkumulátor neked, ahol a napközbeni és nyári túltermelést ingyen tárolják a számodra. Ha ez megváltozik, borul minden megtérülés”
https://kiszamolo.hu/napelem-megterulese/
😀
Viszont: azt gondolom, a napelem telepitok méltatlanul kaptak kegyetlenül sok támogatást, mert abba a csoportba tartoztak, akiket fölösleges volt ebben támogatni. ÉSésés azt is gondolom, hogy a szaldós elszámolást nem véletlenül vezette már ki a fejlett világ valamennyi országa. Igen, azért vezették ki, mert igazságtalan volt. Közpénzen dobtuk össze a téli olcsó áramot egy egyébként is tehetős rétegnek.
És ez minden, csak nem a társadalmi igazságosság.
Igen van:) aki ul az m1 elott es hattal all a valosagnak. Aki meg mindig gyurcsanyozik es superbruttosozik itt is. Az aki a kognitiv disszonancia csapdajaban van vagy szimplan funkcionalis analfabeta (Mo nagyresze szvsz., ide rohasztottak le az iskolarendszert) Es meg mindig ez a tobbseg.
Jó, de a világ nem fog hozzád igazodni. ŐK maradni fognak fidesztől az “ellenzék”-ig, mert a parazita életképtelen gazdatest nélkül. Ha maradsz és adózol nekik, azzal passzívan támogatod a rendszert. A gyerekeid, az unokáid úgy fognak emlegetni, mint a jövőjük sírásóját. Mindezt azért, mert az egód nem engedi, hogy józanul gondolkodj.
Tényleg olyan nehéz félretenni a büszkeséged, és tekintettel lenni a családodra? Azokra, akikért valóban felelős vagy?
Nem provokálni akarlak, csak a motivációid érdekelnek.
Október óta nő a kintlévőség (tegnap talán a Portfolio is írt róla), EU pénz valószínűleg nuku, mert a fidesz nem hajlandó megegyezni és megelégedni azzal, amit 2010 óta összeszedtek, főleg Mészáros, a vejkó és társai.
Nem örülök neki, hogy lóvé befagyasztva, de talán elhozza azt, hogy a következő választáson mennek az MSZP után a szemétdombra.
Ne 12 éves, hanem 33 (rendszerváltás) éves távlatban nézd a dolgokat. Vagy ha úgy tetszik, évszázadokban.
Látsz-e olyan időszakot, amikor legalább egy fél generáción keresztül felelős, az ország, a nép érdekeit szem előtt tartó kormánya volt ennek az országnak, és az ország jellemgörbéje (legyen mondjuk GDP a mutató) monoton növekedett?
Nem a Fidesz a hibás, ezt nehéz megérteni. Ők csak egy tünet.
Mi vagyunk a hibásak. Mindannyian. Ezt már Széchenyi is megénekelte, pont olyan a kormány, amilyet érdemel a nép.
Nálunk kicsi gyerek van, jól élünk itthon, nincs miért kitántorogni, de szeptemberben már nagy eséllyel idegenben kezdünk. Egyelőre csak átmenetileg, aztán meglátjuk, haza jövünk-e.