Ez történt a héten
Az Egyesült Államokban mindig limitálva van, hogy mennyire adósodhat el az aktuális kormányzat. Ezt a limitet rendszeresen emelgetik, de ehhez kongresszusi hozzájárulás kell. Minden ilyen emelés politikai közelharc szokott lenni, most éppen megint aktuális egy ilyen vérre menő küzdelem. Ha nem járulnak hozzá a képviselők a limit emeléséhez, akkor a világ legnagyobb gazdasága csődbe kerülhet vagy választhatja azt is, hogy nem fizeti ki a közalkalmazottakat.
(Zárójelben jelzem, eddig még mindig meglett az emelés, bár nem tudom, ez annyira jó-e hosszú távon, elnézve az Egyesült Államok egyre durvább eladósodását. Akár lehetne a kiadásokat is csökkenteni, de ez valamiért mindig csak az aktuális ellenzéknek jut eszébe, azoknak, akik például az előző ciklusban szintén két kézzel szórták ki a pénzt az ablakon, konkrétabban negyedével növelték az teljes adósságállományt négy év alatt. Hol van már a múlt századra jellemző, legalább GDP arányosan csökkenő adósságállomány?)
A Microsoft, Google, Meta és hasonló cégek sorban jelentik be, hogy 10-18 ezer fővel csökkentik az alkalmazottjaik létszámát. Érdemes azonban azt is tudni, hogy csak a Google 50 ezer fővel növelte az alkalmazottai számát a pandémia kitörése után. Így nézve már nem is olyan sok az a tízezer főnyi elbocsátás, ami a jelenlegi dolgozók 6%-át jelenti.
Míg a techcégek és a pénzintézetek tízezreket bocsátanak el, máshol nő a foglalkoztatottság:
Az amerikai átlagfizetés óránként 12 centtel magasabb reálértéken, mint 1972-ben.
Lassan vége van az autóhiánynak, míg egy éve még a vásárlók 80%-a többet fizetett az autóért, mint a hivatalos irányár, jelenleg már csak 36%-a tette ezt. Velük szemben a többség már olcsóbban jutott az autóhoz, mint az irányár. Tavaly ilyenkor még átlagosan 700 dollárral fizettek többet az autóért, mint a hivatalos ár, most már átlagosan 300 dollárral kevesebbért hozhatják el azt. Ez azonban még nagyon messze van a 2019-es átlagos 2600 dolláros kedvezménytől.
Normál gazdasági helyzetben a rövidtávú hozamok mindig kisebbek, mint a hosszútávúak, az úgynevezett hozamgörbe szépen emelkedik, ahogy nő a futamideje a kötvényeknek.
Jelenleg inverz a hozamgörbe az Egyesült Államokban (is), vagyis a rövidtávú hozamok magasabbak, mint a hosszútávúak:
A háromhónapos és a tízéves állampapírok hozamából szokták számolni a recesszió valószínűségét 1966 óta. Azt találták, hogy ha a hozamok különbségéből számolt érték 40% felett van, akkor egy éven belül recesszió várható. Jelenleg ez az érték 47,31%, a legmagasabb 1981 óta. (Egy mutató, ami évtizedek át megbízható volt, nem feltétlen lesz továbbra is az, ezért ne vedd készpénznek, hogy biztos komoly recesszió lesz az USÁ-ban. De esély van rá.)
A használt ingatlanok értékesítése 2010 óta a legalacsonyabb értékre estek az Egyesült Államokban (is), az ebből élőknek az ad némi reményt, hogy a lakáshitelek átlagos kamatai némileg csökkentek az elmúlt hetekben, így talán már nem fog tovább csökkeni az értékesítések száma.
Az Egyesült Államokban tovább tart a tojás-sokk, hiszen két év alatt közel az ötszörösére nőtt a tojás ára és megduplázódott az elmúlt évben. Ezzel párhuzamosan a tojástermelők profitja is közel megduplázódott egy év alatt, ebből van a felháborodás. De ez így van a gazdaság minden területén, amikor a tengeri szállítás ára emelkedett a többszörösére, a szállítmányozó cégek profitja is az egekbe emelkedett, az autógyárak profitja úgy lett a többszöröse, hogy közben sokkal kevesebb autót adtak el és így tovább. Ha elkezdenek emelkedni az árak, a cégek gyorsan kihasználják, hogy a vásárlók beletőrödnek az áremelkedésbe.
Közben megindult a tojáscsempészet is Mexikóból, sőt már befektetési tippek is jönnek a tojásgyártó és forgalmazó cégekbe.
A Nemzetközi Légiszállítási Szövetség adatai szerint a nemzetközi légi utazások száma elérte a 2019-es érték 75%-át.
A japán jegybank csak az elmúlt hét hónapban a japán éves GDP 14%-ának megfelelő japán állampapírt vásárolt fel. Erősen kíváncsi vagyok, van-e még út visszafelé ebből a rendszerből vagy már csak előre tudnak menekülni?
A legtöbb országba vízummentesen vagy egyszerűsített vízummal a japán, a dél-koreai és a szingapúri útlevelekkel (193, illetve 192 ország) lehet utazni, míg a legkevésbé szerencsés útlevélnek az afgán, iraki és a szíriai útlevél számít. (27, 29, 30 ország). A magyar útlevéllel 184 országba mehetünk vízum nélkül vagy egyszerűsített vízummal.
Sokan szeretnék a dollár hegemóniáját megtörni a világkereskedelemben, főleg a kínaiak és az oroszok. Pénteken a szaúd-arábiai gazdasági miniszter jelentette be, hogy vizsgálják annak a lehetőségét, hogy dollár mellett más devizákat is elfogadjanak az olajukért cserébe. Jelenleg a világkereskedelem hajszál híján 60%-a amerikai dollárban zajlik, majdnem 20%-a euróban és csak 2,76%-a jüanban (renminbiben).
A kinaiakat meg erteni velem, de hogy az oroszok is, amikor a gazdasaguk csak akkora, mint Olaszorszage, es jelenleg zuhanni keszul? :-)))
Mostanra kiderült, hogy a fegyverkezésben sem annyira nagyok,mint gondolták…
Miért akarná bárki megtámadni Oroszországot? Nem azért nem támadja meg senki mert félnek tőle hanem mert annyira jelentéktelen hogy nincs értelme. Már amúgy sem a hagyományos háborúk korát éljük. Manapság már a pénz és a gazdaság a fegyver. Csak Putyin azzal nem tud harcolni mivel olyanja nincs így elővette a hagyományos fegyvereket. Érdekes mód a fejlett világok elférnek egymás mellett, csak az ilyen barbár államok mint Oroszország, Irán, Észak-Korea akarnak háborúzgatni. Mint a tipikus izomagyú gyerek az osztályban aki annyira együgyű hogy a vitára csak úgy tud reagálni hogy “Na mi van, megüsselek?”
Jelenleg már mindenki úgy van az áremeléssel, hogy benne van a levegőben, nosza emeljünk mi is! Szerintem hamarosan kiürülnek a nem top éttermek, az extrém drága fürdők.
Már az ételházhozszállító cégek sem tudják, hogy milyen akciót csináljanak.
Egy pillanatra azt hittem szarkazmus/irónia, annyira nagy hülyeség amit írsz 😀 Remélem tényleg az egy gazdasági témájú cikknél…
Esetleg érdemes még várni hátha tovább emelkednek az árak és a hitelkamatok is? 😉
Nem tudom, hogy bírják az étteremek ezt a nyomást, de nekem brutálisan esik a fizetésem vásárlóértéke. Fizu emelés (minimális) múlt májusban, és majd reménykedhetem, hogy idén májusban lesz talán valami (multinál). Mindemellett a cég is húzza össze a nadrágszíjat, szóval ha lesz is fizu emelés, annak lehet az lesz az ára, hogy elküldenek embereket.Nem tudom másnak, aki multinál dolgozik hogy alakul a fizuja, félek nem túl jól.De jöhet ellenpélda ha tudsz
Teljesen kizárt, hogy a klasszikus módon lenne belőle visszaút, mármint hogy ki tudnák fizetni. 2022-ben a költségvetés bevételi oldalának a harmada volt kötvénykibocsátás, és a kiadási oldal 22,6%-a adósságtörlesztés. Az államadósság az állam éves bevételének közel húszszorosa (mármint az új kötvénykibocsátások nélküli bevételeknek). Ezt nem lehet kifizetni.
Szerintem azon a ponton vannak, hogy már nem is erőlködnek. Már egyszerűen mindegy. Folytatják amíg lehet, aztán utánuk az özönvíz.
inkább nézzük azt, hogy a megjelölt növekedés a HIRDETÉSEK árára vonatkozik, a FÖLDHIVATALI adatok szerint nominálisan is van már átlag 7% csökkenés, aminél az értéket reálba tekintve ekkora infla mellett még kellemetlenebb..
-amúgy még kivárás van, az emberek azt hiszik, hogy csak egy tél volt ezzel az energia helyezettel a kihívás..
-a fenti áremelkedés a forint értékének esésé mutatná, ahhoz jogos is, eur-ban nézve érdekesebb a dolog
-ilyen hitel mellett fagyás vagy a hiteleseknél
USA? Kanada, Németország stb. már korrigálnak az árak, kis hazánk hogy maradna ki ebből a folyamatból?:D majd pont mi leszünk olyan jók persze.. Miközben a Bloomberg az ingatlanpiaci buborékok közé betett minket a 3. helyre
A markets.businessinsider.com/currencies/btc-usd?op=1 cimen levo grafikon szepen mutatja, hogy 2020 oszetol ment egy nagyot, makd 2021 tavaszan zakozott egy szepet. 2021 oszen volt a 60 ezres csucson, majd 2022-ben irgalmatlan zuhanas ujra.
Majd a bitcoint fanatikus biztos elmagyarazza, miert jo az, hogy a befektetesed honapokon belul 80%-at elveszited. Talan mert megtanulsz imadkozni, hogy az egiek hozzak vissza az elvesztett tokedet 🙂
Igen, a balekok fel fogjak verni az arat, es igen, nem te fogsz meggazdagodni belole, ezt a fejostehenet mar regen levagtak es elosztottak a nagyok egymas kozott.
Az en kedvenc olvasmanyom mostanaban az akcios ujsagok 🙂
Mondjuk egy német-francia háború (egyelőre) elképzelhetetlen, és remélhetőleg soha nem lesz. De a háttérben folyik egymás cseszegetése rendesen, például mekkora botrány volt belőle, hogy az amerikaiak lehallgatták Merkelt és még jó pár német politikust. Nahát, barátok, szövetségesek közt ilyesmi is belefér?
Én a munkahelyemen azt látom, hogy:
– láthatóan visszaestek az ételrendelések, tehát többen hoznak inkább magukkal ételt.
– egy csapat munkatársam összeállt, és felváltva főznek.
Tehát van ahol látszik. Valószínűleg persze nem olyanok kezdtek el főzni, akik eddig egyáltalán nem. Hanem olyanok főznek többet, akik időnként eddig is (vagy valaki a háztartásukban).
Dél-Pesten a Bu***llo steakház amúgy.
Másfelől sok helyen látom, hogy még decemberben is emgvették az emberek a drága bigyót, januárban már azt mondják, hogy “nem”.
Hogy lehet ebből előre menekülni, hova előre és mit jelent az “özönvíz”?
…
Jobb lenne ha egyszerre adnak oda az ukránoknak fegyvereket, hamarabb visszavehetnek a földjüket, de lenne pár igen komoly hátulütője!
Azzal is kell foglalkozni, hogy ez a nagy darab szr amit sokan orosz birodalomnak képzelnek, hogyan zuhan magába és merre folyik ki az ajtón, milyen lesz a Putler utani világ, hány elmebeteg van még a spájzban, hogyan tudja emeszteni pici kis pillangó lelkük a változást, ilyesmiket. Szóval ezt a békát óvatosan kell megfozni, hogy ne ugorjon ki a fazekbol!
Régebben én is fölösleges totojazasnak láttam és mérges voltam miatta, de ha józanul végiggondolom akkor ez csak annak látszik, egyébként teljesen tudatos.
Ha jól gondolom.
Az irodaházban van egy étterem, ami covid előtt annyira tele volt, hogy nem volt türelmem végigállni a sort, nem volt hova leülni, most csak lézengenek az emberek, inkább üres, és már nincs is minden nap nyitva.. mondjuk durva árak vannak ott is, legolcsóbb menü 2e, főétel 3e+.
néztem ezt a délbudait, szép árak vannak, mi Érdre jártunk az ottani egyetlen steak étterembe. mondjuk régen is az akciós napokon.
Ezért Nyugat-Európa és Amerika felel.
Oroszország pont ellenkezőleg, a demokratikus Grúziát és Ukrajnát támadta meg klasszikus területszerző háborúban, illetve tartja megszállva a demokratikus Moldovát.
A háborúk és a koronavírus további országokat sodortak anarchikus állapotba: Sri Lankán és Peruban éhséglázadások és polgárháborús állapotok jelentkeztek.
Mindeközben a világ másik gazdasági motorja, Kína tartósan lassul és rátér a Japán útra: a gazdasági növekedés fokozatosan a felére esik (4%/év) és bevándorlás nélkül 2 évtized múlva teljesen kifullad (ennek alig van köze az “1 gyermek politikához”, Thaiföldön is pontosan ez történik és Magyarországon is).
Számolj valami igazi pénzben, úgy nézd az ingatlanárakat esnek e.
Ha egy szinten marad mondjuk két-három évig húsz százalék infláció mellett, akkor felére esett az ára. És jelenleg nem emelkedik hanem csökken, forintban.
Az állampapír negyven milla esetén hoz hat-hat és fél millát egy év alatt, a lakást kiadod másfél milláért? És adóköteles? És az ára esik? És időnként költeni kell rá? És ha nem fizet a lakó te fizeted a rezsijét is?
Kacarássz nyugodtan, én is eladtam a kiadott lakást és dollárba tettem az árát a háború miatt. A többi állampapírban és részvényekben.
Fogadunk, hogy ki járt jobban?
Mindeközben az áremelkedés folytatódik. Bementem a Sparba és decemberhez képest jelentősen emeltek megint. Egyre több dolog van nálam is, amiért nem vagyok hajlandó már x összeget fizetni.
Na mindegy, lesz e’még így se.
Lehet egy olyan keresem, hogy a cimbe beird a datumot, vagy a het sorszamat amelyikrol szo van?
Koszonom.
Lehet, bár ott van alatta a dátum, mikor került ki: 2023-01-22
Játék, szervezők, börtön: Nagyon hiteles háttértudásod lehet a bitcoin-ról. 😀
Illetve te és belavoltam: Fel se tűnjön, hogy most ugrott 30-40%-ot! Biztos ilyenkor is csak a bálnák adnak el, a kicsik nem tudnak eladni ugyebár…
…
Ez 4 emberre 8000.-Ft.
Csináltam 4 emberre sütőtök krémlevest, rántott sajt mirelit volt, rizst és desszertnek tejbegrízt. Összesen 3000.-Ft.
Havi 150.000 Ft spórolás egy 4 fős családnak az ebéd, ha az olcsóbb, de szintén egészséges ételeket eszed. Ha a kedvenc ételeidet, amiket korábban ettél, akkor tényleg nem spórolsz semmit.
Legközelebb már a Pennybe ment vásárolni az Aldi helyett. 😀
Amúgy LAKÁSvásárlás:
Az, hogy MOST esnek az árak, az nem jelent semmit. Egy lakást senki nem egy évre vesz. A lakásárak hosszú távon az inflációt követik, se nem többet, se nem kevesebbet nem hoznak.
Ehhez jön a kiadásból eredő 7-8%-os nettó hozam.
Csakhogy részvényekkel is el lehet érni 6%-os nettó hozamot, így a kérdés, hogy neked megér-e pár 1-2% pluszt a lakással való összes macera, valamint, hogy ez egy illikvid eszköz (nem tudod a tizedét eladni).
Még egy összeomlás után is. Sokan játszanak itt a gondolattal hogy a széfben tartott pénz biztonságosabb stb de az a világ nagyon nem néz ki még az ablakban sem.
Ez csak válság, nem apokalipszis.
Ha nem csak hergelni jársz ide, akkor meg 3 kommentből már egész szépen össze lehet rakni, milyen ember vagy, milyen irányultságokkal. Ha neked így oké a tükörbe nézni reggelente akkor lelked rajta, nem sokáig fog menni. De legalább itt tarts egy nívót, jó? Művelődni járunk ide.
Ertem.
Betettel 10M onerot az 50M-s lakasba, azaz 40M hitelt felvettel, ami nyilvanvaloan ingyen van, biztosan kamatmentes lehet ha jol ertem.
Es ez a lakas soha nem fog igenyelni felujitast, teljesen koltsegmentesen marad a jelen allapotaban az idok vegezeteig.
Kizarolag rendes berloid lesznek, akik semmi koltseget/idegesseget nem fognak okozni soha.
Csak azt a nyugdijas (de a dolgozot is nyilvan) vegzaljuk, aki csak azert, mert neki most epp anyagilag kielegito a helyzete ujra es ujra megvalasztja a jelenlegi brigadot, a gyerekei/unokai jovojet kozben nagyivben letojva.
Mindegy jok lesznek majd a gyarba az ujraiparositott Mo-on.
te nem szoktál inkább.. ha veszek 3k körül egy húst a párommal, csinálunk hozzá olcsó köretet, abból fejenként 2x minimum tudunk enni, oszd el… nyilván leegyszerűsítettem/egy nagyon basic példát hoztam, mert nem tudom, hogy a nagy kiszerelésben megvett fűszerekből épp mennyit teszek egy adagra, de szinte jelentéktelen árban.. a szülők által készített savanyú meg nem azért jó, mert ingyen kaptuk, hanem minőségben ritkán kapok olyat étterembe, így ott elég ritkán is kérek már:)